Dunántúli Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

Kampfs Margit: HALÁSZOK

Korunk

IIL

Századunk zenei arculatának legmarkánsabb vonásait Schönberg és követőinek zenéje rajzolta meg. Fő sajátosságáról: 12 zenei hang bizonyos szabályok szerinti szerepeltetéséről dodekafon (ti- zenkéthangú) irányzatnak szokták nevezni.

Arnold Schönberg

Mielőtt e zenei törekvés

összetevőit felvázolnánk, tekintsük át a „nagy újító” Arnold Schönberg életútját. — 1874. szeptember 13-án született Bécsben. Zenét már gyermekkorában kezd tanulni, de különleges képességet nem árul el magáról. Édesapját korán elveszti. Gimnáziumi tanulmányait nem végzi be. Munkát vállal egy bécsi banknál. Több éven át karnagya egy munkáskórusnak. 1901- ben telepszik le első ízben Berlinben, ahol egy kabarészínpadnál vállal karmesteri állást, majd konzervatóriumi tanárnak nevezik ki. 1903-ban visszatér Bécsbe. Tanára lesz Anton Webemek és Alban Bergnek. Ezután újból Berlin, majd ismét Bécs ad számára otthont. Amikor kinevezik a Porosz Szépművészeti Akadémia zeneszerzési mesteriskolájának tanárává, ismét Berlinbe költözik. Erről az állásról 1933-ban, a fasizmus előretörése idején kénytelen lemondani. Párizsba utazik, innen az Egyesült Államokba, Bostonba hajózik. Több amerikai nagyváros egyetemén tart előadásokat. 1936-ban áttelepül Los Angeles környékére és itt él haláláig. A bécsi polgármester kedves visszahívásának 1946- ban már nem tud eleget tenni. Egészségi állapota igen súlyosra fordul. 1951. július 13- ón meghal.

A vázlatos életrajzból is kitűnik, hogy a sors Schönberg- gel hosszú és igen tanulságos utat járatott meg. Nagy történelmi eseményeket élt át. Olyan élményekkel gazdagodott. melyek művészetét nagyban befolyásolták. Ezek az élmén vek igen mélyre hatoltak. Schönberg és két legjelesebb követője, tanítványai Alban Berg (1885—1935) és Anton Webern (1883—1945) olyan lelkiélet kifejezésére törekedett, melynék mezejét a haláltól és az élettől való félelem, a

zenéje

gyötrő magányosság, a nyomasztó álmok és a fájó elszigeteltség levegője járt át. Gyűlölték a polgári társadalmat. Azt az alapérzést kívánták kifejezni, melyet így fogalmaztak meg akkoriban: „az ember belekerült egy olyan világba, melyben létezéséért (egzisztenciájáért) gondjai és félelmei vannak. Schönberg élete delelőj én így vall önmagáról: „tengerbe estem, tengerbe, amelynek forrt a vize és amely nemcsak a bőrömet égette, hanem bennem is forrt. És nem tudtam úszni. — Legalábbis nem tudtam az árral úszni. Csak azt tudtam, hogyan kell az ár ellen úszni — akár megmentett ez, akár nem.” Két tanítványáról egyik növendéktársuk ezt írja: „We- bem-nél az érzelmi komplexusok befelé sűrűsödnek. Berg- nél mindez viharos erővel tör a külső megoldás felé. Ha amott a nyugalom fogalma affektusban, indulatban testesül meg, úgy itt maga az af- fektus az ábrázolás tárgya, minden fokozásával, tetőpontjával és mellékes jelenségével egyetemben. Bergnél elemi erővel robban kifelé minden lelki katasztrófa.”

Az élményanyag, mely különbözött minden előbbitől, új kifejezési eszközöket igényelt. Schönberg és követői a kifejezési eszközök és lehetőségek bővítését a teljes hangnemnélküliségben, a teljes atona- litásban látták. Kezdetben bizonyos hangok szomszédos hangjainak (váltóhangjainak) egyidőben történő megszólaltatásával (pl. Schönberg: Várakozás c. operájában) törekedtek atonalitásra. A feszültség kifejezését nagy hangugrások (nagyszeptim, kis nona) gyakori használatával érték el. Később a váltóhangok állandó har .nálata vezetett az egy oktávon belül lévő valamennyi hang (c, cisz, d, disz, e, f, fisz, g, gisz, a, bé, h — 12 hang) igénybevételére. 1920 körül megszületett a teljes tonalitást eredményező, a 12 hangból összeállított sor (Reiche, seria), a dodekafon-sor szabálya. Egy-egy mű komponálását ettől kezdve a sornak a megalkotása indította el és ezt követték — az alkotói lelemény és konstrukciós készségből fakadó — variációk, kombinációk. Bonyolultakká váltak a művek ritmusai is, és eddig nem használt képletek keletkeztek (pl. Berg vonósnégyesre írt Lírai szvitjében). Jellemző lett a rövidségre, a vázlatszerűségre. törekvés. Webern öt zenekari darab c. művének egyik tétele csak 6 taktusból áll. Kerülik a régebbi korok zenéjére annyira jellemző visszatérést. Az énekhangot általában hangszerként kezelik és igen nehéz feladatok megoldását kívánják az énekestől.

Schönberg és követőinek, elsősorban Webern-nek és Bergnek, de Matthias Hauernek és Ernst Kreneknek a zenéje is napjaink zenei kísérleteinek vált kiindulópontjává.

(Folytatjuk)

Várnai Ferenc

TÓTH DEZSŐ:

Erről is beszéljünk...

Négy esztendő művészeti sikerei

(Folytatás a 9. oldalról)

Irodalmunk egyre növekvő eszmeiművészi erővel vizsgálja a közelmúlt történelmét. Bírálja a Horthy-rendszer üres, értéktelen világát, keresi a ma felé mutató erkölcsi és politikai értékeket, mint Németh László Irgalom c. regénye; elvégzi — mint pL Cseres Tibor: Hideg napok, Bóka László: Alázatosan jelentem c. művei — az elkerülhetetlen önvizsgálatot: kutatja rétegek, típusok erkölcsi felelősségét. \ nemzeti élet folytonosságára kérdező önvizsgálat jegyében szembesítette az utolsó magyar negyedszázad történelmének drámai fordulatait Darvas József Részeg eső-je; ugyanezzel a tör- ténelmet-tudatosító szándékkal vezette végig alakját felszabadult életünk küzdelmes fordulóin Nemes György (Egyetlen pillanat), Lengyel József (Elévült tartozás) rendíthetetlen szocialista meggyőződéssel oldja fel a tegnap nem egyszer keserű tapasztalatait.

Líránkra hasonlóképpen a társadalom kérdéseivel való lépéstartás jellemző. Az a közéleti költészet hozta meg a szocialista líra elismerését s vált joggal a legnépszerűbbé, amely a ma bonyolult viszonyai közt is meg tudja ragadni aktuális forradalmi feladatát: — Garai Gábor, Simon István, Váci Mihály költészete. A neveknek, címeknek — amelyeket nyilván soká lehetne sorolni — nem önmagukban van a jelentősége együttesen illusztrálják azt a legfőbb eredményt, hogy nagy mértékben megnövekedett Irodalmunk realizmusának érvénye, hogy minden eddiginél elevenebb kapcsolatot tart a társadalmi fejlődés meneté- veL S végül is ez az, amit a közönség növekvő érdeklődése honorál: jelentősen emelkedtek az átlagpéldányszámok. Különösen versesköteteknél feltűnő, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt 800—1200 példányban jelentek meg, ma gyakran a 6—8—10 ezres példányszámban látnak napvilágot. De ugyanez a megnövekedett érdeklődés hívja életre országszerte az irodalmi színpadokat, kíséri a Rádió, Televízió mennyiségben, színvonalban gyarapodó irodalmi műsorait.

Filmművészetünk az utóbbi években hagyta maga mögött átmeneti „szürke” periódusát s a hazai közönség érdeklődése, és számos nemzetközi elismerés bizonyítja, hogy a kibontakozás útjára lépett. E területre jellemző: azok az alkotások tudtak eszközeikben is sajátosan újat hozni, azok kerültek a hazai és nagyrészt a nemzetközi érdeklődés középpontjába, amelyek a mi mai életünkről adtak őszinte, szocialista elkötelezettségű s épp ennek révén művészileg is hiteles képet (Húsz óra, Párbeszéd, Sodrásban, Nehéz emberek, Hogy állunk fiatalember?). A múltban játszódó filmjeink közül ugyancsak

azok váltak ki, amelyek összetett erkölcsi-politikai kérdésekre az egyértelmű válaszadás igényével feleltek (Hí deg napok), amelyekben elmélyültebb igényesebb lett a társadalmi kapcsol» tok elemzése, egyén és közösség viszo nyának történelmileg konkrét feltára sa (Pacsirta, Iszony, Szegénylegények).

A tartalmi igényesség ugyanakkor műfaji gazdagodással is együtt járt. A tizedes meg a többiek, a Butaságom története a filmvígjáték szórakoztató feladatát színvonalengedmény nélkül, eredeti eszközökkel tudták megoldani; olyan jó riport-dokumentum filmjeink születtek, mint az Itthon és az Éjszakára hajnal; a cannesi és krakkói fesztiválok első díjai pedig rövidfilmművészetünk eredményeinek nemzetközi elismerését is jelentették (Nyitány, Válás Budapesten). Mindez nemcsak elvont „esztétikai” eredmény — a tartalmi értéket ebben a tekintetben is a növekvő közönségérdeklődés nyugtázta. Ha a televízió miatt a filmek látogatottsága valamelyest csökkent is, ezen az általános tendencián belül a magyar filmek látogatottságának részaránya évről évre nőtt s ami talán ennél is fontosabb: a miskolci és pécsi film- fesztiválok eredményei közt elsősorban tarthatjuk számon a hozzáértő közönség aktivitását.

A magyar drámaírás ilyen eredményekkel nem dicsekedhet, bár értékes alkotások, sikeres művek itt is születtek (Dobozy: Holnap folytatjuk, Gyárfás: Egérút, Illés: Az idegen, Illyés: Bolhabál, Salamon Pál: Magadra kiálts, a Rozsdatemető drámai változata stb.). Színházaink repertoárja azonban gazdag, sokszínű volt. Átdolgozások, színrealkalmazások bővitették klasz- szikus drámai értékeink választékát az utóbbi években (gondoljunk csak a Czillei és a Hunyadiak, a Mózes, a Magyar Elektra, a Kocsonya Mihály házassága kivétel nélkül sikeres bemutatóira). A Tragédia, a Bánk bán új rendezései e művek rejtett értékeit, újfajta értelmezési lehetőségeit hozták napfényre. A külföldi drámairodalom változatos anyagának szocialista és haladó, antifasiszta, humanista elkötelezettségű drámák adták a gerincét (Arbuzov, Babel, Brecht, Gorkij, Lorca, Rozov drámái, továbbá A helytartó. Marat halála. Az ördög és a jóisten, Beckett c. művek).

Különösen örvendetes, hogy épp az említett darabok előadása kapcsán mutatkozott meg leginkább a rendezői tehetség, az együttesek odaadó munkája. Az sem közömbös, hogy a klasz- ézikusok bemutatása az utóbbi esztendőkben bővült: az elmúlt évadban színházaink több mint felének volt műsorán Csehov-. Tolsztoj-, Turge- nyev-, Dosztojevszkij dráma. Külön lehetne — és kellene egyszer bőven —

Vasvári István új versei:

vidéki színházi kultúránk jelentős fejlődéséről beszélni. Az utóbbi két esztendőben ép'pcn az új magyar drámák bemutatásában — mai magyar ’.rámairodai műnk segítő támogatásában — múlták felül a fővárosi színházakat, ugyanakkor számos produkciójuk emlékezetes eseménye volt az egész magyar színházi életnek (Az Irkutszki történet, a Rozsdatemető szolnoki, a Mózes veszprémi, a Peer Gynt és a Sirály debreceni, az Antonius és Cleo- pátra kaposvári, a Botiár ügy szegedi, a Legyek pécsi előadása stb.). S ha ehhez hozzávesszük a szegedi szabadtéri játékok, a gyulai várjátákok — s bár szorosan nem tartozik ide — a Sabariai karnevál a soproni ünnepi hetek, a Baranyai vasárnapok, a siklósi és nagyvázsonyi játékok stb. sikerét: kitűnik, hogy a vidéki városok milyen lelkesen és eredményesen kezdeményeznek kulturális programokat, ápolják történelmi és kulturális hagyományaikat, amelyek egész kulturális életünket gazdagítják.

S kell beszélnünk zenei életünk sikereiről, többek közt a hazai és nemzetközi elismerést aratott új magyar operákról (Petrovics: C’est la guerre, Szokolai: Vémász, Mihály András: Együtt és egyedül) és azokról az eredményekről, amelyeket képzőművészetünk, különösen a monumentális szobrászat, a grafika, az illusztrációs művészet területén s az iparművészet számos ágában ért el.

Ugyancsak meg kell emlékeznünk arról, hogy az utóbbi években menynyire előtérbe került a szocialista művészeti örökség (Derkovits-, Dési Huber-, s a szocialista képzőművész csoport anyagainak kiállítása; a szocialista irodalom hagyományának feltárása): hogy mennyire tágult művészeti életünk szemhatára és a XX. századi szocialista és polgári értékeknek mennyivel gazdagabb választéka áll ma a közönség rendelkezésére, mint korábban; hogy egész szellemi életünk mennyi közéleti — köztük művészeti — kérdést feszegető vitától pezseg; hogy az általános kulturális forradalom eredményei nyomán hogyan szélesedik és aktivizálódik az új közönség, az új szocialista művészeti közvélemény.

Dehát e cikk korántsem teljességre törő „eredmény-lista”. Szerény és alkalmi emlékeztető csupán: bizonyos fogyatékosságokkal küszködő művészeti életünk megítélése során tartsuk szem előtt sokkal jelentősebb eredményeit, így a problémákat is másként fogjuk látni. S állandóan eszünkbe jut maid, amiről oly sokszor megfeledkezünk; szocialista művészeti életünk szolgálata nemcsak a hibák bírálatát, de 'ega- lább ugyanannyira az eredmények ismeretét és propagálását is jelenti.

— — — „Kékségek enyésznek* mint idős asszonyok kendőjén a barna, fordul már sötétbe. Lám, a sorsodat kötöttem

[magamhoz,

jő, asszonyi — béke.”

A lélek naplójából

A mai gazdag verstermésből

is kiemelkedik Vasvári István új verseinek gyűjteménye: A lélek naplójából. Utolsó válogatott kötete a Végső áron költői munkásságának összefoglalója volt. Két év után — • íme — mintegy 80 vers gyűli össze költői műhelyében és ez a kötet Vasvári István pályáját kettős jubileummal is jelzi, hiszen a költő most ötven éves, és ez egyben a tizedik verseskötete is.

Ha kötetét (a Magvető szép kiadása) forgatjuk, a szép versek garmadája mellett (bár ez nem ellentétes) bátor hangon szól korunk izgalmas vajúdásairól, igaz pártossággal beszél a társadalom és a béke izgató kérdéseiről. Ez az elkötelezettség, eszmei harc és humanizmus nemzedékének fájdalmas öröksége. A nagy nemzedéktársak; Radnóti Miklós, Sárközi György, hogy csak a legkivételesebb költőkről szóljunk, ott vesztek a „véres panorámák” színterén. Vasvári István szörnyű pokoljárás után szólni kényszerült, már csak ezért sem vallhat másképp:

„Tettem, mit tehettem — nem az [életemért

éltem — érted féltem fájó

[emberiség.”

Ahogy eddigi köteteiben — itt is folytatja megrázó éd- ményeinök elmondását „nem

az életért”, hanem a féltett és félő jövőért. Ezekben a versekben a Gettó temető, Lidice, a megrázó Gyermekek, Drótok, Balti tengeren, vagy a kötetzáró: Vértanúk falánál a szembenézés, a vállalás és — minden riasztó jel ellenére — a bizalom hite kap hangot:

— — ó, ha csak egy percre, Csak egy percre mondanák, mit üzennek!... ha ez fájna, így, a [kínzóknak és gyilkosoknak, mert

[Vietnám,

Indonézia — naponként sírba — [hajtott

emberi reménység — 6, ha csak

(egy

percre sóhajtana Auschwltzcal, Majdanekkel, ha a melleket ez rázná, ez, minden erdők szelénél szilajabban ...”

Gyermekek c. versénél alig hiszem, hogy a véres időikről szívbemarkolóbb sorokat írtak volna, mint Vasvári István:

„A gyermekek, akiket elégettek, már örökké gyermekek maradnak...

Dióért, almáért perdülő

[pörgettyűvel mindig kérdezve állnak előttünk, mint egy filmen, ahol a gázba- [tipegő

hároméves az SS farkaskutyáját megsimogatta ... ö, ti

[földbekapaszkodó, apró, könnyű kezek, nem

[simulhattok szelíd fűvekre, nem ágaskodtok

[már

otthonotok ajtajához, de a napot [soha —

nem — látó szemekkel borultok [hozzánk;

itt fájtok Area karjainkban.”

De lírai alkata — a véres emlékeik mellett — a szép és tiszta humánum állandó, megfrissülő élményeit is versbe ötvözi, modern, sajátos, mindig izgatott, hibátlan sorokban. S ez teszi, ez a minden szépért, jóért lelkesülő lélek A lélek naplójából kötetei változatossá, emberileg, költói- leg hitelessé és teljessé. Megszólal költészetében a gyermekkori táj: „az olthatalom ország; benne az ég minden madara”. De a dunántúli szőkébb haza emlékei is vará- zsosan zsongnak benne:

„Ö — Pentele

figyel bennem öreghegyre;

itt száll az a régi lakodalmas —

ének és siratóének:

velem együtt tér meg hallgatni,

pihenni, mint ifjúságunk

szélsodort hazája”

Vagy a Hazáig c. versében az elégia szépségével és bartókos hangján:

„Valahol messze szán-csilingelő szavával szól az elsüllyedt idő. Törkölyszagú és tehénillatú háromkirályok: hol van a falu?... Csak arra, arra, arra egyenest, amerre látsz egy csillagot, tüzest!”

Verset ír Segesvárról, hol Petőfi elhagyta „a lélegzetnyi sorsot, a reményt”. A Cseh naplóban Spielberg lőpor-füstös világára emlékezik, Kazinczy könnyeire, mikor fogság» naplójába írta kínjait. Szépek a késői szerelem hála-énekei (Egy- kötéssel, Klárának, Késői vallomás):

Külön hang kötetében a pályatársakra emlékező rekviemek, és egészen új vonás a szatirikus hang. Radnóti Miklóshoz c. versében a túlélés és szédülés érzése és parancsa feszül:

„Der springt noch auf — a versed [mondogattam.

Te szerettél, vagy szántál? —

[hallhatatlan: ha tudtad volna, mire lesz erőnk!”

Az eszme harcosát siratja Kis Ferencnek írt versében. De valóságos remek a Berda vers, még a Berdához írt gazdag kortársi anyagból is kiválik. Az „ételek érdemes élvezőjét” énekli érdes, Berda egész emberségét, szabadszájú- ságát és szabadságvágyát re- veláló írásában:

.. . „hol blbircsókos Berda borral és breviáriummal, pálpusztaival és pelyhes imával lengedezik holdfény-gatyában.”

Szatíráiban — mintegy 20 csípős versben — az emberek, írók, nézőpontok, irodalmi viták — fonákságait szedi tolira.

Vasvári István szép köte-e sokáig ott marad az olvasó asztalán, mert őszinte, tiszta emberség árad verseiből, mert tehetséges (az eddiginél töbo sikerre és befogadásra is érdemes) költő írta. aki A 'élek naplójában igaz érzéseket és szépségeket örökít meg, s az olvan versekben, mint a Ménből, Ifjúság, Daniéhoz. Ál momban, Magyarország. U'-vc mai költészetünk rangos darabjait adja kezünkbe.

Bárdos! Németh János

*

.*

i