Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-29 / 306. szám
napló 1985. DECEMBER 29. 6 Még egyszer a dél-amerikai útról A magyar labdarúgó-válogatott Ötj. c -s, közel 40 ezer kilométeres dél-amerikai útjáról nyilatkozott a sajtónak Baráti Lajos szövetsz-a kapitány. A magyar sportközvélemény általában balsikernek és feleslegesnek ítélte meg a túrát. Nos, ezzel kapcsolatban Baróti elmondotta, hogy néhány eredmény és a játékosok formája őt is hideg zuhanyként érte. Véleménye szerint azonban nem ártottunk viszont annyit a magyar futball hírnevének, mint ezt egyesek gondolják, ellenben nagyon sok és hasznos tapasztalatokat szerezhettünk. A szövetségi kapitány elmondotta, hogy a védelem ösz- szeomlott. Nováknak, Mészölynek, Solymosinak és Síposnak nem volt ellenszerük a gyors, 6ok- mozgásos csatárjátékra. Géléi és Géczi, a két kapus is gyengélkedett, ez a magyarázata a nyolc mérkőzésen kapott huszonkét gólnak. A szövetségi kapitány leszögezte, amennyiben az említett játékosok nem tudják elérni régi formájukat, le kell mondani róluk, és helyükre legsürgősebben más játékosokat keresni. A szövetségi kapitány Káposzta, Mátrai, Sóvári, Ihász, Albert, Bene, Varga teljesítményével elégedett volt. Rákosi és Göröcs sérüléssel bajlódik. Arra a kérdésre, hogy kialakult-e a VB-csapat ezen az úton, a szövetségi kapitány elmondotta, hogy nem térünk ei a 4—2—4-es játékrendszertől, mert éhhez a ..második négy” — akár Bene, Albert, Farkas, Fenyvesi, vagy Bene, Göröcs, Albert, Farkas felállással megvan. Problémának azonban így is sok akad. elsősorban a védelem stabilizálása és a két középjátékos megtalálása. A magyar labdarúgó-válogatott játékosai január 10-ig szabadságot kaptak, aztán bekapcsolódnak csapataik alapozó munkájukba. A közös edzések márciusban kezdődnek, akkor a hét első három napján lesz együtt a gárda, majd sorban következnek a nemzetközi mérkőzések is. Három válogatott találkozó van a tavaszi programban, s a nemzetközi edző- partnereket aszerint választják ki, hogy a január 6-i sorsolás kivel hoz össze bennünket egy csoportba. Sportközvélemsny-kutaíásunk: Az atléták legjobbjai Egymás után érkeznek szerkesztőségünkhöz közvéleményku- tatásunkra. ki volt Baranya legjobb sportolója 1965-ben, adott válaszok. Az Atlétikai Szövetség vezetőinek ranglistája: Baranya legjobb férfi sportolója 1965-ben; Lovász Lázár, 2. Gulácsi Gyula, 3. Csupák József. Baranya legjobb női sportolója: Schmidt Je- nőné, 2. Kármán Katalin, 3. Erdősiné Tolnai Márta, a megye legjobb atlétáinak rangsorát is összeállították a szövetségben; férfiak; 1. Lovász Lázár, 2. Mátis Géza, 3. Lukács János. Nők; 1. Köves Mária, 2. Kulcsár Magdolna, 3. dr. Tóth Klára. Fejlődtek a fiatal játékvezetők Az ellenőrző Jelentéseket lapozgatva szinte teljesen nyílt képet kaphatunk a labdarúgó játékvezetők 1965. évi szerepléséről. Kiderül, hogy az elmúlt idényben egyetlen mérkőzés eredményét sem kellett játékvezetői hibából kifolyólag megsemmisíteni és egy mérkőzés sem maradt el a játékvezető távolmaradása miatt. Az „összefoglaló vélemény a játékvezető működéséről” című rovatból kiderül, hogy a játékvezetők megyénkben kivétel nélkül megálltak helyüket az 1965. évben. Általában, a szabályok szellemében engedték a testtel való játékot, a durvaságokat kellő erély- lyel megtorolták és még a hazai pályán is megadták a büntetőt, ha az a 90. percben is esett. Egy esetben — sajnálatos módon — bántalmazták is emiatt a játékvezetőt. Néhány évvel ezelőtt nagyfokú fiatalítási akció indult a JT-n belül. Nem ment zökkenőmente- a fiatalítás. Hiányzott a gyakorlati tapasztalat. Ezen úgy segítettek, hogy a fiatal játékvezetők mellé egy-egy idős, rutinos játékvezetőt jelöltek partjelzőnek, aki félidőben, vagy a mérkőzés után hasznos útmutatást nyújtott fiatalabb társának. Ilyen körülmények között komoly fejlődésen mentek keresztül a fiatalok, s hogy csak néhányat említsünk, dr. Kamarás, Sabacz, Kiss Rezső stb. ma már NB m-as mérkőzéseket vezetnek, ezen kívül az NB n-es mérkőzéseken, mint partjelzők, vagy az NB i-es tartalékmérkőzéseken, mint játékvezetők szerepeltek jó eredmény- nyeL Az 1964-ben vizsgázott játékvezetők közül is jó néhányan szép eredményt értek el. Ezek közül le kitűnik Hámori László, a PVSK volt kapuvédője, aki már NB inas mérkőzést is vezetett kitűnő eredménnyel. Az eredmények láttán a JT is elvetette azt a régi elvét, hogy csak 4—5 év után lehet komolyabb mérkőzésekre bevetni a fiatalokat. Ma már mindenki vezethet magasabb osztályú mérkőzéseket rövid pályafutás után is, ha rátermettségével erre rászolgál. Az oktatóbizottság minden héten megtartott továbbképző előadásain vitatták meg azokat az eseteket, amelyek a bajnoki fordulókon adódtak elő. Ezek az előadások hasznosaknak bizonyultak, mert ugyanaz a hiba kétszer egymásután sehol sem jelentkezett. Az 1966. évi Idény indulását megelőzően, minden játékvezetőnek és ellenőrnek ellenőrző vizsgát kell tenni a vizsgáztató bizottság előtt, hogy bizonyítani tudják megfelelő elméleti felkészültségüket. Az ellenőrző vizsgákat heti kétórás oktatóelőadások előzik meg. Ugyancsak a jövő év januárjában indul a következő labdarúgó-játékvezetői tanfolyam, melyet szeretnének úgy befejezni, hogy az újonnan vizsgázott játékvezetőket már az idény kezdetén pályára küldhes- sék. Hétfő, szerda és pénteki napokon rendkívül érdekes viták fejlődnek ki a JT-ben a Dunántúli Napló sportrejtvény-pályázata körül. A szurkolók közül is igen sokan fordulnak a JT-hez és nincs olyan játékvezető, akit úton, útfélen meg ne kérdeznének a felvetett kérdéssel kapcsolatban a szurkolók. A kérdések valóban komoly elméleti és gyakorlati felkészültséget igényelnek a megfejtőktől, megfejtés esetén pedig nagymértékben növelik a szurkolók látókörét, s ezzel nyilván csökken az elégedetlenkedők száma. Nem könnyű a játékvezetők élete és akik elkezdték, mégsem tudnak megválni ettől a pályától. Baksa Á sportmunka — A sportkörök beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlésein sok szó esik a sport társadalmi munkásainak megbecsüléséről, arról, hogy a sportmunka társadalmi megbízatás. Még nem minden üzem, vállalat, hivatal vezetői vélekednek így, különösen faluhelyein a sportaktívák munkáját számos gazdasági, tanácsi vezető még nem ismeri el társadalmi munkának. Elhalmozzák őket egyéb társadalmi megbízatással, és mi lesz ennek az társadalmi munka eredménye? Előbb utóbb elmegy ez emberele kedve a sportmunkától annál is inkább, mert a sportvezetők munkáját lebecsülik, más tömegszer- vezeti munkával szemben. A megyei, városi és járási sportpárt-aktiváic világosan leszögezték, a sportmunka éppen olyan fontos, társadalmi megbízatás, mint a többi. Az eredményesebb sportmunka megkívánja, hogy mindenütt érvényt szerezzenek érméit a határozatnak. • < ^-onncin Lengyel—magyar ifjúsági sakkmérkőzés lesz Lodzban. A mérkőzés két fordulós lesz és tíz táblán játsszák. Ä két ország legjobb ifjúsági sakkozói első ízben találkoznak csapatmérkőzés keretében. a viadal jó alkalmat nyújt a húsz éven aluli sakkozók foglalkoztatására. A magyar válogatott ifjúsági sakk-csapattal elutazott a verseny színhelyére, Ribly Zoltán, az Ércbányász SC fiatal mesterjelölt versenyzője is. * Ranglistakészítés lázában ég a világ. A Stadion című csehszlovák sporthetilap arra vállalkozott, hogy a világ tíz legnevesebb sportújságja és hat kiváló sportember szavazása alapján összeállítsa az 1945 és 1965 között elmúlt húsz esztendő tíz legjobb sportolójának ranglistáját. Tehát: 1. Fanny Blankers—Koen (Hollandia) atlétán ő. 2. Vale:*ij Brumel (Szovjetunió) atléta, 3. Fausto Coppi (Olaszország) kerékpáros, 4. Viktor Csukarin (Szovjetunió) tornász. 5. Alfred o di Stefano (Spanyolország) labdarúgó, 6. Juan Manuel Fangio (Argentina) autóversenyző. 7. Dawn Fraser (Ausztrália) úszónő, 8. Gert Frendciksson (Svédország) kajakozó, 9. Sixten Jernb^rg (Svédország) sífutó, 10. Emil Zátopek (Csehszlovákia) atléta. Nos. vitatkozni mindenesetre lehetne... V Mammutprogramot dolgoztak ki a labdarúgó világbajnoki cím védője, Brazília számára. A világ- bajnoki keretbe kijelölt játékosok már a jövő esztendő április l-től teljesen a szövetség rendelkezésére állnak. A tervek szerint Brazíliában négy válogatott mérkőzést játszanak, amelyre Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország és Paraguay csapatát hívják meg. A négy hazai mérkőzésen kívül olyan országokba is el akarnak látogatni, amelyek éghajlati viszonyai hasonlóak, mint Manchesteré és Liverpoolé. Júniusban aztán végképp átteszik működésük színhelyét Európába, Svédországban a hazaiakkal, a dánokkal és a norvégokkal mérik össze erejüket a VB előtt. Úgy látszik: a brazilok szeretnék elérni a mesterhármast. Ok maguk sem cáfolják ezt a feltevést. SZILVESZTEREZZEN fa egfaz énen át pihenjen, szórakozzon, étkezzen nálunk! Pécs: AZ ÚJJÁALAKÍTOTT „Hullám Étterem Szalon” Szendrei Júlia u. 9. Tel.: 22-51 „SOPIANAE” kisvendéglő Rákóczi út 73It 12-19 „ELEFANT” étterem — Jókai tér 6. 61-11 „ARANYKACSA” étterem — Teréz u. 4. 13-34 éttermeinkben „Susogó” kisvendéglőben 55-88 „Fenyves” kisvendéglőben 62-38 „Tettye” (Halászkert) kisvendéglőben 45-40 „Halásztanya” kisvendéglőben 27-93 „Virágcsokor” kisvendéglőben 12-25 Újmecsekalja: Olympia étterem eszpresszó 62-51 „Mecsek” Étterem 29-70/666 mellék Szilveszterkor az OLYMPIA-ban és a HULLÁM SZALON-ban Almásy Klára és Pongrácz Zoltán táncdalénekesek lépnek fel. BOLDOG ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ŰJ ESZTENDŐT KÍVÁN KEDVES VENDEGEINEK a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat és dolgozói. A megye területén: Harkány: „Baranya” szálló, étterem 32 „Bányász” kisvendéglő 23 Komló: Béke szálló, étterem — Lenin tér 5. 23-95 „Fekete Gyémánt” étterem — Petőfi tér 4. 12-95 „Vörösmarty” kisvendéglő Vörösmarty u. 17-10 és az áthelyezett „ANNA” zenés eszpresszóban Szászvár: „Jóbarát” kisvendéglő Mokács: „Béke” szálló — étterem „Kék Duna” eszpresszó „Török” eszpresszó „Pannónia” kisvendéglő Szigetvár: „Aranykorsó” étterem „Tinódi” eszpresszó Siklós: „Központi” étterem — szálloda „Vár” kisvendéglő