Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

i A félrevezetett király Kétszáz tolvaj lopta el Rhodesiát A L_.iingrádból Tailinba ve­zető széles műúton nagy a forgalom. Teher- és személy- gépkocsik. helyi és távolsági autóbuszok végeláthatatlan so­ra halad mindkét irányban. A 120-as kilométerkőnél jó­kora nyü mutatja, itt kell letérni a foszforitkombinát- hoz. Az út erd>k között vezet tovább. Kétoldalt fehértörzsű nyírfák, erdei fenyők, lombos lucfenyők sorakoznak. Ez az út, amely az itteni építkezés első létesítménye volt, a bányához vezet. Nem is olyan Jégen ezen a helyen, a legendáshírű kom­munista forradalmár, Kingi- szepp nevét viselő városka kö­zelében évszázados erdórenge- teg terpeszkedett s a keskeny Luga folyó kristálytiszta vize csendesen hömpölygőit tova a Finn-öbölbe. A környékre üdülni jáitak csak az embe­rek. akik nyaranta százával keresték fél ezt a vidéket, s még csak nem is sejtették, mennyi kincset nejt itt a föld mélye. A geológusok rábuk­kantak a kincsekre, s hama­rosan hozzáfogtak a kombinát építéséhez. A* építőmunkások hosszúszárú radászcsizmában dolgoztak az- ingoványos mo* csárban, s hat méter mély föld- és kőréteget kellett szét­robbantaniuk, hogy elérjék a foszforit-települést. Az építkezésen hatalmas uráli exkavátorok, buldózerek és 25 tonnás belorusz dömpe­rek dolgoztak. Éjjel-nappal, szünet nélkül működésben voltak a szivattyúk, hogy a külfejtés alapárkaiból kiemel­jék a talajvizet Felépültek a dúsító üzem tömbjei, a szárítókemencék, a szkrubberek, a hatalmas rak­tárak, elevátorok, iparvágá­nyok, javítóműhelyek is. A kombinát első üzemegy­sége már teljes kapacitással dolgozik. Csaknem egy éwej a kitűzött határidő előtt kezd­te meg a termelést s ma már több mint 800 ezer tonna foszforitlisztet termel évente Ugyanekkora lesz a második üzemegység kapacitása is. Egyre nő a kombinát dol­gozóinak száma. Mint minden egyes új ipari — különösen pedig vegyipari — létesít­ményre, ide ja az ország min­den részéből jönnek dolgozni az emberek. így például, Pa­vel Szemjonov, a kombinát igazgatója, a Kóla-félszigetről jött, ahol eddig egy apatit- dúsító üzem igazgatója volt Több mérnök és szakmunkás is jött vele, hogy segítse a termelés megkezdését. de Ukrajnából, Szibériából, sőt még a Szahalin-szigetről is jöttek ide szakemberek. Az újonnan érkezők gyor­san átesnek a hivatalos for­maságokon és másnap már munkába is állhatnak. Van­nak köztük vegyészmérnökök, technológusok, malomgépke­zelőik, gépkocsivezetők, extrá­vá torosok, buldózervezetők, villanyszerelők, géplakatosok s egyéb szakemberek, A pos­ta is sok levelet hoz napon­ta, amelyekben azt kérdezik; szükség van-e munkásokra a kombinátban* S nemcsak szakmunkásoktól, műszakiak­tól jönnek ilyen levelek, ha­nem főiskolásoktól, techniku­mi tanulóktól is. A szovjet vegyipar tehát ismét egy újabb létesítmény­nyel gazdagodott. S ezt már érzik is azok a kolhozok és szovhozok. amelyek több száz tonna műtrágyát kapnak a kombináttól. A föld mélyé­nek Kingiszepp közelében feltárt kincse gabonát, húst, ipari nyersanyagot jelent a népnek. Kingiszepp jelentősé­ge azonban ezen is túlnő. Egy jó család tagjai mindig köl­csönösen segítik egymást. A testvéri szocialista orszá­gok nem rendelkeznek mind­azokkal a természeti kincsek­kel, amelyek bőségben meg­találhatók a Szovjetunióban: így például nincs megfelelő nyersanyaguk a műtrágya- gyártáshoz. A Szovjetunió ezért felajánlotta az NDK- nak, Bulgáriának. Magyar- országnak, Lengyelországnak és Csehszlovákiának, hogy a továbbiakban közösen aknáz­zák ki a kingiszeppi foszforit- lelőhely gazdagságát. A ba­ráti országok elfogadták a javaslatot, s ennek alapján egyezményt kötöttek. Az öt szocialista ország hi­telt nyújt a Szovjetuniónak a foszforitbánya kibővítéséhez és a kombinát második üzemegységének felépítésé­hez. Ennek ellenértékéként, a Szovjetunió ez évtől kezdve foszfaritlisztet szállít ezek­nek az országoknak — az el­következő hat év alatt mint­egy hárommillió tonnát. Kingiszepp nagyszerű pél­dája több ország sokoldalú és nagyarányú együttműködé­sének. Ez az együttműködés nemcsak ezeknek az orszá­goknak egyre erősödő barát­ságát bizonyítja, hanem a KGST-ben rejlő előnyöket is. H. Janhbuhtyin A dél-rhodesiai független­ségi nyilatkozat Angliában és valamennyi afrikai államban felháborodást keltett. Sokan talán nem értik ezt meg. Azt kérdezik: talán nem jó dolog a függetlenség önmagában vé­ve, akkor is, ha csak egy fe­hérbőrű kisebbség kiáltja ki’ Aki azonban csak valamelyest ismeri a történelmet és tud­ja, hogy a fehérek az elmúlt évszázadban miként kerültek Rhodesia birtokába, az mind­járt megérti, hogy miért gyű­lölik az afrikaiak olyan elke­seredetten a fehér kisebbséget Rhodesiában. Azzal kezdődött a dolog, hogy a matabele törzs főnö­kénél, Lobengula királynál megjelent három fehér em­ber és koncessziót, * agy is en­gedélyt kért az aranybányá­szatra. Az afrikaiak már ezt is gyanakodva fogadták, s a királyi udvar egyik tagja meg is kérdezte a három fehér ember egyikét, bizonyos Thompson nevezetűt: — Nem testvére véletlenül egy bizonyos Cecil Rhode» nevezetű fehér ember, aki reggelire egész országokat fal fel? A fehérek az engedélyért cserébe ezer fegyvert, tízezer patront, egy ágyúkkal felsze­relt gőzhajót és ezerkétszáz angol font évi járadékot kí­náltak a királynak. 1888. ok­tóber 30-án Lobengula király keresztet rajzolt aláírás gya­nánt az okmány alá, melyről úgy tudta, hogy az aranybá­nyászatról szóló engedélyt tar­talmazza. Az okmányt gyors- futárral azonnal továbbították Dél-Afrikába, Cecil Rhodes- nak. Lobengula király későn is­merte fel, hogy mibe keve­redett. Küldöttséget menesz­tett Viktória angol királynő­höz a következő üzenettel; — A fehér aranyásók sok gondot okoznak nekem. Ha a királynő azt hallaná, hogy eladtam az országomat, ké­rem, ne higgye el. Sajnos, az én hazámban nincs egyetlen ími-olvasni tudó ember sem. A király aggodalmai, saj­nos, nagyon is alaposaknak bizonyultak. Cecil Rhodes an­gol gyarmatosító most már kezében tartotta a koncesz- sziót és egy esztendőre rá az angol királyi udvartól meg­kapta jogainak igazolását, a Brit Délafrikai Társaság el­ismerését is. Ezzel megnyílt az út Észak felé, abba az or­szágba, amelyet Cecil Rhodes után Rhodesiának nevezték el. A Kimberley Clubban, vil- lásreggelizés közben. Rhodes szerződést kötött a mindösz- sze 23 esztendős Frank John­son őrnaggyal, és megbízta egy gyarmatosító hadsereg to­borzásával Megállapodtak 89 285 font összegű zsoldban A Rhodesiában élő fehér em­berek — akiknek kétharmad része egyébként csak 1945 után telepedett meg ebben az országban —, legendás hírű­nek tartják Rhodes úttörői­nek előnyomulását 1890-ben a Limpopo folyón át A kétszáz tagú zsoldoscsa­pat kivétel nélkül 25 éven aluli fiatalokból állt, akik azt a feladatot kapták, hogy el­ragadják a földet a matabele törzs kezéből. A csapat vezé­rei között volt Frederick Se­lous nevezetű labdarúgó és elefántcsontvadász, továbbá az ismert zsoldosvezér. dr. Starr Jameson, és néhány amerikai fiatalember Is. Egy ez utóbbiak közül Maurice Heany, hazájában arról volt hírhedt, hogy kegyetlenül Ir­totta az indiánokat. Ez az amerikai meg akarta gyilkol­ni Lobengula királyt, de a merénylet elmaradt. A fehérek nagy körutat tet­tek, hogy elkerüljék az azon­nali összecsapást Lobengula harcosaival. A matabele har­cosok már a 500 zsoldos puszta látványától is felbő­szülték, hiszen legfeljebb egy maroknyi fehér emlber jöve­telét várták, akik majd fúrá­sokat végeznek, hogy arany­hoz jussanak. A tehén* ne* héz gépfegyverekkel és ref­lektorokkal őrizték táborukat* a lámpákat gőzgépekkel üze­meltették. A bennszülötteket halálra rémítették a fényszó­rók. Lobengula király több ízben küldötteket menesztett a fehér zsoldosokhoz és fi­gyelmeztette őket: — Úgy sétáltok ezen a föl­dön, mint az oktalan birkák. Sohasem jutott még eszetek­be, hogy talán nem fogtok ép bőrrel megmenekülni? Nem tudjátok, hogy a fehérek vé­re éppoly könnyen ömlik, akár a feketéké? A matabele harcosok azon­ban nem kezdtek harcba és miután a zsoldosok két hó­nap alatt utat építettek, ame­lyet az ide települő farme­reknek és bányászoknak szán­tak közlekedési útvonalul, egy ponton — ahová később Salis­bury város épült — kitűzték az angol lobogót. Csak azt követően állapították meg mélységes csalódással, hogy minden fáradozásuk hiábavaló volt: a hatalmas aranyhegyek, amelyekről egy Kari Mauch nevű német geológus lelken­dezett, a valóságban nem lé­teznek. Szorult helyzetéiben Cecil Rhodes elhatározta, hogy a támadás a legjobb védekezés és a matabelek földjének északi részét is megtámadta, ahol Bu la way ónban Lobén- gúla király székhelyét tartot­ta. 1893-ban Jameson zsoldos­vezér a következőket írta ba­rátainak: Ha győzünk, amihez kétség nem férhet, hatalmas hecc lesz. Lobengula viszont ismét Viktória királynőhöz fordult ezzel a kétségbeesett kérdés­S&1* — Miért öldöstk le az ön emberei az enyémeket’ Viktória királynő erre ker­telég nélkül válaszolt: — „Szándékomban áll meg­hódítani az ön országát”. (Arbeiter Zeitung) j 1 a szovjet vegyipar új létesítménye

Next

/
Thumbnails
Contents