Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

BORISZ LARltX: A negatívokat örökre megőrizzük N épszerű képeslapunkban egy katona fényképét láttam és alatta a szö­veget: „Ez az ember 1941 decemberében a volhovi fronton sebesülés következtében el­vesztette emlékezőképességét. Sokáig az élete is veszélyben forgott, de az orvosok fárado­zása nem volt hiábavaló: a katona meggyó­gyult. Emlékezőképességét azonban nem nyelte vissza többé. Miután okmányt nem találtak nála, kiléte máig is ismeretlen. Ab­ban a kórházban dolgozik, ahol annak ide­jén kezelték. Személyazonossági igozolvá- nyát feltételesen Iván Ivánovics Volhov név­re állították ki. Aki képünkről felismeri, küldjön értesítést az alábbi címre.. ” Tovább néztem a képeslapot, átfutottam egy cikket a labdarúgásról, egy másikat a fó- * kákról. Am a szerencsétlen emberről szóló közlemény nem hagyott nyugton és újra meg újra visszalapozgattam rá. Néztem a kis fény képet. Középkorú embert ábrázolt, akiről senki se gondolná, hogy élete hajszálon füg­gött. Keskeny, hajlott orra volt, kis, élénk szeme, s a bal orcáján anyajegy. Félretettem a lapot és felkiáltottam; — Ne éljek, ha ez nem Vlagyka Krimov! Aztán megint csak tanulmányozni kezdtem a fényképet. Semmi kétség. Ugyanaz a hun­cut szem, -ugyanaz a hajlott orr, és az anyajegy! Vlágyka Krimov Leningrád alatt tűnt el. 1941 telén értesítették anyját fia sorsáról. Krimov gyermekkorom hőse volt. A város peremén laktunk. Nagy udvarunk a kertek­kel a rétekig terjedt. A fák tetejéről ide­látszott a széles és gyorsvizű folyó. Kizáró­lag Vlagyka Krimov tudta átúszni! Már el­végezte a tízosztálypst, de tartotta a barát­ságot velünk, az udvar süvölvényeivel. Sze­rette megjátszani előttünk a nagyfőnököt. Fáradhatatlan volt. Hol azt találta ki, hogy éjszaka kém járt az udvarunkon, s nekünk le kell lepleznünk az ellenséget, hol meg tu­tajt eszkábáltatott össze, mellyel tengeri csa­tákat vívtunk, kalózokra vadásztunk, majd a szigeten titkos erődítményt építettünk. A városkában majd mindenkinek volt kert­je, gyümölcsöse, az almalopás senkit sem ingatott különösebben. Viszont kert ürít? szom­szédos volt egy magas kerítéssel és dróttal „megerősített” kerttel, s e kisvárosunkban igen különösnek ható kínai fal tulajdonosát „Komor” úrnak neveztük el; tőle „elvből” loptuk az almát. „Komor” úr, „parancsnokunkkal" egyidős lánya, rendszerint rajtakapott minket, s hív­ta az apját. Az öreg ilyenkor nagy zajt csapott s mindenfélével fenyegetett. Mi csak nevettünk rajta. Egyízben azzal fenyegetett meg, hogy a fenekünkbe lő, ha tovább lop­juk az almáját. Nemsokára be is váltotta a fenyegetését. Sót tett a riasztópisztolyába s a kerítés tetején sétáló Vlagykát úgy eltalál­ta, hogy leesett a csalán kellős közepébe. Elcipeltük „parancsnokunkat” a folyóhoz, ki­áztattuk a sebét, de a só alaposan beivó­dott a fenekébe. Mostuk, mostuk Vlagykát, beretvával kihegyezett gyufadarabokkal piszkálgattuk ki sebéből a sókristályokat, ő szívta a fogát, de hősiesen viselkedett az „operáció” közben. Bosszút fogadtunk. Mikor „Komor” úr leánya lement a folyóhoz fürödni, elcsentük a ruháját, s a bokorban elrejtőztünk. A lány kijött a vízből, a haját fésülte, szép volt és karcsú, de kénytelenségből ott vacogott, amíg csak be nem sötétedett. Nem sírt, mégis megsajnáltuk, s a szomszéd kislánnyal oda- küldtük a ruháját. De „Komor” úrnak is elege volt belőlünk. Észrevételenül, bármer­re járt, spárgát feszítettünk a lába elé. Vagy százszor orrabukott, a szomszédok szeme lát­tára is Átkozott bennünket, mi pedig meg­esküdtünk, hogy annyiszor hasra fog esni, ahány sókrlstályt kioperáltunk „parancsno­kunkéból S meg is tettük volna, ha nem jön közbe Aljonka. i,Komor” úr kislánya felkeresett bennün­ket a nagyudvaron. Szépen kiöltözött, elein­te fel sem ismertük, de aztán fenyegető fal­ként tömörültünk elé. Aljonka azonban nem ijedt meg, hanem karonfogva a j,parancs­nokot” és indult vele kifelé. Egész este ott fűt. a kí<5n&a-,n (-»condr*­f sen tárgyaltak valamiről. Másnap Vlagyka kiadta a parancsot: — Elég volt, gyerekek a spárgából. Megértettétek? — Miért? — kérdeztük. — Hiszen beléd lőtt! — Bolondság! Nem ő mászott a kertünkbe, hanemj ml az övébe. Nem értettük a dolgot, de a parancsot teljesítettük. Aljonka ezután gyakran eljött hozzánk. Esténként Vlagykával üldögélt a kispadon. Ilyenkor a „parancsnok” ránk se hederített. S bár nappal még eljátszogatott velünk, rájöttünk, hogy már nem vagyunk érdekesek a számára. Aljonka szép kislány volt, mindannylúnknak tetszett, nem volt semmi kifogásunk ellene. A háború első napjaiban Vlagyka bevo­nult. kiment a harctérre. Mikor útnak in­dult, ki akartuk kísérni az állomásra, de ő tiltakozott. — Ugyan, gyerekek, búcsúzzunk el itt. — Valamennyiünkkel kezet rázott, felvette a hátizsákot, az órájára nézett és csak annyit mondott anyjának: — Gyerünk, itt az'ideje! És elmentek ... Először történt, hogy nem teljesítettük a parancsát. Kilopóztunk a pályaudvarra és akkor döbbentünk rá. miért tiltakozott a lti- kísérés ellen: Aljonka várta ott. Vlagyka in­tegetett, Aljonka sírt. Nem haragudtunk a „parancsnokunkra, megértettük, így kellett ennek lennie... E s most kezemben a képeslap, s már vagy századszor pillantok a jólismert vonásokra. Mégis Vlagyka volna7 Volt nekem régen egy fényképem: ő ült a kompániánk közepén. A fénykép azonban elkallódott. Vlagyka édesanyja meg­halt. Rokonai nem voltak. Aljonka? Már rég férjhezment. Hol, merre lehet? Aligha em­lékszik jobban a parancsnokra, mint én. A kis társaság szétszóródott. Hogyan bizo­nyíthatnám, hogy Iván Ivánovics Volhov nem más, mint Vlagyka Krimov? Emlékszem, egy vasárnap elhatároztuk, hogy lefényképeztetjük magunkat. Mindig vonzott városkánk közepén a fényképész üvegvitrinje. A tulajdonos, alacsony, görbe­hátú öreg, szokása szerint így fogadott ben­nünket: — Bon jour, Messieurs, bon jour! — Mit mond? — kérdeztük suttogó han­gon Vlagykát, mikor a fotográfus átment a másik szobába. — Külföldi szavakat mond. Az öreg fekete kendőt borított a fejére, gépe fölé hajolt, exponált. — Hát ez ml? — kérdeztük később a sa­rokban álló nagy, kopott ládára mutatva. — Ezek negatívok, Messieurs — felelt a fényképész. — Tízezer negatív. Tízezer emberi sors. Mikor kimentOnk, láttuk, hogy ketten áll­dogálnak a kirakat előtt, mosolyogva nézé- getik a feliratot. A fényképész cégtáblája va­lóban furcsa volt. Nagy betűkkel állt rajta a szerény „Fényképek” szó alatt: „A nega­tívokat örökre megőrizzük.” Persze, nem tudtuk, mit mosolyog ezen az elegánsan öl­tözött férfi és nő: nekünk tetszett a cég­tábla szövege. — A provinciális reklám mintapéldánya — mondta a férfi. — Inkább a magabiztos­ságé — felelt a nő, és nevetve ellépdeltek. — Micsoda buták! — mondtuk mi. Talán lehetséges, hogy az akkori fotográ­fiánk negatívja is megmaradt? A reklám esetleg igazat mondott? Minden lehetséges! Ismerős és ismeretlen utcák. Ismerős és is­meretlen házak. A poros úttestet aszfaltoz­ták. Zörögve rohan a villamos. Itt zajlott le a gyermekkorom. Innen vonult be a had­sereghez Vlagyka Krimov. Az élelmiszerüzlet mellett takaros öreg­asszony orgonát árul. Talán tud valamit az öreg fényképészről? Persze, emlékszik rá. Csuda egy öregember az! Él még, ha nincs is valami jó állapotban. Homályos kis szobába vezetnek be. Ott fekszik a kisöreg, az ágyon. Nagyon lerom­lott, pedig mindössze csak húsz év telt el... — Egy régi negatívra volna szükség? — kérdi csöndesen. — Kérem szépen. A nega­tívokat örökre megőrizzük. Büszkén mondja ezt. Micsoda öregember! Ez aztán a fényképész a javából! Megtartja a szavát* Az öreg megtorli zsebkenüujevel kopasz fejét, majd mosolyogva rámkacsint, mint rég! ismerősre szokás, és így folytatja: — Bon jour, Monsieur. A negatívokat7 Előkotor egy furcsa, régi, ütött-kopott Iá dát. — Tízezer negatív — dörmögi az öregem­ber. — tízezer sors. Melyik évből, Monsieur'' — Kilencszáznegyvenegyből. — Negyvenegy? Az első háborús év! Dallamosan csörög a zár és látom a régi negatívok ragyogóan megőrzött archivu mát* év szerint összerakva, dossziékban — Családi neve, Monsieur? — Krimov — válaszolok. — Egész életemben arra vártam, hogy a negatívjaimra szüksége legyen az emberek­nek. Húsz éve már — és most végre jött egy ember.. . ön az első, uram. Kérem mondja meg, miért van szüksége a nega tívra? És ekkor elmondtam Vlagyka Krimov tör ténetét. Az öreg tisztelettudóan, fejét előre ejtve, figyelte szavaimat. — Ha minden egyezik, szíveskedjék aeg- írni nekem. Nagyon kérem. Ha minden egye­zik ... S én akkor nyugodtan halok meg Tudni fogom,’ hogy mégsem éltem hiába. persze, ha minden megegyezik. Megírja^ majd, ugye? Kezeimben az Ogonyok. Melléteszem a fényképet. íme, a gyerekek és középen Vlagyka, gyemekkorom hőse. összehasonlítom a két arcot, összehúzott, mosolygó szemek, keskeny, hajlott orr. Úgy tetszik, hogy a lapban lévő Vlagyka nem is nagyon öregedett meg. Igen, akkor tizen­nyolc éves volt, most pedig harmincnyolc A hasonlóság világos. És az anyajegy? Mi­ért van az újságban a bal arcán az anya­jegy, fényképen meg — a jobbon? Persze, hogy Vlagyka anyajegye a jobb arcán volt. Biztos. Vagyis ... H osszan nézem a két képet és egyre inkább látom, hogy Iván Ivánovics Volhov és Vlagyka Krimov két kü­lönböző személy. Aztán félreteszem az Ogonyokot és lefekszem. Ám képtelen vagyok elaludni. Felkelek és elmegyek a postára. Veszek egy levelezőlapot, néhány szót írok rá: „Köszönöm önnek! Minden egyezett. Megtaláltuk Vlagyka Krimovot. Mindkettőnk nevében hálásan köszönöm ön­nek! És elküldtem a levelezőlapot az öreg fényképész címére. , Tudom, hogy Vlagyka Krimov is így tett volna. A Pető Miklós fordítása Konsztantyin Szimonov. Zászlók tüzéréi nem gyújtunk pipára. • Nem ékelődünk rajtuk, körülöttük. Ha átlőtték, nem szoktuk mcgfoltozni. s az átlőtt zászlóból vér sem csuroe és bekötözni sem kell. Ameddig tartják, hordozzák, nem halhat mea a zászló, még vért sem veszít. A vére akkor ömlik el. ha elhagyják, földre dobják Hogvha a bajban egy izzadt és mezítelen test köré csavarják, ezzel meg nem alázzák A zászlónak nem árt az. ha véres lesz. A vér nem sár. A holtat pedig, hogyha valóban hős volt letakarhatják véle — ámde nem sokáig. Sokáig nem lehet, mert a zászló kell az élőknek ... Jevgenyij DoLmatovszkii \J(paziá(j Igazság hány van? Egy vagy kettő? S ha egy van, akkor melyik az. amely nem elnéző-felejtő, hanem könyörtelen-igaz? Nos azt, hogy két igazság volna, én még ostyában sem veszem be — ám vállalt igazságomra a testem-lelkem felteszem. Lenintől kaptuk ezt az egyet, s az ínség iskoláin át októberszabta sorsunk ez lett: fekete liszt, de tisztaság. tisztesség, lelkiismeret, katonaeskünk s rendületlen bizalmunk: együttvéve lett igazságunk, mely egy. Egyetlen. Racfó György fordításai KERESZTREJTVENY Űj korszak hajnala Az Auróra cirkáló ágyúinak a döntő fegyveres rohamot be­vezető dörgése és torkolat- tüze a történelem új korszaká­nak hajnalát jelezte. Nyiko- laj Aszejev szovjet költő így írt erről: lásd a vízszintes 1. sorában (folyt, a függőleges I3.-ban). Vízszintes: 14. Királyság Közép-Ázsiában. 15. Igekötő. 16. Cipész-szerszám. 17. Nem így. 18. Azonos mássalhang­zók. 20. Női név. 22. Erről szól a szovjetek kongresszusának egyik történelmi jelentőségű határozata (névelővel). 25. Aga betűi keverve. 27. Rántani va­ló sertéshús. 29. Névelővel: óraalkatrész. 30. Vissza: áru súlyát állapíts meg! 32. EEEEE 34. Elődje. 35. Azonos ma­gánhangzók. 36. Napsütötte. 37. Vivöér (névelővel). 39. Sért hetetlen dolog. 41. Névelővel: Bírósági ügy. 42. Erről szól a szovjetek kongresszusának másik határozata (névelővel). 45. Őszi jelenség a természet­ben. 46. Szárított kókuszpálma mag. 48. Betűket vet papírra. 49. Arra. 50. Egy — olaszul. 51. Utolsó posta. 53. Portugál gyarmat. 54. Fontos szerv az emberi testben. 55. Ödön — becézve. 57. Part közepe. 58. Igerag. 60. Kettős mássalhang zó, 61. Skálahang. 62. Fizetett taps. 64 Azonos mássalhang­zók. 65. Ebből az épületből irá nyitotta Lenin Pétervárott a november 7-i fegyveres fel­kelést 68. Ady múzsája. 71. Tiszta, derült — németül. 73. Fordított számnév. 74. Rész. 75. Elek István. 76. Vissza: ütlegel. 79. Helyhatározó szó — fordítva. 81. Kilé része. 82. A Bánk bán opera szerzője. 84. Hegység Európában. 87. Tv adó van ezen a hegyen. 88. Rendelet, határozat; a vízszin­tes 22-ben és 42-ben szereplő is így közismert. 91. Őseink nyílvesszőt tartottak benne. 93. Regős Árpád. 94. Norvég pénz. 95. Izomkötő. 96. Hamis. 98. Földművesszerszám. 100. Férfinév. Függőleges: 2. Egymás után következő betűk az ABC-ben. 3. Talál. 4. Házat emel. 5. Is­mert magyar úszó volt. 6. Hibát vét az írásban. 7. Pihen. 8. Tagadószó és névelő. 9. Nem sietős dolgú ember. 10 ív papiros. 11. Kéziszerszám, de gép is van ilyen. 12. Vil­lanykörte. 19. Mérges kutya teszi. 21. Az elkövetkezendő idő (hosszú ékezet). 23. Hely­határozó rag. 24. Tüzes vas teszi. 26. Gyárban vannak. 28. Az ideiglenes kormány székhelye; az ellene indult roham kezdetét jelezték az Auróra ágyúlövései (névelő vei). 31, Dörmög, 33. Férfinév, 35. A, mozgásképtelen. 37. Er­dőben van (névelővel). 38. A. R. 40. A többinél „erősebb” kártya a játszmában. 42. Réel hosszmérték. 43. Darálj! 44. Csomagolóeszköz. 47. Lőcs iker szava. 52. Kártyacsomag. :"4 Tüzet megfékez. 56 Pest me­gyei község. 59. K. K A. 62. Szenvedés. 63. Szép szóval igényelek. 66. 1100 — római számmal. 67. Nem zárt. 69. Afrikai város. 70. Játékok á- nyoknak (névelővel). 72 Azo­nos mássalhangzók. 77. Szán­tóeszközeim. 78. Földbe tenné a magot. 80 Szerencseíáf ’k'’^ teszi. 82. Vissza: sportág — 83. L. U. 85, Világhírű amerikai labdarúgó. 86. Bnzr. kereszt. 89. Izmok teliesít-nó- nye (hosszú ékezet). 90 Ma­gyar Államvasutak. 9? a it - i van. 97. Igekötő. 99. Szem? lyes névmás. Beküldendő: A vízszintes 1. (folytatása a függ. 13-ban), 22.v 42., 65., 88 és a függőlegel meg fejtése.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents