Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-25 / 149. szám

¥llcsg proletárjai, egyesüljetek f Kínámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Meglel Tanács lapja ________ X XI11. ÉVFOLYAM, 149. SZÁM ÄRA se FILLER 1966. JÚNIUS SS.. SZOMBAT Az országgyűlés pénteki ülése Fock Jenő elvtárs beszéde Az országgyűlés pénteken délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozását. Az ülést Vass Istvánná, ai országgyűlés el­nöke nyitotta meg. Napirend szerint a képviselők folytat­ták a népgazdaság harmadik ötéves tervéről szóló törvény- javaslat megtárgyalását. Elsőnek Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese emelkedett szólásra. Fock Jenő nagy tapssal fogadott beszéde után Oláh Pál Bács megyei képviselő szólalt fel. Ezután Csergő János Borsod megyei képvi­selő emelkedett szólásra. Dr. Zsigmond László Vas megyei képviselő felszólalása után szünet következett. Szünet után Klaukó Mátyás Békés megyei képviselő, dr. Sáró András Békés megyei kép­viselő és Inokai János Fejér megyei képviselő kapott szót. iMkatos Sándor Somogy me­gyei képviselő felszólalása után az országgyűlés elnöke ebédszünetet rendelt el. Tisztelt Országgyűlési Harmadik ötéves tervünket a kormány meggyőződéssel tudja javasolni elfogadásra a tisztelt országgyűlésnek; A terv az összes érintett minisz­tériumok és főhatóságok együttes munkájával, gondos mérlegeléssel, a lehetőségek számbavételével készült. Szak­emberek ezrei vettek részt fontos részletek kidolgozásá­ban. Tervünket nagymértékben jellemzi a józanság, a rea­litások számbavétele. Továbbra is az ipar lesz a népgazdaság legdinamikusab­ban fejlődő szektora, de az eddiginél összehangoltabb és határozottabb Intézkedésekkel biztosítjuk, hogy a mezőgazda­ság — a nagyüzem bázisán — az előző 5 évnél gyorsabban és a gazdaságosság követélmé­nyeinek megfelelőbben fejlőd­jön. A termelésnek elsősorban a műszaki színvonal emelése révén kell fejlődnie. A terv meghatározza a megtermelt nemzeti jövedelem felhaszná­lásának arányait úgy, hogy az biztosítsa mind a továbbfej­lődéshez, a bővített újraterme­léshez szükséges beruházáso­kat, mind a fogyasztáshoz, az életszínvonal emeléséhez szük­séges erőforrásokat. Előirá­nyozza, hogy a nehézipar fej­lesztése elsődlegesen érvénye­süljön, de ez is — mint a többi tervelőirányzat — figye­lembe veszi az ország sajátos­ságait, reális lehetőségeinket, a népgazdaság erőforrásait, az arányos fejlesztés követelmé­nyeit, a termelés gazdaságos­ságának fokozását, a nemzet­közi munkamegosztás elmé­lyítésére irányuló szándékain­kat. A fogyasztási cikkek ter-1 melésének üteme összhangban a lakosság megfelelő ellátá­sával és az export követelmé­nyekkel, megközelíti a terme­lőeszközök termelésének üte­mét. A tervidőszak folyamán elő­reláthatóan még számításba nem vett erőforrások képződ­nek. Ezekből — a negyedik 5 éves terv időszakára a zök­kenőmentes átmenet követel­ményeit is figyelembe véve — elsősorban az energiaellátás megjavítása, a vegyipar bő­vítése és az építőipar gyor­sabb fejlesztése érdekében kell intézkednünk. Az ipari szerkezet kedve­zőbbé válása javítja az or­szág külkereskedelmi hely­zetét. Egyrészt lehetővé válik, hogy korábban külföldről beszer­zett termékeket idehaza gaz­daságosan előállított termé­kekkel pótoljuk, tehát impor­tot takarítsunk meg. Másrészt pedig az ország gazdasági helyzetének, a piac követél­ményeinek megfelelően fo­kozódhat exportunk. A tervidőszakban következe­tesen törekszünk a nemzetkö­zi munkamegosztásban való részvételünk fokozására; Ta­pasztalataink igazolják, hogy az országnak az a leghaszno­sabb, ha természeti és egyéb adottságainknak leginkább megfelelő termelést folytatunk. Azt szeretnénk, ha a lakos­ság ellátásának fejlődése mind sokoldalúbb lenne, ha a rendelkezésére álló áruala­pok választéka a jelenleginél nemcsak nagyobb, hanem bő­vebb is lenne; A fogyasztási cikkek bősé­gének megteremtése nem könnyű feladat, s talán eb­ben az 5 éves tervben mara­déktalanul nem oldható meg. De gazdaságpolitikánknak ezt a vonását nem téveszthetjük szem előtt, sőt, a lehetőségek­hez képest erősíteni is akar­juk. Tisztel Országgyűlés! Az ötéves terv első évé­nek eddig eltelt időszakában kedvezőeknek ítélhetők a gazdasági eredmények. A terv főbb céljait — úgy lát­szik — ez évben is elérjük. Kedvezően alakul ipari ter­melésünk s az ipar termelé­kenysége. A mezőgazdaságban az aktuális munkákat nagy szorgalommal végzik. A ter­méskilátások reménytkel- tőek. A külkereskedelmi for­galom alakulása is biztató, s úgy tűnik — megértve az egyenleg alakulásának fon­tosságát — kellő erőfeszítések (Folytatás a 2. oldalon.) A Ivovi küldöttség a szálloda bejáratánál. Jobbszélen Tar- navszkij Ilja, a küldöttség vezetője, mellette Novics János, A kép bal oldalán Burán Anna építőmester Tegnap este Novics Já­nosnak, a megyei pártbizott­ság titkárának kíséretében megérkezett Pécsre a Lvovi Területi Pártbizottság kül­döttsége, élén Tarnavszkij Újával, aki a népi ellenőr­zés megyei elnöke és a Lvov megyei párt v. b. tag­ja. A vendégek között van Jágodzinszkij Appolon, a lvovi városi tanács elnöke is, valamint építészeti szak­emberek. Ma délelőtt a ven­dégek tiszteletére fogadást adnak a városi tanács, majd a Tervező Vállalathoz lá­togatnak el testvérvárosunk küldöttei. Ebéd után Orfű és Abaliget megtekintése szerepel vendégeink prog­ramjában. A Parlamentben hallottuk A baranyai képviselők emlékkönyvet nyújtottak át Kádár János elvtársnak Az országgyűlés élete ter­mészetesen nem korlátozódik csak a plenáris tanácskozásra. Elevenség és sok derű uralja a szünetekben a Parlament vörösszőnyeges folyosóit. * Néha az ülésteremben is adódnak derűs pillanatok. Ennek lehettünk tanúi rögtön az első nap. Dr. Ajtai Miklós, az Or­szágos Tervhivatal elnöke iga­zi gazdasági szakember, aki­nek „nem kenyere” a sok beszéd. Most viszont — ő lé­vén a tervtörvényjavaslat is­mertetője — jó másfél óráig kellett beszélnie. Nehezen bír­ta, a teremőrök ötpercenként váltották előtte a friss vízzel telt poharat. A vége felé, amikor ennek ellenére mind­inkább berekedt, egyszerre csak egy jó nagy adag fekete­kávét (ez már nem is dupla volt, hanem inkább tripla) tettek le eléje, a környékén ülő miniszterek, képviselők halk derűje közben. Ajtai elvtárs egy pillanatra elmosolyodott, s bár nem nyúlt a kávéspohárhoz, az ital puszta illatától elmúlt a re­kedtsége ... *. Az ülésszak egyik szüneté­ben a képviselők egy csoport­ja a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatos kérdé sekről beszélget. Mikor odalé­pünk, éppen Boross Gergely Békés megyei képviselő, me­gyei MESZÖV-elnök viszi a szót. Arról beszél — s itt első­sorban a mellette álló Bognár Józsefhez, a nemzetközi hírű közgazdászhoz intézi szavait, — hogy a gazdasági mechaniz­mus reformjával kapcsolatos közgazdasági problémákat és azok nyelvét sürgősen le kell fordítani az alsóbb szinten dolgozó gazdasági vezetők és beosztottak nyelvére, mert a sok közgazdasági szakkifeje­zés, bonyolult szakmai nyelv hellyel-közzel a feladatok meg értését is megnehezíti. * Kedves jelenet tanúi lehet­tünk csütörtökön délután a Parlament folyosóján. Baranya megyei képviselők vették körül Kádár János elv­társat, a párt első titkárát, majd oda lépett hozzá Dezse Béláné képviselőnő és át­nyújtotta Kádár elvtársnak — néhány héttel ezelőtt történt baranyai látogatására emlé­keztetve őt —, egy ízléses, bordó kötésű könyvet. A gép­pel írott munka Bucsky Mi­hálynak, a szentlőrinci járási művelődési ház igazgatójának sok éves szorgalmát dicséri, j amellyel összegyűjtötte és fel­dolgozta Szigetvár történelmi j emlékeit. Az igazgató kérte meg megyéje képviselőit, ad-[ ják át Kádár elvtársnak köny­vét szigetvári látogatásának emlékéül. Kádár elvtárs köszönetét mondott a figyelmességért, aztán megkérdezte a körülötte álló képviselőktől: — Mi újság Baranyában? * Vidám élcelődés szenvedő részese” volt a Parlament bü~ fejében Németh Imre Borsod megyei képviselő, akinek Gönc a választókerülete. — Mondd el, de őszintén — szegezik társai a mellének —, hogyan is töpörödött ilyen hirtelen össze a gönci hordó? E tréfás jelenetnek valóban „történelmi előzménye’’ van. A gönci hordó évszázadokon keresztül 136 literes űrtarta­lommal volt hitelesítve, ilyen­ben szállították sok ezer cs tízezer hordószámra a jó hegy­aljai borokat mindenfelé. Az elmúlt hetekben ünnepség- sorozaton emlékeztek meg Gönc alapításának 750. év­fordulójáról, s ekkor előtérbe került az utolsó gönci kádár- mester is, aki még mindig cryárt hordót — a 136 literes­nek egyötvenedre kicsinyített mását. A gönci hordónak ezt a hirtelen „lefogyását” vette zo­kon az elmúlt hetekben a gönci ünnepségekre ellátoga­tott néhány borbarát... I * Elhal a szünet végét jelző csengő, megtelnek az üléste­rem padsorai, a bordó bár­sony szegélyű diplomatapá­holyok, köröskörül az erké­lyek. (A mostani ülésszakra is mintegy ezer meghívót igé­nyeltek az országgyűlési iro­dán.) Kigyúlnak a vakító Jupiter-lámpák, ismét dolgoz­ni kezdenek a film-híradósok és a tv-sek, a rádiósok és a parlamenti gyorsírók, hogy azok is értesülhessenek az or­szággyűlés munkájáról, akik a teremben nem lehetnek je­lért. A kormány munkaterve a gazdasági reform megvalósítására Pécsre érkezett a Ivovi küldöttség s

Next

/
Thumbnails
Contents