Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-13 / 268. szám

VUdg proletárjai, eg\?©süljetek f Dunaniüit napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Sím ÉVFOLYAM, MS. SZÁM ARA M FILLÉR Pham Van Dong köszönő távirata Kállai Gyulához A napokban a Vietnami Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa meghallgatta a kormány gazdasági küldöttségének a szocialista országokban tett baráti lá­togatásáról szóló beszámolóját. — Ezzel kapcsolatban Pham Van Dong elvtárs, a Vietnami Demokratikus Köz társaság miniszterelnöke, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága, a V DK kormánya és a vietnami nép nevében az alábbi köszönő táviratot intézte Kállai Gyula elvtárshoz, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökéhez: j sA Le Thanh Nghi élvtárs i vezette gazdasági kormány- küldöttség a közelmúltban «- ! keres tárgyalásokat folytatott | a Magyar Népköztársaság kor- | mányának illetékes vezetőivel ! az 1967. évre szóló segélyről és a kölcsönös áruszállítások- I ról. A jelenlegi helyzetben az | amerikai imperializmus fo­kozza és kiszélesíti a gr ess zd ős háborúját országunk ellen. Ilyen körülmények között pár­tunk Központi Bizottsága és kormányunk különösen nagy­ra értékeli az országaink kö­zött ez alkalommal aláírt se­gély- és árucsereforgalmi egyezményeket Igen értékes­nek tartjuk a magyar segít­séget, mely erősíti nemzetvé­delmünket és gazdaságunkat hozzásegít bennünket az ame­rikai imperialista agresszor legyőzéséhez. Ez a segítség közös forradalmi ügyünket szolgálja, hozzájárul népeink harci szolidaritásának erősíté­séhez és fejlesztéséhez, test­véri együttműködésünkhöz. A Vietnami Dolgozók Párt­ja Központi Bizottsága, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormánya és a viet­nami nép nevében őszinte kö­szönetét mondok azért az ér­tékes segítségért, melyet a Magyar Szocialista Munkás­párt, a magyar kormány és a Magyar Népköztársaság népe internacionalista szellemben nyújtott népünknek az ame­rikai agresszorok ellen a nem­zet üdvéért folytatott igazsá- ségos és győzelmes harcához. Köszönetét mondok önnek azért a baráti és meleg fo­gadtatásért, melyben a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a gyár Forradalmi Munkás-Pa« raszt Kormány gazdasági kard miányküldöttsógünket részed*! tette. Szeretetteljes üdvözleteméi küldöm önnek, elnök elvtársi s kívánok önnek jó egészsé* get. i PHAM VAN DONG, a Vietnami Demokratikus Kö*» társaság miniszterelnöke” Riadó a Misinán n r r Zugo traverzek között Meghibásodott a pécsi tv-adó antennája Angyal mégis megjelent A Posta Rádió- és Tele­vízió Műszaki Igazgatóság közli a pécsi televízió ál­lomás nézőivel, hogy az ál­lomás adóantennája meghi­básodott. A hiba elhárításán dolgoznak. Átmenetileg szá­mítani lehet arra, hogy a pécsi tv-adó vételkörzeté­ben a térerősség kisebb lesz. A hibáért a nézők elnézését kérjük. Az áthatolhatatlan köd már a kora reggeli órákban elbo­rította a hegytetőt. A szél észak-északnyugati irányból fúj, erőssége 40—45 kilomé­ter lehet. A torony csúcsa el­vész a tejfehér gomolyagban: akik a tövében állnak, csak sejtik, merre lehetnek azok ott hárman .., Tűzoltók, szerelők, a pécsi tv-adó vezetői és munkatár­sai népesítik be az egyébként oly elhagyott Misinát; kábe­lek, kötelek mindenütt. A rá­dióban már elhangzott a köz­lemény: a misinai tv-adó an­tennája meghibásodott; a tv- nézők talán már bele is tö­rődtek a változtathatatlanba, Pécs új házasságkötő terme keresőn Pál. az Iparművészati Főiskola tanára fa-intarziájánik ' 'helyezésével végi ;en elkészült a Pécsi városi Tanács új tanácsterme, amely egyb városunk reprezent ■ tív házasságkötő terme is. A Vida Gyula által tervezett impozáns teremben szombaton megtartották már az első esküvőket is, - , ­itt fent azonban még nem adták fel a harcot. Pénteken, 19 óra 30-kor tör« tént. Éppen befejeződött az adás, amikor a műszerek az antenna súlyos rendellenessé-; gét jelentették. — A meghibásodást feltehe­tően beázás okozta — mondja Sugár Gusztáv, az adó veze­tője —. Valamennyien tudtuk) holnap újból adni kell és en­nek érdekében azonnal intéz­kedni kellett Egyetlen lehe­tőségünk volt: egy új anten­nát beemelni... Szombaton délután 14 órai kor, amikor az időközben Ba­járól Pécsre átirányított an­tenna-szerelő csoport közre­működésével megkezdődött a mintegy 3,5x2 méteres és egy mázsa súlyú antennaelem fel- emelése, az álmosságtól már karikásak voltak a szemeké A tűzoltóság gépkocsit és embereket adott a kényes munkához; helyszínre érke­zett Budapestről G. Tóth Ká­roly, a felszerelésre kerülői kísérleti antenna tervezője, Az új antennát 60 méter ma­gasságban, a torony déli csuk csán helyezték el. A viharos erejű szélben hat ember tar­totta a köteleket, míg az ideiglenes csigaszerkezet se­gítségével a tűzoltóautó he­lyére emelte az antennaele­met. 15 óra 10. A legizgalmasabb percek azonban csak ezután következtek. Megkezdődött az új antenna műszeres ellen­őrzése. Közel húsz órás meg­feszített munka után, 15 óra 55 perckor, végre ell gzott az utasítás: Az adót rákap­csolni az antennára. A monitorokról Takács Mari jólismert arca mosoly­gott. Közöljük nézőinkkel, hogy a pécsi tv-adó az an­tenna meghibásodása miatt a műsort csak 18 órától sugá­rozza ... A szerelők órájukra néztek és mosolyogtak^ A pé­csi tv-nézők képernyőin eb­ben a percben már zavartalan volt a vétel ... Ami a továbbiakat illeti: szombaton és vasárnap a Pécstől távolabb eső helysé­gekben és főleg az adótól ke­let-nyugati irányban lesznek még panaszok. Most az volt a cél, hogy a hétvégi műsort egyáltalán adni lehesen. An­gyal megjelent. A tv-állomás dolgozói számára azonban hétfő egyáltalán nem jelent majd szünnapot..: Béllés Sándor ti Á A A pártkongresszus tiszteletére A Mohácsi Bútorgyár november 28-ra befejezi éves tervét — Másfél milliós értékű szolgáltatás — ISyolc pedagőguslakás — 1800 tonna zúzott kő terven felül — Az idén befejezik a tv-adótoronyhoz vezető út építését Termelési tanácskozásra ké­szülnek a Mohácsi Bútor­gyárban. S az év utolsó ter­melési tanácskozását újévi jókívánságokkal kezdhetik. Ugyanis november 28-ra, a pártkongresszus tiszteletére teljesítik éves tervüket. Év elején még az volt a probléma, hogy a kész búto­rokat hova raktározzák el. Akkoriban úgy hangzott a kérdés: feleslegesek-e a mo­hácsi gyár termékei. S év közben kiderült, hogy termé­keik keresettek, s az előállí­tott mennyiségnél többet is j értékesíthetnének. A három­negyedév során majdnem 50 millió forint értékű bútort készítettek s a belkereskede­lem felé történő szállítási kö­telezettségüknek 109,3 száza­lékban tettek eleget. Szep­tember 30-ig 5132 Mohács garnitúrát, 970 szóló rekamiét, 3595 darab Kába heverőt, s 1034 Szekfű kanapét vett át tőlük a kereskedelem. Újból elsők Ez az eredmény további jó munkára serkentette a gyár dolgozóit, s így határozták el, ■hogy terven felül év végéig mintegy hatmillió forint ér­tékű bútort készítenek. — Ugyanakkor az év elején be­jvezetett intézkedések sora, s p dolgozók fegyelmezett mun- ' kaja gazdaságosság terén is megtette hatását. A nagy vál­lalat hét gyáregysége közötti munkaversenyben újból az elsők lettek. Kilenc hónap alatt az éves 10 700 000 forin­tos eredmény tervből 9 612 000 forintot valósítottak meg, s napjainkban . már azt számol­gatják, hogy legalább 12 mil­lió 700 000 forintos eredmény­nyel zárják az évet. Ez an-} nak köszönhető, hogy a ter­melékenység a tervhez képest 7,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapok során. Ilyen év után készülnek a nagyobb feladatok megvaló­sítására. Jövőre már 8500 Mohács garnitúrát, 5600 Rá­ba heverőt, 2000 Szekfű ka­napét készítenek, melyek ter­melési értéke mintegy 75 millió forint lesz. De nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is lénye­ges változásokra készülnek. Nemrégiben helyezték üzem­be a legkorszerűbb nagytel­jesítményű lakköntő gépet, s jövő év elején pedig a poli- j észter lakköntő is megkezdi [ munkáját, amely egy nap í alatt annyi bútor felületi fé-1 nyezését végzi, amennyit egy I heti munkával tudtak elvé­gezni a bútorfényező asszo­nyok. Megérkeztek a gyárba a HAMPEL típusú automata gyorsmaró gépek is és rövi­desen üzembe állítják az SHT gyorsszárító berendezést, amely naponta 8 köbméter fűrészelt árut szárít feldolgo­zásra alkalmasra. A korszerű berendezések januárban már üzemelnek. Az általuk felsza­badult munkaerők részben a gépeket szolgálják ki, illetve az üzem más műhelyeiben dolgoznak majd. A gépek elhelyezése ko­moly műszaki előkészítést igényelt. Ezeket már úgy kell üzembehelyezniök, hogy bele­illeszkedjenek a rekonstruk­ciós munkába. Már készül az üzem beruházási programja, melynek értelmében 12 mil­lió forintos ráfordítással kor­szerű üzemház épül, megfe­lelő szociális és irodaépület­tel. A beruházás építését 1968-ban kezdik meg, s ez­által a gyár termelése 120 millióra emelkedik. A vállalat vezetősége min­den támogatást megad a mo­hácsi gyáregység részére, hi­szen látja, hogy a befektetett pénzzel jól gazdálkodnak a mohácsiak. A Siklósi Építő Ktsz dolgo­zói néhány nappal ezelőtt tartották közgyűlésüket, ahol vállalták, hogy év végéig 12 lakást és 5 családi házat épí­tenek fel. Annak ellenére, hogy vasbeton szerkezetből anyaghiánnyal küzdenek, a munkák jó ütemben halad­nak, mert helyszínen készítik el a szükséges betonozást. — Ugyanakkor még a tél beállta előtt mintegy másfél millió forint értékű szolgáltatási munkát végeznek, iskolák, boltok, valamint a kórház te­tőjavítási és bádogozási mun­káit készítik. A Szigetvári Építő Ktsz- ben ugyancsak jól használták ki a kedvező őszi időjárást s a kongresszus tiszteletére vállalták, hogy legkésőbb de­cember 15-re befejezik éves tervüket, majd azon felül körülbelül félmillió forint értékű munkát végeznek. Még idén nyolc pedagóguslakást építenek, befejezik a sorhá­zak építési munkáit és télie- sítik a megkezdett 4 emeletes társasház építési munkáit, ugyanakkor túlteljesítik a la­kossági szolgáltatási tervüket is. Pótolják a lemaradást Az Építőanyagipari Válla­lat a tavalyi 23 707 000 forin­tos tervével szemben idén 27 200 000 forintos tervfelada­tot kapott. Bár az elmúlt év hasonló időszakához képest jó eredményeket ért el az ál­landó létszámhiány miatt há­romnegyedéves tervét csak 96,8 százalékra tudta teljesí­teni. Égetett mészből az iker- aknás kemence háromhóna­pos állása miatt 18 310 tonnát termelt a háromnegyedév 19 795 tonna feladatával szemben. Év végéig előrelát­hatóan 24 250 tonna meszet égetnek számolva a 7—8 szá­zalékos lemaradással. Kőből a várható teljesítés 82160 tonna, ami a tavalyi évhez képest 125,7 százalék, de a tervhez képest itt is lemara­dással számolhatnak. Zúzott kőből viszont túlteljesítik ter­vüket, mivel az utóbbi hóna­pokban a bükküsdi kőbányá­ban üzembe helyezett kőtörő is üzemel. Ennek segítségé­vel körülbelül 1800 tonnával több zúzott követ adnak, a tervben szereplő 20 000 ton­nával szemben. A tavalyi év­hez képest ez 252 százalékos javulást jelent. Ugyancsak jó eredmények vannak a duna- szekcsői mozaiklap üzemben is, ahol előreláthatóan év végéig 50 880 négyzetméter mozaiklapot készítenek a ter­vezett 40 000 négyzetméterrel szemben. Bár a krónikus létszám- hiány hátráltatta a vállalat mennyiségi termelését, vi­szont az egy főre eső terme­lés terén jó eredményeket ho­zott. így a tavalyi 94 450 fo­rinttal szemben idén 106 700 forintot meghaladó egy főre eső termelési értékkel szá­molnak, ami a bázishoz ké­pest 113, a tervhez képest 106,8 százalékos javulást je­lent. Átadják a Tolbuhin utat Az Aszfaltútépftő Vállalat idén 24,5 millió forintos fel­adatot kapott, amelynek so­rán jelentős útépítési mun­kákat végzett Pécsett és Kom­lón, valamint a bányák te­rületén. A tervből október 31-ig 22 millió forint értékű munkát végeztek eL Decem­ber 15-én véglegesen átad­ják a Tolbuhin utat, jelen­leg már csak javítási munká­kat végeznek a befejezés előtt álló Vasút utcán, ugyanakkor a komlói dolgozókat átcsopor­tosították a Tv-adótoronyhoz vezető út építésére, melyet még idén befejeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents