Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-15 / 166. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napio mmm Az MSZMP Baranga megyei és a Megyei Tanács lapja XXIII. ÉVFOLYAM, 166. SZÄM Ara 50 FILLÉR 1966. JÚLIUS 15., PÉNTEK Befejeződött az őszi árpa aratása Elindult az első gabonával megrakott uszály Budapestre — Háromezer vagon gabona az állami raktárakban — Hoffecker János ismét az országos verseny élén Tegnap délelőtt, az aratási munkák szervezésére, összefogására és koordinálására alakult operatív bizottság ülést tartott a Megyei Tanács épületében. A rövid értekezleten Lukács Antal, a Megyei Gépállomások igazgatója bejelentette, hogy a baranyai tsz-ek gyakorlatilag végeztek az árpa aratásával. A 36 285 holdas őszi, illetve 2952 holdas tavaszi árpa vetésterületéből csupán helyenként és jelentéktelen nagyságú részek maradtak még vissza. A finis előtt Jól haladnak a tsz-ekben a búza aratásával is. A 128 ezer hold összkalászos mintegy 60 százalékán már befejezték ezt a munkát. Hasonló értelemben tájékoztatta a bizottságot Dudás József, az Állami Gazdaságok Baranya megyei Igazgatóságának igazgatója is. E szerint a baranyai állami gazdaságok is learattak már az összkalászos terület 55 százalékát. Mint ismert, elsőnek a béri Uj Élet Tsz-ben végeztek a megyében az aratással. Ugyan ilyen értelmű telefonjelentést kapott tegnap szerkesztőségünk a drávaszabolcsi Dózsa Tsz-ből is. Az állami gazdaságok közül a Villány-Siklósi, illetve a Bogádmindszenti Állami Gazdaság 79, azaz 67 százaléknál tart. A kombájnosok versenyében ismét Hoffecker János, a Ko- zármislenyi Gépállomás Állami díjasa ragadta magához az országos elsőséget. A híres kombájnos eddig 612 holdról vágta le, illetve csépelte el a gabonát, összesen 102 vagon mennyiségben. Kovács Ottó 500 holdról 70, Dittrich József 450 holdról 56, Jauch Mátyás 452 holdról 46, Csikós István 410 holdról 46 vagon terményt gyűjtött be. Az állami gazdasági kombájnosok között No- vák Imre, a Szentegáti ÁG kombájnosa vezet 265 kataszt- rális holddal, illetve közel 47 vagonnal. Kész József, a Szent lőrinci ÁG és Drinóczi Ferenc, a Bólyi ÁG kombájnosa 194 hold, 46 és fél vagon, illetve 184 hold, 45 vagon teljesítményt ért el. A bizottságban helyet foglaló szakemberek megállapították, hogy a búzák között eddig főként a bőhozamúakat hácsról Budapestre. így is igénybe kell venni több helyen a kultúrházat is, hogy biztos helyre kerülhessen a termés. Több gondot a tarlóművelésre! Szániel Imre, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője felhívta a bizottság figyelmét, hogy a déli részeken közeledünk a finishez, aránylag rövid idő alatt befejeződik az aratás, s fel kell készülni a kombájnok átcsoportosítására. Ahol csak lehet, ne aratógéppel, illetve kézzel, hanem kombájnnal vágjuk a gabonát. Javasolta, hogy a Megyei Tanács felvásárlási osztálya, illetve a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat mérje fel, hogy a legújabb eredmények ismeretében előreláthatólag hol és mennyi ideigKozmosz 124. A TASZSZ által 1962. március 16-án közölt kozmikus program végrehajtásának keretében csütörtökön felbocsátották a Kozmosz 124. műholdat. A szputnyik műszerei kifogástalanul működnek. A földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező tudományos adatok feldolgozása. A műhold legfontosabb adatai: — a kezdeti keringési ideje 89,4 perc. — a földtől mért legnagyobb távolság (apogeum) 303 kilométer, a földtől mért legkisebb távolsága (perigeum) 208 kilométer, , „ s— pályájának az egyenlítő Síkjával bezárt szöge ál .8 fokaratták, illetve csépelték, ezért még korai volna nyilatkozni a megyei termésátlagokról. Annyit viszont megállapíthatunk, hogy a terméseredmények helyenként igen szépek. Az egyházaskozári Haladás Tsz 60 holdas San Pastore táblájáról 27,45, ötven holdas Bezosztája táblájáról pedig 22,40 mázsás átlagot takarítottak be. Vajszlón a San Pasto- reból 17,50, a Bezosztájából 15—16 mázsás eredményt értek el holdanként, olyan talajon, ahol máskor 8 mázsával kellett megelégedniük. Lukács Antal elégedetten állapította meg, hogy a learatott gabona mintegy 80 százalékát kombájnok takarították be. Tavaly 5—6 százalékkal alacsonyabb volt ez a szám. A 270 szövetkezeti, gépállomási kombájnból a legutóbb csupán 13 állt különböző géphibák miatt. A kombájnok mintegy 95 százaléka tehát állandóan dolgozik, ez pedig ideális helyzetnek tekinthető. Tárolási gondok Szendrő Károly, a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat igazgatója örömet jelentő gondokról tájékoztatta a bizottságot. Mint mondotta, máskor 8—9 hetük volt arra, hogy átvegyék a gabonát a tsz-ektől és állami gazdaságoktól, most viszont olyan szervezetten halad a munka, hogy 4—5 hétre zsugorodott ez az idő. Tavaly körülbelül 400 vagon gabonát vettek át közvetlenül a kombájnoktól; erre az évre azt tervezték, hogy 1700 vagonra emelik ezt a számot. A gyakorlatban viszont máris így vettek át 1600 vagont, s ha így haladunk tovább, 4000 vagon lesz a tervbe vett 1700 vagon „natúr gabo- ná”-ból. A vállalat raktáraiba olyan gyors és nagy mennyiségben érkezik a gabona, hogy Vajszlón, Siklóson, Pécsváradon, Szigetvárott és másutt be kellett vezetni a vasárnapi átvételt is. hogy ne legyen fennakadás. Ugyancsak a torlódás elkerülése végett a Szentegáti Állami Gazdaság éjszakánként szállítja a gabonát Szigetvárra. A vállalat egyébként nemcsak befogad gabonát, hanem továbbít is, hétfőn például 60 vagon gabonával megrakott Tegnap délelőtt a Hőerőmű uszályt indított útnak Mo- munkásőr századának körletében 75 nemrég felvett munkásőr szerelt fel. Az ünnepélyes aktuson megjelent és beszédet mondott Hetesi Imre őrnagy, a Munkásőrség pécsi városi-járási parancsnoka, és lenes gabonatárolóra lesz szűk ség, illetve hogy is állunk jelenleg a szállítási kapacitással. Ha a szükség megkívánja, azonnal tehergépkocsikat keli szerezni. Czégény József, a Megyei Pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője kiemelte, hogy többet kell foglalkoznunk a tarlóműveléssel, illetve annak részproblémáival. Szániel Imre ezt a gondolatot támogatva megállapította, hog mindig az aratás idején kellett elvégezni ezt a munkát. Ha most elmaradunk, nehéz lesz behozni később, nem beszélve arról, hogy értékes területek maradhatnak kihasználatlanul. Ezért támogatjuk a nyújtott, illetve második műszak gyakorlatát. A helyszínen döntsék el, hogy mi a jobb: tarlóhántás, vagy középmélyszántás. A volt gabonatáblák elsősorban a zöldtakarmányozás szempontjából értékesít- I hetők. ÜBést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány elnöke ismertette az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakán a népgazdaság harmadik ötéves tervének vitája során elhang-1 zott képviselői észrevételeket, javaslatokat. A Minisztertanács a beszámoló alapján felhívta illetékes tagjait és az érintett országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a javaslatok megvalósításának lehetőségeit vizsgálják meg és tegyék meg a szükséges intézkedéseiket. A kormány tudomásul vette az Országos Tervhivatal elnökének a magyar atomerőmű felállításával kapcsolatos szovjetunióbeli tárgyalásairól szóló tájékoztatóját. A Külügyminisztérium előterjesztést tett az ENSZ közMU Dl KÁSŐR AVATÁS Megszakadt az összeköttetés a Surveyor 1-gyel Mint már jelentettük, a. Surveyor 1. amerikai önműködő űrállomás, július 12-én további 257 felvételt közvetített a Hold felszínéről. Szerdán az amerikai tudósok azt remélték, hogy az űrállomás segítségével felvételeket kapnak a most kezdődő „hold-napnyugtáról”. Amikor azonban utasítást adtak a fényképezés megkezdésére, a Surveyor 1-gyel megszakadt az összeköttetés. Az AP hírügynökség jelentése szerint a pasadenai laboratórium tudósainak az a feltevése, hogy az űrállomás akkumulátorai kimerültek. Hetesi Imre őrnagy beszédében mindenekelőtt erről ejtett szót, majd részletesen ismertette a kiképzési programot. A munkásőrségről szólva jóleső érzéssel jegyezte meg; a munkásosztály, a dolgozó Kiss“ Dezső' a Várost Pár tbi - magyar nép bizalma és szere zottság osztályvezetője. Mint ismeretes, az MSZMP Politikai Bizottsága egy korábbi határozatában öt évben szabta meg a munkásőri szolgálat alapidejét. Ez egészséges és kívánatos mozgást jelent, lehetővé teszi, hogy a dolgozók legjobbjai közül minél többen keresztülmenjenek azon a nevelő iskolán, amit a munkásőri kiképzés és szolgálat jelent. A 75 új munkásőr — megfelelő előképzés után — azoktól az elvtársaktól veszi át a fegyvert, akik ez év decemberében szerelnek le. Soraikban a szakmák csaknem valamennyi ága képviselteti magát, kétharmad részük tagja a pártnak, vidékiek, pécsiek vegyesen és ami igen örvendetes: a jelentkezők között több gazdasági vezető van. tete övezi. Méltó utóda a Magyar Tanácsköztársaság vörös őrségének, hű követője a Magyar Vörös Hadsereg forradalmi hagyományainak, egyszersmind magában hordozza a felépült szocialista Magyar- ország társadalmi fegyveres testületéinek elemeit is. A szocializmus teljes felépítésének korszakában a munkásőrség megtisztelő hivatása hazánk. dolgozó népünk megvédésében a békés alkotó munka zavartalansága megóvásában való aktív részvétel. Mit várunk az új munkásőr elvtársaktól? Az öt évet, melyre megbízatásuk szól, becsülettel szolgálják le. Megbízatásukat tekintsék pártfeladatnak és annak szellemében tevékenykedjenek. Mutassanak példát a munkahelyen, magánéletben egyaránt... A kiképzéshez erőt, egészséget és sok sikert kívánok a parancsnokság nevében — fejezte be beszédét Hetesi őrnagy. A városi pártbizottság nevében ezután Kiss Dezső elvtárs köszöntötte az új munkásőröket. gyűlésének XX. ülésszakán elfogadott, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi szerződés aláírására. A Minisztertanács a szerződéstervezetet jóváhagyta, s felhatalmazta a külügyminisztert, hogy annak aláírására, valamint az igazságügyminisz- terrel együtt a szerződés megerősítése és kihirdetése céljából előterjesztést nyújtson be a Népköztársaság Elnöki Tanácsához. A földművelésügyi miniszter a nyári mezőgazdasági munkák menetéről, az egészségügyi miniszter az Algéria nemzeti ünnepén részt vett kormányküldöttség útjáról adott tájékoztatást. A Minisztertanács a jelentéseket tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszternek és az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetőjének együttes javaslatára a kormány rendeletet hozott a faanyagok védelméről, s utasította az Erdészeti Főigazgatóság vezetőjét, hogy a faanyagvédelmi szabályzatot ez év október 1-ig adja ki. \ Kocsa Popovics lett Jugoszlávia új köztársasági aielnöke A jugoszláv parlament Kocsa Popovicsot, parlamenti képviselőt választotta az ország új köztársasági alelnökévé. A szövetségi nemzetgyűlés öt tanácsának együttes ülésén először Alekszandar Rankovies volt köztársasági alelnök lemondását vitatták meg. Ran- kovicsot — mint ismeretes — a JKSZ Központi Bizottságának 4. plenáris ülésén, július elején erélyes bírálatban részesítették, mert eltűrte az álambiztonsági szolgálat munkájában mutatkozó eltorzulásokat. A szövetségi nemzet- gyűlés a plénumhoz hasonlóan megállapította, hogy Alekszandar Rankovicsot mindezért politikai felelősség terheli, és ezért elfogadta lemondását. A szövetségi nemzetgyűlés ezt követően a jugoszláv alkotmány előírásaival és a szövetségi nemzetgyűlés munkarendjével összhangban, megválasztotta az új köztársasági alelnököt. Tíz hónap után Záróünnepség a pártiskolán Tizenöt megyéből 141 üze-1 ségére, melyen jelen volt dr mi párttitkár, ők alkották a pártiskola hallgatóságát tíz kemény hónapon keresztül. Tanulmányaik elsősorban ideológiai jellegűek voltak, de kiterjedtek a közgazdaság szférájára is, sőt, szociológia, munkalélektan, szocialista vállalatvezetés is szerepelt az iskola tematikáján. Csütörtökön került sor az egyéves pártiskola íáróünnepNagy József, a Megyei Párt- bizottság titkára és Nagy András, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezetj osztályának munkatársa. Rozs László, az iskola igazgatóis búcsúztatta a végzős hallgatókat, majd dr. Nagy József tolmácsolta részükre a Baranya megyei Pártbizottság üdvözletét, sikeres, jó munkát, erőt, egészséget kívánva. í < i