Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-18 / 246. szám

6 napló 1966. OKTOBER 18. Remekelt a PVSK Győzött a Dózsa ózdon Az ózdi remények nem váltak* valóra. A Dózsa elleni mérkőzé­sen vasárnap nem tudtak pontot szerezni az ózdiak, a győzelem nagyon kellett a pécsi lila-fehérek, nek. A csapat a legutóbbi hetek­ben mérsékelt eredményekkel rukkolt elő, az ózdi győzelem re­mélhetőleg újabb jó sorozat kez­detét jelenti. A mérkőzésről szóló jelentések arról beszélnek, hogy a pécsiek a győzelmet megérde­melték, bár kevesebb helyzetük volt, mint a hazaiaknak, de a csa­társor nemcsak tetszetősebben, de eredményesebben is játszott, mint az ózdiak támadósora, és a Bécsi vedelem jól tudta tartani a ha­zaiak rohamát. A PVSK bravúros, 5:1 arányú győzelme a listavezető Várpalota ellen az NB II. vasárnapi fordu­lójának legnagyobb meglepetése volt. Ezen a mérkőzésen a vasuta­sok nemcsak nagy becsvággyal és lelkesedéssel küzdöttek, de igen jól is játszottak. ami az eredményen is megmutatkozik A PVSK győzelmével a bajnoki táb­lázaton két ponttal megközelítette a 3. helyezett Zalaegerszegi TE-t. A Bányász együttesét kellemetlen meglepetés érte vasárnap pesten a Mező utcában. Spartacus ellen már időben elvesztette pécsi együttes. A vezetését nem Buda- A Budai az első fél­találkozót a hazaiak 3:l-es sikerült a pécsiek­nek kiegyenlíteni a második fél­időben. Az NB III-ban az Ércbányász fölényes győzelmével ismét nyílt­tá tette az NB Il-be jutásért fo­lyó harcot. A B1C visszaesett, Baja után most a Lovászi Bá­nyásztól is vereséget szenvedett. A PEAC-nak Pécsett meg kellett Nemcsak jól, de eredményesen is játszott a PVSK az NB n. nyu­gati csoportjának listavezetője^ a Várpalotai Bányász elleni mérkő­zésen. PVSK—Várpalota 5:1. elégednie a döntetlennel a Z. Epí* tők elleni mérkőzésen. A Helyi­ipar Pécsbányatelepen nem bírt a Szekszárdi Dózsával, a Mohácsi TE Siófokon hagyta a két pontot. A megyebajnokságban a lista­vezető Előre újabb pontot vesz­tett. Ezúttal a Szikrával játszott döntetlent az együttes. A verseny- futás az NB ni-ba jutásért a Ki­nizsi, a Vasas és a Honvéd kö­zött változatlanul tovább tart. Va­sárnap mindhárom csapat meg­nyerte a mérkőzést. Mérkőzésrői mérkőzésre Labdarúgó NB I. Pécs Űzd 2:1 (1:1), Űzd, 5000 né­zd, vezette: Gere (Kelemen, Sze­gedi). Pécs: Rapo — Hernádi, Mó­ricz, Kincses, Valda dr., Konrád, Gór, Dunai dr„ Rádi, Dalia, Tö­rök. Kázó: Teleki Gyula. Ózd: Borbély — Budai, Frenkó, Zalai, Varallyay, Murányi, Bozó, Halá­pi, Gutz, Szendrei, Borbás. Edző: Kálnai László. Góllövőík: Török (>J. perc), Gór (24. perc, öngól), Gór (65. perc). Szögletarány 3:2 (0:2) az Űzd javára. Jók: Rapp, Móricz, Vajda dr., Dunai dr„ Rá­di. illetve Frenkó, Halápi és Bor­bély H. Salgótarján—Győr 0:0, Tatabá­nya—Dunaújváros 1:0, Ferencvá­ros—Újpest 5:3, Vasas—MTK 4:1, Bp. Honvéd—Diósgyőr 1:0, Csepel —Dorog 1:1. az NB i. Állasa: 1. Vasas 22 14 8 — 58:23 36 2. FTC 22 13 5 4 58:30 31 3. Honvéd 22 13 3 6 42:31 29 4. Tatabánya 22 10 6 6 34:17 26 5. U. Dózsa 22 10 6 6 58:33 26 6. Győr 22 9 7 6 26:24 25 7. Pécs 22 7 10 5 25:28 24 8. Csepel 22 8 6 8 26:31 22 9. DVTK 22 9 3 10 26:24 21 10. MTK 22 7 4 11 26:43 18 11. SBTC 22 5 5 12 19:35 15 12. Dunaújváros 22 4 7 11 17:33 15 13. Ózd 22 4 3 15 26:56 11 14. Dorog 22 1 7 14 18:51 9 Labdarúgó NB I. B. Komlói Bányász—BVSC 4:2 (2:2, Komló, 2500 néző, vezette: Müncz. Komló: Kiss — Kelemen, Ruppert, Lazaridisz, Pataki H., Sós, Garai, Pataki I., Bordács, Bodai. Szi­geti Edző: Szőcs János. BVSC: Varga — Völgyi, Fekete, Rajna, Szepesi, Ádám, Kraiusz, Simon, Horváth B., Arató, Horváth L Edző; Gyarmati János. Góllövök: Ádám (4. perc), Bordács (15. perc), Bodai (21. perc), Horváth B. (38. perc), Garai (52. perc), Szigeti (74. perc) Jók: Lazaridisz, pataki IL, Bodai, Szigeti, illetve Varga, Ad ám, Horváth B. Szállítók—Szeged 3rd, Eger— MÁV DAC 2:2, Kaposvár—Ganz MÁVAG 4:1. Debrecen—Budafok 0:0. Szombathely—Miskolc 3:0, Egyetértés—Nyíregyháza 1:0 Oroszlány—Székesfehérvár 1 AZ NB I. B. Állasa: 1. Eger 25 12 6 7 38:41 2. DVSC 25 11 7 7 40:30 3. Szeged 25 14 1 10 43:34 4. BVSC 25 11 7 7 36:34 5. Komló 25 10 7 8 46:35 6. Oroszlány 25 8 11 6 24:20 7. MÁVAG 25 10 6 9 36:30 8. Szombathely 25 7 11 7 34:31 9. Szállítók 25 8 9 8 21:28 10. Székes fv. 25 9 6 10 32:27 li. Budafok 25 9 5 11 38:34 12. Kap. Honvéd 25 8 6 11 35:46 13. Egyetértés 25 7 7 11 26:28 14. MÁV DAC • 25 5 11 9 30:38 15. Nyíregyháza 25 9 3 13 26:34 16. MVSC 25 5 11 9 34:39 Labdarúgó NB II. Pécsi VSK—Várpalotai Bányász 5:1 (2:1), Pécs, 800 néző, vezette: Radó. PVSK: Mursits — Szekeres, Mohácsi, Hámori, Márton, Pecze, Bérezési. Bencsics, Vincze. Mar­ton , Mihály. Edző: Meggyes La­jos várpalota: Daróczi — Süke, Szabó. Csapó, Kara, Orbán IL, Kisbej. Szekér, Palkovics, Hor­váth. Müller. Edző: Terbe Benjá­min. Góllövök: Vineze (2), Már­ton (2). Bencsics, illetve Szekér. Jók' Mohácsi, Márton, Pecze, Vincze, illetve Szabó, Orbán n„ Horváth. Budai Spartacus—Pécsi Bányász S:l (3:1). Mező u., 400 néző. vezet­te: Fehérvári. B. Spartacus: F6- Bj ad — Tóth Is Seal, Abrudbá­nyai, Revlczklj Cslcsmahn. Mol­nár, Pál, Sebők dr., Tóth H., Varga. Edző: Szigeti Ferenc. P. Bányász: Lukács — Bárány, Lom- gosi, Györkő, Palkovics, Farkas, Ménéi, Müller, Opova, Koch, Ben- cslk. Edző: Kresz Sándor. Gőllo- vők: Pál (2), Sebők dr., illetve Koch. Jók: Keul, Abrudbányai, Molnár. Pál, illetve Koch. Esztergom—Sopron 0:0, Dombó­vár—Székesfehérvár 1:0, Zalaeger­szegi TE—Veszprém 2:0, Fővárosi Autóbusz—Pápa 3:0, IH. kerület— Zalaegerszegi Dózsa 3:1, Kaposvár —Győr 3:1. Vasas Izzó—Mosonma­gyaróvár 7:0. az NB n. Állasa Nyugati csoport: 1. Várpalota 2. Autóbusz 3. ZTE 4. P. Bányász 5. PVSK 6. Esztergom 7. Győri Dózsa S. Budai Spart. 9. Szív. MÁV 10. Izzó 11. Dombóvár 12. Sopron 13. Z. Dózsa 14. Veszprém 15. m. kerület 16. Kap. Kinizsi 17. Pápa 18. Mosonmagy. 28 20 4 4 69:26 44 28 16 7 5 54:25 39 28 16 5 7 57:27 37 28 13 10 5 48:33 36 28 15 5 8 54:34 35 28 11 10 7 43:23 32 28 33 6 9 44:24 32 28 9 13 6 44:32 31 28 10 11 7 28:26 31 28 11 6 11 39:41 23 28 10 7 11 35:45 27 28 9 6 13 38:37 24 28 8 8 12 34:45 24 28 10 4 14 40:53 24 28 8 5 15 36:55 21 28 5 8 15 24:49 18 23 5 5 18 24:56 15 28 1 4 23 22:92 6 Spartacus— -MGM Deb­Keleti csoport; Bp. Pénzügyőr 2:1, Cegléd­re cen 4 ■&, Bp. Előre—Borsod 1:1, Kistext Szolnoki MTE 3:5, Szegedi Vasutas—Szolnoki MÁV 1:1, Kis­kunfélegyháza—Békéscsaba 3:1, Gyula—Salgótarjáni Kohász 2:1, Kecskeméti Dózsa—Miskolci Bá­nyász 3:l„ Nagybátony—Jászbe­rény 1:0. AZ NB n. Állasa Keleti csoport: 1. Kecskemét 28 15 8 5 59:24 38 2. Bp. Spart. 28 17 4 7 39:27 38 3. Sz. MÁV 28 15 7 6 54:31 37 4. Bp. Előre 28 13 10 5 48:25 36 5. N.bátony 28 15 4 9 40:30 34 6. Békéscs. 28 12 7 9 40:35 31 7. Pénzügyőr 28 12 5 11 48:40 29 8. Gyula 28 12 5 11 40:43 29 9. B. Bányász 28 10 8 10 40:31 28 10. SZVSE 28 12 4 12 40:46 28 11. SZMTE 28 9 7 12 35:45 25 12. Kiskúnf. 1 28 9 5 14 36:60 23 13. Debrecen 28 7 8 13 37:46 22 14. KISTEXT 28 6 10 12 34:50 22 15. Sál. KSE 28 8 6 14 29:43 22 16. Jászb. 28 10 2 16 31:46 22 17. Cegléd 28 8 5 15 51:57 21 18. M. Bány 28 6 7 15 35:56 19 Labdarúgó NB III. Pécsi Ércbányász—Nagykanizsai VTE 5:1 (2:1), 800 néző. Bajai Vasas MTE—Dunaújvárosi Építők 5:0, (3:0), 800 néző. Lovászi Bá­nyász-Pécsi BTC 2:1 (2:1). 300 néző. Pécsi EAC—Zalaegerszegi Építők 2:2 (0:0) 20j) néző. Lábodi MEDOSZ—Nagykanizsai Bányász 1M (1:0). 100U néző. Az 54. perc­ben Takács (Lábod) kiállítva. Pécsi Helyiipari SC—Szekszárdi Dózsa 2:3 (0:2), 200 néző. A 70. percben Saly (Pécs) kiállítva. Nagykanizsai Dózsa—Máza-Szász- vári Bányász 0:0. 700 néző. Siófo­ki Bányász—Mohácsi TE 3:2 (2:0), 300 néző. az NB m. Állasa 1. Máza-Szv. 26 16 5 5 55:37 37 2. Nk. Bány. 26 16 4 6 45:24 36 3. Nk. Dózsa 26 15 6 5 48:26 36 4. P. Ércb. 26 15 5 6 41:19 35 5. Baja 26 15 3 8 54:30 33 6. Lábod 26 13 4 9 49:32 30 7. Szeksz. D. 26 13 4 9 49:46 30 8. Pécsi BTc 26 11 7 8 41:32 29 9. Nk. VTE 26 8 6 12 47:55 22 10. Siófok 26 8 6 12 26:32 22 11. Pécsi EAC 26 6 9 11 22:34 21 12. D.Újv. Ép. 26 7 5 14 36:49 19 13. Lovászi 26 5 8 13 28:55 18 14. Mohács 26 2 13 11 19:34 17 15. Zalaeg. Ep. 26 4 8 14 34:62 16 16. Pécsi H.ipar 26 5 5 18 22:49 15 Megyei bajnokság Előre—Szikra 2.*2 (2:0), Koksz­mű-pálya, v.: Mozsgai, Porcelán- gyár—Vasas I. B. 1:0 (1:0), Vasas I. Bányatelep, v.: Hődör. Vasas— Dinamó 3:0 (2:0), PEAC-pálya, v.: dr. Ásvány. Kinizsi—Hidas 9:0 (4:0), Kovács-telepi pálya, v.: dr. Fü- löp. Mágocs—Siklós 1:0 (0:0), Sik­lós, v.: Czwenits, Honvéd—Pécs- várad 4:0 (3:0), PVSK-pálya, v.: Kalocsai, Szigetvár—Boly 1:1 (0:0), Szigetvár, v.: Sümegi, Pos­tás—Szabolcs 1:0 (l;0), Postás-pá­lya, v.: Papp J. a megyebajnoksag Állasa: 1. P. Előre 2. P. Kinizsi 3. P. Vasas 4. P. Honvéd 5. Mágocs 6. Vasas If B. 7. Boly 8. P. Porcelán. 9. P. Dinamó 10. Szigetvár 11. Siklós 12. P.szabolcs 13. Pécsvárad 14. P. Szikra 15. P. Postás 16. Hidas 25 19 25 15 25 15 25 15 25 14 24 14 24 10 25 11 25 9 25 10 25 9 2 57:19 42 4 51:17 36 5 39:16 36 6 53:19 34 7 36:36 32 8 44:13 30 7 24:24 27 4 10 31:24 26 6 10 38:36 24 3 12 41:45 23 3 13 31:28 21 3 13 26:31 21 6 15 24:60 14 5 17 19:48 11 4 18 13:62 10 3 17 18:67 9 TOTÓ L U. Dózsa—FTC 2. Vasas—MTK 3. Ózd—Pécs i. SBTC—Győr 5. Komló—BVSC 6. Szombathely—MVSC 7. Kaposvár—G. MAVAG 8. Oroszlány—Sz.-fehérvár 9. Eger—MÁV DAC 10. Jászb.—Nagybátony 11. Gyula—Saig. KSE 12. Pénzügyőr—Bp. Spart. 13. SZVSE—Szobioki MÁV +1 14. PVSK—Várpalota sport Meglepő eredmények as atlétikai /VB J-beit Szoros küzdelemben maradt a ul a Baranya megyei női csapat MS 4:1 IX 0:0 4:2 3:0 4:1 1:1 2:2 0:1 2T1 Az atlétikai NB I-ben az utol­só fordulót bonyolították le a hét végén. Három helyen, Debrecen­ben, a Népstadionban és a BEAC-pályán rendezték az utol­só forduló versenyeit. Baranya megye atlétái a rendező BEAC, Szeged és Szombathely legjobb atlétáival vették fel a küzdelmet. A versenyek érdekesen alakul­tak. Az első nap után a bara­nyai női csapat 30:25 arányú ve­zetésre tett szert a Szombathelyi Haladás ellen és 29:26-ra alakult a BEAC elleni pontverseny. A férficsapat 20 poptos előnyt szer­zett Szeged csapatával szemben és a BEAC csupán két pontos (54:52) előnnyel indult a másnapi küzdelembe a baranyai férfi csa­pat ellen. Néhány számban a vártnál jobban szerepeltek atlé­táink,: Szécsei meglepetésre meg­nyerte a távolugrást és 110 gáton is egyéni csúcsot ért el. A férfi sülylökő'k megszerezték a 2—3. helyet. így leggyengébb szá­mainkban váratlan pontokat sze­reztünk. Biztos kettős győzelmet értek el az 1500-as és 3000 m-es akadályfutók. Megnyertük a ka­lapácsvetést, rúdugrást, a női diszkoszt, gerelyt és távolugrást. Két új megyei csúcseredmény is született ezen a napon: Kulcsár Magdolna 58,5 mp-es eredménye 400 m-en ifjúsági és felnőtt csúcs,- Varga Nándor 1500 m-en 3:58,2-vel ifjúsági csúcsot ért el. Vasárnap a női versenyeken nagy küzdelem alakult ld. A hat versenyszám közül csupán a 80 m-es gátfutást nyerte Köves és Szombathellyel szemben Tóth dr. súlyt. Főleg a futószámokban (200, 800, 4x100 m) az ellenfelek jobbnak bizonyultak és megfor­dították a vesztésre álló pontver­senyt. A férfi versenyben a BEAc jobb számai következtek. Magas- és hármasugrásban, nagy fölényben voltak, s meglepetésre gerelyhajításban is győztek. 400 m gáton Betlehem a S. gát előtt megállt és feladta a versenyt. Később kiderült, hogy ez a fel­adás a Baranya megyei csapat­nak a 6. helyébe került a végső rangsorolásban. (!) Betlehem in- öiszponáltsága a 4x100-as váltó gyenge szereplésében is megnyil­vánult. Ezen a napon Lovász nyert diszkoszvetésben a BEAC ellen. 800-as és 5000 m-es futóink pedig ismét,# biztos kettős győ­zelmet arattak. Végeredményben a négy viadal közül csupán a Szeged elleni férfi viadal hozott baranyai győzelmet. A pontver­seny végeredménye: Férfiak: Baranya—Szeged 118,5:91,5, BEAC —Baranya 114:97. Nők: Szom­bathely—Baranya 61:56, BEAC— Baranya 65:52. A győztesek és a Baranya me­gyei versenyzők jobb eredmé­nyei: Férfiak: 300 m: Krajcso- vics (Szeged) 10,9 .a 3. Istóko- vics 11,2, 200 m; 1. Spánik (BEAC) 23,1, 2. Istókovics 23,3; 400 m: 1. Mihályfi (BEAC), 50,4 ... 4. Kiss 51,4, 5. Benkovics 51,7; 800 m: 1. Hcnti 1:55,2, 2. Gar- bacz 1:55,9; 1500 m: 1. Hont! 3:56,6, 2. Varga 3:58,2; 5000 m: l. Du­dás 14:35, ... 3. Homoki 15:06; 3000 m akadály: 1. Dudás 9:24,8, 2. Homoki 9:36,8; lio gát: 1. Ba­laton (BEAC) 15,3, ... 3. Betle­kézilabda Győri Textil—Pécsi 6:5 Bányász (2:2), N I. női kézilabda-mérkő­zés, Győr. A pécsiek legjobb do­bója Halasi (2). BHSC—Pécsi Vő- rös Meteor 7:6, NB II. női mér­kőzés, Pécs, BEAC—Komlói Bá­nyász 17:13, NB n. férfi mérkő­zés, Budapest. A Dózsa—Simon- r.. i tornya NB II. férfi mérkőzést ké- 1 sőbbi időpontban játsszák. A Bp. Honvéd, az ITpesti Dózsa és a Tatabánya a Közép-surépai Kapában Október 17-én kezdődött Pozsonyban a KK-bizottság illése, amelyen Honti György, az MLSZ főtitkára, a KK-bizottság elnök- helyettese képviseli Magyarországot. Azt a javaslatot vitte magá­val, hogy hazánkat a Közép-európai Kupa küzdelmeiben a Bp. Hon­véd, az Újpesti Dózsa és a Tatabánya képviselje. hem is,8, 4. Szécsei 15,9; 400 m gát; 1. Balaton (BEAC) S5,0, . .. 5. Kiss 62,6 (Betlehem feladta!) Magasugrás: 1. Erkl (BEAC) 191, ..! 3. Torbó 180, 4. Gábor 175; Rúdugrás: 1. Kulisch 400, 2. Ba­kó (Szeged) 380: Távolugrás: 1. Szécsei 644, ... 5. Gábor 616; hár­masugrás: 1. Blazsek (BEAC) .14,43, ... 5. Kovács 12,87, 6. Gá­bor 12,19; súlylökés: 1. Nagy (BEAC) 15,49, 2. Lovász 13,38, 3. Riszt 13,34; diszkoszvetés: 1. Tégla (Szeged) 54,42, 2. Lovász 47,68; gerely hajítás: 1. Harmath (BEAC) 69,20, 2. Gál .68,08, 3. Lu­kács 66,10; kalapács: 1. Lovász 63 m, ... 4. Dobszai 44,90. 10 km gyaloglás: 1. Antal (Szeged) 47:51, . . , 4. Märcz 51,45, 6. Dobos 59:38. 4x100 m; 1. BEAC 43,5,;.. 3. Baranya 45,1; 4x400 m; i, BEAC 3:24,2, 2. Baranya 3:24,4. Női eredmények: 100 m: 1. Szenteleki (Szombathely) 12,6, .. ; 5. Köves 13,1, 6. Szilágyi 13,4; 200 m; i. Szenteleki 25,7, ..i 5. Kulcsár 27,3, 6. Szilágyi 27,8; 400 m: í. Szenteleki 57,4, 2. Kul­csár 58,5, . . ; 6. Szolcsányi 65,0,; 800 m; 1. Szenteleki 2:19,7,... 4. Kulcsár 2:20,4, 5. Szolcsányi 2:24,8; 80 gát; 1. Köves 12,1,... 5. Tóth dr. 12,7; 4x100 m: 1. BEAC 49,8, ..i 3. Baranya 50,5; magasugrás: 1. Zuba (BEAC) 156,. . . 4. Köves 147, i.. 6. Jand.ala 140; távolug- rás; 1. Köves 548, ... 5. Jandala 462; súlylökés: 1. Kétszeri (BEAC) 12,52, 2. Tóti) dr. 11,82, i . . 5. Illés 10,90; diszkoszvetés: 1. Tóth dr. 41,62, ... 4. Nikolauszné34,42; gerelyhajitáS: 1. Tóth dr. 43,38, 2. Lukácsné 42,58. A Baranya, megyei atléta válo­gatott kedden reggel indul Eszék­re, Villányi Nándor Így látták az edzők Komlón Szőcs János, a Komlói Bá­nyász edzője: Ezúttal küzdő- szellemben is felülmúltuk a BVSC-t. örülök annak, hogy a tavaszi 4:2-es vereségért sikerült méltón visszavágni. A csapat valamennyi tagja nagy odaadással küzdött, s a siker fő tényezője, hogy nem is volt gyenge pontja a csa­patnak. Külön kiemelhetők: Lazaridisz, a két Pataki, Ga­rat és a balszárny. Gyarmati JdnoSj a BVSC edzője: őszintén megvallva legalább a döntetlenre szá­mítottam. Nagyjából ismerem a Komló játékát, de az is igaz, hogy a taktika a Komló részéről volt jobb. El kell mondanom, hogy hetek óta hullámvölgyben vagyunk és a bányavárosban javítani sze­rettünk volna. Sajnos több játékosunk formán kívül ját­szott és a 4:2-?s hazai győ­zelmet reálisnak tartom. Két válogatott mérkőzést ját- I szottak vasárnap Európában. Az * egyik nagy meglepetést hozott, ; Moszkvában Törökország eyütte- l:0-s félidő után 2:0 arányban győzött a szovjet válogatott el- | len. A másik találkozó színhelye . Szaloniki volt, ahol Európa-baj- > noki mérkőzésen Görögország 2:1 (1:0) arányban verte Finnország csapatát. ÖKÖLVÍVÓ NB I/B. Mi törtéül Székestehérvárou'! A PVSK ökölvívói az NB I/B döntőjében az NB I-bo jutásért kiírt mérkőzéssorozat első összecsapásait Székesfe • hérváron vívták. A Vasutat ökölvívók mérkőzéseiről Hor­váth Géza, a csapat edzője nyilatkozott: — A kiírás értelmében » CSB mérkőzésein résztvevő ökölvívóknak a rajt előtt, a tavaszi, őszi idényben két-ké< minősítő versenyen kell részt venniük, melyről a MÖSZ iga­zolást állít ki. Nos, a szé­kesfehérváriak három ver­senyzője Törők, Tóth és Kiss nem rendelkezett ezzel az iga­zolással, nálunk pedig Gard nem tudta hozni a súlyát, ezért a versenybíróság 18:0 arányban a mi javunkra iga­zolta a mérkőzést. A székes- fehérváriak azonban óvást nyújtottak be, hogy Kiss el­indult a két minősítő verse­nyen, de az igazolásába ezt nem vezették be. Az ügyben- a MÖSZ fogja a végső szót kimondani. Barátságos mér­kőzéseket vívtunk a nagy közönségre való tekintettel a székesfehérváriakkal, melyen az eredmény 13:7 volt a ha­zaiak javára. A PVSK-ökölvívók rajtja tehát bonyodalmakkal kezdő­dött az osztályozó mérkőzése­ken. Kíváncsian várjuk a szö­vetség állásfoglalását az ügy­ben. Még egy mérkőzés volt az ökölvívó NB I/B döntőjében. Csepel—Honvéd Kun Béla SE 13:7. Eredmények Csertetőn igen nehéz pályán, sok indulóval rendezték meg a megyei kerékpáros terepbajnoksá­got. Dévai H. hétközben válltö- rést szenvedett, az idén már nem indulhat versenyen. A megyei te­repbajnokságot a jó formában ver­senyző Bajnai (Spartacus) nyerte, 2. Szauer, 3. Gyulai, mind a ket­tő Spartacus, 4. Tuma (Komló), csapatban 1. Spartacus, 2. Komló. Jól vizsgázott Budapesten a birkózó-utánpóltás. A GANZ MA­VAG tornacsarnokában 180-an in­dultak a 14—15 évesek szabadfo­gású és a 15 évesek kötöttfogá­sú ellenőrző versenyén. A birkó­zó utánpótlás jó felkészültségről tett tanúbizonyságot. A pécsi ver­senyzők eredményei. Légsúly: 1. Mercz Bányász, pehely: 2. Ko­vács PVSK, könnyű: 2. Kolo- nics Bányász, kisváltó: 2. Mol­nár Bányász, nagyváltó: Gamus PVSK, ez is a második volt és közép: 3. Folbert PVSK. A középiskolások megyei te­niszbajnokságát a Balokány-ligeti pályákon tartották. Fiú egyes: 1. Tarcsay (500. ITSK), 2. Káplán (Nagy Lajos), 3. Garai (Nagy La­jos Gimn.) és Fonter (Gépipari Techn.). — Lány egyes: 1. Mol­nár (Széchenyi Gimn.), 2. Schutt (Siklósi Gimn.), 3. Szauer és Tri- gesz (Vegyipari Techn.). — Fiú páros: 1. Káplán—Garai, 2. Tar­csay—Katona. A Magyar Evezős Szövetség évadzáró versenyén a mohácsi evezősök is rajthoz álltak. A ju­nior férfi kormányos négyesben az FTC győzött, a Csepel volt a második. A Mohácsi TE együt­tese a 3. helyet szerezte meg magának. A labdarúgó NB I. tartalékbaj­nokság vasárnapi fordulójában Ózd 3:2 arányban győzött a Pé­csi Dózsa ellen. Félidőben 2:l-re vezettek az ózdiak. A n. nemzetközi sporthét ver­senyein Mexikóban a magyar sportolók jól szerepelnek. Keme- csei megnyerte a- férfi kajak 1000 m-es versenyt, emellett öt ezüstérem és számos helyezés jutott a magyar versenyzők bir­tokába. A világbajnokságra készülő ma­gyar férfi kézilabda-válogatott Budapesten az új játékcsarnok avatása alkalmával a Szovjetunió­val mérkőzött. A magyar együt­tes 20:16 arányban vereséget szen- | vedett. Félidőben ll:9-re a Szov- i jetunió vezetett. — roóidén Két vidékbajnokság Győrben versenyeztek az or­szágos vidéki csapatbajnokságon a PVSK és a Tanárképző Főis­kola férfitornászai. A verseny szépségfoltja volt, hogy igen ke­vesen álltak rajthoz és a színvo­nal sem elégítette ki a szakem­bereiket. A Tanárképző Főiskola a fém n. osztályban rajtolt. Négy egyesület indult és a pécsiek a várakozásnak megfelelően, baj­nokságot nyerteik. A férfi ifjúsági H. osztályban álltak rajthoz a PVSK tornászai. A fiatal együttes a legjobbnak bizonyult, s arany­érmet szerzett. A verseny részle­tes eredményei: Felnőtt férfi L osztály; 1. Debrecen, 2. Dunaúj­város. Felnőtt, férfi H. osztály: 1. Pécsi Tanárképző Főiskola (Rá­kosi, Vörös, Falvai, FazakaSi Bar­tók. Farkas), 2. Diósgyőr, 3. Sze­ged. Férfi ifjúsági I. osztály 1. Diósgyőr. Férfi Hiúsági II. osz­tály: 1. PVSK (Lévai, Kollár, Kalapádi, Iván, Rózsahegyi. Feny­vesi), 2. Győr, 3. Nyíregyháza. ASZTALITENISZ Kaposvár—Ércbányász SC 11:9 NB I. férfi asztalitenisz mérkő­zés, Kaposvár. PEAC—Bp. StaUsz- tika 15:5, NB II. férfi mérkőzés. Budapest. PEAC—Bp. Művész i3:7 NB H. férfi mérkőzés, Budapest! BEAC—BTC 11:9, NB n. női mérkőzés, Budapest. Bp. Petőfi—. BTC 15:5, NB H. női mérkőzés, Budapest. RÖPLABDA Vasas Dinamó—PEAC 3:0 (7, 9 7). NB I. női röplabda­mérkőzés, Pécs. Jók: Balcsik, il­letve Vass. Pécsi Dózsa—Fővárosi Autóbusz 3:0. NB H. férfi mérkő­zés, Budapest. KOSÁRLABDA Postás—Egyesült Gyógyszer 44:43 NB n. férfi mérkőzés, Pécs, Tanárképző Főiskola—Kaposvái Honvéd 55:54, NB H. férfi mérkő­zés, _pécs- Állatorvosi Egyetem— PEAC 55:41, NB n. férfi mérkő­zés, Budapest, Egyesült Gyógv- szer PVSK 56:36. NB H. női mér­kőzés, Pécs. Műegyetem—PEAC 37:26, NB n. női mérkőzés Buda­pest. Szigetvár—Magyar Nemzeti Bank 67:24. NB H. női mérkőzés. Szigetvár. TEKE Z. Danuvia—BTC 6:2 NB 1. női mérkőzés, Pécs. Szik­ra—MÁVAG 6:2, NB H. férfi mér­kőzés, - Pécs. Kaposvári Építők— Pécsi Bányász 6:2, NB H. férő mérkőzés, Pécs. BTC—Lovászi Bá­nyász 6:2, NR II. férfi mérkő­zés, Pécs, k

Next

/
Thumbnails
Contents