Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-09 / 161. szám
196«. JÚLIUS 9. nciplö — 3 Szakemberekről, A masina volt a mindene szolgáltatásokról a GELKA-nál A tv-szerelő szakma az utóbbi időben divatba jött. Vonatkozik ez Pécsre is, hiszen a főváros után itt a legnagyobb a „tv-sűrűség”, ebből következően van mit javítani a környéken. 1964-ben például a GELKA pécsi szervizének szakemberei több mint 35 ezer javítást végeztek, s hogy ez a konjunktúra tart tovább változatlanul, elég összehasonlítani két június javítási adatait. 1964. júniusában 2430; 1966. júniusában pedig 2162 javítást végeztek a pécsi szervizben. Legfeljebb a garanciális és készpénz javítások közötti arány változott meg olymódon, hogy a két év előtti, 75 százalékot kitevő garanciális javítások száma körülbelül az összjavítások felére csökkent. A szakemberek ezt úgy magyarázzák: részben kevesebb az eladás, illetve minőségileg stabilabbak az új készülékek. A tv-szerelés tehát valóban konjunkturális munka. Ezért hangzik furcsán az a panasz: Pécsett is sok fiatalt kiképeztek erre a szakmára, csakhogy szélnek eresztették öltét Kénytelenek voltak más területeken elhelyezkedni, ugyanakkor a GELKA nem tudja időben ellátni a szolgálatot Nincs például esti ügyelet, vagy akinek elromlik a készüléke, beviheti a szervizbe vagy a lakásán várhatja a szerelőt, mindenképpen mulaszt a munkahelyén. Ugyanakkor a maszek szerelők, elsősorban az iparengedéllyel nem rendelkező kon tárkódok nem győznek esténként eleget tenni a meghívásoknak. Valóban így van mindez? Ami az új szakemberek kiképzését, illetve „elhanyagolásét” illeti, az ábra a következő. Az utóbbi hat év alatt (beleszámítva a vegyesipari vállalat rádiós részlegétől átvett tanulókat is) Pécsett 21 fiatal szakembert képeztek ki. Közülük tizen jelenleg is a szakmában dolgoznak. — Kétségtelen, hogy hat évvel ezelőtt a vállalat boldog volt, ha minél több fiatal jelentkezett tv-szerelőnek — mondja Jánosi Sándor, a GELKA pécsi szervizének vezetője —. Hozzá kell tennem Kozmosz 123. Moszkva: A Szovjetunióban pénteken felbocsátották a Kozmosz 123. jelzésű mesterséges holdat. A szput- nyikon elhelyezett tudományos berendezés kifogástalanul működik. Koordinációsszámítóközpont dolgozza fel a beérkező adatokat. azonban, hogy az első év ez, amikor nem tudjuk minden itt végzett fiatal szakemberünket alkalmazni. Kijelenthetem, hogy ettől függetlenül minddel állandóan tartjuk a kapcsolatot, s az első alkalommal felvesszük őket. De érthető, hogy elsősorban azokra tartunk igényt, akik jól megtanulták a bonyolult szakmát, jól dolgoznak és jól viselkednek. Akik megfeleltek, azok foglalkoztatására előbb-utóbb sor kerül. — Gyakran szóba kerül, hogy bár a GELKA kitűnő és pontos munkát végez, a javítási ldó néha elég hosz- szú. Például, az esti szolgálat sincs megszervezve, pedig a „maszek” szerelők konkurrenciája éppen ebben rejlik. A GELKA ilyen jellegű szolgáltatásaival talán még az arra érdemes fiatal szakemberek foglalkoztatását is meg lehetne valamiképpen oldani. — A vállalatnál a javítás ideje Pécsett egy nap. Amit ma bejelentenek, holnap sor- ravesszük, kimegyünk. A külterületeken előfordulhat 2—3 napos várakozás, a munkát ilyen helyeken ugyanis csoportosítani kell. A vidék útvonalakra van osztva. Ha Bükkösd- ről például ma szólnak be, szerencséjük van, mert a szerelők holnap abba az irányba mennek, de ha történetesen holnapután szólnak be. akkor várhatnak egy hetet. A hivatalosan megengedett javítási idő egyébként nyolc nap. Pécsett néhány kisiparos állami engedéllyel javít televíziót. Viszont vannak élég sokan, akik nem rendelkeznek semmiféle engedéllyeL Ezek mindenféle szempontból ellenőrizhetetlenek, és akkor jelentenek különösen problémát, amikor hivatásos alapon kezdenek dolgozni. Az állami ipar a javításokra háromhavi garanciát vállal, a munkára a beépített anyagra, ezen belül a csövekre egy éves garancia vonatkozik. Úgy gondolom: ezzel az engedély nélkül működő szerelők nem vehetik fel a versenyt Nem beszélve arról, hogy a néző tőlünk a garanciáit anyagot és munkát olcsóbban kapja meg, hiszen az árhivatali kalkulációk alapján dolgozunk. Javításaink átlag ára száz forint. I — Ml a véleménye az esti szolgálat bevezetéséről? — Szerelőink jelenleg is addig járnak este javítani, ameddig a lehetőség megengedi. A napközben bejelentett hibákat gyakran a késő esti órákig javítják a lakásokban. Ismétlem, egy nap alatt javítunk. Természetesen be lehetne vezetni egy olyan szolgáltatást, hogy itt ülne öt vagy tíz szerelő a társalgóban este, és várnák a nézők telefonbejelentéseit. hogy azonnal kimehessenek a helyszínre, azonban ezt a luxust a vállalat nem engedheti meg. Szigorú tervszámok alapján dolgozunk, a vállalatnak legalább önmagát el kell tartani. Egy ilyen szolgáltatás viszont ráfizetéssel járna. Az még elképzelhető volna, hogy az itt végzett fiatal szakemberekkel szerződést kötnénk másodállásra, hogy a csúcsforgalmi időkben besegítsenek a vállalatnak, dehát ennek komoly hátrányai is volnának előbb- utóbb. — Csúcsforgalmi ldóról lévén szó: itt van a labdarúgó világbajnokság. Felkészült a szerviz a várható nagy munkára? — Mindent megtettünk. Szervizünkben ez idő alatt szünetel a szabadságolás. Mindenki bent van. Azokon a napokon, amikor mérkőzéseket közvetítenek Angliából, 16 műszerészünk lesz szolgálatban. Ezeken a napokon este nyolcig maximális kapacitással állunk a lakosság rendelkezésére. Ha szükséges, vasárnap is dolgozunk. A cél: minden készüléket megjavítani. Óvatosan kell bánni a szavakkal. A kicsit zsúfolt, de ragyogóan tiszta vasutaslakásban az idegnyugtató akváriumtól kezdve a Kreml makettbe épített hőmérőig minden a helyén van, rend csak éppen a házigazda látszik ideges-idegennek saját otthonában, mintha önmagában nem tudna rendet teremteni. Először érzem: a gyengéd szó is bánthat. Félek kérdezni. Somlai László sohasem spórolt az erejével 32 évet töltött a vasútnál. DolMunkában a Pécsi Állami Gazdaság takarmányosai. gozott, tanult.:., míg a túlhajtott szervezet idén januárban ... Szív-infarktus. Már túl van a veszélyen, de azóta is betegállományban, s mint ő mondja: sokszor majd megőrül a semmittevésben, csak potyára mennek a napok. Ha nem beszélgetnénk már fél órája, azt mondanám: megfáradt ember. De éppen az imént mondta róla a felesége: — Amikor jól érzi magát, mindjárt arra gondol, hogy a következő hónapban bemegy dolgozni. Ne nevessenek ki. úgy ériem, szeretem ezt az embert. Szeneslegényként kezdte, húsz évig volt mozdonyvezető. — A masina volt a mindene — mondja a feleség —, annyi rongyot cipelt el hazulról, sokszor félnapokig tisztította a mozdonyt. Somlai László közbevág: _ Egyszer azt kérdezték t őlem, mivel pucolják a vonatot. Van egy jó vegyszer — válaszoltam —: a türelem. Most nagy szüksége van a türelemre, hosszú a betegség. — Sohasem voltam beteg — mondja elgondolkodva —, nem felejtem el, amit a tanársegéd mondott, ez egy olyan „káderbetegség”. Somlai László ugyanis „káder”. Párttag, negyvenöt óta mozgalmi ember. Számos kitüntetés birtokosa és éppen tegnap kapta kézhez meghívóját Budapestre, a MÁV- vezérigazgatósághoz, hogy átvegye a Kiváló vasutas kitüntetést. 1955-ben kiemelték a barcsi, később a bátaszéki fűtőház vezetője lett. 1961- ben került a Fécsi Fűtőház élére, és ahogy az igazgatóság, a párt- és a szakszervezet közös javaslatában olvastam: rövid idő alatt jó eredményeket tudott felmutatni. — Vasutas családból származom — válaszolja, amikor arra kérem, mondja el, hogyan sikerült. — Minket már arra tanítottak, hogy a vasút nem lehet rend nélkül. Eleinte bizony ellenségesen fogadtak ... — Miért? — Szorongattam őket. Ha van munkafegyelem, minden van. A vasutasok emberek életéért felelősek. Nem lehet átvirrasztott éjszaka után italosán munkába állni. Sokat harcoltunk a sebességek betartásáért. Fegyelmezetlenségből eredt a görcsönyi baleset is, túllépték az előírt sebességet. Sok volt a személyi baleset, nem akarták a védőeszközöket használni, elbocsátással kellett fenyegetni, tavaly végre felére csökkent a balesetek száma. Az emberek nehezen értik meg, hogy a vasúti utasítások tulajdonképpen a balesetek konzekvenciái. Azt mindenkinek törvényként kell elfogadnia. Nyolcszázan dolgoznak a fűtőházban, mozdonyvezetők, fűtők, villanyszerelők, lakatosok, kocsitisztítók; név szerint ismertein, ismerek mindenkit. Az anyag jó. Két és 'él évenként ünnepeltük az élüzem címet. — És ma már szeretik a munkatársai? _ Ezt most érzem igazán. H azateremtették a tüzelőmet, meglátogatnak, törődnek velem. Addig, amíg dolgozik és vesződik az ember, nem ér rá észrevenni. — Amikor kiemelték, nem hiányzott a mozdony? — Hiszen azzal is vettek le a lábamról, hogy nem szakadok el a mesterségemtől. így is nehéz volt dönteni .. . Amikor dönteni kellett valamiben, sokszor ültem itt éjjel ... Nem volt mindegy. . talán ez is volt a baj. Látom, hogy a betegségére gondol. Nemcsak a felelősség, de az éjszakai tanulások is kimerítették az idegeket. Hiszen Somlai László most. 51 éves korában tette le a technikumi érettségit. i— Hogyan jutott eszébe, hogy tanuljon? — Bátaszéken az ellenforradalom után fel volt fordulva minden. Politikai káosz volt. Hogyan mehettem volna az emberek közé képzettség nélkül? Hosszú évekig éltünk mi, vezetők, a gyakorlati tapasztalatokból, de úgy éreztem, hogy tanulnom kell. Egyszer azt mondta egy jóember, egy szakszervezeti funkcionárius, hogy ne csak aláírjunk valamit, hanem tudjuk is azt, hogy mit csinálunk. Megsértődtem, de .. Egy másik beszélgetés során egy vezetőről úgy vetődött fel a kérdés, hogy tanult ember vagy káder? .:; Piszkáltak ezek a dolgok.., Nehezen tudok elbúcsúzni, azt mondja, felrázta egy kicsit ez a beszélgetés. Úgy gondolom, hogy azok nevében is gyors gyógyulást kívánhatok, akik csak ebből az írásból ismerik meg Somlai Lászlót. Szükségünk van íVá. Aczél Gábor Orvosi nyári egyelem Debrecenben A Debreceni Orvostudományi Egyetem augusztus 22—31 között rendezi meg a 3. orvosi nyári egyetemet. Ennek keretében bonyolítják le az orvosírók nemzetközi találkozóját is. A találkozó iránt nagy az érdeklődés külföldön is: eddig 15 országból 110 en jelentették be részvételüket. Az orvosírók megemlékeznek Schweitzer Albert, a nagy or. vostudós életéről és munkásságáról. A régi állatvásárok színhelyén Annyit járkálok a sátrak, kirakott portékák, pecsenye- sütők és italmérések között, hogy délre egy-egy arc már ismerőssé válik. A veres képű, szeme sarkából néző, lábszárvédős emberrel először a bognárok standja mellett találkoztam, aztán később láttam, hogy az ócskás- piacon a használt lószerszámokat áruló asszony mögött ácsorgott, és szóba elegyedett a vevőkkel, végül aztán itt az italos sátor előtt akadtunk újra egymásba. Tartja a poharát és rám sandít: — Venni akar? — Nem, csak nézek .;. — Én is csak nézek — mondja és belekortyol a tíz forintos piros kocsisborba, aztán újra hozzám fordul méricskélve. — Aztán maga miféle itt? — Ismertem egyszer egy lányt, debreceni vásáros lánya volt... Néha még kijövök körülnézni... — Hömm..; Szóval maga Ismert egy vásárost... ? — a lányát. — Én meg lóember vagyok, csiszár... De látja mi van ... Micsoda állat- és kirakodóvásárok voltak... Ajaj ... Azért tudja, egy-két állatot most is elszerzek ... Tavalyában bikát szereztem az egyik téeszemnek... Vannak még helyek, tudja azt maga, mi? — Tudom... A veresképű lóembemek bizony igaza van, ez a vásár semmiben sem hasonlít a régi országos állat- és kirakodóvásárokhoz. Van ugyan lacikonyha, bábos sátor, márc és italmérés, jó kedve is kerekedett egy pár tucat embernek, de ünnepi hangulat, vásárhangulat nincs. A cigányság sörös kriglikből issza az olcsó vörös bort. A krigliket lerakják a földre, körbeáll- ják, és két-három család vitatkozik pereputtyostól azon, hogy egy negyedik családnak van ipara vagy nincs ipara? Ez, gondolom, teknőre, kosárfonásra, kovács mesterségre értendő, de az ördög sem tudja a hangfoszlányok alapján eldönteni. Ezzel a hangulat véget is ért, legfeljebb az egyik pecsenyesütő lánykáit lehetne még megemlíteni, akik ugyancsak hercig szoknyácskákban billegtek a sátor körül, s olyan olaszosak voltak, mintha egy filmjelenetből szakadtak volna ki. A régi magyar vásárokon a pénz éppen hogy csak az értékmérő szerepét töltötte be, hiszen aki eladott, az vett is, lovak marhára cserélődtek, ökrök, jól tejelő tehenekre, a jól tejelő tehenek nagykendőre, cipőre, csizmára, mindenféle konyha-alkalmatos- I ságra.. Ma a vásárban, aki elad, nem akar ugyanabban a vásárban venni is, mert a civilizáció pontos gépezete a megfelelő üzleteket megtelepítette a falvakban, a járási székhelyeken, a közlekedés is elevenebb vérkeringést vitt az életbe, így venni jobban lehet, mint eladni. A vásárból eltűntek a mutatványos bódék, eltűnt az állatvásár, és még biztosan nagyon sok minden eltűnt. Az állatvásár helyét elfoglalta az autóvásár, motorvásár, s az emberek nagyobb pénzekről beszélnek itt, mint valaha is a legszebb állatvásáron. A vásár egész hangulatán az autó- és motorpiac uralkodik, megszabja a jellegét, stílusát is. Az autóvásár mellett a sátras kirakodók standjai csak amolyan kiegészítésnek hatnak, szinte alibinek. Persze lehet azért itt kapni mindent, méterszövettől a készruháig, cserépedényig bezárólag, de nagy választék az nincs. A sátras kirakodók mögött az új vásártér vizenyős, süppedős talaján az ócskás piac kapott helyet. Vegyes, érdekes, de néha szánalmas látvány. Itt aztán a szó legszorosabb értelmében mindent lehet venni, pontosabban mindent el akarnak adni. Legalább egy órába telt, amíg végigjártam a sorokat és végignéztem a portékát. A használt női fehérneműtől az új pápa arcképéig mindent lehetett itt kapni. Mégis egy felsorolás: szétszedett sebességváltómű, régi kovácsszerszámok. zsebórák, népi hímzések, gombok, törött ablakkilincsek, kulcsok füzérszám, nyakba akasztható érmék Fe- rencz József arcképével, giccs festmények, keretek, ruhák minden nagyságban és az elhasználtság teljes skáláján, pikulák, könyvek, apró gazdasági robbanómotorok, külföldi cigaretták, kis ékszeres kazetták, cipők, műszerek, rézcsövek stb. A sorok között tangóharmonikás fiatalember járkált és eljátszotta az árusok nótáit. Az árusok között öreg nyugdíjasoktól, a bizonytalan foglalkozású és foglalkozás nélküli fiatalemberekig mindenféle ember akadt Jól- szituált emberek is, diákok, megözvegyült asszonyok és átmenetileg megszorult, jobb időket látott családok. Leálltam itt-ott beszélgetni. — Miért nem viszi be az antikváriumba ezeket a könyveket? — Ezeknek ott a felét sem veszik át, mert már nekik is áll belőle raktáron valameny- nyi, és nagyon keveset fizetnek ... A diákok nevetnek, amikor megkérdem, hogy a kinőtt ruháikat miért nem a Bizományi Áruházon keresztül értékesítik ... — Járt már náluk? —kérdezték. — Mert ezt például lehet, hogy át sem veszik, nem tudnak rajt eleget nyerni. Ha átveszik is, hetekig kell várni, amire értesítik az embert, hogy eladták vagy nem. Vége a tanévnek, mi holnap elutazunk. Nem tudunk hetekig várni. Aztán az is lehet, hogy nem adják el. Akkor még nekünk kell fizetni valami raktározási költséget. — És maguk itt eladják? — Naná ..; Még ez a nadrág és a kabát van... Nyáron elmegyünk melózni és őszre veszünk újat... A diákok ruhái inkább csak kinőtt ruhák, nem elnyűttek, így el is tudják adni. De a sok ronggyal kereskedő nem csinál valami nagy üzletet, vásár végére pénz helyett inkább napszúrást kapnak. A vásár egyik felében 8(1 és 100 ezer forintokról beszélnek, s egy-egy kétezer forintos különbségen tíz percig vitatkoznak, a vásár másik felében a nyolcvan forint már nagy pénznek számít és keli neki legalább fél óra, mire két-három forintot sikeresen lealkudnak a vásárlók. Hát ilyen egy mai vásár. Végletes, elég stílusosan, s hazafelé nem azt mondják a vásározók, hogy „na. jól eladóztam”. hanem azt, hogy „sikerült elpasszolnom a motoromat’^ Bertha Bulcsv
