Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
1965. AUGUSZTUS 8. napló 5 A saigoni kormány kétnapos titkos ülést tartott Jelentések Johnson és Quaison Sackey megbeszéléséről Johnson elnök, mint már jelentettük, pénteken este negyedórás megbeszélést folytatott Alex Quaison-Sackey gha- nai külügyminiszterrel, az ENSZ-közgyűlés mostani elnökével, aki Nkrumah elnök személyes üzenetét vitte számára. Az elmúlt napokban tudvalévőleg Ghana londoni főmegbízottja Hanoiban járt Quaison-Sackeynek Johnson elnökkel folytatott megbeszélése is a vietnami problémával volt kapcsolatos. Sem Nkrumah elnök üzenetének szövegét, sem a megbeszélés részleteit Washingtonban még nem hozták nyilvánosságra — legalábbis addig nem közlik, amíg Johson meg nem szöve- gezi válaszüzenetét Nkrumah aggodalma Moyers, a Fehér Ház sajtófőnöke újságírók eiőtt csak arról nyilatkozott, hogy Nkrumah elnök, aki a jövőben esetleg eleget tesz Ho Si Minh meghívásának és Hanoiba látogat — nyilvánvalóan szintén a vietnami probléma tárgyalásos rendezését célzó megbeszélésekre —, aggodalmának adott hangot amiatt, hogy tartózkodása alatt a VDK fővárosát amerikai bombatámadás éri. Moyers szerint Johnson arról tájékoztatta Quai- son-Sackeyt, hogy „az az aggodalom szükségtelen, mert Hanoi ellen amerikai katonai akció nincs folyamatban, a városra még egyetlen bomba sem hullott”. Moyers nyilatkozatából kitűnik, hogy Johnson elnök a vietnami ellenségeskedések amerikai részről történő megszüntetésére semmiféle ígéretet nem tett, s kitartott az ismert amerikai tétel mellett, hogy a háború oka az „északról jövő agresszió”. A Reuter iroda a Johnson —Quaison-Sackey találkozó után washingtoni hivatalos személyekre hivatkozva közölte: Nkrumah elnök levelében az amerikai kormány, úgymond, „nem látja a békéhez vezető ígéretes utat”. — Idézett körök hozzáfűzték, hogy a ghanai államfő levele személyes jellegű volt, s nem közvetített semmiféle üzenetet Hanoiból. Az AP tudósítóba szerint Nkrumah levelében mindazonáltal megragadta az alkalmat, hogy az amerikai kormányt a békés rendezésre sürgesse. Ezt Washington nem fogadta lelkesedéssel, minthogy Nkrumah a közelmúltban is bírálta a Vietnamban végrehajtott amerikai akciókat, sürgette az Észak-Vietnam elleni bombatámadások megszüntetését. Az AP szerint Ho Si Minh elnöknek előzőleg Nkru- mah-hoz intézett levele a korábbi tárgyalási felláieleket tartalmazta, tehát azt, amit a dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front jelölt ki. Az AFP washingtoni tudósítója illetékes amerikai körökre hivatkozva arról adott jelentést, hogy az Egyesült Ada- mok tovább folytatja a délvietnami harci tevékenységet, és ezzel párhuzamosan folytatja Észak-Vietnam bombázását. Tanácskozás az ENSZ-ben Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-küldöttségének új vezetője — mint már jelentettük —, pénteken rövid időre New Yorkba repült és Vietnamról megbeszélést folytatott a Biztonsági Tanács hat választott, nem állandó tagjának képviselőjével. A megbeszélésre Malaysia ENSZ delegátusának szálláshelyén, a malaysiai küldött hivatalos kérésére került sor, s azt később „kizárólag puhatolózó jellegűnek” minősítették. Később Goldberg azt nyilatkozta, hogy kormánya a vietnami válság ügyében a Biztonsági Tanács tagjainak együttműködését kéri abból a célból, „hogy a kérdés a harctérről a tárgyaló asztalra kerüljön”. Mint az AP írja, az ENSZ diplomáciai körei szerint a Biztonsági Tanácstagjainak az a véleményük, hogy az Egyesült Államok a BT- hez való fordulással propaganda célokat követ. Goldberg ezt természetesen tagadta. Hazarendelték Nguyen Khant A saigoni kormány kétnapos, titkos ülést tartott a hegyvidéki Dalaiban. Nguyen Cao Ky miniszterelnök számos bejelentést tett, vázolta kormányának eddigi működését, s további takarékossági intézkedéseket helyezett kilátásba: „a népnek újabb áldozatokat kell vállalnia” — mondta. Ky szombati sajtóértekezletén a dlöntéseket ismertetve közölte: a katonakormány megfosztotta „utazó nagyköveti” tisztségétől és vezérőrnagyi rangjától Nguyen Khanh-t, a bukott diktátort, s hazarendelte New Yorkból, hogy válaszoljon az általa állítólag eltulajdonított közpénzek ügyében feltett kérdésekre. Nyílt kérdés, vajon megjelenik-e Khanh a vizsgálaton. A saigoni közlés szerint rajta kívül elbocsátottak a hadseregből és hazarendelték a most Tokióban élő Do Cao Tri vezérőrnagyot, a második dél-vietnami hadtest volt parancsnokát, akit eltávolítása után szintén „utazó nagykövetté” nevezték ki. Néhány más magasrangú tiszt ellen is fegyelmi büntetést, illetve vizsgálatot jelentettek be Saigonban, Harcolt, zendülés, háború- ellenes tüntetések Az AP jelentése szerint a dél-vietnami partizánok pénteken este támadást indítottak a Da Nang-i támaszponttól 320 kilométernyire délnyugatra fekvő Dai Loc helyőrsége ellen. A partizánok aknatűzzel folytatták a támadást szombaton a hajnali órákban is. A dél-vietnami Felszabadítás hírügynökség jelentése szerint a saigoni kormány csapatok egyik alakulatánál nemrég zendülés tört Ki Ky Son faluban. A partizánok egyik támadása után amerikai repülőgépeket irányítottak a helység fölé, amelyek körültekintés nélkül bombázták és gépfegyverezték a vidéket, s így történt, hogy a légitáma- madás következtéből a délvietnami hadsereg 72 katonája meghalt, 18 pedig megsebesült. Az amerikai pilóták akciója felbőszítette a kormánykatonákat. Egy dél-vietnami őrmester agyonlőtt egy amerikai tisztet, s kát másik amerikai katonatiszt is alig alig menekült meg a dél-vietnamiak dühétől. Ezután a helyi katonaság, a megölt vagy megsebesült bajtársak családtagjaival együtt, a Ky Son-i közigazgatási szervek irodáihoz vonult és haragosan tüntetett az amerikaiak ellen — írja a hírügynökség. A kaliforniai Emeryville városban pénteken rendőrök lepték el a vasútállomást — jelenti a Reuter iroda. — A pályaudvaron katonavonat haladt át a közeli Qkiand felé, hogy a katonákat ott behajózzák egy Dél-Vietnamba induló hajóra. A szerelvényt azonban 300 tüntető feltartóztatta. A vietnami háború ellen tiltakozó jelszavakkal felsorakoztak egy sorompónál és el akarták lepni a síneket, hogy megállítsák a vonatot. Amikor a mozdony feltűnt a láthatáron, a kivezényelt rendőrség vissza szorította a tömeget. Ugyanitt előző nap is hasonló tiltakozó megmozdulás volt. Pénteken este az Ohió állambeli Wright-Patterson légitámaszpont kapujához is tüntetők vonultak. Száztizenöt ember, „Békét Vietnamban!” feliratú táblákkal 100 méternyire megközelítette a stratégiai légiparancsnokság B—52- es óriásbombázóit. Dél-Korea 15 ezer katonát küld Vietnamba? A dél-koreai nemzetgyűlés hadügyi bizottsága szombaton jóváhagyta a kormánynak azt az előterjesztését, hogy 15 ezer főnyi, harcos-hadosztályt küld Dél-Vietnamba. Ezt az amerikai kormány követelte Szöultól, s mint korábbi jelentések beszámoltak róla, megígérte, hogy cserébe felszerel öt, teljes dél-koreai hadosztályt. A szöuli kormány eddig 2500 katonával járult hozzá az amerikaiak dél-vietnami háborújához. Az újabb 15 ezer ágyűtöltelék kiküldését még a parlament teljes ülésének is jóvá kell hagynia. A plenáris ülésre valószínűleg a jövő héten kerül sor. Külön engedéllyel lehet belépni az USA külügyminisztériumába Washington: Hétfőtől kezdve az amerikai külügyminisztérium épületébe csak külön engedéllyel lehet belépni. Ez az első eset, békeidőben, hogy a külügyminisztérium épületét elzárják a nyilvánosság elől. A határozatot a sajtóhivatal vezetője szerint biztonsági okokból hozták. A külföldi diplomatákat ezentúl a külügyminisztérium személyzete kíséri látogatásaikon. Az új biztonsági intézkedések költsége évente mintegy 260 000 dollár. Walter Ulbricht interjúja Berlin: Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke külpolitikai kérdésekről nyilatkozott a Blitz című indiai lap munkatársának. Főként a vietnami kérdéssel foglalkozott és hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság teljes szolidaritással áll a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadí- tási Front és a Vietnami Demokratikus Köztársaság mellett, amelyekhez testvéri kötelékek fűzik. Ulbricht az interjúban hang súlyozta, hogy a nyugatnémet imperialistáknak, akik a rejtett háború politikáját folytatják, szükségük van arra, hogy az egész világon politikai válságok és imperialista agressziók következzenek be. Adatokat sorolt fel arról, hogy a nyugatnémet kormány az amerikaiak bűnös vietnami háborúját is támogatja. A többi között kiemelte, hogy Bonn eddig kétszázmillió márka anyagi támogatást nyújtott a saigoni bábkormánynak. A béke veszélyben forog, mert a nyugatnémet imperialisták revansra vágynak a második világháborúban szenvedett vereségükért. E veszély láttán nő az NDK felelőssége a béke biztosításáért. Mindent el kell követnünk, hogy soha többé ne induljon ki háború német területről. Nyugat-Berlinről szólva Ulbricht kijelentette, okvetlen szükséges, hogy a város helyzetét normalizálják. A Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozata A lottó rendkívüli jutalomsorsolásának nyereményei Peking: A Kínai Népköztársaság kormánya szombaton nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok kormányát azért, hogy újabb erőket küld Dél-Vietnamba és meggyorsítja a vietnami agresszív háború kiterjedését. Nyilatkozatában a kínai kormány hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja a testvéri vietnami nép jogos álláspontját. A kínai kormánynyilatkozat hivatkozik ezzel kapcsolatban a Dél-Vietnami Felszabadítást Front és a Vietnami Demokratikus Köztársaság korábbi nyilatkozataira, amelyek megerősítik az egész vietnami népnek azt az elszántságát, hogy a végső győzelemig harcol az amerikai agresszorok ellen. Befejezésül a kínai kormány az egész kínai nép nevében biztosítja teljes támogatásáról és segítségéről a vietnami népet. * Prága: Hasonló értelmű nyilatkozatot adott ki a csehszlovák kormány is. Nyilatkozatában a csehszlovák kormány ugyancsak elítéli az Egyesült Államok vietnami agresszióját és hangsúlyozza, hogy maradéktalanul támogatja a Vietnam' De mokratikus Köztársaság kormányának augusztus 2-i nyilat kozatában kifejtett álláspontját. valamint ez év április 8-i javaslatait, amelyek '■sszerü alapot szolgáltatnak a vietnami probléma békés rendezésének, A csehszlovák kormány — hangzik a nyilatkozat — a Dél-Vietnami Nemzeti F*vza- badítási Frontot tekin< lél- vietnami nép egyetlen tényleges képviselőjének. Baranya vezet a pontversenyben Remek 1500-as verseny a vidékbajnokságokon A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szombaton tartotta a lottó rendkívüli jutalomsorsolását, amelyen a július 31. játékhét szelvényei között összesen ezer tárgynyereményt sorsoltak ki. A húzást ezúttal két részletben bonyolították le. Délutánig *92 nyereményt húztak ki. Az 1965. évi augusztus 7-én megtartott lottó rendkívüli tárgynyereménysorsolásáról gyorslista, amelyen a 31. játékhét szelvényei vettek részt. I. RÉSZ: 145 281 zsebrádió 164 366 zsebrádió 168 877 tengeri út 5 301 669 tengeri út 5 546 057 zsebrádió 6 606 499 zsebrádió 6 611 140 zsebrádió 6 680 186 zsebrádió 6 690 279 tengeri út 6 719 025 tengeri út 6 756 291 tengeri út 6 951 420 tengeri út 6 959 816 tengeri út 6 971 363 zsebrádió 6 984 806 tengeri út 6 995 603 tengeri út 7 024 607 tengeri út 7 031 338 zsebrádió 7 047 089 tengeri út H. RÉSZ: 2000 forintos vásárlási utalványt nyertek: 099 473 106 329 107 312 112 444 116 136 142 218 168 974 181 653 5 513 104 5 524 470 5 536 182 6 767 229 6 785 754 6 787 391 6 797 961 6 815 991 6 842 435 6 844 814 6 859 096 6 859 157 6 867 439 6 900 183 5 542 316 6 612 789 6 619 403 6 622 737 6 624 994 6 652 518 6 664 072 6 681 978 6 682 337 6 683 995 6 693 685 6 905 221 6 911 682 6 915 068 6 919 762 6 929 317 6 933 670 6 941 219 6 959 734 6 969 376 6 983 579 7 010 118 6 703 603 6 706 740 6 714 313 6 715 613 6 716 416 6 726 808 6 733 389 6 743 098 6 743 122 6 745 118 6 753 750 7 012 547 7 041 420 7 044 872 7 071 957 7 087 421 7 089 905 7 319 299 7 323 450 7 334 679 7 524 325 A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szelvény fogadási szelvényrészót augusztus 28-ig kell eljuttatnia a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Budapest, V., Nádor u. 15.). A férfi gerelyvetés idei vidékbajnoka, Lukács János (66,82 méter) dobásának mérésekor. Szombaton délután meglehetősen gyér érdeklődés mellett rendezték meg a vasutasok kitűnően előkészített pályáin az országos vidék-bajnokságok első napi versenyeit. Amint az eredmények is mutatják, ez a színvonalas verseny nagyobb nézősereget érdemelt volna. Hiszen például 1500 m~en olyan nagyszerű versenyt vívtak a futók, amely az idei legjobb két magyar eredményt hozta. Jól szerepeltek a baranyai atléták, hiszen a pontversenyben vezetést szereztek Hajdú megye előtt. Atlétáink közül Köves Mária a 80 m-es gátfutásban, dr. Tóth Klára diszkoszvetésben. Lukács János gerelyhajításban és Mátis Géza 400 m-es síkfutásban szerzett vidékbajnoki címet. Különösen utóbbi eredménye dicséri a sportoló nagy akaraterejét, hiszen betegen is egyéni csúcsbe- állítással győzött. Gerelyhajításban egyébként a három első helyen Baranya atlétái végeztek, s ez a pécsi sport komoly erejét igazolja. Részletes eredmények: Férfiak: 100 m: i. Babos (Komárom) 10.8, 2. Raáb (Borsod) 11.0, 3. Sille (Komárom) 11.1. 400 m: 1. Mátis (Baranya) 48.9, 2. Takács (Heves) 49.4, 3. Kárpáti (Szolnok) 50.1. 1500 m: 1. Mecser (Nógrád) 3:43.8, 2. Kiss G. (Győr) 3:46.0, 3. Stoll (Borsod) 3:48.8, 4. Nagy L. (Hajdú) 3:49.2, 5. Garbacz (Baranya) 3:56.6, megyei csúcs! 10 000 m: 1. Fehér (Szabolcs) 30:10.8, 2. Tóth (Borsod) 30:16.6, 3. Kiss (Szabolcs) 30:39.2, ... 5. Velez (Baranya) 34:42.8. 200 m gát: 1. Viczei (Hajdú) 24.7, 2. Betlehem (Baranya) 25.0, 3. Nagy J. (Csöng rád) 25.6. 10 km gyaloglás; 1. Kiss A. (Komárom) 45:12.0, 2. Gőri (Hajdú) 47:09.0, 3. Novák (Csongrád) 48:13.4. Távol: 1. Oga- novszki (Komárom) 681, 2. Tatár (Hajdú) 680, 3. Medovárszky (Békés) 671. Rúd: 1. Bakó (Csongrád) 390, 2. Perlaki (Baranya) 380, ... 6. Kramaszta (Baranya) 340. Súly: 1. Nagy Zs. (Pest) 17.65, 2. Faragó (Borsod) 16.02, 3. Holub (Hajdú) 15.75. Gerely: 1. Lukács (Baranya) 66.82, 2. Gál (Baranya) 65.88, 3. Wéber (Baranya) 60.38. Nők: 100 m: l. Endrődi (Hajdú) 12.4. 2. Kovács (Borsod) 12.5, 3. Marosvári (Csongrád) 12.5. 400 m: 1. Szentelek! (Vas) 56.6, 2. Kalász (Békés) 59.6, 3. Sasvári (Vas) 3060, 4. Kulcsár (Baranya) 60.1, .... 6. Prohászka (Baranya) 60.5. 80 m gát: 1. Köves (Baranya) 11.8, 2. Császi (Szolnok) 11.9, 3. Hasznos (Szolnok) 12.2, ... 5. dr. Tóth (Baranya) 12.8. Magas: 1. Tóthné Géléi É (Csongrád) 158, 2. Lengyel ,Vas) 155, 3. Majomé (Bács) 152. Diszkosz: 1. dr. Tóth (Baranya) 41.70, 2. Szatmáriné (Bács) 39.98, 3. Latyák (Bács) 37,10, ... 6. Nikolausz (Baranya) 34.68. A pontverseny állása: 1. Baranya 54.5, 2. Hajdú 45 5, 3. Borsod 42.5, 4. Csongrád 36.0, 5. Komárom 31.0, 6. Szolnok 22 pont. A vidék atlétikai bajnokságok második napi versenyeire ma a Pécs—Tatabánya NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt kerül sor. Bp. Honvéd-Ferencváros 2:2 (0:0) A labdarúgó NB I. őszi második fordulójából szombaton két mérkőzést játszottak a Népstadionban, s mind a két találkozó a helyezések alapján rangadó volt. Bp, Honvéd-Ferencváros 2:2 (0:0). * A Népstadion második mérkőzésén: Vasas—MTK 1:0 (1:0). ragyogó fogsorüde száj, réggel. , , , , r 1 mtÍ \