Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-22 / 301. szám
1985. DECEMBER 22. napló 3 Az idén 4 200 000 forint értékű javításokat végez a Majláth utcai Baranya megyei Autó- és Motor javító Ktsz. Ebből az összegből körülbelül egymillió forintot tesz ki a magángépkocsik és motorkerékpárok javításának összege. A futójavításokon kívül itt készítik elő kettes szemlére a gépkocsikat, karambolos személy- és teherautókat javítanak, motorkerékpárok garanc iális javítását és szervizszolg álatát látják el. Ebben a szövetkezetben kerülnek nagyjavításra a Rába típusú teherautók is. — A képen: karambolos Trabantot javít zrupkó Géza szerelő ÖREQEDÓ JÁRÁS Mezőgazdaságunk egyik legnagyobb gondja a tagság elöregedése. Évről évre fokozódik a munkaerő-probléma, egyre több és nagyobb teljesítményű, több munkafolyamat elvégzésére alkalmas gép kell. A pécsi járásban például 2704 öregségi járulékos, hetven illetve hatvanöt éven felüli férfi és nő van, vagyis a járás összes szövetkezeti taglétszámának 27,2 százaléka „nyugdíjban” van. Az sem sokat segít ezen a helyzeten, hogy a tavaly kiadott rendelet szerint a tsz-nyugdíjasok számára nem határozzák meg az öregségi járulék — havi 260 forint — mellett a teljesíthető munkaegység-mennyiség felső határát. Igen kevés idős tsz-paraszt él ezzel a lehetőséggel. Inkább a háztájira támaszkodnak és az otthoni munkában segítik a fiatalokat. Nemcsak elöregedés, hanem bizonyos fokú elnőiesedés is tapasztalható. 1960-ban még kevesebb volt a nő — 1752 — a pécsi járásban, mint a férfi — 2195. Tavaly, az év végén viszont 3442 férfi és már 3793 nő dolgozott a szövetkezetekben. Általános, hogy egy-egy falusi családból ha a férfi el is megy városba, üzembe, más szakmába dolgozni, a feleség, a leánygyermék a termelőszövetkezetnél jelentkezik tagnak. Az elvándorlások zöme a férfiaknál mutatkozik és csak a legritkábban találunk elköltöző nőket. Másrészt az adatok nem mindig tükrözik hűen a valóságos helyzetet. Példa erre a fiatalok. főleg a továbbtanuló Iá; nyok esete. A nyolc általános után városba, járási székhelyre mennék továbbtanulni, elvégzik a gimnáziumot, a technikumot, könyvelői szaktanfolyamokat és már mint alkalmazottak — és nem szövetkezeti tagok — térnek vissza szülőfalujuk közös gazdaságába dolgozni. Az öregedést pontosan lehet mérni a pécsi járásban is. Öt éve 49, tavaly pedig ■már 54 év volt az átlagéletkor, vagyis a tsz-parasztok átlagkorának emelkedése teljesen megegyezik a naptári évvel. Könnyen kiszámítható, hogy a jelenlegi ütem mellett tíz-tizenöt év múlva égető lesz a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. Természetesen ezt így — átlagéletkor-emelkedés alapján — egyértelműen kimon- Hk-! nem szabad, de igen is a következtetéseket le kell vonni , a statisztikai adatokból, abból, hogy tavaly például a megye termelőszövetkezeti tagságának csak 5,1 százaléka volt 26 éven aluli, 44,6 százaléka 27 és 49 év közötti, 50,3 százaléka pedig már ötvem éven felüld. Húsz éven aluli fiatalt mindössze nyolcvankettőt találtak a statisztikusok. Az okát keresve ennék, rájöttek, hogy a falusi gyerekek — befejezve a nyolc általánost —, 14 és 18 éves koruk közötti időszakban nem tudnak mit kezdeni, ha nem tanulnak tovább A szövetkezet csak 18 éves korban veszi fel teljes jogú. jövedelmű tagnak. A; tanulási lehetőség korlátozott és nem minden fiatal akar továbbtanulni. Kereseti, állandó fix fizetést nyújtó lehetőség pedig csak a városban található. Ezért vállalják inkább a mindennapos buszozást, vonatozást, bár — ezt is látni kell — ma már megindult egy egészséges visszavándorlá- si folyamat. A termelőszövetkezetek száma egyre csökken, egyesülnek a közös gazdaságok, hogy a munkaerőhiányt, az elöregedést nagyüzemi módszerek ki- terjesztésével ellensúlyozzák. Négy éve 52, tavaly már csak 28 szövetkezet működött a pécsi járásban. Megkétszereződött a közös gazdaságok területe is. Míg 1961-ben 1330 hold, tavaly már 2518 hold átlagterületen gazdálkodtak. Ezzel egyidőben csökkent a taglétszám, elsősorban elöregedés, kisebb részben elvándorlás miatt. Négy éve 10 652, a következő esztendőben 10 343, tavfőy előtt 10 238, tavaly pedig már csak 9939 tagja volt a pécsi járás termelőszövetkezeteinek. Az egy tagra jutó földterület is ennek megfelelően 4 9 holdról 5,4 holdra emelkedett. A megoldás: vonzóbbá tenni a közös gazdaságokat a fiatalok számára és rendszeres, havi fizetés biztosításával kielégíteni kereseti igényeiket. Másrészt a gépesítést fokozni a mezőgazdasági munka minden területén. Gáldonyi Béla Háziasszonyképző vagy ismétlő iskola? Mi lesyen a sorsa a sem középiskolába, sem szakmunkasképzőbo nem íu>ó syereknek ? Középiskola vagy szakma? — évek óta ez a nagy kérdés áll az általános iskola nyolcadik osztályának tanulói előtt. £; a továbbtanulási láz okozta ezer gond közepette elfeledkeztünk arról a — nem is olyan kicsi — rétegről, amely a két változat közül akarva akaratlan egyikbe sem került bele. Pedig például Baranya megyében az idén végző 4185 általános iskolásból körülbelül 750-en ebbe a rétegbe bekerülnek majd Mit csinálnak? Ki törődik velük? A jogszabály és az élet A legegyszerűbb most az volna, ha hivatkoznának a jogszabályra, miszerint ezek a gyerekek tizenhat éves korig kötelesek hetente kétszer úgynevezett továbbképzésiben résztvenni valamelyik általános iskola keretében és ezzel a társadalom megtette a magáét. Azonban — mint mindig — ezúttal is az élet töltötte meg tartalommal a jogszabályt, s az élet most más képet nyújt Maga az a tény erősen vitatható, hogy ez a réteg nem akar tovább tanulni. Lehet, hogy faluhelyen, különösen a lányok válóban elegendőnek vélik, ha hazaviszik az általános iskola mind a nyolc osztályának elvégzését tanúsító bizonyítványt. De — városban legalábbis majdnem minden esetben így van — a tizennégy esztendős gyerek is érzi már, hogy mindez nem elegendő. Nerr. a lecke megoldását, az iskolapadot sírják vi'sza, de — főleg a szülőktől — rájuk ragadt egyfajta bizonytalanságérzet: „Mi lesz velem, ha nem értek semmihez?!” Mindegy, hogy ezért az érzésért menynyiben felelős az óriási módon fejlődő technika és a termelés szakosodása, és meny nyiben a mindezt nem pontosan követő iskolarendszer. Felkerestem Pécsett egy kislányt — az Ágoston téri továbbképzőbe jár — szerinte huszonegy „osztálytársa” közül egy sem akad. aki ne szeretne továbbtanulni. Ez többségüknek a gyenge bizonyítvány miatt nem sikerült1 Ezek után kézenfekvő az egyik lehetősége. követelmény - A továbbképző iskola vesse meg a szakmunkásképzés alapját, és . pótolja azt, amit a gyerek nem tanult meg időben. Az iskola tanterve látszólag alkalmas erre Csakhogy gyakorlatilag fáradt, a hetedik-nyolcadik óráját tanító nevelő ül szemben a tananyagot nem szerető kamaszokkal. Ugyanolyan módszerekkel oktat, mint amelyekkel már előbb sem sikerült a gyengébb képességű, vagy hanyagabb gyerekek fejébe tölteni az ismereteket. Ráadásul csökkentett óraszámban. Ez tehát nem megy! Gondolatok a tananyagról Azt hiszem, a másak követelmény ez lehetne: a továbbképzés iskola legyen afféle háziasszonyképző. Igaz, hogy ma már a nőknek is szükséges egy szakma. De ahol még nem sikerült ezt megszervezni, ott is lehetne hasznosain pótolni a szakmunkásképzést. Csakhogy nem a továbbképző iskola mostani tananyagával. Ha valahol, akkor a tizennégy- tizenöt éves főleg falusi lányoknál áll a klasszikus követelmény: „Non scolaie, séd vitae discimus!” Vagyis: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk!” Ezért kár elfecsérelni a heti két félnapot mértanra, történelemre, közismereti tárgyak ismétlésére. Ehelyett olyan „asszonynak való” tudományokat kellene oktatni, amelyeket a „mama és a nagymama” sem taníthat meg otthon a kislánynak. A korszerű háztartási gépek kezelési, baleset- elhárítási tudnivalóit, apró javításait, a háztartásban tért hódító és szinte havonta más-más kémiai összetételű új fajta vegyszerek használatát. És milyen jé lenne a leendő fiatalasszonyok egészségügyi oktatását is ezúton megoldani! Nem ártana némi kozmetikai, csecsemőápolási, táplálkozás-egészségügyi, beteg- ápolási ismereteket sem nyújtani. A továbbképző iskolák Ötizáz kilométer út gazdája Nehéz volt az ön élete? — Ha egy ilyen körkérdést intéznénk az emberekhez, azt hiszem, a többség így válaszolna: igen, nehéz, s mindenki meg tudná indokolni válaszát. A nehézségi fokok azonban eltérnek egymástól, és ha arra kellene válaszolnom, milyen volt Dalos József élete, csak azt mondhatnám: nehezebb az átlagnál. Mint a MÁVAG lakatosa vagy tíz éven át hidakat épített. A Margit hídban, Lánc- hídban, Szabadság és Petőfi hídban, a tiszafüredi és bajai hidakban az ő kezemun- kája is benne van, s a hídépítésről közismert, hogy a legnehezebb szakmák egyike. Aztán tanulni kezdett, s tizenegy év múlt el a feje felett, mire megszerezte a mérnöki diplomát, majd a szakvizsgát. Tizenegy esztendőn át tanulni a napi munka után — szintén kemény dolog. Sok erő és kitartás kell hozzá, hiszen nem is annyira a hirtelen nagy megpróbáltatások, hanem a huzamos, végtelennek látszó erőfeszítések teszik elsősorban próbára az embert. Ennyi küzdelem után kicsit megnyugodhatott volna, s élete végéig dolgozhatott volna egy pesti kutatóintézetben. Magas fizetés, viszonylag nyugodt légkör stb. stb. — igazán előnyösnek ígérkezett. Csak egy volt a hiba: nem volt lakása. A pécsi tanács lakást ígért, ha lejön. Leköltözött. Az útügyek felelőse lett egy olyan városban, melyet csak a kirándulásokból, meg a kiküldetési utazásokból ismert. Egycsapásra a kezébe került a város ötszáz kilométer hosszú úthálózata, annak 648 útja és utcája, minden gondjával és bajával egyetemben. Hónapokig ült az íróasztalnál a város térképe előtt piros, kék és zöld ceruzával a kezében, hogy az utakat osztályozhassa, s a maga meg a város számára is végre rendet teremtsen a dzsungelben. Üjabb hónapok múltak el, mire — nagyobbrészt mégcsak papíron ismert — utcákat bejárta, s személyesen is meggyőződött az állapotukról. Ezalatt a város lakói természetesen nem respektálhatták, hogy olyan ember ül az íróasztalnál, aki még nem ismeri a pécsi viszonyokat. Az élet nem állt meg. Az utak alá lefektetett víz- meg gázvezetékcsövek továbbra is meghibásodtak, a szerelők, munkások továbbra is kivonultak, s felbontották az aszfaltot, s — szokásuk szerint — az utak egy részét felbontva hagyták maguk után. A környékbeli lakók — szintén szokásuk szerint — egy ideig bíztak és vártak, arra számítva, hogy valaki majd csak betömi utcájuk sebhelyeit, s mivel ez nem történt meg, elmentek Dalos Józsefhez. Jöttek más panaszosok is, hiszen a hat és fél száz útból mindig rossz, vagy elhasználódott néhány tucat, s nincs talán ember, aki azonnal, minden kátyút meg tud szüntetni. Akadtak olyanok is, akik a saját családi házukhoz akartak utat vezettetni. Voltak a panaszosok között udvarias emberek, s voltak agresszívak is, akik megfenyegették, mert úgymond — ha nem épít utat az egyedülálló családi házhoz, nem teljesíti a dolgozó nép akaratát... Ezzel egyidőben került előtérbe a 6-os gyorsforgalmi út ügye. Nyomvonalát több vállalat telephelye zárta el, közöttük a TÜZÉP-é is, amelyhez vagy harmincszor le kellett menni, alkudozni végtelen türelemmel, mire a régvárt megegyezés megszületett. Ugyanezen út nyomvonalát zárta el egy vállalat raktárépülete is. Ez a vállalat az útépítést arra akarta felhasználni, hogy nem éppen jogosan valamilyen városközpontba eső telephelyet csikarjon ki a tanácstól. Kisregényt lehetne írni erről az egy útról, a sok hercehurcáról, s arról, hogy a végtelennek tűnő, idegeket őrlő csatározások mennyire kifárasztották a mérnököt. Azt is hozzátehetnénk, hogy mindezért még senki sem mondott neki köszönetét. De- hát az élet nem áll meg, s alig készült el a 6-os út, máris előtérbe került a Szigeti városrész úthálózata, mely — közeledvén az egyetem jubileumi évfordulója — szintén különleges jelentőségre tett szert. Másfél év alatt utcák tucatjai várnak rekonstrukcióra, javításra csupán azon a környéken. Valószínű, sok gonddal, vitával jár majd ez is, hiszen nem olyan könnyű a közérdeket érvényesíteni. Dalos József már visszamehetett volna Pestre. Nemcsak magasabb fizetést, külföldi utak lehetőségét csillogtatták meg előtte, hanem még a lakást is. Összkomfortot, tíz percnyire a munkahelytől. S ő mégis maradt. L. tantervének főzőcskéi, poll» technikai feladatai, valamint a viszonylag sok közismereti ismétlő anyag — minderre nem alkalmas. Sajnos, nemcsak arról van szó, hogy ez az iskolatípus jelenlegi formájában a két lehetőség közül egyiket sem szolgálhatja. Egyéb gondok is bőségesen adódnak. A megyében példul ótvem olyan általános iskola van, ahol fél éve harmincn?’ főbb nyolcadikos végzett. Közülük Olaszon. Villányban, Szászvárott egy-egy, Komlón pedig két osztályban szervezték meg az említett továbbképző iskolát. Igen va- lószínűtlenül hangzik, hogy a többi faluban, városban nem akad egy-egy osztályra való gyerek. Csakhogy részint a nevelők is úgy érzik ezt az iskolatípust, hogy „púp a hátukon.” Másrészt ha akarják, akkor sem tudják mindenütt megszervezni. Ha csak négy órás munkát vállal a gyerek, már nem kötelezhető a heti két órás iskolábajárásra. És a szülők igen ügyesen, rövid heteikre, vagy csak színleg megkötött munkaviszonnyal bújnak ki az iskolai kötelezettség alól. Hiba. hogy ezúttal is minden teher az egyébként is túlterhelt pedagógusokat nyomja. Igen kevés helyen tapasztalták, hogy például a KISZ, a nőtanács segített volna megszervezni, felkutatni a körzet faluiban azokat a gyerekeket, akik sem középiskolába, sem szakmunkásképzőbe nem mentek és állandó munkát sem vállaltak. Valamilyen felsőbb intézkedésre volna szükség ahhoz is, hogy a továbbképző iskolában ne csak a hivatásos nevelők ismertessék a közismereti tárgyakat, hanem orvosok és más szakemberek is részt vehessenek az oktatásban. Az idő sürget Feltétlenül helyes, és a kor követelményeinek megfelelő volt a jogszabály, mely elrendelte, hogy tizenhat éves korig mindenkinek tanulnia kell valamit. A szülők soraiban is megértésre, helyeslésre talál ez a gondolat — elvileg. De azt hiszem, a megvalósítás mostani formája nem jó. Még kísérletinek sem. Ennél hasznosabb, ha a túlterhelt pedagógus otthon olvas, művelődik, vagy pihen, a gyerek pedig segít a háztartásiban. Mivel — közismert okok folytán — az elkövetkező években kissé növekszik a sem középiskolába, sem szakmunkásképzőbe nem jutó gyerekek száma — sürget az idő a továbbképző iskolák jó megszervezésére. Földessy Dénes II bányagípgyártás programja Az Országos Bányagépgyártó Vállalat a Nehézipari Minisztériummal, a Bányászati Kutatóintézettel, valamint a Bányászati Tervezőintézette] felmérte, milyen új, korszerű gépekre, berendezésekre van szükségük a bányáknak és ennek alapján pontosan meghatározta, milyen gyártmány- fejlesztési feladatok várnak rá a harmadik ötéves tervben. Különösen gazdag programot állítottak össze korszerű biztosító szerkezetek gyártására. Az idei eredményekhez tartozik még. hogy kifejlesztették az a—200 as jelű fúróberendezést szén és más szilárd halmazállapotú ásványi anyagok kutatására. t
