Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-29 / 229. szám
6 1965. SZEPTEMBER 29. sport Az NB I. hétközi fordulójában a Dózsa Salgótarjánban szerepel v Komló Ózd csapatát fogadja A labdarúgó NB I-ben hét közbon szerdán is játszanak bajnoki mérkőzéseket. A Pécsi Dózsa labdarúgói Salgótarjánban lépnek pályára. A Komlói Bányász Ózd csapatát fogadja. Jó ideig aztán nem lesznek mérkőzések az NB I-ben a legjobbak ismét október 17-én lépnek csak pályára, ekkor ke’ül csak sor Pécsett a megyei rangadóra, a Dózsa—Komló találkozóra. A Pécsi Dózsa vezetői és játékosai már aludtak egyet a Ferenc várostól elszenvedett vereségre. A ctaoat Orczifalvi István edző vezetésével hétfőn reggel társasgépkocsiba szállt és 12 játékossal elutazott Salgótarjánba. Az edző csak a helyszínen jelöli ki a pályára lépő tizenegyet; Rapp, Köves. Móricz, Udvarácz, Kincses, Hernádi, Csupák, Rádi, Gór, Duna5 dr., Tüske, Török játékosokból. — Akármennyire fáj is a vereség, el kell ismernünk, megérdemelten kaptunk ki a Ferencvárostól — mondotta Szekeres Ambrus, a Dózsa intézője. — Amióta az NB I-ben vagyunk, Pécsett még öt gólt nem kaptunk. Az utolsó negyedórában nagyon visz- szaestünk, s a Ferencváros ezt jól kihasználta. A tavaszi idényben Pécsett a Dózsa 4:0 arányban győzte le a Salgótarjáni Bányászt. Legutóbb a bányászvárosban is a lila-fehérek nyertek 1:0 arányban. Az erőviszonyok azóta lényegesen megváltoztak a salgótarjániak feljövőben vannak, egyik értékes pontot a másik után szerzik, a pécsiek viszont hetek óta gyenge formát árulnak el. A Komlói Bányász sorsdöntő mérkőzést vív szerdán délután a kökönyösi sportpályán. A bányász együttes a másik kiesőjelölttel, Özd csapatával veszi fel a harcot. 23 gólos; Albert (FTC). 19 gólos; Bene (Újpesti Dózsa). 15 gólos: Tichy (Bp. Honvéd). 14 gólos; Farkas (Vasas), n gólos: Puskás (Vasas), Szendrei (Özd). 10 gólos: Kalmár (Csepel). 8 gólos: Korsós (Győr), Kuti (MTK). 7 gólos: Györkő (Pécs), Kocsis (SBTC). 6 gólos: Göröcs (Újpesti Dózsa), Komora (Bp. Honvéd), Povázsai (Győr), Solymosi I (Újpesti Dózsa), Varsányi n (Győr). 5 gólos: Fenyvesi dr. (FTC), Rónai (Komló), Varga (FTC). 4 gólos; Bödör (MTK), Csernai (Tatabánya), Csőri (Dorog), Dunai I dr. Mai sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Özd, Komló 15.30, Salgótarjáni Bányász—Pécsi Dózsa, Salgótarján 15.30. NB I. tartalékmérkőzések: Komlói Bányász—Özd, Komló 13.45, Salgótarjáni Bányász—Pécsi * Dózsa, Salgótarján 13.45. Kézilabda. NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Martfű, férfi, / Pécs, PVSK-pálya 15.30, Bp. Vörös Meteor-Pécsi Bányász, férfi, Budapest 16. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: Soproni MAFC—PVSK, férfi, Sopron 19. Az Újpesti Dózsától legutóbb 4:0 arányban alulmaradtak a komlóiak. Szőes János, a csapat edzője így beszélt a mérkőzés után: — Annak ellenére, hogy kikaptunk, a csapat játékával elégedett vagyok, hisz a mezőnyben nem játszottunk alárendelt szerepet. A második félidő első húsz percében több nagyszerű helyzetünk akadt, a befejezés azonban nem sikerült. Azt mindenki elismeri, aki a mérkőzést látta, a játék képe alapján a gólarány túlzott volt Újpesten. A komlóiak nagyon készülődnek az ózdiak elleni találkozóra. A vezetők és a játékosok tudják, hogy milyen sok függ a mérkőzéstől. Lazaridisz sérült, Rónai szereplése is kétséget, így valószínű az utóbbi időben a tartalék csapatban jó formát elárult Pe- rényi játéka kerül előtérbe Szőcs János edző ózd ellen minden bizonnyal a Kiss — Sós, Józsa, Ruppert, Csordás — Lutz, Pataki — Garai, Perényi (Rónai), Bor- dács, Bodai csapatot szerepelteti. Az ózdiak is nagyon komolyan veszik a szerdai komlói mérkőzést, már hétfőn megérkeztek Pécsre, hogy pihenten állhassanak ki a találkozóra. Csapatuk idegenben elég gyengén szerepelt a legutóbbi időkben, de most Komlón javítani szeretnének, hisz a kiesés és bentmaradás kérdése dőlhet el a mai komlói mérkőzésen. Az első válogatottság Lovász Lázár, a Pécsi Dózsa kalapácsvetője váratlanul kapta a hírt az elmúlt hét végéh. Eck- schmidt Sándor, a magyar atlétikai válogatott második kalapácsvetője megsérült, nem tud indulni a Magyarország—Csehszlo v^ákia nemzetek közötti viadalon, a szövetség vezetői úgy határoztak, a magyar színeket Zsivótzky Gyula világrekorder mellett ő fogja képviselni. Lovász rászolgált idei eredményeivel a bizalomra. Egész évben jó formában versenyzett, több mint tizenöt alkalommal dobott 60 méteren felül kalapáccsal. Az országos vidéki bajnokságon 62 méter 56 centiméteres teljesítményével a legjobb eredményt érte el és új megyei csúcseredményt állított fel, mindössze 44 centiméterrel maradt le az érdemes sportolói címtől. A magyar—csehszlovák nemzetek közötti atlétikai viadal első napján volt a kalapácsvetés. A versenyzők balszerencséjére közvetlenül a bemelegítés után megeredt az eső és csúszóssá vált a betondobogó. Még Zsivótzky Gyula is bizonytalanná vált, a világrekorder első dobása is érvénytelen volt mint a másik három versenyzőé köztük Lovászé. Valahogy rendbehozták a dobókört, a zavaró előzmények ellenére a válogatott újonca, Lovász nagyszerűen versenyzett, megjavította egyé ni csúcsát, s 62 méter 74 centiméteres dobásával váratlanul megelőzte; a második csehszlovák dobót, s’igen értékes pontokat szerzett a magyar válogatottnak. Villányi Nándor, Lovász Lázár edzője így beszélt tanítványáról, a nagyszerű eredmény után: — Lovászban még sokkal több van, mint amit eddig mutatott, s ha további fejlődésében törés nem lesz, elérheti néhány év múlva a, 70 métert is. Ehhez azonban még több éves rendszeres, céltudatos munkára és ami a legfontosabb: hallatlan akaraterőre van nála szükség. — hi — KOSÁRLABDA NB I., NB II.: Kecskémé!—PVSK 69:66 Váltakozó szerencsével szerepeltek az NB I-ben és NB H-bem szereplő pécsi kosárlabda együttesek. A PVSK NB I-es férficsapata drámai küzdelemben, hosz- szabbítás után Kecskeméten hagyta a mérkőzés két pontját. A PVSK nők továbbra is gyengélkednek, ezúttal a MAFC mért rájuk két pontos vereséget. Mint várható volt, a Pécsi Postás és a Tanárképző vereséget szenvedett a MÁVAG-tól és a VM Közérttől, a PEAC férfiak Szekszárdon is nyerni tudtak, a nők viszont vereséget szenvedtek. Kecskemét— PVSK 69:66 (56:56, 29:35), NB I. férfimérkőzés, Kecskemét. NB H. női mérkőzések: MAFC—PVSK 35:33 Szekszárd—PEAC 58:34, Szigetvár —Bp. Betonútépítők 58:31. NB IL férfimérkőzések Ganz-MÁVAG—• Pécsi Postás 84:47, VM Közért- Tanárképző 53:36, PEAC—Szekszárd 54:37. A KOSÁRLABDA NB I. ÄLLÄSA: Férfi csapatok: 1. MAFC 17 17 — 1483:1037 34 2. Bp. Honvéd 16 14 2 1511:1016 30 3. Csepel 17 12 5 1421:1347 29 4. Sopron 16? 12 4 1336:1214 28 5. Baja 17 10 7 1332:1213 27 6. Szeged 17 8 9 1301:1336 25 7. TF 18 6 12 1398:1466 24 8. VTSK 16 7 9 1234:1267 23 9. Szfehérvár 16 7 9 1134:1306 23 10. Kecskemét 17 6 11 1021:1207 23 11. OSC 15 5 10 1112:1234 20 12. U. Dózsa 15 5 10 1024:1220 20 13. Pécs 15 4 11 1120:1203 19 14. Diósgyőr 16 1 15 1031:1392 17 Mindössze 28 induló a megyei ifjúsági birkózóbajnokságon Vasárnap a PVSK-csarnokban rendezték meg a megye 1965. évi kötöttfogású, ifjúsági bajnokságát. A versenynek mindössze 28 indulója volt, a szigetvári versenyzők távol maradtak. Lepkesúly: 1. Mártonfalvi, 2. Timkó, mindkettő PVSK. Légsúly: 1. Vinai, 2. Balogh, mindkettő Bányász. Pehelysúly: 1. Supák, 2. Gál, mindkettő Pécsi Kinizsi. Köny- nyűsúly: 1. Torna (PVSK), 2. Horváth (P. Bányász). Kisváltósúly: 1. Káptalan (Kinizsi), 2. Papp (PVSK). Nagy váltósúly: 1 .Czakó (PVSK). 2. Schweitzer (Kinizsi). Kisközépsúly: 1. Kozma (PVSK), 2. Róthflug (P. Bányász). Nagyközépsúly: 1. Volfart (Kinizsi), 2. Borbély (PVSK). Félnehézsúly: 1. Tóthpál (PVSK), . Rubinszki (Kinizsi). Nehézsúly: 1. Gyarmati. 2. Kónya/ mindkettő PVSK. Pont versenyben: 1. PVSK 43, 2. Kinizsi 25, 3. Bányász 17 pont. Társadalmi munkában röplabda- és teniszpályát építenek a Tanárképző Főiskola első éves hallgatói. Új megyei csúcsok, I. o. eredmények az atléták versenyein Az elmúlt hét vége ugyancsak bővelkedett atlétikai eseményekben. Négy napon át folytak a versenyek, előbb a megyei váltó- bajnokság, majd az összetett bajnokság küzdelmeit bonyolították le, a Postás és PVSK pályán. Köves Mária kiváló teljesítményt nyújtott a női ötpróba- versenyen: saját 3611 pontos csúcs eredményét 3744 pontra javította. Elsőosztályú versenyző lett Jan- dala Mária is, a női ifjúsági hárompróba-bajnokság során 2003 ponttal nyerte a bajnokságot. A serdülő fiúk versenyén a PVSK versenyzője. Riszt János hívta fel magára a figyelmet, 5 kg-os súlygolyóval 16.34 m-es dobásával megközelítette a i6.54-es országos serdülő csúcsot! A megyei váltóbajnokság küzdelmei mindkét napon a Postáspályán » kerültek megrendezésre. Legnagyobb küzdelem a férfiak 4x400-as versenyén alakult ki, a PVSK és Komlói Bányász között. Új csúcsot futott a KBSK váltója 4x1500 m-en, 2-7 mp-cel megjavították a Dózsa áltál tartott megyei felnőtt csúcsot. A serdülő fiúk 4x800-as versenye igen színvonalas volt. Előreláthatólag mindkét csapat — a győztes Komló és a második helyezett P. Dózsa — az országos bajnokságon is az első helyekért fog küzdeni. Eredmények. Női ötpróba: 1- Köves Mária (Sportiskola) 3744 pont. új megyei csúcseredmény! Női ifjúsági hárompróba: l. Jandala Mária (Sportiskola) 2003 pont, 2. Radó- csai Mária (PVSK) i892 pont, 3. Pozsgai Gyöngyi (Sportiskola) 1680 pont, 4. Takács Anikó (Sportiskola) 1639 pont. Serdülő leány hárompróba: l. Patacsi Éva (PEAC) 1524 pont, 2. Friesz Margit KBSK 1450 pont. 3. Illés Ágnes (KBSK) 1410 pont. Férfi ifjúsági ötpróba: 1. Vadon Pál (PVSK) 1874 pont, 2. Lipcsik Zoltán (Postás) 1844 pont. 3. Va- rasdi Sándor (Postás) 1837 pont, 4. Füzesi György (Postás) 1783 pont. Serdülő fiú ötpróba: 1. Selmi Lajos (P. Dózsa) 2452 p., 2. Kakas János (KBSK) 1851 pont, 3- Ceglédi Tibor (Postás) 1581 pont. A férfi felnőtt tízpróba-bajnok- ság későbbi időpontban kerül megrendezésre. A váltóbajnokság győztesei: Férfi felnőtt 4x100 m: 1: PVSK 45.1. 4X200 m: PVSK 1:33,5,4x400 m: PVSK 3:27,8, 4x800 m: KBSK 8:00,8, 4x1500 m: KBSK 16:45 (új megyei csúcseredmény). Serdülő fiúk: 4x100 m: P. Dózsa 47,9, 4x800 m: KBSK 8:31,4. Női felnőtt váltó: 4x100 m; Sportiskola 54.1, 4x200 m: Sportiskola 1:58.2. Serdülő lányok: 4x100 m: KBSK 55,4, 4x300 m: KBSK 3:19,9. I f Az NB I. legjobb góllövői 1 (Pécs), Garai (Komló), Lutz (özd). Monostori (Dorog), Novák (FTC), Rákosi (FTC), Sebestyén (Csepel), Szabó (Tatabánya), Szúrom! (Tatabánya), Tóth (Bp. Honvéd), Tusslnger (Bp. Honvéd).