Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-21 / 145. szám
1966. JÜNTUS 21. napló ítéletidő Baranya felett (Folytatás az 1. oldalról.) telefonkészülék kábel je ázott De és vált használhatatlan- lé, megszakadt az interurbán- /onal Mohács és Komló félé, íz összeköttetést csak kerülő lton tudták biztosítani. Alég- /ezetékes áramkörök majd ninden biztosítéka tönkre- nent. A felmérés folyik. A zavarelhárítás három-négy lapba is belekerül, valószínű- eg több helyen ki kell cse- 'élni a kábeleket. Halálos áldozat A zivatar Baranya mezőgazdaságában is érzékeny ká- ■okat okozott. Babarc határáén a halastavak annyira fel- öltődtek, hogy a víz átcsa- >ott a gátakon, magával so- lorva a tavakban lévő hala- ;at. Babarcon egyébként nár szombaton este is volt ■gy felhőszakadás, ekkor a ’illámcsapás halálos áldoza- ot is követelt. Stark József labarci lakos munkából ment lazafelé, amikor meglátta, íogy szülei szénát gyűjtenek, fogy a szél ne vigye el a zénát, ágat vágott, miközben 'illámcsapés érte. Azonnal így közeli présházba vitték, ihol mesterséges légzést alkalmaztak, de már nem segí- ett rajta. Több helyről jelentették jégkárt. A legnagyobb Jégverés Mohácsi-szigetet érte. Homorúd határában mintegy 1500 hold kender, őszi árpa és napraforgó károsodott a jégverés következtében. — Ugyancsak jelentős kár érte a sombereki termelőszövetkezetet is. A szigetvári járásból Rózsafa, Katádfa, Dencsháza környékéről jelentettek kisebb jégverést. Ezen a vidéken az alacsonyabb fekvésű táblákon még áll a víz. Siklós—Villány vidékén jégverés nem volt, viszont a vihar okozott kárt az utakban, az átereszekben és a gazdasági épületekben. Matty körzetében akkora erejű szél tombolt, hogy néhány pajta, istálló megrongálódott, sőt fákat csavart ki tövestül. Itt a háztáji kertészetekben pusztított leginkább a lezúduló víz. Több száz hold víz alatt A Kanasica több helyen kiöntött Szederkénynél 450 holdnyi terület került víz alá, ebből 300 hold szántó. A borjádi határban és a pócsai területen szintén nagyobb táblákra Ömlött ki a víz. A Baranya megyei tűzoltóság a helyi önkéntes alakúMedárdos idő Péter Pál javulást tgér A Meteorológiai Intézet központi Előrejelző Osztályára rkezett jelentések szerint ■íyugat-Európa szerte tovább art a hűvös, szeles idő. viszont Dél- és Észak-Európa, ralamint a Szovjetunió euró- >ai területe meleg és száraz. >él- Európában ugyancsak to- rább tart még a kánikula. Hazánkban a következő 36 órában változó mennyiségű elhőzetet. többfelé ismétlődő sókét, helyenként zivatarokat zárhatunk, az északnyugati, szaki szél időnként felerősö- lik. A nappali felmelegedés ítmenetileg fokozódik: a kedd eggeli minimumszint valószí- lűleg 13—18 a nappali maxi- numoké 20—25 fok között Jakul ki. Dr. Berkes Zoltán, a Meteorológiai Intézet Távprognó- is Osztályának vezetője kö- ölte, hogy most átmeneti ja- uilás következik, de a soronlevű esőfromt már Hollandia térségében közeleg és kedden délután vagy este valószínűleg megérkezik. Valószínűnek látszik, hogy a következő egy hét alatt a derült, szép idő és az esőforrások, zivatarok nagyjából kétnapos idő közökben váltják egymást: minthogy azonban a Péter Pál napja erős szingularitást jelent: rendszerint derült, meleg időt hoz, remélhetjük, hogy június végére ismét feljavul az idő. —1 Négyemeletes székházat építenek a Baranya megyei Tanácsi Tervező Iroda számára Pécsett, a Zrínyi utcában. A három és fél milliós költséggel folyó munka 120 dolgozó elhelyezését teszi lehetővé. latokkal, a községek lakosságával mindenütt megkezdte a károk helyrehozatalát. Dolgoznak a szivattyúk azokon a helyeken, ahol természetes csatornák segítségével nem oldhatják meg a víz levezetését. A Megyei Tanács szakemberei a Vízügyi Igazgatósággal együtt erőfeszítéseket tesznek a víz mederbe vezetésére. Tegnap délután négy órától már annyira leapadt a Karasica, hogy a földekre kiömlő víz visszavezethető. — Ezért azokban a szövetkezetekben, ahol nagyobb területek kerültek víz alá, szakemberek irányításával haladéktalanul meg kell kezdeni a töltés átvágását, a víz visz- szavezetését. A nagy melegben ugyanis a növények anánylag rövid idő alatt tönkremennek, viszont ha a segítség gyorsan érkezik, még megmenthetők; Ugyancsak sürgős a kisebb hidak rend- behozatala is, hiszen a nagy nyári munkák, terménybetakarítások idején a közlekedés nélkülük megoldhatatlan. Az Utakról megkezdődött az iszap eltakarítása. A Pécsi Balett Pesten A Pécsi Balett egyre otthonosabbá válik a budapesti színpadokon is. Nemrég tizenkét darabból álló kéthetes vendégjáték-sorozatot rendezett a Madách Színházban. Ebben három balett premiérje is benne volt, amit az együttes fiatal táncosai, Fodor Antal és Tóth Sándor koreografál- tak. Szombaton, június 25- én pedig a Pécsi Balett először mutat be háromfel- vonásos darabot. Gluck: Don Juan című balettjét. A margitszigeti szabadtéri színpadon tartandó bemutatón a két főszerepet Tóth Sándor és Handel Edit táncolja. A zenekart Lehel György vezényli. Diplomaták Egerben A Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek tagjai vasárnap jól sikerült | kiránduláson vettek részi. 3 Üj módszerek szemléje az újpelrei tsz-ben Műírágya műanyag fólia alatt — Kombnált trágyakezelés — Melyik a legjobb búza? Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat szak- tanácsadói hálózata, a Fécsi járási Tanács Mezőgazdasági Osztálya és az újpetrei termelőszövetkezet közös rendezésében jólsikerült tapasztalatcsere-látogatáson vehettek részt a pécsi járás főagronó- musai és a megye mezőgazdasági szakemberei Ujpetrén. Számtalanszor látunk a határban megkeményedett és elázott műtrágyát, mivel raktárhiány miatt a termelőszövetkezetek nem tudják megfelelően tárolni. A legjobb esetben földdel takarják, majd annak a tetejére szalmát tesznek. Ez az eljárás sem óvja meg a műtrágyát kellően, s a földmunka mintegy 4 forinttal meg is drágítA sellyei „bomba" Á megye legtisztább, legszebb községe „Magára maradva“ is erőteljesen fejlődik Még á héten 51 fokos termálvíz tölti meg a strandot Még egy yéros életében is ---------------------- tartós nyoma maradhat, ha akárcsak egyetlen gyárát vagy intézményét kitelepítik, hát még egy falu életében, amelyet hosszú, mozdulatlan évtizedek után, ha csak néhány esztendőre is, de jótékonyan felpezsdített a változó világ. Sellyén évszázadokon át csak a Draskovicsok kastélya és uradalma jelentették megkülönböztetést a környező kisközségek ellenében. Sellye igazában akkor lett Ormánság szíve, amikor járási székhellyé léptették elő és száz évet fiatalodott e néhány év alatt. Uj általános iskolát, gimnáziumot, óvodát, bölcsődét, szülőotthont, mentőállomást, rendszeres autóbuszjáratot, bankfiókot, takarékpénztárt, strandfürdőt, textil-, élelmiszer-, háztartási boltokat, mozit, presszót kapott. Járási centrum lévén, ott székeltek a párt, a tanács, a bíróság, a rendőrkapitányság, a statisztikai hivatal és más intézmények járási kirendelt'íúanyqq kStésben, bíbliapapfron megjelent a statisztikai évkSnyv Hat gazdasági körzet Baranya, Somogy és Tolna egy egységet alkot A Központi Statisztikai lívatal 1964 óta minden esz- endőben évkönyvet ad ki, lelyben az ország területeit, erületi egységeit hasonlítja ssze a legkülönbözőbb szqm- ontból. Az idén tavasszal a iadvány a szokásosnál is na- yobb terjedelemben, 16,5 t/5-ös ívben, tetszetős, vi- ágoskék színű, műanyag kö- ésben, bibliapapíron jelent neg. Más években a megye és áros szükséglete 300 pél- lány alatt maradt, az idén iszont — az eddigi jelek zerint — kétszeri utánren- elésre lesz szükség. Laki Indrás. a KSH Baranya ’nőve i Igazgatóságának vezető- e a nagy érdeklődést azzal nagyarázza, hogy egyrészt . különböző szinteken dolgo- ó vezetők kezdik felismerni, negszokni, hogy az évkönyv nindennapi hűséges segítő- ársuk. másrészt a kiadvány zerkísztői is minden évben gyekeznek többet nyújtani a :orábbinál. Az idei évkönyv öbb adatot közöl az ország négyéiről, városairól, járásairól. mint bármikor korábban, illusztratív anyaga is felülmúlja az előző évieket. Az idei évkönyv az első hivatalos, széles nyilvánosság előtt terjesztett kiadvány, amely bemutatja az ország hat gazdasági (tervezési) körzetét és összehasonlító adatokat közöl azokról. Már a körzetek felsorolása is tanulságos Eszerint a Győri körzethez tartozik a mai Győr- Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye egésze. Komárom és Fejér megye jelentősebb része, míg a Pécsi körzet Baranya, Somogy és Tolna megyék területét, Fejér megyéből pedig a sárbogárdi járást foglalja magában. Természetesen ide tartozik a Balaton déli. somogyi partja is. A Budapesti körzet a fővárost, a régi Pest megyét, a ■ dunaújvárosi és dorogi járásokat és Nógrád megye egyik felét, a Szegedi körzet Bács-Kiskun, Békés és Csong- rád megye területét foglalja magában. A Debreceni körzet is pontosan három megye területén — Hajdu- Bihar, Szabclcs-Szatmár és Szolnok — fekszik, a Miskolci körzethez viszont Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyén kívül a pásztói. Illetve salgótarjáni járás is odatartozik. A gazdasági-tervezési körzetek felsorolása nem egyértelmű azzal, hogy holnap megszüntetik a megyéket. Ilyesmiről szó sincs az évkönyvben. Tény és való viszont, hogy a felsorolás mégis jelez valamit. A Minisztertanács egyébként még 1963. szeptember 21-én úgy határozott, hogy a 20 éves távlati fejlesztési, sőt, a harmadik ötéves terv elkészítése során figyelemmel kell lenni e körzeteikre is. Az idei évkönyvben sok hasznos, összehasonlító adat szerepel megyénkről és városunkról. Érdekes és tanulságos például, hogy a tartós fogyasztási cikkek egy lakosra jutó eladási forgalmában megyénk és különösen városunk most is az elsők között jár. Pécsett több az ezer lakosra jutó televízió előfizető például, mint bárhol máshol az országban. Az új statisztikai évkönyvet a KSH Baranya megyei Igazgatóságán (Pécs, Geisler Eta utca 2.) bárki megvásárolhatja. Ara 55,— forint. ségei. Nem csoda hát, ha a nagyobb hatáskörű szervezetek, hivatalok közvetlen szomszédságában ..elhalványult” a különben már akkor is eredményesen dolgozó községi tanács; 1963 decemberében a felsőbb szervek Siklósra helyezték át a járási központot. Az átköltözés után alig palástolt riadalom telepedett az „elhagyott” községre: a patrónus elment, mi lesz a sok szép dédelgetett tervvel, tennivalóval, amit hónapokra, esztendőkre még ők osztottak be előrelátó gondossággal. Varga Lajos tanácselnök és------1------------- a községi tanács v b-titkára, Bodor Pál nem is titkolták, hogy a magukra- maradás után valami dacos — majd mi megmutatjuk — féle hozzáállással szinte azonnal hozzáfogtak a munkához* * — Az elhagyott kastély újra benépesült — mondta a vb- titkár. Ott kapott kollégiumot a felsőfokú mezőgazdasági gépésztechnikum 110 hallgatója, tantermet pedig a járási párt- bizottság épületében, gyakorlóműhelyt a volt gépállomáson olyan berendezéssel, amely ről a gépállomásiak nem is álmodhattak. &3 mire futotta még? 1963 óta új négytantermes gimnázium, mentőállomás épült fel, amely mellett hamarosan tető alá került az új orvosi rendelőintézet is, négy szakrendelővel, szolgálati orvoslakásokkal, de befejezés előtt áll a stadionnak is beillő sportpályájuk, amelyet kanadai nyárfák, fenyőcsemeték öveznek. 1964 óta 8200 folyóméter hosz- szúságban 5500 tő nemesrózsa- bokorral, 3000 gömbakáccal, gömbjuharral szegélyezték a község főútvonalait. Az önálló sodás óta kétszer nyerte el Sellye a „Legtisztább, legren- dezettebb község” címét. A két alkalommal összesen 140 ezer forint jutalomban részesítette őket a Megyei Tanács, amit megintcsak fejlesztésre fordítanak. A lakosság ellátásáról, foglalkoztatottságáról csak any nyit, hogy a legkülönbözőbb közszolgáltatási boltok, ktsz- ek, üzemek mindent beszerző, mindent kielégítő tevékenysége mellett munkaalkalmat is biztosítanak a lakosságnak. A község 2592 főt számláló lakosából 1266 a kereső, közülük 386-an a tsz-ben dolgoznak. Mégsem elégedett a vb-titkár. — Itt a fűztelepünk, amely csak szezonidőben ad munkát az embereknek. Nem ártana, ha megírná, hogy igényt tartunk rá a téli hónapokra is. Miért kell nekünk Békéscsabára szállítani a hámozott vesszőt, amikor a tél beálltával a tsz-tagok is megfonhatnák belőle a kosarakat, a kerti bútorokat. És ha már a jövőről is szó esett, nem hagyhatta ki belőle a leendő feladatokat sem. — Az éves létszámgyarapodást tekintve kiszámítottuk, hogy 1970-re 3000 főre szaporodik a község. Jóelőre gondoskodni kell hát.. i Csak válogatva jegyeztem *----------- 1 fel, hogy mi m indenről kell gondoskodniuk. Az iskolák, kollégiumok, óvodák, bölcsődék bővítéséről, korszerűsítéséről, újabb pedagógus-, illetve orvoslakásokról és egy fonyódi úttörőnyaralóról, hiszen az új ötéves terv végére ezernél több iskolásgyerekkel számolnak. S hogy ki ne hagyjam idegenforgalmi terveiket, a nemrég védetté nyilvánított arborétumuk továbbfejlesztése mellett végleges helyre építik az ormánsági múzeumot jellegzetes talpasházával, berendezéseivel egyetemben. Turista-csalogatónak egy „Vadas-csárdát” építenek a strand mellé, amelyhez a konyhára valót a Mecseki Erdőgazdaság szállítja. A „bombát” — mert ennek nevezte Varga Lajos tanácselnök a meglepetést, amit a beszélgetés legvégére tartogatott, — már a helyszínen mutatta meg odakint a község festői környezetű strandján. Először csak arról beszélt, hogy a strand mögötti erdős részen csónakázó, horgászó tavat kívánnak létesíteni, majd odavezetett egy frissen ásott csatornaféléhez, amelynek a fenekén távolbavesző vízvezeték cső „titokzatoskodott”. — Ugye el nem találná, hogy mi célt szolgál? S hocy tényleg nem találtam--------------------- el, maga m ondta meg, hogy a több mint 3 kilométeres csővezeték „kisharkányt” ajándékos a Sellyéiknek. Egy hónapja sincs, hogy az olajfúrósok percenként 200 literes hozamú. 51 fokos termálvízre bukkantak, s egy hét sem kell ahhoz, hogy a sellyei strand medencéit, gyógykútját ivásra. fürdésre egyaránt alkalmas termálvízzel töltsék fel a lakosság örömére. S hadd tegyem hozzá, hogy nemcsak a lakosság, hanem a turisták örömére is, ha meggondoljuk, hogy nemcsak Harkánynak. hanem Sellyének is van autóbuszjárata, vasútállomása. P. Gy. ja az ily módon tárolt műtrágya mázsáját. Az újpetrei termelőszövetkezet fóliával takarva tárolja műtrágyáját. Látszólag e csekély újítás 1—1,5 forint megtakarítást jelent mázsánként, ezenkívül a műtrágya nincs kitéve sem fizikai, sem vegyi hatásoknak, minősége jó marad. Bemutatták a szakszerű Is- tállótrágya-kezelést is. A szakaszos trágyakezelést kevés többletmunkával összevonják a szervestrágya káliummal, foszforral és mésszel való érlelésével. Különösen fontos ez Baranyában, ahol talajaink nagy részének igen magas az alumínium- és vastartalma. Az istállótrágyával kevert és együtt érlelt kálium ég foszfor szerves kötésbe kerül és így már a növény számára felvehető. Helyes ez a munka azért is, mert ezzel a technológiával lehetővé válik, hogy az alaptrágyának szánt műtrágyát az istállótrágyával egy menetben terítsük. Ily módon felszabadul a vontatókapacitás, nem beszélve arról, hogy egy taposással kevesebb károsodás éri a talajt. A termelőszövetkezetben végzett számítások szerint a trágya rendes kezeléséből és az együttes kiszórásából mintegy 180—190 forint megtakarítást érnek el katasztrális holdanként. Az elmúlt évben a pécsi járásban széles körben alkalmazták a karbamidos levéltrágyázást, katasztrális holdanként hét kilogrammos mennyiségben. Az újpetrei termelőszövetkezet Kozári Jfr- nő szaktanácsadó javaslatára megpróbálta a 25 kg karba* middal való kezelést oly módon, hogy tavasszal kiszórandó nitrogén tartalmú fejtrágyát ősszel az alaptrágyában vitték a területre. Ezzel ismét ki tudtak kapcsolni egy munkafolyamatot, a tavaszi fejtrágyázást. A karbamidot pedig a növényvédőszerrel vegyesen permetezték ki. A kísérlet végeredménye csak aratás után mérhető le, de az értekezlet kritikus szemű gazdászai egyöntetűen azt a megállapítást tették, hogy ezen lényegesen több termés várható, mint a hagyományos művelésű kontroli-táblán. A bemutató résztvevői megtekintették a termelőszövetkezet gabona-fajtakísérletét is. Brunn József, a tsz főmezőgazdásza elmondta, hogy a növekvő állatállomány Igényét csak úgy tudják megfelelően kielégíteni, ha a termésátlagok emelésén túl nagyobb területeket vonnak be a takarmánytermesztésbe. — Ugyanakkor nem mondhatnak le a kenyérgabona-termelés összvolumenének növeléséről sem. Ez indította őket arra, hogy saját maguk döntsék el a „per”-t, melyik gabonát termeljék nagyobb arányban, a Fartőéit, avagy a Bezosz- táját. Náluk a gyakorlat azt igazolta, hogy az intenzívebb körülményeket a Bezosztája jobban meghálálja. Ezt gazolja a kísérleti tábla is, - ro] várhatóan 2—3 mázsás t"fcu* lettermés lesz Bezösztá!ából, mint a Fertőéi fajtából. A jövő gazdasági évben a búza vetésterületen belül megduplázzák a Bezosztája területét. Baracs József megyei fő- agronómus a tapasztalatok összefoglalójában elmondta, hogy általában a megyében elvetett Bezosztája-gabonák- nak csak 5 százaléka gyenge. Az az általános tapasztalat, hogy a megyei átlagban meghaladja a Fertődi búzafajta átlagtermését. Felhívta a figyelmet a San Pastore- búzára is, melyet véleménye szerint a terület mintegy tíz százalékán érdemes termelni;