Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-13 / 112. szám

1968. MÁJUS 13. napló 3 divatfomuiatá a Cfyá't&an Száz nyári ruhát, fürdőru­hát és strandcikkeket mutatott be a Pécsi Bőrgyár kultúrter­mében az Állami Áruház. A divatbemutató előtt kiosztott szavazólapokkal a felvonuló modellek számaival szavazha­tott a közönség, melyik férfi, női vagy gyermekruha tet­szett a legjobban. A szavaza­tok alapján igyekszik az áru­ház bővíteni azoknak a cik­keknek a választékát, amelyek a közönség körében a legna­gyobb sikert aratták. Az alábbiakban egy női, egy gyermek és egy férfi fürdő-, illetve kempingruhát muta­tunk be. 1 Kétéves az iszapbrikett Jó minőségű tüzelőanyag—Hét vasion brikett naponta Növekvő kereslet Május 31-től Megszűnik a pécsi bűzforrás Többé nem dolgoznak fel állati tetemeket A jelenlegi üzem csak gyűjtőhely lesz 1968-ban elkészül a zóki üzem Két évvel ezelőtt — a me­gyei pártbizottság felkérésére — a Szénbányászati Tröszt Kutatási Osztályán, s ezt kö­vetően az újhegyi széndúsító üzemben érdekes kísérletek kezdődtek a Pécsett oly nép­szerű, s mégis oly sok bosz- szúságot okozó iszapszén kul­turált felhasználásának lehe­tőségeivel kapcsolatban. A kí­sérleteik sikerrel jártak, s 1964. május elsején Újhegyen megkezdték a slamm-alap- anyagú brikett gyártását. 5000 kalória A laboratóriumi kísérletek­kel előkészített gyártási tech­nológia szerint először vízte­lenítési eljárásnak vetik alá az iszapszenet, majd kötő­anyagokkal keverik, s ezt kö­vetően préselik. A mintegy 3500—3600 kalória értékű szén iszapból készült brikett 4900— 5000 kalória fűtőértéket kép­visel. A brikettgyártás üzemi berendezéseit — a Brikett­ipari Tröszt segítségével —, az újhegyi üzem dolgozói ké­szítették el — többségükben kiselejtezett hulladékanyagok­ból. A kísérleti brikettgyár három hónap alatt üzemképes lett, s műszakonkénti hétva- gonos kapacitással azóta is dolgozik. A fogyasztók rövid idő alatt megkedvelték az új, kulturált fűtőanyagot. Igaz, a kereslet az egyes hónapokban rendkí­vül változó, összességében azonban növekedést mutat. 1965-ben például 16 ezer ton­nát állított elő az újhegyi üzem, 1966 első negyedében pedig 5462 tonnát. Különösen kedvezően hat a fogyasztásra az a tény, hogy az áorilisi árrendezés a pécsi brikettet nem érintette: továbbra is 50 forint 40 filléres áron kap­Pusztaszőlősön az olajbá­nyászok egy váratlan gázkitö­rés megfékezésén dolgoznak. Az egyik kutatófúrásból tört elő a gáz. amely folyékony szénhidrogénnel keveredve, negyven méter magasra szö­kik fel. A kitörés után azon­nal megkezdték a kút elzárá­sát. Az alföldi olajbányászok munkáját azonban gátolja a szénhidrogénnel és gazolinnal ható mázsája. (Az iszapszén 23, a hidasi brikett 79 forint.) Mindezek alapján az lenne a természetes, ha a brikettgyár­tás mennyisége — ha nem is ugrásszerűen, de folyamatosan emelkedne Ezzel szemben az a helyzet, hogy a két esztendő minden sikere ellenére ve­szélybe került a vállalkozás jövője. 160 ezer tonna iszapszén Kárpáti Ferenc, az újhegyi üzem vezetője erről azt mondja: — A jelenlegi brikettüzem kísérleti jelleggel épült, s az üzemelési engedély a nyáron lejár. Uj, végleges üzem épí­téséről egyelőre szó sincs. Egyszóval nem tudom, mi lesz... A „kísérleti” üzem két év óta folyamatosan és zavarta­lanul üzemelt, műszakonként hét vagon brikettet adott, s egyetlen esetben sem okozott balesetet. A Bányaműszaki Felügyelőség mindennek elle­nére helyesen és jogszerűen jár el. amikor a kísérleti Idő lejártával az üzemelési en­gedély megvonását tervezi. Az illetékeseknek a pozitív eredményű kísérletek láttán már időben kellett volna új, végleges berendezésről gon­doskodni. Némileg bonyolítja azonban az ügyet, hogy a bri- kettgvártás profilgazdája egy országos jellegű vállalat, melynek érdekei nyilván nem mindig és mindenben egyez­nek a Szénbányászati Tröszt érdekeivel. A Szénbányászati Trösztnek egyébként nagyka­pacitású brikett gvártó üzem létesítése nem is áll módjá­ban. ugyanakkor az iszanszén feldolgozása és piacra dobása nagyon is érdeke, hisz 160 terhes levegő, amely marja a bányászok arcát, szemét és csak a légszűrő berendezések, illetve felszerelések segítségé­vel sikerül a kút közelébe férkőzniök. A bányászoknak — nagy erőfeszítések árán — sikerült a megsérült elzáró­szerkezetet lebontani, s jelen­leg új zárószerelvény beépí­tésén dolgoznak. A szakembe­rek úgy vélik, hogy rövidesen sikerül elzárni a gázkitörést. ezer tonnát meghaladó állan­dó jellegű készlettel rendel­kezik ... A pécsi brikettgyártás te­hát zsákutcába jutott. A két sikeres esztendő minden ered­ménye veszélyben forog. A TÜZÉP Vállalat közvélemény­kutatása szerint a közönség megszokta és megtanulta a pécsi brikett használatát, a szállító vállalatok — MÁV, AKÖV —, örömmel vették, hogy a rendkívül piszkos, ne­hezen szállítható slamm ki­szorulóban van. A szakembe­rek már a továbbfejlesztés lehetőségeit is kutatják: szó­ba jött egy 200 vagonos üzem terve, mechanikus úton víz­telenített gyártási eljárás, s most mindennek álljt paran­csol a tény: a kísérleti üzem engedélye lejárt, új üzem pe­dig nincs. A megoldás? Úgy gondol­juk, két fokozata van: 1. A lehetőségek szerint meg kell hosszabbítani a kísérleti üzem működési engedélyét, 2. mi­előbb tisztázni kell, kinek joga és érdeke egy állandó jellegű brikettüzem létesítése és üzemeltetése, s ennek alap­ján a lehető legrövidebb időn belül meg kell ezt az üze­met teremteni. Újabb fordulatot vesz az Állatifehérje Vállalat pécsi üzemének ügye. A Pécs váro­si KÖJÁLL erélyes cselekvés­re szánta el magát, s felkér­te Gál Jenőt, a vállalat bu­dapesti igazgatóját, hogy utaz­zék le Pécsre. Amikor ez meg történt, a KÖJÁLL az igazga­tó elé tárta, hogy a vállalat a sajtó sorozatos bírálatai, a közvélemény sürgető nyomá­sa, az ismételt egészségügyi vizsgálatok, a komoly mulasz­tásokat feltáró jegyzőkönyvek ellenére sem tett semmi ér­demlegeset a pécsi üzemben. Lényegében minden maradt a régiben. A helyzet olyan sú­lyos, hogy kérdésessé vált: fenntartható-e a pécsi üzem egyáltalán? Engedélyezhető-e, hogy a régi módon dolgoz­zon tovább? Gál Jenő igazgató megér­tette, hogy az egészségügyi hatóságok, a pécsiek türelme véget ért. Szó szót követett, majd jegyzőkönyvet írtak, melynek lényege a következő: 1966. május 31-gyel megszün­tetik az állati tetemek feldol­gozását a pécsi üzemben. Jú­nius elsejétől kezdve az üzem a város és megye egyszerű begyűjtőhelyévé válik és ma­rad 1968 végéig, az új zóki üzem felépítéséig. 1966. június 1. és 1969. január 1. között az elhullott állatok feldolgozását a vállalat solti üzemében vég­zik el. Tekintve, hogy a frissen be­hozott állati tetemeket leg­feljebb egy napig tárolhatják az üzem területén, s egyéb­ként is: nem a tárolás ha­nem a feldolgozás szokott át­ható bűzzel járni, a megálla­podás nagyon előnyös. Arra vezet, hogy megszűnik az erős szag, amelyet — széljárástól függően — hol a város köze­pén, vagy éppen Ujmecsekal- ján szoktunk érezni. Ha az alapvető egészségügyi, higié­niai előírásokat betartják, jú­nius elseje után — a telephely közvetlen környékét kivéve — nem is fogjuk észlelni, hogy az Állatifehérje Vállalatnak létesítménye van a város te­rületén. Az átszervezés miatt a pécsi üzem csak mintegy 12 dolgo­zót tud megtartani a 44-ből. Azok, akik elmennek, nem örvendeznek. Az igazsághoz tartozik azonban az is. hogy a pécsi üzem törzsgárdája alig néhány személyt számlál, ígv az átszervezés ellenére is le­hetőség nyílik arra, hogy a törzsgárdát, illetve azokat, akik közeli nyugdíjazás, vagy valamilyen más, nyomós ők miatt igen kedvezőtlen hely­zetbe kerülnének — megtart­ják. A többinek a MEDOSZ megígérte, hogy segíteni fog az elhelyezkedésben, ami nem is lesz nehéz dolog, hiszen az üzemek, vállalatok két kézzel kapnak a férfimunkaeró után. Az intézkedés, vagyis az ál­lati tetemek feldolgozásának megszüntetése csak félmegol-. dás. Az a tény, hogy két és fél évig még állati tetemeket tárolnak a lakott települések közelében — még mindig kel­lemetlen, amit csak ideiglene­sen lehet megengedni. Figye­lemmel fogjuk kísérni a zóki építkezéseket. és legkésőbb 1968 végén meg keil szüntetni a telephelyet a városban. — Magyar — — Higanygőzlámpákat sze­relnek fel Mágocs főutcáján A közvilágítás korszerűsítésé­re 44 ezer forintot költ eb­ben az évben a községi ta­nács. Gázkitörés Pusztaszőfősön Békés Sándor A teitifßi kőbánya A Baranya megyei Építőanyagipari Vállalat. IT-es számú tettyei üzemegysége látja el a környező építkezéseket hen- gerlési kawccsal és betonkaviccsal. Évi össztermelése mint­egy 26 ezer tonna. I Az öregasszony a kapu­ban állt, úgy tűnt, hogy a községi hangoshíradó köz­leményeit hallgatja, egyik lábával a régimódi ház ce­mentlépcsőjén támaszkodva vagy mint egy fáradt, fa­lusi kendőkbe burkolózott fekete madár; nagy útköz- í ben csak egyetlen percre pihent meg, talán még any- ' nyi időre sem. Úgy tűnt, hogy mozdulatlan; az ar­ca, mely kifürkészhetetle- ;; nül egyszerű volt s repe- > dezett a ráncok hálózatá- ;! ban, a keze is a pléh- ' tányérral, amiben a kiska­csák elé szokta tenni az összevágott zöldet, s moz­dulatlan volt a lelke is, ]! amely így május táján egyszerre szokott estéről reggelre egy egész eszten­dőt öregedni. Csak állt az alkonyat poros, ritkuló szí­neiben, olyan volt, mint az itteni táj, zárkózott, agya­gos és víztelen, általában a por uralta a tájat, mint ahogy a köd rá szokott te­lepedni a völgyekre, lustán, nehézkesen, az itteni vizek nyers, jódos szaga csak haj­nalonként tudott felszállni a hűvös kutak mélyéből, mint a szellem, egy ideig szabadon lebegett az udva­I rok fölött, amíg az első te­herautó vagy vontató meg nem mozdult a faluban. Az öregasszony csak állt a ce- i mentlépcsőn, mert a moz­dulatoknak tulajdonképpen nincs is időtartamuk s az emberek fejében a leg­többször összekeverednek a mozdulatlansággal. Egy fe­kete autó húzott el a ház előtt, a közelben megállt, a vendéglőnél, egy városias külsejű ember szállt ki be­lőle, bement a vendéglőbe, ahol a kihelyezett techni­kum érettségiző diákjai vár­ták, az igazgató nélkül nem kezdhették meg a banket­tet. Az öregasszony az autót nézte, amely a hosszú vára­kozás reményében lehúzó­dott az árok széléig; életé­ben kétszer ült autóban, egyszer az urát kellett kór­házba vinni a hasával, a mentős rászólt a volán mel­lől: maga is jöjjön velünk, nénike; másodszor a sajt­üzem teherautója hozta ki a városból, a sofőr lekiál­tott neki valahonnan a ma­gasból s előre ültette maga mellé a fülkébe. Egész éle­tében gyalog járt, ha a vá­rosba akart menni, beletet­te a kosárba a cipőt, csak beszaladt a szederfák kö­zött, volt egy rövidebb út is, amit száraz időben hasz­náltak. Tele volt az élefe kilométerekkel és bátyúk­kal; a háború alatt kapott egyszer egy levelet az urá­tól, hogy ekkor és ekkor itt és itt viszik át őket egy állomáson, gyalog ment oda, hetven kilométeres út volt, a batyuval száznegyven. Két napig várt tétlenül az idegen állomáson, azután visszahozta a batyut érin­tetlenül. Tele volt az élete kosarakkal és kiskacsákkal, szigorú törvényekkel és pa­rancsolatokkal, porral, gye­rekekkel. Megszülte a gye­rekeket, három meghalt kö­zülük. Szigorú, elrendelt életrendje volt, amiben ép­pen olyan kegyetlen tudott lenni önmagához, mint a környezetéhez, a lelke leg­mélyéig átérezve, hogy amit egyszer megkapott vagy megszerzett, azt minden körülmények között meg kell védenie, legyen az em­ber, állat vagy tisztesség, öreg volt, sokan ismerték a környéken, az életében mégis alig lehetett találni valami említésre méltót, s ha mégis, ezek között ép­pen úgy fel lehetett fedez­ni azt a fájdalmat, amit a középső fia halála iránt ér­zett aki a fronton halt meg, vagy a húsvét előtti buzgó gyónásokat, vagy mint ezeket a kis megtor­panásokat a lépcsőn, min­dig és mindenkor, mielőtt belépett a házba, mintha mindig és külön el akart volna búcsúzni a főutcá­tól, ahol a régimódi ház állt. A világ tele van öreg­asszonyokkal, és különös módon úgy tűnik, hogy csak az a közös bennük, hogy öregek. Mindenkinek az életében, családjában vannak ilyen kifürkészhe­tetlenül egyszerű öregasz- szonyok, nagyanyók, nagy­nénik, szomszédasszonyok, kedves, ráncos forgatag ez az ember emlékei között. Mindenki életében van egy­két öregasszony, úgy tűnik utánozhatatlanok, nem re- ceptszerűek, és vannak idők és helyzetek, amikor nem tudunk velük egész ponto­san mit kezdeni. Vannak öreg hölgyeink, akik parfü­mökkel élénkítik fel maguk körül a vénséget, vannak rozsdás külvárosi öregasz- szonyaink. akik több verést kaptak otthon, mint egy jobb házból való kutya, vannak, akik zsugorian a szalmazsákba dusdossák a spórolt pénzüket és nem adják oda autóra a követ­kező generációknak, mások lágyabb szívűek és odaad- - ják, vannak mozdulatlan - kis öregasszonyok, akik í mindig megállnak, mielőtt j belépnek a házakba és kö- i rülnéznek, mintha minden, ' ami a világon van: rájuk < volna bízva. > Az öregasszony ott állt í a kapuban. Jelentéktelen \ kis öregasszony volt, a han- í goshíradót hallgatta egy . percig, amely éppen az ipa- í ri vásár utazási kedvezmé­nyeiről mondott valamit, de lehet, hogy nem is ér­tette egész pontosan, hogy miről van szó, mert szél fújt a sajtüzem felől s időnként magával sodorta a hangokat. Azután a temp lom felől befordult egy cseh traktor, mint egy öü hős, bíbor színű bogár morgott végig az utcán, házak ablaka lazán megr.-- megett. A traktor elhúzott az öregasszony előtt, akit a por vastag, lassú felhője takart be a házzal együtt. Azután elszállt a por. s az öregasszony már nem volt ott a lépcsőnél, mintha be­szippantotta volna a ház, amelynek fehér homlokza- ) ta és ablakai. így nélküle £ bizony elveszítették tiszta ; fehérségüket és üveges ’ nvüket, mintha az előbb az í a perc. csupán egy varázs­lat lett volna. Thiery Árpád i Erb János felvételei. AZ ÖREGASSZOMY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents