Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-29 / 177. szám

6 napló 1965. JCLITJS 29. 1 Kijev várja az amerikai atlétákat Július 1958 óta a szovjet—ame­rikai atlétikai viadalok hónapja. Kivétel ez alól csak az 1960-as év volt. amikor a római olimpia miatt a viadal elmaradt. Az idén Kijev fogadja a világ legerősebb válogatott atléta együtteseit. Sor­rendben ez lesz a hetedik talál­kozó, s az összetett pontverseny­ben az amerikaiaknak tavaly Los Angelesben először sikerült győz­niük. Nem véletlen, hogy a szov­jet és az amerikai atléták talál­kozóját az ,.óriások viadalának” tartják, hiszen ezeken rendszerint kitűnő eredmények, sőt világcsú­csok is születnek. A tavalyi mér­kőzésen a rúdugrásban az ame­rikai Hansen 528-cal, a súlylökés­ben Dallas Long 20,67-tel, a női távólugrásban Tatjana Soselka- nova 067-tel é^t el világcsúcsot. Kijev felkészült, hogy méltó . módon fogadja az amerikai atlé­tákat. A Központi Stadion pályái ' kifogástalanok. Az atléták szere­tik a kijevi pályát, mert gyors, ruganyos, s már elértek itt né­hány világraszóló eredményt. Er­ről meggyőződtek a szovjet atlé­ták. akik itt tartották válogató versenyeiket, s több országos csú- .csot értek el. így legutóbb Tuja- kov mellett, aki 200-on 20,6-os csúcsot futott, Belickij 2000 m-en 5:06.6-ra javította az országos csúcsot. Értesüléseink szerint az amerikai atléták kedden érkez­nek Moszkvába, s valószínüleg szerdán már Kijevben lesznek, bár az is lehetséges, hogy csak csütörtökön érkeznek, mert a fő­városban várják meg Európa kü­lönböző városaiból érkező atlétá­kat. Nemcsak a szakembereik várják az amerikai atlétákat, hanem a sportkedvelők is. Hatalmas, érdek­lődés nyilvánul meg a viadal iránt, s az előjelekből arra lehet következtetni, hogy naponként legalább 50—60 ezren lesznek ta­núi a várható érdekes és színvo­nalas viadalnak. A szovjet válo­gatott már majdnem teljes szám- ban az ukrán fővárosban tartóz­kodik. Kivételt képeznek azok a versenyzők, akik a hét végén még külföldön szerepeltek. Az időjárás egyelőre kedvező, s élő­reláthatólag a hét végére is ilyen marad. Jelenleg 30 fok körül mo­zog a hőmérő higanyszála. Az esélyeket illetően általában a tartózkodás a jellemző. Sem az amerikai, sem a szovjet szak­emberek nem bocsátkoznak jós­lásokba. A szovjet válogatott azon lesz, hogy a tavalyi csorbát kiköszörülje, az amerikaiak pedig feltétlenül bizonyítani akarnak majd, hogy tavalyi győzelmük nem a véletlen műve volt. Az at­létika kedvelői pedig meg vannak győződve, hogy a találkozón nagy szerű küzdelmek, kimagasló ered­mények, sőt, .világcsúcsok is lesz­nek Kijevben. Nem szűnt meg a sport Lánycsókon Az utóbbi időben a lánycsóki labdarúgó csapat visszalépésével kapcsolatban olyan hírek terjed­tek el, hogy Lánycsókon meg­szűnt a sport. Mohácsi tudósí­tónktól, Pazaurek Dezsőtől most oly tájékoztatást kaptunk, mely szerint ezek a rossz hírek nem fedik a tényeket. Az kétségtelen, hogy a labdarúgó csapat vissza­lépett a megyei bajnokságtól, azonban az atléták, asztaliteni­szezők és sakkozók továbbra is ott találhatók a különböző járási versenyeken. A község vezetőinek, köztük Maul Antalnak, a sportkör isko­laigazgató elnökének és Hengl Já­nosnak, a helyi takarékszövetke­zet vezetőjének kidolgozott tervei vannak a lánycsóki sport jövőjét illetően. Sajnos, az a szomorú tény bekövetkezett, amely a lab­darúgó csapat visszalépését vonta maga után. Azonban ez is csak átmeneti jellegű lesz, mert a kö­vetkező bajnoki évben a lány­csóki labdarúgók az összevont járási bajnokságban ismét szere­pelni fognak. Tovább fejlesztik asztalitenisz szakosztályukat, melynek tagja Lógó József, a megyei szpartakiád döntőjén a második helyet szerezte meg. Sakkozóik eredményesen szerepel­nek a járási felnőtt és úttörő bajnokságban, atlétáik közül Né­meth Gyula, a bólyi járási szpar- takiád-döntőn a 800 m-es síkfu­tásban első, az 1 500 m-es síkfu­tásban pedig második helyezést szerzett. A községi tanács vb-ülésen fog­lalkozott a lánycsóki sport újjá­szervezésének szükségességével. Lassan kezd kialakulni a falu összefogásának mozgató ereje. En­nek eredményeként a lehetősé­gekhez mérten biztosítják az eredményes működéshez szüksé­ges anyagi és erkölcsi támoga­tást. az eddiginél nagyobb mér­tékben kapcsolódik a sportkör életébe a termelőszövetkezet. Az anyagi nehézségek felszámolására is terveket dolgoztak ki. Így pél­dául különböző kulturális rendez­vények bevételeit is a sportkör anyagi erejének növelésére for­dítják. Lánycsókon, ha utólag is, de belátták, hogy csak addig le­het nyújtózkodni, ameddig a ta­karó ér. Most saját kárukon ta­nulták meg azt, hogy megfelelő alapok nélkül céltalan magasabb bajnoki osztályban való részvétel, mely a részvétel eredménytelen­ségénél fogva kényszerítette szü­netre a labdarúgó szakosztályt. Újra edzenek a mohácsi evezősök Úttörőolimpia Egy évvel Tokió után változat­lanul nagy az érdeklődés a sport iránt. A mi országunk is nagy gondot fordít arra, hogy ered­ményeinket ne csak tartsuk, ha­nem továbbfejlesszük. Ehhez elsősorban megfelelő utánpótlás szükséges. Így szüle­tett meg a gondolat: rendezzünk úttör öolimpiát. Az ötletet kö­vette a tett. Országszerte meg­kezdődtek a válogató versenyek. Az elődöntőket huszonnégy vá­rosban rendezték meg. közel harmincezer úttörő részvételével. A középdöntők lebonyolítására Szombathelyen. Szolnokon. Buda­pesten és Pécsett került sor. In­nen kerültek a versenyzők a bu­dapesti döntőbe. Atlétikában, kosárlabdában, kis­pályás labdarúgásban, tornában és úszásban vetélkedtek egymással. A versenyeken biztató eredmé­nyek születtek. A csillebérci nagytábor altábo- rai — ideiglenesen a versenyek ideje alatt — olimpiai falukká alakultak át. Szünet nélkül ér­keztek a résztvevők, akik or­vosi vizsgálat után költöztek be sátraikba. Százöt leány és száz­tizenegy fiú jött el az ország leg­távolabbi részéből is, hogy meg­küzdjön az aranyérmekért. Rendkívül jó kezdeményezés az MTS-től és az úttörő szervezettől az úttörőolimpia megrendezése. A tömeges tehetségkutató sereg­szemle bizonyára még nagy szol­gálatot tesz a magyar sportnak. A medrébe visszahúzódott Duna ismét lehetővé tette a mohácsi evezősök edzésbe állását. Az eve­zős házban már csak a nedves falak jelzik a 42 cm-es magas vízoszlop nyomasztó emlékét, a sétányon lévő fabarakk azonban még mindig csak oszlopain álL mert minden terhétől meg kel­lett szabadítani, hogy a víz ne tegye teljesen tönkre. Az árvíztől a mohácsi sporto­lók közül leginkább az evezősök szenvedtek. Edzés hiányában nem lehettek ott a múlt heti országos ifjúsági bajnokságokon. Most azonban fokozott erővel készü­lődnek a következő feladatokra. Vasarnap, augusztus elsején Sze­geden, a szabadtéri játékok kísérő műsoraként megrendezésre kerülő evezős versenyen, a jövő vasár­napi, Vácott lebonyolításra ke­rülő országos vidéki evezősbaj­nokságokon már ott lesznek a mohácsi versenyzők is. Megegye­zés jött létre Baja, Szeged, Mo­hács városok között, hogy a jú­nius 26-áról elmaradt városok kö­zötti versenyt Mohácson augusz­tus 21-én rendezzék meg. A sze­gedi versenyen Csepel, a Buda­pesti Hajógyár, Szeged, Győri Va­sas ETO, Szolnok és Baja eve­zősei küzdenek meg az elsősé­gért. Az elmúlt években Mohács evezősei jól szerepeltek az orszá­gos bajnokságokon, az idén to­vább kívánják növelni korábbi sikereiket, különösen az ifjúsági férfi és a kormányos négyes számban várnak helyezéseket ver­senyzőiktől a mohácsiak. E heti totótippjeinh Népszava Népsport D. Napié 1. Dorog—MTK 1x2 x 1 2 x 2 5. Salgótarján—Szeged 1 1 1 3. Komló—Csepel 1 2 1 X x 1 4. Pécs—Bp. Honvéd 1x2 2 X 1x2 5. Győr—Tatabánya x 2 x 1 1 X 6. Nyíregyháza—Diósgyór 2 2 x X 2 7. III. her.—Székesfehérvár 1 2 2 X I 8. Miskolc—Oroszlány 1 1 X 1 9. Dunaújváros—Szállítók 1x2 1 1 10. Szolnoki MÁV—Eger 1 X 1 X 1x2 11. Kisterenye—Bp. Spartacus X 2 x 1 2 1 X 15. Békéscsaba—Pénzügyőr 13. Székesfehérvári MÁV—Pápa 1 X 1 1 1 X I 1 14. Várpalota—Kap. Honvéd X x 2 2 X A Központi Szállítási Tanács titkárságának 676/1965. KSZTT, számú határozata szerint a pécsi homokbányára a homok központosított szállítását kiterjesztette. 1965. augusztus 1-től a ho mokbányába közületi gép­kocsik csak „C” menetiévé llel történő fuvarozás ese­tén mehetnek be. Az ÉPFU a TÜZÉP Nagy Lajos utcai telepén meg­nyitotta a homok-fuvarvál! aló irodát, vállalatok és ma­gánszemélyek részére, mely mindennap 8—16 óráig tart nyitva. Kérjük, hogy a vállalatok a tulajdonukban lévő homok­jegyet július 31-ig váltsák be, mert augusztus 1-től a homokot saját fuvareszközükkel már nem szállíthat­ják el. Magánszemélyek saját fuv areszközzel és „C* menet­levélre történő fuvarozás esetén a homokbányából hét­főn gépi rakodással, szombati napokon pedig csak ké­zi rakodással szállíthatnak homokot ÉPFU Pécsi Üzemegysége DUNÄNTÜU NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 26-22, 60-11. — BelpoUtikai rovat: Sl-6*. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 26-22, 60-11 Pécsi Szikra Nyomda, Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. szám, _____________________Felelős vezető: MeUes Rezső, T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. A csillebérci úttörőtáborban kosárra dobást gyakorolják a tábor leány részvevői. Ahol divat a kosárlabda Szurkolókban sincs hiány Tíz évvel ezelőtt nem sokat hal-* lőttünk Szigetvár kosárlabda sport járói, ma pedig a Szigetvári Vö­rös Meteor az NB n. középcso­portjának 3. helyezettje. 1956-ban egy fiatal tanár — Egyed Mihály — kedveltette meg ezt a szép sportot a gimnázium tanulóival. Eleinte csak játszadoz­tak, majd mind komolyabb mun­kába fogtak. Fáradozásuknak 1960-ban érett be a gyümölcse, amikor közel 240 középiskolás csapat közül ők kerültek ki győz­tesen. Országos középiskolai ko­sárlabda-bajnokságot nyertek! A MEGYEBAJNOKSAGBAN 1962 őszén alakítottlálk meg a középiskolai leánycsapatból a Szi­getvári Vörös Meteort és még ab­ban évben megyebajnokságot nyertek. Az osztályozó mérkőzé­seken sikerrel szerepeltek s a következő évben már az NB II- ben játszottak. A csapatból mind­össze három játékos maradt, s így nem csoda, hogy a tavaszi fordulóban csak három mérkőzést nyertek. Nem csüggedtek, s mire az őszi idény beköszöntött, már friss erőkkel léptek pályára. Most fordult a helyzet és mindössze há­rom mérkőzést vesztettek el, s így sikerült megkapaszkodni az NB n-ben. Tavaly már a 7. helyre küzdöt- ték fel magukat, s részt vettek az abszolút bajnokéiig mérkőzésein. Jól kezdtek. Az NB I-be fölke­rült Bp. Pedagógust 11, az Egri Dózsát 21 és a Soproni VSE-t 32 ponttal megverték. Ekkor a csa­pat kulcsemberének, — a magyar ifjúsági válogatott Keresztúri Má­riának — eltörött a lába. A csa­pat erősen megérezte a kitűnő játékos hiányát és a Kecskeméti Dózsától 4, a Bp. Kinizsitől ponttal kikaptak és így a 2. for­duló után kiestek azokból a küz­delmekből, ahol az NB I-be j/utá­Mai sportműsor LABDAHÜGAS: PVSK—Pécsi Bányász edzőmérkőzés. PVSK- pálya, 16 óra 30 perckor. sért harcoltak a női kosarasok. A 7—12. helyért folyó küzdelmek­ben mind a hat ellenfelüket le­győzték és így végeredményben az abszolút bajnokságban is a 7. he­lyen végeztek. SZÍVESEN LÁTOTT VENDÉGEK Szigetváron ma már valóságos divattá vált a kosárlabda sport. Az általános iskolások éppen olyan nagy kedvvel űzik, mint a középiskolások. Szorgalom és fe­gyelem jellemzi a V. M. kosara­sok munkáját. Szívesen látogat­nak ide a vidéki csapatok, és szívesen látott vendég a Sziget­vári VM csapata is bárhol. 1962-ben, társadalmi munkával; bitumenes pályát építettek. Ke­vésnek bizonyult. Idén megépí­tették a másikat is. Egyed Mihály edző két értékes segítőtárssal végzi ma már munkáját. Freifo- gel Istvánná és Jusits Marianna — a csapat játékosai — elvégez­ték az oktatói tanfolyamot, és az általános iskolásokkal ők foglal­koznak, állandó utánpótlást biz­tosítva a VM csapatának. A szö­vetkezet vezetői minden igyeke­zetükkel támogatják a szakosz­tályt. Szurkolókban sincs hiány. A csapat mérkőzéseit állandóan 300—400 fizető szurkoló látogatja, akik nem restek buzdítani a csa­patot, bár néha a szakértelemmel baj volt. Ezen is segítettek a ve­zetők. Az egyik mérkőzés szüne­tében megkérték Bokodi Mihály budapesti játékvezetőt, hogy is­mertesse a kosárlabda szabá­lyait. Az ismertető hangos tet­szésnyilvánítás közben fejeződött be. REMÉNYKEDNEK Kár, hogy ennek a szorgalmas kis társaságnak szinte szorongva kell a télre gondolnia, mivel nincs egy olyan megfelelő zárt helyiség, mely megfelelne kosa- razásra. Abban reménykednek, hogy az i 500 általános iskolásnak majd csak megépítik egyszer a régen óhajtott, megfelelő méretű tornatermet, és akkor a téli ed­zéseket nem kell többé szélben, hóban és fagyban végezniök. 1 Baksa László BEVERŐ, epeda-; Egy szoba összkomfor] rugós ágybetét,! tos lakást átvennék rfi o d e r n garnitúra Petőfi utca környékén. (5 db 3 9 5 0 Ft-tól) .,40 000" jeligére Sal­VAJTA kárpitos, Pécs.1 lal P. Hirdetőbe. _____| D éryné utca 11. szám. Betvároel 1 szoba össz­Teleíon: 3 6 - 7 5. RÉSZLETRE J komfortos lakást átven nék ,,40 000” jeligére I Sallai u. Hirdetőbe. Hálóbútorok, konyha-1 bútorok, csőgamitú- rák, rekamiék, fotelek, ágynemütartók, príma bútorok olcsón vásá­rolhatók Soóky bútor­üzletében, Zsolnay u. 1. sz. Elcserélném bajai 31 szobás lakásomat ha­sonló pécsiért. Érdek-1 lődni Rácváros, Gém u. 5. Darvasék. KALAP ^TISZTÍTÁS­Átalakítás ?a1yoM ______ : l álóberendezés, komy­labútor. kombináltszek ény, könyvszekrény, ekamié, hármasszek- •ény. fo.elok sodronyok natracdk, eladók. Mól jár Felsővámház u. 2.| DJ D*jna oldalkocsi el-| idó. Vajszló, Szent István u. 23. Csikós! EstTáD. L I Beköltözhető szép gar-| zon öröklakás Alkot-; mány u. 7. számban eladó. Érdeklődni 4 óra után házfelügyelő nél. Két férfi albérlőt fel-! veszek. Pécs Ady Endre u. 73.______________ | S ürgősen elcserélném 2- szobás távfűtéses sző-1 vetkezeti lakásomat 2 vagy 1 x/z szoba össz- ] komfortos főbérletiért. | ,,ősz 107321" jeligére Ballal u. Hirdetőbe.__ ö sszeadógepem bérbe- i adnám „Leírós” jeligé re Ballal u. Hirdetőbe. Családi ház eladó. Azonnal beköltözhető 4 helyiség plusz mellék- helyiség. Ara 50 ezer forint. Sürgős. Alsóba- lokány u. 23/1. Fénycsöveket készítünk egyes, kettes, hármas fénycsővel 20, 40 Wat­tos kivitelben. Rövid szállítási határidő. Ar ajánlat díjtalan. Ve-' gyes KTSZ Csabrenűek; Telefoni 11« i I Sír­gondozás hantolás (84,— Ft), virágültetés, locsolás stb. (10,— Ft-tól). TEMPÓ KSZ. Megbízások felvé­tele a köztemető kápolnájának rak­tárában. Nyitva hétköz­nap 7—18 óráig, vasárnap 10—16 óráig. Nagyméretű komyhás lakásomat el­cserélném 2 szoba! konyhásra. Magas költ ségtérítéssel ,, Ágnes" Jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Kisebb családi ház, és ugyanott használt tégla eladó. Kovács! Kálmán Pécs Pipacsl a. 11 I Rendelőnek alkalmas 2 helyiséget bérbe vennék a belvárosban. „Fo­gász" jeligére Sallai u. Hirdetőbe. _________I E lcserélném belvárosi parkettás szobámat szoba konyhásra. Cím Kossuth Lajos u. 57. II. em, Horváth. Gitár 6 húros és egy jó mosógép eadó. Ma­dách Imre 9. ___ A lig használt légfűtés teljes szerelékkel el­adó. Érdeklődni Kert­város, Bolyai Farkas u. 2. alatt^6 óra után Tettye u. 31. számú házeladÓL________ | B elvárosi parkettás utcai nagy szoba fő-,1 bérletimet elcserélném fürdőszobás lakásra, I esetleg szövetkezeti la­kást átvennék. „30 ezer” Jeligére Sallai u.l Hirdetőbe vagy 33-24-! es telefonon. Elcserélném kalocsai 1' 250-es Jáwa, háromke-' szoba összkomfortos la rekű kiskocsi 10 800 kasom hasonló pécsi- Ft-ért eladó. Pécs Dók ért. „Egyetértés” jel- tor Sándor u. 40. Igére Sallai u. Hirde- EUci„ tisház beköl- t’0De* tözhetően 735 négyszög I öl, fele szőlő, teljes felszereléssel, vízveze- | ték, villany van. Ér- 1 deklődni a helyszínen j egész nap. Vasas II. I Parcsin u. 63. Galambhás olcsón min den elfogadható árért eladó. Bajcsy Zsilinsz ky u. 24. ___________ ! H áz eladö Bodolyabé- ren I. kér. 59. 2 s: ba-koaiyha, mellékhelyi ségekkel 200 négyszögöl! kerttel. Azonnal beköl­tözhető. Komlóhoz kö-j zel. Busz, vonat van.! Jó állapotban lévő hordozható cserépkály ha eladó. Jászai Mari u. 12. | Azonnalra keresek fi­atalembert kocsisnak „Rendes" jeligére Sal­lai u. Hirdetőbe. Elcserélném belvárosi két szobás lakásomat 2 vagy 3 szoba össz­komfortosra, lehetőleg a Széchenyi tértől nyu gatra. „Minden költsé get térítek” jeligére Ballal u. Hirdetőbe. 1 2 vagy 2 és fél szobás szövetkezeti lakást át vennék. Készpénzzel megegyezünk „Reptér", jeligére Sallai u. Hir­detőbe. j Tranzisztoros kismére­tű többsebességes ja­pán magnetofon eladó. Érdeklődni 5—7-ig 43-, 53 telefonon. Cicás olajfestmény,1 jobbos asztalitűzhely, ] szívalakú gyermekkocsi j új állapotban eladók.! Dobó István u. 84. IV. em. 20. ajtó. ___________| B abarcszőlős 3 számú ház beköltözhetően el­adó. Tágas lakás jó gazdálkodási lehetősé-1 gekkel. Villany, köves- út, autóbusz. — Ér­deklődni Szabó Árpád, Babarcszőlös vagy Tó- ka Jószef Abaliget cí-' men. j Szerényigényű nénit családtagként gyerekek mellé keresek. „Jól, jár” jeligére Sallai u. Hirdetői*. Tizenkétezerért víkem­dezésre páratlan fek­vésű 400 öl gyümöl­csös, kitűnő viz, bódé buszmegállónál eladó. „Legtisztább levegő” jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Sáfrán szobafestő és mázoló Kossuth utca 57. sz. munkát soron kívül is vállal, helyben és vidéken. Pécs bagó tán 7 mázsa morzsolt kukorica el- adó. ÚJváriéknál. Veszek és eladok. Csőgarnitúrákat, há­romajtós szekrényt, ágybetétet, sezlont, he verőt, kettőajtós szek­rényt, modern bútoro­kat. Szabó, Kossuth tér 6. Magyar vizsla, kiváló törzsből származó, hat hónapos hétszázért el­adó. Pécs, Makarenko u. 4. Telefon 30-01 201 má. Szoba konyhás ház 934 négyszögöl szőlő gyümölcsös területtel eladó. Gazdálkodásra alkalmas, csendes nyu godt hely. ürög. Alsó­hegy. 49. Pintér Jó­zsef. Érdeklődni egész nap. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudat, juk, hogy szeretett, drága férj. édesapa, testvér és kedves rokon, DR. SZABÓ PAl ZOLTÁN, a Dunán­túli Tudományos Intézet igazgatója hosszú szenvedés után július 24-én elhunyt. Temetése szombaton, 31-én 11 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyá­szoló család. Mély szomorúsággal Kö­zöljük, hogy jóságos anya, nagyanya és rokon, ÖZV. PATAKI JOZSEFNß teme­tése 30-án, pénteken fél 4 órakor lesz a központi te­metőben. Dr. Pataki Sán­dor és családja. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak akik szeretett Ha­lottunk, GÁBOR PÉTER te­metésén megjelentek, vala­mint koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a 12-es AKÖV és a Honvéd­kórház vezetőségének és dolgozóinak. Gábor család. Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik felejthetet­len feleségem. KERESZTES PÉTERNÉ temetésén meg­jelentek Külön köszönet az Erzsébet-telep lakóinak megjelenésükért és a virá­gokért. Gyászoló férje és családja. Eladó Jó karban lévő; háromlángú gáztűz-1 hely. Mátyás király u. 4. Winkler. Eladó 1 db 160xl70-es veranda ablak. I. kér, Kormoskősor. 7. Eladó négyszemélyes külföldi sátor. Kossuth u. 83., emelet. Két új tolipaplan el­adó. Horváth, Rákóczi u. 61. I. em. Ágybetétek eladók. Jó­zsef v. 81. 6 y-em autórádió el-; adó. Érdeklődni: Hird, BéU. , . 'I Tettye u. 5. sz. alatt 7 éves hintós 16 kifo­gástalan eladó. Megte­kinthető pénteken^ 4 óra után. Különbejáratú bútoro­zott szoba dolgozók, v. diákok részére kiadó. Pécs, Szigeti u. 18*. Szarvasbőr kocsimosás hoz, 407 Moszkvics hát só lökhárító, csomag­tartótető fonott demi- zsonok gázrezsó, fali­ingaóra eladó Hunyadi János u. iá* 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents