Dunántúli Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-06 / 210. szám
ima. SZFFTEMBEK «. ^nplö ßariok-szobor [ Napsugár as, hangulatos bányásznap Hidason Ünnepelt a megye T erített az asztal, ünne- i pélyes a hangulat is, de a kép csalóka. Csak előkészület, amolyan főpróbaféle ez, mert a nagy premier, az igazi ünnepség ma este lesz. No persze nem csillogó, villogó, héthatárra szóló ünnepség, mert ahhoz 50 gyertyás torta illenék, és annyi gyertya, akkora torta talán nincs is a világon. Így hát szerényen két név kerül csak az ünnepi tortára: Ik- vai József és Deák Mária neve, s alatta a koszorús dátum hószínü cukorból rajzolva: 1916—1966. Soha ilyen elfogultan nem készültem még házassági évforduló megíráMindenesetre, — e csalódást leszámítva — jó kedélyállapotban, jókedvben telt el szeptember első és szép vasárnapja. Rab—Békés—Erb A játékok előtt sort állt a közönség, erre aligha volt még példa. Az idei bányásznapon 9—10 ezer ember fordult meg a Mecseki Kultúrparkban Hidason műszaki kiállítás, lacikonyhás vidámvásár fogadta a bányásznapra érkezőket, akik előtt Húsz Nándor főmérnök mondott ünnepi beszédet. Hidason ez volt az utolsó bányásznap, de — tekintettel a hagyományokra — a jövőben falusi vasárnap formájában továbbra is együtt ünnepel a mecseki bányászokkal a község lakossága. Az idei bányásznap kiemelkedő eseménye Bartók Béla bronz mellszobrának avatása volt. A községben évek óta megkülönböztetett szeretettel ápolják a nagy magyar zeneszerző emlékét: az ő nevét viseli a művelődési ház, az úttörőcsapat és most a Művelődésügyi Minisztérium ajándékaként kapták meg Bartók Béla szobrát. Szöl- lősy Enikő alkotását, melyet a művelődési ház parkjában állítottak fel. A leleplezési ünnepséget Dobriván Antal, a községi tanács elnöke nyitotta meg, majd Várnai Ferenc, a Megyei Tanács művelődési osztályának főelőadója méltatta Bartók Béla munkásságát Szép Ilonka Bartókról elmondott szavalatával, a bonyhádi ezüstkoszorús Erkel-kórus Bartók-da- lok intonálásával, a dunaújvárosi Mérész-testvérek, zeneiskolai tanárok pedig Bartók „Román táncok” című szerzeményének előadásával emelték a szoboravatási ünnepséget A hidasi bányásznap divatbemutatóval, táncmulatsággal ért véget, (Folytatás az 1. oldalról) 100 éves gesztenyefák alatt fúvószene köszöntötte az érkezőket. A bányásznap jelentőségét dr. Szabolcs Lajos, a tröszt osztályvezetője méltatta, majd átadták a kitüntetéseket. Kilencen részesültek üzemvezetői dicséretben, ketten kaptak trösztigazgatói elismerő oklevelet, s négyen Sólya Szilveszter, Varsányi János. Botor László és Meszarics János — Kiváló bányász címet. A klubteremben a Magyar —Szovjet Baráti Társaság üzemi csoportjának szervezésében fénykép-kiállítás nyilt a Szovjetunió életéről, majd a vidám sportműsor következett. Komló zászlódíszben köszöntötte az ünnepet. A rendezvényeket üzemenként tartották, a bányásznap központja azonban a Juhász Gyula klub volt, ahol az üzemi események után valamennyi akna képviselője található volt. A legnagyobb szabású ünnepségre Kossuth-bánya kultúrtermében került sor, melyen Garamvölgyi János trösztigazgató vezetésével a tröszt párt- és szakszervezeti vezetői is részt vettek. Itt ünnepeltek a zwickaui Martin Hopp Művek küldöttei is, akik az NDK bányászainak forró jókívánságait tolmácsolták mecseki kollégáiknak. Az ünnepi beszédet — mely a bányászélet két évtizedes fejlődését összegezte — Dobos József üzemvezetőhelyettes, országgyűlési képviselő tartotta. Vurstli A meszesi vurstliban roppant tömeg hullámzik föl-alá. A túloldalon, a házak előtti fák árnyékában — túlzás nél kül — százhetven ultiparti, pokrócon, kis sámlikon, vagy csak úgy, a csupasz földre he- veredve. A három körhintánál sorban állanak a várakozók, de legnagyobb sikere a „hemyó-vasútnak” van, ami kicsiben talán a hullámvasútra emlékeztet. A sátrakban ugyan mit árulnak? Fésűt, tükröt, mézesbábot, műanyag „autócsodákat”, pénztárcát, falvédőket, papagájt kalitkástul, babákat, ezerféle csecsebecsét, de nincs portéka, aminek ne lenne majd gazdája, tekintettel a millió gyerekre. Cirkuszos kocsiban székel a hangosbemondó: „A szemközti bérház ablakában álló három fehérblúzos lánynak üzeni 3 srác a következő dalt: Csicsó- nénak három lánya ...” A tömeg hahotázik és ezernyi fej fordul az ablakok irányába. Melyik ablak lehet? A több száz meszesi bérház ablakai közül? — Olcsó a papagáj! Beszél, kérdez, énekel a papagáj! Leszállított áron a papagáj! Beszél, kérdez, énekel, felesel az egzotikus papagáj! A kikiáltót nem harsogja túl még a hangosbeszélő sem. Zsivaj, jókedv, lárma, nevetés, gyereksírás ... Igazi búcsú-hangulat. Még piros színű márcot is mérnek jégkockával ... Akik nem jöttek el Ugyan ki maradt a városban, e szép szeptemberi vasárnap délutánján? ^A szórakozóhelyek kerthelyiségei zsúfolták, a futball-pálya zsúfolt, a vidámpark szintén. A strandszezon végéhez értünk, és a Mecsek ismét visszanyerte már vonzóerejét. — Csak aprópénzért adok sört, — mondja a büfés, a parkban. Mindenki százasokkal fizet, vagy fizetne, ha elfogadnák. De már a tízforintos papírpénzből sem tudnak visszaadni. A játékok előtt itt is sort áll a közönség, s erre aligha volt még példa. Az idei bányásznapon 9—10 ezer ember fordult meg a Mecseki Kultúrparkban. Sikerrel szerepelt a híres Bóbita-együttes, a park szép kis szabadtéri színpadán. Az együttes egy órás műsort adott, utána pedig sor került volna a „Győztesek parádéjára” ... Már, ami a TV-rendezte táncdalfesztivál győzteseit illeti... — A parádé elmarad ... — mondogatták csüggedten a színpad előtt gyülekezők. Hogy miért maradt el? Mert — ahogy erre volt már példa, sajnos — az Országos Rendező Iroda ismételten rósz szül szervezett. Mit is mondtunk a riport elején? Hogy mindent meg lehet szervezni, tömegeket, műsort ... egyebeket? Nos, ez nem áll az ORI-ra. Az ország egyik legnagyobb bányavidékén, a szokásos évi bányásznapon minden szerv igyekszik kitenni magáért. Csak az ŐRI nem! Még szerencse — ha ez egyáltalán szerencse — hogy lemezen azért hallhatták Kovács Katit, Toldy Máriát és a többi — talán egy kicsit túlzottan favorizált — énekesek számait. No, de hát, ha egyszer megbetegedtek ... És éppen két nappal a bányásznap előtt... És éppen egyszerre betegedtek meg, azonos napon ... Ki tehet erről? Meszesen a legnagyobb sikere a hernyővasútnak volt „Éjszakám fénye volt fél évszázadon át“ oszályrészül, hogy a nélkli- le soha nem világló nappaloknak „fénye, napsugara" legyen. Mert, amit elmondott, s ahogyan elmondta, nyoma sem volt abban a szemforgató részvétnek, de annál több volt a hűség, a szeretet csalhatatlan jegyeiből. — Sohasem voltunk itt- honülők — mondja legkisebb nyoma nélkül a dicsekvésnek. — Ha kis időnk volt. a tavasz a Mecseken, a nyár a Sétatéren a tél az utcákon találkozott velünk. Es én mindent, de mindent megmutattam a Józsimnak... Igen, így mondta: — mindent megmutattam. Tavasszal az érkező fecskét. nyáron a parkokat, a: épülő új házakat, téli esté- ken a Széchenyi tér >ény- füzéreit... — Es én mindent. de mindent láttam — válaszolja rá Józsi bácsi. — Az én Mariskám csodatevő angyal. Szemevilágál a szívemben nyitotta fel és az nem csalt meg, nem csalhat meg sohasem, amíg élek... Amíg élünk — mondja rá Mária néni, de az áment mégis Józsi bácsi feleli meg helyette. — Ne mondj ilyen szomoritót, Mariskám! Az öregek beszélnek így és ho! vagy te még attól. . A ztán hozzámfordul, engem keres tapogató ujjaival. hogy tanúságra szólítson. — Na, nézze még jól maga is fiam az én Mariskámat! Ugye ott van, ugye látja azt a két kis gödröt az arcán, amikor mosolyog ... De én csak annyit látok, hogy Mariska néni gyanúsan odakapja szeméhez a zsebkendőjét és... és — igen ... Ezért nem tudtam hát én válaszolni Józsi bácsi kérdésére ... Pálinkás Gvőrsy cAí'tt híj lakú da lom sára, mint ez alkalomból. Azt hiszem a meghívó miatt. Pedig jónéhányszor hivatalos voltam már évfordulókon, ünnepségeken, de háznak küszöbét soha nem léptem át még hasonló meghívóval: „En, Ikvai József vak hadirokkant, akit 20 éves korában az első világháború örök sötétségre kárhoztatott, szeretettel meghívom önt harmonikus házaséletünk 50. évfordulójára. Legyen szemtanúja köszönő szavaimnak, meghatódottsá- gomnak, amikor odaállok majd jó feleségem, Deák Mária elé, aki öröksötét éjszakámnak fénye, napsugara volt fél évszázadon át...” 'Terített az asztal, ünne- pélyes a hangulat is, így hát sehogysem illene bele, régi 50 év előtti emlékek felbolygatása. Olyanoké, mint az a végzetes tavaszi nap, 1915. május 15-e, amikor a 20 éves Kern József frontra indult. hogy két hónappal később Dugná környékén, az Ikva folyó mentén „örök éjszakát” borítson rá a háború egyik iszonyú napja. Pillanatra megkísért a kíváncsiság, mégsem merem megkérdezni, mi késztette arra, hogy a legsötétebb, a legharagosabb folyók folyóját válassza névadónak. Nem, a világért sem szabad megbolygatni ma a két kedves kis öreg ünneplő örömét, vendégváró serénykedését. Szabadjára kell hagyni a felesége sarkában csetlőrbotló Józsi bácsi segédkezni akaró lábatlankodását és megérteni Mariska néni nagy-nagy elfoglaltságát is. Ma csak a jót, a szépet szabad megidéznem abból az emberöltőnek is beillő 50 esztendőből, amelyben Mariska néninek jutott,
