Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-11 / 109. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napiö Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXII. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1965. MÁJUS II.. KEDD Orbitális rakéták parádéja a Vörös téren Felvonulnak a legújabb interkontinentális rakéták. A győzelmi díszszemle Idei szenzációja: száraz üzemanyaggal hajtott, háromlépcsős főid—kozmosz—föld ballisztikus óriáshordozórakéta, amely a legnagyobb súlyú bombák szállítására is alkalmas, és távirányítása a legpontosabb célzást teszi lehetővé. Vasárnap reggel ralkétaerdő meredt azokra, aikik a Moszkva Szálló ablakából lepillantottak a hatalmas térre. A rakéták arra a díszszemlére sorakoztak fel, amelyhez hasonlót húsz éve nem látott a szov jet főváros népe. Sok ezer külföldi vendég kapott helyet az emelvényeken. Hazánkat a moszkvai május 9-i ünnepségeken párt- és kormányküldöttség, katonai és partizán- küldöttség, valamint szakszervezeti küldöttség képviselte. Jóval 10 óra előtt felsorakoztak a Vörös téren a katonai akadémiák díszszázadai. Az SZKP és a szovjet kormány vezetői, a külföldi állami küldöttségek és katonai delegációk vezetőd a Lendn- mauzóleum mellvédjén kaptak helyet. A párt és a kormány vezetői mellett foglaltak helyet a II. világháború legendáshírű szovjet hadvezérei, többek között Bugyonnij, Tyimosenko, Vorosilov, Zsákon mars állok. Itt volt dr. AjtótI Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Úszta Gyula altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a masyar párt- és kormányküldöttség, illetve a katonai küldöttség vezetője. Pontban 10 órakor gördült be a Vörös térre Mattnov- szkij marsall, honvédelmi miniszter acélszürke, nyitott ZIL 111-ese. Beloborodov hadsereg- tábornok, a díszszemle parancsnokának jelentéstétele után a miniszter üdvözölte p felsorakozott egységeket, nr felment a mauzóleum mellvéd jére. Rogyion Malinovszkij marsall beszédében méltatta a szovjet hadsereg második világháborús fegyvertényeit és felszabadító küldetését, azokat a világtörténelmi jelentőségű változásokat, amelyek a nemzetközi helyzetben a hitleri Németország legyőzése eredményeképpen végbementek. A szovjet honvédelmi miniszter utalt arra, hogy a Szovjetunió nem volt egyedül az elmúlt háborúban. „Együtt küzdöttek velünk a lengyel, csehszlovák, albán, bolgár, magyar, román hazafiak, a német antifasiszták. A szovjet emberek értékelik az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Hitler-ellenes koalíció többi országa népeinek és hadseregeinek hozzájárulását a fasizmus szétzúzásához. Hősiesen harcolt a japán betolakodók ellen a kínai nép, önfeláldozóan küzdöttek a japán agresszorok ellen Mongólia, Korea, Indokína, Indonézia és más országok népei”. Malinovszkij marsall foglalkozott a jelenlegi nemzetközi helyzettel és hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió megadja a szükséges segítséget Vietnam népének. (Folytatás a 4. oldalon) Ebben az évben 75 millió forint értékben építtetnek gazdasági épületeket a termelő- szövetkezetek. A tervek elkészültek és minden építkezni kívánó közös gazdaságban megkezdődött a munka. A siklósi termelőszövetkezet bein befejezéshez közeledik a tejházat, gépházat és az öltözőt magba foglaló épülettömb építése. Már csak a külső vakolás hiányzik és május 15-én átadják az új létesítményt — öt nappal a határidő előtt! A termelőszövetkezet építőbn- gádja emellett gyors ütemben dolgozik a harkányi elágazásnál épülő nagy permetlékeve- rőn, amely mellé mész- és rézgálicoldó tartály is került. Régi cselédházak átalakítását vették tervbe a szentlőrinci Úttörő Termelőszövetkezetben. Még ebben az évben hozzákezdenek a Keresztespusztán lévő régi cselédlakások korszerűsítéséhez, az ajtók, ablakok kicserélése mellett minden két lakás modern fürdőszobát kap, melyet folyóvízzel látnak el. A Kacsótám kialakított nvn- talegelőn épülő 100 férőhelyes tehénistálló munkálatai befejezéshez közelednek. íénán.v nap múlva átadják az épületet és megkezdődik a betelepítés. Emellett építenek egy gépszínt gépcsarnokkal, hogy a gépeket őszre egy fedél alá tudják hozni. Két új istálló épül ebben az évben Pécsvá- radon, mindkettő tervei elkészültek, sőt már a helyet is kijelölték. A több mint száz férőhelyes tehéndstállót és a 120 férőhelyes mesterséges borjúnevelőt a járás termelőszövetkezeteinek egyesült építőbrigádja építi. A tavaly elkezdett sertésfiaztató építése a vége felé közeledik. — Ideje is már — mondják a tsz-ben, — elég régóta húzódik az építkezés, szükség van az épületre. Az anyaghiány akadályozott bennünket elég sokáig, hol tégla nem volt, hol meg cement. Most már végre minden van, ha az Koszorúzás Pécsett Baranyában és Pécsett Is megemlékeztek a német fasizmus feletti győzelem 20. évfordulójáról. Pécsett a szovjet hősi emlékműnél a párt nevében Rapai Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Ambrus Jenő, a városi pártbizottság első titkára, a tanács nevében Palkó Sándor, a megyei tanács vb-elnöke és Körösi Lajos, a városi tanács vb-elnöke, valamint a KISZ,a szakszervezetek, az MSZBT és a fegyveres testületek képviselői helyezték el a megemlékezés és az örök hála koszorúit. falai között az elmúlt századokban magyar diákok ezrei is tanultak, az évforduló alkalmából számos külföldi tudóst avat díszdoktorává. A teológiai fakultás díszdoktora lesz dr. Pákozdy László Márton, a debreceni református teológiai egyetem dékánja. idő engedi, egy hónap mú'vz átadjuk az épületet. A mohácsi Üj Barázda Termelőszövetkezetben egy korszerű, 250 négyzetméter alapterületű gépműhelyt és egy 200 négyzetméteres kombájnszínt építenek. A falak már állnak, hamarosan tető alá hozzák az épületeket és júniusban át is vehetik mindkettőt. A tervek szerint még ebben az évben felépítenek egy 30 férőhelyes sertésfiaztatót. Jelenleg anyagot szállítanak az építkezéshez, hogy mire a gépműhely és kombájnszérű elkészül, azonnal hozzákezdhessenek az új épülethez. Elkészülnek-e az istállók Sásdon? — Azt mi is nagyon szeretnénk tudni — hangzott a válasz. — Egy 96 férőhelyes itatásos borjúnevelőt, egy 80 és egy 108 férőhelyes tehénistállót kell még ebben az évben átadnia az építő vállalatnak. Az építkezést már tavaly megkezdték, áthúzódott 1966- re és jelenleg sem haladnak megfelelően. A termelőszövetkeze1 ő- brigádja a közös gazdaságim lévő kisebb felújításokat vk<j- zl, így átalakítják a tnezőcl- pusztai sertéshizlaldát és a tsz raktárát. A sásdi Énítő Ktsz pedig egy 300 férőhelves juhhodályt épít a termelő- szövetkezet részére Vargán. Belvárdgyulán ebben az évben főleg felújításokat és átalakításokat végeznek. A termelőszövetkezet régi gépszínéből szerelőcsarnok és kovácsműhely lesz, melléje pedig még egy bognárműhelyt is építenek. ooo<>o^oo<>o^ooo<>o^<>c>o<><>o<>oo<>^<x>oo<>o<>coo<x>o rpaHcuűk próbája ('söpört, vigyázz! Vezető elvtárs jelentem, a próbára tizenheten készen állunk. — Es az úttörőkislány tiszteleg Hoffer József tanár előtt. A pajtás az úttörő kü- lönpróba-csoport vezetője. Az úttörőház termében ülnek a közlekedési járőr egyen ruhába öltözött pajtások. A város négy iskolájának tanulói most próbáznak. Mellettük fehér tányérsapkák, jelzőtárcsák, a közlekedési járőr elengedhetetlen kellékei. A próba céljáról Kóczián Erzsébet, az úttörőház igazgatója ad tájékoztatást: — Három hónappal ezelőtt kezdték meg a tanulást, akkor csatlakoztak a rendőrség felhívásához, hogy munkájuk nyomán csökkenjenek a gyermekbalesetek Pécsett. Ugyanis sok gyermek okoz balesetei vagy esik áldozatul a felnőttek figyelmetlen vezetésének. A kezdeményezés igen hasznos. A tanítás kezdete előtt és utána is fél órán át ezek a közlekedési járőrök biztosítják a szabad utat a tanulóknak. A pajtásoknak joguk van megállítani a járműveket, amíg az iskolások áthaladnak az úttesten. Ezenkívül maguk is példamutatóan, fegyelmezetten viselkednek az utcán. Közben már tart a próba. A válaszokat pontozzák, és a kü- lönpróba-jelvényt csak az kaphatja meg, aki legalább 4 lantot összegyűjtött. Szabados Jóska, Horváth Feri, Kovács Béla, Pallos Tibor, Takács Zoli meg a többiek alapos felkészültségről, a KRESZ ismeretéről adnak bizonyságot válaszaikban. Aztán jön a gyakorlati próba. A pajtásokat a Séta téren 14 személy- gépkocsi várta. A Magyar Autó Klub pécsi csoportjának 12 tagja feláldozta a vasárnap délelőttöt a sikeres próba érdekében. Skodák, Wartburgok, Opelok, bányászok, mozdonyvezetők, ügyvédek és orvosok vitték a pajtásokat a Geisler Eta utcába, innen pedig gyalogosan indultak a Széchenyi térre, hogy elemezzék a forgalmat. Két fiú tárcsával megállított egy gépkocsit, am g a többiek áthaladtak az Állami Aruház oldalára. A gyakorlati próba a Hal téren folytatódott, majd a villanyrendőrnél figyelték meg az útkereszteződést, végül a Zsolnay szobornál ért véget a hasznos gyakorlás. Itt majdnem baleset is történt, a forgalmat irányító pajtás intése ellenére is a zebrára hajtott egy motor- kerékpáros. tTovács Jenő őrnagy, a Megyei Rendőrfúkapi- tányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője mondta a próba végén: Ezúton is felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, ha úttörő egyenruhás közlekedési járőröket látnak a város bármely pontján, tekintsék őket szolgálatban lévő hatósági személynek. Építkezések a tsz-ekben Több férőhely az állatoknak — Színekbe kerülnek a gépek Hatszázéves a bécsi egyetem Dr. Donhoffer Szilárd vezeti a magyar delegációt Hétfőn professzorok és diá- I kok színpompás felvonulásával kezdődtek meg a bécsi egyetem alapításának 600. évfordulójával kapcsolatban rendéit ünnepségek. A megemlékezéseken részt vesz a magyar tudományegyetemek küldöttsége, élén dr. Szabó Zoltánnal, a Szegedi József Attila Egyetem rektorával, valamint orvostudományi egyetemeink vezetőinek delegációja, amelyet dr. Donhoffer Szilárd pécsi rektor vezet. A nagymultú főiskola, amelynek