Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-16 / 270. szám

1945. NOVEMBER KJ. napló 3 Filmrendezők nyilatkoznak Herskó János Keleti Márton Gall István Herskó Tónos a magyar film megújhodásáról — Vitathatatlan, hogy a mai magyar filmek most már zömükben, többségükben jók. Egyik oka ennek kétség­telenül az új generáció be­kapcsolódása a filmművé­szetbe. A másik ok nagyon lényeges: sikerült elkerülni azt az értelmetlen vitát, hogy egyik vagy másik irányzat, stílus, tábor-e a jobb. Egymás mellett dolgoznak a filmesek, s így ugyanazokról a kérdé­sekről több oldalról kapunk képet műveiken keresztül. Ez a mániám: sok jó filmből kialakul egy körkép, s bár esetleg minddel lehet külön- külön vitatkozni, csak együt­tesen adják „a magyar fil­met”. Hozzátartozik a kérdés­hez az is, hogy megdőlt egy másik rossz gyakorlat, az tud­ni illik, hogy csak az a ren­dező, aki szívósan vár egyik nagy filmtől a másikig, s nem ereszkedik le kisebb műfa­jokhoz. A filmművészet most alakítja ki a műfajait, mert a film nem egyszerűen mű­vészet, hanem kifejezési esz­köz. Hogy megvilágftsam a dolgot, a Te című film pél­dául az első szerelmes vers volt filmvásznon. A rövid mű­fajok fejlődése és hatalmas térhódítása talán nem tűnik fel a közönségnek, pedig egyi­ke a legfontosabb események­nek a filmművészet utóbbi időszakában. Filmrendezést oktat a Színművészeti Főiskolán — miben látja hát a legfonto­sabb rendezési módszert, az új magyar filmek vonatko­zásában? — Kétségtelenül a doku- mentatívságra törekvés a lé­nyeg, ami nem maeyar, ha­nem világjelenség. Ez persze semmiféle kötöttséget, egyfor­maságot nem jelent. Minden­Gcdl Tsfván ki maga keresi meg a stílust, amely hozzá s az általa vá­lasztott témához, műfajhoz legjobban illik. A valóság szé­leskörű, hű tükrözése és sok­sok új művészi kifejezőeszköz­zel való gazdagodás — a kettő elválaszthatatlan. A mai fil­mektől most már egy vámi- való akad: a pillanatnyi mai problémákat, a legszigorúbban vett jelen problémáit ábrázol­ja, necsak a húsz év jelensé­geit, amelyen persze túl kel­lett jutni, és ilyen jó filmek­kel kellett túljutni. Mi a véleménye arról, a művészi filmek nem vonz­zák eléggé a közönséget és érthetetlenek maradnak a számára? — A legunalmasabb témát is valahol meg lehet úgy fog­ni, hogy a közönség abbahagy ja a köhögést. Nem könnyű Keleti Márton feladat. Amikor előadást tar­tok a főiskolán, közvetlenül érzem, érzékelem, hogy mikor kezd lankadni a figyelem, ho­gyan kell forgatnom a szót ahhoz, hogy rám hallgassa­nak. A tv-nél, filmnél persze nem lehet ilyen közvetlenül érzékelni a hatást. De hiszek abban, hogy az igazi problé­mák, az igazi művészi meg­oldások előbb-utóbb találkoz­nak majd a közönség érdeklő­désével. — Szükség van ehhez a közönség nevelésére is? — Feltétlenül. Csak arra kell vigyázni, hogy ne sznobo­kat neveljünk. Előbbre helye­zem a pszichológiai nevelést, s egyáltalán, az életre való nevelést. Egy jó reális érzék­kel, látásmóddal rendelkező, érdeklődő közönség van ki­alakulóban, s számtalan ténye­ző segíti ezt a kibontakozást. a közönségsikerről Mivel mással lehetne kez­deni. mint a Tizedessel. Ha­talmas közönségsiker volt, a Szemlén nagyon sokszor el­hangzott ilyen példa gyanánt: „van. amikor a jó film egy­értelműen tetszik a közönség­nek”. Izgalmas kérdés: vajon maga a rendező minek tulaj­don' tja a sikert? — Egyrészt a téma, ebben a megoldásban. Egy nagy kor­fordulót feldolgozni, ezúttal ünnepi öltözék nélkül. Azt a kisembert, akinek egyetlen programja az volt a háború­ban: megúszni. Azt a kisem­bert, aki rettentően óvatos, előv’gvázatos és gondolkodás- módjában ízig-vérig kispolgár, a rendezői módszerekről Filmjei nem szemle-filmek, de azok közé tartoznak, ame­lyekre az utóbbi időben felfi­gyelt a közönség s a szakma s: Sodrásban, Zöldár. Fiatal rendező, mégsem annyira a tervei, elképzelései, mint in­kább eddigi tapasztalatai és a leszűrt tanulságok foglalkoz­tatják. — A színészek és a rende­ző viszonya. Talán ez a leg­fontosabb, az eredmény szem­pontjából döntő. A főiskolán színészi gyakorlataink is vol­tak, rengeteg jó tapasztalatot szereztünk. Én nagyon tiszte­lem a színészt. Ma már nin­csenek a filmekben azok a ré­gi színészi trükkök, külső fo­gások, amelyek átsegítették a sz'nészt az üresjáratokan. A film ritmusa manapság a bel­ső ritmus felé tendál. A szí­nész nagyon fontos lett, mel­lérendelt szerepet játszik a rendező mellett, ezért infellek- ‘uálisabban kell viszonyulni az alakításhoz. Egy példát mondok: a Sodrásban forgatá­sakor pár nappal előbb oda­mentünk a színészekkel a színholvre, a folvópartra, mondhatnám, nyaraltunk, de mézse. Közben többször elő­vettük a forgatókönyvet és b^z,ügettünk. A színészek ké­sőbb már szinte benne voltak a szereolök bőrében, belülről közelítették meg a figurát. A példa átvezet egy másik tapasztalathoz. — A környezet szerepe. Nem vitás, hogy a környezet lélektanilag is hat az ember­re. A folyóparti napok arra is jók voltak, hogy a színészek a szó szoros értelmében min­den talpalatnyi helyet ismer­tek, tudták, mi van a követ­kező nyárfa mögött. A forga­tás idejére nem okozott aztán nehézséget, hogy ebben a kör­nyezetben létezzenek. Ismét­lem: létezzenek, s ne egysze­rűen játsszanak. Végül pedig a téma és a rendező viszonya. — Semmiféle tervről nem tudok beszámolni, még arról se, miféle témákhoz akarok majd nyúlni. Nem tudom milyen stílusom van, az vagy kialakul idővel, vagy nem. Csak azt tudom, hogy vannak bizonyos elemeim, kedvenc részleteim, képzőművészeti él­ményeim. egyszóval van né­hány dolog, ami állandóan bennem van, s amiket nyil­ván ki is fogok még fejezni sokszor. A téma adódik. A té­mánál csak az a fontos, hogy egységben legyen az alkotó­val, ne legyen idegen tőle. Ezért a téma kialakul, adódik, egyszer csak ott van, meg kell csinálni. Azt már biztosan tudom, hogy elsősorban az egyén és a közösség viszonya izgat, minden vonatkozásban. s aki a rendkívüli szituációk­ban önmaga fölé emelkedik, programjával ellentétes állás- foglalásra kényszerül. Némileg ellentmond a film sikere annak a nézet­nek, hogy a közönségnek elege van a háborús filmek­ből — Csak a szokványos há­borús filmekből van elege. A Tizedes egészen más oldalról nyúlt a kérdéshez, újabb igazságokat feszegetett. És hát a közönség szeret nevetni. Ahogy a művészfilm nem zár­ja ki a közönségsikert, úgy a vígjáték sem a művészi szín­vonalat. Azt hiszem, a közön­ség a rossz vígjátékot nem szereti. — Mi a titka a művész és a közönség találkozásának egy-egy film sikerénél? — Én előre tudom, mire ho­gyan reagál a közönség. Le­het. hogy tapasztalatból is. De a feldolgozandó téma meg­választása a döntő, olyan legyen, ami valamiképpen mindenkit foglalkoztat. — Egyszóval a valóságban gyökerező probléma, amely az alkotó és a néző belső gondolat- és érzésvilágában egyaránt megvan, bár persza nem azonos szinten fogalma­zódik meg, a művész így biz­tosan megtalálja a kontaktust a közönséggel, s ugyanakkor nyújt is valami magasabb, ál­talánosabb tanulságot. — Mintegy negyven fil­met készített eddig. Melyek állanak szivéhez legköze­lebb? — Nem gyártunk mindig remekműveket, de mindig ar­ra törekszünk. S mindig az izgat, ami időben is legköze­lebb van, vagy méginkább, amire készül az ember. Ter­mészetesen most a Tizedes ... — És amire készül? — A Tizedes meg a töb­biek folytatását tervezzük Dobozy Imrével. Követjük a film hat hősét egészen az infláció végéig. Egyik autó­szerelő lesz, másik eszpresszót nyit... De nem „lövöm le” a történetet idő előtt. A má­sik készülő filmem hamaro­san kikerül a mozikba, ez a Butaságom története, egy szí­nésznő egy napja, sok érde­kes betéttel, sok izgalmas, na­gyon mai problémával. Á FILMSZEMLE D I 3 A I A pécsi magyar játékfilmszemle több díját pécsi művészek készítették \ képe"- ~v' ■ tyn Ferenc MunMcsy-díjas festőművésznek a Pécsi Porcelángyárban sajátkezűi"-’ -s • tett vázája és tálai; Nádor Judit és Fürtös György porcelán gyári fiatal iparművész ln-ve­zők mázas pirogránit falképei A vendég meg'ejívzései Pécs felkészült a fesztiválokra Irta: B. Rogytonov, az Izvesztyifa tudósító <t A város amelyik nem siet lefeküdni, aludni — talán így tudnám meghatározni legjob­ban Pécs általános vonásait. Ez ötlött a szemembe már az első rövid találkozás alkalmá­val, 1961-ben. Emlékszem, hogy akkor szombati nap volt és a Pécsi Nemzeti Színház­ban éjszakai előadást tartot­tak. telt ház mellett és az elő­adás éjjel fél 3-ig elhúzódott. Akkor nagyon élveztem Sartre humorát. Most pedig kész vagyok a városon kívülre is kiterjesz­teni korábbi tapasztalataimat: Boly községben a „Húsz óra” című film, Moszkvában nagy­díjat nyert alkotás után a disznótoros vacsora messze az éjszakába elhúzódott és reggel fél 8-kor a termelőszövetkezet párttitkára és főállattenyész­tője az irodában nagyon is frissen beszélgetett a filmről, annak tartalmáról. Több mint főpróba A filmszemle utolsó nap­ja már alkalmas volt arra, hogy az ötnapos esemény- sorozat bizonyos tanulságait összefoglaljuk. Ezzel kap­csolatban vasárnap délután Juhász György elvtárssal, a Magyar Filmművész Szö­vetség játékfilm szakosztá­lyának titkárával beszélget­tünk. — A magyar játékfilm­szemle megrendezését sok sok mindennel lehet indo­kolni. A magyar filmmű­vészetről mindenkinek van nyilvánosságra hozott véle­ménye. A néző ezt úgy jut­tatja kifejezésre, hogy vagy megnézi a filmet vagy elke­rüli a mozit, a kritikus megírja a véleményét, az állami szervek pedig rang­sorolják a filmtermést. Ez a szemle a nézők és a két zsűri álláspontja alapján bi­zonyos számú filmből ki­emelte a legjobbakat és a színvonaluk szerint rang­sorolta őket. Ez új a ma­gyar filmművészetben. Más­részt friss levegőt kellett át­vinni a filmművészeten a közönség és az alkotók ta­lálkozója, véleménycseréje révén. Erre a legjobb for­ma a fesztivál, mint ahogy például a képzőművészek­nek a tárlat. Azért is fon­tos ez, mert a filmalkotók­nak nincs közvetlen kon­taktusuk a közönséggel, csak a filmvászon közvetítésével kerülnek kapcsolatba egy­mással. Az első, friss benyomások nagyon kedvezőek. Az üze­mi és főiskolai találkozók rendkívül értékesek voltak. A délelőtti viták bizonyos szervezetlenségre figyelmez­tetnek, jövőre esetleg szű- kebb körben kellene meg­rendezni, mondjuk egy ta­nulmány, összefoglaló érté­kelés lehetne a vita elindí­tója. A látványosságra, te­hát a dedikálásra, az elő­zetes interjúkra, a művé­szek látogatására szükség van. Sok helyen nagyon öt­letesen szervezték meg, — Komlón különösen jó han­gulat alakult ki. Hozzá kell tenni, hogy — ez Pécsett is kiderült — a magyar filmművészetnek jo­ga van arra, hogy éven­ként fesztivál keretében adjon számot munkájáról és kicsit előtérbe kerüljön. Ami a megyét és a várost illeti, minden udvariasság nélkül kijelenthetem: a vá­rakozáson felüli kedvesség­gel adtak otthont a ma­gyar filmek seregszemléjé­nek, jól képzett segítőtár­sakra találtunk itt. Az apróbb, elsősorban gyakorlatlanság­ból adódó hibák eltörpül­nek, természetesen a tanul­ságokat jövőre hasznosítani kell. Ebből következően a filmszemle több volt, mint főpróba, légköre, országos visszhangja, a neves mű­vészek nagy száma, a kül­földi újságírók népes serege tulajdonképpen fesztivállá avatta, melyről az elkövet­kező hetekben még sokat fogunk hallani. B. J. Sőt! Többet mondok. Tudok arról is, hogy hasonló ..t' r- gyalások” folyta« még az s- tállóban is.., Miközben arról írok, hogy a város nem siet lefeküdni, alud ni — én nem az éjszakai szó­rakozóhelyekre gondolok, ha­nem arra az intellektuális vi­szonyra, amelyik megnyilvá­nul Pécsett és amelyik meg­különbözteti az álmos vidéki várostípusoktól, amilyenekkel gyakran találkozik az ember bármelyik országban. Úgy gondolom, hogy a film­szemle résztvevői valóban kap­tak valamit Pécsen és Bara­nyában a filmművészetből, és a publikum, amelyik végignézte a „Húsz óra” és „így jöttem’* c. nagysikerű alkotásokat, hoz­zásegítette a rendezőket, ope­ratőröket, a filmszakma dol­gozóit, hogy még igényesebb* filmeket készítsenek tömegmé­retekben (zárójelben jegyzem meg, hogy Pécs városa telje­sen felkészült hasonló film- fesztiválok megrendezésére, részleteiben és hatékonyságá­ban, de rutínosságban is al­kalmas ennek a feladatnak a megoldására). Azok a pécsi emberek, akik. kel ezekben a napokban elbe­szélgetem. s akiktől benyomá saik után érdeklődtem, elmon­dották. hogy tisztelik és sze­retik a helyi balettet. Igen kellemes volt hallani, hogy valamennyien egyetemi«'ók, professzorok, munkások, hiva­talnokok — kedvezően be«- nek a balettről, igen jól ;s— rik Eck Imre és társulat 'n k művészi elképzeléseit. Természetesen nem azt a- rom mondani, hogy a megye vagy a város mmdenegyes a- kosa az utóbbi években eszté­ta és a muzsika, a balett ki­váló ismerője és kedve1 ője lett. De amikor megfigyel'em a gimnazisták — szinte vala­mennyien még gyerekek — re­akcióját, a Bartók-előadás al­kalmával, akkor éreztem, hogy mennyire gondoskodnak eb­ben a városban a néző-után­pótlásról. Különösen szimpati­kus volt számomra a Bóbita Bábegyüttes útkeresése. Még az első pécsi látogatá­sunk alkalmával emlékezetem be véstem Ujmeesekalja ha­talmas építkezéseit és most — a második látogatás alka’má- val — megelégedéssel győződ­tem meg arról, hogy az archi­tektúrában sem múlik el fe­lettünk az idő hiába. MeHérp szegődött a riportert gvakran kísérő szerencse: sikerült be­pillantanom a tervező iroda egyik termébe, ahol éppen ak­kor élénk vita folyt az új vá­rosiközpont tervezéséről. Pécsen számomra teljese- i’ kifejezést is hallottam: ..Pécsi tűké”. Később aztán elmagya­rázták nekem ennek a jelen­tését. bár ahányan magva-íz- ták. annyiféleképpen szól’ak róla. Méff’s az én vélemé-"-'n az. hogy Pécs egvre -p konszolidálódott város '<■ a lokálpatriotizmus egyre konk­rétabb kifejezést nyer itt. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents