Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-24 / 173. szám

1965. TÜLIUS 84. 1 4 napló Ma befejeződik az RKP kongresszusa Emil Bodnaras beszéde a szocialista országok kapcsolatáról Vádbeszéíf a Brooke-perben Pénteken délután elhangzott a vádbeszéd a szovjetellenes felforgató tevékenységgel vá­dolt Gerald Brooke angol ál­lampolgár perében. Gennagyij Tyerehov ügyész vádbeszédé­ben hangoztatta, hogy Brooke súlyos bűncselekményt köve­tett el, ezért az ítéletnek is szigorúnak kell lennie. Ez az ítélet komoly figyelmeztetés lesz mindazoknak a külföldiek nek, akik előszeretettel avat­koznak be a Szovjetunió bel- ügyeibe. Tyerehov hét év sza­badságvesztést kért a vádlott­ra azzal, hogy a büntetés első két esztendejét börtönben kell töltenie. Az ügyész rámutatott, hogy a vádlott első Ízben sér­tette meg a törvényt és a bűn- cselekmény körülményeit őszintén bevallotta, ezért nem tartja szükségesnek pótbünte­tések kiszabását. Az ügyész vádbeszédében emlékeztetett arra a szerepre, amelyet Anthony Bishop, a moszkvai Angol Nagykövetség másodtitkára játszott Brooke ügyében. Ezért az ügyész ja­vasolta, a bíróság foglalkoz­zék a diplomata tevékenysé­gével. amely összeegyeztethe­tetlen a nemzetközi jogszabá­lyokkal és a diplomáciai stá­tussal. Szólt még az ügyész a Népi Munkaundó elnevezésű szovjetellenes szervezet tevé­kenységéről. Ez a szervezet, amely Brooke-ot a Szovjet­unióba küldte, amerikai, an­gol és egyéb nyugati kémszer­vezetek szolgálatában aktív szovjetellenes felforgató tevé- k'nységet fejt ki. A Moszkvai Városi Bíróság öt évi szabadságvesztésre ítél te a 27 éves Gerald Brooke brit állampolgárt, olyanfor­mán, hogy az első évet bör­tönben tölti, a többi négyet pedig szigorított javító-nevelő munkán. Johnson megbeszélései A Fehér Házban pénteken is folytatódtak a tárgyalások McNamara hadügyminiszter vietnami helyzetjelentéséről és a további tervek kidolgozá­sáról. A zárt ajtók mögött fo­lyó megbeszélésekről részie­tek ugyan nem váltak isme­retessé, de sajtóértesülések szerint elsősorban a részletes tervek kidolgozása van folya­matban. Johnson a megbeszé­lések során pontos javaslato­kat kért a fegyveres erők kü­lönböző ágazatainak vezetői­től és a hadügyminisztérium illetékeseitől. A javaslatok arra vonatkoznak, milyen erők szükségesek a Washington ál­tal tervezett fő cél, a szabad­ságharcosok ellenállása szét­zúzásának megvalósításához. A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa pénteken reg­gel a felszólalásra jelentke­zők nagy számára való te­kintettel tovább folytatta a beszámolók feletti vitát. Az ülésen Leomtin Salajan, a Poli­tikád Bizottság tagja elnökölt. A tanácskozás első felszólaló­ja Emil Bodnaras, a Politi­kai Bizottság tagja volt. Be­szédében hosszasan foglalko­zott a gazdasági élet eredmé­nyeivel és szólt a szocialista országok közötti tartós kap­csolatok biztosításának szük­ségessége, valamint az a leg­főbb követelmény, hogy a szo­cialista világrendszer, a nem­zetközi kommunista mozga­lom egységes legyen, lehetővé tette pártunknak, hogy olyan aktív tényezőként lépjen fel, amelynek eltökélt szándéka hozzájárulni a kommunizmus nagyszerű ügyéhez”. „A testvéri szövetség, ba­rátság és kitartó együttmű­ködés a szocialista világrend- szer összes országaival pár­tunk számára lényeges jelen­tőségű az ország külpolitikai orientációjának kijelölésében — mondotta. — . Vélemé­nyünk szerint a pártnak nincs nemesebb, nincs felelősségtel­jesebb feladata annál, , mint­hogy lankadatlanul hozzájá­ruljon a barátság erősítésé­hez, tartós alapokra helyezé­séhez”. — A szocialista országok közötti kapcsolatok kialakítá­sában a kapitalista országok egyenlőtlenségen, alárendelt­ségen, függőségen, a gyengébb belügyeibe való durva beavat­kozáson alapuló gyakorlata eredménytelen lett volna. Más gyakorlatot kellett meghono­sítani — mondotta —, olyat amely minőségileg alapvető­en különböző, más típusú kapcsolatoknak felel meg, összhangban áll a szocialista társadalmat vezérlő méltá­nyosság magasztos elveivel. Ebből a lényeges követel­ményből fakadnak a szocia­lista országok közötti kap­csolatok normái, amelyeket az alábbi néhány elv fejez ki: nemzeti függetienség és szuverénitás, jogegyenlőség, kölcsönös elvtársi segítség- nyújtás és a területi sérthe­tetlenség tiszteletben tartása, proletár nemzetköziség. Ugyan azokat az elveket — termé­szetesen a pártélet körülmé­nyeihez igazítva — fogadták el a kommunista és munkás­pártok közötti kapcsolatok­ban is. — Emlékeztetve minderre, csupán körvonalazni kívánjuk a keretet, amelyben pártunk tevékenykedik és tevékeny­kedni fog a kommunista és munkáspártok egységének erő­sítéséért, a szocialista világ- rendszer országainak össze- forrottságáért és szolidaritá­sáért. „Pártunk következetesen síkraszáll az összes szocialista ország minél tartósabb együtt­működéséért. Ennek az együtt­működésnek megszervezési módozataiban, a szocialista forradalom és a szocialistd építés, a nemzetközi helyzet és a kommunista világmozga­lom különböző kérdéseiben, ezek megoldási formáiban és útjaiban jelentkezhetnek né­zetkülönbségek’’ — mondotta, majd így folytatta beszédét: — Minden egyes maoista— leninista párt felelősséggel tartozik salát népének, s ép­pen ezért kizárólagos joga ki­dolgozni politikai irányvona­lát, belső feladatai valóravál- tásának formáit é« módszereit. Bárki másnál jobban alkal­mazhatja, alkotó módon a marxizmus—leninizmus egye­temesen érvényes igazságait országa konkrét adottságaira, s így hozzáiárulhat az összes pártok elméleti és gyakorlati Az RKP kongresszusának1 péntek délelőtti ülésén lezá­rult a vita a napirenden sze­replő beszámolók felett. A küldöttek szavazással döntöt­tek a kongresszus elő terjesz­tett dokumentumokról. Pén­teken délután zárt ajtók mö­gött tanácskozott a kongresz- szus. Ez alkalommal kerül sor a párt vezető szerveinek megválasztására. Szombaton délelőtt — magyar idő szerint 10 órakor — ünnepélyes záró­üléssel fejezi be munkálatait a kongresszus. A péntek délelőtti ülésen a külföldi delegátusok közül még Izland, Guatemala, Mar- tiniaue és Jordánia testvér­pártjának képviselője üdvözöl­te a kongresszust. Több kül­dött felszólalása után az elnök javasolta a vita lezárását. Kö­zölte, hogy a felszólalásra je­lentkezett 374 küldött közül 64 kapott szót. Ezután került sor a kong­resszusi dokumentumok elfo­gadására. A küldöttek egyhan­gúlag jóváhagyták a Központi Bizottságnak az előző kong­resszus óta eltelt időszakról beterjesztett jelentését, vala­mint a Központi Bizottságnak a két kongresszus között ki­fejtett tevékenységét. Ugyan­így jóváhagyták a Központi Revíziós Bizottság beszámoló­ját. Ezután az 1966—1970-es népgazdaságfejlesztési ötéves terv, valamint az 1966— 1975-ös energetikai fejlesztési terv irányelveit és az azok­hoz benyújtott kisebb kiegé­szítéseket és módosító javasla­tokat tették fel szavazásra és hagyták jóvá. Ezt követően a Határozat­szerkesztő Bizottság nevében Iosif Banc terjesztette elő a szervezeti szabályzat terveze­téhez benyújtott módosító javaslatokat, köztük azt az in­dítványt, hogy a Központi Bi­zottság eddigi vezető szervei kincsestárának gazdagításá­hoz. „A nemzetközi helyzet, az imperializmus ellen, a béké­ért «és szocializmusért vívott harc — az összes kommunis­ta és munkáspártok közös cél­kitűzései — fontos, alapvető problémáiban a nézetek sza­bad összevetése szükségszerű­en jelentkezik, elkerülhetet­len”. „A szocialista országok, a kommunista és munkásmoz­galom egysége a történelmi fejlődés óriási ereje. Az élet bizonyítja, hogy az, ami a kommunista pártokat, a szo­cialista országokat egyesíti objektív közös érdekeik ré­vén, összehasonlíthatatlanul erősebb, mint az, ami időle­gesen elválasztja őket. Úgy véljük, hogy minden nézetel­térésnek fölébe kell helyezni azt, ami közös, ami egyesit: ennek kell túlsúlyba kerülnie, győzedelmeskednie”. ' (a politikai bizottság és a tit­kárság) helyett hozzák létre a Végrehajtó Bizottságot, az állandó elnökséget és a titkár­ságot. E javaslat indokolására Ni- colae Ceausescu elmondotta, hogy a Politikai Bizottság je­lenlegi formájában má’- nem felel meg a Központi Bizottság plenáris ülései közötti idősza­kokban adódó politikai munka irányítására. Tekintettel a párt sorainak megnövekedésé­re és az elkövetkező időszak­ban megoldandó feladatokra, olyan új, szélesebbkörű szerv­re van szükség, amely jobban megfelel az irányító munka követelményeinek. Emellett az állandó elnökség feladata a mindennapi operatív munka lenne. Az elsőtitkár megje­gyezte, hogy ez az új megol­dás kiküszöböli a napi felada­tok elemzésének és megoldá­sának a múltban gyakran al­kalomszerű jellegét és az egy­személyi döntés lehetőségét. Végül a titkárság feladata a párthatározatok végrehajtásá­nak megszervezése és ellenőr­zése lenne. „E módosítások elfogadása lépés előre a kollektív munka és vezetés erősítése, a Köz­ponti Bizottság munkájának javítása felé” — hangsúlyozta Nicolae Ceausescu. A küldöttek a szervezeti szabályzat tervezetét a java­solt módosításokkal együtt egyhangúlag elfogadták. A kongresszus még meghall­gatta a Fellebbviteli Bizottság jelentését, majd végül egy­hangúlag jóváhagyta a kong­resszus határozatát, amely összefoglalja az egyhetes ta­nácskozás tanulságait és az elkövetkező időszakra meg­szabja a párt politikai, gazda­sági, ideológiai és kulturális téren kifejtendő tevékenységé­nek alapelveit és irányvona­lát. Jóváhagyták a Központi Bizottság jelentését M e gh í vól 19S5. uüius 24-én (szombat) este 7 órai kezdette* Pécsett, a HULLÁM Étteremben Garden-Party-t rendezünk. A műsor első részében fellépnek: Kállai Judit, Sárosi Gábor, Gena Prus, Daltos Klári, Fónai József honferál: dr. Hegedűs János Zongoránál; Gyarmati István A második részben: Görbe Tükör Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Dolgozókat felvesznek Az ÉM Beton elem gyártó Válla­lat pécsi Betonárugyára változó munkahellyel építőipari munlfl^ra férfi segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon, Pécs, Siklósi út 10. 107183 •Se Gépkocsivezetőket vesz fel az I. Belker. Szállítási Vállalat, Me­gyeri út 103. 107168 * Bm. Szerelőipari és Szolgáltató Vállalat mohácsi telepére felvétel­re keres egy éjjeliőrt. Jelentkezés írásban vagy személyesen Mohács, Vágóhíd u. 2. 107164 * Állami gazdaság nagy gyakor­lattal rendelkező sertéstelep-veze­tőt keres azonnali belépésre öt­ezres állományhoz. Jelentkezők pályázatukat az eddigi munkahe­lyük megjelölésével a Sallai utcai hirdetőbe, levélben adják le „Szo­cialista brigád” jeligére. 107085 * A Baranya megyei Építőanyag­ipari V. munkásokat vesz fel kő­bányai munkára. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportján, Pécs, Alkotmány u. 77. szám alatt, ahol a jelentkezők minden felvi­lágosítást megkapnak. 107084 * Férfi segédmunkásokat felvesz a pécsi 21-es GELKA Rádiószer­viz. Széchenyi tér 6. 822 A Dél-dunántúli Vízügyi igazga tóság Gépészeti Csoport (Pécs, Kulich Gyula u. 13—15. sz.) fel­vesz vizsgázott» vagy gyakorlattal rendelkező földmunkagép-kezelő­ket (földtoló-, földnyeső-, és kot­rógép-kezelőket). Felvételi napok: hétfő, szerda, péntek. 105982 Harkányi munkahelyre építő­ipari munkásokat, segé imunkáso- kat változó munkahelyre felve­szünk. Jelentkezés: VIZÉP Épí­tésvezetősége, Harkány. 766 Családi házak, öröklakások, leválasztható lakrészek, ház részek, házhelyek és egyéb ingatlanok adis-vételét, la­káscseréket közvetítünk, fő- bérleti lakásokat vásáro­lunk közérdekű célokra. I N l< ö Z Pécs. Rákóczi út 39/b — és kirendeltségünk: Mohács. Felbocsátották a Kozmosz—76-ot A Szovjetunióban újabb mesterséges holdat bocsátottak földkörüli pályára, a Kozmosz 76-ot. A szputnyik tudományos felszerelése a világűr tanulmányozására szolgál a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett programmal összhang­ban. A szputnyik pályájának adatai a következők: kezdeti keringési idő 92,2 perc, a Földtől mért maximális távolság (apogeum) 530 kilométer, a minimális távolság (perigeuml 261 kilométer, a pálya hajlásszöge 48.8 fok. A tudományos mű­szereken kívül a szputnyikon rádiórendszert helyeztek el, amely a pályaeiemek mérésére szolgál, továbbá egy rádió távmérő rendszert, amely a műszerek és a tudományos be­rendezés munkájáról továbbít adatokat a földre. A mesterséges hold műszerei normálisan működnek, a beérkező információt koordinációs számítóközpont dolgozza fel. Újabb amerikai terrorbombázások a VDK területe ellen A Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen amerikai és dél-vietnami repülőgépek pén­teken is intéztek támadásokat. A dél-vietnami gépek Dien Bien Phu közelében két közúti hidra összesen harminchat tonna bombát dobtak le. Az amerikai kalózgépek fő­ként az észak-vietnami fővá­rostól a laoszi, illetve a kínai határig húzódó területre szór­ták le bombáikat. A Da Nang-i támaszpont környékén az amerikai meg­szállók kiűzik a polgári lakos­ságot: a támaszpont biztonsá­ga érdekében több mint öt­ezer polgári személyt egy tá­volabbi kényszerlakhelyre te­lepítenek át. Az amerikaiak a számukra rendkívül fontos támaszpontot így akarják biz­tonsági övezettel körülvenni és megakadályozni azt, hogy a hazafias erők behatoljanak a támaszpont védelmi öveze­tébe, vagy aknavető-tűzzel árasszák el a támaszpontot. Mint az AP jelenti Géni­ből, a Nemzetközi Vöröske­reszt pénteken felhívással for­dult a Vietnamban harcoló felekhez, hogy tartsák tiszte­letben a hadifoglyok és a pol­gári lakosság védelméről szó­ló nemzetközi vöröskereszt­egyezményeket. Berlini ADN-jelentés szerint a Német Demokratikus Köz­társaság ifjúsága háromszáz- ezer márkát gyűjtött össze a harcoló dél-vietnami nép meg­segítésére. Fogadás az EAK nagykövetségén Mohammed Ibrahim, az Egyesült Arab Köztársaság budapesti nagykövete az Egye­sült Arab Köztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából pén­teken este fogadást adott. Megjelent a fogadáson Fehér Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, dr. Trautmann Re­zső építésügyi miniszter, F-e- resztóczy Miklós, az ország- gyűlés alelnöke, Mód Péter, a külügyminiszter első he­lyettese, valamint a pol ‘ 'kai, gazdasági és társadalmi Met sok más vezető szeméi'-!-’ge. Részt vett a fogadáson bu-,- dapesti diplomáciai V vise- ' letek több vezetője és tugja. Kedden megnyílik a genfi értekezlet O. Vasziljev a pénteki Iz­vesztyijában foglalkozik a jú­lius 27-én, kedden megnyíló újabb genfi leszerelési tárgya­lásokkal. A Szovjetunió azzal a szándékkal megy a genfi tárgyalóasztalhoz, hogy a le­szerelés problémájának meg­oldására kölcsönösen elfogad­ható utat igyekszik találni — állapítja meg Vasziljev, meg­jegyezve, hogy hazája válto­zatlanul azon az elvi alapon áll, amelynek értelmében őszintén törekszik az általá­nos és teljes leszerelésre, hőn óhajtja a nemzetközi feszült­ség enyhülését és a békés egymás mellett élés politikájá­nak diadalmaskodását. Minden arra vall azonban, hogy az Egyesült Államok és az imperialista katonai töm­bök más résztvevői legszíve­sebben meggátolnának min­denfajta haladást a leszere­lési tárgyalásokon és szabad kezet szeretnének biztosítani maguknak a fegyverkezési verseny újabb fordulójának kibontakoztatására. A genfi tizennyolchatalmi leszerelési bizottság munká­jának közelgő felújításával kapcsolatban a nyugati sajtó­ban újabban egyre többet ír­nak az atomfegyverek elter­jesztésének megakadályozásá­ról — állapítja meg Vaszil­jev és rámutat, hogy a prob­léma valóban nem jelenték­telen, megoldása pedig igen pozitív szerepet játszhatna a nemzetközi feszültség enyhí­tésében. De miféle hatékony egyezményről lehet szó. ha az Egyesült Államok ugyan­akkor minden áron meg akar­ja nyitni Bonn számára az atomfegyverhez vezető utat. 1965. július 84-én, szombaton este 7 órai kezdette] a Bányász Étteremben rendezzük meg a hagyományos Anna-bált Harkányban. A műsor első részében fellépnek: Kállai Judit, Gena Prus, Fonal József, Sárosi Gábor, Dallos Klári. — Kon­ferál: Dr. Hegedűs János. — Zongoránál: Gyermati István. A második részben: Görbe Tükör. — Szépségverseny a „Harkány szépe" címért Asztalfoglalás az üzletvezetőnél t

Next

/
Thumbnails
Contents