Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
Felfedezés és a világ formálásának igénye — Gondolatok a szocialista realizmusról szóló vitához — EURÖPA-SZERTE megélénkültek a művészet kérdéseiről folytatott viták, de ezek köziéppontjában Nyugaton és minálunk egyaránt — a realizmus, sőt a szocialista realizmus lehetőségei állanak. Csak olyan " apró tényekre hadd utaljunk, mint Peter Weiss, világhírű német drámaíró nyilatkozata, amely szerint csak a szocializmus perspektívájának tudatában tudja elképzelni alkotóművészetét, vagy Sartre több cikkének és előadásának gondolata, melyben arról szól, hogy a mai művészetnek centrumában éppen a szocialista művészet áll, s hogy Sartre nem a szocialista realizmusról beszél, az, úgy vélem — mit sem von le abból, hogy a probléma, a művészet megújulásának távlata őt is izgatja. A kérdés tehát a levegőben van Nyugaton is. Nálunk ezt a vitát foglalja össze és ennek az eszmecserének következményeit összegezi a párt Kulturális Elméleti Munkaközösségének immár egy esztendeje publikált tézisei a szocialista realizmusról, és ehhez a vitához ad újabb gondolatokat a nemrég közzétett Ideológiai Irányelvekről szóló pártdokumentum is. \ vita egyik elágazásában igen sok szó esett arról, hogy a szocialista realizmus újszerűségét egy újfajta művészi magatartásban: a valóság iránti felelősség kibontakozásában keli keresnünk. Már Roger Garaudy, a realizmusvita egyik elindítója is megpendítette ezt a gondolatot, de hazai vitáinkban ugyancsak többször szerepelt ez a „kísérleti meghatározás”. Mármost kétségtelen, hogy a szocialista realizmus történelmi jelenségét, világnézeti megalapozottságát nem lehet beszűkíteni egy magatartás végül is szubjektív keretei közé. Hiszen nyilvánvaló, hogy Solohov, Csuhráj, vagy Eluard és Brecht művészetét nemcsak a művészi magatartás különbözteti meg kortársainak nagyszabású, bár polgári művészetétől, hanem világszemléletük, em- bcrábrázolásuK. a történelmi távlatokkal szemben tanúsított érzékenységük, stb. is ízt a különbséget húzzák alá. Mégis, ebben a gondolatban zan néhánv olyan mozzanat, felvet érdemes tovább fej- ■ni. Mert éppen az új mű- ;'ls7i magatartás tudja ösz- 1 efo'lalni azokat a sajátosa új történelmi-esztétikai ‘■"■eket, melvek a szocialis- ” realizmus legújabb törek- r’seit jellemzik: a világ új '‘"■e^'nek felfedezését, azt a "nír-pátoszt. mely az ed- H« még nem ismert életformákat, konfliktusokat, és 'roblémákat kutatja és teszi z ábrázolás középpontjába. "Uimint azt az elkötelezett Wőssógef is, melv a való- "ot écr,aTi a z új felfedezé- - -/-vér is formálni, alaki ni igyekszik. Brecht szín- áza vagy . a délamerikai 'ociaüsta festészet nagy lakjainak — Sicheirosnak, >rozconak — művészete ért- lenne enétkül. de ■" ”n tudnánk összefogta ág a mi novella Íróimé -’V és úi regénvtermé- >nk eredményeit sem énéiül a belátás nélkül. Sánta erene Húsz. órája, vagy So- \npyi Tóth Sándor kisre- 'W- (Próféta voltál, sz.f- err" uoúey érthetetlen len- ',,,'',"Tés művészi mat'd nélkül mint Cserei ibor szép és meerázó Hideg apok-ia, vagy Galambos La- * néhány regényei MIT JELENT a mal művész szótárában és érvkészletében a felfedezés igénye? Nyilván nem Colombus-i vállalkozást: nem olyan embert társadalmi vidékeket kell feltárni, melyeket még senki sem látott Inkább olyan társadalmi és emberi gondokat és örömöket, melyeket vagy nem érzékelünk kellő társadalmi súllyal, vagy illúziók, látszatok, előítéletek formájában teszünk magunkévá, és amelyek esetében nem a valósággal, hanem inkább délibábokkal állunk szemben. Itt van szükség a művészi felfedezésre: életünk olyan rétegeit bemutatni, melyeket a közélet, a közvélemény nem ismer, vagy félreismer és csupán látszat- minőségében tett magáévá. Talán Tvardovszklj volt az első. aki tudatosan ezt a célt tűzte a művészet elé, amikor a XXII. kongresszuson azt mondta, hogy a művésznek nem a már ismert tényeket kell művészileg kifejezni, hanem olyan jelenségeket kell láthatóvá tennie, melyek még nem is kerültek a közvélemény fókuszába. Ehhez még hozzátehetjük: számos olyan előítélet is vezérli közgondolkozásunkat, melyeknek alapos, emberileg hiteles és művészileg megrázó feltárása nemcsak az emberek szemét nyitná fel, hanem a jelöniben történő tájékozódást és alkotómunkát- is megkönnyítené. Nemcsak a hibák felfedését jelenti ez a művészi magatartás, bár ez' is beletartozik a társadalmileg elkötelezett, valóságért és közösségért is felelős művész hivatásába, hanem az új emberi vonások feltárását, azt a gnz.dagodási folyamatot is felfedezheti, melyen az utóbbi évek során keresztül mentünk, s mely nem egyszerien a job- bá-szebbé érés folyamata volt, hanem tragikus megpróbáltatások és helytállások során vezetett a teljesebb, emberileg gazdagabb életstílus felé. Az előbb Sánta Ferenc regényét említettem példaképp,' nem véletlenül. A Húsz órában érezhető talán a leginkább a felfedezés izgalma és igazsága. Pedig jól ismert tényeket, sőt ismert típusokat Is sorol egvmás mellé, és mégis az összkép valami eddig ismeretlen gazdagságú tabló lett. Az elmúlt húsz. esztendő válságait, konfliktusait mondja el. de úgy. hogv egy új történelemkép bontakozik elénk: egy sor illúziónktól, előítéletünktől szabadulunk, mikor a regényt letesszük kezünkből. Meg tudja mutatni minden jelenség „másik oldalát” is, rá tud tapintani az igazság összetett jellegére, arra, hogy a tények különböző nézőpontokból más és más arcot mutatnak, és csak az összkép adja a teljes igazságot. Mikor a falura .került orvos figuráját látjuk magunk előtt, azt hisszük, egv gyenge karakterű, „pesti úrifiúval” van dolgunk, aki legfeljebb csak pénzt akar a vidéken keresni. Aztán egy másik jelenetben — a tahi = látva — ugyané? az orvos úgy tűnik már fel, mint. eondos és lelkiismeretes segítő, mint olyan hivatásának élő ember, amilyen még nem volt ezen a környéken. Aztán ismét vált a ’■én. é« megtudjuk, hoffv ez a szenvedéjves kötszeretet. ez a% magát mnnkábu fojtó hajsza csak a feleilést keresi: nem tudja megszokni • falu* életet, és ezért SZABADOS ÁRPÁD POZITÍV ÉS NEGATÍV Pál József: JHoü o an ide je a rakétáknál lánggal csapnak ki az űrre jeleket hoznak merre is fordul földünk egyik vértestvére most van ideje a rakétáknak a távolság kagylóhéjnyi most kellene most kellene embernek emberhez eltalálni most van ideje a rakétáknak és mi házakban várakban élűnk most kellene most kellene a másik ember a vértestvérttnk kopogtatásokat a cellafalon most kellene felidézni amikkel egyszer már megtaláltak egymást most kellene felidézni házakban élűnk csak csigaházban külön-külön vértestvérek most kellene felidézni most van ideje a rakétáknak t Bárdosi Németh János: c4páfft /e mbtffirenzei hakniit Apám lombfűrésszel babrált, * ha fáradtan abbahagyta a munkát, mozdonya tótágast állt a sötétben, csillagot varázsolt' Ihlete t a gyöngy-szinű gyertyatartókra, tükrökre, melyek emléke ma is bearanyozza kedvemet, ez a játék volt a kivezető út az olajos munka szagából, szépség és pacsi rta-röptű elem, a messze-magasodó emberség vágya, vérem cseppje, melyből belém Is csöppent a láng, Itt sistereg ceruzám hegyén, ahogy félszázéve még a lombfűrész reszelékében ízzott sárgán apám ujjal közt, , hogy ernyedten kifusson belőle a fáradság ólom-nehezéke és felröppenjen a lélek szabad madara messze. Küldi János: T)éli feljegíjzéj Teszi a tél a dolgát. Csupa hó minden sik és dombhát ezen a kicsi, de eppen ezért könnyen szívre-szorítható Magyarországot főleg azonban az úgynevezett „márkói kő vidéken”, a föl-alá íutó. napfény-emlékű tájon, a majdnem-pőre, észrevétlen — szép lejtőn, ahol a közelmúlt idő adta járom; ahol néhány fa s egy-egy halkan-zengő bokorsor tűnődi/-SUPS" ■tnegbújva szerényen az árokszegélyen; ahol sok-sok sarga virág ég — még most is; — a hó aluli mélyen lenge lánggal, arra tanítva : búsulót, hogy reméljen: abo'v* t - i:v,-<y»*~v ? — mi >t halványkék lepkék — ^ elszálltak rég az őszi szélben. s keresi a munkát, a felej- ést. A kép sokrétű, de a iok réteg egy és ugyanazon •mber új arcát fedezi fel, ízt a réteget, melyet eddig íz előítéletek torzító lencséén keresztül nem láttunk. Jgyanígy rajzolja meg Sánta íz egykori falusi párttitkáriak, Máténak sorsát és alakét. Már éppen leváltják, és lűsz évi odaadó munkáját így tűzoltóparancsnoki be- jsztással hálálják. Aztán egy násik jelenetben megtud- luk, hogy még barátaival ízemben ts bizalmatlan, kegyetlen ember volt, — de nég ez a kép sem a teljes .gazság: a bizalmatlan, erő- izakos titkár látástól vaku- ásig a határban járt, minien gondot-bajt ismert és ntézett — csak maga sem ndva, — rosszul. És így kerekedik ki a kép, sok apró, ígymásnak ellentmondó igazságból, egésszé, és ezeket az ígymássál vitázó mozaikokat íz írónak kellett felfedeznie: így ebként az előítéletek, a szenvedélytől eltorzított kéjek, vagy egyoldalú látómező ílfedte volna. Sánta műve jersze csak egyetlen, eléssé jnkénvesen kiragadott példa i felfedezés jelentőségének iláhúzásárn. Ugyanígy mond újat, láttat meg a nézővel új ímberi és társadalmi problé- nákat Jancsó Miklós Sze- Sénvlegénvek c. filmje, vagy Salamon Pál nagy sikerrel játszott színdarabja, a Magadra kiálts. Persze a felfedezés, mint művészi leiszó önmagában áppoly szűkös és félrevezető, mint az az elmélet, mely zsupán a magatartás újszerűségében keresi a szocialista realizmus magasabbrendű- ségének jegyeit. Egyoldalú lenne ez, mert nem elég csak felfedezni valamit: a szociografikusán összegyűjtött tényanyag, amelyben ott lapul a világ új arculata, az új társadalmi gondok váza is, csak akkor tud hatni az olvasóra, vagy a nézőre, ha nem a maga nyers formájában kerül elébe, hanem a művészi ' újraalkotás munkájában újjászületik. Ha a művész látásmódián, egyéni-egyedi világtérképén is megtörve hozzácsapódik mindaz a szenvedély és emberi igazság, amit csak a művészi megformálás adhat A valóság felfedezése tehát csak akkor sikeredik, ha a művésznek sikerül kifejtenie az összefüggések távolabbi rendjét is, ha az általa felfedezett mozaikokat be tudja illeszteni világképébe, ha el tudja rendezni egy általa ..újrateremtett” világ társadalmi egészébe. Ha ez az egyéni átéltség hiányzik, ha csak „újsághímyi” nyerseséggel jelentkeznek ezek az új tények, ha tehát éppen az emberi következmények hiányzanak, — úgy a közönséget nem tudja felrázni, és alakítani. És ily módon nem tudja formálni a valóságot' sem. A FELFEDEZÉS FONTOSSÁGA kiegészül tehát a művészi kiteljesítés és felelősség követelményével is. Manapság sokszor találkozunk ilyen, publicisztikai értelemben vett nyersanyaggal:, néhány tény puszta közlésével, mely önmagában esetleg valóban új adalékot szolgáltat, de művészi hatása nincs, mert nem sikerül beilleszteni a nagyobb társadalmi összefüggésekbe. Sánta Ferenc, Galambos Lajos említett műveinek és még sok nag\f zerű "írásnak és filmnek ez sikerült, de valahogy a közvélemény ezekből a sikerekből csak a mondat első felét hallotta ki: a felfedezés újszerűségét. A művészi kiteljesítést, tehát a mondat másik felét már nem pállják meg. Pedig enélkül nem érthetjük meg a szocialista realizmus elhivatottságát. A legjobb művek éppen arra figyelmeztetnek, hogy a valóság formálásának igényével kell párosulnia a felfedezés pátoszának, csak a valóság iránti felelősség és a művészi alkotás kiteljesedése, a nyersanyag „átlelkesítése” tudja megteremteni azt a kontaktust, mely a művészet közönségét, a műélvező publikumot egész emberi mivoltában tudia alakítani. És ez a szocialista realizmus legfontosabb feladata, — küldetése, elkötelezettsége erre utal: az embert egész társadalmi és egyéni mivoltában alakítani. Ehhez pedig a valóság új rétegeinek és arculatainak felfedezése és átélhető, élvezhető újraformálása szükséges. Almási Miklós
