Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

1966. MÁJUS L napló 5 Fiatal Utazók Klubja Százhatvan pécsi „világjáró“ - Úticél: Lengyelország, Bulgária, Finnország Két évvel ezelőtt alakultak meg a KISZ Bizottságok mellett az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda osztályai. Ba­ranyában merült fel először az ötlet, hogy azokat a fia­talokat, akik szeretnek utazni, klubszerű formában is össze lehetne gyűjteni. A Városi Művelődési Házban 1965. feb­ruár 22-én megalakult a Fia­tal Utazók Klubja. n célkitűzések Kétszázhatvanöt fiatal gyűlt össze először. A klubnak pa­píron lefektetett programja volt. Idézzünk néhány pon­tot: „1. A klub célja: rendsze­res találkozási alkalmat biz­tosítani azoknak a fiatalok­nak, akik az ismeretszerzés egyik komplex formáját, az utazást kedvelik. 2. Olyan programokat adni, amelyek megismertetik a klub tagjaival azoknak a városok­nak, országoknak történetét, mai életét, műemlékeit, mű­vészetét, melyekbe csoporto­san utaznak a fiatalok. 3. Nyelvek megismertetése.” Szerepel még a célok kö­zött a baráti országok népei­nek jobb megismerése és a klub közösség-formáló szere­pe is. Végh József, a klub veze­tője bőséges adatokkal szol­gál az eddigi tevékenységről: — Igyekszünk minél szín­vonalasabb előadásokat bizto­sítani, útibeszámolökat, vetí­téseket. Rendeztünk szellemi vetélkedőt is, a győztes, egy kesztyűgyári fiatal, csehszlo­vákiai utazást nyert. Tokiótól Ulánbátorig Lássunk néhányat a klub rendezvényeiből. Baráti találkozó német ven­dég-fiatalokkal. A Bóbita Bábegyüttes beszámolója uta­zásairól. Az NDK legszebb tá­jai. Vadász István fotómű­vész illusztrált előadása: 200 kép Görögországból. Dr. Joó Kálmán, a budapesti Cseh­szlovák Kultúra osztályveze­tője a Magas-Tátráról és Prá­gáról tartott ismertetést. Szi­geti Pál, a KISZ Központi Művészegyüttesének igazga­tója Tokiótól Ulánbátorig címmel tartott útibeszámolót a pécsi fiataloknak. Egyik legszebb előadásnak a vetí­tett képekkel kísért beszámo­lót tartják, amely a Kék Ad­ria címet viselte. Közös utazások Minden rendezvény alkal­mával vitrinben helyezik el az illető témához kapcsolódó könyveket. A Megyei Könyv­tár állítja össze a könyve­ket, de olykor, mint például a Drezdai Képtár műkincsei című előadáskor, bő bibliog­ráfiát adott a fiatalok ke­zébe. A klub tagjai — most 150—160-an vannak — ta­valy az NDK-ban vettek részt közös utazáson, az idén Krak kóba és Zakopánéba men­nek. De az expressz útjaira mindenkor elsőként jelentkez hetnek. Többen indulnak jú­niusban bulgáriai útra, az ő részükre megelőzően ismerke­dési estet rendeznek. Ugyan­csak indul pécsi csoport majd Finnországba is, s természe­tesen ezelőtt is, mint a többi ilyen út előtt, olyan előadást iktatnak a programba, amely az illető országról nyújt is­mereteket. S mi van a nyelvtanulás­sal? — A klub legtöbb tagja — válaszol Végh József — a TIT nyelvtanfolyamaira jár. Indítottunk külön lengyel kur­zust, mivel az nincs a TIT­ben, de megakadt a munka, mert egyelőre nem tudtunk elég tankönyvet szerezni. Hz idei program Az idei programból egy kis ízelítő (az utazásokon felül!): A Világ Ifjúsága című lap olvasói ankétot rendez, elő­adást tart Lantos Géza buda­pesti mérnök „Látogatásom Hanzelkánál és Zikmundnál” címmel, Makay György ang­liai, svájci és vietnami élmé­nyeiről beszél, és májusban ismét szellemi vetélkedőt rendeznek a klubtagok szá­mára. Diákok, orvosok, mérnökök, pedagógusok, munkások, al­kalmazottak — sokféle fiatal tagja a klubnak. Prospektu­sok, folyóiratok állnak ren­delkezésükre. alkalmanként levetíthetik saját készítésű diáikat vagy kisfilmjeiket. Né- hányan segítenek az Expressz társasutazások szervezésében. Olykor fototanácsadást tar­tanak, hiszen az utazással többnyire együttjár a fény­képezés is. A célok nagyjából megva­lósultak, s a klubtagok való­ban közösséggé forrtak ösz- sze. Nem is egy közülük ál­landó látogatója lett a mű­velődési háznak, irodalmi mű­sorok és más rendezvények látogatója is. Falu végén — Szokolai felv. — hetetlen”, ötvenkilenc évé­vel hol itt, hol ott bukkan fel a faluban; ez nem úgy van ám, hogy megnézzük: hány óra van, mondja, az arca tapasztalt és udvarias, időnként egy kicsit csodál­kozó, s érezni mögötte a szomorúság szürke színeit, az élet váratlan fordulatait, a tapasztalatokat, amiket a legtöbb ember mélyen és szemérmesen elrejt magá­ban. — Mi szép van a maga munkakörében ? — Hát kérem, ez egy ko­moly kérdés — mondja bi­zonytalanul, azután egy kis noteszt húz elő a zsebéből, felteszi a szemüveget; ha megengedi, mivel fel lett téve a kérdés, hogy miért szeretem ezt a mozgalmat, mondja s belelapoz a no­teszba; ez az, pont megta­láltam, s elkezd olvasni a notesz ceruzasoraiból, az emberről, a humanizmusról, a jogok természetes egyenlő­ségéből. Szabad ideiében fi­lozofálgat, ha eszébe jut valami, leírja, ákombáko- mos kis aforizmákat írogat, saiát használatra, de a meg­állapítások mélyén a ta­pasztalatok bölcsessége rej­tőzik. S gondoljuk csak el; ha valaki eljut a noteszig és a ceruzáig, hogy a körü­lötte felbukkanó pillanatok­ból leszűrjön magának va­lamit... Többször kitüntették jő munkája miatt, amikor ide­jött, ez volt a legrosszabb földművesszövetkezet az egész nagy környéken, Schneider Márton (mint itt mondják) felfogta „forra­dalmi köpenyét” s munka­társaival hamarosan min­dent helyrehozott. Óriási munka volt. Mennyi? Ki tudja ezt megmondani? Azt mondják: nem volt még szabadságon, nem üdült még. Azt mondja: sose vol­tam beteg. — Ha magára volna bíz­va, mikor menne nyugdíj­ba? Zavartan néz maga elé. — El kell menni. Az em­ber megöregszik. Pedig ha élnék, millió évig is ma­radnék ... A harmadik Monoszlai Endre, a vé­méndi iskola helyettes igaz­gatója. Otthon van, mondják az iskolában, beteg. A beteg­ségben járatlan emberek röstelkedésével fogad, a ka­masz rejtegeti ilyen külö­nös ügyetlenséggel a zava­rát. A szoba kissé fáradt s homályos, az ágy nyitott, a sarokban egy régies íróasz­tal, mintha kezdettől fogva érintetlen volna, kint az ud­varon, mint egy mérges bo­gár, a mosógép zúg. Mo­noszlai Endre háziköpenyt húz, furcsa, bölcs mosoly dereng az arcán: itthon he- vergetek, várom az egészsé­get, mondja szomorúan, oxigénhiány, mutat a mellé­re; hatvan évet megértem és még nem voltam kórház­ban. Megmondom, miért jöttem. Néz rám a szemüveg mögül. — Csak nagyon keveset, nehogy pironkodnom kell­jen a többiek előtt, akik többet csináltak mint én — mondja. — Most, hogy visszanézek, egy csendes fo- lyónak látszik az egész. Vi­lágos, hogy nem ilyen volt, de most így látom. 1928-ban került Véméndre, azóta itt van s tanít. Hatá­rozott volt s példásan igaz a volksbundista áramlatok idején, helytállt s akkor bi­zony hőstettnek számítottak ezek a helytállások, és ta­nított, szakadatlanul közel negyven éven át, időnként olajszagú tantermekkel, egy­szerű fizikai példákkal vagv a helyi dalárdával álmodott a lelke mélyén talán kissé zúgolódott is, mert húsz meg harminc évvel ezelőtt mennyivel falusibb volt a falu, mint ma, s egy jól- képzett, ambiciózus pedagó­gusnak egy kicsit számkive­tés is. 1947 óta ő vezeti a község kulturális életét U. Ami a teljesítmények mögött van Tanár, karnagy, zeneszerző niportsorozatunkban néhány eredményes pályaké- pet szeretnénk körvonalazni, bemutatni a mun­kát, az erőfeszítéseket, melyek a kiemelkedő emberi teljesítményeket lehetővé teszik. Arra szeretnénk rávi­lágítani, hogy a kimagasló emberi teljesítmények nem véletlenül születnek, a siker és elismerés nem szerencse kérdése. A teljesítmények mögött mindig tehetség és nagyon komoly, fegyelmezett munka van. A sikeres emberek általában, az összes tudatos képességüket az el­érendő célra összpontosítják. Ez a fegyelmezett életút mindenki előtt nyitva áll... Tillai Aurél zeneszerző, a Tanárképző Főiskola adjunk­tusa, a főiskolán heti tizenöt órában tanít, részt vállal a já­rulékos terhekből; vizsgáztat, levelező hallgatókkal foglal­kozik, több kollégával együtt a karvezetés jegyzetén dolgo­zik pillanatnyilag. Párhuza­mosan a zeneelmélet köréből végez tudományos munkát, s a főiskola vegyeskórusát is vezeti, mely az elmúlt évek­ben több aranyérmet nyert, többek között az egyetemek és főiskolák kultúrversenyét is megnyerte. Ideálom a régi zenésztípus... Az 1957-ben alakult Nevelők Háza kamarakórusának Tillai Aurél az egyik gazdája és kar nagya, a kórus egyenrangú másik vezetője Dobos László. Tillai és Dobos gyermekkori barátok, s ma is jóbarátok. Valószínűleg ez a magyaráza­ta a kórusoknál oly szokatlan egyenlő rang és arányos mun­kavállalásnak. A Nevelők Háza Kamarakó­rusára építve, a város vezetői­nek támogatásával Tillaiék az idén másodszor szervezték és rendezték meg az országos ka­marakórus fesztivált. A feszti­válok alkalmával a Nevelők Háza Kamarakórusa mindig jól szerepelt, a közelmúltban másodszor nyerték el az „Aranykoszorú” minősítést. — Tillaiék mindig mindent a közönségre építettek, ezzel ma gyarázható, hogy négy évvel ez előtt megalakították a Pé­csi Kamarakórus Baráti Körét, melynek százharminc tagja van. A kórus hangversenyei­nek a törzsközönségét a klub­tagság alkotja. Viszonzásul a kórus vezetői részükre rendsze résén klubesteket rendeznek, melyeken olyan kiemelkedő művészek és szaktudósok tar­tottak előadásokat, mint Bár­dos Lajos K'ossuth-díjas zene­szerző. dr. Bartha Dénes zene­ßs tanít, újra és újra fel­készülve a másnapra, mint egy örökjáró óra, rendület­lenül és pontosan, s min­dig ugyanaz. S közben jöt­tek a gyerekek s mentek, ki tudja mennyi, forintból is sok volna, csak ő ma­radt mindig az iskola sár­ga falai között a tantestü­lettel együtt, kicsit szomo­rúan, de sohase csalódot­tan: vállukon a falusi pe­dagógusok képletszerű, fá­rasztó életével, a legtöbbször oly hálátlan helyi közéleti feladatokkal s az élettel, amely egy falusi pedagógus számára is szokott egyéni meglepetéseket tartogatni. Közben eltelt negyven év s most attól fél: mi lesz, ha nem kell minden reggel lemenni az iskolába? Még egy évig szolgál Páldeák Pali? — kérdezi közben, mondom: igen. ö csak bó­logat, igen, igen, azután egyszercsak feláll: eszembe jutott valami, lemegyek az iskolába, mondja, leveti a köntöst, felveszi a kabátját. Az udvaron megáll egy pil­lanatra, mintha a mosógép zúgását hallgatná. — Lehet, hogy ez már az életkedv jele? — kérdezi, egy kicsit erőltetetten moso­lyog, azután lendületesen el­indul a frissen festett kapu felé. Thlery Árpád tudós, dr. Németh Antal ren­dező, vagy Varga Károly, a Magyar Televízió zenei osztá­lyának munkatársa. A klub­estek persze nem szorultak mindig négy fal közé. Egy al­kalommal például abaligeti kirándulás keretében rendez­ték meg, ahol a barlangban tartott kis közös hangverseny után tábortűz köré gyűltek kórustagok és klubtagok egy­aránt. Tillaj Aurél 1965 szeptem­berétől a Mecsek Kórus veze­tője és karnagya is lett, ami újabb szép munkát, de meg­terhelést is jelent. A főisko­lai tanítás. a tudományos munka és három kórus ve­zetése, vezénylése mellett Til­lai Aurél, mint komponista is dolgozik, főleg kórusműveket alkot, de írt bábjáték-zenét, kiszenekari műveket, vonós­négyest, kantátát stb. Igazi területe azonban a kórus. — Ideálom az a régi zenetí­pus, amelyik a XVII—XVIII. században élt, aki maga alkot­ta meg (Bach) a műveket, be­tanította az együtteseknek és vezette, vezényelte is azokat. Az a zenésztípus, aki maga is játszott. Kicsit mesterember típus, de éppen ezek a mester­emberek voltak a legnagyob­bak ... Hogy nálam a kórus­művészet előtérbe került, az a képzettségemből, s a rokon- szenvemből egyaránt ered. Jól ismerem, hogy milyen lehető­ségei vannak egy énekkarnak. Műveimet részben a saját együttesemre írtam, a kamara­kórus adta a felsőbb határt. Alkotómunkám során mindig elvem volt, hogy lehetőleg énekelhető műveket írjak. Zongorán azt a hangot ütöm le, amelyik jól esik. Az ének más, annak anyagszerűnek kell lenni, hiszen a fantáziá­nak gátat szab az énekesek hangterjedelme, intonálási ké­pessége. Kórusművek alkotá­sánál nem lehet csaoongó fan­táziával csak az újszerűségre törekedve dolgozni. A kórus­művek a költészethez hasonlí­tanak a legjobban. Rövid idő alatt és terjedelemben kell nagyon koncentráltan sokat és lényegeset mondani — mondta Tillai Aurél. Ha megszólal egy hang... A Tanárképző Főiskola ének­és zenetanszókének egyik szobájában beszélgettünk. A szobában Tillain kívül még három kolléga dolgozik. Per­cenként nyitnak be hallga­tók, látogatók, a folyosóról különböző hangszerek és mű­vek egymásba csúszott hang­hatása hallatszik be, s nem is zene, hanem idegesítő zajha­tást kelt. Én azt hittem, hogy a zenével foglalkozó embe­rek a csend birodalmában él­nek, s ha belső világukban megszólal egy hang, az tisz­tán, egyértelműen szól. Tillai körül mindennek nyoma sincs. — Az ember tanít egy zene­szobában, s a két szomszédos szobából egészen más, ellen­tétes zene hallatszik be. Az ember szeretne abban a zené­ben élni, amivel éppen fog­lalkozik, de ez egyelőre meg­valósíthatatlan — mondta Til­lai Aurél és kicsit szomorúan széttárta a kezét. — Hol van az a hely. ak­kor ahol nyugodtan lehet el­mélkedni, alkotni? — Ilyen hely nincs... Autó­buszon, séta közben bukkan­nak fel bennem azok a motí­vumok, melyek aztán művé rendeződnek a zongora mel­lett A zene végigkísérte Tillai Aurél gyermek- és ifiókorát. Kisiskolás korában a Fiume úti elemi iskolában az ünne­pek alkalmával már a har­monium tetejére állítva éne­kelt az egész iskolának, ■’■’tán kórusokban énekelt k!s együttesekben muzsikált És tanult. Hatéves kora óta ál­landóan tanul. A főiskola el­végzése után nem tette le a könyvet. A Zeneművészeti Szakiskolában hét évig tanult zeneszerzést és végbizonvíf- vánvt szerzett zongora szakon is. Utána kórusvezetési tan- folvamot végzett. Elvégezte a Népművelési Intézet zenetör­téneti és zeneesztétikai há­roméves akadémiáját. Jelen­leg az Ooeraház karnagyánál, Koródv Andrásnál tanul zene- karvezetést. Benne é'rii a zenéken — Az alkotói kiteliesedés időszakában azt hiszem érde­mes beszélni a közönségről is... — A zene az egyetlen olyan művészet, ahol feltétlenül in- terpretátorra van szükség. Még a drámát is lehet szín­ház nélkül élvezni, de a zenét, zenészek nélkül nem ... Szá­momra, mint alkotó számára nagyon fontos a közönség. A kórus például fontos szerenet tölt be az alkotó és a közön­ség között. Közvetítő szere­pet. Nekem nemcsak mint kó­rusvezetőnek, hanem mint al­kotónak is a közönségre kell gondolnom. A Pécsi Kamara­kórus Baráti Köre is ilyen igényből született... Mée ze­nét hallgatni sem szeretek egyedül, valakivel mindig szeretném megosztani az él­ményt. Tanítványaimat Is a társas aktív zenélésre igyek­szem nevelni. A főiskolai ok­tatásban a kóruséneklésnek döntő szerepet tulajdonítok. Nem lehet valaki jó énekta­nár, ha nem vesz részt aktí­van a zenélésben. Tillai Aurél általában a fél tízkor induló esti vonattal utazik Mecsekalja-Cserkútra, haza. Hangversenyek után az is előfordul, hogy gvaloe te­szi meg az utat. mert jármű­vek a késői órákban nem köz­lekednek már. Fáradtan érke­zik haza. A kamasvi múnka szellemileg és fizikailag ki­fárasztja. Érthető. A vezény­lés nagy szellemi koncentrá­ciót igényel, 80—100 embertel kell állandó kontaktust tarta­ni, állandóan aktivizálni, át- 'usározni a mű érzésvPágát és tökéletes eljátszásának igé­nyét. Bertha Bulcsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents