Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-13 / 241. szám
4 1965. OKTÓBER 13. T napló Gáspár Sándor felszólalása a VI. szakszervezeti világkongresszuson Véres választások M^ngat-Nigériában Ibadan: Eddig hat halottja és tizenkét sebesültje van a hétfői nyugat-nigériai parlamenti választásoknak —, jelentik nyugati hírügynökségek. Több mint harminc személyt letartóztattak. A véres összetűzéseket különféle választási visszaélések robbantották ki. Hétfőn éjjel a rendőrség könnygázbombákkal oszlatott szét viharosan tüntető választókat, akik Lagos egyik külvárosában órákig vártak hiába a választási tisztviselőkre. Az eddigiek szerint az uralmon lévő Nigériai Nemzeti Szövetség 45 mandátumhoz jutott, míg az ellenzéki Egyesült Nagy Haladó Szövetség hét mandátumot szerzett az összesen 94-ből. A szavazatok összeszámlálása folyik. Stewart Washingtonban Varsó: A VI. szakszervezeti világkongresszuson kedden délelőtt felszólalt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a magyar küldöttség vezetője. Gáspár Sándor bevezetőben méltatta a Szakszervezeti Világszövetség húszéves tevékenységét, majd hangsúlyozta, az elhangzott két beszámoló gondolatmenetével és alapvető megállapításaival a magyar szakszervezeti küldöttség teljesen egyetért. Különösen egyetért a beszámolónak a Szakszervezeti Világszövetség jellegét meghatározó megfogalmazásával. Az SZVSZ valóban csak úgy töltheti be a nemzetközi életben vállalt szerepét, ha a dolgozók demokratikus osztályjeílegű, haladó tömegszervezeteként lép fel. Az V. szakszervezeti világkongresszus óta eltelt évek eseményei igazolták az akcióprogram helyességét. Maga az élet parancsolóan követeli, hogy a nemzetközi munkásosztály egységakcióinak új lehetőségeit és útjait keressük. Mint mindenben, itt is reálisan keli a helyzetet megítélni és célkitűzéseinket meghatározni. Az adott viszonyokkal kell számolni, keresni kell a kapcsolatok felvételét vagy kiszélesítését a világ ama dolgozóival és munkásszervezeteivel, amelyek ma még kívül esnek az SZVSZ hatókörén. AzSZVSZ-nek és valameny- nyi tagszervezetének kötelessége és hivatása segíteni azokat a munkástömegeket és szervezeteket, amelyek nem ismerték fel még az osztályharcos cselekvés szükségességét és a munkásszolidaritás erejét. — A jelenlegi világhelyzetben a nemzetközi munkásosztály egységes fellépése szükségesebb, mint valaha. Az amerikai imperialisták szennyes és tömeggvilkos háborút folytatnak a hős vietnami nép llen, amelynek nagyszerű elytállása, áldozatkészsége és bátorsága méltán váltotta ki a világ valamennyi becsületes dolgozójának cselekvő szolidaritását. A dolgozók száz- és százmilliói állnak harcoló vietnami testvéreik oldalán és felemelik felháborodott tiltakozó szavukat az amerikai ag- resszorok embertelen bűncselekményeivel szemben. A magyar dolgozók mélységes testvéri szolidaritásáról biztosítjuk a vietnami népet, a vietnami szakszervezeteket •— mondotta. — A nemzetközi helyzet veszélygócai között külön hangsúllyal kell szólnunk a nyugatnémet revansista és militarista törekvésekről. A mi hazánkat egy emberöltő alatt két ízben sodorta pusztító háborúba a német imperializmus, mérhetetlen szenvedést okozva a magyar népnek. Érthető tehát, ha népünk akaratát kifejezésre juttatva, tevékenyen támogatunk minden olyan erőfeszítést, amelynek célja, hosry gátat emeljen a német militarizmus agresszív szándékainak útjába. — Az SZVSZ — véleményünk szerint — helyesen, a dolgozók létérdekeinek megfelelően foglal állást a béke és a háború nagy kérdéseiben. Ebben a tevékenységében' az SZVSZ és tagszervezetei mindenkor számíthatnak a magyar szervezett dolgozók támogatására. A SZOT főtitkára ezután a szocialista országok szakszervezeteinek munkájáról, illetve a magyar szakszervezetekről beszélt: — Az a tény, hogy a munkásosztály elnyomott osztályból uralkodó osztállyá vált, új módon vetette fel a szak- szervezetek tevékenységét, szerepét a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életben. A munkásosztály hatalomra kerülésének ténye a szakszervezetek számára a hatalom gyakorlásával kapcsolatos összes feladatokban való széleskörű részvételt jelenti. Ez óriási lehetőségeket, de egyben megnövekedett felelősséget is jelent szakszervezeteink számára. A szakszervezetek nem szorítkozhatnak többé csupán a napi érdekvédelmi feladatok ellátására, ami a szakszervezetek klasszikus feladata marad természetesen a szocialista országokban is, e feladat értelmezése kibővült, a tennivalók módszerei megváltoznak. A szakszervezeteknek részt kell venniük minden olyan tevékenységben, amely a termelőerők kibontakoztatását, a népjólét fejlesztését, az anyagi javak minél nagyobb bőségét igyekszik meg teremteni, A továbbiakban a SZOT főtitkára a következőket mondotta; — Mint a szocialista építés és kísérletezés minden területén, a szakszervezeti munkában is a szovjet nép tört új, eddig fel nem tárt utat a történelemben. A szak- szervezeti munka új tartalmának és formáinak kialakításában a szovjet szakszervezetek gazdag tapasztalataira támaszkodtunk és támaszkodunk ma is, figyelembe véve természetesen országunk konkrét sajátosságait. A szak- szervezeti mozgalomban a történelmi mércével mérhető nagy eredmények mellett, sok gond, nehézség, fogyatékosság is akad. De ez egészen természetes. Hiszen országunk dolgozói csak két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az állam és a népgazdaság vezetésében. A szocialista építőmunka során nemcsak ezt a nehézséget, hanem a kapitalizmustól örökölt gazdasági és kulturális elmaradottságot is le kell küzdenünk. Mostanában divattá vált Nyugaton — mondotta —, a szocialista országod, így hazánk gazdasági problémáit szemünkre vetni. Köszönjük a figyelmet. De szeretnénk kritikusainkat egy történelmi tényre emlékeztetni. Arra, hogy a szocialista országok mindegyike, igy Saigon: Hírügynökségi jelentések szerint kudarccal végződött az amerikaiak legnagyobb dél-vietnami hadművelete. Mint ismeretes, Saigontól 450 kilométerre a Suoi La Tinh völgyben az amerikai csapatok hadműveleteket folytatnak, amelyek eredeti célja öt partizánzászlóalj bekerítése volt. A háromnapos hadművelet kezdetén is nyilvánvaló volt már, hogy a csapatösszevonások nem járnak sikerrel, de az amerikai katonai vezetők még hétfő este is reménykedtek, hogy legalább két zászlóaljat bekerítenek. Kedden reggel azonban kiderült, hogy az utolsó két zászlóaljnak is sikerült rést találnia a gyűrűn. Amerikai hivatalos bejelentés szerint a szabadság- harcosok valószínűleg az éjszaka folyamán hagyták el a völgyet. Hírügynökségi jelentés szerint a kudarc okozta csalódás ellenére az amerikai hazánk is az egyetlen olyan társadalmi rendszer a világon, amely a termelőerőket nem kizsákmányolásból, más népek kirablásából és leigázásából, hanem önerejéből, a dolgozók alkotó tevékenységével fejlesztette. Mi erre büszkék vagyunk. Ha egyesítjük erőinket a világ dolgozóinak javára, akkor a varsói kongresszus új, nagyszerű lapot nyithat a nemzetközi szakszervezeti mozgalom történetében — mondotta befejezésül Gáspár Sándor és biztosította a kongresszust, hogy a magyar szakszervezetek a jövőben is mindent megtesznek a Szakszervezeti Világszövetség erősítésére és becsülettel kiveszik részüket a világ dolgozóinak közös, nagy küzdelméből. Oslo: Olaf király kedden beiktatta a 15 tagú új norvég kormányt, amelynek miniszterelnöke az 52 éves Per Borten, a Centrum Párt elnöke lett. Mint ismeretes, a szeptember 12-én, 13-án lezajlott választásokon a munkáspárt vereséget szenvedett a négy burzsoá pártból álló koalíciótól. Az új kormányban e pártok között a miniszteri tárcák megoszlása a következő: 6 konzervatív, 3—3 centrum-, liberális- és keresztény népi párt. A külügyminiszteri posztot az a konzervatív Lyng fogAz év első felében csökkent a benyújtott, elfogadott és megvalósított újítások száma a kőolaj- és gáz-, valamint az alumíniumipart is magában foglaló vegyipari ágazatban — állapítja meg a Nehézipari Minisztérium most összeállított jelentése. A csökkenés oka elsősorban az, hogy erősen megszigorították a bírálatot és az eddiginél és dél-vietnami csapatok folytatják előrenyomulásukat. A másik hadműveleti színtérről Ben Cat környékéről érkező jelentések ugyancsak sovány amerikai eredményekről számolnak be: a szabadságharcosoknak minden esetben sikerült harc nélkül visz- szavonulniok a túlerő elől. Hétfőn két repülőgépük elvesztését ismerték el az amerikaiak, az egyiket Észak- Vietnam, a másikat pedig Dél- Vietnam fölött lőtték le. Smith befejezte tárgyalásait London: Lezárultak Smith rhodesiai miniszterelnök londoni megbeszélései. Smith han goztatta, a brit és a rhodesiai kormány álláspontja között tátongó örvény oly széles, hogy áthidalhatatlan. Kormánya rövidesen dönt a függetlenségről és „ha egyszer kimondtuk függetlenségünket, nincs olyan hatalom a földön, amely útunkba állhatna”. Hozzáfűzte, nem hiszi, hogy a brit kormány beváltaná fenyegetését, amely szerint gazdasági megtorlásokat alkalmaz Rhodesia ellen és „vágyálomnak” minősítette azokat a híreket, hogy a rhodesiai gazdasági érdekeltségek elleneznék a függetlenség egyoldalú kimondását. Közölte, kormánya módot talál majd arra, hogy a brit kormánytól való elszakadás után is fenntartsa kapcsolatait a koronával és régensséget állítson fel. lalja el, aki 1963-ban a munkáspárt hosszú uralkodását megszakító rövid életű burzsoá kormány vezetője volt. Borten, az új miniszterelnök 1913-ban született, mezőgazda- sági főiskolát végzett és agro- nómusiként dolgozott. A politikai életben 1945 óta vesz részt. A norvég parlamentbe 1950-ben választották be először. 1955-től a Centrum Párt elnöke, 1958-tól pedig a párt parlamenti csoportjának vezetője. 1961-től a szeptemberi választásokig az alsóhoz elnöke volt. jóval színvonalasabb javaslatokat fogadnak csak el. Így aztán, noha kevesebb volt az újítás, a belőlük származó népgazdasági haszon 11 százalékkal, a kifizetett újítási díj pedig 9 százalékkal emelkedett 1964 első feléhez képest. Akadt számos kiemelkedő vegyipari találmány és újítás, amely több millió forintos megtakarítást, hasonló nagy- értékű többlettermelést és egyéb gazdasági hasznot hozott. A Chinoin Gyógyszer- gyárban például eljárást dolgoztak ki új penicillin-származék gyártására A találmány lehetővé tette egy új penicillin-készítmény, a Methy- cillin előállítását. A készítmény már forgalomba is került Eredménye körülbelül évi ötmillió forint értékű többlettermelés. A Kőbányai Gyógyszer- árugyárban bevezetett újítás módosította a Pirazolidin nevű gyógyszeranyag feldolgozását. Ennek eredményeként hárommillió forintos megtakarítás jelentkezik. Az alumíniumkohászat elékt- rolizáló kádjainál a timföldadagolására bevezetett újítási Washington: A Washingtonban tartózkodó Stewart brit külügyminiszter és amerikai kollégája, Rusk, hétfői megbeszélésükön megállapodtak abban, hogy a NATO atomhaderő létrehozásának „kényes kérdését” meg kell vitatni Erhard kancellárral is. Erre valószínűleg a bonni kancellár novemberre tervezett washingtoni látogatásakor kerül majd sor. Megfigyelők rámutatnak, hogy ez a megegyezés a Washington és London között az atomhaderő kérdésében kétségtelenül fenn álló szakadékot igyekszik áthidalni. Stewart washingtoni tartózkodása során több nyilatkozatban hangoztatta az atomhaderő létrehozása egész kérdésének felülvizsgálását. Nyilatkozatait úgy értelmezik, hogy a brit külügyminiszter az atomhaderő tervet fel szeretné használni a Szovjetunióval folytatandó tárgyalásokon, különösen azért, hogy egy, az javaslat csökkenti a hőveszteséget és munkaerőt takarít meg. Gazdasági haszna három millió forint. A javaslattevők 120 OOO forint újítói díjban részesültek. A Zalai Kőolajipari Vállalat újítóinak javaslata meggyorsította a bitumen hűtését és lehetővé tette, hogy bizonyos fajta bitumen-massza drága hordós csomagolásáról áttérjenek a műanyagfólia-csoma- golásra. Az újítás csökkenti a balesetveszélyt és számottevő a csomagolóanyag-megtakarítás. A javaslattevők 1000 tonnánkint 10 OOO forint újítási díjban részesülnek. Az Országos Gumiipari Vállalat újítási javaslatra újfajta gumikeveróket és keverési technológiát vezetett be a személygépkocsi abroncs köpenyek, valamint a mezőgazda- sági gépjárművek abroncsainak gyártásánál, s ezzel javította az abroncsok futófelületének kopási szilárdságát A várható gazdasági eredmény majdnem ötmillió forint, az újítási díjat pedig körülbelül 200 000 forintra kalkulálják. A Forte Fotokémiai Vállalat gyártelepének rekonstrukciója során újítási javaslatra úgynevezett körpályás emulzióöntő üzemet rendezett be. Az újfajta üzemhez lényegesen kisebb épületet kellett emelni az eredetileg tervezettnél, az emulzióöntő kapacitás mégis jelentősen bővült. A szellemes megoldású öntési mód az első gazdasági évben 16 millió forint értékű többlettermelést eredményez. atomfegyverek elterjedését megakadályozó egyezményt érjen el Moszkvával. A hétfői tárgyalásokon a két külügyminiszter megvitatta á rhodesiai kérdést is és Rusk a hírek szerint támogatásáról biztosította az angol kormányt arra az esetre, ha az egyoldalú függetlenség kikiáltása válságot idézne elő. Tárgyalásuk során érintették a vietnami, indiai—pakisztáni kérdést és egy atommenfes övezet létrehozásának lehetőségét. Stewart kedden San Fran- ciscoba repül, majd folytatja útját Tokió felé. ButePika párizsi tárgyalásai Párizs: (MTI). Buteflika algériai külügyminiszter befejezte rövid párizsi látogatását. A külügyminiszter egyórás megbeszélést folytatott De Gaulle köztársasági elnökkel, majd De Broglie algériai ügyekkel megbízott miniszter- elnökségi államminiszterrel tárgyalt. Buteflika tárgyalásainak tartalmáról nem adtak ki jelentést, francia részről azonban hangsúlyozzák, hogy az Elysée-palotában lefolyt megbeszélésen főleg a nemzetközi kérdésekről volt szó. Az algériai kormány meg akarta ismerni De Gaulle-nak a küszöbön álló afrikai és afro-ázsiai értekezletekkel kapcsolatos véleményét. Buteflika külügyminiszter a francia-algériai gazdasági kapcsolatokról is tárgyal Párizsban, a francia lapok értesülése szerint az algériai kormány több évre szóló pénzügyi támogatást kért Franciaországtól. A papi cö ibálus ' érdese és a zsinat Róma: (MTI). VI. Pál pápa felkérte a 2. vatikáni zsinat résztvevőit, hogy ne vitassák meg nyilvánosan a papi cölibátus kérdését. A pápa Fisserand bíborosdékánhoz intézett levelében — amelyet a zsinaton felolvastak — hangoztatja, hogy nem tartja helyén valónak a nyilvános vitát a papi nőtle '■> scsj fontos kérdéséről. VI. Pál pápa véleménye szerint a papi nőtlenséget minden erővel meg kell őrizni. A zsinat résztvevői a cölibátus problémáit érintő véleményüket a zsinat elnökségéhez írásban nyújthatják be. DUNÁNTÚLI NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapta. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János üt 11. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. — Belpolitikai rovat: Sl-SS. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. «0-11 Pécsi Szikra Nyomda, Pécs, Munkácsy Mihály utca W. szám. _______________________Felelős vezető: Melles Rezső.________________________ T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. JÖN! október 15-től október 25-ig JÖN! világltírű Német Vidámpark Pécsre a Balokány ligetbe Szenzációs látványosság! NYITVA MINDENNAP délután 2 óratol este 10 Óráig vasárnap délelőtt 10 örátöl este 10 óráig Kellemes szórakozás! Vietnami jelentés Megalakult az új norvég kormány í j penicillinfajta, műanyagfóliába csomagolt bitumen, tartósabb gépkocsiabroncs és más értékes vegyipari újítások