Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-23 / 19. szám
I9M. JANUÁR 23. napló 7 Kétmillió csibét keltetnek a tavasszal Megkezdte üzemelését a Baranya megyei Mezőgazdasági Vállalat Xavér utcai baromfikeltetője. Már januárban 40 ezer csibét ad át a baromfiiparnak. Ennek a mennyiségnek nagyobb része a megye termelőszövetkezeteibe kerül. Március végéig 700 ezer csibét, tízezer kacsát és ötezer libát keltetnek. A szezonidőszaknak számító három hónapban — márciusban, áprilisban és májusban — közel kétmillió naposcsibe hagyja el a keltetőt. Erre az évre 2,9 millió csibe, 125 ezer kacsa, 102 ezer pulyka és 47 ezer liba vásárlására, illetve közveI ütésére jelentette be igényét a Baromfiipar; 400 ezerrel többre, mint a megelőző év- I ben. Az igény biztosításához 4 millió tojás szükséges, amelyet a Baranya megyei Baromfitenyésztő nagyüzemektől és a Szolnok megyei termelő- szövetkezetek egy részéből vásárol fel a vállalat. Az idén több naposcsibe jut a háztáji gazdaságokba Az igények teljes kielégítését azonban akadályozza a háztájiban még ma is meglevő időszakosság, amely március— május hónapokra szűkíti a neveléssel való foglalkozást. Személyiigazol vány-cserék bzabálysérlési eljárás a mulasztókkal szemben MOl TO: Jelentkezés A MARTFŰI CIPŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLÁBA ÉS SZAKMUNKÁSTANULÓ ISKOLÁBA A martfűi Cipőipari Szakközépisfkolában efbben a tanévben is két osztály nyílik. Az egyik osztályba a bejárással rendelkező tanulókat vesszük fel, ’ akik az iskola elvégzése után a martfűi cipőgyárban óhajtanak elhelyezkedni. A másik osztályba az ország összes cipőgyárai részére veszünk fel tanulókat Ide jelentkezni lehet Budapest Debrecen, Kecskemét Szombathely, Szeged, Szigetvár, Bonyhád, Tatáról vagy környékéről. Ez az osztály országos beiskolázású, a felvett tanulóknak diákotthoni férőhelyet biztosítunk. Ipari tanulónak diákotthoni férőhelyet biztosítani non tudunk, tehát csak azokat vesszük fel, akik helybeliek vagy bejárási lehetőségük van a környékről. A jelentkező tanulóik a jelentkezési lapra az első helyre Cipőipari Szakközépiskola Martfű, illetve Cipőipari Szakmunkástanuló iskola Martfű írják be. A jelentkezési lapokait a cipőgyárakkal láttamoztatni nem kell. Jelentkezési lapokat az általános iskola adja td, a küldi meg a tanintézetnek, IGAZGATÓ Vasárnap másodszor is közzétettük a rendőrség felhívását a lejárt személyi igazolványok cseréjére. Sajnos, vannak emberek, akik könnyedén elfeledkeznek kötelességükről. Tavaly például több mint 600 személyt kellett felelősségre vonni és kisebb-na- gyobb pénzbírsággal sújtani, mert az előző évben elfelejtették igazolványukat kicserélni. Az idén eltelt pár hét alatt is már számos olyan személy jelentkezett, akiknek tavaly kellett volna igazolványt cse- rélniök. Akadt olyan is, akinél az érvényességi idő már 1963-ban lejárt. Az igazolványok érvényességi ideje a második oldal első sorában szerepel. Az érvényességi határidő lejártával az igazolvány igazolásra fel nem használható. Akadt olyan eset is, amikor az érvényességi időt láthatatlanná igyekeztek tenni, hogy a büntetés alól kivonják magukat. Ezzel a tettel azonban csak súlyosbítják helyzetüket a mulasztók, mert újabb szabálysértést követnek el. Az igazoltatást végző rendőr lejárt személyi igazolvány észlelésekor figyelmezteti a személyt a cserére, — egyébként minden hatóságnak és szervnek ez volna a kötelessége, — majd jelenti a kapitányságnak. Ha a figyelmeztetés ellenére sem jelenik meg cserére a mulasztó, akkor beidézik, 1965-ben csaknem húszezer ember igazolványát cserélték ki Baranyában. Az idén ennél kevesebbre kerül sor, így a torlódások elkerülhetők lesznek, a várakozási idő csökken. Természetesen, ehhez szükséges, hogy a lakosság betartsa a közleményekben szereplő határidőket. A vidéki lakosság helyzetének megkönnyítésére és a távoli utazások elkerülésére új módszert vezettek be: a vidéki őrsökön beadják az okmányokat és meghatározott idő múlva az új igazolványt átvehetik. Pécsi nagyüzem műszaki munkakörbe több éves gyakorlattal rendelkező elektrotechnikust keres azonnali felvételre. Pályázat, részletes önéletrajz ..Elektrotechnikus” jeligére a Sállá) u. hirdetőbe. 2*927 Takarítónőt felveszünk fiM Építőipari Szállítási Vállalat i. ST. üzemegység vn. Kirendeltsége, Pécs, Felsővámház n. ». 26900 Az CM Bctonelemgyártő Válla- < lat Pécsi Beíonárugyára hirdi 1 üzemébe villanyszerelő azakmun- j kást alkalmaz. jelentkezés: a I hirdi Üzemvezetőnél. 2*047 < — A TIT Nyelviskola titkársága közli, hogy az 1965—86. tanév H. félévére a beiratások Január 20— 3l-ig a Sörház u. 14. szám alatt lévő irodában történik délután 2—6 óra köözött. A hivatal február elsejével a Janus Pannonius u. U. szám alá költözik. A pót- beiratás ott folytatódik, ugyancsak délután 2—6 óráig. Meß 9 na piß fizeibe fő pótlék mentesen a kötelezd * épjárműsza valósság! biztosítás 1966. évi díja Évi biztosításitíj: Magánautó 460.— Ft Mototkerékpár. rendszámmal ellátott gegédmotorkerékpár 100.—Ft Felvilágosítást fiókjaink adnak ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ á> Erről jut eszembe NE FÁRADJON... Dolgozókat felvesznek Hőszigetelőket és hőszigetelők > mellé betanított segédmunkásokat ' 1 felvesz a Bm. Építőipari Vállalat. J Jelentkezés: Pécs, Rákóczi üt 56. , Munkaügyi osztály. 26990 > * \ Autószerelőt, karosszérialakatost, J géplakatost, hegesztő vizsgával ' marós szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint ne- ’ hézgépkezelől vizsgával rendelke- ' ző dózervezetőket felveszünk. —) Műszaki Erdészet, Pécs, Megyerit út 20. 26905 ' — Jó napot kívánok. Parancsoljon! — Csak Önök segíthetnek rajtam. — Miben lehetünk segít- ségére,> — Feledékeny ember vagyok. Még az édesanyám születésnapját és a házassági évfordulómat is elfelejtem. Hát még a sok rokor. és ismerős név- és születésnapját! Elképzelhetik menynyi haragosom van. Nem mehet így tovább! Elhatá roztam, hogy új életet kéz dek. Nem szerzek magamnak új haragosokat a régieket kibékítem figyelmességgel. Az Önök segítségére vám szükségem. — Foglaljon helyet, itt egy ív papír. írja le kérem azok nevét, címét, akiket ez évben meg kíván ajándékozni. írja nevük elé az ünnep dátumát, aztán pedig az ajándéktárgyat, amivel meglepné őket Megvásároljuk a kért tárgyat s pontosam az ünnep napján a boy elviszi a címre az ön jókívánságaival. — Köszönöm. Óriási kő pottyant le a szivemről. A fenti beszélgetés aSal- lai u. 22. sz. alatt zajlott le a Pécsi TEMPÓ Általános Szolgáltató Szövetkezet alkalmi megbízások részlegében. Újszerű és nagyszerű kezdeményezés a fenti szolgáltatás. Különösen elfog- 1 iáit emberek számára, de kevésbé elfoglalt embereknek is, bevált módszer, hisz valamennyien tudjuk, milyen nagy gond az ajándékozás. Jelen esetben csupán egyszier jelent gondot, amikor összeállítjuk a megajándékozottak névsorát. januárban be kell fizetni a szavatosság biztosítás diját/. Áramszünet — Áramszünet les* Január M— 29-ig 7—17 óráig Patacs, Patacs- újtelep, valamint Rigó u., Fürst S. u.. Basamalom dűlő területén. — 25-én *—15 óráig Alkotmány u., Ifjúság u., Rókus u.. Tavasz u.. Kisrókus u.. Klskereszt u„ Rókus- alja u., Budai Nagy A. a.. Steinmetz kapitány tér, Édesanyák útja, Nyár u., Xavér u. területén. (*) halálozás Fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk, ÖZVEGY SCHARF FERENCNfi *9 éves korában meghalt. Temetése hétfőn fél 1 órakor lesz a köztemetőben. Gyászolják: leányai, fial. menyei, veje és unokái. A fentieken kívül a Tempó Sailai utcai részlege sok más szolgáltatással is foglalkozik. Erről kérdeztük ti részleg vezetőjét. — Igen. sokféle szolgálta- ■ ással fos,p!kozunk. amelyek megkönnyíti a ma emberének sokfelé ágazó yohano életét. A háziasszonyok munkásának megkönnyítésére elvégezzük a bevásárlási és házhoz szállítjuk az árut. A háziasszony reggel munkába menet leadja a fisié1 amire szüksége van. mire munkából hazaér, mát otthon várja a bevásárolt csomag Bankettek, esküvők, találkozók komplett rendezését vállaljuk. Azért mon dóm. hogy ..komplett ren dezését”, mert mindent el- végzünk. Lefoglaljuk a termet, gondoskodunk ételről esetleg zenéről, meghívókat »nyomtatunk, taxit rendelünk, fényképészt elintézzük, sőt. ha kívánják, a termet fel is díszítjük. Jelentős szolgáltatás a bel- és külföldre küldendő ajándékok megvásárolása A külföldre címzett ajándékot levámoltatjuk, becsomagoljuk, elküldjük. Sokan veszik Igénybe azt a szolgáltatásunkat, hogy az építési anyagokat beszerezzük, elszállítjuk. Az építtetőnek nincs semmi gondja, minden anyagot beszer- zünk, gépkocsit bérelünk, helyszínre szállítjuk. — Ezek szerint, az Önök célja: levenni a gondokat az emberek válláról, átvenni minél több gondot... — Igen, könnyebbé kell tenni az életet, könnyebbé, ezáltal szebbé. Jelszó; Ne fáradjon! (x) Újabb jégpálya nyílt Vjmeesek alján Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy Ujmecsek- alján, a 39-as dandár úti iskola jégpályát létesített. Örömmel közüljük, hogy a Bánki Donát utcai iskola is megnyitotta jégpályáját, várják az újmecsekaljai fiatalokat. A jégpálya hétköznap délután 3-tól 7-lg, vasárnap — a déli két órás szünetet kivéve (12-től 2-ig) — egész nap nyitva tart AMs detőbe. Báxtartáftl 1 ~ *0tUt felveaiMík. Ér-, Ure* aJberlotI tsgj úeklodui Zjokr*y u. konyha és, szoba feb- “9. üzletben. injár 1-re kiadó. — r«-b, .ih.irWocÄ U íéoi.f.x»lveA*tönek. - f* Kőszegiek. •.Ormánság" Jelijére, Ballal u. Hirdetőbe. 1 Kisméretű iái fÖthaté bűtaroeott Bud* peat« kétsxob* Maránrend*!k«*á*i áj nzobát keretek február | összkomfortos, hal- házban földaziuti 3 1-re. ,,Ta/náriiő" Jel- ! los föbérletl laJcá- .szoba, elößzob*, kouy- 1«áré a öailal u hír- sómat elr-scrélr.ám igé- liáa hazréw kerttel nyög pécsivel. Tel : elndó, beköltöshetően. 30-S3, eete. (Táncsics Mihály u. 20. 39-ea búi ^ I Ml UUSfi. Há* eladó, k étszoba, J fi* *** konyha, mellékhely teóAptáUUddétyU Patachon, Berftaúr u. emeletes c*al«dl' 15_M?37a SK* niimnnu pécsi mo- [ házban mobs, .. . . h. to-Vhú. ^ SS3 lé—tfk »égtáját (lelje mar most meg! Százhúsz fajta nem* zetköei bokor-, futórózsa új donBRgHi inból Kérje díjtalan árjegyzékem. Szálkái rózsa- I kertészete, Pusztasza ..T...TMJ.O- Igáslovakat könyv Jóvá-' Figyelem! előleg nél- Íré* lófogatu szánkó,' bolca. gekkel ' beköltözhető* írással átveszünk. KM. kül szállítok ablakié- körniyü sponlterkocal, — Érdeklődni lehet Építőipari SeáJlitasi dör.yt, redőnyszekrény egyes, kétüléses hajtó* mob* öeerkonifoi - elcserélném hasonló I »dó. 0715 átvehető. 1 &jbl j*®®® JÍIí^ba®1’ vámba* U. Vallalat 2. ««. üzeni- nélkülit, vagy redőny- kocsi eladó. Siklósi u. — I egység, VII. Kiren- szekrényest 10 havi 7. deltséfc. Pécs, Felső- resalctflzetésre. Rákófyéft'ÁctnU . czi u. 38. Todenbier. ___ | . jIIIÍIImJH ^ . __ tn,.,,,rt. w w J ^ _________ Gitár, erősítő, mikro- Curias eladó alsóto * íakástaerével ház- hu dun estire ‘esetlég í lit.- kunvhás odó Érdeklörtné: Pécs.! ’ . * . | , —-----1—fou. hangszóró és dob meszesi Iskolánál TeVü rUlőt keros. -.•SSS^Ílú-órt'ÍKf “%*•. .*• »• *^ÍS^“lÍL'ÍS?0,,S:.5!!5».*I. «■- fd««relé« «lad«. du. Melon: 15-51. ,376 n,el ügyelőt keres, --, föbórleti szobáért síit'* WykteLssiMl allá»wl, j>écx. Haru-iK[íy beköt ve — »„•>»- c*i,ö u. 1/1. Takács. 5? O'Tö- Est<, 7 ArK uláa. litna Déryné u. 2.1 __ __ J'’cr.tkéz£ « Portá- i r.4] Külön bejarat» albárI letl szoba üresem vagy I bútorozva ^ rí ti or&süzletben. .—. —------------- -------ka st atvourek, ou —- — ----------- ajtós szekrény, kombi- r óra után Móré Fii- 40 n tt n eg erlg. „Belvarop 840”, g»»do , »»llérden 5001 náltszekrány. gamltú- íöpS. 3^ ^ I 49 ° 7' ha. rekaniié, három y új “ adó. Érdeklődni este 3-4-lg. Doktor S. | lék. jeligére hirdetőbe Megélhetewl a Ballal üaioscsil a helyi föid- műveiszüveike- zetnél lehet megrendelni március 10-Ig 4.5« Ft db.. j március ll-től 5.— Ft, db. áron. i ueryKZöfföl kÖKmfl- I rn asztalok eladók. , vesitett hfcdjely «pl- ! Alkotmány u. 7. Kór. b^.«ö;£LÄ"y<,,U£ ';crwni<1> K1“bu^•“!•;! IHlkfre, . Jókai útl)^ ^ 1 jmecsekaljnl zöldöve- ,t- zetbsn lévő garázs elhirdelöbe. lakóház, haz*uipar-Lllífl épüiettel> nek vmgy maganyoa j jvi^reléssel -t --------------ró vagy férfi részve gvü mól esőssel boköl- í «r.oba koi»yhlS cs» kiadó. ..Fafott szoba tözhetóon eladó, váró-1 ladi ház, kerttel. Jeligére tíallai u. Hír detőbe. »1 autóbusz, vasutál- azonnali beköltöv.éssel lomás mellett. Dénes eladó. Százszorszép u. 10, rianínó eladó Német gyártmányú. Dó- zsa_Gyórgy u^ 33. Acynpinütarté vilHgos és sötét színben, tvKovacstelep, i állványnak te alkalmas, eladó részletre ^ü0“hS“V“ aíobJ I &0i*“»Í«St‘l ni aramu ház 1 ' Paludl utca sarok. Györay, Hlrd. Kettőssohn összkom- •---------------------------------fo rlos, távfűtéses ÚJ-' Széchényi térnöl 1 mécsékaljal hasfel. szoba. ösazkomfortoa ______ __ Ügyel ői lakásomat el- öröklakás azonnal be-! konyha mellékhelyisé. I cserélném kétszoba, I költözhetöeu eladó. — gek 12S Dégyszögö' te-, g gb-ból álló modern vagy háromssnha Ossz, Megtekinthető n«r>on- lekkel, asoginal be-1 garnitúra 7 300 Ft-ért komfortosra. ..Laka* ta 5 óra után Ku-| völtö-hetöen eladó. 1 Kétszemélyes rókamié és 340 Kt” Jeligére a llch .Gyula u. ji. I, ^deklódnl^ Holcser]« szék 2 fotel. Heve Hallal Hirdetőbe em. Molnár. ^••orelném rgj. .obH. r^yhás, komfortos ^kisu.Tiat Hí, szobás- * varos barmr- i'*1« ré-xén. Mogte- he*ő reggel 8-lf- Tettye u. 14 P'»kláuy kíi'h ;bt‘J»r»- Urriyi Medll'Lruér i-töl ■t" Vilii Sáliul > rdrtŐbe. fúrlmlaígl férfi af- tlrlell szobát kerea. Jg'edW" Jeligére . «hal o Hirdetők* SZKMÉLYÉS TEHERGÉPKOCSIK, voniafók köpony ós trtml«V i»v1tá«át. fulcStásál, VHlamlnt egyéb gumluruk keszltt*sét. Javítását az alábbi részlegeinknél vállaljuk: Komló, Dózsa Ctyörtjy u. ?. .sz. gumljavftó részleg. Perm nrnd. Dó/.*; i fírOrgy u. 2. szí gumijavlló részleg. Dunas/.ekcsó, Május j u. #. sz. gumijavltj részleg. Biuanya megye! Cipész Klsz. Tibor. Dunaújváros, rß részletre te. Sez- Dóta* Oyöryy u. 13. ; ]0C1 700 Ft-tól eládó. Ház beköltözhetően } Zsolray ú. 39. Kárpisürgő««n cl»dó. Rác- tosnél.________________ vá ros 4._____________1 *0» kg-ok hl/oit ser\Vnn «*k Pécs perem-1 tések eladók Fodor. VHnxsb«/n kél^zobá*, Hftwm»loir dőlő 23. ŐKS'/krniíortos kertes \>Mek kárpitozott családi hárat, ,.Ar- j gKrulturákat, csögar- nieiíjrlölé«‘4er’ Jeligére j rdtiTaknt, rekajnleka* a Komlói hlrdetóbe. j székeket. hálóazohHbú- M m + /. j torokat, «ezloviokat. Adis-vM I i. I ‘•óaépsket, varróiéoeMkor. rum. pálinka . „t tü7helye''et. k*Jy- és boraroma kapható ^pf^ \ GvógyTÖvétiyboP- üoryjtnbútort, ko"’-hn# zve. Pér’s. Bem u. 1. é-veket. K « ál'----------------------------------I kiig hásraélt világos,1 T'<’'é'zl u, Fac-zteigályos munkák I modem srob,bótor el- rő'-tm* bv.rciai.ok »ordódugök • adó. Orrolva u. megre;idelésre mére**" in kotOsük. sodioigk 130 Megteliitthető min- ; Vé-zítek. eyor-aJi srs'. ei« ok. öc.v. StelntU | dereiep 1-5 jr. k6-! »tok Reiner. Oö- RtvamA, Péc*. MunIeöU. 'll«»- á l Menyasszonyi ős estélyi ruhák, szőrme és szivacskulik, fekete öltönyök, szmokingok, farsangi jelmezek nagy választékban Pécs, lelmez- kölc:;önzö, Kákőrzi ül 66. Tel.: 24-41. . 17# kg. körüli hízott, serté* eladó. Nagyar- ailó. „úlmecwkalja' pád. P6 tér 26. sz Jeligére Ballal u, Húrt Ja ti. detobe. Jugoszláv kombinált- GaráXK eladó. .0 zab ifi- savkróry eladó. ÚJ- , ság úton. , Cl aráz*" mocsckalja Páfrány, Jeligére Saltal utcai u. 37 b í. em. 6. I Hirdetőbe, riadó ecv vadonatúj «• éee* nrufdOaa bá. l Kimondoitaa rlgkedé- Parvnóiüa oldalkocsla f.yáxz 1 800 Pt kere-! lyü. Intalllgen*. maga* motorkerékpár. Urdek- settel. korban hogaá- férfi lameretaégét ke- lödnl lehet. Komló, való aesiony Ismeret-) real 14 éve* barna. Telefon: 11-47, lségét kereel hárasíág értelmlaégl lény bé7—15 30 óráig. [céljából. Lakáé Tan. 1 gawag céljából. „Téli nr—, Mecseki Jeligére a Jó- Arümó» 1PM" Jeligére íé?» éSSSSn^Si k,í Űtl “"•det4b'- lAS»n»l hirdetőbe. H»dó. ^ Ft-ért eladó Érdek- i«rn« 4* lődni Özlgetvár, 8ánr c*aládt»> báiiyáí» Érdek7. önhibájául bányái* céljából Kóllóikódéet, hlior tőbe. ‘ GYORS SEGÍTSÉGET a Baranya megyei inesz Szövetkezőt részlegeinél nyújtanak és zongora szállít áfát >zakszerüen, vállalom. »■hrecr Tibor, ólkot- ___ má ny u. 31. — Tel.: 43-90. [keresem azt a hoczám líuhakölcsönsó. Meny. 111« leány vagy elvált assronyl é; koszorún- »sezany IsmereUégét, lány-ruhakUlöulegcssé- i ,luK1. vek. Megye u. 4. — *“ relesege tuana Széchenyi térnél. leant 34 éves. lözan1 életű, független, iáig - , \ késsal rendelkező el■Uá.'ZdS.&'ÍCl !v41t embernek. Gyer- rnzr.'x«t*v»-»v4.'^ mek akad4IJr _ Megl-merkerlnrk egy Lehetőleg fényképes jólelkü dolgozó növel val»*zt kérek. hHi’aaság céljából 60— vw. ® Sa11*’ őO-ig. Saját házam. u- hirdetőbe, i: Katlanom és nyug , Irt. asszony, szór kér- házasaáf t496 házzal, bérén de- ‘neglsmerke<ÉDP iD— Izett lakással férjhez ^ »sazomiy»!. menne orvoshoz vagy I VftÉ> J*n®yb|. ..Rrossz más diplomáshoz 55- Jeligére » ig. ,,Vízisport” Jel- b. hirdetőbe, igére S»ll»l u. Hlrde-----------------------------------1 Rendeseit anyagi ső--------------- rülméoyek között élő hi ányában 30 éves őzvegyasszonv, diplomás férfi ismeretségét kereel házasság céljából. ,,Özvegy- asszony" Jeligére a Sallaiu. hirdetőbe. Rgy magas férfi ismeretségét keresem házasság céljából, aki intelligent, káros szén vedély mente*, 63- 65 évesig. ..Intelligens" Jeliaéro a Sailai u. hirtlelőbe. dijam van. Nem Jó egyedül Jeligére a Jóka 1_ úti hirdetőbe j 56 éve» féi fi szakmunkás feleséget keres, kinek lek ás* van .Tavasz 957" Jeligére Sallat u. Hirdrtőbr tatással rendelkező, jó! kereső ^rtelmhögi férfi mogtemerkech^ házasság céljából 28 38-lg intelligens, füg-l get lem nővel. ,.Feb- ruári esküvő" Jeligére a Hunyadi utcai Hír-! detőbe. i 61 éve*, lómegjeiené. •ú. egyedülálló nyugdíjas férfi hozzáillő asszonyt keres feleségül, kl”ek valamenryj nyugdila ér, lakása van. Vidékiek előnv- ben. ..'Rpc^ület" Jel-' Ivére a Sailai u. hlr-l detőbé. OUNANTt'lJ NAPLÓ 4 Magyar Szociális« Munxa.soúr1 Baranya megyei Bizottsága és a megyei lanúrs lapja vöszerkesztú: vasvúrl Serene, -i/ei kesztoség- pejs. Hunyadi ú: n fel.- 15-rz 15-M 11-60 ffi-23 60-11. Belpolitika* ovat: JJ-ÍS Kiadja: i Baranya megyei y-apkladc » állalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pé s Hunyadi út 11 Tel.: 15-13 15-73 81-60. -6-22 40-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA *"*(•*. Mtinnacsv Mihály u 10 sz F-IPlAc **—vető Melles Rezső reideszti « Magyar **(sta Előfizetheié , n*- vi oosi«hlvatalok- aál és kézbesítőknél. Előfizetést ölj 1 hónapra 1*.— fit Mdoxszám: OS 604.