Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-02 / 128. szám
4 napló 1965. JÜNIUS 2. 1 Francia lap a dominikai ellenforradalmárok kegyetlenkedéseiről A France-Soir Santo Dorn ingo-i tudósítója megdöbben tő részleteket közöl az Imbert; féle katonai junta kegyetlenkedéseiről. A junta katonái — írja a tudósító — emberek ezreit tartóztatták le. A foglyokat meztelenül cellákba zsúfolták, ahol további sorsukat, a kínzást vagy a kivégzést várják. A foglyok egy részét a Vöröskereszt közbenjárására szabadon engedték. Ezek a foglyok elmondották, hogy a zsúfolt cellákban csak állni lehetett, több napot és éjszakát töltöttek így csaknem minden élelem nélkül. A vallatásnál a foglyokat puskatussal verték és rugdosták. Mindannyiukat azzal vádolták. hogy kommunisták. Sokat közülük rövid kihallgatás után kivégeztek. Akik túlélték a szörnyűségeket, az egykori náci koncentrációs táborok foglyaira emlékeztetnek, — írja a francia tudósító. Santo Domingóból jelentik: Dominikában a helyzet válto' zatían. Az elmúlt napokban tárgyalások folytak az A ASZ és Imbert tábornok juntája között arról, hogy a nemzeti palotát, az AÁSZ ellenőrzése alá helyezik. Az impozáns középület a junta erőinek a felkelőkhöz legközelebb fekvő állása, s innen tűz alatt tartják a belváros nagyrészét. Hétfőn a nemzeti palotából lövöldöző imbertisták megöltek egy 15 éves leányt és eltalálták Telmo Vargas ecuadori tábornok és Arturo Morales—Carrion amerikai diplomata gépkocsiját, amikor az Caamano alkotmányos elnök főhadiszállására érkezett. Imbert tábornok mindeddig elutasította az AÁSZ javaslatát. A Caamano-vezette erők hajlandók lettek volna elfogadni a semleges övezet kiterjesztését a palotára is. Caamano elnök hangoztatta, hogy Dominika vidéki lakossága is kész felkelni az alkotmányos erők mellett és mindeddig csupán azért volt nyugalom, mert 5 türelemre intette híveit. Az ezredes közölte azt is, hogy kapcsolatban áll az imbertista csapatok tisztjeivel is, s ezek csupán az amerikai távozásra várnak, hogy csatlakozzanak az alkotmányos erőkhöz. Ha a megszálló csapatok holnap elhagynák a szigetet, az imbertista tábor azonnal felbomla- na — mondotta az elnök. Washingtonban hétfőn az AÁSZ miniszteri tanácsának ülésén Brazília javaslatot terjesztett elő egy háromtagú bizottság felállítására. A terv szerint a háromtagú bizottság szabná meg a Santo Domin- go-i Amerika-közi erők politikai irányvonalát, együttműködne Jósé Mórával egy politikai megoldás keresésében és tanulmányozná egy állandó Amerika-közi haderő felállító sának lehetőségét. Az AFP szerint egyelőre nincs meg a szükséges 14 főnyi többség, amely biztosítaná a javaslat elfogadását. A katolikusok nagyszabású tüntetésre készülnek Dél-Vietnamban A dél-vietnami szabadság-1 harcosok „Felszabadítás’’ hír- ügynökségének közlése szerint a május 27-ről 28-ra virradó éjszaka a Thanh-hegységben a szabadságharcosok megtámadták az amerikai tengerész gyalogosok egyik támaszpontját, amelynek feladata a közelben épülő repülőtér védelme volt. A heves közelharcban 45 amerikai vesztette életét. Ez volt eddig az amerikai tengerészgyalogosok legsúlyosabb vesztesége a szabadság- harcosokkal vívott ütközetek során. A Vietnami Tájékoztató Iroda közlése szerint az északvietnami légelhárítás Thanh Hoa tartományban hétfőn délután lelőtt egy Thunderchief típúsú amerikai repülőgépet Az AP saigoni tudósítójának jelentése szerint a délvietnami katolikusok nagyobb megmozdulásra készülnek Phan Huy Quat miniszterelnök kormánya ellen. Keddre utcai tüntetéseket szerveztek és Saigon külvárosaiban, ahol a katolikusok nagyobb számban élnek, a hajnali órák óta Quat-ellenes röpiratokat terjesztenek. A saigoni katolikus érsekség felszólította mindazokat a személyeket, akiknek hozzátartozóit a múlt héten a kormány által nyilvánosságra hozott puccskísérlettel kapcsolatban letartóztatták, lépjenek érintkezésibe az érsekséggel, hogy az megfelelő lépéseket tehessen a letartóztatottak érdekében. Az állítólagos puccskísérlet egyik vezetője Phtm Ngoc Thao ezredes, valamint az összeesküvés vádjával letartóztatott mintegy 50 személy jórésze is katolikus. Megkezdődött a szabadfogású birkózó világbajnokság Lapzártakor érkezett: Manchesterben 28 ország birkózóinak részvételével — két benevezett ország nem küldte el versenyzőjét — megkezdődött az idei szabadfogású világbajnokság. A nyolc súlycsoportban 138 versenyző lépett szőnyegre, köztük nyolc magyar birkózó. Az első mérkőzést a lepkesúlyban ölveti vívta, s francia ellenfelével szemben a 6. percben tussal győzött, a továbbiakban váltó kozóan szerepeltek a magyarok. .^égsúlyban: Dashamber (indiai) p. gy. Gonda ellen, peI helysúlyban Kellermann Randhana (indiai) ellen döntetlent ért el. Kellermann jól kezdett, de a mérkőzés közepe táján ellenfele könyökkel felsértette a szemhéját. Ez nagyon megzavarta a magyar birkózót és kérdéses, hogy a továbbiakban még szerepelhet-e. Könnyűsúlyban * Odaet Chand (indiai) p. gy. Trázsi ellen. Váltósúlyban: Bajkó a 3. menetben tussal főzött Harden Singh (indiai) ellen. Középsúlyban: Hollósi az 5. percben tussal győzött Bozak (kanadai) ellen. 230 halott a japáni bányaszerencsétlenségnél Az esti órákban hivatalosan bejelentették, hogy a sújtólégrobbanás következtében a halálos áldozatok száma 230- ra emelkedett. Japán történetében ez volt a harmadik legnagyobb, a második világháború óta pedig a második legsúlyosabb bányaszerencsétlenség. Josio Szakuracsi iparügyi és külkereskedelmi miniszter kedden lemondott: felelősnek érzi magát, mert személy szerint ő és minisztériuma nem intézkedett, hogy a bányákban biztonságos védelmi berendezéseket szereljenek fel. Osztrák szőlészeti és borászati szakemberek Pécsett Kedden — badacsonyi látogatás után — hattagú osztrák szőlészeti és borászati szakember érkezett Pécsre. A szomszéd ország szakemberei a Szőlészeti Kutató Intézet vendégeként látogattak városunkba Katona József, az Intézet igazgatója kíséretében. Kedden rövid pécsi tartózkodás után Harkányba utaztak, majd este a Szőlészeti Kutató Intézet pécsi telepén . vacsoráztak, amit borbemutató követett. Ma az osztrák szakemberek küldöttsége a pécsi telep szentmiklósi üzemébe látogat. A vendégeket különösen érdekli a földtrágyázással folytatott kísérlet, a nagyüzemi szőlőtermelés megvalósítása és a borkezelési eljárások. Halálos áldozatot követelt az áradás A felhőszakadásból keletkező áradás Fertőrákoson halálos áldozatot követelt. A keddre virradó éjjel átszakadt a fertőrákosi halastavak gátrendszere és a hatalmas víztömeg a községet átszelő patakba zúdult. A hömpölygő ár zúgására felriadt Horváth Zoltán és családja hálóruhába menekült. A férfi hóna alá vette az 5 hónapos és a 7 éves gyermekét. A vízben Horváth megbotlott és elejtette hétéves fiát. Utánakapott, de csak a paplanját érte el. A kis Horváth Zoltánt elragadta az ár és csak kedden reggel találták meg holttestét egy bokorban fennakadva. Szűnőben a halpusztulás A Balaton nem tartalmaz emberre ártalmas fertőző anyagot korlátozott mennyiségben fajtatiszta rajnai APOSLIB A •sah június hónapra elöjeuyeztethető közvetlenül a Baranya megyei Mezőgazdasági V. (Keltető Vállalat) péCSÍ (Xavér u. 19), boltion?sszonyfai és sellyei kelletőüzemében. Az utóbbi hetekben a Balaton vizében szokatlan hal- pusztulást tapasztaltak. Sőt, a halpusztulás az utóbbi napokban olyan méreteket öltött, hogy a * szélirányban fekvő partokat valósággal ellepte a kimúlt halak tömege. Az Országos Halászati Felügyelőség is teljes erővel folytatja a különös halpusztulás biológiai okainak kivizsgálását. Megállapították a szakemberek, hogy a tó vize nem szennyezett, a fürdőzés semmiféle emberi ártalommal nem jár. Mint a kivizsgálások mutatják, először a ragadozók, közöttük a Balaton legértékesebb hala, a fogas kezdett nagyobb számban pusztulni. A legutóbbi napokban a halhullás olyan méreteket öltött, hogy esztétikai és egészség- ügyi aggályok merültek fel. De a vizsgálatok kimutatták, a fürdőzés nem jár semmiféle ártalommal, nem tartalmaz a víz semmiféle fertőző anyagot. A halhullást nem élősdiek okozták, a tömeges halpusztulás nem vezethető vissza pa- razitológiai okokra. Kerülhetett azonban a Balaton vizébe olyan anyag, amely az emberre ugyan teljesen veszélytelen, de a halakra, főleg a ragadozókra ártalmas, veszedelmes. Néhány nap múlva erre a kérdésre is választ adnak a kivizsgálással foglalkozó intézmények kutatói. Megnyugtató az a hír is, hogy a még élve kifogott halakból próbafőzést végeztek és a halak elfogyasztása nem járt semmiféle utókövetkezmény- nyel, nem következett be megbetegedés. Az ízéin sem lehetett semmit észrevenni. Az illetékesek szerint a hal- pusztulás szűnőben van, és a halászati tilalom is számítások szerint egy-két héten belül feloldható lesz. Európa térképe és az árvíz Mindennap valami újat fedez fel az ember, a Vízügyi Igazgatóság mohácsi felügyelőségén, Szilágyi Elemér főmérnök szobájában. Tegnap például Európa víz- és földrajzi térképe került a falra, a vízállás grafikon és a gátrendszer „minőségét’ feltüntető hosszmetszet mellé. — Azért szögeztük ki ezt a térképet — magyarázza a főmérnök —, mert számunkra most nem közömbös, hogy milyen az időjárás az Alpokban Szlovákiában vagy éppen Jugoszláviában, ahonnan a folyók a Dunába szállítják a csapadékot. — Es mit mondanak a legújabb jelentések? — Talán jobb lesz, ha elolvassa ezt a táviratot — és egy hosszú jelentést tesz elém, amelyben a következőket tintával aláhúzták: „Az Alpok déli felén Jugoszláviába, az Alpok keleti előterébe és a Kárpát-medencébe meleg, páradús levegő áramlik és további csapadékhullással kell számolnunk." Mindez nagyon fontos a Duna alsó, mohácsi szakaszának árvízvédelme szempontjából. „A Dráva, a Száva vízgyűjtője, éppúgy izgat bennünket, mint a szlovákiai folyók vízállása” — ismétli többször is a főmérnök, mert ezek áradása igen kedvezőtlenül befolyásolja a jelenlegi árhullám levonulását, sőt, újabb árhullámot is hoz. — Bécsnél például 24 óra alatt 31 centimétert áradt az elmúlt napokban a folyó vize. Nálunk, Mohácson fokozatosan apad a folyó. Az előrejelzés szerint június 2-án 860, június 3-án 850, június 4-én 840 centiméteres vízállásra számíthatunk. Ugyanakkor azt is közölték velünk, hogy június 6 —7-én 10—20 centiméteres emelkedés várható. Ez csak abból a szempontból fontos számunkra, hogy tovább folytassuk a védekezést és bár 850 centi alá csökken a vízszint hamarosan, a harmadfokú árvízvédelmi készültséget nem szüntetjük meg. — A rádióból hallottuk, hogy a gát minősége jelenleg már olyan, mint a szivacs. Laza és lyukacsos. — Nálunk, a várost védő gátrendszer elég szilárd. Volt néhány buzgárunk, de ezeket már megszüntettük. A szivárgásokat is megállítottuk homokzsákokkal és tovább erősítjük a töltést. Elsősorban a böki szakaszon 47 teherautónk, 3 kotró, 90 fő saját munkás és 123 kirendelt közerő dolgozik a mohácsi gát további erős’tésén. Nincs tehát különösebb aggodalomra ok és a vízszint lassú, de állandó csökkenésével a belvíz is csökkenni fr<g. elsősorban azáltal, hogy a vízügyi igazgatóság szivaty- tyútelepei működésbe lépnek. Jelenleg is valamennyi szivattyútelep 24 órás üzemmel dolgozik és ahol ezt a talaj- viszonyok megengedik, vissza- szivatják a vizet a Dunába. A nyári vásár alatt (V. 17-VI. 5.) 40%-os árengedménnyel ••vásárolhat kihúzható étkezőasztalt: T-41. típus: 700, - Ft helyett 420 Ft-ért T 32/2 „ 650 - „ „ 390 Ft-ért a b íí t o i* h o 1 t o k b a n Dolgozókat leveszne) A Kesztyűgyár Siklósi üzeme felvesz 23. életévüket betöltött férfiakat szabász átképzősne!: ti havi átképzési időtartammal. Átképzési időre fizetés: 4 iorint ó-d- bér. Felveszünk ipari tanulón > általános iskolát végzett fiúk a \ évre, érettségizetteket másfél évre. Mindkét esetben jelentke 1 Siklósi Kesztyűgyárnál. 10493S Ä Az EM. Betonelemgyártó Vállalat Pécsi Betonárugyára vált' z»' munkahellyel építőipari munkára 5 férfi segédmunkást alkalmaz Jelentkezés: Pécs, Siklósi út io sz. Munkaügyi osztály. 104371 * Kőművest és segédmunkás kai felvesz az Allatifehérje Vállasa Pécs, Basamalomi út. 10510* * A Mágocs és Vidéke Körre Fmsz. a magyaregregyi többszemélyes boljába vezetőt vesz fe: Jelentkezés az fmsz mágocsi köz ponti irodájában. Lakást biztosítani nem tudunk. 6K