Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-13 / 268. szám

Mohammed Dib:

TILOSBAN

Az asszonyok kint álltak a kunyhók előtt, s tenyerükkel védték szemüket a Nap vakítóan tűző sugaraitól. A lejtős utca végén egy hajlotthátú, porlepett rongyokba burkolt öregember közeledett. Az utca porában játszó gyerekek ró sem hederítettek az idegenre, az aszonyok viszont — bármennyire élbágyasztotta őket a hőség — érdeklődéssel figyelték.

— Mit keresel errefelé, öregapó?

— Lakik itt egy ember: Tahar. Vele * kell beszélnem.

Erre miár két asszony is odaszaladt hozzá, az egyik az öregember jobbkar- ' ját átvetette a saját vállán, a másik meg a balkönyökét fogta, úgy támogatták a végsőkig kimerült, majd ösz- szeroskadó alakot a legközelebbi kunyhó hűs árnyékába. Hirtelen valameny- myi asszony odasereglett. s egyikük megkérdezte:

— Mit kívánsz Tahartól?

— Hívjátok csak, mondandóm van neki.

Tahar felesége kilépett a sokaságból, a hegyoldal felé fordult, s tenyeréből tölcsért formálva szája elé kiáltott:

— Tahaaaar!

A hegyek hosszan visszaverték a hangot, s nemsokára ott termett a fel- lahok népes csoportja.

— Udvözlégy öregapó! — köszöntötték az idegent. — Mi szél hozott errefelé? — S így szólván hátrább taszi- gálták az asszonyokat és ők telepedtek az öregember köré, ki sarkára guggolva, ki földre kuporodva, ki pedig mekidőlve a kunyhó falának.

— Pihenj csak öreg. Ma itt töltőd velünk az éjszakát, — mondta egyikük, s a többiek mind élénken helyeseltek. E pillanatban visszaérkezett egy asszony, ki az előbb észrevétlenül tá-\ vozott, s egy nagy korsót, meg sült lepényt nyújtott a vándor felé. Az jól- esően húzott a mázaskorsóból, ám a lepényt érintetlenül hagyta.

— Nem maradhatok sokáig — felelte. — De ezt nektek hoztam. — ősz szakállát félrehúzva matatni kezdett rongyai között, s kihúzott egy köteg nyomtatott papírlapot. — Melyikőtök Tahar?

— Én vagyok.

— Fogd. Biztos vagyok benne, hogy tudod, mire valók. Egyébként a tieitek közűi valakit félholtra vertek a csendőrök. Sadek. Így hívják.

Néhány asszony rimánkodni kezdeti. A férfiak elhallgattatták őket. aztán újra az öreghez fordultak:

— Miért bántották? Mit vétett nekik a szerencsétlen?

—- Semmit. Hiszen tudhatjátok.

«— Akkor?

— Meg akarta értetni a mieinkkel, hogy olyan embert kél] választaniuk, aki az ő érdekükben beszél. De oda- fönt nem akarják hallani a mi hangunkat. Hát ez történt,

S az öreg felszedelőzködött, nemsokára már egés2 kis pontnak tűnt alakja a lejtős utca végében. Az asszonyok szomorúan néztek utána.

— Szegény. Biztosiam nincsen családja — jegyezte meg Zahra bint Mohammed.

— Mindnyájunknak nehéz a sorsunk. Mi is szánandók vagyunk — felelte a kövér Salma, elnehezült testét a többiek felé fordítva.

A feUahok ezenközben nekivágtak, hogy megkeressék az összevert Sada- kot. Bachir kereskedő házában találtak rá, szaggatottan lélegzett s bár ajka szakadatlanul mozgott, hang alig jött ki a torkán. Az emberek lehajtott ■ fejjel állták körül a fiatal férfi szétroncsolt testét. Ali föléhajolt, és megpróbálta vigasztalni.

— Majd. ha meggyógyulsz...

— Nem ... nem tudok ... — nyögte Sadak, majd hirtelen erőrekapva kissé felkönyökölt. — Nem félek a haláltól... Ezek kifosztják a földünket, s közben azt hiszik, erősebbek nálunk. De eljön majd az ő haláluk napja és ők még' azt sem tudják majd. hogyan kell meghalni.

Visszahanyatlott s az őt körüláiló kemény, barázdásarcú férfiaknak könny csillant a szemükben.

Másnapra gyűlést hívtak össze Bachir bódéjába, mely egybeépült a há zával. Sötét, szűkös helyiség volt, keskeny ajtaján egyszerre csak egy embei léphetett be. A fellahok lekuporodtak a döngölt földre, mert az egyetlen sás pádon már hatan szorongtak. Várakozó, fojtott mormogás töltötte be a bódét. Megérkezett Ba Hamida, a falu öregje is. Neki ugyancsak helyet szorítottak a pádon, s ekkor Tahar beszélni kezdett.

— Tudjátok mindnyájan, miért tartjuk a mai gyűlést. A választásokról van szó ... Ezúttal még Sadakot is félholtra verték. Azt sem tudjuk túléli-e, belehal-e? S mindez miért? Mert magyarázta a fellahoknak, hogy most már van saját jelöltjük, részt kell venni ok a szavazáson.

Végignézett a hallgatóságán, hangja kicsit megremegett, azután folytatta.

— Ha most Sadakról beszélek, azért van, hogy megértsétek, ami vele történt, az vár miránk is. Meghajtsuk hát a gerincünket? Maradjunk távol az urnáktól? Nem, még akkor sem, ha azok mindent megtesznek is e célból. A szavazóhelyiséget elvitték innen ötven kilométernyire, s ha odautazunk, feltartóztatnak, nem engednék hazatérni. Máshol a helyiség egyszerűen zárva van. Miért van ez? Miért vannak a büntető expedíciók? A fegyveres járőrök, a házkutatások? Még az idegenlégiót is bevetik, mert nem akarják, hogy kilépjünk a homályból.;.

Ekkor a bódé mélyéről, a háába nyíló ajtó felől éles nőd hang hallatszott:

— Sadak már nem ismer meg senkit!

Minden saó eíhait. Ah suttogta csak

maga elé:

— Nem éri meg a reggelt.;. — Aztán felpattant és beszélni kezdetit: — Lehet, hogy nem értetek egyet mindazzal, amit Tahar elmondott. Az idei nyár különösen száraz volt, kiégtek a mezők, s talán közületek sokan most arra gondolnak, „ne beszéljenek nekem választásról, amikor nem tudom, mivel lakunk jól a télen.” De látnotok kell, hogy itt is rólunk van szó. Gondolkodjatok csak!

— De hát végül is mH akartok sülünk? — kérdezte egy ingerült hang a sötétből.

kát Mt a pulton? — szak Tahar. — bek & mi szavaaóoéduláénk. Szét keil osztanunk, valamennyit a környékbeli falvakban még ma éjszaka.

Csönd telepedett a helyiségre, a parasztok átgondolták a hallottakat

— Remélem, egyikötök sem tagadja meg a részvételt az akcióban — fűzte hozzá még Tahar csendes határozottsággal...

A néma éjszakában a kavicsok csikorgása is félelmes robajnak tűnt.

— Biztos vagy benne, hogy nem akarsz kísérőt magad mellé, Ba Ha- mida?

— Nem. Senkire sincs szükségem.

— Dehát veszélyes, ilyenkor egyedül a hegyeikben.

— Én olyan ösvényeket ismerek, amelyeket azok még nappal se találnának meg — mondta az öreg gúnyosan és másodpercek múlva már csak szaggatott nevetése visszhangzott a hegyoldalban. A többiek is elszéüedtek, kettesével járták a rejtekösvényeket toronyiránt vágtak át a mezőkön és éjnek évadján bekopogtak a paraszt, házak ajtóin.

Tahar és Laarej még pirkadat előtt visszaérkezett a falujukba. Amikor *>1- érték a hegygerincet és lepillantottak a lábuknál szorongó kunyhók sorára, látták, hogy az egyikben égnek a fáklyák, s minden felől igyekeznek oda a lepelbe burkolt alakok.

— Nos, mielőtt a Nap feljön, nagy eseményeknek leszünk tanúi — szólt csendes bizakodással Laarej, kinek feleségére már estefelé rátörtek a szülési fájdalmak.

Lesiettek a lejtőn. Nemsokára már Laarej házához értek, belökték a kertkaput, s a fáklyákkal megvilágított szobában valóban ott találtak, a falu valamennyi asszonyát. A vajúdó nő, Salma körül Doudja, a bábaasszony sürgölődött

A lobogó lángok fényénél furcsán

hosszúkásnak tűnt az asszonyok arca. Salma fel-feltörő sikolyokat hallatott. Doudja kiterelte a szobából a férfiakat

Nemsokára felhangzott az éles csecsemősírás. Az anya csukott szemmel, arcán valamilyen földöntúli kifejezéssel feküdt a gyékényen, miközben Doudja ügyes, óvatos mozdulatokkal olajozta a csecsemő testét.

Felkelt a nap. Visszaszállingóztak a férfiak is, és mindnyájan, az egész falu nézte, ahogy Doudja magasra tartja a kicsit.

— Látjátok, flö! Egy Sadak eltávozott közülünk, s a helyére áM egy másik.

— A boldogság lakozzék nála! öröm

kísérje lépteit! Sose állja útját akadály, vagy kelepce! — zsongták kórusban az asszonyok.

Fordította: Zilahi Judit

Mohamed Dfb lMt-baa sriBetatt n algériai Tlemcenben. Kezdetben tanár, majd újságíró volt, több algériai lap és a kommunista francia hetilap, Les Lettre* Francaises munkatársa. 1952 óta publikálja regényeit. Ismertebbek: A nagy ház, A tűzvész, A takács. Néhány novellája a Nagyvilág című folyóiratban magyarul Is napvilágot látott.

— Fellépés előtt (Szlovák György rajza)

Katona Judit:

Ojölyhős a Lamb

Bolyhos s lomb, puha, sárga.

Bolyhos a csend mezők felett.

Eltört a nyár leveles ága Ölnek az esték kapujában megfáradt parasztemberek.

Nyugalmak megjön a téllel s pihen hű eres kezük.

Hallgatnak, esznek szűk beszéddel, hosszabb lesz álmuk egy kevéssel s megfogy egy évvel életük.

Bolyhos a lomb, puha, sárga eltört a nyár leveles ága.

KÉT ÚT KÖZÖTT

Lvorba utazik a Mecsek Táncegyüttes

AMIKOR a Mecsek Tánc- együttes tagjai hazaérkeztek a dijoni folklór-fesztiválról, szinte csak órák maradtak a pihenésre. Másnap már a pécsváradi leányvásár tánckompozícióját próbálták, közben pedig félszemmel Lvovra tekintettek, ahová az együttest baráti látogatásra hívták meg. Ez a dús program talán már el is feledtette volna a táncosokkal is a burgyndiai napokat, ha nem kapták volna meg a dijoni újságokban megjelent írások pontos fordítását.

Mint már beszámoltunk'róla: tíz napot töltötték Franciaországban. Egy gyors számolás után kiderült, hogy a tíz nap alatt mintegy 500 percet voltak színpadon, olykor kétórás monstre-műsort adtak, máskor pedig négy vagy tizenöt perces versenyszámokat mutattak be. A zsűri a második díjat jelképező ezüst- lanccal fejezte ki elismerését. A hivatalos rangsorolás mellett azonban nem írtunk a dijoni helyi lapok méltatásairól. Az újságok naponta oldalakat szenteltek a fesztivál vendégeinek, a dicséretből bőven kijutott a pécsieknek is Néhány kritikát idézünk, azokból is csak a leglényegesebb megjegyzéseket vagy azokat s részleteket, amelyek legjei- lemzőbbek a pécsi táncegyüttes fogadtatására.

Az együttes vendégszerepléséről készített interjúban beszámoltunk arról, hogy először egy Díjon környéki kórházban léptek fel. Jobbára öregeket ápolnak az intézetben, amelynek udvarán nagy közönség előtt az egyik teljes műsort mutatták be. A Le Bien Public egy hatalmas fénykép alatt adta közre az alábbi tudósítást: „Huszonegy év már komoly határkövei jelent akár az egyéni életben, akár pedig valamely rendezvény életében. Az idén tehát a 21. szőlőünneppel nagykorúságába lép a rendezvény. Ennek az ünnepsomak a keretében a magyar népitánc- csoport, mely Pécsről érkezeti, teljes műsort szolgáltatott dalokkal és táncokkal a Champmaillot lakóinak, akik az intézet udvarán gyűltek össze. A közönség soraiban ott láttu-k dr. Veille-t, a pol- gármesterhelyettsst, Rousse- let-t, a Champ nillot igazgatóját, Gorges kanonokot, valamint a magyar csoport felelőseit."

EGY MÁSIK LAP mér címében is kifejezi elismerését: ,A magyarok koreográfiájuk bájával és finomságával meghódították a közönséget,” Azután így folytatja: „A magyaroknak valóban van stílusuk

Előadásuk minőségét mindenekelőtt koreográfusuk személyének köszönhetik. Simon Antallal a burgundiak ismét felfedezték a leglíraibb Magyarországot, a pásztorok, katonák, lakodalmi ünnepségek, tiszta szerelmek mesés honát. Az előadás legmegkapóbb pillanatai közül külön említésre méltó az a páros szerelmi tánc, amely a klasszikus tánc közeli rokona. De ez a tánc a népi kifejezések, lépések és fordulatok teljes zamatétól és erejétől remegő. Ebben a táncban benne ragyog mindaz, amit a színpadra vitt magyar folklórtól irigyelhetünk, amit a tiszta szívű emberek mindenek felett szeretnek."

Ismét a Le Bien Public cikkíróját, Gerard Gillott-t idézzük: „Ami a Mecsek

Együttest illeti, őrzi a magyar csárdás hagyományait, olyan lépéseket tartalmaznak táncaik, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy a magyarok általuk meghódítsák n d'janiikat és minden frcciát...” Ez után azzal folytatja, hogy tudomása szerint „Dijon a közeljövőben Pécs testvérvárosa lesz. Nem egészen három éve, hogy megindultak a kulturális kapcsolatok a két város között és azóta Dijon és Pécs összekapcsolja sorsát. íme, ez a folklór legjelentősebb haszna.”

A gálaest a fesztivál legnagyobb szabású eseménye volt. Erről idézzük Les De Péches kritikusának, M. G. B.- nek írását: „A hirtelen lebo- csátott függöny megfosztotta a magyar együttest a közönség megérdemelt tapsaitól. A publikum kénytelen volt elhagyni a színházat anélkül hogy megadhatta volna a magyar táncosoknak a megérdemelt jutalmat: lelkes tapsait és újrázását. A publikum mégis igen nagyra értékelte a magyar folklór ritka értékeit Üjra kinyíltak a színpadon a már korábban megismert értékes virágok: a huncut arcú leánykák finom kecsessége és a büszke fiúk visszafojtott va,1 féktelensége. Távol a túlságosan intellektuális kompozícióktól. Simon Antal megkapó líraisággal és melegséggel idé

zett fel egy világot, a szerelmi táncok világát, amelybe a mozgás eleganciájával be tudta írni a fiatalok álmodozását. A koreográfus a mi számunkra komponálta meg Magyarország lelkének meggyőző képét és mindezt táncosainak hagyományos táncfiguráival tette.”

A SIKER TEHAT nagy volt és jóleső. A sajtóvisszhangok is arról tanúskodnak, hogy a Mecsek Táncegyüttes nagy figyelemmel és rokonszenwel kísérten adta le a magyar tánckultúra névjegyét ezen az európai rangú fesztiválon. Ez kitűnő ajánlólevél a jövő héten sorra kerülő újabb turnéhoz, amely a Ivovi televíziógyár Galicsina Népi Ének- és Táncegyüttesének meghívására jött létre. Az ötven tagú csoport november 18-án kei útra dr. Borsos József vezetésével és 25-én érkezik vissza Pécsre. Már másnap találkoznak a vendéglátókkal, akik 19-én és 20-án ünnepük 20 éves fennállásukat. Húszadikán délután a Ivovi Gagarin Kultúrpalotában mutatkoznak be először a közönségnek. November 23-án este a Ívovi televízió készít filmet az együttes műsoráról, közben az Operaházban is vendégszerepeinek.

Az együttes legszebb műsoraival készül, többek között a dijoni versenyen második díjat nyert Magyar tájak című kompozícióval, a Vágyódást, a Tavaszi záport és a Sűrű magyart magába foglaló kamara jellegű művekkel, amelyekkel a zalai táncversenyen arattak emlékezetes sikert. A zenekar önálló számai közül kiemelkedik Lajtha—Gulyás: Széki muzsika és Vujicsics: Palóc fantázia. A két énekes, Mester István, a Pécsi Nemzeti Színház művésze és Med- gyesi Schwartz Katalin énektanárnő tíz perces önálló népdal-csokrot mutat be.

S VÉGEZETÜL kanyarodjunk vissza francia barátaink- noz. A napokban levelet hozott a posta a 16 nemzetet tömörítő Amicale Fölklorique Internationale einöke .7. IVÍ. Clement úr aláírásával, benne három egyenként háromhetes turnéra szóló ajánlat. Az egyik vendégszereplés utolsó hete egybeesne a belgiumi schotteni népi fesztivállal. Díjon tehát olyan állomás volt az együttes életében, amely további kapukat nyitott számára az európai néptánc körébe való teljes, más csoportokkal egyenrangú bekapcsolódáshoz.

Bocz József

h

A

\