Dunántúli Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-25 / 97. szám
Irodalmi előadás nhni tcuuuLuí^ai AZT MONDJA barátom, Pafkovics, a költő: — ötkor lemegyünk vidékre, előadást tartunk, légy itt az ajtó előtt. Ötkor ott állok, a költő is, tneg az autó is. — Mehetünk! — mondja és még hozzátette. — Ez a Múzeum kocsija, ők visznek le. Egyszerre éber lettem: — Vissza ki hoz?! — Valamelyik kinti osztály kocsija. — Nem alszom, kint! Egy szoba van a kocsmaudvaron és az is a WC-re nyílik. — Hazajövünk autóval, ülj be! Beültem, bár nem voltam nyugodt. A községben, a falu végén egy iskolánál kiszálltunk. A gépkocsivezető fordult egyet %és visszaindult. Bementünk az épületbe, de kiderült, hogy ez csak a kollégium és az iskola fenn van a hegyen. Az előadóterem is. Felmentünk tehát a hegyre, ahol előkerítettük a portást. Természetesen nem tudott semmit, sőt az már az első mondatából ldderp.lt, hogy az előadást a szocializmus építéséhez szükségtelennek tartja. — Minek itt előadás? Ezek a szegények egy este sem lehetnek nyugodtan, — Pafkovics búcsúzzunk kultúraszerető testvérünktől. Az állomás ide 500 méter, az 10 perc.. Amíg a vonat jön, beülünk a restibe és iszunk 2 deci vöröset. Te kifizeted az előadói díjat, hogy anyagi gondjaink se legyenek A költő azonban nem hagyta magát,, lehurrogta a portást, aki támadásból, védekezésbe vonult vissza és beengedett bennünket a szobába. Itt egy tanárnő javította a magyar dolgozatokat. — Maga talán tudja tanárnő, hogy lesz-e itt irodalmi előadás? — Én mondtam nekik. de ők nem hiszik. A nagyon csinos, fiatal nőnk hideg, zöld szeme volt és a szükségesnél kevesebbet pislantott. Az alakjával nem volt semmi baj, de a lelkivilága aggasztónak látszott. Végigmért bennünket, mint az ócskás a megvételre felajánlott ruhát és rendkívül zárkózottén jelentette lei: — Előadás? Az ttt nem lesz! — Minket ezért küldtek ide, — Iffy a poéta. — Ha ideküldték, az az 6 dolguk. Nem lehet az embereket állandóan becsapni, — csattant fél teljesen váratlanul. — Pafkovics, ballagjunk a restibe! Itt nem szeretnek bennünket. A költő azonban ádáz csatába bonyolódott a — tekintetét leszámítva, — feltűnően csinos pedagógus-nővel és a végén dölyfősen kivonult. Szolidaritásból én is megsértődtem, éreztem pedig, hogy ez ostobaság, mert a nő aggasztóan csinos volt. Sokkal inkább a kapcsolatok elmélyítésén szerettem volna fáradozni. A hegyről lefelé menet a költő még dohogott is: — Hallottad miket mondott?! — Mellékes. Egy csinos nő az elején szemtelenkedhet, ahogy akar, csak a végén legyen normális... Na mindegy, irány az állomás! — Nem addig van azl Bemegyünk a gimnáziumba, ott vannak a haverjaim és nincs ott ez a tökkel-ütött nő sem. — Egy csinos nő nem tökkel-ütött. Láttad milyen intelligensen kidomborodott elölről és hátulról is a lelkivilága. Ez bölcselkedésre való hajlamot jelent. Az iskolába pedig be ne menj! Beszélhettem neki, bementünk. Itt az igazgató rábeszélt bennünket arra, hogy maradjunk, , mert Szerénke kell, hogy tudjon rólunk. A továbbiakban kiderült, hogy Szerénke az, aki mindent tv A. Szerénke itt, Szerénke ott, Szerénke a kultúra letéteményese, írók patró- nusa, autók nemtője. JÖN SZERÉNKE, már az ajtóban rajtá van a földöntúli öröm, ami később is csak válságos ■pillanatokban kopik le róla. — Jaj Pafkovics elvtárs, de jó, hogy eljött körünkbe! Hosszú övei mondta, aminek különben sincs semmi jelentősége. — Hé — mondom — örüljön nekem is. Én is megjelentem körükben. Képtelen voltam' a figyelmét magamra irányítani. Ha véletlenül én bukkantam eléje, akkor villámgyorsan megkerült, újra ráomlott. Pafko- vicsra és magnószerűen hangoztatta a „megjelent körünkben”-t. A lelkesedés közepette megkérdezte a költő: — Jön az autó? — Miféle autó? — kopott le Szerénlcéről az ömlengés. — Pafkovics utazzunk! Húsz percünk van az indulásig! — Nem megy el Pafkovics elvtárs — zokogott Szerénke. (Az fel sem merült benne, hogy milyen baj lenne, ha én is mennék.) Hvzakodni kezdtek az autón. Végül Szerénke feltalálta magát. — Aludjanak itt Pafkovics elvtársi Kétségkívül az első eset volt, hogy szemébe tűntem, mert többesszámot használt. Meg is ragadtam gyorsan az alkalmat. — Ha nincs elég hely, én azt sem bánom, ha betesznek annak a kis mérges ka.rtársnőnek a szobájába. Ez a léhaság undorral töltötte el. Ha számára eddig nem voltam, most úgy nézett • rám, mint egy jólfejlett lötet űré. Közben karavánunk visszaindult a hegyre, az iskolához. Ahogy ballagunk, elmegy mel lettünk egy autó. Fölülről jött lefelé. Fönn jön ám elénk a portás. — Hát még itt vannak? Azt hittem, elmentek. Itt volt az előbb a csoportvezető az autóval. Én meg elküldtem. — Pafkovics kár volt da- coskodnod azzal a csinos pe- dagógusnővel, most megvert az isten! Szerénke ábrázatán feltűnő tanácstalanság tükröződött Láttam, hogy kézbe kell vennem a dolgot. Elcipeltem a portást és telefonon elöva- dásztuk a csoportvezetőt valami lakodalomról. Közönség még nem jött, . beültünk hát a tanári szobába és gyönyörködtünk a portásban. Ezalatt az események kedvező fordulatot vettek. Egy filigrán, de fölöttéb csinos pedagógusnő beállított két hatalmas tál pörkölttel és salátával. A költő eddig optimista volt, de most, hogy semmi oka sem volt rá, dohogni kezdett: — Ez terítés?! Még a laktanyában is különben csinálják. — Köszönd meg a nagy úristennek, hogy nem éheztet- tek ki! Vacsora után szállingózni kezdtek a diákok. Nagy jóllakottam kitingá lódtvv.k a folyosóra és közvetlenül az előadás előtt azt mondja Szerénke: — Melyik beszél a magyar irodalomról? — Hogy — hogy a magyar irodalomról? Fölolvasunk! — így a barátom. — Hát mi azt hirdettük... pittyedt le Szerénke szája. — Na, majd én beszélek,— szóltam közbe. Szerénke határozottan ingadozott. Eddigi egész szemlélete a Pafkovic« kartárs kőtye név eredete. E név szófejtésére bőséges irodalom vállalkozott. Aigl szerint e név a környékbeli szlávoiktól ered és a teée-fodyik igéből származik. Kápolnay szerint a szláv toéje — öntés szó volt az eredeti alak és amseik analógiájára keletkezett a teí-je = folyás főnév. Reéh György, Szőnyi Ottó, Klemm Antal és Baran- kay Lajos a Tettye szót az oszmán-török tekia, tekke (— kolostor) szóból származtatja azzal az indoklással, hogy Szakmáry György reneszánszstílű nyári palotáját a törökök dervisikoios tornak használták, s ettől kapta volna nevét a fennsík és a patak is. Németh Béla e szóban összetett szót sejt, melynek első tagja a tatár teg = vízkiömlés, a második pedig a finn eredetű -ie, -io = folyó szóval azonosítható. A tabakosok, tarisznyaeslná- lók, takácsok, pokrócosok, poszlónyírók, kötélverők, szeg- és szerkovácsok, ötvösöli és f éhé redényesek a múlt század közepe táján eltűntek, hogy helyet adjanak a mindinkább fejlődő pécsi gyáriparnak. A mai Sörház utcában működött a város ősi sörfőző- je, amely mellett épült fel a „Régi sör ház’'-hoz címzett vendéglő. Idővel ez is megszűnt. emlékét azonban a Sörház utca mindmáig őrzi. Jelentős vita alakult ki 1917- ben a Puturluk utca néveredetéről. Az egyik felfogás szerint a Puturluk, Potorluk vagy Put aria név a bosnyák eredetű potur szóból származtatható, amely muzulmánt jelent. Más felfogás szerint nem bosnyák, hanem török eredetű a szó. Zenker török-német-fran- cia szótárban nadrágot jelent, és az itteni bosnyák muzulmá- nyok nadrágviselebe szolgált volna alapul a szóhasználatnak. De szerepel ez a szó po- tor alakban régi nyelvszótá- rainkban is, ahol csavargót, kóborlót jelent, s mivel az itt letelepültek foglalkozását — mint már említettük — tisztességtelennek tartották, nincs kizárva, hogy e névvel illették lakóhelyüket. Az erőtlenebb vélemény a szó származását a német Butterloch = vajlyuk Szóval hozta összefüggésbe — minden komoly indok nélkül. A török időkre emlékeztet bennünket, a Basa-malom név is. Oláh Miklós 1536-ban arról tudósít, hogy mintegy 40 malom működött e tájon. Basamalom később kedvelt kirándulóhelye lett a pécsieknek. — A mai Havi hegy eredeti neve török volt: Baj- ráktár. E szó zászlót jelent, mert itt táboroztak a török megfigyelő őrsök — áttekintve innen az egész várost. Késóbb a magaslatot Kakas- dombinak kezdik nevezni addig, amíg fel nem épül a pestisdúl ásra figyelmeztető Havi Boldogasszony-kápolna Török eredetű a Dömörkapu neve is, amely vaskaput jelent. Pécs legrégibb utcaneve H az 1723. évi telekkönyvi ősz szeírás adatai tartalmazzák. Ezek a német nyelvű utcanevek a főútvonalak kivételével nincsenek kapcsolatban a mai nevekkel: Acsády Ignác számítása szerint egyébként ia Pécs lakossága ekkor 2310 lélek. A török uralom alatt virágzó város romokban hevert. A város feltöltése végett megindul minden oldalról a bevándorlás és ezzel együtt az iparosodás. A nagypiacból a város főtere lesz, az edény- piacból a felső sétatér, a bozótos csenevész bokroktól burjánzó búzapiacból alsó sétatér; a kórház térről eltűnik a disznópiac, a mai Jókai tér- j ről pedig a halpiac. Az Irá- j nyi Dániel tér a XIX. sz. j közepén még marha.piac, a 70-es években már Búza tér néven szerepel. Közepén állt a városi hídmérleg. Lassanként megszűnik a Sauwinkel- nek nevezett rész, vagyis a Tímár utcától és a Kossuth tértől délre eső terület, ahová reggelenként a disznókat szokták összeterelni. A szőlőskertek és mandulások mindinkább északra szaruinak, s csak a Szőlő, Mandula és a régebben W einbergstrasse-nak nevezett Landler utca emlékezik reájuk. Átalakult a táj, átalakultak az emberek. Uj városrészek épületei, új utcanevek színesítik városunkat. Pécs mintegy 750 utcájából csak né- 'v'ny emlékezik már a mesé- j ' -n'gorodó történeti múlt- \ Drr. Tóth István vében való megjelenésre inspirálta, de ő sajnálatos módon nem volt hajlandó a magyar irodalomról beszelni. Ingadozott tehát, írtig végül meg szólalt: — Jaj de jó, hogy az elvtárs is megjelent körünkben. — Na végre, egyenrangú- sitva vagyok! Kezdjük hát! AZ ELŐADÁSRÓL nincs mit mondanom. A -íme ugyan a mai magyar irodalom volt, de ezt helyesbíteni kellett volna: „Az, amit én tudok a mai magyar irodalomról”. A közönséget azonban pasztán az előadás vége érdekelte és ezt szállítottuk is. Ami teljesen érthetetlen volt, az a költő. Most kezdett zordon lenni. Pedig addigra a bennszülöttek kitettek magukért, két teli üveget állítottak oda, csodálatos táros és fehér nedűvel. — Ne vágj zordon arcot. Essünk neki a butéliának! — De mikor lesz itt a kocsi? — nyűgösködött. A csoportvezető, aki időközben megjelent, de kocsi nélkül, rögtön megsértődött. —- Elvtársi Megígértem! A kocsi itt lesz, vegye tudomásul! — Pafkovics tölts! A borról se feledkezz meg. Azt is vedd tudomásul! Közben versenyt idegeskedtek a csoportvezetővel. A költő sejtelmeit látta valóra válni. A csoportvezető meg azért hervadt el, mert előbbi határozott kijelentése inflációba került. Ezért tekintélye má- ladozóban volt. Amikor már a tekintélyéből és a borból csak annyi maradt. mint a zsebkendő csücske, beállított a gépkocsivezető. A csoportvezető diadalmasan körülnézett: — Tessék elvtársakl Nem kell aggódni! — és kinyitotta előttünk az ajtót, mi beszálltunk és hanyattdőltünk. A csoportvezető meg beült az első ülésre a vezető mellé és halk hangon, de úgy, hogy mi is halljuk megszólalt: — Irány Pécs! — Lóizét — mondta a gép kocsivezető közvetlenül. Egyszerre éber lettem. — Hogy-hogy? — mondta törött tekintélye roncsain ülve a csoportvezető. — Mit gondolsz? — rivallt rá a gépkocsivezető. — És az nem érdekel, hogy van-e benzin? — De a kartársak, — mutogatott aggódva ránk. — Ezen a kartársak se segíthetnek. A benzin, az benzin! Ezután folytatódott a csata a csoportvezető és rabszolgája között. Szó sem volt már Pécsről. Helyette egy másik községben előkerítünk egy másik gépkocsivezetőt, az majd bevisz bennünket Pécsre. — Pafkovics, ez lassan komplikáltabb, mint egy elektronikus számológép. Mikor beérkeztünk a másik községbe, a csoportvezető újra összeszedte méltóságát és odaszólt rabszolgájához: — Kérlek értesítsd a kartársadat, hogy álljon rendelkezésre/ A7ci nincs, az nem áll rendelkezésre. Az ipse eltűnt. A csoportvezető érezte, hogy itt csak teljes súlyának latbave- tésével szerezhet vissza némi tekintélyt, ráförmedt a fa- mulusra. — Ameddig eljutunk, eljutunk! Ez parancs! A rabszolga motyogott- valamit, szerintem csendesen útközödön, de a parancsot nem merte megtagadni, és elindultunk. A további -már nem különösképpen érdekes. Az autó Pécsett pontosan a benzinkút előtt adta be a kulcsot. Elbúcsúztunk a csoportvezetőtől és illemkönyvre szoruló famulusától és visszatértünk családunk körébe. Hogy mi ebből a tanulság? Legfeljebb az, hogyha azt mondanák nekem, hogy most 8 órakor beülök egy autóba, elmegyek Mohácsra, onnan 10 órakor egy másik autó átvisz Siklósra, onnan 12 órakor egy harmadik autó behoz Pécsre, akkor az első helyen megrendelném az éjszakai szállást. SzőUúsy Kálmán t Baranyai képzőművészek galériája A SIKLÓSI VÁRMÚZEUMBAN LEVŐ KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ANYAGÁBÓL MUTATUNK BE NÉHÁNY alkotást Molnár Imre: Pfrográntt tanulmány Kerék Vilmos: Busók ♦ Martvti Fí»ri>nft* Várák FurtiU r.-.Urgv S-TO^voro«oport
