Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
065. AUGUSZTUS K napló 7 Egy új szolgáltatási forma sikere Szerződés háztartási gépek javítására Kedvező díjtételek - Rendszeres karbantartás a tulajdonos lakásán (x) Embertömeg tolong az utcáikon, a boltokban, sietnek egyik üzletből a másikba, izgatottan cserélik ki tapasztalataikat, valami szokatlan nyugtalanság vesz erőt az embereiken ez a szezon végi nagy árleszállítás, a Nyári Vásár. (x) Amilyen öröm a háztartási gép, olyan bosszantó, ha meghibásodik. Egy-egy javítás számlája olykor több száz forint. Ez váratlan és nemegyszer zavart okozó kiadás. Fokozza a kellemetlenséget a géppel kapcsolatos ki-beszállítás kényelmetlensége, a javítási határidő elhúzódása, ami a csúcsidőben szinte elkerülhetetlen. E probléma megoldására két évvel ezelőtt új szolgáltatási formával próbálkoztak a Bm. Villamosipari és Gépjavító Kisipari Szövetkezetben. Bevezették a háztartási gépek szerződéses javítását. Az országban elsőként beindított, s mindezidáig egyedül álló szolgáltatással a szövetkezet megteremtette a háztartási gépek javításának legkulturáltabb, és a tulajdonosok számára legkényelmesebb módját Ugyanis aki háztartási gépére szerződést köt a szövetkezettel, havonkénti díj ellenében minden javítási gondtól megszabadul. Bármilyen alkatrészcserére, vagy akár motortekercselésre legyen szükség. A háztartási gépet a szövetkezet műhelyében, illetve e tulajdonos lakásán rendszeresen műszakilag megvizsgálják és karbantartják. A gépet javítása, illetve karbantartásakor a szerviz háztól házig szállítja^ A rendszeres karbantartással megszüntetik a gyakori üzemzavart és megrongálódást. Egyidejűleg érintésvédelmi szempontból is megvizsgálják a gép üzemelését. A szövetkezet az új szol- gátatással hármas célt tűzött ki. 1. Leveszi a javítás gondját a készülék tulajdonosáróL 2. Biztosítja a használó testi épségét. 3. Szakszerű és rendszeres javítással megnöveld a háztartási gép élettartamát. Szerződés az alábbi gépekre köthető: Mosógép, centrifuga, porszívó, padlókefélő, villany- tűzhely, villanyboyler. Javítási díjak: 1 gép után havi 14.— Ft. 2 gép után havi 26.— Ft. 3 gép után havi 36.— Ft. 4 gép után havi 44.— Ft. Minden további gép darabonként havi 8.— Ft A havi díjtételt úgy állapították meg, hogy a több géppel rendelkezőknek minél előnyösebb legyen, hiszen náluk merül fel a legtöbb javítási gond. A szövetkezet az első két évet kísérleti időszaknak tekintette. Ezért csupán néhány száz gépre szerződött la Miután a lakosság érdeklődése egyre jobban fokozódik a szerződéses javítás iránt, ősztől kezdve jelentékenyen megnöveljük a szerződések számát, A Bm. Villamosipari és Gépjavító Szövetkezet mint profiljában a vidék legnagyobb javító szövetkezete, tovább keresi az újszerű szolgáltatási formákat Törekvése a javítószolgálat minőségi fejlesztésével a lakossági igényeket gyorsan, kulturáltan és megbízhatóan kielégítem. Mindennemű felvilágosítást Pécs, Heim Pál utca 5 (telefon: 15-23) szám alatti villamos-szerviz készségesen megad. K. I. Belvárosi Ruházati Bolt Az eladónő fáradtan hajlik a pult fölé, egyszerre több irányból röpködnek felé kívánságok: — Azt a sárga fürdőruhát kérem! — Mennyibe kerül a frottírköpeny? — Mutasson, kérem férfi- fündőtrikót! S az eladónő a 10-es Ruházati Boltban, a Belvárosiban módszeresen adogatja a kórt holmikat, nem kapkod, nem ideges. Egy hölgynek két frottírköpenyt és egy fekete divatos bánion fürdőruhát csomagol be. — Ez összesen 660 Ft lett volna árleszállítás előtt, most 420 Ft. A három darabon ösz- szesen 240 forintot takarított meg a vevő. A női készruha osztályon színes préger kartonruhát próbál egy fiatal lány. — Ezt megveszem, nagyon csinos. Eredeti ára 150 forint volt, most 60 forintért megkapom. A leértékelésbe beleesik az öszes női és bakfis készruha, karton, selyem, préger, szaténkarton ruhák. A férfi vászon öltönyök, vászonnadrágok, shortok is beletartoznak a nyári árleszállításba. Férfi szandálok 70 forintért már kaphatók. Az összes nyári női cipő, szandálok árát 30—60 százalékkal csökkentették, férfi pamutzokni 14 forintért kapható. Ifjúsági Áruház Az Ifjúsági Aruház kirakatában a kirakott áruk mellett feltüntették, a régi és az új árat is. A pultok felett a polcokon mindenütt fehér papíron nagy piros betűk hirdetik: Nyári Vásár, 30—60%. A tolongás itt is, mint mindenütt nagy, a különbség csupán az, hogy itt többségben van a fiatalabb korosztály, 6—16 évesig. Az árleszállítás őket is érdekli, hisz a lányka kartonruha például, amely a Nyári Vásár előtt 50 forint volt, most 20 forintért kapható, az ingkabátos fiúöltönyök régi ára 106 forint, új ára 74 forint. Aranyos kis csíkos szoknyát vesz egy fiatal mama 6 év körüli kislányának. Régi ára 50 forint volt, most 20 forint. Camping garnitúra fiúknak 45 forintért kapható. Nagy- mennyiségű fiúszandál érkezett 31—38-as nagyságban 50 —60 forintért. Hattyú Méteráruból* A Hattyú Méteráruboltban (Kossuth Lajos u. 45.) Stark Tibor üzletvezetőtől érdeklődtem a Nyári Vásár hatásáról, eredményeiről: — A Nyári Vásár augusztus 1-től tart, és napi átlag 300 000 forint bevételünk van. Mi ezért tartjuk eredményesnek. A vevő szempontjából meg azért hasznos, mert sokkal olcsóbban kap meg mindent. Van, amit féláron, van, amit még olcsóbban. Nem divatjamúlt árukat értékeltek le, divatos, modern dolgokat árusítunk, s mindezt az anyagfelhalmozódás elkerülésére rendeztük, még nyár van, még érdemes nyári holmikat vásárolni. S nem kell attól félni, hogy az első napokban elfogy minden, hisz állandóan utánpótlást kapunk a Nagykereskedelmi Vállalattól. Fehér, kézzelfestett nylonanyagot nézeget egy fiatal, barna lány, vele két sokszoknyás, fejkendős néni. A lányt Spengler Máriának hívják és Hásságyról jöttek be menyasszonyi ruháravalót venni. — Mikor lesz az esküvő? — Szeptember 25-én. — Milyen lesz a ruhája? — Hosszú ruhát szeretnék ebből a leértékelt nylonból, 150 forint volt eddig az ára, most 60 forintért megkapom. Igen, különféle, mintás, sima, kézzelfestett nylonokat is olcsóbban lehet vásárolni. Különböző színű balkmamya gokat — zöld, sárga, ciklámen színű, kék — kapható 30—60 százalék árengedménnyel. Szép selymeket vár az üzlet 22—25 forintos árban. Különféle tarka, sima, csíkos, pety- tyes, nagyvirágos és aprómintás, világos és sötétebb színű kartonokat, szaténkartonokat értékelnek le. Földes Mihály: Veszélyes élet A Tanácsköztársaság bukása után a vöröskatonák nem kis számban. — ha más eszközökkel is — tovább folytatták a harcot a munkásság forradalmáért. A kitűnő József Attila- díjas iró ennek a harcnak néhány hősét mutatja be megkapó drámai erővel, élmény- szerű érzékletességgel. A regény egy darab történelem: néhány jellegzetes színfolt arról a szégyenletes időről, amikor Peidl rövidéletű „szakszervezeti kormányát” előbb Friedrich önkényuralma maid Horthy „rendcsinálása” váltotta fel, és különítményes tisztek, rendörpribékek. valamint különféle terror sták „avatott” közreműködésév el dúlt az ellenforradalom. De hiába vetette börtönbe, internálta, kínozta és gyilkosa a munkásság legjobbjait a törvényesített fehérterror, a „veszélyes élet” nem rettentette meg azokat, akik életük kockáztatásával terjesztették az ellenállásra biztató röpira- tokat, és külföldi összeköttetéseik útján tájékoztatták a világ közvéleményét az itt művelt gyalázatosságokról. Annak a kis csoportnak tagjai közül, akikről Földes Mihály megemlékezik, csak ke- vesen élték túl az ellenük intézményesített embertelenségeket. Akik mártíriumot szenvedtek, a forradalom jövőjébe vetett tántoríthatatlan hittel mentek a halálba Akik pedig életben maradtak, azok most már miattuk és helyettük is folytatták a harcot, s e2 a harc a könyv utolsó lapjain még nem ér véget. A „Veszélyes élet’ nemcsak hiteles krónikája névtelen hősök dicsőségének. hanem izig-vérig írói eszközökkel megírt izgalmas mű, méltán számíthat az olvasók széles rétegeinek érdeklődésére. A szöveghű illusztrációkat Simányi Emőke készítette. (Kossuth KönyvkiM adó, 1965.) U«! K. L. Az embertömeg nyüzsög az utcákon, boltokban, sietnek egyik üzletből a másikba, valami különös nyugtalanság vett erőt az. embereken — ez a szezonvégi nagy leértékelés a Nyári Vásár. Darányi Mariann DUNÁNTÚLI napló sz MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32,15-33, 21-60 , 26-22, 60-11. — Belpolitikai rovat: S1-6S. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-33 , 21-60, 26-22, 60-11 Pécsi Szikra Nyomda, Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. szám. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hőnapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. 4 i Nyári vásár 1965!