Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-17 / 219. szám
1965. SZEPTEMBER IT 2 napló Elkészült a baranyai yasárnapok jöTŐ évi programtervezete Zrínyi-dráma ősbemutatóba — Jobbágyszobor Siklóson Gesztenyeünnep Elkészült a baranyai vasárnapok 1966. évi programjának első vázlatos terve. Eszerint a Busójárást már február húszadikán megrendezik. Az Idegenforgalmi Hivatal országos központja va- 1 amennyi külföldi képviseletének ajánlotta a jövő évi s,busó-programot”. Arról is szó van. hogy külföldiek jelmezes felvonulásával tarkítják a busók tömegét, például tiroli és bolgár maszkos részt vevőkkel. A siklósi vómapokat június tizenkettedikén tartják meg. Ennek egyik érdekessége, hogy a siklósi parasztfelkelés kétszáz éves fordulóját is ekkor ünnepük. Erre az alkalomra új szobrot állítanak fel, a felkelés emlékére. Az országos fúvószenekari találkozót szintén külföldi résztvevőkkel sze retnék tovább fejleszteni. Megrendezik az idén már nagy sikert aratott várkápolnái kamarazenehangversenyt, amelynek idején érdekes módon kívülről világítják meg a kápolnát. Az 1966. évi siklósi várfesztivál és a busójárás szerepel a Magyar Televízió egyenesadás-tervében. A jövő évi baranyai vasárnapok legnagyobb szabású rendezvénye természetesen Szigetvár védelmének négyszáz éves jubileumi ünnepsége lesz. Ezt szeptember második hetében háromnapos ünnepségsorozattal ülik meg. Néhány részlet a programból: tudományos ülésszak, Zrínyi kiállítás, szoborleleplezés, Zrí- nvi tárgyú darab ősbemutatója és kamarazenekari hangverseny a dzsámiban. Megtiltják az ország egyetlen megmradt karavánszeráját is. A pécsváradi Zengői majálist (dójára sielentés Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. Helyenként reggel párásság, köd. Várható legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet 8—12, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap ‘10—24 fok között. pedig megszüntetik és helyette ősszel október tizenha- todikán rendezik meg ott a népművészek ünnepét. Ennek egyik sajátossága lesz a legszebb magyar gesztenyés vidéken megrendezendő gesztenyeünnep. A lehetőségekhez képest felbecsülték az előre várható tömeget is. Ennek egyik alapját az Országos Idegenforgalmi Hivatalnál lévő előrejelzések adták. így tehát a busójárásra legkevesebb tízezer vendégre számítanak, amiből mintegy ötezer lesz jugoszláv. Siklósra húszezer érdeklődőt várnak, közte ugyancsak ötezer külföldit. A Zrínyi-ünnepségre negyvenezer vendégre számítanak, benne legalább tízezer külföldire. Végül Pécs- váradra összesen öt-tízezer bel- és külföldi turista várható. Még egy hír: A baranyai vasárnapok mind a négy jövő évi rendezvényén megjelenik egy-egy újság. A mohácsi busójárásra és a Zrínyi-ünnepségre kétnyelvű lapot adnak ki. Mecseki körjárat Az AKÖV és Pécs város Idegenforgalmi Hivatala között megállapodás született az AKÖV által átalakított, nyitott városnéző autóbusz felhasználásáról. A „panoráma busz” útvonala a következő: Kossuth tér, Széchenyi tér, Déryné utca, Ady Endre utca, Marx út, Magaslati út. Havihegy, Tettye, Pálosok, Üdülő szálló, Camping, szanatórium, majd a Székely Bertalan úton a kiindulási helyre. A körjárat célja, hogy a város látképét, a Mecsek szépségeit megnézhessék az érdeklődők. Az Idegenforgalmi Hivatalnál jelentkezhetnek a csoportok, a Hivatal biztosítja a kért időpontra a buszt és az idegenvezetőt. Vasárnaponként rendszeresen indul a panoráma busz, ugyancsak a Kossuth térről, minden érdeklődő számára. Ukrán grafikai kiállítás Ukrán grafikai kiállítás nyílik vasárnap délelőtt lt órakor a Janus Pannonius Múzeum Káptalan utcai kiállító helyiségében. A kiállítás anyagából Podrin: Szerelés című alkotását mutatjuk be olvasóinknak. — A Mecsek Művészegyüttes tánc- és zenekara szeptember 18-án, szombaton este 6 órakor tartja évadnyitó társulati ülését. — Elköltözött új telephelyére a Tejipari Vállalat központja és csütörtöktől kezdve a Tüzér utcában működik. Ifjúsági szórakozóhely lesz a Pannónia Táncestek, szellemi vetélkedők -r- Fórumot kapnak az öntevékeny tánczenekarok Az ifjúsági szövetség kérésére az elmúlt esztendőben a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletet adott ki. melynek értelmében a megyei székhelyeken és nagyobb községekben szeszmentes ifjúsági szórakozóhelyeiket jelöltek ki a vendéglátóipari egységek közül. E rendelet értelmében Pécsett a Hullám Éttermet és a felújított Tavasz cukrászdát bocsátották a fiatalok rendelkezésére. Mindkét vendéglátóipar! egység állandó elleggel, szeszmentes ifjúsági szórakozóhelyként működött. A kezdeményezés nem járt sikerrel. Sem a Hullám, sem a Tavasz nem vált a fiatalok kedvelt szórakozóhelyévé. Maguk a helyiségek sem voltak alkalmasak erre: mindkettő fekvése kedvezőtlen, távol vannak a városközponttól, ugyanakkor a felszerelés és bútorzat is alatta marad a kívánalmaknak. A városi KISZ-bizottság most hosszas tárgyalások után új ifjúsági szórakozóhelyet kapott: szeptember végétől a Pannónia Szálló emeleti nagyterme, a volt Pannónia-bár helyisege hetenként két alkalommal a fiatalok rendelkezésére áll. Ugyanakkor részben a Hullám Étterem és Tavasz presszó is megtartja ifjúsági jellegét, hetenként egyszer ugyanis ezek az egységek is szeszmentes napot tartanak. A Pannónia a kijelölt napokon. egyelőre csütörtökön és szombatom, a város központi ifjúsági klubjaként üzemel majd. A klub az egyetemi hallgatók, középiskolai tanulók és munkásfiatalok közül vegyesen toborozza tagjait. Élén a tagok által választott vezetőség áll. Az előzetes felmérések alapján 4— 500 fiatal részvételére számítanak. Elkészült a klub első féléves munkaterve. Eszerint a klub délután 5 órától este 10- ig üzemel. A szombati napokon táncos összejöveteleket tartanak, csütörtökön pedig változatos ismeretterjesztő és szórakoztató műsort biztosítanak. A tervek szerint már október hónapban megkezdődik a város ifjúsági tánczenekarainak nyilvános vetélkedője. A Pécsi Nemzeti Színház fiatal művészeinek részvételével rendszeressé teszik a fiatal művészek sanzon- és szavalóestjeit. A művészeti gimnázium tanulóinak részvételével képzőművészeti vitasorozatot szerveznek, melyeket a tanulók műveinek klubkiállításával kapcsolnak egybe. Fellép a Pannónia-klúbban a Doktor Sándor Művelődési Ház társastánc-együttese, valamint a különböző művelődési házakban dolgozó ifjúsági klubok legjobbjai. Az új ifjúsági klub felett a Nádor Szálló KlSZ-szerve- zete védnökséget vállalt A felszolgálók minden alkalommal fiatalok lesznek. A borravaló-rendszert száműzik. A Nádor Szálló vezetőségével kötött szerződés érteinkében a kötelező fogyasztás 10 forint, ennek ellenében sört, hűsítő italokat, valamint különböző ételeket kaphatnak a fiatalok. Az új ifjúsági szórakozóhely a tervek szerint szeptember utolsó szombatján nyitja meg kapuit. Bolpzffia! 'elveszne!! A Pécsi Fémipari Vállalat autószerelő, karosszérialakatos, általános és szerkezeti lakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint lakatos munkára betanított segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. alatt. 493S4 * Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Timár u. 23. férfi és női segédmunkásokat felvesz. 49294 •k A Pécsi Közti ti Üzemi Vállalat kubikosokat alkalmaz Székelysza- bar, Szigetvár és pécsi munkahelyein. Közölj lakhelyű dolgozókat naponta hazaszállítja a válla, lat, míg a távollakók részére munkásszállást és étkezést biztosít. Bérezés teljesítménybérben plusz 15 százalék idénvpótlík. Lehetőséghez mérten téli hónapokban is munkalehetőséget biztosít. Jelentkezni lehet: Pécs. Köztársaság tér 5. munkaügyi osztály Pécs Garay u. 37. (építésvezetőség) és Szigetvár. Szabadság u. 43. (építésvezetőség). Felvétel »»setén útiköltséget térít a vállalat. 103076 * Az f?M Beton elem gyártó Válla lat Pécsi Betonárugyára komlói üzemébe építőipari munkára férfi segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés a komlói üzemben. — Komló-Kenderföld. 102073 HÍREK SZEPTEMBER Zsófia napja. 17 A Nap kél: 5.23, nyugszik: 17.53 órakor. A Hold kél: 21.05, PÉNTEK nyugszik: 12.25 órakor. I latvan éve, 1905. szeptember 17-én született T* Újpesten Húrnál László, a magyar ifjúmunkásmozgalom katonája, a spanyol szabadság- harc hőse. Szocialista szellemű nevelést kapott. Apja szervezett munkás, anyja a proletárdiktatúra bukása után egy esztendeig a zalaegerszegi intemálótábor poklát szenvedte, ő maga a cipőfelsőrész-készítést, később a szerszámlakatos szakmát tanulta. Sportolt a Munkás Testedzőknél, megtanult eszperantóul is. 1929. augusztusában nagy élménye volt, részvétele a nürnbergi ^ nemzetközi munkás sporttalálkozón. Amikor 1929 őszén a váci fegyház- ban meggyilkolták Lőwy Sándort, ő búcsúztatta a váci temetőben. Első mondatai közben detektívek ragadták meg és több társával együtt őrizetbe vették. Börtönbüntetése után tovább harcolt. Küldöttként vett részt a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség Ausztriában megtartott II. kongresszusán, majd a Szovjetunióba került pártiskolára. Illegálisan hazatért, s folytatta a küzdelmet. 1936-ban az elsők között volt, akik fegyvert ragadtak a spanyol nép szabadságának védelmére. A Nemzetközi Brigád harcosaként halt hősi halált. A televízió műsora 8.20: lskola-tv. Angol nyelv a középiskola II. oszt. számára. Walter és Connie a farmon (ism.). 9.30: Győzelem a K 2-n. Magyarul beszélő nyugatnémet dokumentumfilm (ismétlés). 10.55: Sandy, a nemeslelkű cowboy. Csehszlovák filmparódia (ism.). 11.40: Telesport (ism.). 11.55: A jövő hét műsora. 17.10: Fizika a középiskola II- oszt. számára. Minden mozog (ism.). — 17.40: Angol nyelv (ism.). — 18.10: Az Iskola-tv postája.— Műsorkalauz pedagógusoknak. — Az Ország-Világjárók Baráti Köre vezetősége értesíti az utazókat, akik a pécsi IBUSZ által szervezett, szeptember 23-án induló ötnapos jugoszláviai utazáson vesznek részt, hogy részükre ma este 7 órai kezdettel a Ságvári Művelődési Házban Vasvári Ferenc elvtárs. a Dunántúli Napló főszerkesztője jugoszláviai útjáról élménybeszámolót tart. Minden érdeklődőt szívesen látnak. — Ezerkétszúz forint pénzbírsággal és az 1. számú ellenőrző lap egy évre való bevonásával büntette Bencze Béla bükkősdi lakost a Pécs városi és Járási Rendőrkapitányság, mert gépkocsiját ittasan vezette. — A három kis gida című mesejátékkal kezdi az idei színházi évadot a Bóbita Bábegyüttes. A bemutatóra 19-én, délelőtt 10 órakor kerül sor a Doktor Sándor Művelődési Házban. — Rövidesen megszűnnek a tejszállítási zavarok című cikkünkben tévesen közöltük a tejszálli- tással foglalkozó vállalat nevét. A tejszállításokat az Élelmiszeripari Szállítási Vállalat dolgozói végzik. — 41 bentlakásos, új elsős kezdte meg tanulmányait Pécsett a Barapya megyei Ápoló nőképzőben. A szülésznőképző iskolán az idén nem indult első évfolyam. — Érdy Győző festőművész kiállítását szombaton délután 5 órakor nyitják meg az új- meszesi bányászszálló nagytermében. — Az OSZK 1965 /«6. könnyűzenei továbbképző tanfolyamára minden tanszakra a Irisegítő- és állandó működési engedéllyel rendelkező zenészek részére beiratkozást szeptember 25-lg fogadunk el hivatalos helyiségünkben. Pécs, Rákóczi út 68. Telefon: 41-43. (x) — Lovasbemutatót tartanak szeptember 19-én Monyoród községben a szederkényi sportkör és MHS-szervezet közös rendezésében. — A Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezet értesíti tagjait, hogy szeptember 17-én, pénteken du. 4 órakor a barackfák ő'zi metszéséről bemutatót tart. Gyülekezés a rácvárosi iskolánál. A bemutatót vezeti: Schmelcz-r László gyümölcskertész. (x) — A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat értesíti az ügyfeleit, hogy á vállalat PÉCSI INGATLANKEZELŐ vállalat anyagbeszerzés feliratú bélyegzője elveszett, ennek felhasználásával semmiféle anyagkiadás nem eszközölhető A bélyegző érvénytelen. <x) — Halálos végű baleset történt csütörtökön hajnalban Berkeid és Pereked között. Simonfi Sándor, a pécsváradi gépállomás dolgozója, ittasan vezette Dutra-traktorát és az útról a három méterrel lejjebb fekvő rétbe fordult. A traktor ráesett Simonfi Sándorra, aki a helyszínen meghalt. — Áramszünet lesz szeptember 2—30-ig 7—17 óráig hélózatátépítés miatt Postavölgy és Reménypuszta területén. — 17-én 7—16 óráig a Fekete Gyémánt tér és a környező épületekben. — Közöljük fogyasztóinkkal, hogy szeptember 19-én, vasárnap reggel 7—10 óráig az alábbi helyeken építési munkák miatt áramszünetet tartunk: Komló Kökönyös imretelep, Dá- vidföld, Mecsekj ánosi, Újtelep és Bajcsy Zsilinszky utcában (DÉ- DASZ, Komló). — A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat komlói üzemvezetősége értesíti fogyasztóit, hogy szeptember zO. és 21- én 7—16 óráig karbantartási munkák miatt az alábbi helyeken áramszünetet tart: Kossuth Lajos u. l-töl a 47. számig. Dózsa Gy. utca, Kiss János u., Bem utca a vasútállomástól a Kossuth térig. Befejezéshez közeledik megyénkben a segélyezési akció Az árvíz által okozott ingó- károk felmérése, a segélykérelmek elbírálása augusztusban a megye egész területén befejeződött. A társadalmi bizottságok döntése alapján kiutalt segélyösszegek kézbesítése is megtörtént. A Vöröskereszt országos központja által kiadott irányelvek alapján szeptember elején megkezdődött a segélyezés második szakasza: az ingatlankárokkal kapcsolatos segélyek odaítélése. Az ingatlankárokat ért segélyek felső határát a kár nagyságának 50 százalékában jelölték meg. A kiutalható pénzsegély maximális összege 50 ezer forint. A helyi társadalmi bizottságok olyan károsultak esetében, akik az elmúlt árvíz alkalmával is kárt szenvedtek, s ebből eredően még adósságaik vannak, továbbá azoknál, akik nehéz szociális körülményeik között élnek, kivételt tehetnek. Mohács város segélyezési bizottságához 537 segélykérelem érkezett be. Ez a szám jóval nagyobb az ár elvonulása után közvetlenül kiadott kárjelentésnél, ami abból adódott, hogy sok épület jóval a víz visszahúzódása utón rok kant meg. Mohácson éppen a legöregebb lakóépületek kerültek víz alá, s így már a kisebb belvizek is jelentős károkat okoztak. A segélyezési bizottság az 537 kérelmező részére 11 millió 243 ezer forintot utalt ki. A járás árvíz sújtotta községeiben ugyancsak befejeződött a kérelmeik összegyűjtése. Nem végleges adatok szerint a segélyösszeg hatrr,:i1'/' Ft. A Mohács városi és járási társadalmi bizottságok javaslatai felett a megyei segélyezési bizottság szombat délelőtti ülésén «iont véglegesen. l Jüaitliexm fa a íztái' A Bem utcában nyílt meg a város legfiatalabb kulturális kincsestára, az útleírások és sportkönyvek kölcsön- könyvtára A két hó napja működő könyvkölcsönző már is népes olvasótáborral dicsekedhet, öregek és fiatalok egyaránt sűrű látogatói. A könyvtár kívánságfüzetében érdekes bejegyzéseket olvashatunk: „Szeretném, ha a súlyemelésről, annak módszertanáról, egészségügyi hatásáról több könyvet lehetne találni.” A komoly érdeklődést tanúsító sorok után az izgalmakra szom jas diák kívánságát olvashatjuk: „öröm mel venném, ha a kölcsönkönyvek között Delfin és bűnügyi könyvek is kölcsönözhetők lennének ...” Matthews; Életem a labdarúgás című önéletrajz, valamint Szepesi: Gól, gól, gól! című sportkönyve kétségtelenül a labdarúgó rajongók javára billenti a népszerű könyvek mérlegét, azonban egyre sűrűbben bukkan fel a judo és az atlétika neve. A foci után ezek viszik el a pálmát. Molnár Gábor: Kalandozások a brazíliai őserdőben című köny ve verhetetlen az útleírásokat kedvelők kartonjain. A fiatal könyvtár máris kinőtte könyv állományát és közeljövőben több száz könyves erősítést kap. A megjelenő új könyveket szintén folyamatosan megkapják, így állandón bővül, frissül a város egyre népszerűbbé váló kiskönyvtára.