Dunántúli Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-30 / 231. szám
6 napló 1966. SZEPTEMBER 39. Együttes erővel a megye sportjáért A Pécsi Tanárképző Főiskola m?vei testnevelés-szakos pedagógusokat, de mellettük .'elentékeriy azoknak a iLallgatóknak is a száma, akik nem testnevelés-szakosok, de szívesen és rendszeresen sportolnak. — Célunk, hogy minél jobb szak embereket bocsássunk ki, olyanokat, akiket a megye és az ország sportjában mindenkor hasznosítani lehet. így kezdte a beszélgetést Kálmáchey Zoltán tanszékvezető, a főiskola igazgató-helyettese. Hogyan is veszik ki részüket a főiskolások a megye sportjából, miben tudják a TS munkáját segíteni? — A hallgatók közreműködnek a különféle versenyeken, rendezvényeken, mint pontozók vagy versenybírák. Ez a szövetségeknek is hasznos, és hasznos a hallgatóknak is, mert gyakorolják magukat ami ugyancsak feltétlenül szükséges a jövő testnevelői számara. Ha a szövetségek kérik, termünket is egy-egy verseny rendelkezésére bocsátjuk, mivel tudjuk, hogy Pécs szűkölködik fedett sportlétesítményekben. A testnevelési tanszék oktatód aktívan bekapcsolódnak az MTS Baranya megyed Tanácsának életébe, a sportszervezés és irányítás nehéz, komoly munkájába. A húsz szövetség közül sokban, valamint a szakbizottságokban találni főiskolai tanárt a vezetőségi tagok között. Szükség is van rájuk, hiszen szakértelmükkel, gyakorlati tapasztalataikkal, ötleteikkel és tanácsaikkal csak támogatják a szövetségeket, a szövetségekben dolgozókat. A megye sportjában kiemelkedő helyet foglal el a tömegsport. Az eddig már hagyományos rendezvényeik (mint például a szpar- takiádok) szervezése és lebonyolítása mellett az utóbbi időben az üzemi testnevelés megszervezésében is nagy részt vállaltak a főiskola tanárai, diákjai, s így szerencsésen találkozott a TS és a főiskola elképzelése. A Pannónia Sörgyárban kezdték el először a rendszeres munkaközi testnevelést, melyet a testnevelés szakos hallgatók vezettek le. Az igazgatóhelyettes elmondta ugyan, hogy ez bizony fárasztó és megerőltető volt a hallgatóknak, hiszen a tanulásra szánt időből kellett elvenni .ahhoz, hogy a foglalkozásokat megtartsák. Ennék ellenére egyik diák sem mondta, hogy nem megy a gyárba, sőt, már több volt a jelentkező, mint amennyire szükség volt. így aztán a Bőrgyárba is iütött jövendő testnevelő tanár, majd a siklósi kesztyűvarrók is bejelentették igényüket a munkaközi testnevelésre, s sikeresen be i« indították. Ma már annyi a jelentkező vállalatok, intézmények közül, hogy KÉZILABDA NB L ALLÄSA Férficsapatok: 1. Bp. Honvéd 2. Győri T. 3. Bp. V. Met. i. Bp. Spart. 5. Győri ETO 6. Csepel 7. P. Bányász 3. Elektromos 9. ÖzdiK. 10. Ujp. Dózsa 11. Martfű 12. FTC 13. DVTK 14. Csömör 24 19 24 15 23 13 23 12 24 12 24 11 24 12 23 11 24 11 23 9 24 9 23 10 23 6 23 5 1 4 2 7 — 10 2 9 1 11 2 11 — 12 1 11 1 12 3 11 3 12 — 13 2 16 2 17 510:375 39 410:324 32 405:361 26 401:359 26 427:427 25 388:394 24 398:411 24 382:398 23 415:441 23 365:368 21 414:463 21 309:348 20 409:486 14 306:386 12 nem leszünk képesek ellátni őket hallgatókkal. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a gyakorlati, anyagot kidolgozzuk — ezzel elvi, szakmai irányító szerepet töltünk be — és ezt magyarázzuk el azoknak, akik majd a munkahelyen társainak levezeti — magyarázza Kálmánchey Zoltán. .Az októberiben tartandó ankét a munkahelyi testnevelésről, bizonyára további lendületet ad ennek a munkának. A főiskolások részvétele a megye sportjában természetesen, ezzel még nem ér véget, hiszen a sportkör szakosztályaiban is serényen dolgoznak. A bajnokságokban, versenyeken aktívan is, mint játékosok, versenyzők részt vesznek. Ha a sportakadémiák előadásainak megtartására felkérik őket, szívesen vállalják, erre mindig szakítanak időt. — Egyszóval, jó az atmoszféra a TS és a főiskola között, s ez már magában segítséget, kölcsönös támogatást jelent. Komoly hajtóerőt jelent az nekünk, hogy mindig számíthatunk a TS-re, munkatársaira. A megyei TS segítsége nemzetközi szintre is kiterjed: a Pécsi Tanárképző Főiskola tanárainak lehetővé tette, hogy az eperjesi főiskola testnevelési tanszékéhez ellátogasson és viszont fogadja a csehszlovákiai vendégeket. Ez nem csak az anyagi támogatás miatt jelent segítséget, hanem abban is, hogy először sikerült idegen ország szakembereivel olyan kapcsolatot kialakítani, amely mindkét fél részére hasznos és eredményes. A megye sportját irányító TS és a megye sportjában aktívan résztvevő főiskola kapcsolata őszinte, nagyon jó, aminek nem csak a két fél, hanem Baranya sportkedvelői is örülnek, hiszen mindnyájan támogatják a minőségi sportot is, a tömegsportot is, — egyszóval a megye sportját. B. S. onnan A megyei ifjúsági labdarúgó- i válogatott legutóbb a megyebajnokság listavezetőjével, a Pécsi El őrével játszott edzőmérkőzést. Az ifiknek jól ment a játék, 3:2» es félidő után 7:3 arányban győzték le a megyebajnokságban utcahosszal vezető ellenfelüket. * A sásdi járásban tizennyolc női csapat két csoportban küzd a járási kézilabda-bajnokságban. Az északi csoportban Egyházaskozár vezet Szalatnak és Magyaregregy előtt. A keleti csoportban Sásd áll az élen megelőzve Csikóstöttös és Baranyaszentgyörgy csapatát. Egy-két érdekesebb eredmény a legutóbbi fordulóból: Szőlőhegy— Liget 22:2, Csikóstöttös—Oroszlő 15:1. Egy férfimérkőzés: Sásd— Vásárosdombő 6:1. * Az MTS megyei és városi Tanácsa a pécsi sportkörök szakosztályaiban átcsoportosítást hajtott végre. Az MTS határozata szerint a jövőben Pécsett az egyetemi és főiskolai klubok közül csak a Tanárképző Főiskola működtet tomaszakosztályt. A PEAC tomaszakosztályát megszüntették. Az egyetemi tornászok a Tanárképző Főiskola szakosztályában találnak sportolási lehetőséget. Az NB I. legjobb góllövői 17 gólos; Farkat* (Vasas), Puskás (Vasas). 15 gólos: Dunai H. (Ujp. Dózsa), Albert (Ferencváros). 12 gólos: Bene (Ujp. Dózsa). 10 góloc: Monostori (Dorog). 8 gólos: Nagy A. (Honvéd), Kocsis (SBTC), Szabó (Tatabánya), Varga (FTC). 7 gólos: Csemai (Tatabánya), Kalmár (Csepel), Komora (Honvéd), Korsós (Vasas), Solymosi I. (Ujp. Dózsa), Szuromi (Tatabánya), Tichy (Honvéd). 6 gólos: Daka (Pécs), Győrfi (Győr), Szendrei (Ózd). 5 gólos: Czigler (Dunaújváros), Halápi (Ózd), Kovács I. (DVTK), Mártha (Dunaújváros), Németh (FTC), Novak (FTC), Taliga (SBTC), Török (Pécs), Varsányi (Győr), Vass (DVTK). 4 gólos ; Fenyvesi dr. (FTC), Menczel (Tatabánya). Sebes (Csepel), Sipos (Honvéd), Szaló (Győr), Szurgent (DVTK), Tussinger (Honvéd). Az NB I. B legjobb góllövői 16 gólos; Horváth (BVSC). 14 gólos: Bordács (Komló). 13 gólos: Kozma (SZEAC). 12 gólos: Végh (Ganz-MAVAG). 11 gólos; Varga (Egri Dózsa). 10 gólos: Tóth I. (DVSC), Takács (Székesfehérvár). 0 gólos: Juhász (MÁV DAC), Balogh (Székesfehérvár), Pusztai (SZEAC). 8 gólos: Iszak, Hegedűs (Szombathely), Kalmár (Kaposvár), Eszényl (Nyíregyháza), He- linger, Dinnyés (KMTE). 7 gólos: Nagy Gy. (MAV DAC). 6 gólos: Sajtos, Tóth ni. (DVSC), Sárközi (Egri Dózsa), Bánkút!, Kótaj, Verebes (BMTE), Sátori (VM Egyetértés), Hajós dr. (SZEAC), Fenyvesi (Ganz-MAVAG). 5 gólos- Pálos (MÁV DAC), Marosi (MVSC), Nagy (Eger), Pusztai, Csinos, Ho- lánsziky (Oroszlány). Az NB n. legjobb góilövői 23 gólos: Kiss (Autóbusz). 22 gólos: Müller (Várpalota). 21 gólos: Palkovics (Várpalota). 16 gólos: Domonkos (Gy. Dózsa). 13 gólos: Bencsics (PVSK). 11 gólos: Szabó (ZTE). 10 gólos: Mezei (Autóbusz), Kertes és Novák (Esztergom), Koch (Pécsi Bányász), Vlneze (PVSK). 9 gólos; Szendi (Esztergom), Balogh (Izzó), Madár (ZTE). 8 gólos: Kocsis (ül. kér.), Szabó, Horváth (Sopron), Bostai (Várpalota), Egyházi (Veszprém). 7 gólos: Tassi (Dombóvár), Stier (Pécsi Bányász), Németh (Sopron), Kovács (ZTE), Farkas (Z. Dózsa). Testnevelési óra a Tanárképző Főiskolán, az elsőéves lányok dr. Wein Dezsőné Irányításával, í együttes közös gimnasztikái gyakorlatot végeznek. csapat lesz-e a PVSK íerfí kosárlabda együttese A PVSK férfi kosárlabdázói -az NB I. őszi idényének mérkőzésein megerősödött játékosgárdával indultak. Csongor és Pánczél a csapat régi játékosai ismét a vasutasokhoz kerülték. Nagy csapat lesz a PVSK, — vélekedtek az idény megindulása' előtt a kosárlabdázók. A rajt nem sikerült. Első mérkőzésükön vereséget szenvedtek a vasutas kosárlabdázók. Ez nem lett volna olyan tragikus, de a következő három találkozón sem sikerült győzniük. Az együttes eddigi mérlege: négy mérkőzés — négy vereség. A VTSK, a Csepel, a MÁVAG és legutóbb a Sopron elleni találkozón nem termett babér a pécsieknek. Nem egy alkalommal egészen közel álltak a győzelemhez, ez azonban elmaradt, pedig a négy elvesztett TEKE NB L ÁLLAGA Női csapatok: 1. SZAK 14 34 207 82.5 2. Bp. Előre 14 33 727 69.5 3. FTC 14 33 647 66 4. Pécsi BTC 14 32 754 60 5. Ganz-MAVAG 14 32 663 57 6. Csepel 14 32 769 55.5 7. Kecskeméti MÁV 14 31 652 55 8. Z. Danuvia 14 32 698 52 9. Kőbányai Sör 14 32 061 50 10. RF Építők 14 32 385 48 11. Tatabányai B. 14 31 979 38 12. Kőbányai P. 14 31 854 37.5 Jő formában a Bányász női kézilabda-csapata Bányász—Bp. Postás 11:5 (7:0) A Pécsi Bányász női kézilabdacsapata egyre jobban játékba lendül. Az együttes hétközben Budapesten a Postás ellen vívott bajnoki mérkőzést. Ezen a találkozón is jól játszott a pécsi együttes. A Bányász féjidőben 7:4-re vezetett, s végeredményben 11:5 arányban biztosan győzött. A pécsiek közül különösen Halasi vette 3d részét a góllövésből, aki egymaga hétszer talált az ellenfél hálójába. Eredményesen játszott Hetényi is, aki három gólt szerzett. Vasárnap új ab bmérkőzést vív a Pécsi Bányász női együttese. Ezúttal Pécsűjhegyen játszanak a Bányász női kézilabdázói, az ellenfél a sokszoros magyar bajnok, Bp. Spartacus lesz. A Spartacussal a pécsiek nem egy izgalmas, igen érdekes, színvonalas csatát vívtak már. Az előjelek azt mutatják, hogy vasárnap hallatlanul érdekes csatát izgulhatnak végig a két jó formában lévő csapat mérkőzésén a sportkedvelők. Pécsú.i hegyen játszik vasárnap, délelőtt a Bányász férfiegyüttése is, az Újpesti Dózsa látogat el a Bányászhoz. mérkőzésből kettőt feltétlenül meg kellett volna nyerniük. Mi van a csapattal? Nos, nem könnyű erre a kérdésre választ adni. A kezdeti sikertelenség nem szabad, hogy kedvét vegye a iátékosoknak, vezetőknek. Kétségtelenül sokkal több van az együttesben, mint amit eddigi mérkőzésein mutatott. Az ütőképes, egységes csaoaf kialakításához idő kell. A PVSK férfi kosárlabda-csapatánál is bebizonyosodott, jó játékosok nem mindig alkotnak jó csapatot. A PVSK teljesítményét vizsgálva, nem szabad elfeledkezni arról, hogy teljes csapattal még egyetlen egy alkalommal sem tudtak oályára lépni. Csongor és Pánczél, a két „új fiú”, játszott ugyan minden mérkőzésen, de Erdőst, Szamosi és Gombos nem állt minden alkalommal a PVSK Rendelkezésére. , Talán túl sokat is vártak a sportkedve lök a csapattól és a játékosol idegességükben a vártnál lénye gesen gyengébb teljesítmény ’•-yújtottak. Ebben az évben a jó helyezés kiharcolására már. kevés a remény, de a jövő évi csapat kialakítására lehetőség nyílik. A heti 4—5 edzés, a komoly, tervszerű munka előbb-utóbb me- kell, hogy hozza gyümölcsét t akkor & legjobbaknak is méltr ellenfelei lehetnek a pécsiek. Ezt vasárnap a sokszoros ba 1nok Bn. Honvéd elleni mérkőzésükön a szurkolók előtt is igazolhatják a PVSK férfi kosárlabdázói.- bj FOTELAGY epedfcrugós ágybetét, modern garnitúra ' 5 , db 3 9 5 0 FUtól) KÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11 szám. Telefon: 3 6-75 Belvárosban ___ la kható előszobád összkomfortot cserélek. Utcai jeligére a J6- kaj úti hirdetőbe. __ 1 d obja e! használt nyakkendőjét. Ismét új lesz, ha Patyolatnál FIX-KÖTÉSBE átalakíttatja! 30-c«» 14 órakor motorról leesett fekete aktatáska. Megtaláló értesítsen. Rácváros i9. Telefon: 48-32. Egy 10 hl-es szürete lök ád eladó. Pécs- újhegy. IV. dűlő, Barázda u 24. szám. Elcserélném vagy eladnám Thomas Puch 50 köbcentis motoromat hasonló kis kerekű barna Simsonért. .Nagy jl«jos u. 3. sz. Udvar balra, 4 óra után. ________ E gy hiba mentes weites televízió eladó. Megtekinthető minőén délután, vasárnap egész nap. Gárdonyi Gesa 2/1._______ Y \RPfTOZOTT garnitúrák. ág:- betétek, se-vio-.iok. már 750 PU tói kaphatók és megrendelhetők. ösv. Tarr Györgyeié,, kárpitos Pécs. Szabadság U.__ A ngol nyelvoktatás kezdőknek, haladóknak. különórákban. - Kg ve toplistáknak, diákoknak kedvezmény ew sec. Telefon: 26-04/ST BÚTOR olcsón eladó, háló, konyhabútor, lan, rökamié, garnitúra. Kórház térnél. Alkotmány u. 7. Bútorüzlet. Vennék beköltözhető házat, házrészt, 90 000 kp. + OTP vállalással, Gyors beköltözés jeligére a Jókai úti hirdetőbe. Eladók rézbogrács, r cső, borleeresztő gerendák, női, férfi I bátok, bőrkabát, ruhák, cipők, zsákok, szalmazsákok, üvegek, ágyak, lószőr matracok, stb. Várady A. u. 10. Német fordítást vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Augusztus 20. utca 3 szám._______ 5 06-as Plat Balilla gépkocsi üzemképes Vennék használt, kisebb méretű női orkánt. „Ár- és szín- megjelöléssel” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Különbé járatú búteroektarcsa 500x17-08, & értelmfiségi szobatár— db 500x17-es köpeny + /S2J* és belső. 1 db tarta-! lcereaefc (ré™*2— lékmotor kormányrúd. Kettőszoba össZkomfor- elsőtengely, olajteknő tos kertes családi ház eladó. Trabantra,; OTP-vei azonnali be- Zasztawára ráfizetés- költözéssel eladó, kész- sel elcserélném vagy pénzért Pécs, Sarló ilyent ármegjelöléssel vennék. Cím: Szabó, Balatoni enyves, Kapos vári utca 120. Egy vagy két személy részére szép különbe- járatú szoba fürdőszoadó. Táncsics 76. Kertváros. használattal^ kiÉM Budapesti Betanárugyár Budapest XXI. kér., Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz LAKATOS és 5 év feletti gyakorlattal rendelkező VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, valamint vizsgázott kazánfűtőket, azonkívül MOZAIKLAP-GYÄRTÄSHOZ NÖL BETONELEM-GYÄRTÄSHOZ FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. A felvételhez munka- könyv. MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges Jelentkezés a fenti dm csoportjánál . u. 14. szám. Beköltözéssel eladó területtel szoba, konyha olcsón, kedvezménnyel. Hadi Pál, Endre u. 17 szám. Kis japán magnetofon (diktafon is) eladó. „Csak komoly érdeklődőknek” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Eperpalánta szükségletét csak megbízható helyről szerezze be nagyszemű legkorábbi Eszterházi és óriás szemű késői darabja 30 fillér, postán is küldők. Kisebb nagyobb vashordók, parketta, ás parkettaléc eladó. Pécs, Orögi fasor 64. Oépírfce stencilírás.! BOKOR RÓZSA. TeCserép kandalló, KÖhler-kályha. Csábi-kályha eladó. Várnagy, Móré Fülöp u. 37. sz. Fiatal házasok egy gyermekkel összkomfortos albérletet keresnek nyugati városrészen. Cím; Lotz Károly^. 42. _ 3 52 1 boroshordó eladó Donátusi busz végállomásánál. Csurgó dűlő 8 sg. Somodl. Diáktársat keresünk főiskolás fiú mellé Jókai u. 41. m. 3. ajtó. Két diáknak vagy diák lányinak albérleti szoba fürdőszoba használattal kiadó azonnal. Hunyadi u. 73. fisét. 3 szám. FIAT 756-te gépkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni: Mészkemence u. 9., du. 5 után. Eladó szőlő Pataoson 336 négyszögöl terméssel, Makra keresztnél, 30 fával. Hor- váthék. Egy cseh fonott sport kocsit vennék, ugyanott eladó cseh mély gyerekkocsi, jó állapotban. Bajcsy Zs. u. 27. Garai. Kétszobás távfűtéses szövetkezeti lakásért 3 szobás családi házat adnék OTP hitelcserével. Bogár u. 38. Nagy faragott, 9 fiókos íróasztal eladó. Érdeklődni; Tolbuhin a. 33. H. 2. 16 után. Elcserélném szoba, konyhás lakásomat Kovács-telepre, Rácvárosra egyszobásra is. „Ágoston tér” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. _____________ El adó kombinált szobabútor és egy nagy méretű szekrény. — Tettye d. 4. Susogó vendéglő mellett. Búcsú. ________________ Sz övetkezeti öröklakást, emeletráépítést, vagy tár sasházban 2 2 és fél, 3 szobás lakást átvennék. „Hamarosan” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Beköltözhető kétszobás! összkomfortos családi i ház mellékhelyiségek-1 kel, teljes felszerelés-1 sei, megélhetést nyúj- j tó szőlővel és barao | kossal, a barackos; parcellázva is eladó, j FELHÍVJUK A VÁLLALATOK KÖNYVTARAK, MAGÁNOSOK figyelmét a Pécsváradi Fmsz Hidason beindított dobozgyártó és könyvkötő üzemére Mindennemű dobozigényt Jó minőségben és határidőre elkészítünk. Folyóiratokat, hivatalos közlönyöket, könyvelési kartonokat, naplókat, könyvtári könyveket ízlésesen, határidőre bekötünk. Kendéié »felvétel telefonon. Pécsváradon Pécsett Z*-71-es ,-es telefonon. Eladó vasvázas fcörfflrész. Telefon; 15-55. Lakásomon kisgyermek gondozását vállalom. Pécs, m. Polláck M. u. 10 szám. Masf élszobás konyhás különálló házrész 194 négyszögöl kerttel, melléképületekkel, áron alul eladó. Esetleg elcserélhető, vidékinek is. „Nyugdíjas’ jeligére Sallai u. hirdetőbe. ________ 4 00 négyszögöl szőlő eladó. Fele jóltermő, fele kiforgatva. Rácváros előtt 16 szám. Muskátli u. íolytatá- sa. Novák József. Ház 634 négyszögöl szőlővel eladó, lak' cserét beszámítunk. Pécsújhegy, Koksz 115. I stecncilrajzol ás, hozott anyagra, megvárható- an. Leíróiroda. Sál- lat u. 46. szám. Kombináltszoba, konyhabútor, garnitúra, hármasszekrény, re- kamié, fotelok, hálóberendezés eladó. Mól- raár, Felsővámház 2. 165 cm köriül méretre motoros műbőrnadrág. mellény, dzseki olcsón eladó. Kötetlen idejű állást vállalnék. Bem u. 18. Telefon: 47-98. kintse meg virágjában aranyéremmel elismert modern rózsafajtáimat, őszi előjegyzésre. HENTZ KÁLMÁN, Tiborc u. _46._szám. Két szobás belvárosi összkomfortos lakást elcserélnék hasonló központi fűtésesért. ,,112” jeligére Hu- nyadj úti hirdetőbe. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Máténé, Bajnok u. 12. ajtó 1/a. Gumiskocsi, 40 mázsa teherbíró, Volkswagen- tetőcsoonagtartó eladó. Baja, Petőfi Sándor lu. 100. CSŐREPEDÉS ? Különbé járatú __ e gy vagy két fél részére kiadó. Iráj| Dániel .térhez 2 ne! Alsóhavi út 14. Tanárnőnél ágy ki- __________________ a dó rendes lánynak, Pécs legszebb részé-\ aki Pesten tanul vagyiPálosok körnvékér sző-l dolgozik. Tükör Ilonailő, gyümölcsössel, épüIV., ősz u. 113.____lettel vagy anélkö’ ad ó Nyaralásra ÜLÄ1/18 Jáwajválóan a]kalnia* motorkerékpár^ ^eladó. ,.Gyönyörű kilátjeligére a Saljai úti i hirdetőbe. Dallos, Hosszúhetény, Petőfi u. 5. szám alatt. Megtekinthető délután 4 órától. Seoha, konyhás Új ház beköltözéssel, készpénz és részletre eladó. Susogó felől, Tettye dűlő 2. sz. Ingyen szállást adna egyedülálló idős néni vidékről bejáró diák- lánynak vagy dolgozó nőnek. „Alkotmány u. ” jeligére Sallai u. hirdetőbe. 2 főiskolás, vagy egye temi hallgató részére új egyetemi tömbtől 4 percnyire kiadó, bútorozott szoba, vizetek és külön WC- vel. „Tamár” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném komlói kébszoba összkomfortos lakásomat pécsi egy szoba összkomfortosra. „5500” jeligére Sallai u. hirdetőbe. __ Eladófc hálószobabútorok, hármasszekrény. pámásszékek, sezlo- nck. -ekamiék, ágybetétek, sodronyok, matracok, cscgaraitú- rák, varrógépek, olcsón, Báránynál. Hal ‘tér 1. Eladó egy szoba ö komfortos új há.i. ._ ,.300” jeligére Ss!3ai j úti. hirdetőbe. Elcserélném pécsi szoba, konyha, éléskamrás mellékhelyiséges fő bérleti lakásom, falu- Három darab 600 és si hasonlóért. Rum- 400 literes hordó ói bach Dezisőné, Fürstj állapotban eladó. Ui- Sándor 47 sz. 3 óra hegy, Kakukk u. 5. után. szám alatt. Eladó varrógép olcsón. Régi ezüst pénzt, fegyvert veszünk. József u. 42. szám. Különbé járatú albérleti szoba kiadó házaspár részére. Szivárvány u. 3. szám. szép bútora- Használt dupla ablak kért és kályhákértj zsaluval eladó. — Molnár fizet legtöbbet. Tegyem egy próbát. Molnár, ~ ' “ vámház 2. szám, Kun u. 7. Erzsébet-telep. OLCSÖ, KÉNYELMES. PONTOS! Kössön szerződést a Tempó Ktsz-szei fűtési házhozszállítására. Cím: Sallai utca 9. TELEFON: 28-4) Veszek hármasszekrényt, kétajtós szekrényt, ülőgarnitúrát, sezlont, párnás és faszéket, parázstüzhelyt, teatűzhelyt, kályhákat, mosógépet, beve- rőket, varrógépet, rádiót, villanyrezsót. • Bárány, Hal tér 1. FIGYELEM! Ujme- csekalja, Szigeti városrész! Mindennemű kárpitos munkákat, régi áthúzásokat, átdolgozásokat, i* * dern kisgarnii és egyéni da készít fizetési ked< vezmánnyel Vén kárpitos, Endresz Gy. u. 26 szám. ovaau, »(/, új mo- rnitúrákat, darabokat Egy bécsi gyártmányú zongora eladó. .Dugo- öfcs ü. 40. HerierL Egy bécsi zongora eladó. Pécs, Tolbuhin u. 74. szám. Bejárónőt keresek gépesített háztartásba, napi 4 órára. Dr. Ve- csei, Fürst Sándor u. 73. Őrd.; 17—19 órái*. , ^ _ szép nagy lakásomban 1—2 gyermek gondozását vállalom ellátással. Hétfőtől szombatig is lehet. „Érte megyek” jeligére Salali u. hirdetőbe. 1 esetleg 2 kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Gver- mekszerető, Pécs. III. j Páfrány u. 45 A. lg Walkür jeligére levél a Sallai u. hirdető ön részére. Veszek gumicsizmát! vattakabátot, esőköl penyt, bőr csizm át A vattanadrágot, bakar-" osot, télikabátot, za- i kót. Koltal, Nagy- ' ílórián u. 1. szám. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkásban Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja FőszerkesztO: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi u. 11 Tel.: 15-32, 15-38, 21-fiO, 60-H. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja; a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út U TeL: 15-32. 15-33. 21-60. 60-1L PÉCSI SZIKBA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 16. sz. Felelős vezető: Melles Rezső, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok- nál és kézbesitőknéL Előfizetési díj 1 hónapra 13.— Bt. Indexszám: 25 054. I t L