Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
1966. JÚNIUS 11. napló 156884 turista - 338470 vendégnap Nyilvánítsák Baranyát idegenforgalmi területté A Megyei és a Pécs városi Tanács ülése 3 Gondolatok az építők napjára Befejeződnek a gépszemlék A Gépállomások Baranya megyei Igazgatósága a közeljövőben befejezi a gépszemléket. A nyolcadik szemle pénteken volt Kozármis- lenyben. A szemlevizsgáló bizottság elégedett, az idei felkészülés során különösebb probléma eddig még nem volt. Az idei eredmények általában jobbak az előző évekéhez képest. Mindössze 8 gépet nem javítottak ki alkatrészhiány miatt. A végső értékelést jegyzőkönyv sz—ínt végzik majd el, de már most megemlíthető, hogv Mágocs, Szigetvár és P---várad gépállományv’-kját kitűnően felújították. fiáziPfa?sÉi fikusz Mohácson A mohácsi Béke Szálló halijában „házmagasságú” fikusz díszük. A mintegy tíz esztendős növény évente 50—60 centimétert nyúlik. Vastag törzséről három hosszú ág fejlődött ki: az egyik hat, a másik öt és a harmadik négy méteres. — Külön lécállványzatot készítettek a fikusz hatalmas lombozata számára, amelyen több mint kétszáz nagy levél zöldell. Hogy mitől nőtt ez a díszcserje akkorára, mint hazájában szokott, pontosan nem lehet tudni — az bizonyos, hogy különleges tápanyagot kap. A szálloda portásnői ugyanis nyáron hígított ká- vézaccal, télen pedig húslével „etetik" az óriási növényt. Tanácstagok beszámolói Június 13-áni 8 órakor: Varga Kovács István meszes! művelődési ház dr. Rugási Endre, Pannónia Sörgyár, Kárpáti Ferenc, 39-es dandár úti Alt. Isk., Bailcó József Kertészeti Vállalat (Arany hegy), 7 órakor: Gyenis József Vasas n. telepi kultúrház. Június lé-én, 6 órakor; dr. Ber- náth János, Felsővámház utcai Ált. Isk., 7 órakor: Barkó József, Istenkúti Kultúrotthon. Június 15-én, 6 órakor: dr. Török Géza, Városi Művelődési Ház (I>éryné u.) Stadlinger József, Kesztyűgyár, Kováts Károly Köztársaság téri Ált. Iskola, dr. Tóth István, Tanárképző Főiskola, Dunavölgyi István, Petőfi utcai Ált Iskolai A falu szélén pattogott a tűz és szállt a dal... — „Apám, apám jaj mit tettél. egy asszonyért elvetettél ...” Fiatalok, öregek énekeltek, beleöntve szívük minden bánatát, titkon őrzött keserűségét. Észre sem vették, hogy egy fiú szeme könnybeborul és fátyolosán néz egy barna kislányt. Gondolatai a temetőben nyugvó mama körül ''—ingének. A felismerés — itt kell hagynia ezt a világot, el kell mennie mi- ,nél előbb, minél messzebbre — még sosem állt ilyen tisztán előtte. Észrevétlenül ott hagyta a tüzet, a vidám dalba átcsapó hangulatot. Másnap már Pécsett az Építőipari Vállalatnál keresett munkát Petrovics János. Kapott is. Tiszta szállást és vetett ágyat is. A lány még iskolába járt. — Nem volna kedved tovább tanulni? — kérdezték tőle a tanárai. — Segítenénk. mehetnél gimnáziumba. Gondold meg, Marika! Marika fejében sok minden megfordult. Talán többre is vihetné. Kikerülne a telepről, a porból, talán még városba is mehetne. Lám, János is azt írta, hogy szép, magas házakat építenek ... De ki tudja, azokban a magas házakban adnának-e neki lakást... Együttes ülésen tárgyalt tegnap az idegenforgalommal kapcsolatos megyei feladatokról a Baranya megyei, valamint a Pécs megyei jogú városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésre meghívták mindazokat a szerveket, amelyeknek közvetlenül vagy közvetve részük van az idegenforgalmi szolgáltatásokban. Zsúfoltak a férőhelyek A beszámoló szerint, amelyet a megyei Idegenforgalmi Hivatal készített — 1965- ben 156 884 turista 338 470 vendégnapot töltött Baranyában. A turisták többsége — 88 010 — Pécsett időzött ösz- szesen 181 542 napot. A megye vendégei átlagosan 2,2 napot töltöttek Baranyában, míg a városban tartózkodók átlagosan 2—2 napig voltak Pécsett. Jelentős volt az elmúlt év külföldi vendégforgalma is. összesen 8585 olyan külföldi turista járt Baranyában, aki szállodai elhelyezésben részesült. 1958—1965 között több mint kétszeresére nőtt a szállodai, turista- szállói, campingbeli és fizetővendég-szolgálat által biztosított férőhelyek száma. A pécsi és megyei szálláshelyek kihasználtak, sőt időszakonként túlzsúfoltak. Ez a tény igazolja azt a törekvést, hogy Harkányban és Siklóson, Pécsett és a Mecseken mielőbb új szállókat kell építeni, illetőleg a meglévőket bővíteni. Az udvari határátkelőhely megnyitása turistaszálló építését teszi szükségessé Mohácson. Készítsenek idegenforgalmi tervet Az idegenforgalom fejlesztése komplex feladat, ezért van szükség rá, hogy a vendéglátóipar és a kereskedelem is segédkezet nyújtson ehhez. Az a törekvés alakult ki a megyében, hogy a vendéglátóipar és a kereskedelmi hálózat fejlesztését a forgalmasabb helyekre koncentrálják. Eszerint épül meg a — Dolgozni szeretnék, mindegy akármilyen munka, csak legyen — volt a válasza és bekopogott sorra a város üzemeibe. — Fiatal vagy még, nincs is felvétel. — Mikor kezdjen el dolgozni az ember, ha nem fiatalon? — fakadt ki egy nap. Másnap hivatták a Vegyesipari Vállalathoz. — Négyórásnak felveszünk, takarítani a műhelyben. — Bánom is én, csak munka legyen! — mondta. S néhány hónapig szorgalmasan takarítgatta a műhelyeket, aztán egyik nap odaállt a művezető elé. — Szeretném megtanulni az epedafonást. Én is tudnám úgy, mint a többi. — Megpróbálhatod, de aztán nekem ne panaszkodj! Nyolc órán át ott állni a keret mellett, s egymásba fűzni az acél rugót, amely spirál alakban csavarodik az orsóról, próbára teszi a női csuklókat. Marika állta a próbát. Egyik nap aztán megjelent az üzemben János is Fel is vették a szomszéd műhelybe, ahol acél keretre feszítik fel a rugókat. harmadik ötéves terv időszakában a déli városrészben egy 3000 adagos étterem. Az új beruházások mellett szükség lesz az e szempontból figyelembe jöhető helyiségek, mint a bútorház, SZMT- székház stb. — „felszabadítására” és vendéglátóipari célokra történő igénybe vételére. A következő időszak fontos feladata lesz a határbelépő állomások és az idegenforgalmi nevezetességek megközelítésére szolgáló utak mentén fekvő községek vendéglátóipari fejlesztése. További feladat, hogy az idegenforgalom szolgáltatásait fejlesszék és a benzinkutak, szervizállomások, parkírozók mellett az átutazók kényelmét szolgáló büféket, presz- szókat hozzanak létre. A vitában felszólalók közül többen javasolták, hogy a közeli években megoldandó idegenforgalommal kapcsolatos feladatokat foglalják tervbe. Horváth Lajos, a Pécsi városi Tanács elnöke elmondotta, hogy a jövőben súlyponti feladat lesz a vendéglátóipar gyors fejlesztése. Érvényt fognak szerezni annak a célkitűzésnek, amely a kereskedelem és vendéglátóipari rendeltetésű helyiségek „felszabadítását” és célszerű használatát szolgálja. D r. Bánki Nándor azt javasolta, hogy a két végrehajtó bizottság kérje Pécs és Baranya idegenforgalmi területté nyilvánítását annak érdekében, hogy némileg enyhüljenek az ellátási gondok és megfelelő mennyiségű hús, bor. sör és egyéb, keretgazdálkodás alá vont élelmiszer kerülhessen itt forgalomba. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese ismertette, milyen helyi intézkedésekkel igyekeznek a húsellátást javítani. A baranyai termelőszövetkezetek idén 168 ezer pecsenyekacsát nevelnek. A 200 katasztrális holdnyi megyei víztükör holdanként négy mázsa halat ad. Fellendülőben van a gombatermesztés és az illetékesek foglalkoznak a vadhúsok értékesítésének lehetőségével is. Dr. H u s z t i Sándor az évek óta programban lévő Bástya- sétány gyors megépítését sürgette és javasolta, hogy az arborétumnak nyilvánított Műszak végén megvárta a lányt. Megkérdezte, hogy Marika miért nem válaszolt a levelére. — Mit is írhattam volna, látod, hogy dolgozom. — Azt látom, de ... Ezután már többször találkoztak, s egyszer szóba hozta, hogy elvenné Marikát. — Csóró módra összeházasodni, még mit nem! — Úgy akarsz élni, mint sokan közülünk? A lány szeme haragosan villant. Nagyobb megrendelések érkeztek a vállalathoz, több új dolgozót vettek fel, Marika pedig utolérte a legjobbakat. Ha akadtak is, akik kételkedtek a szorgalom tartósságában, nem szóltak semmit. Múltak a hónapok, és Marika bejelentette, hogy férjhez megy Jánoshoz. Megesküdtek, s Marika a két fizetést a maga megtakarított pénzével együtt tovább gyűjtötte. Ez az összeg nemsokára újabb ezressel gyarapodott, hiszen Marika Kiváló dolgozó oklevelet kapott. S mire a kis Marika megszületett, akár tíz gyerek kelengyéjét is meg tudta volna venni. sellyei park közelében létesítsenek turistaszállást. — D r. Borda József, a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főosztálya képviseletében bejelentette, hogy a jövőben bevezetik a sör- és borkeretek havi elosztását, s ezzel igyekeznek rugalmasabban, az igényeket jobbam figyelembe véve kielégíteni a megyéket. Tartalékunk a keleti Mecsek Palkó Sándor az idegen- forgalmi tartalékokról szólva sürgette a keleti Mecsek feltárását, végül pedig javasolta, készüljön el záros határidőn belül az idegenforgalom fejlesztéséről szóló tervjavaslat, amely magában foglalja az üdülőterületek fejlesztési sorrendjét is. Amikor a pártarchivumban elém tették a Doktor Sándor pályázatra beérkezett dolgozatokat, különös elfogódottság vett rajtam erőt, tudományos konferencián először járva éreztem ezt a homályos tiszteletet. Végül is elgondolkoztató, egy végzős jogász a 15 oldalas disszertációját akár jelesre megvédheti, és ha vizsgái jól sikerültek, summa cum laude fokozattal avatják doktorrá. Ezeknek a pályaműveknek pedig a minimális terjedelme 25 gépelt oldal, és szerzői érettségire készülő, esetleg elsős vagy másodikos gimnazisták, középiskolások. Nagy szó ez, már csak „súlyra” is. A második per Pécs város Művelődési Háza első alkalommal 1963. február 22-én tette közzé a pályázati felhívást, hogy a jutalmakat — a dr. Doktor Sándor pályaUjabb három év telt el. S az üzem teljesítménye kilencszeresére nőtt, s élüzem lett a Mohácsi Vegyesipari Vállalat. öten kaptak Kiváló dolgozó jelvényt. De amikor Marika nevét olvasták fel, pontosabban Petrovics Jánosnéét, valamivel hosszabb ideig verődtek tapsra a tenyerek. A szoba-konyhás kis házba, ahol nyolcán élnek, beköltözött egy tv-készülék. S a többi megtakarított pénz? — Nem is tudom pontosan, hogy mennyi van — mondja a férj. — Húszezer — mondta Marika. Házat akarunk venni. Házat a cigány sori viskó helyett. — Rövidesen külföldi megrendelésre is készít epedát az üzem — mondtam Marikának, mire 6 önkéntelenül felkiáltott: — Exportunk is lesz, hát ez nagyszerű. Export. Sokat hallott szó. Marikától hallva nekem még többet mondott. Hiszen vele együtt 23-an dolgoznak itt a régi cigánysorról, ahol esténként már nem pattog a tűz a szabad ég alatt, hiszen a lebontásra váró házak falai közi többségükben tv-t néz a családok apraja, nagyja. (Csépányi) Szinte már közhellyé vált az építőipar munkáját sók vonatkozásban súlyos kritikával, sőt nemegyszer szidással is illetni. Volt ebben sok igazság, de igazságtalan Ság is. Az utóbbi időben egymás ntán épülnek fel a modern lakóházak, gyárak, középületek, iskolák, kórházak stb. és egyre több az olyan építkezés, amelyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberek példásan dolgoznak és kifogástalan munkát végeznek. A Pannónia bisztró és bár építkezését naponta többször van alkalmam látni és ilyenkor úgy érzem. hogy én magam is azok közé tartozom, akik az utóbbi időben túl szigorú bírálatot mondtak az építőipar munkájáról. Ez a munka. ez merőben más. Ha szorgalomról. szervezettségről, öntudatról beszélhetünk, akkor ezen az építkezésen mindezt megtaláljuk. De megtalálunk még olyasmit is, amely ezen felül mély emberségre is vall. Megtörtént, hogy csőrepedés díj-alapot létesítő Hajdú Gyula egyetemi tanár kívánsága szerint — 1964. január 4-én, dr. Doktor Sándor születésének 100. évfordulóján lehessen kiadni. Három pályamű érkezett akkor, s nem a bíráló bizottság liberalizmusának köszönhető, hogy mind a három díjazásban részesült. Borbély Györgynek, a Nagy Lajos Gimnázium akkor harmadikos tanulójának díjnyertes pályaművét így értékeli Babies András történész: „A három dolgozat közül a legérettebb munka. Szerzője kellő arányokkal Indul a főtétel, Doktor Sándor második pere felé. Helyesen súlypontozza azokat a személyi tulajdonságokat. amelyek Doktor Sándor emberi nagyságát jellemzik, s jól választja ki azokat az eseményeket, amelyek a vád magvát képesek, az 1942. évi perben. Ügyesen hozza összefüggésbe a per anyagával a pécsi törvényszéknek 1939-ben — Doktor Sándor és társai korábbi perében elévülés címén — hozott vádelejtési határozatát; vázolja az osztálybíróság nyílt törekvését Doktor Sándor feltétlen elítélésére. Figyelembe veszi és kiaknázza a rendelkezésre bocsátott és az általa felkutatott irodalmi és levéltári forrásanyagot, logikusan és jó stílussal. Elemzi a tanúvallomásokat, bírálatot mond róluk, és kiemeli a per folyamán elhangzott ügyészi és bírói kijelentések, kérdések, indokolások fonákságait”. A második helyezett Záhonyi János dolgozatában az önállóságra való törekvést, a szerző kritikai észrevételeit emeli ki Babies András. S mint írja. Hangya Antal „ma- gábanvéve szép és hangulatos, az eseményeket gyorsan pergető, olvasmányos dolgozatál is csak a viszonylagosság teszi a harmadik helyre.” Nem kis szavak ezek 17— 18 éves emberek munkáiról. Teljesítményük értékét emeli, hogy úttörőként vállalták a dolgozat megírásával járó erőfeszítéseket. Az alapítvány szövegezése szerint kétévenként kerül sor a pályázat meghirdetésére. Mégis, felszabadulásunk 20. évfordulójának tiszteletére, 1965-ben is kiírták. A nyertesek között ismét találkozunk Borbély György nevével, holt— Egy vasműszaki és egy húsbolt épül Véménden. A földművesszövetkezet több mint félmillió forintot költ az új boltokra, melyeket légkondicionáló berendezéssel is ellátnak. volt a nagy épület valamelyik félreeső zugában es sürgős segítségre volt -zük- ség. Öt segítő kéz is ajánlkozott, de nem anyagi érdekből, hanem csupán őszinte segíteni akarásból. Pöpl Gáspár ötszörös szocialista brigádja, amely ezen az építkezésen dolgozik még az egymással való érintkezés hangját is az eddigiektől eltérően megváltóit vita. Sohasem hallani durva kifa- kadást. Még arra is van a brigád tagjainak gondjuk, hogy a munka befejeztével, mely soha egy pillanattá' ~ sem ér előbb véget a meghatározott időnél, a helvszmt gondosan összeseperjék. Nagyon sok olyan ember, aki' havonta egyszer, mint zálló vendég látogatja a Pannóniát, jegyzi meg, hogy itt igazán gyors ütemben folyik a munka, bárcsak mindenüt az országban így haladna Szeretném hinni, bogy Pöpl Gáspár szocialista brigádjához hasonlóan több brigád átveszi ezt a szellemet és végez hasonló szép munkát. KENEDI MIHALT versenyben végzett az első— második helyen a Rozs András, Szelier András duóval, mindhárom a Nagy Lajos Gimn. tanulója. Harmadik díjat nyert a Radnóti Mikiéi Közgazdasági Szakközépiskola IV/a osztásának kollektívája. érdekes példáié* adva a szabad idő-felhasználós lehetőségeinek ... Erre a pályázatra kilenc pályamunka érkezett > : A ITE a munkái- mozQa'nmbnn Idén pedig már négy díjat kellett kiadni, a tíz dolgozat nemcsak számszerű, színvonalbeli emelkedést is hozott. Kiemelkedik és megérdemelten részesült első díjban Koch József, a Széchenyi Gimnázium végzős tanulójának munkája. Nem volt honnan ollóznia”, dolgozatához — ..A Pécsi Természetbarátok Turista Egyesületének jelentősége a munkásmozgalomban” — önállóan kellett összeszednie rendszereznie az anyagot, kü’ön erénye, hogy kutatásainak eredményeit, helyes történeti szemléletről téve tanúságot* tö rés nélkül illesztette be az ábrázolt korba. ..1922-ben, ami kor a szerb megszállás után a pécsi természetbarátok e’őször mentek a pesti hegyekbe túrázni, több vidéki csoporttal együtt, ugyancsak tanú jel ét adták a természetbarátok egységének. A János-hegyrői le- jövet már villasorok között járt a túrázók tömege, amikor a zenekar rázendített az In- ternacionáléra. És ötszáz ember énekelte lelkesen ” — írja. szinte a szemtanúk hitelességével. A második díiat Szokola Judit, a Leöwey Gimnázium TV. osztályos tanulója „Tarr Imre, a nemzetközi munkásmozgalom pécsi harcosa”, és Bíró Péter, a Nagy Lajos Gimnázium negyedikese „Gergely Lajos elvtárs” (pécsi lakos) harca, tevékenysége a munkásmozgalomban” , című dolgozatukért megosztva kapták. Bárdos Gyöngyi, a Leöwey Gimnázium IV. osztályos tanulója „A vádoló múlt és a felszabadult jelen a Királycsalád életében” című munkájáért harmadik díjban részesült. És az ember nem is tudja, minek örüljön jobban. Mert, hogy egyre több közép'•o'ás szánja rá magát a Pécs város, illetve a pécsi munkásmozgalom történetéből vett témák feldolgozására, az 1 nagyszerű dolog. Az egyre növekvő színvonal viszont fokozatosan e munkák tudományos értékét állítja előtérbe. Kéri Tamás &L a e iq dn y sß vvßl Méltó megemlékezések Harmadszor ítélték oda a Doktor Sándor pályadíjat Tíz dolgozat, feltűnően magas színvonal