Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-10 / 161. szám

»65. JÚLIUS 10. napló 3 A műszaki haladás tartalékai Rövidesen befejeződik az egyetemi városrész klinikai főépületének építése, már elkezd­ték az állványok lebontását. Ezzel egyidőben megkezdődött az egyetemi városrészhez tar­tozó más, kisebb épületek építése. Ä XV. vasutasnap előtt Rendkívüli felajánlások — Számos kitüntetés és jutalom Koszorúzás Mohácson A GYÁRTMÁNYFEJLESZ­TÉS gyorsaságának követel­ménye nem egységes mérce valamennyi iparágban. Más mércével kell mérnünk a mű­szeriparban vagy a gyógy­szeriparban, — amelyben a gyorsütemű technikai haladás következtében szinte naponta „elhalnak” és „születnek” gyártmányok, — mint pél­dául a textiliparban, vagy a kohászatban. Amíg itt például egy 2—3 éve gyártott műszer elavult terméknek számít, ad­dig a textiliparban vagy a kohászatban 10—15 év is el­telik egy-egy valóban új hasz­nálati értéket képviselő gyárt­mány megjelenéséig. A világpiacon ugyancsak a differenciált „elhalási”, illet­ve „születési” ütemnek meg­felelően alakulnak az árak. Az a jó kapacitás és gazda­ságfejlesztési program, amely akkor biztosítja a termékek piacon való megjelenését, amikor azok ára magas szín­vonalon van. Figyelembe véve, hogy az ipari termelésünknek mintegy harmada és egész kivitelünk­nek közel 40 százaléka gép­ipari termék, továbbá a gyárt­mányfejlődés üteme a gép­iparban gyors, elsősorban ezen a területen vegyük szemügyre a gyártmányfej­lesztés hatékonyságát. Beszél jenek előbb a számok. Üj gépipari termékek beve­zetésének főbb adatai: 1962 tény (db) Prototípus •/o-ában 1963 tény ( db) Prototípus %-ában 1964 tény ( db) Prototípus %-ában J óváhagyott proto­típusok 710 100 755 100 733 100 Nullsorozat 425 60 474 63 547 71 Sorozatgyártás 332 47 337 45 387 50 Hazánkban már hagyomány, hogy július második vasár­napján a vasút dolgozóit ün­nepeljük. Ebben az esztendő­ben tizenötödször emlékezünk meg ünnepélyes külsőségek közepette a vasutasok áldoza­tos, odaadó és fáradságos munkájáról. Több mint 1 millió for'nt jutalom Mint minden évben, az 1965. évi vasutasnapon is a jól vég­zett munka elismeréseként ki­tüntetéseket, jutalmakat adnak át a jó munkát végző vasutas dolgozóknak. Mint azt a MÁV Pécsi Igazgatóságán megtud­tuk. az idei vasutasnap alkal­mával 14 dolgozó részesül „Kiváló Vasutas”, 27 fő „Ér­demes Vasutas” kitüntetésben. Kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet 888 dolgozó kap, so- ronkívül 505 fő lép magasabb fizetési osztályba és a kiosz­tásra kerülő pénzjutalom egy­millió forint felett lesz. Meg­tudtuk azt is, hogy a pécsi igazgatóság dolgozói nemcsak ünnepléssel veszik ki részüket a vasutasnapi megemlékezé­sekből. hanem többszáz szol­gálati hely dolgozói tettek je­lent'" • vállalásokat a vasutas- nap aszteletére. A felajánlások élén a szocialista brigádok A megye vasutas szolgálati helyein dolgozó vasutasság vállalásai között elsősorban oly tételek szerepelnek, me­lyek az árvíveszély okozta szállítási hátralékok mielőbbi közvetlen vagy közvetett fel­számolását segítik elő. így például a gépesített pályames­teri szakasz Szentlőrinc állo­máson dolgozó egysége két ki­térőcserét egy nappal rövidebb határidő alatt végzett el. A pécsi fűtőház mozdonyjavító műhelye az időszakos vizsgá­latok megrövidítésére tett fel­ajánlásokat. Komáromi István és Bartalovics Béla javító bri­gádjai már a vasutasnap előtt teljesítették vállalásaikat, előb biek egy Diesel, utóbbiak egy gőzmozdony időszakos vizsgá­latát végezték el két, illetve egy nappal korábban. Pécs állomás forgalmi dol­gozói a minőségi munka meg­javítását tűzték ki célul. A személy- és tehervonati menet rendszerűség, valamint a vo­natközlekedési terv betartásá­ra vonatkozó felajánlások tel­jesítése terén Szabó Jenó for­galmi szolgálattevő és Kincses Károly kocsimester által ve­zetett brigád nyújtotta az ed­digi legjobb teljesítményt. A munkafelajánlásokkal párhu­zamosan folynak az árvízká­rosultak anyagi megsegítésére tett felajánlások is. A megye vasutas dolgozói általában egynapi keresetüknek megfe­lelő összegeket ajánlanak fel az árvíz okozta károk helyre- állításához. Itt említjük meg azt is, hogy az igazgatóság dolgozói az árvízvédelmi anya gok gyorsított szállításával nagymértékben hozzájárultak a veszély leküzdéséhez. Minden szolgálati hely külön ünnepel A XV. vasutasnapon nem lesz központi ünnepség, vala­mennyi szolgálati hely külön­külön tartja meg ünnepségét, ezek nagyobb részét szomba­ton a délutáni órákban. Pél­dául a pécsi fűtőház dolgozód ma délután 3, Pécsbánya-ren- dező állomás 5 órakor tartja az ünnepséget. A megyei vas­utasság készülődéseiről a kö­vetkezőket tudtuk meg: Mo­hácson az ellenforradalom alatt a budapesti pártház vé­delmében hősi halált halt Ma­tusa József volt mozdonyfűtő emléktáblájának megkoszorú­zásával kezdődik a szombati ünnepség. Ezt követi az árvíz- veszély idején becsületesen helytállt dolgozók kitüntetése, jutalmazása. E téren legjobb munkát Benkő Antal szocia­lista birgádja végezte. Siklós vasutasai ma este 6 órakor gyűlnek egybe az ünnepségre, Komlón délután 3 órakor ke. rül sor a megemlékezésre. Az adatok szerint tehát a gépipar egészében jóváha­gyott prototípusoknak csak 45—50 százaléka került soro­zatgyártásra. Ezen belül kü­lönösen műszaki fejlesztés­igényes műszer- és híradás- technikai iparban az 1955— 1962. években a kifejlesztett gyártmányok 49 százalékának sorozatgyártását kezdték meg és csupán a gyártmányok 36 százalékát vezették be. A bevezetés, a hasznosítás elmaradásának több oka le­het: így érdekeltségi, piac­ismereti, kapacitás, stb. aka­dályok. De lehetséges, hogy a fejlesztés üteme sem eléggé gyors. A fejlesztési munka meggyorsításának — egyéb tényezők mellett — a felté­tele ma a szellemi bázis szé­lesítése. Hogyan állunk eb­ben a tekintetben? A szocialista szektorban fog­lalkoztatott felső- és közép­fokú végzettséggel rendelkező dolgozóknak 24%-a (130 000 fő) mérnök és technikus; az összes egyetemi diplomások­nak még magasabb hányada, 28,3 százaléka (42 000 fő) mér­nöki diplomával, az összes középiskolai végzettségűeknek 22,5 százaléka (88 000 fő) tech­nikusi képesítéssel rendelke­zik. A közép- és felsőfokú képesítéssel rendelkező szak­emberek jelentős hányada te­hát mérnök, vagy technikus. NEM KEVÉSBÉ IZGAL­MAS kérdés, hogyan sáfárko­dunk a meglevő szakember- állománnyal, miként használ­juk fel a meglevő szellemi I tőkénket? Ez két szempontból is lényeges: egyrészt a ki­képzés költségei a tudomá­nyos haladás és a specializá­ló fokozódása következtében rohamosan növekednek, más­részt kérdéses, hogy ezek a költségek megtérülnek-e a népgazdaságnak. Hazánkban a mérnökök 29,42 százaléka, a techniku­sok 18,4 százaléka az általá­nos állami irányításban, 17,2 százaléka, illetve 7 százaléka a kutatás, fejlesztés területén, 43,7 százaléka, illetve 59,2 szá­zaléka az iparvállalatok ter­melőtevékenységének előké­szítésében és vezetésében, 8,2 százaléka, illetve 1,9 százaléka az oktatási intézményekben dolgozik. Az adatok értékeléséhez figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi másfél-két évtizedben bizonyos mértékig világszerte megváltozott a mérnökök szerepe; egyre töb­ben dolgoznak közülük a mű­szaki fejlesztés területein és egyre kevesebben a termelés- irányításban. A mérnökök megváltozott szerepére utal az „engineering” kifejezése is, ami a mérnöki tevékenység lényegét újabban a műszaki alkotással azonosítja. Payne adatai szerint az angol ipar­ban foglalkoztatott összes mérnököknek és természet- tudományos végzettségűeknek 44,5 százalékát a kutatásban és fejlesztésben foglalkoztat­ják. Magyarországon a mérnö­kök igen kis hányada dolgo­zik a kutatásban, az ipar­ban ugyan jobb a helyzet: a mérnököknek ugyanis 30,8 százalékát foglalkoztatják a kutatásban, de ez az arány is elmarad a legfejletteb^ or­szágokétól. Igen magas — 48,4 százalék — a termelő- munka előkészítésében (üzem- és munkaszervezés, gyárt­mány- és gyártáselőkészítés, műszaki előkalkuláció stb.). a termelőmunka közvetlen irá­nyításában és az üzemfenn­tartásban dolgozó mérnökök aránya. Ez a foglalkoztatási struktúra inkább az egy év­tizeddel ezelőtti helyzetnek felel meg, amikor a termelés mennyiségi fokozása volt az elsődleges cél. és a műszaki fejlesztés feladatai bizonyos mértékben háttérbe szorul­tak. A legfejlettebb országok gyáriparában a korábban mérnöki munkahelyeknek szá­mító termelés előkészítést egyre nagyobb számban felső­fokú technikumi, szaktechni­kusi képesítésű szakemberek végzik. Ennek a világjelen­ségnek nyilvánvaló oka a tu­dományok jelentős szerepe a termelésben, továbbá az a gazdasági megfontolás, hogy — éppen az előbbi tény miatt — a mérnöki képességeket a kutatásban és a fejlesztésben lehet ma a leghatékonyab­ban gyümölcsöztetni. Ügy tűnik, a mérnökök te­vékenységi körök szerinti megoszlása a fejlesztés elő­terében álló és világszerte kutatás-igényes iparcsopor­tokban sem tükrözi a fenti tendenciát. Míg a magyar vil­lamosgépiparban a mérnökök 29,2, a műszeriparban dolgozó mérnökök 43,3 százaléka dol­gozik a kutatásban és a fej­lesztésben, addig az annak megfelelő amerikai és angol arányok 57, illetve 65 száza­lék. Míg a magyar vegyipar­ban dolgozó mérnököknek csak 22 százaléka foglalkozik kutatással és fejlesztéssel, ad­dig az amerikai és az aneol vegyiparban 36, illetve 44 szá­zalék. AMINT A KÜLFÖLDI oéN^ dák bizonyítják, a gyártmány/^ fejlesztés jó befektetésnek bi­zonyul. Éppen ezért nálunk is — fokozottan — érdemes az anyagi és szellemi erőket erre a feladatra koncentrálni. Az utóbbi években számos pénzügyi rendelkezés szintén ösztönzi ezt a tevékenységet, így például a műszaki fej­lesztési alap, a gyártmányfej­lesztési árkiegésztíés stb. Ezek­kel az anyagi lehetőségekkel, továbbá a szellemi erők még ésszerűbb csoportosításával élve — a gyorsabb ipari ha­ladás érdekében — meg kell gyorsítanunk a gyártmányfej­lesztés ütemét. U árom nap őta egy bolgár ■* autókaraván járja me­gyénk országútjait. Elöl egy szürke Volga, leghátul egy zöld színű autóbusz. A Vol­gában a gépkocsivezető mel­lett egy beesett arcú, fél ke­zű ember ül, Georgi Ivanov — az I. Bolgár Hadsereg volt kapitánya, politikai tiszt. A kocsisort belepte a pór. Pprosak az ablaküvegek, az utasok, és porosak a kocsik tetejére kötözött koszorúk. Az olajágak levelei zörgésre szá­radtak, az örökzöldek meg­sárgultak. Több mint egy he­te úton van a karaván. Az autóbusz orrán egy vörös se­lyemszalag, fehér betűkkel. „Menet az I. Hadsereg útján”. Ez a gépkocsi-konvoj turista­ként érkezett hazánkba, a résztvevők irataira is ezt ír­ták, de a szó megszokott ér­telmében nekik mindehhez semmi közük. Több mint szá­zan vannak. Férfiak, nők és gyerekek. Hetvenöt férfi, akik 1944—45-ben itt harcoltak, a Dráva-menti ütközetekben. Köztük tizenöten olyanok, akik kezüket, lábukat, szemü­ket hagyták itt. öt édesanya, aki a fiát keresi. Feleségek, akik a férjük sírját akarják látni. És gyerekek, ma már meglett emberek, akik látni akarják, honnan érkezett a borzalmas hír.;. Katonai oszlophoz hasonlít ez a menet. Georgi Ivanov na­pok óta nem aludt rendesen, szemei véresek, arcán időn­ként megrándulnak az izmok. Az emlékek útjain Harkány. Itt még egy kicsit kirándulók, különösen a fia­talok. Ök még nem érzik át teljesen, mi történik körülöt­tük, mit jelentenek itt a fák, a kövek, az utak, a mezők az idősebbeknek. Délelőtt fél tizenkettő. Georgi Ivanov ki­áll a kocsisor elé az útra. Megmaradt bal kezét égnek emeli. S a száz ember egy­szerre megváltozik. Eltűnnek a mosolyok. Megkeményednek az arcok. A parkból előjön­nek az idősebb asszonyok. Vi­rágot hoznak, pipacsot, búza­virágot, kankalint. Itt szed­ték az árokparton. Felberreg­nek a motorok. Indulás. Lé­pésben, távolságot tartva, egy­mást figyelve, mint a kato­nák. A nyaralók megállnak az út két oldalán. Nem értik ezt a lassú, ünnepélyes me­netet. Nem értik a kocsik te­tejére kötözött, Bulgáriából hozott, száradt levelű koszo­rúkat . ; ; A temető obeliszkje messzi­re látszik. A bejárat előtti ár­bocokon magyar, vörös és bol­gár zászlók. Minden úgy tör­ténik, mintha egy láthatatlan, hatalmas erejű rendező gon­dosan kiszámította volna az eseményeket. A Volga megáll a bejárat előtt, az út jobb ol­dalán. Mellé áll egy Moszk­vics, mögé egy Wartburg. Két­soros oszlopban elrendeződ­nek a kocsik. S aztán kinyíl­nak az ajtók. Egy férfi kite­szi a mankóit, majd maga is előbújik. Egy idős néni a ko­csi tetejére szerelt koszorút bogozza. A kapu nyitva áll. Állnak a szélesre tárt bejá­rat előtt. Ezt a pillanatot nem lehet leírni. Húsz év. Most mindaz, ami akkor és azóta történt, idesűrűsödik. Akik él­nek, a halottakra gondolnak. Édesanyák, akik akkor, 45- ben csak két sort kaptak: „X. Y. harcos, vagy tiszt ekkor és ekkor a Magyarországért fo­lyó harcokban hősi halált halt”, most itt vannak, látják a sírt, ahol gyermekük nyug­szik, s látják azt a földet, me­lyért életüket adták. A táj szelid, a nap éppen olyan, mint otthon, s az emberek sem mások: egyszerűek, nap­égette arcúak... Georgi Ivanov, aki most egy kicsit a parancsnok tisztét vi­seli, elsőnek megy be a ka­pun. Feláll az obeliszk talap­zatára, megpróbál valami kis beszédet mondani, de hiába, szavait elnyomják a feltörő zokogások. „Itt van, megvan, itt a neve, pontosan, szépen kiírva..; Igen, ő az, a gyer­mekem, a férjem .. Délután három óra, mikor tovább indulnak. Irány Drá- vaszaboles. Az oszlopot most már ismerik a környékb jliek, integetnek, mosolyognak. A kocsik mélyén gyerekek is vannak, ők visszaintegetnek. Drávaszabolcs. Égy bicegő, ősz hajú férfi, mellén magas katonai kitüntetésekkel, kiáll a templom előtti térre. Körül­veszik. Papírt vesz elő, olvas­ni kezd. A harcok történeté­ről beszél. Mond pár monda­tot, s aztán zsebre teszi a jegyzeteket. Ehhez nem kell emlékeztető. A templom most is romokban áll. Az ő tüzérei semmisítették meg, mert a németek tüzelőállást építettek a toronyban. Tovább mennek. Le, eg&z a Dráváig. A híd romokban. Egy magas férfi megszorítja a felesége kezét. Tizenhatszor úszta át a vizet. Felderítő volt. Egy másik, két bottal megy, sírni kezd. Itt, éppen ezen a helyen, húsz méterre a határőrség mostani figyelőjétől, kapott találatot..; Drávapalkonya. Porzik az út a száguldó kocsik nyomán. Még megvan a ház, ahol a parancsnokság állt. Akkor egy gazdag kuláké volt, most is­kola ... És ismerősök is akad­nak. Egy idős parasztasszony nem akarja elhinni, hogy bol­gárok érkeztek. Aztán azt nem hiszi el, hogy ők már jártak itt. „Ismerik maguk Mihalo- vot?” — kérdezi. Mondják, többen is, nagyon jól. „Akkor mondják meg neki, üdvöz­löm”. Erre senki sem vála­szol. Mihalov, a bolgár had­sereg híradós katonája, it* van Magyarországon ... Itt. vala­hol Drávaszabolcs és Dráva- csehi között, a földben ... Georgi Ivanov int, hogy to­vább. Az oszlop minden tag­ján erőt vesznek az emlékek. Ez most megint háború. Há­ború a múlttal. Csehi. Az emberek itt is körülállják a kocsikat. Egy fiatalasszony, két szép gyermeke van, ha­talmas csokrot ad az egyik idős, feketébe öltözött bolgár asszonynak. Sohasem látta Kezet csókol neki, úgy, mint az édesanyjának ... A férfiak, az egykori kato­nák, kimennek a mezőre. A kukorica békésen hullámzik a kora esti szélben. Itt állt a front. Ott, alig ötszáz mé­terre már a németek voltak És itt. hátul, ezek a házak romokban álltak;.; E ste lett. Georgi Ivanov, akinek fél keze maradt itt. megmaradt kezével ma­gához ölel egy kislányt. Mit adjon neki? Mellén - egv jel­vény van, emlékérem, azt nyúitja felé. Indulni kell. Száll a por. Autó autó után fordul ki az útra. Harkány. Az esti fényben nyaralók sé­tálnak. Megáll az oszlop. A fák közül zene szól. A férfi­ak. akik az előbb mpg csak a halálra gondoltak, moso­lyognak. Béke van. Békés Sándor i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents