Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-14 / 113. szám
1968. MÁJUS 14. napló 3 1967. augusztus 28-tól szeptember 3-ig A 600 éves Pécsi Egyetem jubileumi ünnepségei 120 ezer forint művészeti pályázatokra — Dokumentumfilm készül Rendezik az új egyetemi városrész környékét 19G4 végén operatív bizottságot alakítottak a pécsi egye tem 600 éves jubileumi ünnepségeinek előkészítésére. A bizottság tegnap délelőtt ülést tartott a városi tanács elnöki hivatalában. Körösi Lajos, a városi tanács elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Papp Imre, a városi tanács elnökhelyettese, az operatív bizottság titkára tájékoztatta a hallgatóságot a bizottság legutóbbi, 1965. október 11-i ülése óta végzett munkáról. Díszalbum A jubileumi ünnepségek programtervezetét a pécsi városi párt és tanács együttes ülése némi módosítással az elmúlt év novemberében jóváhagyta. Az idén tavasszal az operatív bizottság három tagja a fővárosban járt, s az MSZMP tudományos és köznevelési osztályánál, illetve a Minisztertanács tanácsszervek osztályánál ismertette a tervet. A programot ott is elfogadták. Megállapodás született arról, hogy 1967. augusztus 28 és szeptember 3 között rendezik meg az ünnepségeket, helyi jelleggel, de országos és részben nemzetközi elemeikkel. Megegyeztek a külföldi vendégek meghívásában, az országos művészeti pályázat kiírásában és minden más alapvető dologban. Papp Imre közölte, hogy a Jubileumi program előkészítésére hivatott különböző albizottságok az elmúl félévben serényen tevékenykedtek. A kulturális albizottság néhány nappal ezelőtt megtartott ülésén például elhatározták, hogy a jubileum tiszteletére 10—12 ív terjedelmű, díszes kivitelű albumot adnak ki Pécsről. Az album összeállítását dr. Ruzsás Lajos történész vezetésével már megkezdték. A szervezési albizottság érintkezésbe lépett a városi tanáccsal és a III. kerületi tanács építési és közlekedési osztályával, illetve csoportjával abból a célból, hogy rendezzék, csinosítsák az új egyetemi városrész környékét. A forgatókönyv A volt Dózsa-épület átépítése miatt új helyet kell keresni a Dózsa-, illetve a Zrínyi-szobornak. Papp Imre javasolta, hogy a Dózsa-szob- rot a Rókus-dombon, a Zrínyi-szobrot pedig a Közgazdasági Technikum épülete előtt helyezzék el. A közeljövőben ki kell írni az országos művészeti pályázatokat, mert sürget az idő. A pályázatok díjazására szánt 60 ezer forintos összeget 120 ezer forintra kell felemelni, hogy a neves művésziek is részit vegyenek az akción. Ugyancsak heteken belül tárgyalni kell a Képzőművészeti Alappal, a jubileumi leporellók, címkék, jelvények stb-k megtervezése, a megbízások kiadása céljából. A megbízásoknál előnyben kell részesíteni a pécsi művészeket. A pécsi egyetem történetét, mai életét bemutató dokumentumfilmet kell készíteni, melyet a jubileumi ünnepségek előtt mutanák be a filmszínházakban. A dokumentum-film elkészítéséért a kulturális, illetve pénzügyi albizottság a felelős. Végül Papp Imre javaslatot tett, hogy készítsék el az ünnepségsorozat egységes és mindenre kiterjedő forgató- könyvét. A forgatókönyv kidolgozására, s általában az ünnepségek előkészítésére, szervezésére és koordinálására egy függetlenített személyt kell beállítani, aki a városi tanács egyik félemeleti irodájában kap helyet. Papp Imre javaslatait az operatív bizottság elfogadta, csupán apróbb, részletkérdésekben hangzottak el kiegészítések és folytak viták. Dr. Donhoffer Szilárd, a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektora javasolta, hogy elsősorban prágai, bécsi, krakkói, Ívovi és erfurti egyetemi vezetőket hívjanak meg az ünnepségre. Szentistványi Gyu- láné indítványozta, hogy a Hazafias Népfront egyik pécsi vezetőjét is válasszák be az operatív bizottságba. A javaslatot elfogadták. Többen feltették a kérdést: vajon hová kellene elhelyezni az egyetem megalapításának 600. évfordulóját jelző emléktáblát? A dolog ugyanis nem egyszerű, mert a középkori pécsi egyetem helyét a 70—80 éve folyó kutatások ellenére sem sikerült megtalálni, s aligha várható, hogy megtaláljuk egyáltalán. Végül úgy határoztak, hogy Pécs történelmi városnegyedében jelölik ki az emléktábla helyét. Nemzetközi érdeklődés Dr. Csizmadia Andor, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja elmondotta, hogy Stelling Michaud genfi professzor, a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság elnöke kérdéssel fordult az illetékes magyar szervekhez. Stelling Michaud közölte, hogy bizottságuk időnként tudományos konferenciát szokott tartani. Az egyik konferenciát például 1964-ben rendezték meg Krakkóban, a krakkói egyetem megalapításának 600 éves jubileuma alkalmából. Stelling Michaud kérdése az volt, hogy a „krakkói” mintára, nem rendezhetnék-e meg 1967-ben Pécsett, a jubileum időpontjában a következő tudományos konferenciát? Az operatív bizottság tegnapi döntése: örülnénk, ha itt rendeznék meg a konferenciát, hiszen ez emelné a jubileumi ünnepségek nemzetközi színvonalát M. L. Jénába utazott a jogi egyetem dékánhelyettese Dr. Sztoczáki Mihály egytemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Jénában ugyanis nemzetközi jogelméleti konferencia kezdődött, melyen többek között 6 képviseli hazánkat. A konferencián a szocialista országok jogfejlődése által felvetett elméleti kérdéseket vitatják meg. Az ötvenes évek elején Moszkvában tartott ilyen jellegű konferencia óta ugyanis eddig közösen nem vitatták még meg a szocialista államok jogelméleti problémáit A tervek szerint ezt a konferenciát a jövőben évente rendszeresen megtartják. Megszűnnek a eégi bosszúságok Útépítés a Csorontkában Áz utca" felső végétől, az 11 11 ______ utolsó házaktól i s talán négy perc a buszmegálló, ugyanannyi az impozáns négyszázágyas klinika, a Tanárképző Főiskola oldal- bejárata pedig éppen innét nyílik. Nem a város szíve, az igaz, de külvárosnak sem mondható. Mégsem utca ez, hanem dűlő, Csoronika-dűlő, amint ez látható is a nagy, zománcozott táblán. Az út kétolflalán elterülő kertekben szép kis villák vagy szolid családi házak állanak, s amelyek most épülnek, félig kész állapotban is sejtetik már a korszerű vonalakat, széles, világosságot adó ablakokkal, erkéllyel, esetleg garázzsal. És építik az utat. Kiásták a tükröt, a szegélyköveket most rakják le, két ember hosszú, kifeszített zsinórhoz illeszti a szabályosan faragott köveket és cementtel ragasztja. A csoronikabeliek régi kívánsága volt ez, akkoriban jártam is itt — vagy két esztendeje lehet —, mondták, hogy a fuvarosok vagy teherkocsisok az utca végén lerakták a tűzfiát, szenet, slam- mot, mert jármű ide — sáros időben — föl nem mehetett. Az esővíz meg — ami a hegyekről lefut felduzzadva — VWWWWVMI 4 két olajosruhás munkás átveszi a fiolát, egymásra néz, majd belefúj az üvegcsőbe. A kémcső alján fehér, kristályos anyag elsárgul, majd halványbarna színre vált. A két munkás évődve, műértő szemmel nézi a látványt. Arcukra van írva, hogy máskor is megcsinálták már ezt a próbát az orvosi rendelőben, s tudják, hogy amíg a kristályos anyag megmarad a sárgás, vagy barnás szín- árnyalatnál, addig nincs különösebb baj. Az orvos csak akkor csóválja meg a fejét, ha a kristályok zöldre, kékeszöldre színeződnének. Akkor — ahogy mondani szokták — nem volna mese. Le sem tagadhatnák, hogy sokat ittak, és az orvos egyszerűen hazaküldené őket. — Műszakkezdés előtt néha megcsináljuk ezt a szúrópróbát — tájékoztat Palotai György üzemorvos, amikor a két munkás elmegy. — Sok balesetet okozhat az ital, védekeznünk ':ell ellene. Tizenöt éve nevezték ki -Ír. Palotait Pécsújhegy üzemorvosának, valójában viszont már huszonöt éve él ezen a helyen. 1941. és 1951. között a pécsújhegyi bánya- kerü'et orvosa volt, a mai szóhasználattal élve tehát azt mondhatnánk, hogy ő már a felszabadulás előtt is üzemorvos volt. — Nem volna pontos a szóhasználat — mondja figyelmeztető hangsúllyal. — Jó napot, doktor úr! lenkedései hasznosak. És azt hiszem, azt sem veszik rossz néven, hogy az üzemorvos foglalkozik az emberekkel. Közöttük a gondozottakkal, így hívjuk mi azokat, akik se nem betegek, viszont nem is egészségesek, s állandó orvosi ellenőrzésre szorulnak. Ide tartoznak a magas vérnyomásúak, a hat „cukros”, a „szívesek", a reumások, no és természetesen a szilikózisosok, mert a szénmosóban vannak szilikózisosok is. Időnként beutaljuk őket a Sikondai Éjjeli Szanatóriumba... — Egyébként több mint kétszázötven gondozottunk van, s ez nem kis szám a kilenc- száz ember közül. — A többi mind egészséges? — Igen, bár minden évben behívjuk őket vizsgálatra. Kötelezővé tesszük, hogy megjelenjenek, hiszen megtörténhet, hogy valaki egészségesnek érzi magát, közben beteg. Emberekről van szó, nem tréfálhatunk!... Szóba kerül még a szili- kóbusz, mely hamarosan idelátogat, meg a véradónap, mely szintén közeledik. Aztán az óránkra pillantunk: fél négy van már, egy órával ezelőtt letelt a rendelési idő. Az orvos becsukja táskáját, s elindul a város felé. A munkások, akik találkoznak vele, barátságosan köszöntik: — Jó napot, doktor úr! — Magyar — náznak — mondja töprengve a doktor. — De nem is tiltakoznak nagyon. Tizenöt éve, amióta üzemorvos vagyok, még sohasem volt a pécsújhegyi vezetőkkel komolyabb vitám. Mindig meg értettük egymást. Egyedül a tröszttel kaptam össze, mert egy laboratóriumnak rossz volt a szellőzése, t állandóan tele volt bróm-, benzol-. benzin- és széntetra- klorid-gőzzel. Nem akarták elhinni, hogy a viszonylag csekély mennyiség néhány hónap alatt halálos mérgezést okozhat. Végül írtam hozzájuk egy levelet, s közöltem velük, hogy nem vállalok felelősséget az ottani dolgozók életéért. Erre sürgősen berendeztek egy másik, egy egészséges labort. Bejön egy beteg. A doktor megnézi az EKG-leletet, s elégedetten konstatálja, hogy egészen jó. A beteg panaszkodik, hogy ideges, s akarata ellenére is meg- megrebben a szemhéja. Az orvos megvizsgálja, majd felír valami nyugtatót. — Az a tröszti eset egyébként rég volt — mondja, visszatérve az előbbi témára. — Már hosszú évek óta harmonikus közöttünk a viszony. Azt hiszem, az elmúlt tizenöt év alatt minden üzemben felismerték, hogy az üzemorvos okvetetzabolátlanul hömpölygött végig az utcán, de a nagyobbik baj az volt, hogy a házak alapzatát alámosta. Akkoriban írtam egy cikket a tanács ígéretével, hogy megépítik a Cso- ronika úttestjét, „de nem most”, hanem két év múlva, előbb pénz nem lesz rá. Tisztességes ígérete volt ez a III. kerületnek, nem ámítottak senkit. És nem egész két év után, lám, építik is. Csak hát ez sem megy könnyen. Nem a pénz miatt, az megvan, hanem ... hogy is mondjam... Fönt a zsákutca végén, a jobboldali utolsó házban laknak Szekeres Györgyék. Zömök, jó erőben lévő nyugdíjas vasas, 72 esztendős. — Méeiscsak lesz út itt... — mondom. — Lesz. de volt is, van is még vita elég. — Az út a lényeg, nem? — Igen, de némelyik kertből le kellett adni kisebb- nagyobb kis sávot. Nem is ez volt a probléma, hanem ahol elkeskenyedik az út, ott van egy élősövény. A tulajdonosa nem nagyon hajlandó kivágni, és én ezt meg is értem, mert mindenki ragaszkodik ahhoz, amije van. De ha egyszer muszáj! A szomszédból — éppen a szemközti, szintén utolsó házból — átjön Halmos Gyula bácsi is. — A kisajátított kertrészekért fizet-e valamit a tanács? — kérdem. — Nem fizet — mondja Gyula bácsi —, de nem is lenne jogos. Mert a rendelet szerint csak tókor fizetnek kártérítést, ha a kisajátított terület meghaladja az egész kert húsz százalékát. Ennyit viszont senkitől sem vettek el. — Nem ez a baj, hanem az, hogy ha így megy, rám döntik a házat. Halmosra *éz> bizonyga-------------------tást varva, s Gyula bácsi rábólint. A ház előtt van egy kis térség, valamivel szélesebb, mint az utca bármelyik szakasza, de ahhoz, hogy egy kocsi — teherautó vagy szekér — kényelmesen megforduljon, szűk a hely. így aztán vagy Halmosék kerítését nyomják vagy Szekeresék házának oldalát. — Igaz, Gyula?! Hozzád jött egy fuvaroskocsi nemrég, valahogy följött ezen az istenverte úton. Ahogy fordult, nekiment a házamnak — mondja Gyuri bácsi. — Kimegyek, mert hallottam, hogy zuhog a fal a szobában, szóval kimegyek, szólok a pasasnak. Erre azt mondja, nem nekem, hanem Gyulának, hogy „ez biztos valami kommunista, mert nagyon ordítozik”. Persze, hogy ordítozok. — Múltkor meg reakciós voltál — szól közbe a felesége nevetve. — Az! Képzeld el, teherautó hordja fel ide a követ. Leszórja, fordul, neki a falnak. Kivárok a kapun, mondom a sofőrnek, ide figyelj öcskös, ha én egyszer... Idézi, mit mondott, amit én le nem írhatok persze. — Erre a sofőr előhúz valami szerelővasat, azt mondja nekem: „Kuss, vén reakciós! Soha életében nem dolgozott, mit kiabál?!” Ezt mondta. Nekem mondta ezt, aki több mint ötven éven át dolgoztam a szakmában. Magamban mosolygok, de csak egy pillanatig, mert rádöbbenek. hogy egy egyszerű út építése mennyi gondot, bajt okoz az itt élő embereknek; vitáznak, összevez- nek, a meggondolatlanabbja sértéseket vág a másikhoz s mindez azért, mert — érthető módon — ragaszkodnak sa;át kis tulajdonukhoz. Nem lak nak itt „pénzes” vagy f°ne- gazdag emberek. A lakók ösz- szetétele ez: bányász, gépkocsivezető, műszerész, nyugdíjas, kőműves, vendéglátós dolgozó, bognár és más iparos. A kis ház meg a kert, meg a szőlő némelyik egy fél emberöltőn át végzett munkádnak eredménye, s ezt óvják, védik. Kimegyünk fz «teára, itt 3 - lesz a forduló ki kéne tágítani. Gyuri bácsi azt mondja: „Gyula! Adhatnál az elökertedből egy sávot és mindjárt nagyobb a hely . A szomszéd meg azt mondja: „Te könnyebben adhatnál a kertvégböl, le kéne kicsit faragni a dombot és környrn fordulnak a kocsik ...” Vitatkoznak, a földön fadarabbal rajzolgatják a telepet, hogy lenne jobb, s úgy lenne jobb, ha a másik adna egy darabka földet s nem ő. Sok idő nincs persze a vitára, mert az útépítők iassan fölérnek a zsákutca végére s addig kettejüknek dönteniük kell. De éppen ez a nehéz, a döntés, még akkor is, ha örülnek az új útnak s megszűnnek a régi-régi bosszúságok. Mert a régi gondok után jönnek az újak s ez így megyen időtlen idők óta. Rab Ferenc Ifjú mesterek Néhány nappal ezelőtt a Kossuth Lajos utcai Csemege tanboltban egy jegyzőkönyv készült, mely arról tanúskodik, hogy a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat fiatal dolgozói közül 16-an nyerték el a „Szakma Ifjú Mestere” címet és az ezzel járó különféle fokozatú jelvényeket. A vizsgázók közül 14-en fűszercsemege és ketten a húshentesáru szak fiatal eladói. A nagy izgalommal várt vizsgán jelen voltak a megyei tanács és KPVDSZ képviselői is. Különösen a négy aranyjelvényes érdemel dicséretet: Pott Kálmánné, Bi- letics Márta, Gircszáv nosné és Halmai Józseiné Felszabadulás előtti munkám csak annyiban hasonlítható a maihoz, hogy bejárhattam az egész pécsújhegyi üzemet, $ elmondhattam észrevételeimet. Egyébként nem volt hatalmam. Ha akarták elfogadták a kifogásaimat, ha akarták nem. — Ma van hatalma? — kérdem tőle. — Ma igen! Ma egyenesen igénylik, hogy az üzemek munkavédelmét, tisztaságát ellenőrizzem. Felelős vagyok az étkezdéért és konyháért, általában mindenért, ami az emberek egészségével összefügg. Most például, az üzem egészségügyi hét alkalmából általános nagytakarítást rendeztünk az üzemekben. — Kitől kap fizetést? — A tanácstól. — Ezzel is hangsúlyozni akarják, hogy független vagyok a tröszttől. Nagyon szépen hangzik ez. Mégsem lehet olyan egyszerű a dolog. Mert nézzük csak az üzemvezető szemével az orvost! Mit gondolhat az Palotai doktorról? Lehetséges, hogy kellemetlen embernek tartja öt. Olyan személynek, akinek hivatali kötelessége, hogy mindenbe beleszóljon, örök okvetet'en- kedő legyen, költséges mun- kayédelmi berendezéseket követeljen stb. Aligha hihető, hogy újiongva fogadják az észrevételeit! — Valóban, nem hozsan-
