Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-17 / 142. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ’ Dunámon napló ________Az MSZMP Barongq megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja X XIII, ÉVFOLYAM, 142. SZÄM ARA 5« FILLÉR 1966. JÚNIUS 17-, FENTEK Európa biztonsága és a világ békéje elválaszthatatlan egymástól Magyar—német barátsági nagygyűlés Berlinben Berlin: Az NDK-ban tar­tózkodó magyar küldöttség csütörtöki napja utazással kezdődött. A delegáció tagjai a „Stolteraa” szállodából a rostock—warnemündei pálya­udvarra hajtattak és külön- vonaton visszautaztak Ber­linbe, ahol többek között a Brandenburgi kapunál meg­tekintették az NDK Berlinen át húzódó állami határvona­lát. Csütörtökön délután | a ma­gyar küldöttség a Friedrich­stadt Palastban, Berlin mint­egy 3000 embert befogadó színházában megrendezett nagygyűlésen találkozott az NDK fővárosának dolgozóival. A nagygyűlés részvevői lel­kes tapssal köszöntötték az elnökségben helyet foglaló Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, a magyar küldöttség vezetőjét, Kállai Gyula mi­niszterelnököt és a küldött­ség többi tagját: Walter Ulb- richtot, az NSZEP Központi Bizottságának első titkárát, az NDK Államtanácsának el­nökét, továbbá az NDK szá­mos más vezető személyisé­gét. A himnuszok elhangzása után Paul Werner, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a nagyberlini városi pártbi­zottság első titkára mondott megnyitó szavakat, majd Walter Ulbricht és Kádár János tartott beszédet. A Kádár János vezette magvar párt- és kormányküldöttség szerdán megtekintette az NDK népi tengerészeié egyik egységének hadgyakorlatát. — Képünkön (jobbról balra): Kádár János, Erich Honecker, az NSZEP KB titkára és Kállai Gyula a „Kari Marxi” zászlóshajó fedélzetén. Barikádok Saigon utcáin A buddhista vezetők nyili harcol hirdetlek a kormány ellen A dél-vietnami buddhisták és a kormány erőpróbája egy­re nagyobb mértéket ölt Sai­gonban. Csütörtökön a kora reggeli órákban a rendőrség utasítást kapott, hogy kobozza el azokat az oltárokat, ame­lyeket a buddhista intézet kö­rüli negyed lakosai állítottak fei a forgalom akadályozására az utcákon úgy, ahogy ezt a huei buddhista lakosság is tette. A buddhista intézet vezető' elhatározták, hogy valóravált- ják azt a korábbi bejelentésü­ket. hogy tömegesen vonulnak fe! híveikkel az utcákon Ki­téve magukat a letartóztatás­nak. Egy csütörtökön kiadott közleményben hangsúlyozzák, nem maradhatnak közömbösek a pagodák megsértése, a pa­pok, hívők, diákok ellen in­tézett támadások és a haza­fiak legyilkolása láttán. A hűéi buddhisták által az utcákra állított oltárok eltá­volítására és a tüntetések meg szüntetésére a kormány az §. ejtőernyős zászlóaljat vezé­nyelte ki Huéba, ugyanazt az ■»gystgct, amely egy hónapjai ezelőtt Da Nangban fojtotta el a kormányellenes mozgoló dast. Június 20-án indul a Barátság vonat Az IBUSZ felhívja a kijev —moszkvai Béke és Barátság­vonatra jelentkezett utasokat, hogy részvételi jegyüket pén­teken és hétfőn fél 9-től 16 óra 30 percig, valamint szom­baton fél 9-tőf 13 óráig az clőlegnyugta bemutatása és 2126 forint lefizetése mellett az IBUSZ pécsi irodájában lehet átvenni. Az indulás és érkezés időpontja az eredeti programtól eltérő. Indulás jú­nius 20-án 22 óra 38 perekor, érkezés Pécsre június 29-én a reggeli órákban. Találkozás a pécsi vasútállomáson 20-án 21 óra 30 perckor. Háromnapos ankét kezdődött Pécsett a korszerű távvezérlő és távmérő berendezések alkalmazásáról Kádár János elvtárs beszéde a berlini Friedrichstadtpalastban Tisztelt nagygyűlés! Kedves Elvtársak, Barátaink! Küldöttségünk minden tag­ja nevében őszintén köszönöm az elvtársi fogadtatást. En­gedjék meg, hogy a magyar párt- és kormányküldöttség nevében én is meleg szere­tettel köszöntsem Walter Ulb­richt és" Willy Stoph elvtár- sat. a Központi Bizottság és a kormány tagjait, a gyűlés minden részvevőjét s az önök személyében Berlin lakossá- p át. a Német Demokratikus I'öztársaság egész népét. Ulbricht elvtárs beszédében jelez e és én csak megismé- toihelem: küldöttségünk az i" "e barátság és elvtársias- s g légkörében eredményesen ü'j gczott. Alkalmunk volt ki- ( ^ré1 ni véleményünket szo- C' lista épitőmunkánk, két­oldalú kapcsolataink ég a nemzetközi helyzet minden lé-yeges kérdéséről. Megbe- e.’t’/s sinken ismét megmu­tatkozott pártjaink, kormá- nyaink véleményének teljes azonossága. Kapcsolataink és együttműködésünk bővítésé­nek konkrét lépéseiben és álláspontunkat deklaráló kö­zös nyilatkozatban megálla­podtunk. Ily módon, ha prog­ramunk véget ér. a jól vég­zett munka, a megerősödött barátság érzésével térhetünk majd vissza hazánkba. Kö­szönetét mondok ezért mind­nyájuknak. Kedves Elvtársak! Rendkívül hasznos és egy­ben kellemes volt számunk­ra, hogy ittlétünk alatt szá­mos közvetlen, személyes ta­pasztalatot szerezhettünk szo­cialista építőmunkájukról, így bepillantást nyertünk a Né­met Demokratikus Köztársa­ság mindennapi dolgos életébe. Utunk tapasztalatai feltár­ták előttünk, hogy milyen hatalmas munkát végzett dol­gos népük a Német Szocialis­ta Egységpárt vezetésével, a nemzeti frontba tömörülve rövid két évtized alatt. Kü­lönösen a közelmúlt években születtek nagy sikerek. Ben­nünket is erősít az a hatal­mas jelentőségű eredmény, hogy a Német Demokratikus Köztársaság már elérte és túlhaladta az egész Németor­szág 1936-os ipari termelésé­nek szintjét, s ezzel Európa országai között a hatodik he­lyen áll, a világon pedig az első tíz legerősebb ipari ál­lam közé került. A Német Demokratikus Köztársaság népe harcának, munkájának eredménye tör­ténelmi jelentőségű, mert né­met földön létrehozta azt az államot, amelyben már nem úr a tőke, ahol nincs hatal­ma többé sem a német, sem a külföldi monopóliumoknak. Itt a nép szuverén és függet­len, szocialista és békeszerető államot teremtett, s híven szolgálja az egész német nép tiszteletre méltó nemzeti tö­rekvéseit. Az egész német nép számára őrzi és fejleszti to­vább a német tudomány és művészet, irodalom és zene, a német haladó gondolkodás nagy és az egész emberiség számára becses hagyatékát, óvja és védelmezi a német nép és nemzet becsületét. Ezt értékeli és tudja a vi­lág minden haladó embere, s mondjanak bármit a burzsoá osztály propagandistái, itt őr­zik és építik az egész német nép jobb jövendőjét. Tegye­nek bármit az imperialisták, a Német Demokratikus Köz­társaság él és szakadatlanul erősödik. Máris 34 állammal van hivatalos kapcsolata, tag­ja számos nemzetközi szerve­zetnek, súlya és szerepe a nemzetközi életben feltartóz­tathatatlanul növekszik. Kedves Elvtársak! Röviden szólni kívánok a mi hazánkról, a Magyar Nép- köztársaságról. A magyar nép évszázadok küzdelme után 1945-ben a Szovjetuniónak a hitleri fasizmus felett aratott győzelme révén lépett a tel­jes nemzeti függetlenség és társadalmi haladás útjára. Népünknek a félfeudális mult, a háborúban elpusztí­tott ország romjain kellett új életet teremtenie. Aki ma országunkba ellátogat, látja, hogy Magyarországon ma szi­lárd néphatalom, épülő szo­cialista társadalom, modem ipar, fejlődő mezőgazdaság, szabad emberi élet van, s a múltat valóban végképp elte­mettük. (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap délután 2 órakor Pécsett, a Technika Házában háromnapos ankét kezdődött: „Korszerű távvezérlő, távjelző és távmérő rendszerek alkal­mazása, lehetőségei” címmel a Magyar Elektrotechnikai Egyesület illetve a Méréstech­nikai és Automatizálási Tudo­mányos Egyesület közös ren­dezésében. Mintegy ötven budapesti és pécsi szakember jelenlétében Németh István, a DÉDÁSZ igazgatója, a MEE pécsi he­lyi csoportjának elnöke nyitot­ta meg az ankétot. Az eredeti program szerint dr. Csáki Fri­gyes, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora tartotta volna meg megnyitó előadását, de más fontos elfoglaltsága miatt az ankéton nem vehetett részt, s előadásának anyagát Bánó- czy György, a MEE elnöke ismertette. Az ankét első napján három előadás hangzott még el a te­lemechanikai berendezések gyártásával, illetve alkalma­zásával kapcsolatban. Az an­két második napját ma reggel fél 9 órakor Steindl Ernő, a DÉDÁSZ műszaki fejlesztési osztályának mérnöke nyitja meg előadásával, melyben is­merteti a pécsi villamosener­gia elosztó rendszer távvezérlő berendezéseivel kapcsolatos tapasztalatokat. Képünkön: Bánóczy György, a Magyar Elektrotechnikai Egye­sület elnöke megnyitó előadását tartja.

Next

/
Thumbnails
Contents