Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-25 / 122. szám
kAjus a. napló 5 SZERKESZTOSEG Ma kezd fid ik a borsősxeson Új gépek a konzervgyárban Változatlanul rossz az út A Dunántúli Napló május 13-i számában „Nagyarányú útjavítások” címmel cikk jelent meg, mely többek között elmondja, hogy a felsőszentmártoni bekötőutat foltozó hengerléssel megjavították. Községünk lakossága olvasta a Napló ezen számát és nemtetszését fejezte ki a Közúti Igazgatóság megállapításával szemben. Ugyanis az út olyan rossz állapotban van, hogy azon a közlekedést minden motoros, autós stb. szinte lehetetlennek tartja. 1965. ószén végeztek az úton valamilyen javítást, — hengert egyáltalán nem látott senki, — de azóta is olyan rossz az út, hogy az autóbuszjárat is le akart állni. Az őszi esőzések beálltával félő, hogy egyedüli közlekedési eszközünk, az autóbusz is leáll, ha addig nem javítják meg az utat. Szolnoki Marián felsőszentmártoni vb-elnőík. Az orffíi büfé Április 30-án, körülbelül huszadmagammal Orfűre látogattunk, mint horgászók. Meglepetésünk a büfénél kezdődött, ételt és italt nem lehetett kapni, mivel a büfé csak délután 5 órakor nyit. Szerintünk ez helytelen. A közeljövőben valószínűleg sok kiránduló keresi fel Orfűt, nagy lesz az idegenforgalom. Kérjük az illetékes vendéglátóipari vezetőket, lehetőleg reggel 6 órától este 10—11 óráig • tartson nyitva a büfé, s az lenne jó, ha közben sem lenne zárva. Farkas Mihály Biciklivel a járdán Nagyon helytelenül az iskolás gyerekek a járdán tanulnak kerékpározni. Szerdán délután egy kétéves kislányt fellöktek, a kislány elesett és betörte a fejét Ez figyelmeztető a szülők felé, hogy a járdán ne engedjék meg a biciklizést hanem küldjék a játszótérre, ott van elég hely. A parkőrök is ellenőrizhetnék az ilyen biciklista gyerekeket és a rendőrség is tarthatna ellenőrzést Jó lenne az iskolákban is felhívni erre a gyerekek figyelmét. H. B. Eltűnt a levelem Sok szó elhangzott már tvben, újságban a postaládákról. Panaszom is ezzel kapcsolatos. Május 18-án 18 órakor elmentem hazulról és az említett ládában volt egy rég várt levelem. Annyi időm már nem volt hogy felmenjek a negyedik emeletre a kulcsért Este, mikor hazaértem, a levelemnek már hűlt helyét találtam. Nem hibáztathatom sem a postát, sem a kézbesítőt Csupán a tervezőt.. Ha már így oldották meg, akkor olyan ládát alkottak volna, hogy csak az illetékes juthasson a küldeményéhez. Mit csináljak JeSen esetben? Számításom szerint e levélben közölte külföldi hozzátartozóm, hogy jön és mikor. Ezek szerint kérdezhetném, hogy hol van a levéltitok és a postai küldemények biztonsága? A házfelügyelő szerint gyerekek piszkálták ki. Milyen tákolmány az, ahonnan a gyerekek csak úgy egyszerűen kipiszkálhatnak valamit? Ha nem láttam volna a levelet, nem Is tudnék róla. Végezetül egy kérdés, nem lehetne változtatni ezen? Faulháber Béla Páfrány utca 29/a Jónak ígérkezik a zöldborsó termés. A boltokban már megjelent, s a Szigetvári Konzervgyár is felkészült fogadására. A mai nappal beindulnak a zöldborsóvonal gépei, s körülbelül 30—40 mázsa zöldborsószemmel próba- gyártást tartanak. Ennek során ellenőrzik, hogyan működnek a gépek, s tartható-e a meghatározott technológiai utasítás, amely minden esztendőt)«! a feldolgozásra kerülő zöldáru minősége szerint módosul, illetve ahhoz igazodik. Megkezdők már a zöldbabvonal összeállítását is, amely a zöldborsóvonaltól függetlenül, de valószínű, hogy azzal egyidőben dolgozik. Ha az időjárás továbbra is ilyen kedvező marad, hamarabb érik be a zöldbab is, utolérve a zöldborsó gyártási idejét A konzervgyárnak 53 tszszel, öt állami gazdasággal 2300 hold zöldárura van szerződése. Zöldborsóból előreláthatóan 200 vagon árut konzerválnak, s ennek 75 százaléka exportra készül. Zöldbabból pedig előreláthatóan 210 vagon árut tartósitanak. Az idei gyártásban már szerepeltetni fogják azt az olasz gyártmányú címkéző géljét amely egy óra alatt 6000 üveget lát el címkével. A napokban várják a hozzáértő szakember megérkezését, ak a gépet felszereli. Ugyancsal részt vesz a gyártásban a pa lack-töltő automata gép is, amelynek teljesítménye ugyan csak 6000 üveg óránként. Uj gyártmánnyal is jelentkezik a piacon a szigetvári konzervgyár. Május végétől kezdve két hónapon keresztül naponta körülbelül 80 ezer két és fél decis üveget töltenek meg a nemrég forgalomban lévő, de máris nagyon közkedvelt Narancs-italból. Az üdítő ital narancsvelőből készül, melyet a tervek szerint a jövőben is a szigetvári üzem dolgoz majd fel. Ennek készítésében jelenleg még gondot okoz a címkézés. Elképzelések szerint a nyári szünidő idején e célból iskolásokat foglalkoztatnak majd, később pedig a más gyártmányból felszabaduló dől gőzök, vagy szerződéses munkások végzik. A nagy munka megindulásával szükséges az üvegmosó kapacitásának bővítése. A gyár kapott egy üvegmosógépet, melynek kapacitása 6000 üveg megtisztítása egy óra alatt. Mivel a gyár három műszakban dolgozik, ezzel a géppel „játszva” elvégezhetnék az üvegek mosását, ha működne. De egyelőre erre semmi kilátás sincs. Ugyanis a gép érkezésekor a vasúti szerelvény karambolozott és a gép megsérült. Az egymillió forintot meghaladó géphez kellene egy pótalkatrész, amelynek ára mindössze 65 rubel. Ilyen alkatrészt hazánkban nem készítenek, tehát csak a gyártó vállalattól, a Szovjetunióból szerezhető be. De a mai napig nem dőlt el, hogy a 65 rubel értékű devízaforintot kinek kell kifizetnie a pótalkatrész megszerzéséhez. Enélkül nem marad más választás, mint műszakonként legalább 25 munkást beállítani a 30 000 üveg tisztításához, holott ezt a munkát a gép öt óra alatt elvégezné lényegesen kevesebb dolgozóval. A kesztyűk sztárja A Kesztyűgyár az idén is benevezett az év legszebb terméke című pályázatra. A pályázaton részt vett 10 pár kesztyű közül ezúttal a zsűri a sertésbőrből készült autós sportkesztyűt tartotta méltónak A legszebb termék cím odaítélésére. A kesztyű tervezője Sputnyik Ferenc, ki- vitilezője, díszítője Pászt Jó- zsefné. A díjnyertes kesztyű a többivel együtt részt vesz az Ipari Vásáron. Előzetes értesülésünk szerint a könnyűipar legszebb termékeinek díjazására pénteken kerül sor. A díj és jutalom átvételére Pestre uta zik a kesztyű tervezője és I készítője is. 7őét qj^crmek édejantj(a Egészségügyi mérnökök tanácskozása Pécsre látogat az új klinika tervezője Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete mérnök, technikus szakcsoportja május 26-án és 27-én Pécsett tartja meg rendes félévi nagygyűlését. A rendezvényen több mint másfélszáz olyan mérnök és technikus vesz részt az ország minden részéÚj cégtábla, újszerű szolgáltatás Az év elején új cégtábla került fel a komlói villamosszerviz falára. Az illetékes szervek döntése alapján, a Baranya megyei Villamosipari és Gépjavító Ksz vette át a háztartási gépek javító—szolgáltató profilját. Ezzel megoldódott a több. mint fél éven át tartó huzavona, aminek a helyi lakosság látta kárát. A szövetkezet február elsejével megindította — a Pécsett és a megyében jól bevált javító tevékenységét — a Dózsa György u. 3. szám alatti részlegben is. Eszerint mosógép, centrifuga porszívó, padlókefélő, villanytűzhely és egyéb elektromos háztartási gépek garanciális és fizető javítását végzi 8 napon belül. A gépeket bejelentésre háztól—házig szállítják a szövetkezet saját gépkocsiján. Garanciális javításoknál teljesen díjtalanul, mig a fizető javításoknál az előírt ártarifa szerint. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gép meghibásodása esetén, a komlói lakosnak csupán egy telefonhívásra van szüksége a 12-36-os számon, és rövid idő alatt ismét üzemképes a gépe. A központi telephelyen kívül. figyelembe véve a lakosság igényeit, két felvevőhelyet is kialakítottak. Egyet Kökö- nyösön. a Ságvári u. 3.. a másikat Kenderföld, Vörösmarty u. 1. sz. alatt, a Bm. Cipész Ktsz részlegeiben. A kisebb háztartási készülékek javítására gyorsjavító szolgálatot vezettek be. ami azt jelenti, hogy kávéfőzők, rezsók, villanyvasalók, villanv- borotvák és mindennemű kisebb villamos készülékek meg hibásodását soron kívül megszűntetik. Csupán az importkészülékeknél van időnként nagyobb átfutási határidő a nehézkes alkatrészellátás miatt. Komlón eddig nem volt au- toszi fonj aví tás sem. E munkák gazdája szintén a szövetkezet lett A száfonjavításhoz minden alkatrésszel rendelkeznek, ami a szezont tekintve, igen megnyugtató. A szokatlan májusi meleg előre veti a különféle asztali ventillátorok javítási problémáját is. örvendetes, hogy erre is van kapacitása a szerviznek. A rögzített, illetve nehezen mozdítható villamosgépek, mint például a villanytűzhelyek, jávítását pedig helyszínen végzi el a részleg kiküldött szerelője. Telefon, vagy egyéb bejelentésre a kiszállási díj felszámítása mellett A háztartási gépjavító tevékenység nem korlátozódik Komló városra, hanem kiterjed az egész sásdi járásra. A szövetkezet a sásdi és mágo- csi földművesszövetkezetekkel kötött megállapodás alapján, e járás 32 községében felvevőhelyet létesített, ahol fordajárat bonyolítja le a begyűjtést, illetve a megjavított gépek visszaszállítását. A hetenként meghatározott napon közlekedő járat, lényegében 8 napos átfutási időt biztosít a vidéki lakosságnak is. A gépek be- és kiszállításához speciális védőzsákokat használnak. ami a gépeik épségét szolgálja. A lakossági igény minél szélesebb körű kielégítése érdekében, pécsi mintára, új szolgáltatási formát is bevezetnek, a háztartási gépek szerződéses javításával. Ez a biztosítás jellegű szolgáltatás ma a legkultúrál tabb és a géptulajdo- sokra nézve, teljes kényelmet nyújtó javító—karbantartó tevékenység. Ugyanis a szerződő fél, csekély havi díj ellenében minden javítási gondtól megszabadul, mert a szövetkezet a háztartási gépeket rendszeresen karbantartja és ezen kívül minden felmerülő hibát díjtalanul és soronkívűl megjavít, akár alkatrészcserére vagy motortekercselésre van szükség. összefoglalva tehát, minden nemű háztartási gép javítására, újszerű formákkal, áll a lakosság szolgálatában a Bm. Villamosipari Ksz szervize, Komló, Dózsa György u. 3. Telefon: 12-36. (x) bői, aki egészségüggyel foglalkozik. A nagygyűlésnek az ország legnagyobb egészségügyi építkezése, az új, 400 ágyas klinika lesz a fő témája. A megnyitó ünnepség is a klinika VII. emeleti éttermében zajlik le, csütörtök délután három órakor. Molnár Sándor, a Budapesti László Kórház főmérnöke mond titkári beszámolót, majd Csanády László főmérnök és Csima Ferenc műszaki osztályvezető összefoglalója hangzik el. Ezt követően filmet vetítenek, mely a 400 ágyas klinika építésének történetét eleveníti fel. Másnap reggel nyolc órakor Sándor János, az Egészségügyi Minisztérium főmérnöke tart tájékoztatót A Pécsi Egyetem fejlesztésének elvi és gyakorlati alapjai címmel, majd Gádoros Lajos professzor, a klinika tervezője tart előadást Az új klinikai tömb tervezése címmel. Ezt követően Lábody András, a Baranya megyei Építőipari Vállalat klinikai építkezésének vezetője számol be a kivitelezéssel kapcsolatos tapasztalatokról, majd Forster Miklós, a Pécsi Orvostudományi Egyetem műszaki osztályának főmérnöke beszél a beruházás lebonyolításáról. Magyar kozmetikai cikkek bemutatója! a Pécsi Állami Áruházban Ellentétben a kozmetikai tanácsadásokkal, amikor arról beszélnek, hogy mit lehetne használni a bőrápoláshoz, a Pécsi Állami Áruház kedden kezdődött bemutatóján a kiskereskedelmi forgalomban kap ható kozmetikai cikkekkel akarják megismertetni a vásárlókat. — A Gardénia és Opera márkájú kölnik, krémek, rúzsok, púderek — tájékoztatják az érdeklődőket az áru- házban — versenyképesek bármely nyugati készítménynyel, nincs tehát ok a tőlük való idegenkedésre. — öhl- müller Miklós, aki a szombatig tartó tanácsadást vál- < lalta, ezen kívül azt is elmondja, hogy egy-egy kozme- J tikai szer használata előtt! ajánlatos a bőrpróbát elvégez-! ni. A bemutató ezt a célt is < szolgálja: a kiválasztott krémből, kölniből, rúzsból és pú-J dérből bárki mintát vehet, ] melynek alapján könnyebb; lesz a választás. Szombatig naponta fél ki-j lenctől este hét óráig tart az> áruház kozmetikai bemutatója < és tanácsadása. Közben, pén-! teken, — öhlmüller Miklós, í az áruház osztályvezetője —j bőrg' ári munkásasszonyoknak tart el"r dúst a kozmetikumok-] róL „alig, hogy telik nekünk is” — visszatérő refrént a bíróság természetesen mérlegeli. A családjogi törvény 67. § (1) bekezdése szerint ugyanis nem köteles mást eltartani az, aki ezáltal saját szükséges tartását veszélyeztetné. A bíró belelapozott az ügyiratba, aztán megkérdezte az első alperest: ■— Személygépkocsija van? — Igen — hangzott a halk felelet. Megkérdezte a másik alperest is: — Személygépkocsija van? — Igen. \ A harmadik alpereshez: S — Személygépkocsija van? S — Igen. S — Annak fenntartása elég < sokba kerülhet. Talán még > havi 500 forintba is? í — Annyiba biztos bele- \ kerül — volt a válasz. t A bíróság nem kíváncsis- > kodott tovább és azt már ] meg sem kérdezte, hogy ha s mindhárom család az itt el- i mondottak szerinti szűkös í viszonyok között él, vajon j a naponta nem egy liter s tej árába kerülő autót mi- < ként sikerült összespórol- í ni? A kocsira futja a ha- j vi 500 forint, az anyának sokalják a havi százat? 4 j kérdésre mit válaszoltak ; volna? í Mindhárom alperest köte- í lezte a bíróság a havi 100 forint szülőtartásdíj meg- > fizetésére. Érdemes az íté- i let indoklásából is néhány < sort idézni: „...a 7 gyér- í mek által fizetett 700 forint i nem olyan összeg, amiből i a felperes kifejezetten jó i életszínvonalat biztosíthat- < na magának... Ellenkező- í leg: az így nyújtott tartás j mértéke nemigen haladja i meg a létminimumot, holott j a felperes, aki 7 gyermeket í nevelt fel, ennél magasabb < életszínvonalat biztosító tar- j tásdíjat is igényelhetne..." s A z ítélettel és indoklás- j sál csak egyet lehet j érteni. j Az elmarasztalt három ■! gyermek közül ketten — ha í nem is értettek egyet —•, > de „beletörődtek”. | A harmadik azonban \ „nem hagyja magát’. „A 1 bíróság ítélete ellen felieb- j bezéssel élek, mert a 100 | forintos szülői tartásdíj i megállapítását sérelmes- < nek tartom" — mondta és ! a szeme sem rebbent. ö \ tartja sérelmesnek! Az édes- • anyja pedig természetesen ne sérelmezze azt, hogy i idáig kellett jutnia, a bíró- ( Ságig, perelni azt, amit mint > anya minden paragrafus né!- > kül is joggal elvárhatott i volna gyermekeitől. t A fellebbezési bíró köz'i > az új tárgyalás időpontját, 5 aztán behajtja a „Szülótar- í tásdíj" feliratú sárga dosz- < sziét. 1 Az alperesek elmennek í és amikor becsukják ma- j guk mögött a tárgyalóterem í ajtaját, úgy tűnik mintha í mérhetetlen ürességet hagy- ( nának maguk után... j Garay Ferenc ___________í / gyermekeim az eltar99*-* fásomhoz egyáltalán nem járulnak hozzá, holott anyagi körülményeik ezt megengednék ... Támogatatok kellene ilyen elesett, öreg szülőt — aki felnevelésükről nehéz körülmények között gondoskodott ... Kérem az igen tisztelt bíróságot, hogy részemre valamennyi gyermekemtől tartásdijat állapítson meg..." — olvasható a bíróságon egy édesanya tartásdíj iránti keresetében. A beadvány alatt szálkás betűkkel az aláírás és még annyi, hogy „egyedülálló, 66 éves aszony vagyok, munkaképességem csökkenését orvosilag is tudom igazolni”. Hét gyermeket nevelt fel, s mire megöregedett, fiai, lányai elfeledték. Ügy elfeledték anyjukat, hogy még akkor sem akart eszükbe jutni, amikor régebben egyikőjükkel-másikukkal véletlenül találkozott és kérte őket: segítsék néhány forinttal. mert maholnap nem lesz miből megélnie. „En már többször szóltam segítségért hozzájuk, ennek ellenére a tartásomhoz való hozzájárulást valami ok miatt mindig megtagadták’ — irta az idős asszony és hozzáfűzte, hogy fekvő betegsége miatt a tárgyaláson nem tud megjelenni, de kéri: ,.ítéljen meg a bíróság mindegyik gyermekemtől havi 100 forint szülőtartásdíjat. Ügy érzem, hogy ez méltányos és nem terheli őket túlságosan.” Havi 100 forint! Nem kér többet, mert a világért sem akarja, hogy a már családot alapított fiai és lányai miatta megkurtítsák a háztartásukra szánt összeget. Élni azonban kell, s ha már a szülő iránti szeretetne nincs paragrafus, arra van törvény hogy éhen veszni ne hagyjanak egy hét gyermeket felnevelt idős asz- szonyt. A keresetet a bíróság tárgyalásra tűzte. A hét gyermek közül négyen a bírósági határozat előtt egyezséget kötöttek és kötelezték magukat a kért havi 100 forint megfizetésére. A bíróság az egyezséget jóváhagyta. A másik három gyerek azonban „vállalta a pert”. „En csak havonta 50 forintot vagyok hajlandó fizetni, mert férjem keresetéből 11 és 9 éves gyermekeinket is el kell tartani” — mondotta az egyik. ,,En is csak havi 50 forintot tudok fizetni” — állt fel a másik és hosszan sorolta az ún. „okokat”, a nehéz családi körülményeket. „En sem tudok 50 forintnál többet adni, mert...” — mondta a harmadik és az előzőkhöz hasonlóan beszámolt szűkös anyagi helyzetéről. Álltak és váltig hangoztatták: képtelenek naponta egy liter tej árát kiszakítani a családi pénztárból. Hivatkozás a család nehéz anyagi körülményeire, az i