Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

1965. NOVEMBER 28. 6 napló II Otven ragon baromfihús Ol-tíz forintos nyereség minden kitó húson — Bábolna látja el a baranyai tsz-eket A baromfihús-ellátás meg­javítása érdekében hozták létre 1962—63-ban a tsz-ek kezelésében működő járási baromfi-kombinátokat. A mo­hácsi járásban a lippói, a pé­csi járásban a baksai, a pécs- váradi járásban a kátolyi, a sásdi járásban a mágocsi, a szigetvári járásban a sziget­vári Zrínyi és a szulimáni, a volt sellyei járásban a két- újfalusi, végül a siklósi já­rásban a siklósi Magyar— Bolgár Testvériség termelő­szövetkezetet jelölték ki e célra. Ezzel egyidejűleg meg­kezdték az új üzemek építé­sét is. Lippón, Siklóson és Kátolyban egyenként 1,5 mil­liós költséggel új 20 ezer fé­rőhelyes baromfi-kombinátot építettek, a többi tsz-benmeg lévő épületeket bővítették ki, illetve alakították át tetemes költséggel. A járási baromfi­kombinátok 1963 óta üzemel­nek. Kérdés, azóta mennyi baromfihúst produkáltak köz­ellátásra, kihasználják-e a ka­pacitást, nyereséggel vagy veszteséggel működnek? Hova lett 24 ezer férőhely ? Az üzemeket végigjárva ki­derült, hogy teljes kapaci­tással csak a baksai, a szi­getvári és a szulimáni kom­binát üzemel, Lippó, Kátoly és Siklós — a három legna­gyobb — gyakorlatilag nem is működhet teljes kapaci­tással, hisz a 20 ezer férő­helyre megépített kombiná­tokban a valóságban csak 12 ezer csibe fór el. Hova tűnt el az a 8 ezer, illetve a háromnál együtt 24 ezer férőhely? A kérdés feltevése annál is indokoltabb, hisz ezek a tsz-ek a 20 ezer férő­hely után törlesztik a hitelt. A kombinátok 1000 négy­zetméter alapterületűek, az épület tervezői ezek szerint 20 csibét szántak egy négyzet- méterre, holott a sárga faj­tából sem fér több rá 16-nál. A Bábolnáról származó német húshibridből pedig — mivel ez a gyorsfejlődésű csibe nyolc-kilenc hét alatt benövi a területet — 12 darabnál többet semmiképpen sem sza­bad elhelyezni négyzetméte­renként. Aki megsérti ezt a technológiai szabályt, azt Bá­bolna kizárja az ellátásból. Ez a kizárás súlyos következ­ménnyel járna, hisz azt, hogy a járási baromfikombinátok építési hiányosságaik ellenére is zömmel jól működnek, a bábolnai Lohmann-csirkének köszönhetik. Miért nem produkált a kátolyi kombinát? A járási húsbaromfi-előál- litó üzemeket Mágocs, Ká­toly, Siklós és Kétújfalu ki­vételével a Bábolnai Állami Gazdaság látja el naposcsi­bével. Ehhez azonban a tsz- eknek vállalniok kellett, hogy új üzemeiket a Bábolna ál­tal előírt technikai követel­ményeknek megfelelően át­alakítják. Üzemenként plusz 30—50 ezer forintba került ez az átalakítás, de a kiadás már bőven megtérült a jobb eredményekben és főleg a ta­karmány-megtakarításban. A 20 ezres kátolyi baromfi­kombinát 1963-ban épült 1,5 milliós beruházással. Emele­tes épület és teljesen hasz­nálhatatlan, már eddig fél­millió forintot fizetett rá a tsz. Télen naponta 30 mázsa koksz kell a kifűtéséhez, és még így is csak a földszint használható. Az első évben a novemberben behelyezett naposcsibéket márciusban 40 dekás súlyban hétforintos ár­ban tudta értékesíteni a tsz. Az elhullás 30 százalékos volt, 10 ezer csirkéből 3 ezer el­hullott. Egy kiló csirkehús elő állításához 5—6 kiló, sőt még ennél is több takarmányt pa­zaroltak. A másik két évben csak félkapacitással működött az üzem. A hat hidegebb hó­napban használhatatlan, s így az évi 500 mázsa csirkehús helyett csak 250 mázsát tud­nák előállítani. A tsz beperel­1 te a tervezőket, de azok arra hivatkoztak, hogy ez kísérleti épület volt, csak négy készült az országban — mind a négy rossz — és miért fogadta el a tsz. A konstrukció legna­gyobb hibája, hogy az eme­letet a földszintről fűtik, de a meleg levegő felviszi magá­val az emeletre az ammóniá- kot is, s a fent lévő állatok megfulladnak. 2,5-3 kiló abrakból - egy kiló csirkehús Miért igyekeznek a tsz-ek a Lohmann-csibét beszerezni? Mert a sárga fajták azonos körülmények között sem ké­pesek olyan eredményt pro­dukálni. Siklóson jelenleg sár­ga csirkét hizlalnak. A Hamp­shire — mint elmondták — 4 kiló abrakból produkál 1 kiló húst és 11—12 hetes ko­rára éri el az 1—1,2 kilós súlyt. Ezzel szemben a Loh- mann-csibe már 2,5—3 kiló takarmányból képes egy kiló húst előállítani. De ha csak egy kiló abrakot takarítanak meg darabonként, akkor is egy évben az 6 vagon abrak- megtakarítást jelent a tsz- nek. A húshibrid emellett 8—9 hetes korára eléri az 1,30—1,40-es átlagsúlyt. Sőt a lippói tsz-ben egy 12 ezres csoportnál az idén a követ­kező eredményt érték el. A napos állatokat 62 nap eltelte után 0,009 ezrelékes elhullás mellett 1,53 kilós átlagsúly­ban elszállították. Ez az állo­mány 1 kiló húst 2,81 kiló abrakból állított elő. A hús önköltsége Lippón 16,50 fo­rint, az átvételi ár 22—26 fo­rint között ingadozik. Ezzel az eredményével Lippó az első 10 üzem között van az országban. Ölvén vagon hús évente Jelenleg ennyit produkál­nák a járási baromfi-kombi­nátok. A legtöbbet Baksa ad­ja, évente 10 vagont. Jövőre azonban megváltozik a hely­zet, hisz Lippón a közelmúlt­ban átadták az új 12 ezres egységet, s 1966-ban ez a tsz — évente ötszöri forgóval — j 120 ezer húscsibét, azaz több jmint 16 vagon csirkehúst ad I közellátásra. A meglévő nyolc | ezres mellett új 15 ezer férő- j helyes baromfihizlaló üzemet I adtak át a napokban Sziget- várott is. így Szigetvár is legalább 14—15 vagon húst tud évente produkálni. Befe­jezték a korszerűsítést a sik­lósi kombinátban is. ahol jö­vőre már Lohmann-csibe hí­zik. Mintegy 3 ezer férőhely- lyel bővítik a szulimáni üze­met is. Baksán a tojóüzemet fejlesztik, ahonnan a háztájit j is beszámítva 4 millió tojást bocsátanak ki évente. Kátoly, Mágocs és Kétújfalu kivételé­vel valamennyi üzem nyere­séggel gazdálkodik. Az egy kiló hús önköltsége Szulimán | ban 12 forint, Szigetváron 17,50 forint, Lippón 16,50, Bak sán 16 forint. így a tsz-ek minden kiló húson 5—10 fo­rint nyereségre tesznek szert. Kátolyban és Mágocson a rossz épületkonstrukció teszi lehetetlenné az üzemek kor­szerűsítését, a kis kapacitású kétújfalui üzemet nem fej­lesztik tovább, összegezve: a járási baromfi-kombinátok be váltották a hozzájuk fűzött reményeket s 1966-ban — a fentiek kivételével — már 100 százalékos kapacitással fognak működni. — Rné — Országos Fotóművészeti Kiállítás 1965 Farkas Tamás: D. V. portréja. A fotókiállítás november 50-án, kedden zárul a járási tanács Ku- lich Gy. n. 5. sz. alatti díszter­mében. Ötperces interjú 376 traktort kaptak idén a tsz-ek — Hány mezőgazdasági gép érkezett ebben az évben a megyébe? Gasteiger József, az AGRO- KER áruforgalmi főosztályve­zetője válaszol: — Eddig a megyei felhasz­nálóknak 115 millió forint értékben adtunk mezőgazda- sági gépeket, felszereléseket. A gépek közel kétharmadát termelőszövetkezetek kapták, Hanyag munka — tízezrekért Lassan műemlék lesz a somogyapáti orvosi szolgá­lati lakás, de még mindig nem lehet beköltözni az épületbe. Négy évvel ez­előtt vásárolta 150 000 fo­rintért a községi tanács Kosa Jánostól. Négy éve húzódik a helyreállítás — a földes szobák parkettázása, a rozoga ablakok cseréje, az általános tatarozás. A szigetvári ktsz nyolcvan- ezer forintot számlázott a munkáért, de — mint ké­sőbb kitűnt — a házban nem lehet lakni, annyi a „műszaki” hiba benne. Miután a 150 000 forin­tért vásárolt épület nyolc­vanezer forintos tatarozása nem járt sikerrel és más igények is felmerültek idő­közben, további harminc­ezret biztosított az egész­ségügy és a járási tanács közösen, hogy végre legyen már szolgálati lakása a so­mogyapáti körzeti orvosnak. Mindhiába! A lakás be­költözhető ugyan, de csak bizonyos kötelezettségválla­lással és életbiztosítás mel­lett, ami — természetesen — a ktsz-t terheli. Ugyan­is a vízcsap fölé szereltek egy villanyvezeték csatla­kozót, amit a vízcsaphoz földeltek. Ugyancsak itt van egy villanykapcsoló is. Szerencsére egyikben sincs villany. Különben az áram­ütés veszélye fenyegetné a ház lakóit. S hogy teljes le­gyen a villanyszerelési mun­ka, a konyhában és a m >1 lékhelyiségben sincs vil­lanyáram. Az már kisebb hiányos­ság, hogy az ajtók nem zár­nak, a kilincs csak arra való, hogy a félig nyitott ajtót mozgassák vele. Az ablakok résein befúj a szél, bejön a hó, az ajtók kü­szöbje máris korhadt. Mind ez nyolcvanezerért! A szo­bák beáznak, a falakat újra kellett festeni, mert a ktsz szakemberei saját ízlésük szerint — elég ízléstelenül — festették ki a lakószo­bákat. A fürdőszoba tágas, van benne minden, csak a für­dőkád hiányzik. Valószínű­leg még sokáig hiányozni fog. Most gyártatnak le egyedi méretű kádat, ame­lyik majd befér a keskeny- re szabott ajtón, vagy ha ez nem menne, akkor ki­bontják a frissen rakott falat és úgy viszik be a kádat. Ma már 260 ezer forin­tot költött a tanács és az Egészségügyi Minisztérium erre az épületre, mégsem lehet biztonságosan hasz­nálni. Nem lehet közömbös, hogy a háromezer lakost magában foglaló orvosi kör­zetben, hogyan gondoskod­nak arról az emberről, aki éjjel-nappal a betegek szol­gálatára áll. És nem lehet közömbös az sem, hogy az állam negyedmillióját ho­gyan használják fel. A járási tanács és a já rási egészségügyi szolgálat rövidesen számonkéri ezt azoktól. akik a hanyag munkát végezték. a többit az állami gazdaságok, gépállomások. Különféle tí­pusú traktorokból 386 volt a keretszám, 10 darab híján mind megérkezett. A kereset­tebb cikkek — SZK—4-es kombájn, trágyaszóró pótko­csi, silókombájn, Orkán siló­zó, bálázók, műtrágyaszórók, rendsodró, fűkasza. BTCU tárcsa stb. — nagyobb részét megkapták vagy még decem­ber hónapban megkapják. Egyéb talajművelő, például eke. kultivátor, gyűrűs- és simahenger, valamint vető és ültetőgépekből. növény- védelmi gépekből — összesen 600 gép — az igényeket tel­jes egészében kielégíttetük. Az alkatrészellátás (63 mil­lió forint) 80—85 százalékos, műtrágyából (81,6 millió fo­rint) nagyjából százszázalékos. ! Soha ennyi rézgálicot nem adtunk el, a mennyiség a I múlt évi duplája, növényvédő­; szerekkel összesen 36,5 millió forint. Terven felül 7,4 millió ! forint értékű acélvázas szer­kezetet kaptak a tsz-ek. 1965. október 1-től kezdve a traktorokat és pótkocsikat vizsgáztatva adja a vállalat. Ezzel a felhasználóknak nagy segítséget nyújtunk, jelentős költségmegtakarítást jelent számukra, hogy nem kell a megye különböző részéből Pécsre hozni, vizsgáztatni a gépeket. A műtrágya és nö­vényvédőszer forgalomba ho­zatalán kívül a megye egyes állami gazdaságaiban, tsz- eiben műtrágya és növény- j védelmi kísérleteket is vég­5 zünk. Műszaki segítséget nyúj tunk, különös tekintettel a termelőszövetkezetekre a gé- < pok üzem közbeni átadása és a garanciális javítás terén. — A jövő évi tervek? — Az 1966-os évre vonat­kozó igényeket még az év elején begyűjtöttük és továb­bítottuk Budapestre. A ke­retszámokat e hónapban kap­juk kézhez. Valamivel — 10 —20 százalékkal — kisebb a felhasználók igénye, mint az idén. 5—6 év óta ugyanis megfelelő az ellátás. Előzetes ' tájékoztatás: traktorból csak három típus lesz, tudomásom szerint a felhasználók szaba­don, szükségletük szerint vásárolhatják. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alap­ján a 48. játékhéten, nem vég­leges megállapítás szerint öt találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 20 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 216 922 forint. Há­rom találatot 2828 fogadó ért el, nyereményük egyenként 767 forint. Két találatot 96 632 fogadó ért el, nyereményük egyenként 22,40 Ft. Motorkerékpárok temetője Biharvári Lajos, 27 éves péa esi lakosnak — legutóbbi munkahelye a 12-es AKÖV —, már forró volt a lába alatt a talaj, ezért Ausztriába akart disszidálni. Utravalóul térké­pet és német—magyar szó­tárt vitt magával. Sopron kör­nyékére utazott, szemlélgette a terepet, hol csúszhat át. A határőrök igazoltatták A kér­désekre hogy miért utazott oda, nem tudott válaszolni, határsáv igazolványa nem volt. — őrizetbe vették. Amikor Pécsett vizsgálgatm kezdték az ügyét, kiderült, hogy miért akart kereket ol­dani. Biharvári szenvedélye­sen gyűjtögette a motorokat, alkatrészeket. A nyomozók ásóval, lapáttal felszerelkezve mentek lakásának kertjébe és hozzákezdtek a „feltáráshoz”. Érdekes „leletekre” bukkan­tak: egy Pannónia és két Da- núvia motorkerékpár került ki a föld alól. A Pannon; át az egyik legjobb barátjától lopta el. De nemcsak komp­lett motorokat lopott, a ki­sebb alkatrészeket sem ve­tette meg. A holmik egy ré­szét felhasználta: ismerősei­nek készségesen megjavította motorjaikat. A házkutatás so­rán megtalált tárgyakból egy kisebb teherautó telt meg. A három motorkerékpáron és különböző alkatrészeken kí­vül magnót, tranzisztoros rá­diót is találtak nála. lopott ismerőstől, ismeret­lentől, s nemcsak az utcán „talált” tárgyakhoz tapadt enyves keze, megdézsmálta munkahelyét is. Mindent el­vitt: drótot, autóbuszokba va­ló égőket, csavarokat és szer­számokat, járatjelzésre hasz­nált számtáblákat. Az ello­pott tárgyak értéke megköze­líti a 35 ezer forintot. Tudta, hogy „addig jár a korsó a kútra”.... Ezért volt olyan sürgős a menekülés ... ..Szenvedélyéért” a bíróság előtt feleL SZÍNHÁZ I tMíti VASÁRNAP: HÉTFŐ: A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1965. nov. 28-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Jugoszlávia nemzeti ünnepe. In­terjúnkat közvetítjük dr. Dusán Csaliccsal, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság ma­gyarországi nagykövetével. Válogatás hanglemeztárunkban. 18.00: Német nyelvű műsor: Vasárnapi levél. Kívánsághangverseny. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Sásdi körkép. — Riportműsor. 18.45: Vidám vasárnap. — Zenei összeállítás. 19.55: Sporthírek. Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nyitott ablak (délután 3 és este 7 órakor). Bér­letszünet. Tájszínház: Egérút (este 7 óra­kor). Szigetvár. ZENE: Liszt-terem: Általános iskolák II. bérleti hangversenye (délelőtt 9 és U órakor). MOZI: Park: ördögcsapda (10). Egy kis csibész viszontagságai (szv., fél ü, fél 7, fél 9). Petőfi: Üzletemberek (10). Szö­késben (4, 6, 8). Kossuth: Gitár és szerelem (10). Gábor diák (fél 3). Jelszó: Kere­sek egy utcát (szv., 5, 7, 9). Gyárváros: Hogy állunk, fiatal­ember? (szv., 10). Bajazzók (4, 6). Zsoinay K. O.: Pedro a Sierrába megy (10). A hazug lány i(5, 7). Pécsszabolcs: Gyáva (9). Egy ka­tona meg egy fél (11). Cleo 5—7-ig (szv., 3, 5, 7). Mecsekaüja: Három kívánság (10). Minden megtörtén­het (szv., 3). Vízivárosi nyár (5, 7). Vasas H.: itt lakik a szerelem (10).Robbantsunk bankot (szv., 5, 7). Istenkút: 90 perc az élet (7). Meszes: Az út kezdetén (szv., 4, 6). Mohács: 2x2 néha 5 (szi., 10). Bogáncs (2). A fekete tulipán (szv., szi., 4, 6, 8). Szigetvár: Kö­szönöm doktor bácsi (10). Phaedra (szv., 5, 7). Csak 13 éven felüliek­nek! Szentlőrinc: Lázadás (szv., szi., 5, 7). Sásd: Szemet szemért (szv., fél 5, 7). Siklós: A kis csa­logány (10). Cherbourgi esernyők (szv., szi., 5, 7). Sellye: Meglepe­tés a cirkuszban (10). A játszma véget ér (szv., 4, 7). Harkány: A színésznő szerelme (szi., 5, 7). Be- remead: Max Linder társaságában (5, 7). Boly: A rendőr (szv., 10). Ki volt dr. Sorge? (szv., 5, 7). Mágocs: Riói kaland (szv., szi., fél 5, 7). Pécsvárad: Az élet ka­pujában (10). Harc a banditákkal (szv., 5, fe A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1965. november 29-i, hétfői műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Baranya kis panorámája. — ösz- sze állítás. — A tartalomból: Hangképek a jugoszláv—magyar barátsági estről. — Hallgatóink hanglemezeiről. — Tudósítóink jelentik. — Útközben jegyeztük fel. — Vidám harmónikák. — Kutatják községük múltját. — Igazgató nélkül. Glossza. — Zene mindenki kedvére. 18.00: Német nyelvű műsor: Hétfői kommentár: Mezőgazda­ságunk fő feladatai a harmadik ötéves tervben. Kálmán Imre: Csárdáskirályrjö. — Operettegyveleg. Gondolatok, jegyzetek. Vidám népi muzsika. 18.30: Magyar nyelvű műsor: Munka utáni frissítő. 18.45: Interjú Kucevol elvtárssal, a Ívovi területi pártbizottság el­ső titkárával. 19.00: Könnyű ritmusok. 19.15: Dél-dunántúli híradó. Jugoszlávia nemzeti ünnepén. 19.35: Ray Connif-együttes műso­rából. 19.50: Az 1964. decemberi pártha­tározat nyomában a Fémipari Vállalatnál. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Szünnap. ZENE: Siklósi Művelődési Ház: Ifjúsági bérlet I. hangversenye (délelőtt 9 órakor). Pécsváradi Művelődési Ház: Ifjú­sági bérlet I. hangversenye (déli 12 órakor). MOZI: Park: A tizedes meg a többiek (szv., fél 5, fél 7, fél 9). Petőfi: Egy kis csibész viszon­tagságai (szv., 4, 6, 8). Kossuth: Az aranyfej (szv., szi., 5, 7). Halál a cukorszigeten (szv.. szi., 9). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Felépült 1964. szeptember­ben, Havanna három arca, 65/23. sz. világhíradó, 65/10. sz. sporthír- adó. (Előadások 12 órától 4 óráig folytatólagosan). Gyárváros: A játszma véget ér (szv., 6). Pécsszabolcs: A fekete tulipán (szv., szi., 3, 5, 7). Mecsek- alja: Phaedra (szv., 7). Csak 18 éven felülieknek! Ságvári K. O.: Udvari bolond (fél 6. fél 8). Mo­hács: Jelszó: Keresek egy utcát (szv., 6, 8). Szigetvár: Szívfájdal­mam Hirosima (szv.. 7). Siklós: Viharos alkonyat (71. Harkány: A szép Lurette (szi., 7). t

Next

/
Thumbnails
Contents