Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-29 / 255. szám
OKTOBER 29. napló 5 »Soffi tanácsadó ’ B. J.-né pécsi slvuónk levelében M Iránt érdeklődik, hogy az özvegyi nyugdíjakat a júniusban megjelent renle- letek alapján emellk-e. A megjelent rendelkezések az özvegyi nyugdíjakat nem emelik. így e tekintetben 1965. július 1-től özvegyi nyugdíjemelés .nem történt. Az .emelések általában „saját jogú” ellátásokat érintettek. A jogszabály külön felsorolta azokat a saját jogú ellátásokat, amelyekre az emelések kiterjednek. Tájékoztatásul azonban közöljük, hogy ha saját jogon részesül ellátásban és elhalt férje után özvegyi nyug díjat i® kap, úgy 1965. július 1. napjától a kettő együttes összege 800 Ft-ig kiegészíthető abban az esetben, ha ez ideig az együttes összeg ennél kevesebb volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az özvegyi nyugdíjakat emelhetik. Férje balesetével kapcsolatban írt kérdéseire csak az iratok alapján tudunk tájékoztatást adni. Több termelőszövetkezeti tag fordult hozzánk és a Társada- • lombiztosítási * Igazgatósághoz olyan kérdéssel, hogy a *er" melöszövetkezeti tagok nyugdíját felemelik-e vagy sem, illetve a megjelent rendelkezések rájuk is vonatkoznak-e. A megjelent nyugdíjemeléssel kapcsolatos rendelkezések nem terjednek ki sem a mezős? zdaSági termelőszövetkezeti tagok nyugdíjára (az 1957. évi 65. sz. tvr. alapján megállapított ellátások), sem a termelőszövetkezeti járadékokra. £ Jogi tanácsadásunkon me; kérdezték, hogy szabadság korpótlék idő szempontjából milyen munkaviszony-igazolás alapján lehet régi munkaviszonyokat figyelembe venni. Olvasónkat munkahelyén úgy tájékoztatták. hogy a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól szerezze be a munkaviszonyára vonatkozó igazolást, akkor beszámítják korábban munka- viszonyban töltött idejét. Kérelmére • a Társadalombiztosítási Igazgatóság közölte, hogy nála nyilvántartásban nem szerepek Az általa adott adatok alapján megállapítottuk azt, hogy olyan időknek a beszámítását kérte, amelyek jellegüknél fogva nem' is szerepelhetnek társadalombiztosítási nyilvántartásban. Azonban rendelkezik egykorú munkakönywel és szolgálati bizonyítvánnyal is. amelyben kért munkaviszonyai szerepelnek. Javasoljuk, hogy kérelmét Ismételje meg munkáltatójánál és a vonatkozó szolgálati bizonyítványait és iratait bocsássa rendelkezésre, ézek alapján minden bizonnyal beszámítják a kérdéses munkaviszonyokat. Többen szóvátették, hogy a Munka Törvénykönyve módosítása alapján beszámított szolgálati ideiük nyugd/iidőnél beszámítható-e -vagy sem, tekintettel arra, hogy 5 évnél nagyobb a* megszakítás. A Munka Törvénykönyve 30'C szakaszában újból szabályozta a szabadság és jubileumi jutalom szempontjából a munkaviszonyok egybeszámításának kérdését. E szerint 2 évi, illetve három évi folyamatos munkaviszony megléte esetén a korábbi munkaviszonyokat figyelembe kell vermi. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik az 1958. évi 40. sz. tvr. és ennek végrehajtása tárgyában kiadott rendeletekre. Így az 5 éves megszakítás szempontjából a Munka Törvénykönyve alapján történt korábbi munkaviszonyok beszámítása nyugdíj- időnél nem vehető figyelembe, amennyiben a megszakítás 5 évnél nagyobb. , H. I. olvasónk kérésére közöljük, hogy a termelőszövetkezetben tagként eltöltött időt szabadság szempontjából szolgálati időként figyelembe ven- n nem lehet. A termelőszövetkezeti tagság pusztán a folyamatosságot tartja fenn abban az esetben, ha a munkaviszony megszűnését követően termelőszövetkezetbe lénett és a termelőszövetkezetből történt kilént. és az újbóli elhelyezkedés között 30 naonál nagyobb megszakítás nincs. (Mü. M. r. 2. § d. pontja). * K. f. olvasónk arra kért felvilágosítást, hogy nyugdíjazásánál a korábban eltöltött, de már nyugdíjként figyelembe vett idejét a jelenlegi megállapítás esetén nyugdíjkiegészl- tésként figyelembe kell-e venni. A 67/1958. (Xn. 24.) Korm. sz. rendelet 51. § (3) bekezdése értelmében csak a nyugdíjazását követően szerzett újabb szolgálati idejét lehet nyugdíjkiegéseítés szempontjából figyelembe venni. Ilyen esetben azonban teljes nyugdíjat kell megállapítani. Levele alapján megállapítható. hogy 1951-ben nyugdíjazták, ezt követően 12 évet dolgozott és most nyugdíjba kíván menni. A régi nyugdíját 1957-íg kapta. Ezen adatok alapján az a véleményünk, hogy a fent említett 51. § rendelkezései szerint öregségi teljes nyugdíjat állapítanak meg előterjesztett kérelme alapián, alomban nyugdíjkiegészítésként csak az 1952-től eltelt és munkaviszonyban töltött időket lehet beszámítani. A törzsnyugdíj 50 százalékos lesz és a nyugdíjkiegészítés levele alapján 12 százalékos. Felhívjuk figyelmét azonban arra is, hogv kérelmét még munikav:szony fennállása mellett előterjesztheti, sőt ajánlatos előterjeszteni. így a munkaviszony megszűnése esetén rövid időn belül határozatot kap és a pénzét is megkapja hamarabb. E vonatkozásban rendelkezik az 5/1959. (V. 8,) Mü. M. sz. rendelet 216. §-a is. Megjegyezzük, ha valaki a teljes nyugdíjra jogosultságot (ez évben 20 év), megszerezte, úgy a Társadalombiztosítási Igazga tóságtól határozat helyett értesítést kap a szolgálati ide- jei vonatkozásában, ha csak a szolgálati idő megállapítását kérte. ADIÖ W ~ állandó müsorszamok* Hí tiakoczv-induló, — 7.54. Viadman. iMi litre*. Zenés műsor. Falurácno. — ujlóhirek — 1.00 dir«*- ouiapesv «21 n- idő jár as jelen1965. november 1-tol november 7November X. KOSSUTH RADIO i.lS: Tánczen« 9.00: Műkincsek és őrzőik. 9.15: A hét zeneszerzői: Mai szovjet mesterek. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népdalok, népi táncok. 11.00: lsikolarádió. 11.30: Mario Lang énekel. 12.10: Mindenki kedvére. 14.05: Gazdaszemmeil hazánk mez őgazr daságáról. 14.20: Népi muzsika. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: zenekari muzsika. 15.40: A tengerszemei hölgy. 16.15: A Gyermek- rádió műsora. 16.55: Édes anyanyelvűnk. 17.00: Emlékeim a Szovjetunióból. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.20: Török Erzsébet és Palló Imre énekel, Béres János furulyázik. 18.55: Könyvről könyvre. 19.05: Beethoven: Hárma sverseny. 19.40: Opera részletek 20.30: A Stúdió 11 játszik. 21.00: Tegnap és ma. Forgószínpad Dobozy Imre műveiből. 22.15: Szovjet előadó- művészek műsorából. 23.37: Operettrészletek PETŐFI RADIO 14.00: Vladimír Horowitz zongorázik. 15.05: Miről tárgyalt a Barlangkutató Világkongresszust 15.20: Operettrészletek 16.05: Baranyi Ferenc és Garai Gábor verseiből. 16.10: Emlékezés Leninre. 17.05: Lányok, asszonyok ... 17.35: induló átiratok. 17.50: Őszi konoert. Kosztolányi Dezső költeménye. 18.20: Esti hangverseny. 19.05: Tánczene. 19.40: Egy békerendszer bölcsőjénél. 20.00: Filmsztárok énekelnek. 20.15: A hét zeneszerzői: Mai szovjet mesterek. 21.05: Magyar nóták. 21.30: Olvastam ... Gyertyán János széljegyzete. Kamarazene. 22.15: Könnyűzene. A MAGYAR RáDIÖ . PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 19*5 október 2?-i, pénteki műsor» a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Falusi hétköznapok. Összeállítás. A tartalomból: Tudósítóink jelentik. — Megkérdeztük: Megvalósulnak-e a községfejlesztési tervek. — ön és az ősz. — Népda- , lók, tamburazene. 18.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura.- — összeállítás. Vidám fúvós muzsika. 18 30: fáagyar nyelvű műsor: Szigetvári visszhang ... — Zenés összeállítás. A tartalomból: Mikrofon előtt a szigetvári tanács v. b. elnpkhelyettese. — Látof atás szigetvári üzemekben. — pü1 * az Ú1 járási könyvtár. — Szigetvári örömök és gondok. — Molnár Imre történelmi visszapillantása. — A műsor zenéjét összeállították: a szigetvári hallgatóit. 19.45: Délrdunántúli híradó 19.58: Műsorismertetés. . 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Lear király — Balett-est 1968 (este fél 8 órakor). Bajor-bérlet. MOZI: fél Park: Felelős állásban (szv.; 5 fél 7, fél 9). Petőfi: A királyért és a hazáért (szv., 4, 6, 8). Kossuth: A királyért és a hazáért (szv., 10). A nap és az óra (szv., fél 5, háromnegyed 7, 9). Híradó Mozi (a Kossuth filmszínházban: Magyar híradó, A vízilabda mesterei, 65/21. számú világhiradó, Vándormadár, Lambert, a jámbor oroszlán, Tengerszemek. (Előadások 12 órától 4 óráig folytatólagosan). Zsolnay K. O.: Álmodozások kora (5, 7). Pécsszabolcs: Az öreg halász és a tenger (szv., szi., 5, 7). Mecsckalja: Moszkva—Genova (7). Vasas IX.: Bolondos história (szv., 7). Istcnkút: Volt egy ilyen legény (7). Meszes: 90 perc az élet (6) . Mohács: Julius Caesar (4. drámai sorozat). Arsen Lupin (szv., szi., 6, 8). Szigetvár: Boccaccio 70 I—II (szv.. szí., 5). Csak 18 éven felülieknek! — Van. aki forrón szereti (szv., 8). Siklós; Idegen vér (7) . Harkány: A hazug lány (szv.. 7). Csak 16 éven felülieknek! Pécs- várad: A Tenkes kapitánya I—n. November 2. KOSSUTH RADIO j órakor) Szigligeti-bérlet. («*„ K dupla helyárral). 8.20: Verbunkosok, cigánydalok. 8.55: Kérjük, jegyezze feli 9.00: A Gyermek- rádió műsora. 9.40: Orosz népdalok. 10.10: Szakonyi Károly: Valami régről. Elbeszélés. 10.25: Könnyűzene. 11.00: Iekolarádió. 11.30: Az iskolarádió postája. 11.35: Schubert: III. szimfónia. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Üj versek. 13.15: Operarészletek. 14.05: Falusi délután. 16.15. Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 17.00: Üj lemezeinkből 17.22: Rádióiskola. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.20: Közkívánatra! 19.10: Kovács Dénes hegedül, Bächer Mihály zongorázik. 19.25: A Szabó család. 20.30: Üj népzenei felvételeinkből. 20.50: Szimfonikus zene. , 22.20: Mai szemmel. .. 22.30: Könnyűzene. 23.25: Ritkán hallott operákból. PETŐFI RADIO 14.00: Operettrészletek 17.50: Fleischer Antal karmester emlékezete. 18.50: Táncoljunk polkát I 19.05: A csillagokhoz. Versek. 19.12; A jazz kedvelőinek: Garay Attila együttese játszik. 19.25: Közvetítés Hamburgból. 20.50: Bágya András táncdalalból. 21.05: A Ludas Matyit lapozgatva. 21.33: Népi muzsika. 22.06: Kamarazene. SZEQDA November 8. KOSSUTH RADIO 8.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 8.40: Orvosi tanácsok Az epéről. 8.45: Nyikolaj Anoszov vezényel. 10.10: Könnyűzenei híradó. 10.53: Néhány perc tudomány. 11.00: LskoJarádió. 11.15: Richard Tauber énekel. 11.29: A Szabó család. 12.15: Magyar nóták. 13.00; Törvénykönyv 13.15: Zenés műsor. 14.05: Gazda szemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.20: Liszt—Vavrlnecz Béla féld.: XIX. magyar rapszódia. 14.30: Lányok. asszonyok... 15.00: Mozart: D-dur szerenád. 15.40: A tengerszemű hölgy. Regény- részlet. 16.15: Tánczenei koktél. 16.55: Miért nem alkalmazzuk? 17.10: Zenei rejtvénymflsor. 15.30: Zengjen dalunk. 16.55: Haydn-művek. 17.40; Miért példakép? Darvas! István Írása. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.20: Könnyűzene Gyöngy Pál müvedből. 18.40: Lenin magyar katonái. 19.30: Népi muzsika. 20.25: Puccini: Tosca. Háromf elvon ásos opera. 22.52: A Szovjet Kultúra Hete. 23.10: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RADIO 14.34: Operettdalok és kettősök. 15:05: Iskola rádió. 16.35: Operakórusok. 17.05: Verbunkosok, magyar nóták. 17.50: Hangverseny a stúdióban. 18.25: Miről Ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 18.35: Versek Budapestről. 18.40: Zentai Anna és Fekete Pál énekel. 19.05: Tánczene. 19.30: Elődök — hagyományok. 19.53: Barokk muzsika 20.25: Fultontól — Brüsszelig. 20.40: Magyar nóták. 21.05: Előszóval — muzsikával. November i. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: operettrészletek 8.55: Kérjük, KOSSUTH-RADlOi tdőjárásjelen lés — «95—7.94; Vidáman. frissen Közben. $ .00 Hírek időjárás jelentés — 5.45: 6.00. Hírek, időjárásjelentés — 6.20. Sporu és 8.35. Htraetöoszloft. — 8.59. Ponton taő jelzés. — időjárásjelentés _ 7.05: Ü1 könyvek — l 30. A búzák é* mozik műsora. — $.00; Műsorismertetés tes. — 9-59. Pontos időjelzés — 10.06 Hírek 1 otoereamtnyek idöjár ás jelentés u.59. Pontos időjelzés — ii.00 Oéli narangszó. — Utána Hírek időjárásjelentés — iZ 57; Vidéki színhazak műsora — 14.00 Hírek Időjárásiéit ntés — »6 00. Hírek — 77.56. Műsorismertetés — 17.59. Pontos időjelzés _ IS.UO. Hírek. Időjárás jelentés — 19.54 Jó éjszakói gyerekek — iO.OO. Esti krónika idő jór as Jelentés — iZ.OQ:. is .00 Hírek időjárásjelen- tés —, 0.30. Himnusz — Utána: Vízielzőszoloálat 4 PETOFI-RADlO: 1.00—8.00. Reggeli lene — Közben ».10; Torna — 8.30 Hírek iMIdramelente» — too. Hírek döldrdtie’.entdt. — 13.59 Idegen nyelvű vUíelzdszolgdíal — 14.10. tdöidrde. 4« vlzdUdsjelentét. — 15.00:. 17.00:. lOOOv 13.00 Hírek. Idólardtlelentes. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.20: üj felvételeinkből. 18.49: Az Ifjúsági Rádió műsora. 20.25: Októberben hallották először. Tánczene. 21.10: Gondolat. 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. 22.25: Egy óra a zongora mellett. 23.25: Te és a társadalom. 23.45: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.20: Erkel operáiból. 15.05: Délutáni frissítő. 16.12: Rádióegyetem. 17.05: Verbunkosok, népdalok. 17.45: Orvosi tanácsok Az epéről. 18.00: Az Alekszand- rov együttes műsorából. 18.20: Kozmosz. Tallózás külföldi népszerű tudományos foly ói ra tokban. 18.45: Fúvószene. 19.05: Szimfonikus zene. 19.44: Zenés műsor. 21.05: Kónya Sándor énekel. 21.27: Künnyűzenei híradó. 22.25: Operettmuzsika. SEB3SE& November t. KOSSUTH RADIO 8.20: Operarészletek. 9.00: Kozmosz. Tallózás külföldi népszerű tudományos folyóiratokban (ism.) 9.25: Népek zenéje. 10.10: Két szonáta. 10.48: Időszerű nemzetközi kérdések. 11.00: Operettrészletek 11.29: Lépcsőik. Rádiójáték. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Levél Szabados Gábornak. 13.15: Üj Sosztakovics lemezeinkből. 14.05: Elsejétől — hó végéig. 14.40: Lapozgatás új könyvekben* 15.00: Könnyűzene. jegyezze fel! 9.00: A magyar irodalom kincsesháza. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Magyar szerzők kórusai. 11.00: Iskola rádió. 11.30: Népi muzsika. 12.15: Operarészletek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Vita a korszerű gazdálkodásról. 14.20: Fúvósindulők. 14.30: Zsibongó. 15.00: Üzenetek. 15,40: A tengerszemű hölgy. Regényrészlet. 16.15: vili. szimfónia. 16.45: őszi szemle az árvízs új tóttá vidéken. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Üj Zenei Üjság. 19.00: Operettrészletek 20.30: Halló, itt Tallin! 22.20: Verbunkos muzsika. 22.47: Közvetítés az Országos Filharmónia Kamaraterméből. PETŐFI RADIO 14.00: Zenekari muzsika. 14.31: Tánczene. 15.05: Turisták ötperce 15.10: Smetana operáiból. 15.r?0: Iskolarádió. 16.05: Mezei csokor. 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.45: Ákos Stefi énekel. 17.05: Kamarazene. 17.50: Látogatás a koncertteremben. 18.20: Vallomás egy pályáról. 19.05: Közvetítés Bérli nből. Szi mfonikus zenekar hangversenye. 21.05: Ismeretterjesztő előadás. 21.20: Népi muzsika 21.40: Láttuk hallottuk... 22.00: Ami a hét zenei műsoraiból November 8. KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok ... 8.40: Népdalcsokor. 9.10: Miért vörösek a jelzőlámpák? Öve ges József fizikus előadása. 9 20: Zenekart muzsika. 10.12; Könnyűzene. 10.55: Orvosi tanácsok. Az érelmeszesedés megelőzéséről. 11.00: Operarészletek. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55; versek. 14.05: Falurádió. 14.45; Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.00: Angol és Skót népdalok. 15.13: A Szovjet Kultúra Hete. 16.15: Hét vége .., 18.10: Liszt műveiből. 18.17: A Szovjet Kultúra Hete. 20.10: Egy szerelem három éjszakája. Zenés tragédia. 23.00; Táncoljunk. PETŐFI RADIO 14.00: Részletek Huszita : Szép Juhászné és Szabadság, szerelem c. dal iátékából. 14.25: Hol történt? 15.05: Vécsey Ernő táncdalaiból. 15.15: Orvosi tanácsok. 16.05: Császári és királyi bor. Rádiójáték. 17.05: Operarészleték. 17.35: Szép magyar novella. 17.50: Hangverseny a stúdióban. 18.15: A kis cseléd. Jelenet. 18.30: Zsákal Aladár néoizenekara játszik. 19.05: Könnyűzene. 19.55: Közvetítés a Zeneakadémiáról. Kb. 22.05; Melis György magyarnótákat énekel. vmm -J November T. KOSSUTH RADIO 8.10: Táncaene. 8.30: így írunk ml... 9.20: Édes anyanyelvűnk. 9.25: Két szimfónia. 10.05; A kultúrrovat műsora. 10.25: Vasárnap délelőtt. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta ... 12.45: Jegyzet. 12.55: Csínom Palkó. Részletek Farkas— Dékány daljátékából. 13.15: Rádiólexikon. 13.45; Szigeti József és Bartók Béla szonátaestje. 15.00: Mérkőzések percről percre. 16.08: Tánczene. 16.55: Egy óra Major Tamással. 18.05: Népi muzsika. 18.35: a Szovjetunió magyarországi nagykövetének beszéde. 18.50; Ünnepi zenés üdvözlet. 20.10: Operarészletek. 20.33: Barbárok. Rádiójáték. 21.50; Lajtha László: Soproni képek. 22.20: Uj lemezeinkből. 23.51: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 7.30: Az unitárius egyház félórája. 8.00: Operakalauz. 9.00: Szovjet népi együttesek műsorából. 9.35: „Föltámadott a tenger” 9.55: Mit hallunk a lövő héten? 10.25: Miska bácsi lemezesládája. 10.55: Salzburgi Ünnepi Játékok, 1965. Közben: 11.40: Kulturális figyelő. 12.00: A hangversenyközvetités folytatása. 12.55: Hosszú az út Agrálg. Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Mérkőzések percről percre. 14.50: Tánczene. 15.07: Filléres kabaré. 16.00: Sosztákovies: Katyerlna Izmaj- lova. Négyfelvoná- sos opera. 19.10; Ml ezt November 2., kedd 8.05: Iskola-tv. 17.15: Hírek. 17.20: Ifjúsági Filmr klub. Vita az amatőr-filmekről. 18.50: Napló. 18.55: Esti mese. 19.05: Vörösmarty: Csongor és Tünde. Drámai költemény három felvonásban. Az I. szünetben: Tv-híradó. — Napi jegyzetünk. A n. szünetben: Rajk András színházi Jegyzete. 22.25: Tv-hlradó — 2. kiadás. November 3., szerda 17.38; Hírek. 17.45: Anyagbörze. Ipari riportműsor. 18.00: Falusi dolgokról. 18.05: Bagolyvár. 18.35: Az orvos válaszol. 18.50: A művészet legyen mindenkié. Lelepleztek egy szobrot. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Mai vendégünk: Apró Antal. 20.20: Munkászenekarok. A HVDSZ Liszt Ferenc férfikara énekel. 20.35: A porondon. Részletek a Litváncirkusz műsorából. 21.35: A szabadság útja. Angol dokumentumfilm. 22.15: Tv-híradó — í. kiadás. November 4., csütörtök 8.05: iskola-tv. 9.45: A porondon. Részletek a Litván cirkusz műsorából. 10.45: Klsfilm. őszi képek. Bolgár kis- film. 11.05; Alkotóműhely. A tűzmadár hazája. Szovjet filmösszeállítás. 13.35: iskola-tv. 18.15; Tv-bébl. 18.25: A Magva' Hirdető műsora. 18.35: Öklévé, a fiókban. vidám műsor. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. Napi jegyzetünk. 19.55: Hallgasd! Magyarul beszélő szovlet film (10 éven felülieknek!). 21.00- Folklór miniatűrök. Közvetítés Bukarestből. 21.30: Georg Otsz énekel. 21.55: Tv-hlradó — L kiadás. November 5., péntek 8.05: iskola-tv. 9.41: Hallgasd! Magyarul beszélő szovjet film. 10.45: Telesport. 13.35; Iskola-tv. November 6., szombat 17.25: Hírek. 17.30: Barátság olajvezeték. Magyarul beszélő szovjet kisülni. 18.20: Barangolás a X. Képzőművészeti Kiállításon. 18.45: Esti mese. 19.00: Közvetítés as Erkel Színházból a Nagy Októbert Szocialista Forradalom 48. évfordulója alkalmából rendezett diszünnep- ségről. A szünetben: Tv- híradó Utána: Költészet. Fiatal szovjet költők verseiből. A Moszkvai Nagyszínház balett- i együttesének műsorából. Tv-hlradó —• 2. kiadás. November ?., vasárnap 7.43: Közvetítés Moszkvából. I : 8.40: Zenés séta a Vajdahunyad- várban (népszerű opera- és balettrészletek). 9.40: Hol a tábornok? Magyarul beszélő lengve! film (14 éven felülieknek 1). 13 55: NB I. labdarúgó-bajnokság — utolsó forduló. A szünetben: a Magyar Hirdető műsora. 18.00; Az én kortársaim. Mikszáth Kálmán Írásaiból készült tv-film. 17.30: CsajkovsZkij- est. 18.15: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 48 évfordulóján ünnepi beszédet mond: G. A. Gyenyiszov. 18.25: Az Alekszand- rov-együttes műsorából. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthíreik. V \ 20.00: Nótaszó. Népzenei műson 20.20: A távirat, Tv-játék. 21.20: Filmmozaik. 22.35: Tv-hiradó — L kiadás. (A Mac ve? Rddid és Televízió a müsorvdU toztatát topót fenntartja! Kiállítások tervezése és kivitelezés , prospektusok, címkék sti tervezése, tablók készítés kirakatok rendezése a pp esi TEMPO KSZ DEKORÁCIÓS Gszlegében, Pécs, Bajcsy Zs. út 31 s\ 1