Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
0 nuptö 196«. JŰNItJS lfc A sport nem lehet cél Vannak sportágak, ahol a versenyzők zömét diákok, általános. középiskolások, egye- cmislák fői kolások adják. A tornászokra küönösk éppen vonatkozik ez. Az Országos Szövetség vcze'ői azonban erről nem akarnak tudomást venni. A nagy országos tornaversenyek időpontjait az iskolaév i égére, a vizsgaidőszak kellős közepére telték, s még csodáikon ak, hogy legutóbb az országos II. osztályú bajnokságról hiányoztak a vidékbajnok- ■■ *n kitűnően szerepelt Pé- \ Ta ’’»-képző Főiskola tor- " szai. Már a vidékbajnoksá- n való részvétel *s igen agv megterhelést jelentett *■ ^»-i-niás sportolóknak, hisz • eki’c ebben az időben a ta- n'-lmányi munkájukról kell ‘"’not adniuk. Nagy hiba, amikor a sportot csak célnak '•Vjk, nem pedig eszköznek. A tornaszövetség vezetői ncdig ezt tették. Csak a sportot nézték, nem gondoltak arra. hogy a versenyzők, a tornászok tanárok, mérnökök, or- vosok szeretnének lenni, akiknek nem csak a versenyporondon kell helytállni, hanem az életben is. l ««"-onnan A Pécsi Bányász női kézilabda- csapata hétközben Budapesten a Testnevelési Főiskolával játszott az KB 1. pontjaiért bajnoki mérkőzést Félidőben még a pécsi lányok vezettek 3:2 arányban, szünet után azonban a nagy lendület tel játszó, kitűnő formában lévő fővárosi csaphatnak sikerült megfordítani a már elveszettnek látszó mérkőzés sorsát, s végeredményben a Testnevelési Főiskola S :5 arányban legyőzte a Pécsi Bányász női csapatát. & Az OSN keretében játszották Bolyban a középiskolások sakkcsapatai a megyei döntőt. A körmérkőzés formájában lebonyolított versenyt a Gépipari Technikum Ma jós, Kiss, Dárdai, Békés, Lukácsi, Horváth összeállításban) fölényesen nyerte, a további helyezésekért azonban éles küzdelem fe'vt. Eredmények: Vegyipari- Gépipari 1:5, Boly—Szentlőrinc 2:4, Gépipari—Szentlőrinc 5.5:0,5, Vegyipari—Bóly 3:3, Bóly—Gépipari 2:4, Szentlőrinc—-Vegyipari 1,5:4,5. Végeredmény: 1. Gépipari 14.5, 2. vegyipari 8.3, 3. Bóly 7, 4. Szent- lörinc 6 ponttal. * Megyei gyermek tornaverseny. A Közgazdasági Technikum tornatermében tartották meg az elír; ült héten a megyei tornász csapat- és egyéni bajnokságot. Fiúknál a Petőfi utcai iskola csapata tunt ki. a lányoknál nagy harcot 'clytatott a BTC f.A”, Komló ;,A” - a PEAC csapata. Egyéniben luknál 1. Kiss Imre 37.2; 2. Szabó László 36.5, 3. Bala László 36.3 • Fo‘ őfl utcai iskola). Lányoknál: 1 Békési Vali (PEAC) 27.3, 2. Ga- "ényi Márta (BTC) 26.3, 3. Szabó Zsuzsa (PEAC) 26.1. Csapatban: 1—2. Komló .,A” és BTC fiA? : 2T.6 3. PEAC 127.1. SPORTOLJ VELÜNK Az Újpesti Dózsa ellen készülődnek a Pécsi Dózsa labdarugói A Pécsi Dózsa labdarúgói a kedden lejátszott labdarúgó Du- í nántúli Napló Kupa-mérkőzésen 1 a BTC ellen helyenként biztató (teljesítményt nyújtottak. Az el- i ső félidő második felében for- ;más támadásikat vezettek a lila-fehérek, s ezeket a gólerős Daka rendre t ikerrel fejezte be. ; — Nagyon készülünk, az Újpesti íDózsa elleni szombati találkozóra — mondotta Lovíq Károly, a Dózsa labdarúgó szakosztályának vezetője. — Az elmúlt évben Pécsett legyőztük budapesti testvércsapatunkat, Újpesten viszont Bene emlékezetes négy góljával súlyos vereséget szenvedtünk. Kétségtelenül az újpestiek jó erőt képviselnek, hisz csapatukban egész sereg válogatott játékos játszik, de úgy érzem, a hazai pályán azért nekünk ts van keresnivalónk. Akarással, lelkesedéssel, küzdeni tudással a csapat jó eredményt érhet el. Megtudtuk a Dózsa vezetőitől, hogy az Újpesti Dózsa elleni találkozón kedden délután a BTC ellen kezdő csapatot szeretnék pályára léptetni. A találkozó iránt nemcsak Pécsett, de a fővárosban is igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Az újpestiek szombaton külön autóbuszokat indítanak Pécsre A vendégcsapat már pénteken délután megérkezik a városba. A DÓ2»a labdarúgói szerdán és csütörtökön délelőtt és délután is tartottak edzést. A pénteki napot pihenéssel töltik, aztán jöhet a .szombati utolsó tavaszi mérkőzés, az Újpesti Dózsa ellen. Az NB I-es pécsi csapat nyári programja lassan kialakul. A tavaszi idény befejezése után a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa döntőmérkőzéseken vesznek részt. A nyári kupa találkozóira is nevezett az együttes, de a Dózsa vezetői a nevezést visszavonták, mivel a csapat június 3C-án 8 napos túrára az NDK-ba utazik. A tervek szerint július 2-án a Wismuth Aue csapatával mérkőznek, majd július 3-áv Gerá- ban lép pályára a pécsi NB I-es csapat, a Dózsa harmadik NDK- beli mérkőzésének színhelyét kint jelölik ki. Július közepén a pécsi szurkolók nemzetközi találkozót nézhetnek végig, a Wismuth Aue együttese látogat el a Pécsi Dózsához. Augusztus elején Eszéken vendégszerepei a pécsi csapat, a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa visszavágó mérkőzéseit az eredeti tervtől eltérően nem No- viszádon, hanem Eszéken játsz- szák, melyen a Vojvodina is résztvesz az Osijek Slovan mellett. Az MLSZ vezetői elkészítették az őszi idény első fordulójának I műsorát. A bajnokság őszi idénye augusztus i4-én kezdődik. A Pécsi Dózsa együttese a PVSK sporttelepén Csepel csapatát látja vendégül A Népstadionban rangadó lesz ezen a napon, a Ferencváros és a Vasas mén ösz- sze erejét. Az NB l. őszi első fordulójának további mérkőzései: MTK—Bp. Honvéd, Ózd—Tatabánya, Dorog—Újpesti Dózsa, Diósgyőr—Salgótarján Győr—Dunaújváros. Verseny verseny után az úszóknál Az 1966-os nyári úszóidény június 4—5-én kezdődött Siklóson a megyei újonc-bajnoksággal, melyen kísérőszámként , lehetőséget adtak az idősebbeknek is a versenyzésre. A nagyok azonban kis számban képviseltették magukat, így nem is születtek kimagasló eredmények. Vasárnap délután rendezték meg a megyei úttörő olimpia döntőjét a Balokányban, ahol a vidékieket, sajnos, csak a harkányiak képviselték. Most szombaton és vasárnap Harkányban kerül sor a megyei serdülő bajnokságra, melyen, remélhető, a pécsieken kívül a megye más úszószakosztályai is képviseltetik magukat. Ezt követően Nagyatádon mérik össze erejüket a serdülők a területi bajnokságon. Az idén először rendezik meg a serdülők területi döntőjét, ahol Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megye legjobb fiatal úszói találkoznak egymással. Egy héttel később, június 25-26- án Kecskeméten lesz az országos serdülő bajnokság és a területi gyermek seregszemle második fordulója. Július 2—3-án a Balokányban rendezik meg a megyei felnőtt bajnokságot, 9—10-én a területi felnőtt bajnokságot. Kiskunfélegyházán 16—17-én találkoznak a gyermek seregszemle ül. fordulójának résztvevői és KisRádióközyetítések a labdarúgó VB-ről vn. 11., hétfő, 19.20: Megnyitó és Anglia—Uruguay; VH. 12.. kedd, 19.20: Brazília—Bulgária; vn. 13., szerda, 19.20: Magyarország—Portugália; vn. 15., péntek, 19.20: Magyarország—Brazília; VTT. 16., szombat; 14.50: Bulgária—Portugália; vn. 20., szerda, 19.20: Magyarország-Bulgária; vn. 23., szom' bat, 14.50: Negyeddöntő; VTT. 25.-, hétfő, 19.20: Elődöntő; vn. 26., kedd. 19.20: Elődöntő; vn. 28.. csütörtök, 19.20: Mérkőzés a 3. helyért; VII. 30., szombat, 14.50: Döntő. (A vn. 23, 25, 26, 28-i közvetítések a magyar csapat szereplésétől függőek). kunhalason a területi ifjúsági bajnokság. Július 23, 24, 25, 26-án a magyar felnőtt bajnokságot bonyolítják le, 30—31-én az országos serdülő bajnokságot és ugyancsak 31-én a meghívásos versenyen vesznek részt Szegeden a pécsi úszók. Az idei nyári úszóidény kiemelkedő eseménye lesz augusztus 13- án az országos vidékbajnokság, melyet Debrecenben rendeznek. A versenyekre a pécsi úszók idejüktől függően készülnek, s az edzők is, a versenyzők is alig várják már, hogy vége legyen a vizsga- időszaknak és jól felkészülhessenek az összecsapásokra. Sporfpedagógia, edzéselmélet, sportpolitika Nyilatkoznak a sportoktalói tanfolyam hallgatói Az Országos Edzőképző Intézet rendezésében indult 1965—36 évi egy éves sportoktatói tanfolyam az első „fejezetének” végéhez érkezett. Az Edzőképző Intézet kiküldöttel előtt megtörténtek az elméleti vizsgák. Sportáganként, a két heti gyakorlati oktatás és a záróvizsga még hátra van. Az elméleti részre pécsi szakelőadók készítették fel a hallgatókat, a gyakorlati anyag elsajátítása a szakágak országos szakembereinek irányítása mellett történik. A sportpedagógia, edzéselmélet, sportegészségtan, sportpolitika és gimnasztikái ismeretek az edzők számára elengedhetetlenül szükségesek. Lemorzsolódás nem volt! Csupán kettő hallgatónak nem sikerült eredményes vizsgát tenni. Megkérdeztük a jövendő sportoktatókat, rrnként vélekednek a tanultakról. Dr Bányai Sándor, a Pécsi Postás NB Il-es kosárlabdázója: — Hallgató társaim kivétel nélkül komoly gyakorlati múlttal rendelkezők voltak. Az általános elméleti anyag, megfelelő .talajba” került. Élvezet volt egy-egy elméleti témakörben vitázni. Különösen az edzéselmélet ragadta mea tetszésemet. Nagy kedvvel tanulmányoztam, hogy miként lehet többrétűén, bemutató módon modern, korszerű edzést levezetni. Élmény volt számomra a pécsi előadók felkészültsége egy- egy előadásra. Úgy érzem, mindez kitűnő alap a hamarosan sorra kerülő gyakorlati oktatáshoz. Bereczky László, a PVSK kitűnő ökölvívója bevezetőben Bányai témakörét folytatta: — Előadóink tanítási módszere megragadott. Nem arra voltak kíváncsiak, mit nem tudunk, hanem azt feszegették, hogy mihez értünk. Olyat tanítottak, amit az edző gyakorlatilag felhasználhat. I Es mindezt közérthető módon. hisz a legjobb jegyzet sem pó- tol egy-egy kitűnő előadást. A Csepel -elleni ökölvívó mérkőzés volt aktív sportoló pályafutásom hattyúdala E Ihatároztamt edző leszek. Tizennégy éves sportpályafutásomat befejez tem. Orvosszigorló vagyok, sokat kell tanulnom. Deutsch Péter röplabda edző* a Gépipari Technikum tanára sem bánta meg, hogy elvégezte a tánföivamot. Ezeket mondotta: — Mindig tanul az ember. Már két segédok*atói képesítést szereztem. 1956-ban röplabdából, 1962-ben pedin kosárlabdából. De Ilyen előadói gárda, mint üllek Emil. Szuchovszky Bertalan. dr. Szalay István rengeteg újat tudott mondani. Es a régihez viszonyítva. mennyire előtérbe került a testnevelés rím élet! Milyen nehéz —, milyen manas szinten kell tanulni a sportegészségügyet! Nem sajnáltam a fáradozást. Az én sportágadban nagy szükség van az utánpótlásra Pécsett. Mindössze négyen- öten működünk edzőként. A tanfolyamnak két n*’ jpú- gatója is volt. Köztük T u1"*ns Jánosné a PVSK magyar válogatott atlétanője. — A tanfolyam elvégzése -ov- pant hasznos volt számárra Férjem, aki egyúttal edzőm is. mindÍQ mondotta; „Meglátod, ha edzői vizsgát teszel, máskénben látod meg a dolgokat'*. Ez valóban így van. Látom magamon, mit és miért kell tennem. A MÁV rendelőintézetben dolgozom, így érintkezésben vagyok a betegekkel, de az élettani és fiziológiai hatások tanulmányozása a sportegészség tap keretében mérni s nagyon érdekes volt számomra. Ha abbahagyom az aktiv sportolást, edző szeretnék lenni. Addig nem. Versenyzőnek ás edzőnek együttesen lenni túlságosan nehéz Komlón az ipari tanulók körében népszerű a gúlatorna. A n. OSN Komló városi sportünnepségérc látványos gyakorlatokkal készültek. Bemutatójuk nagy sikert aratott. A komlóiak példája is bizonyítja, érdemes foglalkozni ezzel az eléggé elhanyagolt sportággal. KÉZILABDA I. osztályú férfiak: 1. Tanárképző 9 8 1 — 207:1*24 17 2. Ércbányász 9 8 — 1 249:92 16 3. PEAC 9 8 — 1 192:119 16 4. Bóly 9 4 2 3 176:163 10 5. Kesztyűgyár 9 5 — 4 162:172 10 6. Szabolcs 10 4 — 6 184:200 8 7. Vasas II. B. 9 4 — 5 142:167 8 8. Siklós 9 2 3 4 141:150 7 9. Sellye 9 1 2 6 81:191 4 19. Porcelángy. 9 1 1 7 76:155 3 11. Márok 9 — 1 8 92:169 1 12. Mohács törölve A háromfordulós motoros gyorsaság) bajnokságban két fordulót már lebonyolítottak és miután csak a két jobbik eredményt értékelik, igv azok, akik az első két fordulóban száz százalékod teljesítményt nyújtottak, már megszerezték a bajnoki címet. A pécsi motorosok legjobbjai részt vesznek a versenyen. A 359 köbcentiméteres sportgépek bajnokságában Takács István, a Dózsa motorosa az eddigiek során jól állt, és esélye van a második hely megszerzésére. if EVER 6, epeda- rugós ágybetét, modern garnitúra (ü db 3 9 5 9 Ft-tól). RÉSZI. EIRE IS! VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6 - 7 5. Mindig elegánsan járhat, ha fta’apját a Patyolatnál tisztítlatja, Alakíttatja Patyolat. Rákóczi út 38. ButorMett ®oba két Magaslati úté® férfi vagy gyermekte- len. házaspárnak albérletbe kiadó. Érdeklődni 12-étöl Pécs, Aradi vértanúk útja 2D. tsz. új társasházban 2 szobás öröklakás + garázs azonnal beköltözhetően eladó. OTP átvehető. ..Tettye” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _ bútordarabok , . eladók Szécsi Kálteleszkópos. üzemképes máimé. Irányi D. tér Béri-Balogh Ádám 350-es Viktoria mo- Antik torkerékpár első-hátsó eladói állapotban eladó. Megtekinthető mendenmap délután. Pécs. Bárány-tető^ ________ 8 0 basszusos tangóharmónika új állapotban eladó. Megtekinthető mindennap Pécs. Bárány-tető 3. Dannvia motorkerékpár 125 cm3 eladó. — Antónia u. 7. Fürdőkályha komplett, jó állapotban eladó, Székely B. u. 73. Olcsón eladó kis családi ház. szőlő. kert. esetleg komlói lakáscserével Cím: Rab Ferenc. Bodolyabér II. "•potyáim kéísitoba. Különbejáratú albérleti szoba kiadó. Kertváros. Gyulai Pál u. 24. sz. Eladó 500 négyszögöl fiatal őszibarackos és egy jó karban levő 900-as Wartburg. Rácváros 47. 643 négyszögöl. jól gondozott szőlő aranyPSS7komfortos. I eme- hegyen kLs épülettel. sö. belvárosi lakaso-)^ terméssel eladó. Sólyom-dűlő 7 «at elcserélném ha- on'ó pétidért. Érdeklődni: Pces. Kök- En er** Válla'at. "»fon: 26-8í>. Pécs. 7i&itársaság tér 5. Pécsen .szoba, konyliás rl bérletet keresünk. . úiius elsejével A járatokat: 52193-as; zámra a kapcsvár hirdetőbe .'utó önindítók és di■ amók javítását rövid1 batáridőre vállaljuk.---------------------------------“ T crchegjen 673 négyl:0*»*1 Bo-;!s ögöl szőlő eladó, k«.. ut. présház, pince felszerv léssel * Lakás: Maíl8. utcai kapu, I. ajtó.________ e m, 4. 2 dolgozó részére különbejáratú bútorozott szoba, fürdöszobahasz- nálattal kiadó. Tolbu. hin u. 122. Azonnal beköltözhető különbejáratú szoba dolgozó házaspár vagy két dolgozó részére kiadó. Pécs. m. kér., Ürögj út 53/1. Azonnal beköltözhető szoba-konyhás házrész mellékhelyiségekkel, esetleg műhely h&sz- nálattal eladó. ..Hangulat cukrászda közelében’' jeligére Sallai u. hirdetőbe, Tettye közelében nagyobb lucernást bérelnék. Bán. Zerge u. 30. Család! ház beköltözhető lakással. sok gazdasági épülettel, nagy telekkel eladó., Pécs. Táncsics Mihály! u. 42. sz. Kertváros.' .Régi. álló diszórákat. Pécs, rézórákat és kakukko- ló órát veszek gyűjtemény részére Címet 9 órától 18 óráig a 13-59-es telefon számra kérem. Eladó Wartburg De- lux. fekete-fehér. — Érdeklődni: Zója 19.. hátul i ban. Szómba ton órától, vasárnap egész nap. Egy másfél. vagy kettőszoba. összkomfortos. távfűtéses szövetkezeti lakást vennék. — ..Cserelakás: nincs” jeligére a Sállal u. hirdetőbe. | mosasson A PATYOLATNÁL! Ágyneműk mosását 8 NAPRA, férfiingek és münkíiköne- nyek mosását 5 NAPRA vállaljuk. Kívánságra házhoz megyünk és a textíliákat tisztán haza is szállítjuk. Telefon: 60-05. Figyelem! Siklóson Hálóbűtorok. konyhagazdálkodásra és mé- bútorok. ágybetétek. hészetre alkalmas he- " ........... l yen ház telekkel olcsó áron sürgősen eladó. Érdeklődni: id Hugyi Mihály. Siklós] Postaszállás. Különbejáratú bútorozott albérleti szoba1400 négyszögöl szőlő, szerény dolgozó részé- gyümölcsös eladó. Kiscsőgarnitúrák. sezlo- nok. rekamiék. kombin ál tszekrények. hár- masszekrények. egyéb príma bútorok olcsón vásárolhatók Soóky bútorüzletében Zsol- nay u. 1. sz. ■I, Tel.: 148-704 u. 19. Kerens art a személyt. aki a Zsolnay , ,, ... i teában VI 8-ról, Egy idősebb népit 9-re virradó éjjel 34 vagy bácsit eltarta- -01 óra közötti idő-' ■•ók lakásért. némi ben megtalált én el- H pénzem van. vitt egy négerbarna1 .Mindketten jól 3 a- orkánt a rendőrségen ruck” jeligére a bal- sdja le. Személye is- UM u. hirdetőbe. mert. -----------------------------------—------------------------------— E jszoba-kcnylia. kam J» Tort éoülő 5 lakásos rá' szabadreiidelkezé- t .rsasházban igé n es ni lakást keres nyug- t rvat keresünk. ..Két- díj as házaspár, belvá- » óba összkomfort”|rosban ..32 ezer” jel- L ligére a Hunyadi n,\ igére a Sallai ti. hír- llrtíetőbe 1 detőbi. Orvostanhallgató nő albérleti szobát keres szeptembertől .. Ren des” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Moszkvics 407-es első- kézből eladó. Érdeklődni lehet minden délután. István-akna 9. sz. Buzási Nagykozár. Bogádi U. 7. sz. alatti ház szabadkézből beköltözhetően eladó. (Szamárkúfenál) Csőn- JJ®, Myysiägöl szőlő ka ' I Makartetőn eladó. Er!i ' deklődni: Pacsirta u---------------- 10. sz. L akatos tanulót, pécsi lakost felveszek. — Cemtgráf lakatosmester. Rákóczi út 38. Lengyel bútorkiállításról új konyha, ugyanott perzsaszónyeg eladó. Kálmán. Korvin Ottó u 23. Telefon: 11-84. G amlrulkanitaló 15 éves ipari tanulót felvesz. Sipos János. gumijavitó. Pécs. u. 5. Ipar III. kerületben nagyobb garázst vagy kis telket vennék. esetleg bérelnék műhelyngk. „Autó” jeligére a Sallai u. detőbe. hírESERNTÖJAVlTÄS,-áthúzás. Ol* esőn és szakGuri-gnr! függönytartó. politúros eladó Belklinika, porta. Egy teafüzhely eladó. Pécs. Dobó István, u. 70. I em. 6. a. Bejárónőt felveszek. ..Kolozsvári út környék” jeligére a Sallai u hirdetőbe. Egy szép. világos hálószoba bútor eladó. Színház-porta. Pécs külterületén levő, kertes kis családi házamat sürgősen elad-1 nám vagy főbérletiért elcserélném. „Bel váró-' siért” jeligére a Sallai u hirdetőbe. vállalunk gyors határidőre. minden méretbe» Olcsú árak. TEMPO Ksz, Bajcsy-Zs. u, 5. sz 500-as Trabant eladó. Komló, Zobák-akna. Hóvirág u. 6. Érdeklődni mindennap délután. Keresek 1—2 szobás, komfortos szövetkezeti vagy öröklakást kp.-r OTP átvállalással. Hasonló főbérlet is lehet — Ajánl átok a t: .Rita” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Szép. biedermeier páros antik szekrények Azonnal modern, bútorok eladók. Megyeri u. 6. sz. Bútorüzlet. Eladó baromfi kavágógép és gyalu- pad. Erdély u. 38. sz. Eladók 89—70 kilós süldők. Nagy árpád. Főtér m, beköltözhető szoba-konyhás. mellékhelyiséget; ház szőlővel. gyümölcsössel 65 00U eladó. Érdeklődni: Köekrél. Lajkó megálló. 22, 23, 24-es busz. Albérleti lakótársat' keresek nagyméretűi szobámba, jólelkü nő.! vagy férfi személyé-! ben. aki. segítségemre lenne. Lehet nyugdíSzép hálószobabútor, ias is. Pécs. TIT. kér. konyhabútor, rekamié.j Vadrózsa u. 5, — heverő. sezlon. sod-i A PÉCSI TEMPO KSZ értesíti a megye lakosságát hogy gépkocsi- átírás, névváltozás, nyomtatványok kitöltése stb, esetében a lakosság rendelkezésére áll a Megyei Fő- kapitányság előcsarnokában ÍEMPO RS2 szerűen. Gyors oontos kiszolgálás) Pécs. Sállal utca 40 jzá m. TEMPO Szövetkezet Jő állapotban levő kettőszobás, alagsoros családi ház kisebb főbérleti lakáscserével, vagy egyszobás öröklakás megegyezéssel eladó. „Szép otthon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném belvárosi nagyméretű. 3 szoba] hall. személyzetis, összkomfortos lakásomat kétszobás és másfél vagy egyszobásért.. Lehetői eg összkomfort” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kétszer 1 szoba-konyha. éléskamrás főbérleti lakást cserélnék , i kétszoba. fürdőszobás ronyok. matracok, ol- Modern konyhabútor; DélamerikaJ pérasma! lakásért Felsőbalocsór, eladók. Alkot- íó állapotban eladó. ! < néma) kis kacsák és kány u’ 6 Földszint many u 7. szám. Megtekinthető Vak1, tojás állandóan kap-j jobbra az első aitó Kórház térnél Kis- Bottyán u. 1.3. dél-* hatók. Torda u. 39. bútorüzlet. (előtti órákban. i----------------------------------- I 1 Pellérd! szőlőhegyen gyümölcsös.-- j Házb.e'y Kova ested»- 187. , ___________ A ngol nyelvoktatás Beköltözhető kétszobás pen. Szarkaláb u. 5J szőlő-, málna- epermost jelentkező kéz- összkomfortos örök la-j termő gyümölcsfákkal'.! telepítés betegség ■J~' haladóknak kás eladó. Hunyadi előnyös fizetéssel cl- miatt sürgősen eladó Tel,: I János út 1. Szőche-I adó. Érdeklődni: Al- vagy bérbeadó Érdek- 'nyi térnél. 'kotmáry c; 3é: «•. 1 lődotr Tettye“ tL SS. döfcnek. kedvezményesen. 26-94/87 HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagyapánk és dédnagyapánk, CZAKÖ JÓZSEF életének 75. évében elhunyt. Temetése június ll-én 11 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk. anyósunk, nagymamánk. ÖZV. SZÁLÁT JÓZSEFNÉ 69 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 10-én 19 órakor lesz a szigetvár—turbékl temetőben. \ gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kisfiúnk, testvérke, unoka és kedves rokonunk, HEINE- MANN LACIKA, türelemmel viselt, bosszú szenvedés után, életének 9. évében elhunyt. Temetése ll- én fél 12 órakor lesz a központi temetőben. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága, szeretett férjem, édesapám, GAJDON SÁNDOR hosszas betegség után június 6-án elhunyt. Temetése június 19-én, pénteken délután fél 2 órakor lesz a köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk. KERTÉSZ MIKSÁN É temetésén koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön mondunk köszönetét Borsy Károlynak és a Pécsi Szikra Nyomda dolgozóinak. a gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetetlen. ió édesanyánkat. ÖZV. PFTO JÁNOSNÉT elkísérték uto*- só útjára és koszorúk, virágok adományozásával mérhetetlen * enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. ak;k szeretett halottunk. \T 4 - NYÓ JÁNOS temetésén megjelenésükkel, koszorúk virágok küldésével mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, a jászolé család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, ismerősöknek. akik d rá p-ít halottunk. GAJDON ANDORNS sz. Halmai Margit temetésén fálda,*nu,,i’,rt enyhíteni Igyekeznek. Gyászoló édesanyja, fivére és távolból édesapja. J ARABHEG Ff úton épülő társai* ázban kétszoba. összkomfortos lakásomat átadnám Érdeklődni: Ja~ kabhegn u. 43/1. Tolna lóknál. Belvárosi, kertes házamban különbejáratú üres szobát biztosítok magányos férfi vagy nő részére. Családtagként teljes ellátással. ..János” jeligére á Jókai n, hirdetőbe. Egyedülálló. egészséges. idősebb nénit keresünk családtagnak .. Anyagiak nélkül” jeligére a Sallai u hirdetőbe Szól őkapál ást. kötözést azonnal vállalunk. Mayer Mlhálr- né. Kovácsiéiep. Rozmaring «, §, dunántúli napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács laoja Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Saerkesztőség Pécs. Hunyadi dt H Tel.: 15-32. 15-33.. 21-60. 2S-22 69-11 Belpolitikai rovat: 81-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapítja 16 Vállal» Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi űi 11 Tél.: 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. 60-11 PBCSI SZIKKÁ NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető- Melles Rezső. „„ Terlesza a Magyar Posta;. . Előfizethető a helyi postahlvataloír- nál és kézbesítőknél. SSőöietési díj 1 hónapra 12.— Ft. Indexszám: SS HL