Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-12 / 267. szám
4 aupLO 1966. NOVEMBERMM íílílSŐ^yy hónap az országutakon Két halott, ötvenkét súlyos sebesült kerülhetjük el a balesetet? .'.Ilihez szükséges: a sebesség helyes megválasztása, az elsőbbségadás szabályainak, a követési távolság betartása, a kanyarodás, előzés figyelmes végrehajtása, a világítás szabályainak megtartása, az alkoholfogyasztás mellőzése. Kedvezőtlen útviszonyok mellett megcsúszást idézhet elő: a biztonságos sebesség túllépése, a kormány hirtelen el- ráptása, a gyors gázadás, vagy hirtelen fékezés, az úttest egyenetlensége. Jön a ködös idő. Ködben igen óvatosan és legfeljebb csak tompított fénnyel ajánlatos haladni. A leggyakoribb szabálysértés, hogy lakott területen belül a gépjárművezetők a sűrű ködben városi fénnyel közlekednek, annak ellenére, hogy a KRESZ szabályai szerint a tompított fényszóró használata kötelező. A ködben való közlekedésnél rendkívül hasznos a sárga égő használata. Ha sűrű ködben kell megállni, akkor teljesen le kell húzódni az út szélére. Ilyenkor elől tompított fényt, hátul pedig az öszes lámpákat égve kell hagyni. Földmű vesszövetkezefí e'nökök és szakszervezeti titkárok tanácskozása Pécsett remeiten aeieion a MÉSZÖV tanácstermében a megye földművesszövetkezeti elnökei, valamint a szövetkezetek szakszervezeti titkárai értekezletet tartottak. Nagy Sándor elvtars, a MÉSZÖV elnöke értékelte az 1966. háromnegyedévében végzett munkát! Elmondotta, hogy Baranya földművesszövetkezetei változatlanul az országos elsők között vannak. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a szövetkezeti kiskereskedelem 11,7 a vendéglátóipar 13,4, az ipari üzemág 36,9 százalékkal jobb eredményt ért el. Az egyes üzemágak jó terv teljesítésének eredményekén t SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Duna-parti randevú (este 7 órakor) Somlay- bérlet. ; Tájszinház: Három szegény szabólegény (este fél 8 órakor) Komló. MOZI Park: Kancsal szerencse (szv. 4 negyed 7. fél 9). Petőfi: Egy asszony járt itt (s/.v. 4, 6, 8.) Kossuth: Kanosai szerencse (szv. 10). Nem szoktam hazudni, (szv. fél 5, fél 7, fél 9). Híradó Mozi: Magyar híradó. Jó egészséget, Király kőtől a Foga rasi havasokig, Vitis tokayen- sis.. Előadások 12 órától 3 óráig foly tatólagosan. Gyárváros: A köpeny (6). Pécs- szabolcs: Kaland az. aranyparton, (szí. 5. 7). Mecsekalja: Lépések az éjszakában (7). Vasas: Sakkmatt (szv. 7). Szigetvár: Házasság olasz módra (szv. szí. 7). Csak 18 éven felülieknek! Siklós: Tolvajok szigete (7). Szentlőrinc: Harakiri (szv. 7). Csak 18 éven felülieknek! Mágocs: ... és aztán Mexikó (7). Boly: A férfi egészen más (szv. 7). Beremend: Csélszövők gyűrűjében (szv. 7). Sellye: Felettünk az ég (szv. szí, 7). Harkány: Rangon (szv. 7). Mohács: Hideg r (szv. 6, 8). PÉCS* RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Híres szovjet művészek felvételeiből. 17.45: Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. 18.25: Válasz a hallgatóknak. 18.30: Csárdások. 18.40: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest: 14.55: ötmillió versenyző. Az Inter vízió gyermekműsora, felvételről. közvetítés Varsóból. 15.55: Ki minek mestere? A fiatal esztergályosok versenyének döntője. 16.25: Hírek. 16.30: A Televízió ifjúsági táncklubja. 17.15: Ki minek mestere? A fiatal esztergályosok versenyének folytatása (döntő). 18.35: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. I? -0: .,Képzöbűvészet” . . . 'íodolfó bűvésziskolája LH. 20,00: Angyal kalandjai. Luella Magyarul beszélő angol film. (14 éven felülieknek!) 20.50: Schubert: Befejezetlen szimfónia. Előadja: a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. 21.10: A Rádió hullámhosszán érkezett . .'. Kabaréműsor. 22.40: Tv-hírado — 2. kiadás. Belgrad: 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.10: Hírek. 17.15: Bábjáték. 7.35: Hol van, mi leliet. 17.50: portműsor. 13.10: Dal az élet. •«.25:. Műsorismertetés. 18.30: Tv- . onságok. 18.45: Nemzetközi színpad. 19.10: Dubrovnik! Nyári ./atékok. 19.40: Hirdetések. 19.54: .ió éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv- hiradó. .20.30: Dokumentum és idő. 21.00: Ne bámuljanak olyan romantikusan. Szórakoztató műsor. 22.15: Bonanza. Sorozatfilm. 23.05: Tv-híradó. Orvosi ügyelet Pécs na. i. város biztosított dolgozói (Hl, gyermekei) részére gyermekorvosi ügyeletes szolgálat van a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. n. 19. sz.) november 12-én (szombaton) este 19 órától november lé-én (hétfőn) reggel 7 óráig. Ugyancsak a Várost Rendelőintézet ügyeletes orvosi, helyiségében (Munkácsy M. u. 19. sz.) van fogászati ügyeletes orvosi szolgalat november 12-én (szombaton) este 19 órától november 14-én (hétfőn) reggel 7 óráig. Vrenkívü! ügyeletes orvosi szolgálat van kerületenként november 12-én (szombaton) délután 14 órától november 14-én (hétfőn) reggel 7 óráig a következő helyeken: t. kerület nfaaéne: as ojtneosesi körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 31-81. Járó betegek részére rendelés de. 8—48 óráig és du. 15—18 óráig. H. kerület részére: a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) Tel.: 30-00. Járó betegek részére rendelés de. 10—11 óráig és du. 16—17 óráig. HL kerület részére: a Petőfi utcai körzeti orvosi rendelőben. Tél.: 25-88. Járó betegek részére rendelés de. 8—9 óráig és dn. 14— Halálos kimenetelű baleset Péesbányán A pécsbanyatelepi Srécbe- nyi-akna UL szintjén októbei 8-án, 19 óra 45 perckor halálos kimenetelű szerencsétlenség történt. Csilebuzatás közben a szerelvényről 14 csilh leszakadt és a rendező végét álló mozdonynak ütközött melynek következtében a mozdony mögött álló fáskocsik 8 sínről kidőltek. A kisiklotl kocsik az éppen ott elbaladt Wagner Gábor 44 éves vájárt az oldalhoz nyomták. Wagner Gábor & helyszínen meghalt A rendőrség és a bányahatóság által a felelősség pontos felderítésére indított kezűé vizsgálat még tart a jövedelmezőség Is kedvezően alakult. Megyénk szövetkezetei az 1965. háromnegyedévében elért jövedelmezőséget 57,1 százalékkal teljesítették túl ez évben. Említésre méltó, hogy a megye kereskedelmi forgalma 8,4 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakának forgalmát és ebből az állami kereskedelem 6,9, míg a szövetkezeti kereskedelem 12,5 százalékos forgalom- emelkedéssel járult hozzá. Lényegesen javult a felvásárlás a vizsgált időszakban. Az elmúlt háromnegyedévben forintban kifejezve 14 százalékkal több értékű árut vásárolt fel a MÉK és a földművesszövetkezetek, mint 1965 hasonló időszakában. Ennek, valamint a tsz-társulásokkal kialakult újszerű versenyszellemnek is köszönhető, hogy Pécs és Baranya gyümölcs- és zöldségellátása jobb volt, mint az elmúlt években. A Dolgozna5 felvesznek Gyakorlott vezetőkészséggel rendelkező kárpitos szakmunkást, csoportvezetői beosztásba felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat, Irányi D. tér 9. 136824 * Gyakorlattal rendelkező Közgazdasági Egyetemet végzett főkönyvelőt keres felvételre tervező vállalat. Jelentkezéseket önéletrajz csatolásával a Sallai u. hirdetőbe „Főkönyvelő” jeligére kérünk. 136782 •k 12-es AKÖV személyforgalmi üzemegysége felvesz autószerelőket, lakatosokat, autó villanyszerelőket, valamint legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező gép kocsi vezetőket, autóbusz vezetőnek. Jelentkezés, Pécs, Rózsa F. u. 22. szám. 136736 * A Pécsi Fémipari V. autószerelő és karosszéria bognár szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés Pécs, Felsőmalom u. 13 szám alatt. 136747 k A hirdi Béke Völgye Tsz egy gyakorlattal rendelkező traktorost felvesz. Jelentkezés a hirdi tsz-irodánál a termelőszövetkezet elnökénél. 136666 # A Komlói Vízmű siklósi körzete gyakorlott villanyszerelőt keres. Jelentkezni Komlói Vízmű, Komló, Kossuth L. u. 19. szám alatt. 136664 * Jól képzett, legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres adminisztratív munkakörbe az ÉBGV. Sopiana Gyára, (Pécs, Regős u. 8. szám). Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. 1289 * Felveszünk 1 fó villanyszerelőt és kubikosokat. Jelentkezés a Parképítő Üzemben, Siklósi u. 104 alatt, (a temető főbejáratával szemben) Kertészeti és Parképítő Vállalat. 1288 * Az £. M. Építőipari Szállítási Vállalat pécsi szállítási üzemegysége felvesz egy gyakorlott dózerkezelőt. Jelentkezés a Munkaügyi Osztályon. Pécs, Megyeri te 56. szám. 1278 * A BaJfesai Bzüstkalász Tsz építő brigádja felvesz kőműveseket, segédmunkásokat. Fizetés FM norma, 15 százalék idénypótlék, különélés. Továbbá felvesz épületlakatosokat, bádogost és lakatost. Fizetés megegyezés szerint. 136639 HÍREK NOVEMBER Jónás napja 1 £ A nap kél 6.44, nyugszik 16.12 órakor, A hold kél 6J22, SZOMBAT nyugszik 16.04 órakor. 5 záz éve, 1866. november 12-én Szun Jat-szen, „a kínai jorrt atyja’’. Orvosnak készült és már ban élére állott az ifjú kínai forródat pártnak. A radikális kínai fiatalok az ö ti nyitásával kezdték el a nép felvilágosítás nak hallatlanul nehéz munkáját: nem l rődve halálos ítéletekkel, börtönnel, emifap iióval, hirdették Kína felemelkedésének ' i ját. Szun Jat-szen fogalmazta meg a ki1 forradalmi törekvések célját és mikor 1911-ben kitört forradalom elűzte a gyűlölt Mandzsu-dina \ tiát, ő lett Kína első köztársasági elnöke. A Nagy Októb: Szocialista Forradalom győzelme következtében az osztá ’■ harc Kínában is új lendületre kapott, s 1921-ben újból választották köztársasági elnökké. Elhunyta után a kínai tűé erők, a Szovjetunió segítségével, az ö nyomdokain, közel k ' és fél évtizedes szívós harccal lerázták az idegen béklyók» söpörték el belső elnyomóikat és nyitották meg a hatóim birodalomban a szabadság adta fejlődés útját Szun Játssz születésének centenáriumát a Béke Világtanáes csaktii mint az UNESCO emlékévfordulóvá nyilvánította. Időjárásiéi entés Várható Időjárás szombat estig: Változó mennyiségű felhőzet, már kevesebb helyen esővel. Az élénk északt—északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. A szélvédett helyeken reggeli párásság, egy-két helyen kőd. A hőmérséklet csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—5. legmagasabb nappali hőmérséklet között. — Állatorvosi ügyeletét Pécs város területén november 13-én délután 13 órától 14-én reggel 8 éráig dr, Kispál Gyula kerületi állatorvos látja eL Lakása: Pécs, Nagyvárad u. 17. Telefon: 25-94. — Áramszünet lesz november hő 14-én 7—16 óráig a Bajesy- Zs. n. keleti oldalán, valamint a Tettye utca, Tettye tér, Gyuri út. Hegyalja u., Mező Imre út által határolt területen. November 15-én 7—15 óráig a Kossuth tér, Bem u. Citrom u., Teréz u., Rákóczi u. által határolt rületen. 18-án 7—16 óráig a SóL KBBÜLBT November 14-én. 4 órakor: Lan1 MM vimxmx A Sportfogadás! és Lőtté Igazgatóság tájékoztatása szerint Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megtartott lottó-sorsoláson a 45. játékhéten a következő számokat húzták ki: 1, 14, 17, 54, 84 SrtesítJ8k kedves vendégeinket, hogy november 12-én (szombaton) este 36 órakor OLIMPIA Étterem összes helyiségében zártkörű főiskola! Gólya-bált tartunk. Meghívó a helyszínen. otca 84., Hoffecker Ferenc nagyárpádi tsz-iroda, Zsinkó József Gyógypedagógiai Intézet, Fartély István Dunántúli Tudományos Intézet, Lakatos Györgyné Miklós utca 16. November 16-án, 6 órakor: Pássá Pál Hunyadi János út 11., Dékiny Ilona Kertvárosi Általános Iskola. November 18-án, 5 órakor: Pigecz Györgyné Ágoston téri Ált. Iskola, Stuba Henrikné Dimitrov utca 19. 8 órakor: Deák László Mátyás király utcai Alt. Iskola. m. KERÜLET November 14-én, 5 órakor: Kovács Imre Mártírok útja 42. sz., Szász Antalné Petőfi u. 64., özv. Czöndör Ferencné Alkotmány u. 38., Orbán István Kilián György u. 1., Lovas Ferencné Rókus u. 5., dr. Rugási Endre Pannónia Sörgyár, özv. Farkas Lőrincné Aranyhegy, Fácán dűlő 6., 6 órakor: Dunavölgyi István, Bemáth tőfi utcai Alt. Iskola, Barkó József Kis-Daindo] 8. November 15-én, 5 órakor: dr. Varga János, Csizmeg Józsefné Damjanich u. 30., Mecseki Józsefné Szigeti út 138., Balogh György Közép-Daindol 2. November 16-án. 5 órakor: Ku- rucsai József Tanárképző Főiskola, Hadnagy Árpád 39-es dandár úti Alt. iskola. Czett László 39- es dandár út 5/a. November 17 én, 9 órakor: So- I ponyai József Körösi Csorna S. u. 1/c., 5 órakor: Marosi Károly- ! né 39-es dandár út 9/b. November X8-án, 8 órakor: dr. Bojtor János III. kér. tanács. — : 5 órakor: Kéméndi György Bálics út 54.. Szabó István 39-es dandár út 7. 7 órakor: Herendi Ferenc patacsi kultúrotthon. November 19-én. 5 órakor: Bar- kóczi Sándorné Monostor u. 6. — Dr. Lássák Kálmán akadémikus vezeti azt az akadémiai küldöttséget, amely Moszikvában megtárgyalja és aláírja a Magyar Tudományos Akadémia és a Szovjet Orvostudományi Akadémia közötti együttműködési tervet az 1967—68. évre. — A Szeget szeggel a televízióban. A Magyar Televízió november 15-én, kedden este sugározza Shakespeare kétrészes színművét. — Éneklő városok hangversenyét rendezi meg a Komlói Munkiáskórus megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából a Május 1. Művelődési Ház nagytermében ma este nyolc órakor. A jubiláló kórus mellett a kenderföldi iskola gyermekkara, a bajai Liszt Kórus és a pécsi Mecsek Énekkar lép feä a műsorban. — Zsolna. Művelődési Ház vezetősége november 12-én és 26-án hét végi táncestet rendez, (x) Szervezés kérdése Napra, áréra szól az idézés tüdő szűrésre. Mohács várost is ; évente átszűrik, mint ahogy ez I szabályos, másutt is. A Kórház 11. sz. alatt gyülekeznek., illetve tolonganak a beidézettek, őre- j gek, fiatalok, nők, férfiak, be- ! tegek és egészségesek nézik ag- J gódva, hogy fognak a szűrésre j bejutni és kijönni onnan? Ugyan- j is egy helyiségből mennek a szűrésre, és ugyanazon a helyiségen át kell távozniok is. Tolongás, veszekedés, jajgatás — s erre adva van négy ember. Közülük kettő a szűrést végzi és kettő a kartonokat osztja, órák és türelem kérdése a pár pillanatnyi vizsgálat. Nehéz lenne eldönteni, melyik részéről kellemetlenebb « helyzet: a személyzetéé, aki fáradságot nein kímélve verekszi át magát a tömegen ■— és mellette fáznia is kell, mert a helyiség fűteilen? Vagy a tolongást, hideget ugyancsak elszenvedő közönségé? Szomorú lenne elhinni, hogy a város területén alkalmasabb hely nem volt erre a fontos műveletre . .. Szemezés kérdése csupán. Nyírek Judit — Rövid idő alatt megkedvel» : ték a vásárlók a „Belvárosi Áru- i ház” űj szolgáltatását a .női rn- ! haanyagok ingyenes kiszabását. A vállalat ezt a szolgáltatást tovább bővíti és a boltban vásárolt bútor-védőhuzatok, függönyök, gépkocsiülés-huzatok kiszabását is vállalja. Szükség esetén a varrónő házhoz megy és a helyszínen szabja ki a bútorok védőhuzatait, minden ellenszolgáltatás nélkül. — „Táncdalfesztivál koktél” címmel tánczeneestet rendez november 14-én, hétfőn fél hat és háromnegyed kilenc órakor a Nemzeti Színházban az Országos Rendező Iroda. Közreműködnek: Aradszky László, Sárosi Katalin, Nagy Kati. Bakacsi Béla. Hofi Géza, Zalatnai Sarolta, Tol- | di Mária. Konferál: Pálos Mik- : lós. Közreműködik a Bergendi- j együttes. Jegyek az Országos Filharmónia pénztárában kapha- | tók. Színház tér 2. (x) A rendőrség őrizetében van Miklós Józsefné született Hász Ilona, Pécs, Kálmán u. 6. szám alatti lakos, aki Pécsett a Piros Rózsa, a Zöldfa italboltokban és a Csendes Étteremben különböző személyek sérelmére pénzt és kar órát lopott. Kérik azon szem élj'eket, akiktől nevezett pénzt vagy értéktárgyakat lopott el, panaszuk megtétele végett a Pécsi városi és járási Rendőrkapitányság Kilián György u. 3. szám, II. emelet 83 as helyiségében jelentkezzenek. i — Dr. Tóth Dezső tns előadása vezeti be ankétot. amelyet a TIT Képzőművészeti Szövetség! dunántúli Szervezete november 15-én délután rom órai kezdettel a klubban „Az irodalom és: vészét hivatása társadalmi ban” című anyagból. — Egy november 1-én jelent rendelet alapján január 1-től a termeäosz kezeti tagok is if áruvásárlási kölcsönt nél és a falusi kezeteknél. Ami viszont mindenkit érdekel, az tel kezelési költségét a leg 5—9 százalékról — tamtól függően — 4—8 lékra csökkentik. — Mánfa határában a htt —bánost vonalról Kölyuk felé V ágazó 29 kV-os légvezeték * szflltség alatt van. Érintése > megközelítése életveszélyes. If — Őszi csúcsforgalom zavarti lan lebonyolítása érdekében (. Bm. Ruházati Rer. V. új köti és divatáru üzletet nyit novfii bér 14-én Pécsett a Kossuth \ utcában a volt Anyák boltja •» lyén. — A Pécsi Zlpernovseky K roly Gépipar] Technikum tele: kezelő tanfolyamot Indít a k zeljövöben. Jelentkezéseket m< elfogad a Tanfolyam vezetőség Pécs, 48-as tér 2 szám. (Telefoí 25-71) alatt. — A Magyar Autóklub Met Csoportja november 21-tól nover bér 25-ig tartja a gépkocsik rfií szaki felülvizsgálatát. A segél: szolgálati műszaki felülvizsgál a klubtagok részére díjtalan, fi kintettel a nagy érdeklődésre, torlódások elkerülése végett .tó rik az érdekelt klubtagokat, hóé Igényüket — beütemezés célját?, — legkésőbb november 18-ig ji lentsék be a klubirodában (Sz( chenyi tér). — Halálozás V Fajdalommal tudatjuk, KOVÁCS SÁNDOR ny. várofci altiszt 91 éves korában elhunyt. Temetése 14-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, ho£v szeretett jó férjem, sógoromé nagybácsink és kedves rokon,) CZUK JANOS pécsszabolcsi/ lakos, életének 83. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 14-én, hétfőn fél 2 órakor lesz a pé-^- csi köztemetőben. A gyászold' család. f1( Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, sógorunk, Tones! bácsink, WIRT ANTAL, a Köztisztasági Vállalat dolgozója 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése november 14-én, hét-r főn 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család/ Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, sógornő, nagynéni (özv. Hornung Jó-) zsefné) ÖZV. HARMAT EDI*. GYULANÉ sz. Péter Mária 68/ éves korában elhunyt. Teme-V, tése november 14-én, hétfőn , du. lesz Szigetváron a kanizsai temetőben. A gyászoló család. Köszönet I ) Ezúton mondunk küszöne 1 tét mindazoknak a rokonok- nak, barátoknak, közvetlen munkatársainak és ismerősöknek, akik szeretett leányunk és édesanyám, FOGA TASI FERENCNÉ, Vidákovicr ^nna temetésén résztvettek koszorúk és virágok küldó ével fájdalmunkat enyhíteni \gyekeztek. Külön köszönet z peílérdi termelőszövetkezet vezetőségének és tagságának a jóindulatú támogatásáért. A gyászoló szülők és kisleánya. A közúti balesetek száma hónapok óta a havi 140 körül mozog, októberben 142. Ketten meghaltak, 52-en súlyosan, 59-en könnyebben megsérültek. Az anyagi kár 72 ezer forinttal több, mint szeptem- ! berben volt, 251 ezer forint. Az okozó járművek között érdekes váltás történt, annak ellenére, hogy egész októberben jó idő volt a motorkerékpárosokra. Szeptemberhez képest októberben kilenccel , több balesetet okoztak a személygépkocsik (összesen 37-et), ugyanannyival kevesebbet a motorkerékpárosok (összesen | 34-et). A gyalogosok által oko- ! Zott balesetek száma majd a I felére csökkent. A baleseti okok között vezet a gyorshaj- ! tás: 31 (szeptemberhez képest + 10), a további sorrend: figyelmetlen, gondatlan vezetés 25 (+ 10), elsőbbségi jog meg am adása 14 (—4), szabályiban előzés 10 (—11). Az ittas vezetések száma 20. Október vegén az esős idő beköszöntésével máris szedte áldozatait a síkos út. Huszonnégy óra leforgása alatt két igen súlyos kimenetelű baleset történt. Mire ügyeljünk a síkos úttesten, hogyan Tanácstagok fogadóórái i - —-------r N ovember lé-én, 4 órakor: Lani. ] tas Mihály Vasas IL fáim kui- _ ; rárház, 5 órakor: Horváth Lajos | Pécsbányatelep, Kórház tér 2. sz. 6 órakor: Kardos Ferenc Pécs- 3 bányatelepi VájáriskoLa, Amrein Istvánná Sándor u. 18, November 15-én, 4 órakor: .Aszalós Árpádné Ságvári Endre utca S. sz., 6 órakor: dr. Bernáth János, Nagy Sándorné Felső-Vám- ház utcai iskola, Ábrahám Károly Szabolcsiadul kultúrház. November 16-án, 5 órakor: Vér- tiké István, Lóga Antal meszesi ■ pártszervezet, Gáspár József pécs- t j bányatelepi tanácskirendeltség. — I 6 órakor: Győző Jenő Zsdánov t utca 1. November 17-én. 5 órakor: Ba. kó János Vasas n. telepi kultúr- ház, 18-án 5 órakor: Zöld Gézá- né öregmeszesi szakszervezeti helyiség, 6 órakor: Kabar Ferenc, Gyenis József vasas II. telepi kuítúrház, Bérezés Jánosné Ba- ranyavár u. 1/1., Mis'iyenácz Fe- I renc újmeszesi művelődési ház, Pintér István Rigó u. 21. n. KERÜLET November 13-án, 6 órakor: Balogh Ferenc Postavölgy 60., Ihász Istvánná Postavölgy 62., ifj. Tóth József Málom, tsz-iroda. November 14-én, 5 órakor: dr. Kolta János Dunántúli Tudományos Intézet, Jozipovics István Ágoston téri iskola, fél 6 órakor: Szilágyi Elemér KPVDSZ kultúrterme, 6 órakor: dr. Bánki Nándor Rózsa Ferenc u. 17.. Martyn Ferenc, Soskó Mihály Ágoston téri Ált. Iskola, Lippai Antal Barátúr u. 15., Géder Istvánná Me- i gye u. 16.. Higi Vilmosné Kali- | nin u. 5.. Csorbics József Rózsa i i F. u. 17., Nemes Józsefné Kér- I : +éS7.f*+.i. TVrihó1vn£