Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

Gazdaságirányítási «rendszer retormja XII. Az anyagi érdekeltség egyes kérdéseiről MAR LENIN felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a szocializ­mus építésének időszakában ne csak a forradalom szülte lelkesedésre, öntudatra, hanem a személyes anyagi érdekelt­ségre is építsünk. Bár ezt az egyes szocializmust építő or­szágokban erősen vitatják, a gvakorlat egyértelműen el­dönti ennek helyességét. Az más kérdés, hogy a gyakorlatban az általában vett helyes elv elég sok visszássá­got, bizonyos értelemben igaz­ságtalanságot is takar. A gaz­dasági szakemberek feladata, hogy az anyagi ösztönzés mód­szereit folyamatosan tovább­fejlesszék, a társadalmi szer­vek — különösen a szakszer­vezet — pedig éberen őrköd­jenek az elv tisztaságának ér­vényre juttatásán. A gazdaságirányítás reform­jával kapcsolatban eddig el­hangzott tájékoztatókból arra lehet következtetni, hogy az anyagi érdekeltség terén, kü­lönösen a módszerek vonatko­zásában változások várhatók, melyek most vannak kidolgo­zás alatt. A változtatások szükségességét indokolják az alábbiakban elmondottak is, melyek ugyancsak egy részét képezik az anyagi ösztönzés formáinak, de ezekből is lát­ható, hogy a gazdasági mecha­nizmusnak e téren is tovább kell lépnie. El kell ismerni, hogy az ed­digiekben alkalmazott prémi­umrendszer általában véve he­lyes volt, ösztönzött a vállalati tervek megvalósítására. Mint a gazdasági mechanizmus szer vés része azonban tükrözte a mennyiségi szemléletet, anal körül éppen az utóbbi időben éles vita van. Ha azt mond­juk, hogy helyes volt, azt is általában keil értelmezni. A gyakorlatban ugyanis nem tűk rözte — és lehetne talán mon­dani, hogy még ma sem tük­rözi minden esetben — a vég­zett munka mennyiségét, vagy minőségét. Ennek fő oka az, hogy van eset, amikor nem a munkát, hanem a személyt premizáljuk. Ez azt jelenti, hogy a személynek keresünk prémiumfeladatot, nem pedig — ahogy egyébként helyes volna — az elvégzett munkát premizálnánk. Előrelépés tör­tént a tekintetben, hogy utó­lag — a feladat előre való köz­lése nélkül — is lehet pré­miumot fizetni. A másik prob­léma volt, hogy a vállalatok többségénéi a kiadott felada­tok túlságosan általánosak voltak. Gyakorlatilag az tör­tént, hogy a felsőbb szervtől a vállalatnak kiadott felada­tot automatikusan tovább ad­ták a dolgozóknak, mondván, hogy úgyis csak akkor fizet­hető. ha ezt teljesítették. így előfordulhatott, hogy a dolgo­zók ismerték az írásban rögzí­tett feladatot, de nem tudták, hogy mit kell saját maguk te­rületén maximálisan elvégezni a feladat teljesítéséhez. Nem is beszélve arról, hogy bármilyen jól dolgozott egy kisebb egység, ha a vállalati szintű feladatot nem teljesí­tette. senki nem nem kapott prémiumot. így fajult el a do­log odáig, hogy az emberek egy része a prémiumot fizetés­kiegészítésnek tartotta — hi­szen nem tudta, hogy mennyi­ben járult hozzá a feladat tel­jesítéséhez — más részük vi­szont úgy kezelte, mint a szerencsejátékon nyert pénzt, vagy megkapta, vagy nem. Az új rendelkezések előrelépést jelentenek olyan értelemben, hogy a prémium egy része nem függ az egész gazdasági egység tervének teljesítésétől, csak a konkrét feladat elvég­zésétől. Ezeket a konkrét, sze­mélyre szóló feladatokat ter­mészetesen úgy keM megálla­pítani, hogy a vállalatok fő feladatainak teljesítését céloz­zák. Előrelépés a mennyiségi szemlélettel szpmben, hogy az alkalmazotti dolgozók prémiu­mának egy része kötve van a vállalat éves eredményéhez. AZ ANYAGI ÖSZTÖNZŐK következő formája a nyereség- részesedés, kifejezetten a gaz­daságosság fokozását célozta, és célozza ma is. Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyí­totta, hogy a legtöbb helyen a gazdaságosságot a mennyi­ségi szemlélettel, tehát a ter­melési terv mennyiségi túltel­jesítésével kívánták biztosíta­ni. Ez a következőkből eredt: a nyereségrészesedés a legtöbb vállalatnál csak töredéke volt a kifizethető prémiumösszeg­nek. A vállalat tehát „haj­tott” a prémiumért, és ez a legtöbb esetben azt is jelen­tette, hogy nyereség is volt. Vagy ha a termelési tervet csak a költségek túllépésével túdta biztosítani, akkor sem sokat veszített, mert a prémi­um megvolt, az egyébként várható nyereségrészesedés abszolút összegben úgysem volt túl sok. Az egyéni és vállalati (tár­sadalmi) érdek összhangját a nyereségrészesedésben — mint anyagi ösztönzőben — jobban ki lehet fejezni, mint a pré­miumban. Ebből következik, hogy a nyereségrészesedésnek a jövőben nagyobb szerepet kellene juttatni az egyébként helyes keretek között való pre mizálás meghagyása mellett Fel keli vetni azonban, hogy a nyereségrészesedés jelenlegi formájában is vannak ténye­zők, amelyek az igazságos el­osztás lehetőségét akadályoz­zák. Meg kell találni a gazda­sági egységeken (vállalatokon) belül, melyek azok az egysé­gek, amelyek önálló elszámo­lásban üzemeltethetők (az ön­álló elszámolást csak arra ért­ve, hogy kimutatható legyen az eredményük.) A gyakorlat azt mutatja, hogy az sem jó, ha túlságosan nagyok, és az sem, ha túlságosan kicsik ezek az egységek. Ugyanis a nagy egységeknél az egyéni kezde­ményezés eredménye eltűnik, az elszámolás bonyolulttá, menet közben áttekinthetetlen né válik. A túl kis egységek elszámoltatása viszont egyrészt növekvő és eredményét te­kintve egyáltalán vitatható — adminisztratív tevékenységgel járna, másrészt a kollektív fe­lelősségérzet elsikkadna. Nem is beszélve arról, hogy egy rosszul megállapított tervfel­adat vagy jogtalan anyagi elő­nyökhöz juttatná, vagy— túl feszes esetben — közömbössé tenné az itt dolgozókat. Ezek a problémák erősen kiéleződnek különösen a nagy- vállalatok vonatkozásában. Az új gazdasági mechanizmus az eddigieknél nagyobb vállalati önállóságot helyez kilátásba annak érdekében, hogy egy­részt a fogyasztás igényeit job ban kielégítsük, másrészt azért, hogy a vállalatok gaz­dálkodását eredményesebbé tegyük. Ez azzal jár, hogy az irányító szerv saját jogköré­nek egy részét leadja a válla­latnak, ugyanakkor a nagy- vállalat — a fenti célok érde­kében egyes esetekben helye­sen is — a hozzá tartozó ki­sebb egységek jogkörét szintén saját hatáskörébe vonja fel. így a gyáregységek önálló kéz deményezése eredményezte előnyök, eredmények nem csa­pódnak le az egységnél, csak a nagyvállalatnál. Ilyen töb­bek között, hogy a gyáregysé­geknek nem érdekük a lét­számmegtakarítás, mert a meg takarított bért nem használ-, hatják fed a nagyvállalat más területén jelentkező létszám­túllépés miatt. De ugyanez vonatkozik az üzemi ered­ményre is. Hiába eredményes az egyik egység, ha a nagy- vállalat általában nem tartja be az önköltségi mutatókat, nem özet nyereségrészesedést. Ez^k a kérdések tehát felsőbb szintről várnak megoldásra. AZ ÚJÍTÁSOKAT — mint a dolgozók egyéni anyagi ér­dekeltségére építő mozgalmat elvileg helyesléssel kell fo­gadni, és a műszaki fejlesztés egyik mozgató rugójának kell tekinteni. Az azonban, ahogy az újító mozgalom gyakorlati­lag érvényesül, erősen vitat­ható. Nem szükséges a televí­zió riportműsorára, újságcik­kekre hivatkozni, hiszen ta­pasztalható, hogy a szubjekti­vizmus erősen érvényesül az újítások elbírálásánál. A legtöbb probléma a nép­gazdaság! eredmény kimutatá­sánál jelentkezik. Közismert, hogy a legtöbb újítást több­féleképpen lehet kalkulálni, tehát az eredményt kimutatni. A kalkulációt végzők hozzá­állása, jó vagy rossz indulatán sok múlik. Ezt nerrt úgy kell értelmezni, hogy meghamisít- hatók a szakmai adatok, ha­nem úgy, hogy több lehetőség közül melyiket választjuk. Ha a kalkuláció eredménye­képpen a népgazdasági ered­mény rendelkezésre áll — ami az előbbiek alapján egyes ese­tekben vitatható is — el kell dönteni a százalékos díjkul­csot. A gyakorlat azonban az, hogy az esetek többségében a díjkulcsot nem úgy állapítják meg, hogy milyen az újítás színvonala, hanem hogy meny nyit akarnak érte fizetni, és ehhez igazítják a százalékos kulcsot. Erősen vitatható a munka­köri kötelesség megállapításá­nak gyakorlata. A legtöbb újí­tást — különösen műszaki dől gozók vonatkozásában — el is lehet fogadni, de kezelhető munkaköri kötelességnek is (újítás vonatkozásában). Azt hogy mit tekintsünk a munka­köri kötelesség kritériumának, nincs és nem is lehet egyér­telműen megfogalmazni, ese­tenként kell mérlegelni és el­bírálni. Az újító és vállalat közötti vita itt azonban már eléggé egyoldalú, ugyanis a bíróság ebben a kérdésben nem illetékes, a felügyeleti szerv pedig lényegében a vál­lalat véleményére tud csak támaszkodni. ÖSSZEFOGLALVA: meg­nyugvással lehet fogadni azo­kat az elképzeléseket, melyek az anyagi ösztönzés területén a gazdaságirányítás reformjá­val kapcsolatban várhatók. — Ezeket azonban tovább kell fejleszteni olyan irányban, hogy a gazdasági egység ered­ményétől még nagyobb arány­ban függjön a dolgozók sze­mélyes jövedelme, és az egyes területeken virágzó szubjekti­vizmust visszaszorítsuk, bizto­sítsuk a több és jobb munká­ért a magasabb jövedelmet. Ennek azonban objektív fel­tételeit kell először megterem­teni, ez pedig a gazdasági szakemberekre, közép- és fel­sőfokú irányítószervekre há- níl. Dr. Moizs Rezső i ................ A termelés gazdaságossága Az életszínvonal emelésének egyik alapvető feltétele a ter­melés növelése. Nem elegendő azonban a puszta mennyiségi növelés, feltétlenül fontos az is, hogy gazdaságosan termel­jünk. Minthogy a gyakorlat­ban sokszor keveredik a gaz­daságosság, a jövedelmezőség és az önköltségcsökkentés fo­galma, szükségesnek látszik ezekkel közelebbről megismer­kedni. Gazdaságos termelés alatt azt értjük, hogy a lehető leg­kisebb ráfordítással a legna­gyobb népgazdasági ered­ményt érjük el. E meghatáro­zás után nyomban le kell szö­gezni, hogy sem az eredményt, sem a ráfordítást nem szabad valamely meghatározott gaz­daságtan! kategóriával azono­sítani, például az eredményt a nyereséggel, a ráfordítást az önköltséggel. A különböző gaz daságossági számításoknál ép­pen az az első teendő, hogy helyesen válasszuk ki az ered­ményt és a ráfordítást. Példá­ul ha a beruházás gazdaságos­ságát vizsgáljuk mondjuk egy cipőgyár létesítésénél, akkor eredménynek tekinthető a gyár évi termelési kapacitása! ráfordításnak pedig a beruhá­zás költsége. Ha a termelés gazdaságosságát vizsgáljuk például egy szövődében, ered­mény a megtermelt szövet négyzetméterben, ráfordítás a termelő munkások munkaide­je órában. A termelés gazda­ságosságát úgy számítjuk ki, hogy az eredményt osztjuk a ráfordítással. A gazdaságosság relatív fo­galom, ami azt jelenti, hogy egyetlen jelenség gazdaságos­ságát nem lehet megállapítani, csak akkor, ha azt van mihez hasonlítani. Például két cipő­gyár beruházása közül az a gazdaságosabb, amelyik keve­sebb ráfordítással ugyanannyi évi termeléskapacitást biztosít. Két szövőgyár közül az ter­mel gazdaságosabban, ahol ugyanannyi termelt szövetre kevesebb munkaóra-ráfordítás történik. A gazdaságosság vizsgálatát megnehezíti, hogy azt sok eset ben csak népgazdasági szinten lehet mérni; nem minden esetben gazdaságos az, ami vállalati szintén annak tűnik. A gazdaságosság vizsgálatát igen megnehezíti, hogy jelen­legi árrendszerünk zavarja a tisztánlátást. ,,Az eddigi ár­rendszer ugyanis főként a jö­vedelmezőség javítását ösztö­nözte és nem minden esetben a gazdaságos termelést. Ezért is szükséges az árrendszer át­alakítása, hogy. a gazdaságos­ság és jövedelmezőség között helyenként meglévő ellent­mondásokat feloldjuk. A gazdaságossági számítások legnagyobb jelentősége az, hogy segítséget nyújtanak a gazdasági vezetőknek dönté­seik .meghozatalában. A szá­mítások alapján a legkülön­bözőbb lehetőségek közül a legkedvezőbb, a legkisebb rá­fordítás mellett a legnagyobb éredménsri biztosító változat alakítható ki. Or. Erdélyi Ernő Tér üleífelhasználási vizsgálat készül Pécsett Hetvenezer kérdőíven kérnek választ a város lakóitól p écs lakossága a követ­A kező évtizedekben újabb tízezrekkel szaporodik. A vá­rosrendezés feladata, hogy a kétszázezresre növő város min den funkciójának megfelelő helyet biztosítson, minden fej­lődési szakaszban. A város élő szervezethez hasonló, egészsé­ges működéséhez a részek ará­nyos fejlettsége és jó vérke­ringés szükséges. A város vérkeringése a köz­lekedés. Ha a lakóhelyek és a munkahelyek túlságosan messze vannak egymástól vagy a szűk utcáikon a torlódás miatt csak lassan lehet ha­ladni, ha az üzemek és üz­letek anyag- és áruszállítása hosszú vagy kerülő utakra kényszerül, az embereknek na gyón sok erőfeszítése, munka- és pihenő Ideje vész kárba. A rossz városszerkezeten, a bdteg városon már alig segít a tüneti kezelés, az utak lép­téktelen szélesítése és a jár­művek kényszerű szaporítása, — a városlakóknak nem lesz igazi otthona. A városrendezéstől nem vá­lasztható el a közlekedés ter­vezése, a városi közlekedés tervezésének nem első, hanem végső lépése az úthálózat és a közlekedési üzemek tervezé­se. Minderre meghatározóan hat a területi elhasználás sike­res vagy szerencsétlen alakí­tása, A különböző munkahelyek és intézmények közlekedési vonzása törvényszerűen eltérő egymástól. A lakosságnak más hányadát vonzza adott távol­ságról egy nehézipari üzem, mint egy iroda, vagy ruha­gyár. Más a vonzás hatósuga­ra attól függően, hogy melyik városban és ott is a város kö­zepén vagy a peremén van a munkahely. Mindenhol más arányban indulnak munkába egyéni járműveken a férfiak és a nők, a belső és külső lakónegyedeik lakói. Ha Pé­csett az ipar kizárólag a vasút és a Kertváros közé csoporto­sulna a jövőben, a munkahe­lyi forgalom egyenetlenül ter­helne meg néhány utcát és kihasználatlanul futna sok au­tóbusz vissza a városba. Kü­lönösen előnyös a dolgozó nőknek, ha munkaheiyük nincs messze az otthonuktól. A munkahelyeket tehát cél­szerű a váróéban ellentétes irányokban többfelé elosztani, a környezetüket nem zavaró üzemeket pedig közvetlenül a lakóterületek közelébe telepí­teni. A z általános elvek gya­korlati érvényesítése korántsem egyszerű. A pécsi Rákóczi úton például a sze­mélyforgalom növekedése és összetétele teljesen különböző lesz, ha a Diós dűlőben lakó­negyed épül és ugyanakkor az ipar a Siklósi út mentén fej­lődik. vagy ha a Diós dűlőben könnyűipari üzemek épülnek és az esedékes lakásépítés a Felsővámház utca környéké­nek sokemeletes házakkal var ló átépítése keretében bonyo­lódik le. A Kovács-teleptől délre és nyugatra elhelyezke­dő könnyűipar; telepek más­képpen hatnak a Szigeti út forgalmára, mintha ugyanott társasházak épülnének. A for­galom mennyisége és jellege határozza meg az utak mére­teit és lejtését. A Siklósi úti sorompó helyén 7 méteres szélességűj felüljáró is hosszú ideig elég. ha a város kelet és nyugat felé terjeszkedik, de szélesebb kell. ha Málom és Nagyárpád belső lejtőire épül tovább. Minden városszerke­zeti változat másképpen hatá­rozza meg az egész lakosság napi utazási idejét. A tervezés célja, hogy a város közleke­désére fordított teljes időt a legkevesebbre csökkentse, ezen belül pedig növelje a gyalog- kényelmesen megtehető utak arányát. A teherforgalmat a vasúti teherpályaudvar és a raktár­iéi epek, az ipari nyersanyagok lelőhelyei és az üzemek elhe­lyezkedése. a városi szolgál­tató üzemek és üzletek hely* zete határozza meg. Ha Pécs nagyságával arányos teljesítő- képességű teherpályaudva* épül a szentlőrinci vonalooj teherforgalmi főutat kell épí­teni a pellérdi tavak és a Kertváros között és erre cso­portosulnak a raktárak is* amelyekből kirajzik a lakó­területek és sok gyár teher­forgalma. Megfordul a hely­zet, minden városrendezési következményével, ha a teher­pályaudvar a Hőerőmű köze­lébe kerül. Ugyanannyi ne­héz-, vagy könnyűipari üzem­nek teljesen más lehet a te­hergépkocsiállománya. ha a laksűrűségek és munkahelyi sűrűségek növekszenek, vagy csökkennek, vagy a szállítási távolságok egyéb ok miatt vál­toznak, Például a levegőt szennyező szénbázisú ipar cso­portosulhatna a Mohácsi ut mentén, de ha csak zavaró technológiájú ipari üzemek létesülhetnek, ezeiket Pellérd határába kell kihelyezni és a szenet utánuk kell szállítani. A jövőben Pécsre kerülő ipar jellegétől függ téháit, hogy a Mohácsi útc® kell-e előbb aluljárót építeni, vagy a Me­gyeri úton. felüljárót, illetve kötélpálya, vagy más különle­ges szénszállító eszköz szük­séges-e Újhegy mellett vagy iparvágány Pel térdnél. A tmai város egyes körzet tei között keletkező teU jes közlekedési áramlásokat kell ismerni ahhoz, hogy a í<h vőbeni forgalomra a régi mód- szereknél megbízhatóbban le­hessen következtetni. A mun­kahelyek vonzási sugara és in tenzitása, a férfiak és nők) napi utazása ideje és megtett távolsága, a gyalogos közleke­dés és a különféle járművek igénybevételének aránya, a* egyéni járművek haszálata és megszerzésére irányuló törek­vés mértéke, a lakosság ellá-y tását közvetlenül szolgáló te­herforgalom és az ipari-építő­ipari teherforgalom telj esitm$ nyel, a közületi járművek mozgása és a teljes járműállo-i mány nappali és éjjeli elhe­lyezkedése a városban — ki­vétel nélkül nagyon fonta« adatai a korszerű városrende­zésnek. Ezek alapján lehet csak megalapozottan tervezni a gyalogos és járműforgalmi közlekedési hálózatot, az utak szélességét, a forgalmi csomó­pontok fejleszthető megoldá­sait, a megvalósítás helyes sor rendjét és mindennek előfel­tételként a területfelhasználás legcélszerűbb módját A fejlesztési lehetőségek számtalan változata közül egy egy tervidőszakban csak a leg­jellemzőbbeket vizsgálva is sok területfelhasználási és közlekedésfejlesztési mego’d ás kínálkozik. A legelőnyösebb, egymásból kifejleszthető meg­oldások kiválasztását a mérle­gelendő tényezők sokaságé miatt nem lehet szubjektív döntésre bízni. Városunkban •— Magyaror­szágon először — a terülerfei- használás közlekedési hatásai­nak összehasonlító számításál a Magyar Tudományos Aka­démia Számítástechnikai Köz­pontja elektronikus számoló­gépekkel fogja elvégezni, mén ebben az évbpn. A sok mi7Vó számítási művelethez 70 ezer kérdőlapon április utolsó h'>4li- ben kérnek alapadatokat n<1"í lakóitól a tanácsi évit"’ , •=> közlekedési szakigazgatás, a Közlekedéstudományi Egyesü­let és a tervezők. y árosunk arányos növe­> kedése és vérkeringé­sének. a közlekedésnek egész­séges fejlesztése ' mindenkit közvetlenül érintő közügy. A lakosság, az adatgyűitők és az adatokat felhasználó szakem­berek együttműködése a kö­vetkező hetekben hosszú időre meghatározza a városfej less * tés útját és realitását. Kiss Dén^ mérnök I ! i

Next

/
Thumbnails
Contents