Dunántúli Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
\ Emlékezés két pécsi muzsikusra c4 s/Juikáiz áj tag jai Egy kövön járatom a sze- [memet, Emlékkő egyszerűbb már [nem lehet. Rajta halványan két művész [neve, Megtudom, hogy múlt század [közepe... A költő verse, néhány ser a Zenei Lexikonban és egy 1O0 esztendővel ezelőtt felállított szerény obeliszk a felső sétatéren: ennyi emlékezteti az utókort a múlt század két pécsi muzsikusára: Amtmann Prosperre, a fuvolaművészre és Weidinger Imrére, a fa- gpttművészre. Pedig életútjuk és munkásságuk megérdemelné. hogy ne merüljenek a feledés homályába... Weidinger Imre volt az idősebb: 1792. december 26-án született Pécsett. Amtmann Prosper Sellyén látta meg a napvilágot 1809. június 25-én. — Tudod. Julikéin, a háztartásban legfontosabb a takarékosság. — Valóban? És mondd, Évikém, te hogyan csinálod? Elkerülöd a presszót? — Szó sincs róla! Kávén nem lehet takarékoskodni. Különben is, ha így volna, most nem lennék veled a Holdvilág cukrászdában. — Akkor bizonyosan fogyókúrát vezettél be, és rávetted erre a férjedet is. — Haha ... Látod, ebben van már valami. Én azonban másképp takarékoskodom. — Áruld már el végre a titkodat! — Titok? Jó. Hát halljad. — Január elsején határoztam el, hogy új életet kezdek. Első lépésként a divatlapokból kiválasztottam a nekem tetsző ruhákat. - Ne állíts meg, kérlek, most jön a lényeg: a gimnáziumi poli- 1' 'hnikán tanultak alapján saját magam varrók. Ahány ruha, annyiszor 2—300 forint. No, mit szólsz hozzá? Igaz, a varrógép 3200 forintba került, de ha meggondoljuk, 10—15 ruhánál a befektetés máris megtérül. — Hát ez valóban óriási Évikém. És másoknak is varrsz? ... — Ugyan, Julikám, hová gondolsz? Meggazdagodni nem akarok, csupán takarékoskodom. A hivatal után bérmunka végzésére időm sem maradna. Hiszen tudod^ presszó, strand, színMindketten Pécsett tanultak, inenn indult el művészi pályájuk és életük végén mindketten ugyanide tértek visz- sza. Weidinger élete a tragi- kusabb: hároméves kora óta vak. Világtalanul járja a nagyvilágot legkedvesebb hang szerével, a fagottal. És bár játszott zongorán, orgonán, hegedűn, klarinéton, furulyán, világhírnevét a fagottnak köszönheti. Hosszú koncertkörút végén jut el Európa akkor oly nevezetes zenei központjába: Szentpétervárra. Itt ér sikerei csúcspontjára:' még a cári udvarban is be akar- ' ják mutatni. A bemutatás ugyan elmarad, de nevét Eu- rópa-szerte emlegetik. Akárcsak Amtmann Prosperét, akinek életútjáról a régi Pécs egykori kiváló ismerője, dr. Rónaky Kálmán emlékezett meg meleghangú beszédben a Pécs—Baranya megyei Múzeum Egyesület 1913. március 1-én tartott ülésén. „Nem a nagystílű zongora, nem a világhódító hegedű, nem a lágy- szavú gordonka volt a hangszere — mondotta. — A zeneművészek legnagyobb tömege leginkább ezen hangszerekből veszi ki a szívet- lelket hódító hangokat. Amtmann Prospemek volt egy kis igénytelennek mondható hangszere — a fuvola. Ö ezzel hódított. Ezzel az egyszerű hangszerrel nyerte meg a zeneértő világot diadalmas útjában”. Amtmann is bejárja fél Európát. Osztrák, olasz, német, francia és angol nagyvárosok közönsége hódol művészetének. Sok forró sikerrel a háta mögött mégis visszatér szülőföldjére mindkét művész: Weidinger Imre 1831- ben, Amtmann Prosper 1840- ben. Pedig hívják a bécsi operához, Münchenbe és Grazba. De itt marad övéi között, a csendes családi életnek és a zenének él. Nem csoda, ha nem kívánkozott külföldre. Hiszen itt Pécsett olyan zenei élet pezsgett körülötte, hogy az ő magas színvonalon álló művészete is megtalálta művészi környezetét. A városban mindenki becsülte, amit igaz jellemességével és páratlan jóságával vívott ki. Sohasem tagadta meg közreműködését, ha jótékony célra rendeztek előadást. Idejének egy részét zongora- és fuvolatanítással töltötte a csendes Anna utcai házban. Ezekben az években fonódott össze a két muzsikus, Amtmann és Weidinger élete. Utolsó közös fellépésük 1853- ban zajlott le egy jótékonycélú hangversenyen. A következő évben, 1854. január 9ház, hét végi kirándulás, nekem és Bélának is mániám. — Fél év alatt mennyit spóroltál? — Épp a napokban számoltam össze. Januárban varrtam magamnak egy fémszálas estélyit, amivel a vállalati bálban voltam. Emlékszel rá, milyen sikerem volt? Én varrtam azt a szivacs anyagból készült .ruhát is, aminek az anyagát múlt év szeptemberében Bécsből hoztuk. Februárban sikerült az Állami Áruházban hozzájutni a sárga te- rylén szövethez, abból varrón Amtmann Prosper meghalt. Emlékének megörökítését művésztársai már halála után elhatározták. Ezért nyomban hangversenyt rendeztek a régi Mária utcai Oertzen- féle színházban (a mai bírósági épület helyén). Ezen dr. Dietrich Ignác pécsi ügyvéd, az ország legelső jogi doktora, a pécsváradi kerület országgyűlési képviselője, aki prakszisa mellett sok jogi munkának és röpiratnak volt szerzője, felolvasta ez alkalomra írott „Amtmann Prosper fuvolyája” című ódáját. Az emlék-hangversenyen Weidinger Imre fagottművész is szerepelt. Az emlékszobor azonban mégsem tudott egyhamar testet ölteni. 1859-ben meghalt Weidinger Imre. — Egyesítették tehát a két művész emlékének megörökítését. A tervet 1866-ban sikerült megvalósítani. Ez év június 5-én a város köztörvényhatóságának ülésén elhatározták, hogy „a sétatér fölött létező. országos vásárok alkalmával a fehér edényesek által vásárlási helyül használt köztérből, mely akkor külön — gyepes tér volt, — a kért 10 négyszögöl terület átengedtetik, hogy azt egyengetni fogják és alkalmas fákat ültetnek a szobor kerítése körük Egyszersmind igértetett a város részéről, hogy a szobor és kerítés jókarbantartásáról gondoskodni fog.” Az emlékoszlop felállításának 100. évfordulója alkalmából tart ma az utókor kegye- letes megemlékezést az obeli szknél. De ennél többet érdemel a két neves pécsi művész. Már Rónaky Kálmán utalt arra emlékbeszédében, hogy „a pécsi zeneegyesület önmagát tisztelné meg, ha gondoskodnék arról, ■ hogy az Anna utca 1. számú Amt- mann-ház emléktáblával jelöltetnék meg annak megörökítésére, hogy Amtmann Prosper fuvolaművész itt élt és halt meg.” Az elmúlt évszázad során a Városi Tanács közgyűlésein többször felmerült az a gondolat, hogy utcát nevezzenek el a két művészről. E mulasztások még pótolhatóak éppúgy, mint Amtmann Prospemek. a zeneszerzőnek bemutatása. A Janus Pannonius Múzeumban meglévő, nagy becsben őrzött kották tanúsága szerint Amtmann kiváló zeneszerző is volt, akinek művei közül néhányat érdemes volna megszólaltatni. így tehetnénk igazán élővé a két művészt. — nt — tam az új télikabátomat. Csak a gallérra való prém és a szűcsmunka került pénzbe. A kékpettyes pizsamát és a télen készült 3 blúzt is én varrtam. — Nincs még vége! Márciusban megtudtam, hogy a nyáron a geometriai minta lesz a divat. Felhajtottam egy cuki anyagot és május közepéig elkészült a habkönnyű piros-fekete műszál ruhám. Remek fazon. A színek, pontosan a felsőtest kö- •zepén, átlósan váltják egymást. Ugyanilyen megoldással csináltam magamnak egy köpenyt is. Aztán a többi BARACSI FERENC Az új évad első bemutatójának, a Szeget szeggel főpróbájának szünetében Vin- centio herceg ül le a székre, s az öltöző percekig teli van azzal a különös vibrálással, amely a megfeszített figyelem. a nagyfokú koncentrálás utóhangja. Aztán a herceg kinyújtja harisnyás lábait, kifestett arcvonásai kisimulnak és teljes figyelemmel a kérdésnek szenteli ezt a pár percet: milyen tervekkel jött a pécsi színházhoz. S a kérdésre már Baracsi Ferenc színművész válaszol. — Régebbi terveket, tárgyalásokat pecsételtünk meg az idén. amikor leszerződtem Pécsre. A színház vezetősége, kollektívája művészi elképzeléseimnek megfelel, tanulni akarok. És letelepedni végre, leülni a televízió elé, könyvet venni a kezembe ;.. Két színháznak volt a tagja az elmúlt évadban, játszott Kecskeméten és Veszprémben. — Nagyon szép emlékek fűznek mindkét helyhez, és nagyon szép szerepek. Ilyen nagy szerelem, Szent Johanna, A holtak újra énekelnek . í . Shakespeare és operettek, mert ha meglepő is, én szívesen játszom mindenféle darabban, a nagy dráaprőság. Legjobban a bolyhozott, narancssárga és borsózöld kosztümöm sikerült. Mintha a Váci utcában készült volna. Na és a fürdőruháim, az Op-art frottír- köpenyekkel?! Isteniek. — Mondom, sokat dolgoztam, de megérte. Itt a nyár, és már mindenem megvan. Te, olyan jó érzés a saját magam alkotta ruhákban járni, ég elcsípni a strandon az irigy pillantásokat. — Majdnem elfelejtettem, hogy a cipőimet tulajdonképpen ingyen kapom, hiszen minden egyes ruha varrásánál éppen annyit spórolok, amennyibe egy-egy cipő kerül. — Bökd már ki, menynyit takarékoskodtál fél év alatt? — Na persze, a pontos adatok is érdekesek. Ehhez azonban némi összehasonlításra van szükség. A múlt esztendőben legfeljebb tíz ruhát csináltattam. Többre nem jutott. A varrásra pedig 2500 forintot dobtam ki. Most, illetve télen és tavasszal 15 utcai ruhát, 4 garnitúra fürdőruhát és 3 pizsamát varrtam. Testvérek között is megspóroltam a varrással legalább 3300 forintot. — Édes Évikém, és a szövetek ... — Drága Julikám... hát megfeledkeztél arról, amit az imént mondtam? Takarékosságról van szó, és nem meggazdagodásról! — Lányai Sándor mák mellett a zenés vígjátékokban is. Két színházban játszani — ez meghatározta egész életmódját. Évente ötvenezer kilométert utazott. — Az országúton tanultam a szerepemet. Vezettem, s közben a feleségem végszavazott. örökké tanultam, de nem is az a baj. Inkább a folytonos sietség, feszültség, ami fárasztó volt. Igen, le szeretnék végre ülni, sokszor, elmélyedni könyvekben és szerepekben ... A szerepekről még semmit nem tud mondani. Várakozással és izgalommal várja őket. s új közönségével máris megtörtént a találkozás: remélhetőleg egyik fél sem csalódik majd. \ HAUMANN PÉTER Nem akart színész lenni. Szívósan orvosnak készült, de még diákkorában „megpecsételődött” a sorsa, — Elég rossz gyerek voltam, büntetésül mindig a sarokba küldtek és meg kellett tanulnom egy verset. De nagyon szerettem verseket tanulni, s néha épp ezért szándékosan rosszalkodtam.,. Aztán bekerültem egy öntevékeny együttesbe, nagy lelkesedéssel játszottam és miket! Bizarr és változatos szerepeket, például egy japán szamurájt, aki vak volt és béna, és három felvonáson keresztül tolószékben szerepelt. A főiskolán le kellett vetkőznöm ezt a rossz értelemben vett felszabadult- ságot, aztán a harmadik év végén eljátszottam Ványa A latin-amerikai országok lakossága 1965 végén 225 millió fő volt. Ennek több mint egyharmada a brazil lakosság Brazília országos népszámlálási bizottságának adatai szerint 1970-re Brazília lakosainak száma elérheti a 100 milliót. * Dél-Rhodesiában a lakosság 93 százaléka, Angolában pedig 97 százaléka analfabéta. * A francia pénzügyminisztérium közlése szerint 1966 első negyedében az ország fizetési mérlege 997 millió frank aktív szaldóval zárult, * Egy angol gazdasági folyóirat adatai szerint 1965-ben 74 539 munkás emigrált Spanyolországból más európai országokba. Ezenkívül mintegy 109 ezer ember utazott Franciaországba, hogy a termésbetakarításnál munkához jusson. . * Tokió a világ legnépesebb városa. A japán főváros lakosainak száma már meghaladta a II milliót bácsit, majd a Woyzecket, és ezek azok a szerepek, amelyek a legfontosabbak nekem. Nemcsak mint szerepek, hanem olyan lehetőségek a színész számára, amelyekben minden problémáját. gondját kiélheti, a feszültségeket levezetheti, a konfliktusokat — a sajátjait is — megoldhatja ... Haumann Péter három éve végezte el a főiskolát, s azóta Debrecenben játszott. Sok kisebb-nagyobb szereppel a háta mögött örömmel jött Pécsre, sok fiatal színész és érdekes feladat közé — Nagyon szeretem . a mesterségemet — mondja, ezzel a szóval, hangsúlyosan — és nagyon sokat szeretnék tanulni, FEKETE MÁRIA jelmeztervező ő is fiatal, ő is tanulni akar és ő is boldog, hogy Pécsre került. — Ide vágytam, változatos feladatokat szeretnék, Szerencsém volt, mert elképzeléseim eddig teljesültek. A főiskolán ugyan még festőnek készültem, de nemrégiben éppen megtaláltam egy füzetet, amelyet tízéves koromban telerajzoltam kosz tümtervekkel,.. Kezdetleges kis próbálkozások, de érdekes, hogy már akkor foglalkoztam ilyesmivel. Közben úgylátszik megfeledkeztem erről a gyerekkori érdeklődésről ... Azért az illusztrálást sem hagyom abba, jó grafikákat szeretnék készíteni, dehát persze főként jó jelmezeket tervezni. Akár látványos dolgokat, mint például az operák jelmezeit, akár olyan jelmezeket, amelyek azért jelentenek izgalmas feladatot, mert a művet szeretem, a mű közel áll hozzám.;, Mondjuk, mint Csehov, Diplomamunkája a Norma című opera ruháinak tervezése volt Szegeden. A tavalyi évad végén már dolgozott Pécsett, a Két úr szolgája jelmezeit tervezte. — És amellett, hogy a színházi munkámat szeretem és jól el akarom látni, meg akarom tartani az érdeklődésemet minden iránt, legyen az zene, képzőművészet, irodalom. j. Már keresik, valaki a nevét kiáltja és egyik szereplő a csatot reklamálja a ruha vállán. Kezet nyújt, közben bocsánatkérően zöldes- barna ujjaira néz, tegnap cipőt festett, eltelik pár nap, mire a festék lekopik. A mesterséggel jár. Az olasz bank adatai szerint a forgalomban lévő bankjegyek mennyisége 1966. júliusában 142,9 milliárd lírával emelkedett és a júniusi 4 049,3 milliárd líráról a következő hónap végéig 4 192.2 milliárd lírára nőtt, * Az Egyesült Államok megkülönböztető árpolitikája miatt Venezuela az utóbbi öt év alatt 335 millió dollár veszteséget szenvedett az olajeladásoknál. Ugyancsak az elmúlt öt év alatt a külföldi olaj-részvénytársaságok öt- milliárd dollár profithoz jutottak Venezuelában. A külföldi részvénytársaságok nem hajlandók adót fizetni és igv már százmillió dollárral tartoznak a venezuelai államkincstárnak. * Az Egyesült Államok kongresszusa jóváhagyta a hírhedt „békehadtest” 1966/67. évi 110 milliót dolláros költségvetését. A tervek szerint a „békehadtest.” tagjainak számát 16 ezerre emelik és tevékenységét a világ ötven országára terjesztik ki, 4Cít CüAQ.líd.Ot.0. Alexandr Balabanov bolgár professzor igen szórakozott ember volt. Egyszer sétája közben a szél lesodorta kalapját a fejéről. Utána szaladt, el is kapta. Mikor a kalap a kezében volt, elsietett egy újsághoz és a következő hirdetést tette közzé: „Balabanov professzor egy kalapot talált az utcán. Aki elvesztett,e, megkaphatja a szerkesztőségben.”. Azután a fejére tette a kalapot, kifizette a hirdetés árát és eltávozott. * „Az ön fia nem való a gimnáziumba. Kár a pénzért és az időért. Nem született a tudományra. Ahelyett, hogy a latin feladattal törődne, füveket gyűjt. Azt hisszük, nem fogja a gimnáziumot sikerrel befejezni. Vegye ki az iskolából és adja mesterségre. Például, legyen csizmadia.” A levelet Linné Károly, a későbbi nagy természet- tudós édesapja kapta. Takarékosság H. E. EGY KIS STATISZTIKA h
