Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-14 / 242. szám
IMS. OKTOBER 14. napló 5 VALAMI VÁN Látogatás A pesszimista ember monológja magyar fordítójánál 0'.1 X pesszimista ember monológját Rajkin magyarul adta elő. Erre az egyetem egyik magyar aspiránsa, Mogyoródi Sán dor készítette fel”. (Idézet a Leningradszkaja Pravda 1962. január 14-i számában megjelent cikkből.) A múlt hét elején Budapestre utazott, s a próbák szünetében találkozott a régi ismerőssel, Arkagyij Rajkin- nal, aki örömmel fogadta „da- ragoj Sándor”-t és mindjárt meginvitálta a délutáni főpróbára. Most viszont itt ülök vele szemben a Doktor Sándor utcai negyedik emeleti, szép, kényelmes lakásban. Az egykori aspiráns ma kandidátus, a Pécsi Tanárképző Főiskola marxizmus—leninizmus tanszékének vezetője: dr. Ma- gyaródi Sándor. Az immár négyéves történet ma is olyan elevenen él benne, mintha tegnap esett volna meg. Napokat, eseményeket idéz, pontosan tudja, hol, mi történt s közben igyek szik a háttérben maradni, csendes, szerény szereplő lenni. — Nincs semmi különös érdemem — mondja szinte már refrénszerűen —, mindenki szívesen eleget tett volna a kérésnek. 1961 zimankós telén a Miniatűr Színháztól felkeresték a . Leningrádban tanuló ma- ’ gyár aspiránsokat. Az együttes magyarországi vendégsze- renlésre utazik és Rajkin néhány szokványos mondatot szeretné magyarul megtanulni. A pártszervezet titkára Magyaródi Sándornak is szólt: — Ha van időd, segítsél a felkészítésben! Természetesen vállalta, bár akkor még sejtelme sem volt, hogy pontosan mit kell tennie. A színházról már' hallott, műsorát azonban még nem látta, Rajkint is csak a Valahol már találkoztunk című filmből ismerte. Néhány nap múlva a színházban találkozott vele. A nézőtéren ült, töprengve, kutatva figyelte a próbát. « — A fellépések közötti szünetekben beszéltük meg tervét. Kiderült, néhány köszöntést kell lefordítani, ilyeneket: jó napot kívánok, viszontlátásra és a műsort' bevezető „Mondják, kérem, beszélnek itt magyarul?” azóta már híressé vált mondatot. Ezeket nagyon gyorsan megtanulta, kitűnő nyelvérzéke van. Tulajdonképpen ez volt a fordulópont. Ä siker új ötletet szült Rajkinban, ha ilyen „könnyű” ez a magyar nyelv, esetleg többre is vállalkozhatna, mint egyszerű, sablonos Szavak ismétlésére. S a fiatal aspiráns ekkor új feladat megoldását kapta, le kellett fordítania A pesszimista ember monológja című művet. Most már mosolyogva meséli, hogy af egyik órákig tartó taggyűlésen készült el az első változattal. Amikpr a fordítást átadta, ■ Rajkin elgondolkozva megkérdezte: — Mondj á, kérem, hogyan fogadja majd a magyar közönség, megérti-e, mit. akarunk ezzel mondani? Raj kin nem pályázott olcsó babérokra, nem. akarta csak azért magyarul elmondani, hogy ezzel a külföldi énekesek már divatossá lett magyar-tudását utánozza. A monológba á szőr mentén bíráló nyárspolgár' magatartását sűrítette s inkább arra volt kíváncsi, hogy eléri-e vele a célt. Magyaródi Sándor megnyugtatta, az ilyesféle magatartást otthon is ostorozzák. — Egyébként Rajkint úgy ismertem meg, mint egy nagyon komoly, szinte szomorú embert. Ez csak' látszat, valamiféle álarc, mögötte örökké izzó, töprengő, ha szabad mondani^, izgulós színész jel - lerne va^fcolykor. viszont egészen szokatlanul kisfiússá változik. Az egvik próba alkalmával érthetetlenül elkezdte hangoztatni, hogy nem érdemes fáradozni, azt hiszi,- elég lesz az a néhány korábban megismert mondat is, hátha ... és köszöni a fordító szívességét... Magyaródi elvtárs .valamilyen „titkot” érzett kicsendülni szavaiból: — Csak nem veszítette el véletlenül a magyar szöveget? Rajkin bocsánatkérően mosolygott, mint a tetten ért gyermek: — Sajnos, ne haragudjon' érte, valahol elkallódott... Magyaródi elvtárs a színház cégjelzéses papírjára ott nyom ban leíratta vele a rövid tartalmát és ezt ismét lefordította. Ezzel most már véglegesen megszületett a hazánkban is nagy sikert aratott monológ: a „Válámi ván” magyar szövege. — Rajkinra jellemző az is, hogy nemcsak egyszerűen betanulta, hanem szinte szóról szóra elemezve ismerte meg. ö nemcsak tudni akarta, hanem érteni is, amit mond. A cégjelzéses lapokat, Rajkin kézírásával nagy becsben, emlékként őrzi. A monológ szövegét Ceruzával írta, a végén azonban néhány tintával írt köszönő sor áll: „Kedves Sándor! Ezen monológ magyarországi sikeréért lekötelezettje vagyok, nagyon köszönöm önnek, Tisztelettel: Arkagyij Rajkiri. 62, I. 12.” — Leningrádba való visszatérése- után felkeresett és megköszönte munkámat 1— mondja. — A vendégszereplésük Idején semmiféle hírt nem kaptam, mondanom sem kell, mennyit izgultam; sikerük lesz, nem lesz sikerük ... Kicsit én is felelős voltam érte, hiszen rábeszéltem a monológ előadására. A Nép- szabadság egyhetes késéssel érkezett meg, idegesen kezdtem lapozni, ennek köszönhető, hogy majdnem átsiklottam a hír felett. Higgye el, ott •Leningrádban nagyon, nagyon örültem... Hát ez a történet ... Mondhatná nyugodtan: a „Válámi ván” története s vele egy négy évvel ezelőtti nagysikerű vendégszereplés históriája. Nagyon kevesen ismerték, „titkáról” nem beszélt senkinek s talán ma is őrizné, ha a „tanítvány” nem jött volna ismét hazánkba, akinek felkészülésében akkor döntő szerepet kapott Magyaródi Sándor filozófus. Bocz József Mikrobuszon erkeztek az angolnák a Mecsekbe Különös szállítmánnyal érkezett egy mikrobusz a múlt hét végén a Mecsek közepén levő Pécsi-tóhoz: 6200 kis angolna „szállt ki” belőle. Az- utat farekeszekben tették meg, szitára helyezve. Szívósságukra jellemző, hogy noha száraz körülmények között utáztak — csak időnként locsolták meg őket — egy sem pusztult el közülük. Az idei kelésű, tizenöt centiméter hosszú és féldeka súlyú halakat, amelyek azonban inkább gilisztákra hasonlítanak, Ausztriából vásároltuk és Tihany — mint átrakó állomás — érintésével" "'Kerültek a Mecsekbe. Mint ismeretes: itt épült fel az ország legnagyobb horgászó tava, amelyet most töltenek feléi tavasszal már 120 holdat borít a víz. A tó gazdája — a baranyai horgászok intézőbizottsága — pontyot, compót és süllőt helyeztetett már ,a vízbe, s az angolnák betelepítésével a halállomány gazdagságát növelik, A hely igen alkalmas angolna-nevelésre, mivel az új tó tele van férgekkel, e hal fajta fő táplálékával. A mecseki és a környéki vizekben eddig ismeretlen volt az angolna, minden bizonynyal tehát nagy vonzóerő lesz a hor gászok számára. Fogásuk egyelőre természetesen szigorúan tilos; körülbelül két év kell, amíg a negyven-öt- ven centiméteres hosszúságot elérik és akkorra a horgászok is engedélyt vnpnak a kígyószerű, ám rendkívül ízletes húsú halak horgászására. Hangversenynaptár A Vili, budaoest zenei versenv di nyerteseinek szerdai kamaraestjével megkezdődött az 1965/66-os hang versenvévad. Vasárnap délelőtt és hétfőn este pedig a Pécsi Filharmonikus Zenekar kezdte el bérleti koncertsorozatát. Az igényesnek és változatosnak ígérkező zenei évad iránti érdeklődésre jellemző, hgoy a bérlettulajdonosok zsúfolásig megtöltötték mind a Liszt-termet, mind pedig a Nemzeti Színház nézőterét, sőt a főiskolai bérletezőknél túljelentkezés folytán az igényeket nem is sikerült teljes mértékben kielégíteni. Az első „C” kamarabérleti hangversenyen a fővárosban megrendezett nemzetközi zenei verseny négy helyezettjét: Vasile Martinom román énekművészt, Kovács Ló- ránd fuvolaművészt, Franti- sek Herman csehszlovák fagottművészt, valamint Dittrich Tibor klarinétművészt ismerte meg a közönség. A zenei versenyen nyújtott produkciójuk koncentráltabb volt, de a mostani, izgalom- mentesebb, oldottabb légkörben is emlékezetes élményt nyújtottak. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt Kovács Lóránd, az Állami Hangversenyzenekar fuvolis- tája, a zenei verseny I. díjnyertese nyújtotta. Bach, Schubert és Mozart műveiből összeállított magas igényű műsora azt bizonyította, hogy tökéletesen ura hangszerének, nem ismer megoldhatatlan zenei problé mát. Nagy sikert aratott Frantisek Herman, rokonszenves, szőke cseh fagottista, aki a versenyen II. helyezést ért el. Mozart alkotását egy kissé sajátos, romantikus stílusban tolmácsolta, a Weber-koncert két tételének megszólaltatásánál hangszerének különösen meleg, lágy tónusú hangszínével tűnt ki. Dittrich Tibor, a Rádiőzenekar klarinétosa, a versenyen ugyancsak II. helyen végzett. Szereplőtársai műsorösszeállításától eltérően Dittrich modern szerzők: Kókai, Sztravinszkij és Hidas klarinétra komponált műveit szólaltatta meg bravúros technikával. A legnagyobb közönségsikert a fiatal román baritonista, Vasile Martinoiu aratta. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy olyan siker-számokat énekelt, mint Figaro áriája Mozart Figaro házassága, illetve Rossini A szevlllai borbély című operájából, De Curtis olasz dala és a nagy tapsvihar viszonzásául magyar nyelven (!) a Keserű bordal Erkel Bánk bánjából. Az énekv^rseny győztesének kitűnő hanganyaga van, előadásmód iában azonban mindvég’-'' a forte-éneklés dominált, ’gv hangjának jágyabb, megformált pianóival adós maradt. A sz'nes és változatos műsor nagyi gém”' zon- eorakíséretét Vartsdf Emmi látta el mindvégig hibátlanul és alkalmazkodással. A Pécsi Fitharmcivkus Zenekar első hangversenyén két külföldi vendégművészt köszönt hetett a pécsi közönség. A koncert dirigense Kurt Brass, Heidelberg főzeneigazca'^a volt. Mozart ritkán h^h-td Titus-nyitányát, és C-dur (Linzi) szimfóniáját, Weber Oberon-nyitanyát vezénvelíe. Egyéniségében és feltétlenül figyelemreméltó dirigensi fel fogásában érdekesen találkozott a német alaposság a kissé teátrális, de mécsem öncélú mozdulatokban kifejezésre jutó romantikus oá- tosszal. Legátgondoltabb és legkövetkezetesebben megvalósított produkciója a Linzi-szimfónia volt. Ez a derűs életszemléletű, a fiatal házas Mozart életigenlését tükröző mű szerencsésen gazdagította a zenekar repertoárját. A Pécsi Filharmonikus Zenekar a nyári szünet után friss energiával, nagy lendülettel kezdte a munkát, s bár a vendégkarmesterrel csak kevés próbára volt lehetőség, a lel kiismeretes előkészítés ezúttal is meghozta gyümölcsét. A hangverseny zárószámaként Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét hail>~tf' ; Mihail Voszkreszenszkij tolmácsolásában. A fiatal szovjet zongoraművész valósággal elkápráztatta a közönséget tehetségével, tüneményes játéktechnikájával és azzal a szovjet pianbté' jellemző speciális stílusfelfogásával, amellyel Csajkovszkij remekművét megszólaltatta. A közönség czűn ni nem akaró tapsaira adott ráadásszámaiban Voszkre- szenszkiinek további sége nyílt tudása csillogtatására. A hangversenyévad nyitánya jól sikerült. Várjuk a hasonló színvonalú folytatást — nt — Csinos, 17 éves lány lépett be sírva a mohácsi járási tanács gyámügyi előadójához. Elmondotta, hogy szülei férjhez akarják kényszeríteni nemrég elhalt nővére férjéhez, azaz sógorához, ő azonban nem akar férjhez menni. Fiatal is még, meg aztán a szíve sem húz a • sógorhoz. Kevéssel utóbb ismét a tanács ajtaján kopogtatott. Jö't vele az édesanyja is. — Kérjük az engedélyi a házassághoz, — mondta. Nem, adták. A gyámhatósági engedély iránti kérelmet a fiatalkorinak kell kérnie. A lánynak pedig eszében sincs ilyen kéréssel a tanácshoz fordulni. — Amikor itt járt. kékre, zöldre volt verve. Panaszkodott, hogy o!thon ütik, mert nem akar „igent” mondani — mondja a gyámügyi előadó. Fiatalkorút akarata ellenére házasságra kényszeríteni — manaoság már ritkábban történik. Emögött — min ahogy mondani szo- kás —■ „kell valaminek lenni”. ‘ , lakóhelyükön keresem őket. A házban senki, az ajtók zárva. — Elmentek szüretelni — mondja a ház előtt álló férfi, aki a közelükben lakik. — Miért tetszik őket keresni? — kérdi. — Beszélni szeretnék velük egy bizonyos ügyben — válaszolom, aztán hozzáteszem: Gondolom, maga is ismerheti a helyzeét, ha itt lak:k a szomszédságban... — Nem tudok én semmit. Jobb. ha az ember nem ártja bele magát az ilyesmibe — mondja, aztán félre fordítja a fejét, mint aki ezzel be is fejezte a1 társalgást. Annyit még elárul, hogy melyik községben keressem őket, ott vannak szüreten. A . község tanácselnöke, amikor elmondom, hogy mi járatban vagyok, ezt mond- ja: — Éppen most reggel volt itt a lány, hivatalos írást kért arról, hogy ha férjhez megy, itt a községben lesz rendes lakása. Azt mondta, hogy ez a papír ä gyámügyi hatóságnak kell. Ha akar vele beszélni, megtalálhatja, itt lakik a sógora, hozzájuk jöttek szüretelni. Készségesen megmutatja a házat. Szép, takaros kis családi ház. — Mennyit érhet? — Gondolom úgy 40—50 Micsoda szégyen! ezer forintot — mondja a tanácselnök. A házban megtalálom a lányt és sógora édesanyját. Amikor mondom, hogy miről van szó, megremeg a keze. — Köszönöm, hogy segíteni akarnak. Hát majd elkezdem elölről... Régen mi ebben a házban laktunk, később szüleim másutt vettek egy újabb családi házat, ezt az épületet pedig a nővéremre és a sógoromra Íratták. A nővérem egy évvel ezelőtt meghalt. Egyedül maradt ,a sógorom 5 éves kisfiával. Otthon néha hallottam, hogy a szüleim mondogatták: most mi lesz a házzal? Én nem törődtem vele, az ő dolguk. Egyszer azonban a sógorom beállított hozzánk és megkérte a kezemet. Én nagyon meglepődtem. eszem ágában sem volt nekem a sógoromhoz fórjhezmenni, több mint tíz évvel idősébb nálam. De nem is ez a legdöntőbb, hanem az, hogy, én még csak 17 éves vagyok, és nem is teljesen egészséges. Az első gimnáziumot kijártam, beteg lettem a szívemmel, megoperáltak, mulasztottam az iskolából. Tanulni akartam tovább, de szüleim nem Írattak be. — A leánykérésre mi volt a válasza? — Mondom, nagyon meglepődtem, kérdeztem a szüléimét, mit tanácsolnak, mondjanak valamit, én nem akarok ... Anyám azt mondta: egyezzek csak bele, aztán majd később legfeljebb azt mondom, hogy meggondoltam magam, nem megyek hozzá. így is tettem. A fiatal lánynak azután már nem volt maradása. Nap, mint nap duruzsolták o!thon a fülébe: menj hozzá, menj hozzá. „Ha egyszer megígérted, akkor most már tartsd a szavadat” — mondták. ,.De én először sem akartam, édesanyám mondatta velem, hogy aztán majd csak találunk kibúvót” — védekezett a 'ány. Eleinte csak kérleltek, később már ütöttek is. „Ököllel ütött anyám, mert nem akarom a kívánságát teljesíteni. Ma is az ő parancsára voltam a tanácson”. Míg beszél, néha-néha sírásra görbül a szája, ismételgeti: — Hiszen még olyan fiatal vagyok, csak iskolába jártam, még nem is lány- kodtam. mint a többiek, engem sohaserri engedtek sehova. Most meg azonnal férjhez kényszerítenének... Mindig azt mondogatják, hogy micsoda szégyen az, ha valaki egyszer így beszél, máskor úgy...” A szülők dehogyis beszélnek a házról, a vagyonról. Azt ők is tudják, hogy nyilvánosan nem lehet ilyen okot említeni a házasság mellett. Csak az „adott szót” hajtogatják. A becsületre való hivatkozással akarják lányukra kényszeríteni akaratukat. „Micsoda szégyen!” — mondogatják. Hát valóban az! Nagy szégyen, amikor rásandítva a házra semmibe veszik lányuk érzelmeit! — így félre vezettek a szüleim, szörnyű! — mondja a lány. Bejön a szobába sógorának idős édesanyja is. — Hát már férjhez mehetne úgye. hiszen 17 éves — mondja korholó szavakkal. — Én is 17 éves koromban mentem férjhez... De a nénike arról nem beszél, hogy ott is hagyta az ura... A szavak hálójába font szerencsétlen lányt most azzal fenyegetik szülei, hogy ha nem cselekszik akaratuk szerint, akkor elzavarják hazulról. „Mit gondolsz, meddig fogunk mi itthon etetni? — kérdezik tőle ismételgetve. — Menj hozzá, majd megszokod” — „vigasztalják”. A lány mondja ki a szentenciát szüleire: — Régi gondolkodásúak, azt hiszik, ma is úgy van. mint évtizedekkel ezelőtt, amikor szülők választottak férjet, feleséget .. Nem veszik észre, hogy azóta sokat múlt már az idő ... Jaj, de nagy bajba keveredjem! Én nem is tehetek erről... A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Albizottság foglalkozik az üggyel. Vievázni kell, nehogy a szülők haragja még ennél is súlyosabb következményekkel járjon! Garay Ferenc i
