Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

6 napló 1965. SZEPTEMBER 3«. A 'omászolc versenyidénye előtt Gazdag, változatos program A pécsi versenyzők esélyei Bíztatóan fejlődik a BTC női tornász utánpótlása. Legutóbb Szé­kesfehérváron az országos vidéki serdülő csapatbajnokságon szere­peltek sikeresen, vidékbajnokságot nyertek. Ebben az évben különösen az érdeklődés középpontjába került városunk tornasportja. Világvi- szonylabtan is az év legnagyobb sportvetélkedőjén, a Budapesten megrendezett Universiadén arany­érmet nyert Tolnai Márta, a PVSK tomásznője. A közeli hónapokban látott napvilágot Várkői Ferenc mes­teredző nagysikerű Gyermektor­na című könyve, mely az or­szághatáron túl is elismerésre számíthat testnevelőtanárok és tornaszakemberek körében. — ár hónap még az 1965-ös esz­tendő, s gondoljuk ez a rövid idő sem fog elmúlni versenyek nélkül. Megkértük Farkas György szak­oktatót, a Megyei Tornaszövetség versenybíróságának elnökét, pár szóban adjon tájékoztatást az el­következendő versenyekről, s egy kicsit talán az esélyekről. — Felnőtt női versenyzőink I. és II. osztályú csapatban indul­nak az országos vidékbajnoksá­gon Miskolcon október hónapban. Városunkat a PVSK I. osztályú es a Tanárképző Főiskola II. osz­tályú női csapatai képviselik. Saj­nos férfi I. osztályban csapatot nem tudunk indítani, II. osztály­ban is a Tanárképző versenyzői szerepelnek. Az év elejei erővi­szonyokat figyelembe véve mind­három csapatot az első két hely valamelyikére várjuk. — Ugyancsak októberben kerül sor Budapesten a felnőtt férfi és női országos csapatbajnokságra, melyen az előbb említett csapa­tok képviselik városunk színeit. Az esélyekről csak annyit, hogy a szakemberek az indulókat az első négy hely valamelyikén sze­retnék látni. — Jó szereplésre számíthatunk elsősorban Falvai Gyulától és Farkas Pétertől. — Ifjúsági versenyzőink sem tétlenkednék. A férfi és női II. osztályú csapatok részt vesznek még ebben az évben Szombathe­lyen az ifjúsági vidékbajnoksá­gon. Ahogy a felkészülés é s verse­nyek lázában szinte repülnek a napok, már egy újabb esztendő verseny programján dolgoznak a Tornaszövetség vezetői. Remél­jük ezek a még hátralévő ver­senyek méltó befejezései lesznek a sikeres esztendőnek. W. A. Nyolc középiskola 24 verseny­zője indult el a városi középis­kolás tenisz egyéni és csapatbaj­nokság versenyein. Fiú egyes: 1. Bóta (Nagy Lajos), 2. Borsiczky (Nagy Lajos), 3. Molnár (Széche­nyi). Lány egyes: 1. Kiss (Janus)* 2. Molnár (Széchenyi), 3. Czibulka (Nagy Lajos). Fiú páros: l. Bóta— Borsiczky (Nagy L. I.), 2. Káp­lán—Garay (Nagy Lajos II.), 3. Molnár—Varga (Széchenyi). Csa­patban: 1. Nagy Lajos I., 2. Nagy Lajos II., 3. Széchenyi. Egy hét alatt három bajnoki mérkőzést játszottak a pécsi asz­talilabdarúgók az országos vasutas és postás csapatbajnokságért. Hét közben a PVSK A.—PVSK B. mér­kőzés eredménye 26:6 volt. Vasár­nap Budapesten a Testvériség és Rákospalota ellen kettős fordulót játszottak a pécsi versenygombo- zók. Eredmények: PVSK A.—Bp. Testvériség 20:12, PVSK A.—Rá­kospalota 27:5, Pécsi Vasutas B.— Rákospalota 19:13, Bp. Testvériség PVSK B. 2^:11, Debreceni VSC D Postás 21:11, Kecskemét—Kis­kunfélegyháza 17:15 A PVSK ver­senyzői közül Nagy II. 23, Debre­ceni 15, Vadász 12 pontot szerzett. Jól szerepelt még Fülöp I., Beta­kes, Fellegi és a még úttörőkorú Szendrei H. A negyedik forduló után a bajnokság állása: 1. PVSK 8 ponttal, 2. Bp, Testvériség, 3. Pécsi VSK B., 4. Debreceni VSC, 5. Rákospalota, 6. Kecsemét, 7. Kiskunfélegyh áza. A Spartacus-kerékpározók sike­rével ért véget a 24 sportkör 206 versenyzője részvételével megren­dezett 1965. évi kerékpáros Bala­ton Kupa. A viadalt Fonyódon tartották. Az I. osztályú versenyt Rajnai, a Pécsi Spartacus fiatalja nyerte a sokszoros válogatott Me- gyerdi (Tipográfia) Mott. A III. osztályúak futamában Tózsa (Pécsi Spartacus) győzött. Vaskerekes ifjúságiak versenyét Hirt (Pécsi Spartacus) nyerte. A csapatver­senyben: 1. Pécsi Spartacus 285, 2. Bp. Tipográfia 238, 3. Szegedi Vasutas 159 ponttal. Állandó edző kellene a harkányi úszóknak E heti totótippjeink 1. MVSC—DVTK Népszab. Népszava Népsport D. Napló 2 1 1 x 2 1 x 1 2 2. Oroszlány—Budafok 1 1 X 1 X 1 3. Dunújváros—Szombathely 1 X 1 2 1x2 x 2 4. Esztergom—Kap. Honvéd 1 2 1x2 2 x 2 5. ZTE—Autóbusz 1 1 2 1 1 6. MTE—Pécsi Bányász 1 1 1 X x 2 7. PBTC—PVSK 1X2 2 X 2 x 1 2 X 8. Budai Spart.—Zal. Dózsa 1 1 1 1 9. Kisterenye—Borsodi B. 1 X 2 1 X X 10. SZVSE—Miskolc 1 X 1x2 1 1 2 11. Fiorentina—Torino 1 1 X 1 1 12. Lazio—Bologna 1 2 1 X 1 X 13. Spal—Milan 2 X 2x1 2 x 2 x 14. Varese—Cagliari 1 X 1x2 X 1 Hírt adtunk a harkányi úszó­szakosztály megalakulásáról. Az általános iskolások úszóoktatása eredményesnek bizonyult Harkány ban is. Többen próbáltak beillesz­kedni az új szakosztály munkájá­ba. Egyre több járási és megyei versenyen jelentek meg és ért„ek el szép sikereket a harkányi úszók. A Kocsi-lányok, Barta Já­nos, Spengler Tamás Pécsett is nem egy alkalommal bizonyítot­ták be tehetségüket. Az új nyolc rajtköves harká­nyi medence nagy segítséget nyújt a fiatal úszóknak. Az MTS 3000 forint céltámogatást juttatott a szakosztály részére, nogy fürdő­bérleteket, köpenyeket és öltözőt biztosítsanak részükre. A harká­nyi úszók helyzete a tél beálltá­val , sem változik. A most épülő fedett uszodában optimális körül­mények között készülhetnek majd a jövő év versenyeire, a fürdő- vállalat segítségével vetélytársává válhatnak a megyei első Komló csapatának. Ehhez azonban ál­landó edző szükséges. Legalkal­masabb erre a posztra a tavaly már jól bevált Várhegyi József lenne. Megyei Kossr’abda-lia no'isái Női csapatok: Kézilabda megyebajnokság Férficsapatok: 1—4. helyért: Bá­nyász II.—PEAC 14:6, Tanárképző Főiskola—Dózsa II. 43:18. 5—8. he­lyért: Porcelángyár—Mohács 24:19, Pécsszabolcs—Kesztyűgyár 29:19. — Női csapatok: 1—4. helyért: Tanár DANKA LÁSZLÓ Az ország legjobb serdülő és ifjúsági sportolói edzőtáborozáson vettek részt Tatán. Kézilabdázók, kosarazók, labdarúgók, atléták, teniszezők, vívók és más sportág­beliek kiváló edzők irányítása mellett sajátították el sportáguk csín j ait. Danka László, a Sportiskola vívója a dunántúli serdülő-baj­nokság második helyének meg­szerzésével jutott Tatára. — Először vettem részt Tatán edzőtáborban. Pécsről égyedül voltam a fiúk között, a lányok­nál ott volt Szabó Márta is. Az edzésanyagunk igen változatos és erős volt. Napi két edzés szere­pelt a programban; délelőtt há­rom és fél óra. amelyben be­képző Főiskola—Bányász n. 11:8, Márok—Szigetvár 7:4. 5—8. helyért: Bóly—Porcelángyár 6:3, Dózsa— Meteor II. 10:5. 9—12. helyért: PEAC—Kinizsi 3:3. Három hét Tatán melegítés, lábmunka és iskolázás volt, délután pedig három óra kiegészítő sportok, atlétika és labdajátékok. Edzőnk — Polgár József — legtöbbet a lábmunkát, ezen belül a kitörést gyakorol­tatta. mert ez gyengén ment. He­tente két alkalommal elméleti ok­tatáson vettünk részt, megismer­tük az elektromos párbajtőr és a most kikísérletezett elektromos karg, működését. Szakmai oktató­filmet is vetítettek. — Igen érdekes volt a tokiói olimpiai játékokról két olimpi­konunk, Pézsa és Bárány él­ménybeszámolója és a bemutató iskola, amelyet két világhírű ver­senyzőnk. Gerevich Aladár és Horváth Zoltán tartott. Danka László a Széchenyi Gim­názium első osztályos tanulója. Fiatal még, van ideje tanulni, fejlődni. Rabb Józsefet idén harmadszor hívták meg a tatai edzőtáborba. — Az edzőtábort váloqató edzés előzte meg. Nagyon örültem, hogy sikerült Tahi Józseffel együtt eljutnunk Tatára. Beke­rültünk az ifjúsági válogatott ke­retbe. Nekünk napi két edzés volt. a legjobb magyar kosár­labdázó. Greminger János irányí­tásával. Az első időkben kondí­ció edzéseket végeztünk. majd egyes atlétikai számokban fel* méréseket tartottak és csak a 1. PVSK II.* 15 12 3 884:564 28 2. Nagy L. I. 15 9 6 473:513 24 3. Tanárképző 12 11 1 701:358 23 \. Szig. VM. IV. 11 11 ­- 755:287 22 5. PEAC n. 14 7 7 603:678 21 6. Postás I. 14 6 8 546:637 20 7. Szig. VM. III. 14 5 9 463:614 19 8. pvsK m. 13 6 7 619:607 19 9. Mohács 14 4 10 263:524 18 10. Komlói B. I. 14 4 10 369:536 18 11. Szig. VM. n. 12 — 12 283:735 12 * Büntetőpont levonva. Férficsapatok: 1. PEAC m. 15 12 3 1239:983 27 2. pvsK n. 15 11 4 *052:889 16 3. Komlói B. I. 14 11 3 953:804 15 4. Meteor OTP 15 10 5 P01:804 '5 5. PEAC II. 14 10 4 865:72? 24 6. Tanárk. II. 14 6 8 962:79*' ’0 7. Postás n. 14 6 8 768:783 20 8. FVGT 15 5 10 819:959 20 9. Szig. Sp. I. 15 4 11 690:834 ’9 10. Nagy L. I. 15 1 14 779:102P ’6 11. Sportiskola 14 1 13 729:1055 15 RABB JÓZSEF harmadik nap kezdtünk játszani. Edzéseken igen sok technikai ele­met gyakoroltunk és az egyik legfontosabb feladat a balkezes játék tökéletesítése volt. Végig­néztük az 1954. évi kosárlabda EB magyar győzelemmel végző­dött döntőjéről készült filmet. Nagy élmény volt Greminger él­ménybeszámolója és a váratlan meglepetés, hogy a jó munka jutalmául megnézhettek a buda­pesti Universiade kosárlabda döntőjét. Rabb József gimnazista, de fia­tal kora ellenére a PVSK NB I- ben szereplő kosárlabda-csapatá­nak összeállításánál is figyelembe vették. Tehetséges sportoló. R. Gy. rugós agybetét, modern garnitúra iö db 3 9 5 0 Ft-tól) RÉSZLETRE 1 ö! VAJTA Kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6-75. Gépállomások, vidéki vasas ktsz-ék, figye­lem! Gáz- és ív­hegesztő magan­VIZSGÄRA ELŐKÉSZÍT erre képesített mérnök­tanár hegesztőoktató. , .Eredményesen” jeligére a kiadó­ba. _________— E e r kis szoba, élés­kamrával albérleba ki­adó. Hóvirág u. 13. Motorkerékpár és autó mindennemű javítását esztergamunkát vállal Kohlmanm Béla Pécs, Rózsa Ferenc u. 12. Fürdőkályha rézhem'- gerrel — használt — eladó. Mártírok u. 52. Klüngel Rezső. Vasas I. 67. sz. ház el adó azonnali beköltöz- ködésre, buszmegálló­tól 2 perc. Érdeklődni lehet minden nap Va­sas II. Parcsin u. 17. sz. alatt. Hálóbútorok, rekamlék, konyhabútorok, csőgar- nitUra, fagarnitUra, egyéb prima bútorok Soóky bútorüzletében olcsón vásárolhatók. Zsolnay u. 1. Szahifák, léc, gerem-; dák, deszka (fenyő), oszlop, tégla bontás­ból eladó. Szabadság út 6., jobboldali csen­gő. Eladó új férfi orkán. Érdeklődni esti órák­ban, Zsolnay u. 30. Különbejáratú, belvá­rosi központífűtéses bútorozott szoba egy vagy két értemlségi (orvostanhallgató) nő­nek kiadó. Telefon: 15-50. mellékállomás 87. sz. Harkányfürdőn a für­dőhöz 3 perc, 400 n-öl házhely eladó. Ságvá- ri Endre u. 15. ez. Két kisgyermek gon­dozását saját házam­ban elválalok. Cím: Mártírok u. 60. Egyéves kislányom mellé gyermekszerető, megbízható nőt kere- | sek. Megkeresést ,,Sür­gős — Szilviké” jel-1 igére a Sallai u hir­detőbe kérek. ÉRC­KOPORSÓ, nagy belga tükör, két­méteres, lemezhaj lítós gép, lemez- sajtológép, permetezőgép, golyósprés ELADÓ. Telfel, Rákóczi út 38. Hálóberendezés, kony- habútor, hármasszek- rény, rekamié, fote­lok, . könyvszekrény, heverő, eladó. Molnár, FelsŐvámház _U._2. Ne rckosi rózsaúj- donsf'jok kaphatók őszi szállításra 130 fajta. Kérjen díjtalan árjegyzéket Rózsa­szemek kedvezményes áron kaphatók. Ga- ramvölgyi rózsaker­tészete, Gádoros._____| • Ves zek gumicsizmát, psőköpenyt, használt ruhát, lábbelit, tiszti- rihát Hetényi, Rákó­czi u. 55. a Jelmezköl csönzővel szemben. __ Ves zek tűzhelyeket, kályhákat, mosógépe-' két, varrógépeket, re- ] kamiékat, szekrénye- i.et. asztalokat, fehér - márvár.yt, hármas- ; zekrényeket, kakuk- orát. zenélőórákat, I székeket. Koltai, Rá­kóczi út. 48. Eladó hálószobabútor, konyhabútor, ágybe- ét?k. fotelok, székek, sodronyok, szekré­nyek, toalett-tükrök, matracok. Koltai Je­nő. Pécs, Rákóczi út 48. Z szobás családi ház eladó. Erzsébet u. 5. I Vajszínű, új, bontott cserépkályha eladó. — Alkotmány u. 6., föld­szint jobbra. 900-as Wartburg eladó jó állapotban. Rózsa Ferenc u. 25. . f Hrt. GY0RS_ 8ae/aiu?3. Väee/’m 4106\ JAVÍTÁS Fizikából tanítást vál­lalok. Ajánlatot a Sallai u hirdetőbe „Tanár” jeligére ké­rek. Nagy filodendron el­adó. Felsőmalom u. 20. Deák. Du. 5 óra után. Eladó azonnal beköltöz hető új kettőszoba összkomfortos kertes családi ház. Kővágó- SZÖ11Ő8 24/1. sz. ______ A belvárosban egy csa ládi ház eladó. 2x1 szó ba-komyha van rajta és mellékhelyiségek. 1 szoba-konyha, nyari- kanyha azonnal elfog­lalható. Vételár: 75 000 forint. „Azonnali 74” jeligére a Sallai u. hi- detőbe. _____ Gy ermektelen házaspár mák egy különbejáratú szoba bútorozva októ­ber 1-re kiadó. Ko­vácstelep, Hajnalka u. 3. szám. Különbejáratú bútoro­zott szoba (esetleg üresen) fürdőszoba- használattal 1—2 nő­nek, esetleg házaspár­nak október 1-re, vagy 15-re kiadó (gáz van). Ungvári u. 15. Különbejáratú bútoro! zott szobát keres fiatal orvos, fürdőszobahasz- i nálattal. „Október 2.” j! jeligére a Sallai u. ] hirdetőbe. Értesítjük a la­kosságot, hogy a központosí­tott homok-fu- varvállaló iro­dánkat a Nagy Lajos úti TÜZÉP-tel épről ALKOTMÁNY u. 82. SZÁM ALA HELYEZTÜK szeptember 27- től. 5. ÉPFU Pécs Háromszobás, központi I fütéses családiház be­költözhetően eladó. — j Pécs, Kertváros utca1 69., szombat délután, vasárnap egész nap. Egy telek- lakható épü lettel eladó. Pécs, Nagyhídi u. 3. Albérleti szobát keres, leinformálható, fiatal gyermektelen házas­pár. Ajánlatokat „Nem főzünk, nem mosunk” jeligére a Jó­kai úti Hirdetőbe. Eladó Kórház térnél] 3 szobás összkomfor- Landler Jenő u. 7. sz. tos kertes családi ház ház. 1 szoba beköltöz-1 beköltözhetően eladó, hető. Érdeklődni Sallai Bulgár u. 5. Balo- u. 16. Bernáthnál. kány fürdőnél. Háromszoba összkom­fortos új kertes csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Ma gyár eg- regy, Kossuth u. 13. Elcserélném házfelügye lői lakásom főbérle­tiért. Felsőmalom u. 6. 2 vagy ZVz szobás fél­kész vagy kész lakást vennék OTP hitelát­vállalással, lehetőeg a Pálos templom kör­nyékén. Címeket ár­megjelöléssel „Szep­tember 213” jeligére kérek a Sallái u. hir­detőbb Elcserélném újmecsek­aljai 21,s> szobás össz­komfortos, III. emeleti lakásomat hasonló távfűtésesre, vagy 2— 3 szobás, kertes csalá­di házra. Ércbányász. „Megegyezünk 573” jel igére a Sallai u. hir­detőbe. fc'jmecsckalján, Posta mögött garázs kiadó motorkerékpár részére. Érdeklődni Körösi Cso­rna Sándor u. 1/a. II. em. 1. Dudás. Surányi Miklós úton 2Y2 öröklakásomat el­cserélném 1 szoba összkomfortosra, bel­városi elsőcmeletig. — 1 Telefon; 44-9«2. Huszonötezerért ház eladó. „Sürgős 25” jel­igére a Sallai u. hir­detőbe. Kétszemélyes lengyel heverő két székkel el­adó. Érdeklődni 4 óra után. Pécs, III. Pel- lérdi út 32. Beköltözhető kettőszo- j bás magános kis ker­tes családiház eladó. Pécsszabolcs, Árpád u. 2. szám. __________ Ve nnék jó karban le­vő szőlőt 1000 négy­szögölig teljes felszere­léssel. Értesítést hely és ármegjelöléssel „Készpénz 506” jeligé­re a Sallai u hirdető­be. Megbízható, tiszta be­járónő hetente 2—3 napi1? munkát keres. „Október 499” jeligé­re a Sallai u. hirdető­be. írógépet vennék. Ady Endre u. 23. Eladó beköltözhetően másfélszoba, konyha, udvari házrész, sze­rény igényűek előny­ben. Érdeklődni hely­ben, Pécs, Kisrókus u. 22. szám. 1 darab 25 literes sző­lőprés príma állapot-; ban eladó. Pécs, Jó-' zsef Attila u. 30., ud­vari lakás. Beköltözhetően eladó 3 szoba, előszoba, hallos, összkomfortos családi lakóház garázzsal. OTP átvállalással. — Pécs, Hegyalja u. 50/1. Megtekinthető 4 óra inán. Szőnyeg­és kárpitozott bűtar tisztítás TEMPO KSZ Sallai u. 40. — Tettye u. 15. — Telefon: 38-69 Egy jó karban, levő zo­máncozott asztali tűz­hely balos, és egy há­romszeles dunna eladó. Vak Bottyán u. 58. (Kálvária u.). Személyben a 116-os sz. ház 1600 négyszög­öl telekkel eladó. Ér­deklődni a helyszínen. Japán zsebrádió, bon­tásból 400 cementlap, hornyolt cserép, cisz­ternatető, motonnág- hes, sezlon., 2 vaságy, eladó. Pélmonostor u. 26. Eladó univerzális Sin­ger varrógép egy stí- lyesztős varrógép, fe­hér kombin áltszekrény, gyalúpad, egy mester- hegedű. Megtekinthe­tő Munkácsy u. 4. I. 9. délután öttől. Eladó Pécs, Szikla ut­cai 6 számú ház. Azon mai beköltözhető. Ketszemélyes lengyel heverő eladó 5 óra után. Jókai u. 14. II 3. Beköltözhető két csa­lád részére is két kü­lönálló új épület, 400 négyszögöl szőlő és kerttel. Basamalom dü Eladó rövid, príma bécsi zongora. Ma­dách u. 18., középső csengő. Üres szobát, vagy szo­ba konyhát albérletbe, vagy esetleg átvenne gyermektelen házas­pár. „Előfizetéssel is” jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Garázs kiadó. Pécs, Jó kai 47., fszt. 3. 5 után. Heti két alkalomra le­informálható bejáró­nőt keresek. Jelentkez­ni: Nagy, József At­tila út 6. 1/5 du. 6- tól. Alkalmi vétel, zöldre lakkozott szoba sarok- rekamiékkal, hármas és vitrin es szekrények­kel, asztal, székekkel összesein 2800 forint, epedás, diófa rekamié dinerrel, 2 kárpitozott székkel 2000 forint, könyvszekrény, lemez- szekrény, előszobaszek­rény, fakarnisok el­adók. Pozsony u. 4. — I. *. (Dghtawirnál). azonnal jelent­kezzen munka­helyén. DT—54-es, DT­’ 413-as és SZ— 100-as trakto­rok javítását és felújítását rö­vid átfutási idővel vállaljuk. Állami Mező- gazdasági Gép­javító Állomás, Pécsvárad. Telefon: 16. HALÁLOZÁS Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó férj, édesapa, testvér és kedves rokon, NÉMETH JÓZSEF, a 12. AKÖV dol­gozója, 46 éves korában tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Október 4-én, hétfőn 4 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájó szívvel búcsúzik a tragikus körülmények kö­zött elhunyt dalosától, NÉ­METH JÓZSEF-töl, a 12. sz. AKÖV Bartók Béla fér­fikara. — „Nem dobban hű szíved és ajkad néma már”. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. MONDÁK IM- RÉNÉ, volt vókányi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése október 1-én, — pénteken — 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. — Gyászoló gyermekei és ro­konai. Tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy KAIL KALMANNÉ, sz. SCHÖBERL MALVIN, a mi szeretett Malvin nénink, hosszú türelemmel viselt öregség után, 92 éves ko­rában elhunyt. Október 1-én, pénteken fél 3 óra­kor, a pécsi köztemető­ben temetjük a családi sír­boltba. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy FELKL JENŐ 75 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. — Temetése október másodí- kán, fél 1 órakor lesz a köztemetőben. Részvétláto­gatások mellőzését kérjük. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mon­dunk mindazoknak, a kik felejthetetlen halo^-mk. MÜLLER FERENCNÉ. te­metésén részt vettek és fájdalmunkat koszorúk i- rágok küldésével envhi<e- ni igyekeztek, a gyászoló család. Eladó asztalok, mat­racok, gerekkocsi, ket­rec, és átalakításra is alkalmas különféle bú­torok. Pécs, Mártírok u. 42. XVII. lh. 2 aj­tó. Családi ház 2x1 szo­ba, konyha 365 n-öl kerttel eladó. Egy szo­ba konyha azonnal a másik cserével beköl­tözhető. Érdeklődni Sallai u. 44 kapu alatt jobbra. Olcsón eladó százéves mesterhegedű tokkal vonóval, havail gitár. Somogyi Béla utca 9. Egy új családiház ga rázzsal eladó. Kis Er-, nő u. 69. Bokor u. fe- löl. Férfi új orkán eladó. Susogó vendéglő. Szép olcsó hálószoba­bútor, rekamié, három ajtós szekrény, kony­habútor, sodronyok, matracok, ágybetétek, sezlon, asztalok, szé­kek eladók. Alkot­mány u. 7. Kórháztéri Bútorüzletben. Kisebb méretű albér­leti szoba spájzal ki­adó. Hóvirág utca 13. Munkácsy TV. hétnor. más kifogástalan ál­lapotban eladó. Rá­kóczi u. 39/d. I. e. I. Hálószobabútorok kony habútorok, sezlon, re- kamiék, asztalok, egyéb garnitúrák, és bútorok olcsón, Bá­ránynál, Hal tér 1. Vegyestrágya eladó Ba tokánynál, a Dltz-ma- lomban érdeklődni, helyben, Lőrinczéknél Csecsemő gondozását lakásomon vállalom. Szabó József u. 5. sz Gyermekklinikánál. Komló Mecsekj ános' Iskola u. 83. sz. ház 588 négyszögöl telek­kel termő gyümölcsös­sel eladó. 490 négyszögöl szőlő kis épülettel a dor-a- tusi kápolna közelé'-en eladó. Csurgó dűlő 7. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkásnárt Baranya megyei Btzottsása és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Runvarti ú* 1L Tel.: 15-32. 15-33. 51-60. 26-22 60-11. Belpolitikai rovat: Sl-68. Kiadja: a Baranya megyei Laokladő Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunvad! út 11. Tel.: 15-32. 15-33. "1-60. 26-22. 60-tl. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10 sí Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi oostahlvatalok- nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. indexszám; 25 054. i

Next

/
Thumbnails
Contents