Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-17 / 115. szám
i*w. mAjüs h. napló Balettiskolások a Pécsi Nemzeti Színházban A képernyő előtt A Doktor Sándor Művelődési Ház ün- íepi hete alkalmából vasárnap délelőtt a baléttiskola növendékei mutatták be műsorukat a Pécsi Nemzeti Színházban. A kétórás, gyorsan pergő műsorban Bártfai Márta, Blauhorn Györgyi. Jankovich Erzsébet és Stefán Irén növendékei szerepeltek. A Spártai képek után viharos tapsot kapott Pierro és Plp- rette táncszám két tündét! kislány pár ja; tetszett a zárókép, az őrizd a békét c. táncköltemény. Spártai képek Bártfai Márta betanításában A nézők nem panaszkodhatnak: a televízió szerkesztői állandóan új és újabb megoldásokon, újabb műsorfajták kialakításán törik a fejüket, s ez főként az ipari jellegű témákra vonatkozik. A múlt héten Ismét egy új, érdekesnek ígérkező műsor mutatkozott be, a FELEIMPEX. A közvéleményben tulajdonképpen most kezd realizálódni a világgazdasági problémák iránti érdekeltség, a gazdasági mechanizmus különösképpen felszabadította ért az érdeklődést, egyre több embert, tömegeket kezd Kitűnő produkciók, káprázatos műsor A Bóbita jubileumi előadása Vasárnap este tartotta jubileumi előadását a Bóbita Bábegyüttes. Mielőtt megkezdődött volna az. előadás, dr. Boros József, a Városi Tanács Népművelési Csoportjának vezetője köszöntötte az ünneplő együttest és a közönséget. A műsor nemcsak terjedelmében lépte túl a szokványos báb-műsorokat, hanem minden vonatkozásában. Az együttes két és fél órán keresztül kápráztatta el — nem cirkuszi értelemben — a jelenlevőket produkcióival. Tizenegy szám pergett le alapos felkészültségről tanúskodva. Mi a Bóbita-együttes sikerének titka? Első helyen talán igényességüket kell megemlíteni. Igényesek önmagukkal szemben és nem feledkeznek el arról, hogy „a hírnév kötelez”. Olyan mondanivalójuk van, amely a mai embert érdekli, izgatja. Ezt a mondanivalót a báb és a pantomim nyelvén, korszerű formában mondják el. Kós Lajos vezető-rendező kutatószenvedélye, remek megfigyelőkészsége ki- apadhatatlanul termel újat. Elképzelései jeles megvalósítókra találnak. Erezni lehet, hogy a paraván mögött, illetve a sötét színpadon nemcsak szereplők, hanem újraaíkotók mozognak. Valamennyi produkciójuk. — ezek nem udvarias szóvirágok — friss levegőt, jó szellemet áraszt. A műsor első részében Puskin Szaltán cárról szóló meséje elevenedett meg igen kifejező és stílusos bábukkal, viszonylag jó ritmusban. A mesét Bajor Gizi tolmácsolta hangfelvételről. A műsor második részében, az ún. zenei műsorban tíz, egyszerűen csak etűdnek jelölt, de amolyan cho- pini etűdöknek megfelelő, s zömmel csak felnőtteknek való számot láthattunk. A Ketten című sorozatból a „labdás”, világos formálása (zenéje az 1-nek volt értékesebb!) és a 4-es számú, ötletessége miatt érdemel külön kiemelést. A már látott (tv-ben is) számok közül a „Blues” és a „Lírai előjáték” tűnt ki. Mély líraisá- gával Kiss Éva „Meditáció egy téma felett" című száma (kézpantomim) és újszerűségével a „Tűzijáték’• című zárószám aratott megérdemelten őszinte sikert. Gratulálunk az est valamennyi szereplőjének és közreműködőjének; az elkövetkezendő, kerekszámú születésnapig további sikereket kívánunk. —I —c FIGYELEM! Megnyílt a Regős utcai (nagypiacnál, a_ Bajcsy- Zs. utca felől) műanyag-, edény-, üveg-, pnrcelánüzletiiáz. Nagy választék *■* Figyelmes kiszolgálás! B. m. Vegyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat 60. sz. boltja nálunk érdekelni a külkereskedelem, helyünk és kísérleteink a világgazdaságban, a gazdasági mechanizmus megoldásával kapcsolatos problémák. A TELEIMPEX első adását (mint általában a televízió ipari jellegű műsorait) a sokoldalúság, a precizitás jellemezte. Az első téma az információ és a külkereskedelmi reklám volt, kiegészítve egy jól sikerült ipari glosszával, mely nyomtatott formában egy héttel az adás előtt jelent meg az egyik dunántúli napilapban, hozzátéve, hogy a glossza bizonyos dokumentumok bemutatásával maximális hatást válthatott volna ki. A sorozatműsorok sorsa nem az első adások alkalmával pecsételődik meg általában. A TELEIMPEX okos reményekre jogosítja fel a nézőt, s tán mert jól sikerült^ a bemutatkozás, emiatt tűnik oly hosszúnak a hat hét, amikor az új világgazdasági műsorral ismét találkozhatunk a képernyőn. Az utóbbi években a magyar filmgyártás két vidéki fesztiválbázist választott ki magának: Pécset a nagy játékfilmek, Miskolcot pedig a rövid- és dokumentumfilmek bemutatására. Az immár hagyományos rövid?? ?m fesztivált a múlt héten bonyolították le Miskolcon. A televízió ez alkalomból több mint húsz fesztiválfilmet műsorra tűzött. A kisfilm, rövidfilm csak az utóbbi években kezd nálunk polgárjogot nyerni, s ebben a televíziónak rendkívül nagy szerepe van. A most bemutatott több mint húsz film nagy részét már játszották a hiradómozikban vagy nagy filmek kísérője- ként (A nő, Két arckép, Testamentum, Búcsú a fővárosban stb.), de a híradómoziba viszonylag kevesen jutnak él, a nagy filmek árnyékában pedig ezek a miniatűrök rendszerint eltűnnek. Éppen ezért nemcsak érdekes színfoltjai Voltak á múlt heti műsornak^ de így, „gátlások” nélkül, szabadon bontakozhattak ki művészi értékeik, elgondolkoztató vonásaik, legtöbbször filozofikus mélységük. Érdekes volt ezeket a filmeket műsorra tűzni a televízióban, annál is inkább, mivel a magyar rövid- és dokumentumfilm-művészef sok szép sikert szokott aratni a nemzetközi fesztiválokon is. Ami a jó tv-vígjátékokat illeti, a közönség nincs túlságosan elkényeztetve (élnek még például ebben a műfajban a múlt szombat emlékei is), annál nagyobb volt az öröm és a meglepetés Marivaux: Légy ügyes a szerelemben című. nem túl nagy igényű, de kitűnően sikerült tévésí- tett é.s zenésített vígjátéka miatt. A kétszáz évvel ezelőtti témák minden köny- nyedsége, játékos abszurdumai, szerelmi cselszövései, és a műfaj minden mesterségbeli tulajdonsága felvonult e másfél órában; szellemesen kiszélesítve egy ártatlan szerelmi szituációt. Igazán kellemes szórakozást nyújtott: szellemes gömböl yűsé- ge, finom szatírája, jól bevált vígjátéki sakkhúzásai, amelyeket megszoktunk ugyan már, de ilyen színvonalon mindig kielégít, továbbá rendezése, mely inkább színházi hangulatra emlékeztetett, mint tv-stúdiőra s tán mindenekelőtt: a színészi alakítások. Valahol az előzetesekben az szerepelt, hogy Marivaux vígjátéka alkalom egy pompás szerep eljátszására (Arámin te), de hát kiderült, hogy egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) élő színésznőnk, Ruttkai Éva mellett Agárdi Gábor, Szokolay Ottó, Csűrös Karola s Egri István számára is „jutott” egy-egy kitűnő szerep, kitűnő tolmácsolásban. <T) dunantcu napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő; Vasvári Ferenc, Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út Y* TeL? 15-32. 15-33, 21-60. 26-22. «PU Belpolitikai rovat; 8i-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly, Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.; 15-32, 15-33. 21-Ő0. 26-22. 60-11. PÉCSI 3ZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály a. 10. sz. Felelős; vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar t-osta. Előfizethető a helyi postahivatalok? nál és kézbesítőknél. Eőfizetésl díj 1 hónao: a 12.— Ft Indexszám: 25 054. BETEB0, epedarágós ágybetét, modern garnitúra <5 db 3 9 5 0 Ft-tól). RÉSZLETBE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6-75. LAKOSSÁG FIGYELMÉBE« Minden kárpitos- munkát vállalok. -*■ Hívásra házhoz megyek. RÄCZ karoly kárpitos. Szederkény. Lakás: Pécs, I. kér.. Deák F. u. 25. szám. Egy hálószobabútor sodronnyal, matraccal, nagy kihúzható asztal, székek, kis kony-| haszekróny eladó. An-j tónla u. 2. sz. Eladó egy gyerekágy,1 matraccal, egy nyári- konyba-ablak,. mosó-: gépre szerelhető csa-: varógép. Pécsszabolcs, I Szabadságharc u, 11. J irha bundáját, velúr-’ és bőrkabátját most festesse torlódás előtt, őszkor kifizethető. — Tüzér utca 4. sz. Belvárosi 3 szobakomfortos öröklakáso. mat 2 kisebb lakásra elcserélném. .,Értékkülönbözet'’ jeligére a Sallai úti hirdetőbe. .400 n-dl szőlő termő gyümölcsfákkal, hozzá tartozó présház, felszereléssel eladó. Érdeklődni: Kovácstelep, levendula u. 8 szám alatt. _____ E lcserélném szoba- konyhás főbérletemet pécsiért kaposváriért. Horváth. Fonyód, Sándor u. 19. Elcserélném Komló, Berek utcai kétszoba összkomfortos lakásomat pécsi másfélszobásért. Ajánlatokat 52 180-as számra a kaposvári hirdetőbe kérek. _____. Ö sszkomfortos öröklakás, nyári beköltözéssel eladó. Komló. Mó riez Zsi gmond U. 11, n. em. 6. __________ F aredőnyt, megbízható, száraz anyagból több évi garanciával készítek, javítást, TÜZÉP-redőny szerelését vállalom. Roz- boud. Tompa Mihály U. 36. Tel.: 49-41. Budapesti föbérletíel rendelkező fiatal ér-; teln lségi házaspár, 1, éves időtartamra, különbéi áratú. m ind en. igényt kielégítő albérJ etet keres. .,Lehető- eg a Mecseken*’ jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. A PÉCSI TEMPÓ KSZ értesíti a megye lakosságát, hogy gépkocsiátírás, névváltozás, nyomtatványok stb. kitöltése esetében a lakosság rendelkezésére áll a Megyei Fő- kapitányság előcsarnokában. TEMPÓ KSZ Pellérden Petőfi u.' 34. sz. ház eladó. j Balaton fenyvesen 127 négyszögöl szőlő-gyüJ mölcsös, • bekerített vil latelek eladó. Parthoz, vasúthoz közel. Cím: Kaposvár*. Latinika u.1 7. sz. _______ j V ennék gyári fűrész.; por tüzelésű kályhát. Cím: Pécs, Nagyposta völgy 28. Kósl. I Vikend telkem át^l adom. „Orfü I*’, jeligére a Sallai úti' hirdetőbe. Nagy, fehér asztali« tűzhely igényesnek eladó. Dózsa Gy. u. 11/2 Harkányban négy helyiségből álló új nyaraló eladó. Érdeklődd,ni vasárnap s helyszínen', Fürdő u 94. Kővágózöllősőn 25. sz. alatt egy 8 hónapos üsző eladó Zongora, bécsi, bar- n.a. eladó. Janus Pannonius 4.. udvarban balra (délelőtt). PSTŐRás ESETÉRE Fél házrész eladó,: melyből egy szoba,1 összkomfort beköltöz-j hető. Alkotmány u. 72. ____________________1 F üggönytartók készí-: tése. festve, fényezve, bármilyen nagyság.; ban. Rozboud. Tom-: Pa Mihály u 26 —; Tel.* 49-41. ______ | A lsőbéla telepen 250i négyszögöl telken ál-1 lándóaa lakható há- rorhszobá-s villa, esetleg berendezéssel igényesnek eladó. Dr.| Kalász1. Kiskomárom, Zala m. Gyermekklinika közelében kétlakásos- családi ház 140 négyszögöl kerttel, garázs lehetőséggel cserével, Igen olcsó árért részletfizetési kedvezmény nyel eladó. ,,320” jel-. igére a Sallai úti1 hirdetőbe. _____________| M osógépét félévi Jót-' állással gyorsan, szakszerűen javítjuk. Kováas gépműhely. Rákóczi út 48. Telefon: 26-48. 3 szoba. komfortos, ynag ánrendelkezés ü ház, nagy kerttel, gyümölcsössel, nagy gazdasági épületekkel Hirden olcsón eladó. Hird, Rákóczi u. 44. Fizetési kedvezmény-, nyel 3 szoba, összkomfortos OTP-s örök lakás eladó. Címeket ,,1 év múlva beköltözhető” jeligére a' Sallai u. hirdetőbe, i Bútorozott szobát keresek. Címeket kérek: Fein Jemőné, Szabadság U. 64, Egy jól fejlett 9 hetes bikaborjú eladó. Kővágószöllős _33. _sz. E ladó sötét háló, sód rony, matrac, ágy terítő, díszpárna, nagy kép, éjjeliszekrény, lámpák, asztal, székek, 2 db 3/2 dunna, bádogteknö, sezlom terítő. Szigeti úton. Reptéri buszmegállónál, első panel B. lépcsh. II. 9 Fél 4től. _____ E ladó: 3x2,4 m-es szétszedhető farostlemez víkemdház. Disch- ka Győző u. 10. Korom Sándor* Vásárolnánk jó állapotban levő Orkán szártépőti. Ajánlatokat: „Arany mező! Mtsz Blesérd” címre] kérjük. . Selyemperzsa szőnyeg, í valódi, 130x220 cm-es, igényesnek eladó. Te- lefon 41-84. _ Egy hízottsertés eladó 2 q á 16 Ft. Szent- lőrinc, Arany János u, 47. Elcserélném kétszoba, j összkomfortos lakásom iy2 szobás távfűtésesre. Lehet ércbányász is Hajnóczi út 5/B., földszint 3. —I Kovács Gyula. Felsőfokú Kereskedel-j mi és Vendéglátóipari! Szakiskolát végzett, dolgozó nő 7 éves; gyakorlattal elhelyez-1 kedr.e végzettségének megfelelő állásban —] „83 451” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. | Vásárolnék sÜIlyesz-! tős és nem süllyesz-1 tős Sirger varrógé-i pet, Pannónia-, Cse-1 pel gépet, mosógépet, heverőket, rekamiét, sezlomt. Szép kárpito- ■ zott garnitúrát, parázs-tűzhelyet, kom- bináltszekrényt, fehér márványt, fotelágyat vaságyat. Bárány, Hal tér 1.________________j V ennék beköltözhető kétszobás, összkomfortos öröklakást. 75 kp. + OTP „Sürgős” jel igére a Jókai úti hirdetőbe. 1009 termelő tagja van a Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezetnek. Kis területen is sokat termelhet! Elősegíti ezt a szakszövetkezet! Szakmai továbbképzés, gyakorlati bemutatók, állandó szaktanácsadás! Kedvezményes szerves- és műtrágya, növényvédőszer, szőlő- és gyümölcsoltvány beszerzési lehetőség! Előnyös értékesítési lehetőség, szerződéses felár biztosítása! Lépjen be tagjaink sorába mielőbb! Pécs, Bajcsy-Zs. u. 6. szám. vállalatik gyors határid 3 re». minden méretben Olcsó árak. TEMPÓ ü$z. Bajcsy-Zs. u 5. sz Lakájért pl tartanék idős házaspárt, vagy égj edülállót életjáradékra. „Roíides család” Jeligére & Saite* ttí hirdetőbe. Kétszemélyes rekamié,! 4 szék. két fotel, fl-i zetési könnyítéssel,! ágyneműtartós hevn-í rő, sezloin 700 Ft-tól: eladó. Zsolnay u. 39.! Kárpitosnál. Vásárolok süllyesztős és sima varrógépet, Lehel vagy szovjet hűtőgépet, fehér már vamyt, heverőket, rekamiét, garnitúrákat.] Bárány. Hal tér 1. | Főbérletet vagy ház-1 részt, lehetőleg állomás környékén átverni nék. Címeket: .Meg-; egyezünk 2177” jeiigé-: re a Jókai úti hir-| detőbe. Uj Opel gumi, Trabantra is jó, 2 db külső és . belső eladó. Pécs, I kér. Tolbu-, hin ü. *182. _________I É gy szoba-konyhás, — J éléskartifás lakást ke-; rfesek II.—III. kerü-; letben, I. emeletig.! „Cserealap van” jeligére a Sallai u. hir- detőbe ! Opel Olympia, 45-ös kiadású, kis motorhibával éladó .Báliint Lajos Komló, Vörösmarty u. \ Telefon :| 19-24 érdeklődni dél-; előtt. Skoda Oktávia. kifo-i ■gástalan állapőtbam el! adó. Zéolmay Vilmos u Í9. Garázsban érdek] ödíhi. BIZTOS HATASÜ DROHOKA tyűkszetri- irtó 3.00 Ft. VIDÄ- KOVICS drogériában, Doktor Sá ndor 56. Kétszemélyes rekamié, garnitúrák, fotelágyak, kétszemélyes modern heverők, scz- lorok, kisipari kivitelben részletfizetésre Kél jen díjmentes képes árjegyzékét. Román kárpitos, Budapest, Nagymező ‘ u. 65 FIGYEIEM! Kárpito« műhelyemet Rákóczi útról Jókai u. 2. alá (régi Bútorházzal szemben) helyeztem át. Kétszemélyes rekamié. fotelok, székek, asztal 6600 Ft- tól. Heverők, sezlo- nok, ágybetétek, fotelágy süu készítése, javítása. Bárány kárpitos. _____________■ H ázhely eladó, Hird, Rózsa Ferenc út, új utcasoron, 326 négyszögöl, kúttal, építési engedéllyel 9000,— Ftért. Érdeklődni: Kacs ándi Miklós, Hosz- szúhetény, Vásártér, Szamuely Tibor u. 16. sz. ______________ G épkocsi tulajdonosok figyelem» Uj tech nológia bevezetésévé! Moszkvics, Wartburg, Skoda. Opel Taunus, Simca. Fiat, Trabant stb. lökhárítók és alkatrészek krómoz ása hathónapos garanciával készül Somfainál, . Sörhág ú. 9. Kettőszoba, összkomfortos lakást keresek. „Ildikó” jeligére a Jókai utcai hirdetőbe. Keszü 68. számú ház eladó Gazdálkodásra, méhészetre alkalmas nagy kerttel, kis szőlővel ESERNYÖJAVlTAS,-áthúzás. öltsön és szakszerűen CSyors Dontos kiszolgálás! Pécs. 3a1lal utca to szám TEMPO Szövetkezet HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, testvérünk és kedves rokonunk, BAUMGATNER FE- RDNCNÉ, Tecker Erzsébet, 72 éves korában, váratlanul elhunyt. — Temetése szerdán, 18-án, fél 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, vöm és kedves rokonunk, MELITZ GYÖRGY nyugdíjas, 56 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 18-án, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy HAL ARPADNÉ Lukács Nóra. nyugdíjas zenetanár május 14-én elhunyt. Temetése 18-án, szerdán I órakor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. A gyászoló család és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség és édesanya, SZA- LAY BÉLANÉ Cár Heléna, 75 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. — Temetése 18-án, szerdán du. 2 órakor lesz a köztemetőben. — a gyászoló család. Ka FÜLÖPNE* Blaskó taiin yo éves korában cs desen elhunyt. Temetei május 18-án, 3 órakor ie\ a köztemetőben, a gyászo család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondok mind- azoknak, akik felejthetetlen fiam, TOMASCIILK GYÖRGY temetésén fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok a honvédségnek a temetés szép megrendezéséért, bajtársainak. a vállalat vezetőségének, munkatársaimnak, a porcéin ngyári volt munkatársaimnak, a ház lakóinak. a meszesi ifjúsági klubnak, valamint az ösz- szes barátoknak és ismerősöknek a koszorúkért és a temetésen való részvételükért. Gyászoló édesanyja/ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, V AGA NY LUKACS temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. a gyászoló család. Kö szönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halo :tunk, HIKE OSZKÁR temetésén meg,jelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Bodolyabér, II. kér. •13, számú ház szabadi-ó« bői . sürgősön el? dó. Érdeklődni' lehet mindcninap Ein dó SzémtlÖfincen 2 család részére is al kalmas családi ház o«oiim-al beköltözhetően 95 000 Ft-ért. „Kázeladás sürgős” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Sürgősen keresek két idős hölgy részére, lehetőleg magánház- ban másfél--kettő- szobás komfortos főbérletet. „Belváros 046” Jeligére, Sallai úti . hirdetőbe; Ujrríeesekalja zöldövezet, garázs átadó Jászai M. ti. 21, este 6 éra után. Hálóbútorok, konyha. bútorok «ezlonok, gar, nitúrák Egyéb príma bútorok olcsón vásárolhatók Zsolnay u. 1. sz Egy Jó állapotban lé. vő kandalló, kétszoba fűtésére alkalmas, eladó. Cím: Fécs, Füle műié u, 8. ÜrÖg. Vennék ío állapotban lévő mély, módéra- vonalú cseh gyermekkocsit. „Gyermekkocsi” Jeligére a Sailai úti hirdetőbe. 600 cm3 ZÜndapp és egy 800 cm3 Ruch motorkerékpár olcsón eladó. Pécs, I., Szabó István u. 1 8 hetes bikabc e’adó Baksa Zri i| u __11. T elevízió, mosógép, rádió ryorsszervíz, garanciával, Hoh- mann Házhoz megyek Telefon: 43--3S Belvárosi modern kettőszoba összkomfortos emeletráépítésemet átadom. ^Beköltözhető” jétigéré ! Hunyadi úti hirdetőbe. j RÖnkfa és épüli 'eladó Moryórósd Gál Béla. _____ B ejárónőt i élVév Szorgalmas” .;ö':é a Jókai úti lm tőbe. Veszek kbfcyhnbff hálótéré” de" és! * knmiét. he vér őt iont, hármassí rényt. jobb hűti - kát. Molnár. Fe 1 vámház u. 2. Kezek.