Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-22 / 146. szám
19«. JÜNIUS 22. napló 3 Egy várost megevett a rozsda Az idei Budapesti Nemzet- >zi Vásáron egy pavilon 5tt, rozsdás gépalkatrészek, étroncsolt vascsövek „társágában” szerény kis tábla It. „Hazánkban évente 4 illiárd forint kárt okoz a irrózió”. A megye területén felhal- ozott fémtárgyak és gépek szériákéról nincsenek pon- s adatok, az biztos azonban, így a címben említett vá- s (négymilliárd forintból kö- 1 27 ezer kétszobás össz- mfortos lakást lehetne épí- ii) egyik jelentős kerülete irányára esik ... i első fecske \ korrózióvédelem leg- akrabban használt módja emeinkben a festés. Ezt munkát azonban rendkívül icsony fokon gépesítették, akran a technológiai fe- elmet sem tartják be, így költséges eljárás az esetek >bségében nem nyújtja a .’ánt védelmet. A másik ületvédő eljárás a galvani- ás. A műszaki színvonal még alacsonyabb, a kapaás is szűk, egyelőre tehát a helyzet — ez a gyártó ;ekre és a felhasználókra raránt vonatkozik —, hogy * a védelemre fordított ösz- gek jelentősek, az eredmé- sk nagyon is szerények. ^ Mecseki Szénbányászati isztnél — a megyében elránt -— a közelmúltban ki- /eztek egy vegyészmémö- t korrózióvédelmi felelős- c. A jég tehát kezd meg- ni. Igaz, a kinevezést egy rencsés véletlen is meg- zte; Rajnai Imre vegyész- rnök, a minőségellenőrző tály munkatársa — min- 1 hivatalos megbízatás nél- l, önszorgalomból — elvárté a Veszprémi Vegyipari yetem korróziós szakmér- ?képző tanfolyamát. Bara- íban jelenleg egyedül bír el a végzettséggel. — (A izprémi egyetem három évÉvi négymilliárd forint hazánkban a korróziós kár\ Tudomány, mely nagyobb figyelmet érdemel VITÁK vei ezelőtt alakult fakultásán eddig két levelező csoport végzett, s számuk alig éri el a hatvanat.) A szénbányászati tröszt jelenleg mintegy 1,5 milliárd forint értékű gépészeti berendezést használ, szervezett és tudatos felületkezelés azonban a legutóbbi időkig nem folyt. Mi a helyzet jelenleg? Rajnai Imre őszintén örül az érdeklődésnek; — Még mindig nagyon kevesen törődnek ezzel a kérdéssel. Ami a „kinevezésemet” illeti, egyelőre csak papíron van, régi munkakörömben dolgozom, s a korrózióval kapcsolatos kutatásokra, kísérletekre szabad időmből kell ellopni naponta néhány órát. A szénbányászat területén a korróziós károk csökkentésének két módját látom: a vasszerkezeteket, ahol lehet, műanyaggal kell helyettesíteni, ahol nem, ott a fémeket műanyag-védőréteggel kell ellátni. Ilyen védőanyagok már vannak, s én magam is kikísérleteztem egyet».. Olcsóbb, biztonságosabb A tröszt Kossuth-bány&i üzemében néhány évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett cseh-hálós fejtést, ami tonnánként több mint 30 forinttal csökkentette a szén önköltségét. Az új módszer alkalmazása során azonban néhány probléma is jelentkezett. Ilyen Volt a védőháló gyors elrozsdásodása. Az om- lasztásos rendszerű művelésnél ugyanis két szelet lefejtése között több hónap telik el, s ez idő alatt a védőháló gyakran teljesen megsemmiorgászvitás.bainokok Dunn székcsőn Halászbúcsú ínius 26-án kezdődik a nagy Duna menti ünnepségsorozat olna, Bácska és Baranya ékén kiszélesedik a Duna jrülete és a holtágak sok- r holdas víztükrén évadok óta nagy halászkul- i alakult ki. Ennek az ősi, :ben ma is élő, rendkívül dag és szép kultúrának »tanáig alig akadt pártfo- i. Az elmúlt néhány év- azonban kezdik felfedez- a Kalocsa, Baja, Mohács, itin közötti Duna-szakaszt, iák halászkultúráját. .z ősszel jelent meg dr. ymos Edének, a Bajai ■r István Múzeum igazgatnak könyve, a „Dunai ászát története” és a — gyár Tudományos Akadé- . fennállása óta halászati nkára először — néprajzi didátusi címet adtak ki -zőjének. Tavaly az ame- ti televízió is fantáziát tt a környék vízi életé- , s Erik Cripps operatőr etésével eljött Bajára és yven perces televíziós fil- t készített halászokról, t nagy sikerrel vetítettek az Egyesült Államokban. vízi élet, a halászat .órájának művelésére az ■ nagyobbszabású szerve- ünnepségsorozatot az í rendezik meg. Lényegé- a Péter Pál napi hagyo- íyos halászünnepségek, íszbúcsúk korszerű és ki- ített formájáról van szó. 'olyónak ezt a vidékét a ai Uj Élet Halászati Szögezel — az ország legna- bb halászegyesülete — ja birtokában. így bár a ;k két nagy halászköz- tja. Dunaszekcső és Baja külön megyéhez tartozik, jövetkezet mégis összefog- ezeket* Mindkét helyen sikerült beleilleszteni a halászünnepséget egy nagyobb rendezvénysorozatba. Duna- szekcsőn a baranyai üdülőhelyek nyári kulturális programjában, a másik parton a bajai napoknak a keretében foglalja el a főhelyet a vízi és halászünnepély. A Duna menti ünnepség- sorozat első napja Dunaszekcsőn lesz, központjában a halászbúcsú és a halász— horgász találkozó. Programjában többek között seprő- motoros csikliverseny a Dunán, a Bajai Türr István Múzeum halászati kiállításának megnyitása, a Magyar Horgászok Országos Szövetsége világbajnok versenyzőinek horgászdobó-versenye. halászati tudományos ülés. nagyszabású kulturális műsor, halász—horgász bál és végül tűzijáték a hegyen. Baján június 29-től július 3-ig tart az ünnepség. A városban lévő mintegy ötezer csónak és motorcsónak esti lampionos felvonulásával viszik a legnagyobb, az „aranypontyot” a Sugovicán a város főtere alá. A Kecskeméti Katona József Színház művészei felavatják az első nagyobb dunai viziszínpadot. Nemzetiségi korzót rendeznek. a Duna menti festők képeiből tárlat nyílik, országos halfőzőverseny indul, azonkívül motorcsónakverseny lesz. A jugoszláv szervek segítségével átjöhetnek a halászünnepekre a délbácskaiak is, így a topolyai futballcsapat játszik a bajai labdarúgókkal, s bemutatkozik a Zombori Városi Énekkar is. sült. Biztonsági okokból ezért több rétegben húzták ki, ami jelentősen növelte a költségeket. Rajnai Imre műanyagvédőbevonatát ezeken a védőhálókon próbálták ki. Tavaly októberben fektették le először a bevont védőhálót, s miután nyolc hónapig volt az omladék alatt, a közelmúltban szabadították ki. A drótháló minősége szinte semmit sem változott, még csillogását is megőrizte. — Ami a védőbevonatot illeti: egy kétkomponensű — műanyag és kátránykeverék — fürdőben merítettük meg a dróthálót. A száradás során kémiai folyamat játszódik le, mely szinte ráégeti a védőréteget a fémre. A védőanyag egyébként egészen olcsó... A „normál” és a „védett” hálók összehasonlítása bebizonyította, hogy a műanyaggal bevont drótok szakítószilárdsága a legnedvesebb környezetben sem változott. A haszon jelen esetben mégsem elsősorban a hálómegtakarítással függ össze, a védőháló átszakadása ugyanis rendkívüli módon szennyezi a szenet, lerontja a minőségét, s ez százezreket jelent... Ez a védőanyag egyébként más fémszerkezetek felületkezelésére is alkalmas. Mi a (Írása? A korrózióvédelem mai alacsony színvonala semmiképpen sem tűrhető tovább. Felsőbb szinteken ezt már felismerték: egymásután alakulnak meg a különböző tudományos kutatócsoportok; az üzemek, vállalatok azonban alig-alig mutatnak érdeklődést. Az ellenérvek többsége a korszerű felületkezelő-berendezések magas beruházási költségével kapcsolatos, ez azonban csak az egyik oldal, a másik az, hogy a beruházások rendkívül gyorsan megtérülnek. De ezen túlmenően is: az olcsó, a gyárkapukon kívül végzett helyi jellegű védekezésre is számos lehetőség kínálkozik, melyek közül a műanyag-védőbevonat csak az egyik. Békés Sándor Űj bérletek Malijuk be, az elméle- ” tieskedésre egy kicsit hajlamosak vagyunk. Mióta a gazdasági mechanizmus reformja napirenden van olykor még pártkörökben is hallani az előrelátó kérdést: Mi lesz a reform megvalósítása után? Vajon a gazdasági reform előtérbe kerülésével, hogyan érvényesül majd a párt vezető szerepe? A kérdésre egyetlen kiadványban vagy i határozatban sem lehet megtalálni pontokba szedve a választ. Szerencsére. Maga a feladat, a gazdasági mechanizmus megreformálása, amire vállalkozunk, sokkal bonyolultabb és nagyobb horderejű annál, semhogy eltűrné a megfellebbezhetetlen kijelentéseket: a leegyszerűsítést. Mégis, hogyan válaszoljunk hát? Egy körzeti pártszervezetben dolgozó nyugdíjas elvtárs beavatott a módszerébe. íme a módszer: „Hallgatom egy darabig az elméleti okfejtéseket, aztán csak bekapcsolódom: — Kérdeznék én is valamit. Gondolkozott már azon, hogy mi az élet értelme? Van, aki gondolkozott, van, aki nem. De ha százszor is gondolkozott, és még oly okosokat is mond, én csak ingatom a fejem. Előbb-utóbb megunják, és rámkérdeznek, Akkor kirukkolok. — Az életnek önmagában nincs értelme. Várok egy kicsit, aztán hozzáteszem: — Mi adunk értelmet neki. És így van ez valahogy a gazdasági mechanizmus reformjával is. Tőlünk függ, mi lesz utána, tőlünk függ, hogy sikerül. Jól hangzik ez az élet értelme hasonlat, de végülis mire megyünk vele? Megmagyarázta. Ez a mondás alkalmas arra, hogy a jelenre terelje a beszélgetést. Elmondotta, hogy vitapartnerei, akik korábban nagyon egyformán — mert általánosságban — érveltek, e kis közjáték hatására differenciálódtak .. . Más konkrét kérdéseket boncolgatott az Építőipari Vállalat művezetője. ismét másokat a teljesítménybérben dolgozó férfifodrász. És csakhamar az is kiderült, hogy ezek az elvtársak, bár egytől-egyig ismerik üzemük, vállalatuk legégetőbb problémáit, nap mint nap törik a fejüket a megoldás módozatain, éber figyelemmel kísérik a gazdasági vezetés intézkedéseit, vitatkoznak, ha kell. vezetőkkel. dolgozókkal is — nem veszik észre, hogy tevékenységük része a reform végrehajtásának. Szívesen elkezdenék végre a „reform szellemében” a munkát, de még várják az azt szabályozó, mindent megoldó határozatot. Mert a Központi Bizottságé, mely megjelent a Népszabadságban, „nemcsak rójuk vonatkozik” ... Az idős kommunista nyomatékosan hangsúlyozta, nem akart általánosítani, az elméletieskedés szerinte sem feltétlenül jár együtt értetlenséggel, a vitáknak pedig különösen nincs ellene. Azt azonban fontosnak tartja, hogy termékenyek legyenek ezek a viták, a reform realitásának, lényegének megvilágításában — és a termeléssel közvetlenül ösz- szefüggő kérdések megválaszolásában — érjék el tetőpontjukat, egységes állásfoglalásban oldódva fel. É s hogy a cikkünk elején feltett kérdést se hagyjuk végülis megválaszolatlanul: a gazdasági mechanizmus reformját éppen a párt kezdeményezte, és — a szakemberek, az egész dolgozó nép alkotó közreműködésével — a kommunistáknak a gazdaság szférájára is kiterjedő politikai irányítása mellett hajt-, juk végre Úgy véljük, ez elegendő biztosíték. Kéri Tamás ?íar. Vílcendház 17000 forintért Naponta száz bérletet és mintegy kétszáz igazolványt adnak ki az újmecsekaljai autóbusz-végállomás bérletirodájában. A SZÖVOSZ árucsereforgalmi irodája nagyobb mennyiségű lengyel gyártmányú víkendházat vásárolt és hoz forgalomba. A fából készült, szép külsejű víkend- házak belső tere 7,5 négyzetméter, 4 gumimatraccal ellátott beépített fekhellyel, asztallal. 4 székkel és mosdóval felszerelve, öt négyzetméteres teraszuk műanyag függönnyel zárhatóéi. A fogyasztói árat, amely a felszereléssel együtt értendő, 17 000 forintban állapították meg. Szendrődy István zenetanár az Anna utca 10-ben lakik, dúsan burjánzó szobanövények, zongora, kották, vitrineket betöltő emléktárgyak és egy szekrényre való fotósfelszerelés társaságában, ö a „múzeumőre” annak a különleges. félkész múzeumnak, amelynek anyagát 1957-től, a Mecseki Foto Klub megalakulásától gyűjtik. Természetesen, a múzeum anyagáról esett szó legelőször, i A katalógus ma még csak egy jókora füzet, de az adatok pontosak. A Mecseki Foto Klub első rendezvényének plakátjánál kezdődött. A kiállítások és rendezvények meghívóival, sajtókivágásokkal, beszámolókkal, a hivatalos levelekkel, a külföldi szakfolyóiratok Pécsre, vagy a klubtagokra vonatkozó közleményeivel és egyebekkel folytatódott. És persze folytatódik ma is, továbbra is. Aztán a gyűjtés kiterjedt mindazokra a tárgyakra és dokumentumokra, amelyek a fényképezés történetével kapcsolatosak. Van egy ferroty- piájuk is — valamikor ugyanis nem papírra, hanem fémlapra másolták a képeket, j Vannak régesrégi fényképező- j gépek és azoknak tartozékai, régi lemezes, sőt favázas gé- j pék. nagyítókészülékek. Soksok régi fotó. százévesek is. — Egy 6x8-as fénykép, egy házaspárt ábrázol, háttérben a Lánchíd, mint műtermi kulissza. Talán soha nem is járKülönös múzeum Ahol az öreg fényképeket is gyűjtik tak Pesten az illetők. — Szendrődy István kicsit csóválja a fejét. — Hát hiába, ez volt akkoriban a divat. Ahelyett, hogy szép, semleges, homogén hátteret alkalmaztak volna. 1871-es kép: „Oldal István festész és fényképész” felvétele. És egy dalmát öregasz- szonyt ábrázoló kép is akad. — Fát visz a hátán. Már határozottan a művészi törekvésekről tanúskodik — mondja szinte meghatottan a „múzeumőr” — a művészi törekvések csaknem egyidejűek a vképezéssel. Szendrődy István maga is fotóművész, hatan kapták meg ezt a megtisztelő címet a pécsi fényképészek közül. Az ő fotózása a harmincas évekbe nyúlik vissza. — Viszonylag későn kezdtem. mások már diákkorukban elkezdik. Nálam elérhetetlen álom volt legföljebb, főleg persze az anyagiak miatt. Viszont mióta csinálom, ez a hobbym, hogy mai divatos kifejezéssel éljek. Nyugdíjban van már, de a tanítást mind ez ideig nem hagyt'i abba. — Most ősztől már nem tanítok. Azt hiszem, így aztán lesz végre elég időm a fényképezésre. Egy időben évekig Komlóra járt ki, az ottani zeneiskolában tanított. — Akkoriban csak olyankor fényképeztem, amikor kimentem, meg vissza, és csak azon az útvonalon. A fényképeim jó része komlói felvétel. De hát nem ez a lényeg ám, hanem az egész azon múlik, hogy megtalálja valaki a témát vagy sem. Annyi az egész, hogy el kell képzelni a látványt először színek nélkül, azután egy geometriai idomba beleszorítva. A művészfotó persze attól művészi, hogy benne van a fotós egyéni felfogása. Mindent nagyon sokféleképpen lehet meglátni és felfogni. A kép a nagyításnál kapja meg végleges formáját, akkor minden fölösleges képelemet ki lehet küszöbölni. Mutat néhány felvételt: pozitív szolarizációs módszerrel készült, rendkívül modern hatású képek. — A modernség nem az élet kortól függ — mondja tréfásan — egy hatvanhét éves ember még haladhat a korral. Valóságos házi múzeuma is van, nemcsak a rési felvételekből. hanem a fénvké’",°ző- gépekből is: minden résit megőrzött egészen a legújabbig, a Praktica Nova-ig. A Mecseki Foto Klub alapító tagja, képei nem egy kiállítást, szaklapot bejártak már. — Van köztünk sok más jó fotós. Vannak tehetséges fiatalok is. Nagy jelentőségű, hogy helyiséget kaptunk a TIT székházában, ahol talán lehetőség nyílik egy műterem berendezésére is. Akkor végre nem lesznek majd olyan művészi ágak, mint például a csendélet vagy a portré, amelyek kiesnek a pécsi fotósok tevékenységi köréből. A fotómúzeummal távoli tér vek 'Vannak. De jövőre a tízéves jubileum alkalmával kiállítást készítenek az eddig összegyűlt anyagból. — Persze így sose lesz teljes és igazán gazdag a múzeumunk — sóhajt Szendrődv István — ha sokan segítenének. az volna az igazi. Mindenütt selejtezik a háztartást, kidobálják a lim-lomot, a csa- 'ádi fényképalbumokban k:- cserélik az elsárgult, régi kéneket, amelyeken már csuoa ismeretlen ős vagy rokon látható Nekünk nagy-nagy szükségünk volna minden ilyen régi képre. S nemcsak régi kénekre, hanem fénvképezőgé- nekre és berendezésekre. s egyáltalán mindenre ami a fényképezéssel kapcsolatos. Ha senki se dobná ki ezt a „limlomot”, hanem elhozná nekünk...! Nem lehetne ezt megírni, hogy azok is megtudják. akiknek 'eijelmük sem volt edői-t róla hogy az öreg, fénykép is kellhet valakinek? H. E\