Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-15 / 166. szám

1066. JÜLiITTS 15. ncipiö 3 ÖtvenmilUós „felhozatal!“ Börzenap Pécsett 4hol a hiánycikkek is kaphatók — Országos méretű érdeklődés Százezres üzletkötések A hatalmas teremben a ki­mutatásokkal, jegyzékekkel, árulistákkal borított asztalok körül egyre nagyobb a for­galom. A hangulat egy áru­ház nyüzsgésére emlékeztet. A katonás sorba állított asz­talok felett apró táblácskák lógnak: „Hengerelt áruk”, „Épületfa”, „Síküveg”, „Ve­gyes anyagok”:.. s bár áru­cikkeknek nyoma sincs, egy­re szenvedélyesebb a váloga­tás.,. Gazdag választék A Baranya megyei Építő­ipari Vállalat Rákóczi úti kultúrterme csütörtökön dél­előtt egy minden eddiginél nagyobb méretű építőipari anyagbörze színhelye volt. Már a kora reggeli órákban megérkeztek az első érdek­lődők — a hajnali gyorssal jöttek Budapestről —, később befutottak a szegediek, Tolna megyeiek, békésiek, s termé­szetesen a Baranya megyei vállalatok és gyárak anyag- beszerzői is. A házigazda, Bracsics László, az Építőipari Vállalat anyaggazdálkodási osztályának vezetője, egy órá­val a börze megnyitása után így nyilatkozott: — A múlt évben tartottunk először építőipari anyagbör­zét Pécsett. Ez a második a jelek szerint még nagyobb ér­deklődés mellett zajlik majd le, mint a tavalyi, amikor közel ötven anyagbeszerző jelent meg. A megye építő­ipari tevékenységet folytató vállalatai és szövetkezetei mellett a nagyobb gyárak és vállalatok anyagosait is meg­hívtuk. A börze tulajdonkép­peni szervezője, az ÉM Épí­tőipari Anyagellátó és -kész­letező Vállalat, arról is gon­doskodott, hogy az ország tá­volabbi vidékein működő vál­lalatok és gyárak is tudomást szerezzenek a mai börzéről... Az elmúlt-két három esz­tendő népszerűvé tette az anyagbeszerzők körében az ilyen jellegű rendezvényeket. A vállalatok cikklistákat ké­szítettek, pontosan feltüntet­ve, miből, mennyi felesleggel rendelkeznek, s ezeket a cik­keket milyen áron hajlandók átadni más vállalatoknak. A börze alapját ezek az ívek képezik. Az anyagbeszerzők végiglapozzák az ajánlatokat, s ha találnak valamit, a cikk mellé írják vállalatuk nevét. A vásárolt anyagokat közvet­lenül az eladó vállalattól ve­hetik át. Mi kapható egy ilyen bör­zén? Márk Jenő, az Építőipari Anyagellátó és -készletező Vállalat főkönyvelője gondol­kodás nélkül válaszol: min­den! Néha egészen megdöb­bentő dolgok is. Az élelmes anyagbeszerző az egy forint értékű tolóüvegvezetőtől a kétezer forintos serlegkeré­ken át a nyolcvannégyezer forint értékű árokásó-sebes­ségváltóig mindent megtalál. Regionális telephelyek — Pécsen kívül még hol tartanak hasonló börzéket? — A fővárossal együtt öt nagy városban kerül sor ilyen rendezvényekre, köztük Mis­kolcon, Debrecenben, Székes- fehérváron. Azokon a helye­ken, ahol az új gazdasági mechanizmus jegyében az el­következendő időben regioná­lis építőipari anyagraktárakat akarunk létesíteni... Buda­— Hévízen, a gyógytó köze­gben már megkezdték az zer személyes téli fürdő épf- ését és a SZOT is nagy ber­uházásokkal segíti az üdülő- iely "eilesztését. Az autóbusz- lályaudvar szomszédságában lozzálátnak a SZOT több nint háromszáz személyes ét­ermének építéséhez. pest eddigi anyaggazdálkodá­si centrum jellegét megszün­tetjük. Azaz: a pécsi régió számára rendelt anyag a jö­vőben nem a fővároson át — egy közbeeső raktározás után — ér célhoz, hanem közvet­lenül a gyárból. Vállalatunk évente négymilliárd forint értékű anyagot továbbít a ki­vitelező vállalatok felé. Ki­számítottuk, ha az anyagok szállítása nem törik meg Pes­ten, hanem a gyárból köz­vetlenül a felhasználás he­lyére kerülnek, a szállítási és rakodási költségek csökken­tésével évi 300 millió forintos megtakarítás érhető el... — Ami a mai börzét illeti: mekkora lehet a felkínált anyagok összértéke? — ötvenmillió forint. Az építőiparban jelenleg a hengerelt áruk — rúd- és idomacélok, lemezek, beton­vasak —, képezik a hiánycik­ket A börzén ezekből is je­lentős mennyiség került el­adásra. Nagy érdeklődés kí­sérte a víz-, gőz-, gáz- és villamos-szerelvények listáját. Másfél órával a nyitás után már jelentős üzletkötésekre is sor került. A fővárosi Kis­lakásépítő Szövetkezet 50 li­teres hőtárolókat, komplett csapokat, a Tisza szederkényi Vegyianyaggyártó Vállalat át­vezető csapokat, a Fővárosi Szerelő Vállalat csaptelepe­ket vásárolt, Bürokrácia nélkül Az anyagbörzék különösen a szövetkezeti és tanácsi vál­lalatok számára biztosítanak nagy lehetőségeket. Egy-egy ilyen börzén gyorsan, bürok­rácia nélkül megszerezhetik a legfontosabb, gyakran már a munkát is fékező hiányzó anyagokat. Vannak persze egészen fur­csa esetek is. Az egyik észak­magyarországi vállalat, mely­nek több gyáregysége van, gazdag listát küldött a börzé­re. S kikben talált Fécsett vevőre? — Saját gyáregysé­geiben ... A nap legnagyobb üzlet­kötése a Villamosautomatikai Intézet anyagosztály-vezetőjé- nek, Kerkai János nevéhez fűződik. Háromszázezer forint értékben vásárolt villamos berendezést. — Az általunk gyártott vil­lamos automatikákhoz talál­tam több száz vízmentes nyo­mókapcsolót. A gyár csak egy­éves határidővel akarta fel­venni rendelésünket, az azon­ban azt jelentette volna, hogy jónéhány határidővel el­úszunk ... Új tartalom Az eladásra kínált árucik­kek listájával zsúfolt aszta­lok körül egész délelőtt tar­tott a nyüzsgés. Kis- és nagy- vállalatok anyagbeszerzői ta­lálkoztak egymással, s közü­lük sokan elégedetten térhet­tek haza. Ez a szó; börze, sok emberben támaszt ellen­vetést, van valami régről ho­zott rossz íze, de akik akár kíváncsiságból, akár hivatal­ból benéztek tegnap délelőtt a pécsi anyagbörze színhelyé­re, láthatták: új tartalmat kapott e szó. Ezen a börzén eladó és vevő egyaránt jól járt. ' Békés Sándor A bútoripar sztárja Pécsett Kiállítás a Technika Házában Korszerűsítik a Vasút utcát Megkezdték a Vasút utca burkolatának bontását. Az utat kilenc méterre kiszélesítik és a nagy igénybevételnek meg­felelő burkolattal látják eL Csütörtökön délelőtt 10 óra­kor bútorbemutató kiállítást nyitott a Bm. Vegyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat a Tech­nika Házában. A bemutatónak az a célja, hogy megismertes­se az érdeklődőket a forga­lomban lévő, hazai bútortípu­sokkal, másrészt pedig oly módon is segítséget nyújtson a lakberendezéshez, hogy a bútorzattal összhangban ki­egészítő lakberendezés: tár­gyakra, szőnyegekre, kerá­miákra, faliképekre, díszítő textíliákra, függönyökre, huza­tokra is felhívja a figyelmet. Van a kiállításnak néhány említésre méltó újdonsága. Láthatják az érdeklődők a Komlói Helyiipari Vállalat emeletes gyermekágyát, melyet a BNV-n mutattak be először, az Edit elnevezésű konyha­garnitúrát és a hazai bútor­ipar új sztárját, a BNV jel­zésű. 6500 forintos áron for­galomba kerülő, színes farost­lemezekből készült, korszerű konyhaberendezést, amelyből egyelőre tíz érkezett, s vala­mennyi gazdára talált. A bemutatón megtudtuk, hogy ez év első felében 70 millió forintot tett ki a válla­lat bútorforgalma. 5 millióval többet, mint 1965 első felében. Baranyában kerül forgalomba először Bemutatkozik a Mecseki vadóc Szombaton Harkányban árusítják — Talán koktélnek is ne­vezhetjük — mondta az új italról Höfler Pétemé, a Megyei Tanács iparügyi előadója —. Alkoholos, nagy­szerű íze van, frissít. Az Élelmezésügyi Minisztérium most hagyta jóvá és ha ízlik a fogyasztóknak, az egész országban el kívánja terjesz­teni. Vas megye már most érdeklődött az összetétel iránt. — Ara? — A körülbelül két és fél deci három forint 60 fillérbe kerül. — Alkoholtartalma? — Három százalék, össze­hasonlításul: a Szalon sör­ben csak 2,8 százalék alko­hol van. * A Szikvíz- és Szeszipari Vállalatnál Horváth Sándort, a Mecseki vadóc atyját ke­restem meg. — Milyen anyagokból áll az új ital? — Vadkörte, somszörp, valamint meggy, őszibarack, és császárkörte likőr. — Készítettek már hason­lót, tehát alkoholos üdítő­italt az országban? — Tudtommal Miskolcon kísérleteztek vele évekkel ezelőtt. Hogy milyen íze volt nem tudom, de mivel nem szabványos alapanya­gokból készült, leállították a gyártását, mert nem tud­tak azonos minőséget produ­kálni. — Mikor kezdték a kísér­letezést és miért jó, hogy végül is szabványos alap­anyagokból állították össze? — Az alapanyagnál min­denekelőtt az a fontos, hogy kapható legyen, ne kelljen külföldről behozni, az el­térés nélküli sorozatgyártás lehetősége csak ebben az esetben biztosított. A kísér­leteket tavaly év végén kezdtük. Először narancs- és citromszörpöt próbáltunk alkohollal vegyíteni. A tisz­ta szesz nem volt alkalmas, mert rétegeződik. Ismeri az Almuskát? A sűrűje lerakó­dik az alján. Ezt akartuk elkerülni. Felvetődött a bor­ral vegyítés lehetősége, a fővárosban már csinálnak valami ilyesmit, de végül is a likőr mellett döntöttünk, így az előbb említett vad- szörpökkel keverve érdekes ízű italt nyertünk, amolyan átmenetet a tömény szesz és üdítőital között. * — Színe, íze, illata? A legilletékesebb, Kacsko- vics Mikíós, a Minőségvizs­gáló Intézet igazgatója vá­laszol: — Színe piros. Ize és il­lata a meggylikőrre emlé­keztet, kissé kesernyés mel­lékízzel. Üdítő hatása megfe­lelő, enyhén szénsavas. — Egyéb érdekessége? — Külföldön számos ha­sonlót árulnak. Hogy mást ne mondjak, például a Coca- cola alkoholos változatát. — Hogyan öszegezné véle­ményét az új italról? — Ezt a fogyasztók döntik el. * A Mec-G-ifi vsdócot szom­baton Harkányban árusítják először. A. G. Mennyiségben 80 vagon bútort jelent a .... .ónbség. A III. ne­gyedévre az első félévi főt 'om alánján készül fel a vál­lalat; 267 belföldi és 59 imoort lakószoba érkezik Pécsre. Pécs és a megye együttesen 600 la­kószobát utrvan°nnvi Vonvi»- garnitúrát. 800 heverőt 40° kárpitozott garnitúrát és 100 hálószobát ’-an. A hálószobák iránti érdeklődés ma már vi­déken is gyér. ezért volt szük­ség a tavalyihoz kénes* = z»!- rerdelés módosítására o1 ve iá­don, hogy hálószobák helvett is lakószobákat szállítsona BÚtoe-S-tóVosítŐ Vdt’-’-* "tt o- hács 102. Komló 135. Siklós n korszerű lakószobaberendo-z'st kap a III negyedévben. Tí­pusban 25 féle hazai lakószo­ba kerül forgalomba az év hátralévő részében. A hazai bútorok némelyike szénen áll­ja a versenyt minősé.<Kon tartósságban a külföldivé1. ;gv az A 85-ös szegedi swKp. berendezés is méltán kap sok ’ioséretet. A kiállítás megnyitásán r*szt vettek a Belkereskedelmi Mi­nisztérium, valamint a B-’ior- ArtékesítŐ VA^sdat 1-Ao— ben Woiszfold Jenőné és Szi­gony József elvtársak. Kéré­sünkre elmondották, hogy az elmúlt napokban kötöttek szer ződést lengyel és íiií»o~-'*v valamint román partn»--"*- kel. A szerződet-.v fo"’-' k szerin* - ITT. és TV '— évben újabb kíi’fö’di ’ ' *- szobatípusok is várhatók -z üzletekben. A ’esd*—­---- ^ l engyel lakószobákból a ta­valyival azonos mennv>* kap Baranya. Várható v,r>gv — egyelőre kisot'b menrv»i-sg- ben ugyan — rövidesen moq. jelenjék az NDK-ban gvárto't lakószobaberendezés. műfurnérral készítenek. é műfurnér lesz a biztosítót •>- ra, hogy évek múltán is t.a’él a vevő megvásárolt szohrbo. rendezésével azonos ?zfn-'- latú és rajzolatú furnérral fe­dett. kiegészítő bútordarabo­kat. A Technika Házában rende­zett kiállításon egyes pu*\' ra előjegyzéseket is "esz­nek fel a Lakberendezési < ház ügyeletet teljesítő dolgo­zói. Időjnrnsjelentés Várható időjárás péntek estis: nyugat felől fokozatosan megnö­vekvő felhőzet, többfelé, elsősor­ban a Dunántúlon záporeső, zi­vatar. Megélénkülő délnyugati, nyugati, később megerősödő észak nyugatira forduló szél. A meleg főként nyugaton mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, *egma masabb nappali hőmérséklet ovrgpton 22— 26. keleten 26—30 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál li órakor 22 fok voJt. 326 lakószobabútor érkezik Pécsre a nyári hónapokban Huszonötféle típus Előjegyzéseket elfogadnak

Next

/
Thumbnails
Contents