Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-21 / 170. szám

1965. JŰLIÜS *L 4 napló as Folytatta munkáját RKP IX, kongresszusa Brezsnyev elvtárs felszólalása A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa kedden reg­gel Gheorghe Apostol, a Poli­tikai Bizottság tagjának el­nökletével folytatta munkáját. Az ülésen teljes számban megjelentek a testvérpártok küldöttségei is. A tanácskozáson Ion Gheorghe Maurer, a Politikai Bizottság tagja ismertette az 1966—1970. évi népgazdaság­fejlesztési terv irányelveit. Hangsúlyozta, hogy a szocia­lista építés teljesítésével járó nagyszerű feladatok biztosíté­ka: a pártnak az egész tár­sadalom vezető erejének ál­landó erősödése. A hétfőn előterjesztett je­lentés ragyogóan megalapozza elméletileg pártunk és álla­munk álláspontját a kommu­nista- és munkáspártok kö­zötti kapcsolatok, a szocialis­ta államok közötti kapcsola­tok kérdéseiben, valamint a jelenkori nemzetközi élet töb­bi főbb problémájában. Eb­ben az álláspontban összege- ződik az egész párt sziklaszi­lárd nézetazonossága, a béke t és a szocializmus ügyéhez szíwel-lélekkel ragaszkodó román nép egyöntetű helyes­lése. Pártunk és kormányunk I kitartóan küzd a szocialista világrendszer országai, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységé­nek erősítéséért, teljes szoli­daritást vállalt a leigázott népek nemzeti felszabadító harcával, cselekszik azért, hogy a béke megőrzéséért küzdő minden erő összefog­jon. Ugyanakkor következetesen érvényesíti a békés egymás mellett élés politikáját, min­den országgal — tekintet nél­kül társadalmi rendszerükre — a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a jogegyenlőség a kölcsönös előnyök elvei alapján, szigorúan tiszteletben tartva minden népnek azt a jogát, hogy bármilyen külső beavatkozás nélkül, szabadon döntsön saját sorsa felől — mondotta Maurer, majd a to­vábbiakban a kongresszus elé terjesztette az 1966—1970. évi népgazdaságfejlesztési irányelvek tervezetéről szóló jelentést. * Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára is beszédet mondott a Román Kommunista Párt IX. kongresszusán. Elöljáróban, átadta a kongresszusi küldöt­teknek, a szocialista Románia valamennyi kommunistájának és dolgozójának az SZKP Központi Bizottsága, az SZKP és az egész szovjet nép forró, testvéri üdvözletét. Brezsnyev beszédében fog­lalkozott azokkal az eredmé­nyekkel, amelyeket a román nép rövid történelmi időszak alatt ért el. Érintette a vilá­gon működő forradalmi erők egységének és szolidaritásának kérdéseit, s ezzel kapcsolat­ban kijelentette, hogy az egy­ség szükségessége különösen nyilvánvaló most, amikor az Egyesült Államok arcátlan agressziót követ el a vietnami nép, a Dominikai Köztársaság ellen, súlyosan sérti a kongói nép és más népek létérdekeit és lábbal tiporja jogaikat; most. amikor Nyugat-Német- országban az amerikai impe­rialisták támogatásával és ösztönzése mellett Európa bé­kéjét fenyegető revansista terveket dolgoznak ki. A Szovjetunió — mondotta, — a többi szocialista ország­gal együtt a múltban is meg­adta vietnami testvéreinek az agresszió elleni harchoz szük­séges segítséget, s a jövőben is megadja. Nem kétséges, hogy az ag­resszió kiterjesztésére tett bármiféle kísérlet a szocia­lista országok még erőtel­jesebb visszautasításával ta­lálja magát szemben. Ha azonban az amerikai inter­venciósok a iózan ész elle- 8é*e mégis új kalandokba kezdenének, akkor saját bőrükön tapasztalhatják majd egységünk és össze- forrottságunk erejét. A szovjet kommunisták ne­vében kijelentjük — mondot­ta a továbbiakban Brezsnyev —, hogy pártunk nem sajnál­ja az erőfeszítéseket vala­mennyi szocialista országgal fenntartott testvéri kapcsola­tok erősítése és fejlesztése ér­dekében. Itt, a román kom­munisták kongresszusán első­sorban azt szeretnénk kijelen­teni, elégedettek vagyunk az­zal, hogy korunk legfonto­sabb kérdéseit pártjaink egy­ségesen értékelik^ Brezsnyev végezetül hang­súlyozta, hogy a Szovjetunió és Románia között egyre erő­södnek a politikai és kulturá­lis kapcsolatok, a két ország az egyenjogúság alapján köl­csönösen előnyös gazdasági együttműködést folytat, meg­osztották és megosztják egy­mással a szocialista építésben szerzett tapasztalataikat. Az SZKP a jövőben is változat­lanul követi a Szovjetunió és a szocialista Románia közötti testvéri kapcsolatok erősítésé­nek és fejlesztésének irány­vonalát. A kongresszus szerdán reg­gel folytatja munkáját. Szolidaritási nagygyűlés Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Magyar Szolidaritási Bizottság a Vietnammal kapcsolatos genfi egyezmény aláírásának 11. évfordulója alkalmából ked­den szolidaritási nagygyűlést rendezett a Danuvia Központi Szerszám- és Készülék Gyár művelődési házában. A nagy­gyűlés résztvevői táviratot intéztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányához és a Dél-vietnami Nemzeti Felsza­badítása Front Elnökségéhez, amelyben elítélték az amerikai imperialisták fokozódó vietnami agresszióját, kifejezték meg­győződésüket, hogy az igazságos ügyért küzdő, százmilliók támogatását élvező vietnami nép fölött semmiféle agresszor sem diadalmaskodhat. Kilencvenezer halott a dél-vietnami harcokban A dél-vietnami felszabadí- tási front harcoló egységei- I nek parancsnoksága hétfőn A változó Afrika AFRO üapW5KÉPE A kontinensen tapasztalható állandó poli­tikai és gazdasági mozgás napról napra vál­toztatja Afrika arculatát. Térképünkön a jelenlegi helyzetet rögzítettük, figyelembe véve a közelmúlt eseményeit is. A 30,3 millió négyzetkilométer kiterjedésű földrész 295 millió lakosából még mindig 19 millió ember él politikailag függő területeken lényegileg gyarmati elnyomás alatt. A Dél-Afrikai Köztársaság kivételével vala­mennyi szuverén állam tagja az Afrikai Egy­ség Szervezete elnevezésű rendkívül laza po­litikai tömörülésnek. E mellett a független országok legnagyobb része — mint térképün­kön is látható — különféle politikai csopor­tosulások tagja. Afrika északi részén az arabok által lakott területeken Algéria, az Egyesült Arab Köz­társaság (közismert nevén: Egyiptom), Libia, Marokkó, Szudán és Tunézia képviselik jelen­leg az Arab Liga afrikai tagállamait. Részint gazdasági, részint politikai elkép­zelések szülték még 1961-ben az Afro-Malgas Uniót, mely Franciaország befolyási övezeté­hez számítható, úgyszintén a (Francia) Közös­ség afrikai tagállamai is, melyek egyúttal az előzőekben említett uniónak is tagjai. A bel­ső ellentétektől azonban e szövetség sem mentes. Éppen a közelmúltban lépett ki Mau­ritánia a szövetségből Kongó felvétele elleni tiltakozásul. közzétette az év első felében vívott harcok adatait. A köz­lemény szerint ebben az idő­szakban a partizánok ellen vívott harcokban az ellenség 90 ezer katonája esett el, kö­zöttük háromezer amerikai és háromszáz más nemzetiségű. A DNFF 12 ezer hadművele­tet hajtott végre, ezek között 36 nagyszabású ütközetben vett részt. így Pleiku, Ba Gía és Dong Xoai vidékén. A fel­szabadító harcosok húszezer, különböző típusú fegyvert zsákmányoltak, közöttük 57 mm-es és 105 mm-es kalibe­rű ágyúkat, lelőttek 296 el­lenséges repülőgépet, kisiklat­tak tíz katonavonatot és meg­semmisítettek 396 katonai gép­járművet. A felszabadítás) front fegyveres alakulatainak ellenőrzése alatt álló területen csaknem egymillió dél-vietna­mi ember él. Az év első fe­lében a DNFF lerombolt két­ezer „stratégiai falut’’ — je­lenti a közlemény. A dél-vietnami nemzeti felszabadítási front központi bizottságának elnöksége hét­főn. a genfi egyezmény alá­írása évfordulójának alkal­mából felhívást intézett a dél-vietnami néphez. Felszólította a felszabadító hadserg tagjait a harc foko­zására; a parasztságot a vi­dék felszabadítására; a mun­kásságot, ifjúságot, diákságot, értelmiséget, a vallási szer­vezeteket a terroruralommal való szembeszegülésre; mind­azokat a hazafiakat, erőket, pártokat, amelyeket aggaszt a szülőföld sorsa, hogy osztály­helyzetre, vallásra, nemzeti­ségre, politikai irányvonalra való tekintet nélkül harcolja­nak a nemzet létérdekeiért. A Biztonsági Tanács ülése New York: A Biztonsági Tanács Moro­zov szovjet küldött kérésére kedden ismét összeült, hogy folytassa a Dominikai Köztár­saság ellen elkövetett ameri­kai agresszió vitáját. A szov- cjet küldött egyben a Bizton­sági Tanács e havi elnöke. A vita megkezdése előtt a küldöttek az elhunyt Steven­son emlékének adóztak. A felszólalók méltatták az ame­rikai ENSZ-képviselő munkás­ságát. Souvanna Phouma a genfi értekezlet összehívása mellett Párizs: De Gaulle francia köztársa­sági elnök kedden az Elysée palotában fogadta Souvanna Phouma laoszi kormányfőt és tanácskozást folytatott vele. A megbeszélés fő tárgya a viet­nami helyzet volt. A laoszi miniszterelnök tá­vozóban a köréje sereglő tu­dósítók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy haladékta­lanul össze kell hívni az 1954- es genfi értekezleten részt vett országok újabb konferenciá­ját a vietnami probléma meg­vitatása végett. A laoszi miniszterelnök az angol kormány vendégeként szerdán Londonba érkezik kétnapos látogatásra. Őrült volt-e vagy részeg? Saigonban bejelentették, hogy megindították a vizsgá­latot az ellen a két részeg amerikai tengerészgyalogos el­len, aki vasárnap ittas álla­potban B—57-es Canberra­bombázót akart vinni Hanoi fölé. Egy amerikai szóvivő ki­jelentette: „nem állok jót el­meállapotukért és nem is va­gyok biztos benne: de nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy szándékuk Hanoi bom­bázása volt”. A két katona szörnyű terve kizárólag azért hiúsult meg, mert nem értettek a Canber­ra típusú gépek kezeléséhez, amely egyébként atombomba szállítására is alkalmas. Ribli Tette át a sakkversenyen a vezetést A Pécsett folyó vegyes mester- jelölti csillagszerző sakkverseny ötödik fordulója után a fiatal, 14 éves Ribli Zoltán vette át a veze­tést. A legutóbbi forduló különö­sebb izgalmakat nem hozott, s a v<árt eredményeket adta. Az egész mezőnyben már csak négy ver­Értesítjük a lakosság ot és közületeket, hogy 1965. július 24-én, szombaton este 7 órai kezdettel a BŰTOR- (kárpitozott bútor is), Bányász Étteremben rendezzük meg a hagyományos REDŐNY-, A I r I a KADARIPARI TERMÉK- JAVÍTÁS, Anna-balt továbbá kovAcs-bognAr Harkányban. szakmába vágó mind ennemű javítás szakszerű el­végzését rövid határid őre vállaljuk. Pécsi Fatömegcikk- és Járműjavító Ktsz Pécs, Irányi Dániel tér 1. A műsor első részében fellépnek: Kállai Judit, Gena Prus, Fónai József, Sáros! Gábor, Dallos Klári. — Kon­ferál: Rónai Egon. — Zongoránál: Gyarmati István. — A második részben: Görbe Tükör. — Szépségverseny a IsiIIag cipőpaszta „Harkány szépe" címért Asztalfoglalás csütörtöktől az üzletvezetőnél ÖLI a cipőbőrt puhítja, vízhatlanságát megőrzi, szé­píti, fényesíti. Naponta ápolja cipőjét Csillag cipőpasztával! senyző áll veretlenül. A szerdai függő nap után már tisztább ké­pet lehet alkotni a verseny állá­sáról, mivel nyolc versenyző ..ér­dekelt” a függőkben, annál is in­kább, mert a verseny a „félidő­höz” érkezik. Az 5. forduló ered­ményei: A forduló iátszmáiból csak a Ribli—Kamarás játszma emelhető ki különösebben, mely a fiatal, 14 éves „tanítvány” győzelmével végződött. A Bilekné —Sinka játszma a női válogatott edző ,,Jeney mester iskoláját” tükrözte, s békés döntetlent ho­zott. A többi játszma is a várt eredménnyel végződött. Az élcso­port állása: 1. Ribli Zoltán 3 ás fél pont (1 függő), 3—4. Sinka, Krisztián 3—3 pont (1—1 függő). 4—5—6. Bilekné, Szöllősi, Reszler 2 és fél —2 és fél pont. A szerdai nap függőjátszmái: 1. Krisztián—Palcsó, 2. Grünwald— Sinka, 3. Péterfalvi—Ribli. 4. Sza­bó II.—Palcsó, 5. Kamarás—Gyura. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: főként nappali felhő- képződés, több helyen futó esővel, zivatarral. Gyenge, változó irányú szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet alakulásában lényeges «változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 15—19. 'eg- magasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. A Balaton vízének hőmér­séklete Siófoknál 11 órakor: 24 fok.

Next

/
Thumbnails
Contents