Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-06 / 132. szám

r m JUNTOS 6. napló 5 Tovább kering a Gemini—4 űrhajó A Gemini—4 amerikai űr­hajó ma reggel háromnegyed nyolckor kezdte meg 26. for­dulatai a föld körül. A két amerikai űrhajós White és Mcdivitt már több mint 40 órája tartózkodik a világűr­ben. Ezzel megdöntötték az űrrepülés amerikai rekordját, amelyet Gordon Cooper 1963- ban állított fel 34 órás és 19 perces űrrepülésével. A 19. fordulóban a Gemi­ni—4 űrhajónak majdnem „közlekedési karambolja volt; a közelben suhant el mellet­tük egy mesterséges hold. Mint Mcdivitt a földi rádió- figyelő állomásokkal közölte, a különös égi jármű madár­hoz volt hasonló, „kitárt ka­rokkal” keringett pályáján. Mcdivitt őrnagy több fény- képfelvételt is készített a mes­terséges holdról. Amerikai szakértők lehetségesnek tart­ják, hogy a május 25-én fel- bocsátott Pegasus—2 megfi­gyelő műholdról van szó. Az űrutazás folyamán a két űr­pilóta meghatározott feladato­kat végzett, majd a 23. for­dulóban McDivitt nyugovóra tért, s „átadta White-nak a parancsnokságot”. Az űrpilóták közérzete jó. A mai nap folyamán újabb kísérleteket végeznek, a többi időt étkezéssel és alvással töltik. A hírügynökségek köz­ük még, hogy a Gemini—4 hordozó rakétája szombaton délután a légkörbe érve da­rabjaira hull. A rakéta kis ré­szecskéi Afrika keleti részén érnek majd földet. Újabb tűzharc San Domingóban Santo Domingo? Santo Domingóban szombat­ra virradó éjszaka újra lö­völdözésre került sor: a kül­földi tudósítók jelentésed sze­rint aknavetők hangját lehe­tett hallani. Az alkotmányos erők rádióadója szerint az amerikai csapatok nyitottak tüzet. Pénteken a dominikai fő­városban a helyzet viszonylag Erhard hazautazott Washingtonból nyugodt volt, ismét lehetett kenyeret kapni. Az AASZ háromtagú közve­títő bizottsága pénteken más­fél órás megbeszélést folyta­tott Caamamo alkotmányos elnökkel. A találkozó után Bunker, a bizottság amerikai tagja kijelentette, hogy csu­pán „puhatolódzó megbeszélé­seikről” volt szó. Caamano ki­fejtette álláspontját, amely i— mint az AFP „jó források­ra” hivatkozva jelenti —, nem változott: az elnök továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy csak az 1963-as alkotmány alapján jöhet létre megegye­zés. Az AÁSZ bizottsága szom­baton találkozik a reakciós pékét készülne kivonni a szigetországból. Jattin Cury, az alkotmá­nyos erők külügyminisztere táviratot intézett az ENSZ- hez és közölte, hogy csütörtö­kön az amerikaiak aknavető­ből tüzeltek és az alkotmányos erők egyik katonáját súlyosan megsebesítették. Az amerikai­ak magatartása veszélyezteti a fegyverszünetet — mutat rá a távirat. Ruben Brache, az alkotmányos erők ENSZ-meg- bízottja pénteken bejelentet­te, hogy elküldi az ENSZ meg­felelő szerveinek a domini­kai katonai junta erői áltál kivégzett 800 személy nevét. ENSZ-küldöttség érkezett Pécsre Pécsre érkezett az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának lakásügyi kérdések­kel foglalkozó szekciójának küldöttsége. A 41 tagú delegáció két repülőgépen érkezett. Lux László, a magyar tagozat vezetője és Katona József, a tagozat tagjának kíséretében. A küldöttséget a pécsi repülőtéren tegnap délután fél 6 órakor Benedetti Tibor, a me­gyei pártbizottság ipari osztályának vezetője és Zoltán László, a szekció magyar tago­zatának titkára fogadta. fi jugoszláv kormány alelnöke díszvacsorát adott a magyar kormányküldöttség tiszteletére ötnapos hivatalos látogatás után Erhard nyugatnémet kancellár szombaton elutazott Washingtonból. A kancellár kijelentette, Johnson nem kérte őt fel közvetítésre De Gaulle elnöknél, amit egyéb­ként — mint mondotta — nem is vállalt volna el. Erhard hír szerint, feltétel nélkül támogatta az Egyesült Államok vietnami akcióját, mert ezt bizonyítéknak tekinti arra, hogy az Egyesült Ál­lamok adandó esetben Nyugat- Európát sem fogja cserben­hagyni, — hangzik a kommen­tár. junta vezetőjével, Imfoert Bar­rera tábornokkal. Pénteken folytatódott az amerikai tengerészgyalogosok kivonása: jelenleg csupán két­ezer tengerészgyalogos van Santo Domingóban és a hét végén ezeket is behajózzák, hogy hazatérjenek az Egyesült Államokba. A „bőrtarkójúak” távozása után 12 500 amerikai ejtőernyős és a légierők 700 tagja marad Dominikában, az amerikaközi erőik égisze alatt. Semmi jel sem mutat arra — írja az AP —. hogy az Egye­sült Államok a közeljövőben újabb amerikai csapategysé­Szakértők vizsgálati a balatoni halpusztulás okait A Földművelésügyi Minisz­térium, az Egészségügyi Mi­nisztérium, az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság, valamint az illetékes tudományos inté­zetek vizsgálatot folytatnak annak megállapítására, mi idézte elő az idén a Balatonon a szokottnál jóval nagyobb halpusztulást. Az okokait tel­jes biztonsággal még nem le­hetett felderítni, de a további vizsgálatok eredményeitől füg­gően előreláthatólag mód nyí­lik arra, hogy június 15-ével feloldják a halászati és horgá­szati tilalmat. Az illetékes szervek intézkedtek, hogy a halak egészségére ártalmas rovarirtó és egyéb vegyszerek használatát a Balaton környé­kén korlátozzák. SPORTEREDMÉNY: NB ül. mérkőzés: Nagyka­nizsai Dózsa—PEAC 5:2 (4:0). Jakov Blazsevics, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke péntek este díszvacsorát adott az Apró Antal vezette magyar kor­mányküldöttség tiszteletére. A Nyirkos ruhadarabra permetezzünk egy kevés ablak- tisztítót és az ablak, tükör, vagy a festett bútor felüle­tét ezzel dörzsöljük be, majd utána száraz ruhával jól töröljük át. Az így megtisztított tárgy ragyogó tiszta, fényes lesz. A QOLQOTA FELETT... szüleit, nem sók értelme Volt. Azért tavaly valahogy meg­úszta. de az idén már két tantárgyból is bukásra áll. Előveszi az osztálynaplót és megállapodik az egyik bejegy­zésnél. — Az idén februárban az­tán olyan dolgot művelt, ami az egész iskolát megbotrán­koztatta. Az egyik tanóra vé- végén maga köré gyűjtötte a pajtásait, olyan maga korabeli fiúkat, lányokait és... Szemlátomást zavarban van, hogyan mondja tovább. — Bent a tanáriban kérdő­re vontam Jutkát: „Hogyan ajánlhattál ilyent a pajtásaid­nak, amikor fogalmad sincs arról, mit mondtál”. Aztán én pirultam el a válaszon: „Miért ne tudnám, tanár néni, hiszen anyutól meg a Petres aputól láttam...” Másnap behívatta Jutka édesanyját és felelősségre von­ta. Az eredmény? Harmadnap kék foltokkal jelent meg Jut­ka az iskolában: — Anyu nagyon megvert. Beleverte fejemet a falba .; Az osztályfőnöknő azonnal intézkedett. Orvoshoz vitte a gyereket és még aznap jelen­tést küldött a hatóságoknak is. Ekkor már Jutka sem palástolta a rettegését. Sírva mondta el, hogy nagyon fél „Petres aputól”, aki heten­ként egyszer jár csak haza a munkahelyéről, mi lesz, ha ő is megtudja, hogy eljárt a szája az iskolában. És fent a Golgotán csak akkor zúdultak fel az embe­rek, amikor Jutka már a Pé­csi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet lakója lett, amikor je- lentgették a szomszédok, hogy mi minden történt vele a fü­lük hallatára. De ez még feb­ruárban volt, s én csak egy hete kértem számon tőlük Komáromi Sándor és Borsos Béla jelenlétében. A nevüket nem írhatom le, mert élénken tiltakoztak ellene, de a val­lomásukat feljegyeztem. „Petres apu” mostohaapja Jutkának. Nemegyszer kije­lentette, hogy a kislánynak „Dodi” után kell mennie, amíg nem késő. Ki ez a Do­di? Jutka fivére, aki nemrég szabadult a börtönből. És ki Petres apu? ö évekkel előbb járta meg ezt az „utat”, amit mostanában fejezett be a „Dodi”. És hogyan élt közöttük Jut­ka? Azt mondják ütlegek és koplalások között mindaddig, amíg be nem került a pécsi intézetbe. A szülők látványos botrányt rendeztek, amikor Jutkát elvitték tőlük. Sajnál­ták, féltették talán? Valami ilyesféle történhetett, mert a rokonok összefogtak és kikér­ték Jutkát az intézetből. Pet- resné veje kísérte ki. ök szeretik, náluk jó helye lesz — bizonygatták. A pécsi já­rási tanács gyámhatósága le­ellenőrizte a „jó helyet”. Szép bútorok, tisztaság, korszerű lakás, 4500 forintos átlagke­reset és egy hasonló korú kis­lány a családban. Kiss Jutkának azonban csak néhány hétig volt maradása Oláh Károlyéknál. Legújabban Némethéknél van és ebben az a „jó”, hogy Arany, a nővére pesztrásko- dik a sorsa felett. Azt mond­ják, azóta kikerekedett, meg­színesedett az arca Jutkának, és jól is érezné magát, csak... Csak éppen az történt, hogy Arany „néhány napra” visz- szaadta szüleihez a kislányt, aki azóta nem is panaszkodik. — Most jó hozzám Petres apu. ölébe vesz, csokit ad és a kocsmába is elvitt már mál- názni. Most már úgy szeret engem is, mint Elükét, a hú­gomat Ilyen körülmények között került hát vissza Jutka a „szüleihez” és különösmód mégis elégedett a sorsával. Híszien Petres apu csokit, mál­nát vesz neki és ő hálából nem is „pletykálkodik” azóta. Ezt az osztályfőnöknője mondta: — Jutka megváltozott, csak éppen furcsa ez a változása. Nem mond már el semmit, ami odahaza történik és innen sem viszi haza. a híreket. Pe­dig nagyon elkelne, hogy ha­zavigye, hiszen bukásra áll... És odafeni a Golgotán elégedetlenek az emberek. Szidják a vállalatot és szid­ják egymást. Más esetben meg közömbösek, ahogy magam is hallottam, tapasztaltam. S nem tudok szabadulni a gon­dolattól, hogy egy tőből faka­dó ikertulajdonságok ezek. A gyökerei abból táplálkoznak, amit Borsós Béla mondott: a barakházak amortizációs ideje rég lejárt, tenni, kezdeni kel­lene már valamit haladék nél- küL Az elégedetlenséget kel­lene „lecsillapítani” előbb, az­zal felráznánk a közömbös­séget is...” A közömbösséget, ami a nyolc esztendős Kiss Jutkát is elnémította, pedig „bukásra” áll. Igen, tenni, kezdeni kellene valamit, haladék nélkül. Pálinkás György delegáció pénteken este érke­zett Belgrádba, hogy részt ve­gyen a jugoszláv—magyar gaz­dasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság első ülésszakán. A Metropol szállóban ren­dezett díszvacsorán részt vet­tek a magyar kormánykül­döttség tagjai. Jugoszláv rész­ről a díszvacsorán részt vet­tek: Jozse Brilej, a Szövetsé­gi Végrehajtó Tanács tagja és más hivatalos személyek. A díszvacsorán Jakov Blar zsevics és Apró Antal pohár­köszöntőt mondott. A televízió műsora június 6-án, vasárnap: 8.40: Iskola-tv. Orosz nyelv haladóknak (ism.). 9.05: Húsz év alatt építettük. Dokumen­tumfilm. 9.35: Foxi Maxi ka­landjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 9.55: Staféta. Az Intervízió műsora Varsóból. 11.00: Belépés csak tv-nézőknek. A karhatalom harcászati gyakorlatán. 11.30: „A tanári pálya dicsérete”. Húsz éves a köznevelés. 12.00: Sier. A Televízió dokumen­tumfilmje (ism.). 16.10: Nyári mezőgazdasági szakfilmműsor: 1 Vetés, növényápolás. 2. Le­véltrágyázás. 16.50: A Magyar Hirdető műsora. 17.00: Vers­ben és prózában. Az irodalmi színpad műsora, képfelvétel­ről. 17.40: FTC—Manchester United Vásárvárosok Kupája labdarúgó-mérkőzés közvetíté­se a Népstadionból. A közve­títés szünetében: Esti mese. 19.35: Tv-híradó 19.55: Tele­sport. 20.15: Évfordulón. 1. Thomas Mann. Dokumentum­film az író életéről. 2. Kb. 20.40-kor: Klasszikusok a kép­ernyőn Egy szélhámos vallo­másai. Magyarul beszélő nyu­gatnémet film. (18 éven felü­lieknek. 22.30: Tv-híradó, — 2. kiadás. Időjárásielentés Várható időjárás vasárnap estig: felhős idő, ma sokfelé, holnap kevesebb helyen zá- j poreső, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő szel. — Várható legalacsonyabb éjsza- i kai hőmérséklet 13—18, leg- 1 magasabb nappali hőmérsék­let vasárnap 18—23 fok között, egy-két helyen kevéssel 23 fok felett. Az országos közép:sko!ai tanulmányi verseny eredménye A művelődésügyi miniszter odaítélte az 1964—1965. tanévi országos középiskolád tanulmá­nyi verseny díjait s egyidejű­leg — az illetékes bizottságok javaslata alapján — megálla­pította a helyezettek sorrend­jét is. Baranya megyeiek közül a következők nyertek helyezést: Történelem: 7. Gimesi Mária, Pécs, Leöwey Klára Gimnázium. Biológia: 10. Papp Lajos, Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Belkeres k. könyvvi­tel: II. díjat kapott: Varga Teréz, Pécs, Zrínyi M. Köz- gazdasági Technikum, illetve Róth József, Pécs, ugyancsak a Zrínyi Közgazdasági Tech­nikum hallgatója. Ejj-Kettote te'si 3 mosod at ás Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások és állami vállalatok! III.—IV. negyedévi szál­lításra 24x12x3,6-os vasvázas gépszín megrendelhető a Bara­nya megyei AGROKER Vállalatnál. FOLYÉKONY MOSOGATÓVAL k 13 ) A

Next

/
Thumbnails
Contents