Dunántúli Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

Színház- és filmművészetünk

húsz esztendeje

Nemrég egy ankéten vettem részt, színházibaj áró fiatalok vitáján. Mai témájú darabokul. színházi produkciókról beszélgettünk, amikor valaki, kicsit indulatosan, kicsit csodálkozva megkérdezte: miért van az. hogy az egyik legjobb falusi témájú darab még ma is Sarkadi Imre 1951-ben bemutatott Ut a tanyákról című drámája? A kérdés persze nem ilyen egyértelmű, heves vita is kerekedett belőle, de kicsit magamnak is el kellett gondolkoznom a megjegyzésben rejlő problémán. Any- nyiszor kritizáljuk az elmúlt évtizedek irodalmi, színházi fejlődését, főleg a dogmatikus időszak kulturális jelenségeit, hogy lassanként elhomályosul szemünk előtt a mérteik, s nem vesszük már észre ez időszak valóságos értékeit sem. S iám, azok a fiatalok, akik számára ezek az évek már történelemként élnek, elfogu- laílanabbul ítélnek, számukra művészi élményt jelentenek az akkori nagy művek: Illyés, Szabó Pál, vagy Sarka di stb. darabjai.

A filmművészet fejlődésében még inkább él ez a probléma. Hiszen manapság alighogy túljutottunk a filmfejlődés hullámvölgyén. — a Párbeszéddel, az Oldás és kötéssel, a Nehéz emberekkel — és ennek a szomorú helyzetnek fényében szinte rejtélynek tűnik, miként születhettek az ötvenes években olyan nagysikerű filmek, minit az Életjel, a Gázolás, a világhírű Körhinta, a Hannibál tanár úr, vagy a Bakaruhában. S egy- egy rádiófelújítás alkalmával még a korabeli színházi produkciókra is irigykedve tekinthetünk vissza: egy-egy

nagysikerű Gorkij vagy Csehov bemutató művészi színvonalát még ma is megirigyelj ült. Tehát, ha számos kulturális vívmányban jóval messzebb is tartunk ma, mint tíz, tizenöt éweű, ez még nem jelentheti azt, hogy azokat az éveket egyszerűen „le kell írni” a számlánkról. Túlságosan egyoldalú lenne így a kép. S talán az ünnepi pillanat hozzásegít majd ahhoz is, hogy művészi múltunkat reálisabb szemmel, értékeket és fogyatékosságokat elfogulatlanul felmérő számvetéssel tudjuk mérlegeim.

Inkább a problémák mentén keresgélve,

legfontosabb vívmányunk,

hogy a közélet gondja és problémája helyet kapott a színpadon és a filmvásznon.

A szerelmi háromszögek, giccses bankigazgató-gépírónő limonádék és dzsentri romantikába mártott történetek helyett végre önmagát és saját világát láthatta a nép a nézőtéren. A Talpalatnyi föld, az államosított filmgyártás első, máig egyik legjelentősebb alkotása szimbólum is volt: valahogy egyet jelentett a földosztással, az ország igazi birtokbavételével: a kultúra meghódítását, magasszínvonalú kisajátítását hozta. A színpadon és filmen fejlődésünk ellentmondásai, örömei és tragédiái fogalmazódtak meg, úgy, hogy a néző okosabb és tevékenységre éhesebb szemmel nézhessen körül saját világában és önmagában. A sematizmus persze a közéletiség értelmezését is eltorzította, a „lakkozás” sokat rontott a művészi szemléletmód hatóerejében. De mégis született jónéhány alkotás, melyre ma is büszkék lehetünk, mert ma is hatnak és lebilincselnek.

Lassanként, főként az utóbbi nyolc évben sikerült megteremteni azt az alkotói szemléletmódot, amely az emberek egyéni sorsát, szerelmének munkájának gondját a nagy közéleti kérdések erőterében akarja bemutatni. Gondoljunk a Körhinta, vagy a Párbeszéd című filmekre. Az egyéni sorsok fordulópontjai, válaszútjai, az egyéni tragédiák ellentmondásai egyúttal fejlődésünk, közéleti gondjaink elemzésed is lettek. Sarkadi Szeptemberének parasztcsaládja, Mesterházi Pesti embereJc-jének kis baráti társasága, vagy az Oldás és kötés című film orvosa egyszer eljut egy-egy ilyen egyéni válaszúihoz, ahol tennie kell valamit, ahol az egyéni gondok egyúttal társadalmi problémák körvonalait is kirajzolják. A néző izgalmas emberi sorsot lát — és mégis közéleti gondok is foglalkoztatják. Persze, a magasszintű művészi élmény síkján.

A másik jelentős vívmány: a szocialista morál alakulásának nyomonkövetése, ellentmondásainak és pozitívumainak ábrázolása. Alapfokon számos vígjátékunk, filmbör- leszkünk foglalkozott a szocialista együttélés kialakulásának mulatságos ellentmondásaival: Felfelé a lejtőn-t&l a Két emelet boldogságon át a Felmegyek a miniszterhez-ig. Súlyosabb változatában ez a témakör még izgalmasabb: azt vizsgálni, milyen közegben alakul, milyen akadályokkal, milyen emberi ellenállással küzd és hogyan formálódik az új etika. Az Elveszett paradicsomtól egészen Darvas József összefoglaló drámájának. a Részeg esőnek képsoráig ez a kérdés áll előtérben. Ehhez a kérdéscsoporthoz járul még egy másik is: a személyi kultusz torzításainak művésziemberi kritikája. Drámailag ez. annyit jelent, hogy milyen konfliktus elé került az az ember, aki a szocializmus eszméinek megvalósítására tette fel egész életét, de küzdelme során valahogy maga is részesévé vált a torzításoknak. Darvas József már említett drámája veti fel a legélesebben ezt a problémát, de erről szólt számos érdekes, művészileg jelentős színmű is, többek között Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza, vagy más kitekintéssel Dobozy Imre: Holnap folytatjuk című drámája is.

Egy másak síkon ezt a kérdést, az új morál születésének konfliktusait boncolja az a törekvés is, mely az együttélés hétköznapi normáinak alakulását követi nyomon. Hogyan formálódik a házasság, szerelem, a magánélet, milyen új vonásokat ölt az ember lakásának négy falán belül? Gondoljunk Németh Lászlónak például A Nagy család című darabjára, vagy Hubay Miklós, Vészi Endre drámáira. A forradalmár magatartás erkölcsi elemzése mellett a kisemberek sorsának és életfelfogásának alakulását, formálódását is láthatjuk. Az elpuhulás, a közöny, a „lelki restség” jelenségével vitázik egy másik törekvés: főként fiatalabb drámaírók, filmesek művei. így például Szakonyi Károly szép darabja, az Életem, Zsólca ...! vagy az Álmodozások kora című film.

Külön kívánkozik, téma szerint is, jelentőségében is

a történelmi tárgyú alkotások

köre. A magyar dráma fejlődésének kimagasló állomásait hosszú ideig a történelmi darabok jelentették. A Fáklyaláng, Gallilei, Két Bolyai című drámák, vagy a filmgyártásban a Ludas Matyi, a Feltámadott a tenger, vagy a 39-es dandár művészi színvonalban és tartalmi súlyban gyakran megelőzte a mai tematikájú alkotásokat, de legalábbis azok méltó riválisa lett. A történelmi múlt fontos eseményeinek felelevenítését a ma szükségletei és

problémái indították meg: a Fáklyaláng-ban. vagy a 39-es dandárban más-más téma kapcsán — néha kerülő utat választva — de mégis a szocialista fejlődés gondjai is helyet kaptak, és ez a forró aktualitás formálta ezeket a darabokat olyan jelentős művészi alkotásokká.

Az elmúlt húsz év nemcsak a témák sokaságát szabadította fel, nemcsak a művészi alkotás szabadságának kibontakozását hozta meg, hanem az ábrázolás eszközeinek gazdag lehetőségeit is feltárta. Gyökeresen megújította a színpad és film formanyelvét, széles perspektívát nyitva a szocialista realizmus kifejezési lehetőségei előtt. Itt is talán a film járt elől. Az ötvenes évek derekán születtek az első „modem” képszerkezettel dolgozó filmek — a Körhinta, a Hannibál tanár úr, aztán az ellenforradalom után Mesterházi: Pesti emberek-] e hozta meg a színházi formaújítás első frontáttörését, A kísérletekből érett megfontolás kristályosodott ki.

És végül,

ami a legfontosabb:

sikerült felnevelni az új közönséget is, azt a publikumot, mely értően várja és fogadja szocialista művészetünk újabb és újabb vívmányait. Ma már elég sokszor válik szellemi közüggyé egy-egy film vagy színházi bemutató. Gondoljunk arra, a szinte országos vitára, mely a Párbeszéd című filmünket körülvette, vagy a Rozsdatemető körül fellángolt eszmecserékre. A viták nem csupán a kritikusok körében zajlottak, hanem a közönség folytatta a vélemények és ellenvélemények csatáját. Ma már kezd értékmérő szerepet is nyerni a közönség siker.

Az eltelt húsz év alatt született és formálódott szocialista kultúránk két legfontosabb művészete, az új színház és az új film. Az elkövetkező esztendők művészi fejlődéséhez, az új tartalmi formai problémák megoldásához bátran meríthetünk a húsz év jelentős művészi hagyományaiból A két évtized nemcsak kötelez, hanem segít és előrelendít

Almási Miklós

Húsz év alatt születtek

Dőltbetűs sorainkban néhány, a felszabadulás óta épült jelentős létesítményt sorolunk fel.

VÍZSZINTES: 1. Legnagyobb

mész- és cementipari üzemünk, rövidített nevén. 4. Város, ahol új felsőoktatást intézményünk vegyészmérnököket képez. 10. Legnagyobb nitrogénműtrdgyagyd- runk neve, röv.; egyik jelentős beruházásunk. 13. A legnehezebb radioaktív elem. 15. Szabálytalan szívműködés. 17. Sürgetés. 18. Kettősbetű, ford. 19. Hullat. 21. Helyrag. 22. T. Z. 23. Angol fizikus, az első telefont szerkesztette. 24. Négy egyforma betű. 26. Olasz férfinév. 28. A. Zs. 30. Biztatás a pohár ürítésére. 32. Magot hint el. 33. Erőátvitel a feladata. 36. Urán. kálium és szén vegyjele. 37. Folyó Szibéria és Mandzsúria határán. 39. Barnás színű arcbőr. 40. Határállomásunk Csehszlovákia irányában. 41. Kén és foszfor vegyjele. 42. No. tessék! 43. „Fél” betűi. 44. Téli sport. 45. Helyrag. 46. Híres író és régész (1879—1934). 48. Ütközet. 50. Papírra vet. 52. Etiópiái város. az olaszok feletti győzelem (1896) színhelye. 53. Életet eltölt. 54. ökör lesz. ha megnő. 56. Hangjegy. 59. Széchenyi Zsigmond egyik népszerű könyve. 61. „Virág” mássalhangzói. 62. Borbála, becézve. 64. ZGK. 65. Város Kelet- Szlovákiában. 67. Női énekhang. 68. Női név. 70. Nehézsúlyú birkózó világbajnokunk. 72. Bányász- város. lakóinak száma a felszabadulás előttinek több. mint

négyszerese. 73. Az alkom 'zn.e. 74. E városban több új lakónegyed mellett Nehézipari Műszaki Egyetem is épült. 75. LKE.

FÜGGŐLEGES: 1. Legnagyobb új nehézipari létesítményünk. 2. K»óm és oxigén vegyjele. 3. Ví z- sza: ellentétes kötőszó. 4. Időnként felvillan a fénye. 5. F 7. 6. Az egyik érzékszerv betűi 7. Vissza: kopasz. 8. Patakocska 9. Szovjet kutatóállomás a Déli Sarkon. 10. Egyik minisztériumun', c. 11. Nemzetközi fesztivál fiatalok számára, az Idén Algírban tartják. 12. Egyik új szocialista városunk. hőerőműve is van. itt áll a vizsz. 10. sz. 14. Táplálkozik. 16. ... -leng. 20. Nagy • költőnk;

nevét az 1964-ben alakult budapesti szabadegyetem és legszebb új fővárosi lakótelepünk viseli. 23. Mongol uralkodó, Dzsingiszkán unokája volt. 25. Bőrétől megfoszt. 27. Iram. 28. hajtoló. névelővel. 39. Beszélt.» 31. Régi történelmi időszakkal kapcsolatos. 34. Kossuth-díjas festőművész (Sándor). 35. Római 49-es. 38.

Vészjelzés. 40. Sporteszköz. 47: Ranglista. 48. A gólya régi magyar neve. 49. Figura. 51. Tovarepül. 54. Tlszapalkonya és Tisza- szederkény határában fekvő n<tgy vegyimű neve. röv. 55. Egy közel-keleti államból való. 57. Karon viseljük. 58. TST. 60. Atléták egy csoportja. 62. Harang hangját utánzó szó. 63. Tömltő anyag; névelővel. 66, Kettősbétű. 69. Két római szám: 50 és 1000. 71. A. L 72. Szomszédos betűk az ábécében, .

Az 1964. évi zsebkiadású könyvek közül az alábbiak jelentek meg a legnagyobb példányszámban: A „Zseb- Laroussee” (3,40 frank) 1 500 000 példányban.

Albert Camus: „Pestis”-e 750 000 példányban.

„Anna Frank naplója” 750 000 példányban.

Alain Fournier

Timidm

„A titokzatos birtok” című regénye 300 000 példányban. (A „Paris Match”-ból)

*

Az Accademia della Crusca megkezdte az olasz nyelv nagy értelmező szótárának elkészítését. „ötven évre lesz szükségünk;

hogy összeállítsuk a szavak történetét, az olasz civilizáció történetét és az olasz éleit egész nyelvezetét” — mondta Giacomo Devotó elnök. A csoport, amely az új szótárt elkészíti, nyelvészekből, tanárokból és egyetemi hallgatókból áll.

(A „Contemporanul’’-ból)

Kászon József:

rBdíztig.eléj a

IT öszöntelek Papa!' Ne haragudj rám, hogy eddig nem szóltam ilyen közvetlenül. Tudod, jártam itt már sokszor, álltam előtted is, amikor minden évfordulón elhelyeztük a kegyelet virágait a hősök sírjára és emlékművére. Nem szólítani, mert te is én is, tudjuk, hogy élőként kerültél ide hatalmas őrtállóként a holtak emlékművére. Mi ismerjük egymást. Ha most találkoznánk, biztosan viszont megismernél. Azért mégis elmondom, hogy hajam már őszes, alkatom nem nádszál és nem eszem olyan mohón a kenyeret és az ötkilós májkonzervből vágott vaskos szeletet mint akkor. Én vagyok — szavaidat idézve — a Jaska.

Várom, hogy mit mondasz.:. Nem szólsz? Semmit? Azt se mondod, hogy „Kitsi ember, te nem akarod megnőni?” Akkor majd én mesélek...

A pécsi köztemetőben, a szovjet hősök emlékművén áll egy szobor. Hatalmas termetű orosz. Vállán puska és húsz éve nem veszi le szemét a városról. Kevesen tudják, hogyan került ide kőbe merevedve és azt sem, hogy ki?

1944. decembere vodit, amikor először találkoztam a Papával. így szólították a tisztek, a városparancsnok, a harcosok. Leningrádi volt, csavargyári munkás, három gyerek apja, hetedik éve katona és 43 éves. Kamasz voltam... Először nem is a Papa tűnt fel nekem a Nádor étterem bejáratánál, hanem hatalmas termete. Sokáig tartott amíg tekintetem felért a fejéig, a bajuszáig. Százhetvenhat centis termetemmel olyan voltam előtte, mint

törpe a Gulliver mellett. Megcsodáltam robusztus termetét, a háromnegyedes katonaköpenyt, ami csak combközépig ért.

Pedig alighanem ez volt a Vörös Hadsereg egyik legnagyobb szabású köpenye. A dobtáras géppisztolyt úgy tartotta, jőbb- kézmarokra fogva, mint filmeken szokták a pisztolyokat. Nagyon rábámészkodhat- tam, mert megkérdezte: „Sto treba?” Nekem nem kellett semmi... Átmentem az út másik oldalára, nekitámaszkodtam a kőkorlátnak, és vártam a semmire. Legalább nem kopik a cipőm talpa... Jól meghűtötte már-már hátamat a mészkő- fal, amikor megtörtént az első ismerkedést elősegítő esemény.

Hó volt és hideg. A tér alsó sarkán, ott, ahol ma csak betárolni tudnak a parkírozni akaró gépkocsik, idős házaspár szánkón rángatta felfelé a zsáknyi szenet és a dróttal összekötött fanyalábot, A Papa hóna alá pöndörítette a géppisztolyt, csípőjére illesztette a szeneszsákot, a szánkó zsinegjét a derékszíjába fűzte és kiadta a parancsot:

— Davaj! Kudá?

A Kinizsi utcába kellett mennie... Amikor visszaért, kormos volt kézié, füle, arca. Mosta a hóban és azt magyarázta, hogy fát is vágott, be is fűtött. Ekkor már régi ismerősnek számíthattam, mert közösen pödörtünk újságpapírba cigarettát és belepöfékeiltünk a fagyos, decemberi estébe..:

Tettől kezdve állandó ismerősök, evő. ivó és cigarettatársaik lettünk. Az anyagi oldalát a Papa biztosította, én áz élvezetit.

A Megye utcában, majdnem a János utcával szemben, a pincében volt a város- paramcsnokság raktára. A Papa amolyan mindenes volt. Testőr, raktáros, remdtaito, és adakozó. Hívott a raktárba, — mentem ... Ettünk nagy kenyeret, ötkilós májkonzervből vágott szeleteket, ittunk bort, szívtunk mahorkát és közben beszéltünk, ö erővel magyarul, én tiszteletből oroszul. Baj nem lett belőle, csak keveset értettünk szavainkból

így múlottak a napok, a hetek. Más dodgem nem lévén, sűrűn találkoztam Papával. Később már nemcsak enni, inni és szívnivalót, de munkát is adott. Kerékpárt javítottam, képkeretet szögeltem, fát vágtam, kiégett villanykörtéket cseréltem és egyszer rábeszélt, hogy javítsam meg a cserépkályhát. Elkezdtem, szétszedtem, de összerakni nem sikerült.

— Üsse kő! — mentegetőztem.

— Nicsevo! — mondta a Papa.

Elmentünk isimét a Széchenyi térre. Felültünk a mellvédre, lóbáltuk lábainkat, semmittevéssel ütöttük az időt. amikor megjelent lábunk alatt, bujócslkázva a lépcsőfokokon két, hét év körüli fiú. A böl- lenkedés azzal kezdődött, hogy az egyik a Papa csizmája mögé bújt Tehette, mert jókora volt... A Papa egyidleig nézte őket, a hunyót pajkosan megdobta egy üres töl- tényhüvellyel és elkezdődött a barátság. Egyiket ölébe ültette, a másikat maga meillé és kutatni kezdett zsebeiben. Először kristálycukrot kapart ki feneketlen zsebéből. Utána porcukor darabokat Ma is nevetek a látványon. A cirkuszi bohócokat látom magam előtt, azoknak van ekkora zsebük. Hatalmas kezeivel mind mé. lyebbre kotorászott és végül elővett két darab húszddkás csokoládét, A gyerekek aligha ismerték, mert fintorogva összecsukták szájukat és azt mondták: „Ez piszkos”. A Papa nagy erővel kínálta, megfogta állukat,» kinyitotta, beletömött egy szeletet, mint libákba szokták a kukoricát, amitől a suttyók arca azonnyomban megenyhült. Ették is... A Papa pedig egy- egy szelet után ismételgette: „Kusaty kitsi ember, te nem akarod megnőni?!” És csörgött szájukon a barna, édes nyál...

Néhány nap múlva úgy találkoztam a Papával, hogy puska volt a vállán és sietett. Futtában üdvözöltük egymást. A puska nem állt jól neki. Csípőn felül ért a tusa, válláig a csöve. Mintha kinőtte voi- ■ na. Ekkor már tűrhetően beszélt magya 1 rul és így tudatta rohanását: „Padgyom - szobornak leszek”. Először nem éltettem. ] Néhány nap múlva, amikor találkozásaink ugyanígy ismétlődtek és mások felvilágosí- 3 tottak megértettem: a Papa modellt áll * Sinikó mesternek. Ö másolta le ezt a hatal- g más oroszt és keze nyomán áll ma is az 1 emlékmű főalakjáként. Nagyobb, mint a | valóságban volt, de nem sokkal kisebb .. . ■

Hallod Papa? Elbeszéltem közös dől- 1 gainkat. Mondhatnék többet is. Találkoztunk még többször, utoljára a Sipőcz-pati- ka feletti lakásban, amikor elbúcsúztál. Sírtál... Biztosan örömödben, hogy végre hazamész... Elmentél, de mégis ittmaradtál. Most itt beszélgetünk az emlékmű előtt .5.

jVf it mondjak még Papa? Nézd a várost, . 1 1 hogy milyen nagyra nőtt.* Amikor 1 szoborrá váltál „kitsi” emberek voltunk valamennyien, de megnőttünk.

Azt azonban még elmondom búc^úzás- - ként és kérésként, hogy állj csak itt to- I vábbra is, vigyázd a hősök emlékét, de nézd a várost is. Húsz év múlott el, sok 1 újat láthattál... A következő húsz. év " alatt még többet látsz.

Papa!

Viszontlátásra, |

RP3S5 M325 üSfiEH!

É

f

i