Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-26 / 72. szám
CMS. MÁRCIUS 28. napló 3 Tavasz a határban A tavasz beálltával munkába álltaka műtrágyaszórók, a boro- názók, a hengerelek. A határban az erőgépekkel kezdték meg a koratavaszi munkákat. A Pécsi Állami Gazdaság almáskertjében a fák metszésével már vége felé járnak. A kátolyi Uj Élet Termelőszövetkezet juhai, kisbárányai élvezettel fogyasztják a zsenge füvet. Ferkó Imre és Csernyi Mátyás juhászok juhnyájában kétszázhetven kisbárány szaladgál. — Szokolai felv. — Eredményes hórom esztendő Szakszervezeti vezetőségválasztó küldöttértekezlet a Baranya megyei Építőipari Vállalatnál Vezetőségválasztó küldöttértekezletet tartott az ÉM. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága tegnap, csütörtökön délelőtt 9 órakor a vállalat kultúrtermében. Mintegy 140 szakszervezeti aktíva előtt ismertette a szakszervezeti bizottság eddigi tevékenységét Berki József elvtájrs, szb.-1.it- kár. Elmondotta, hogy a Szakszervezetek XX. kongresszusa meghatározta a szak- szervezetek főbb irányvonalát, célkitűzéseit. A kongresszus határozata különös súllyal hívta fel a szakszervezetek figyelmét elsősendű feladatukra: a dolgozók mozgósítását a termelési feladatok teljesítésére, a gazdaságossági szemlélet erősítésére, a termelékenység növelésére, a gépek jobb kihasználására, a technológiai fegyelem megszilárdítására, a munka- és üzemszervezés színvonalának emelésére. Berki József elvtárs néhány adatot felsorolt, amelyek tükrözik a vállalat legutóbbi, három esztendős munkáját. 1961-től 64-ig 1,7 milliárd forint értékű termelést valósított meg átlagosan 3900 dolgozó közreműködésével. Ebben a három esztendőben 772 ípitményt adtak át a népgazdaságnak, ebből a lakások száma összesen 2526. De ebben van többszáz milliós értékű ipari objektum is. A vállalat munkaterületei ebben az időszakban közel 2 és fél millió köbméter földmunkát végeztek el, felét már gépek segítségével. — Szükségesnek tartom megemlíteni, — folytatta Berki József —, hogy a műszakfejlesztési tevékenység során a vállalat megindította a lakásépítés panelesítését, és saját kezdeményezésre állami beruházásból üzembe helyezte az évi 600 lakás kapacitású panelgyárat. Eddig összesen 717 panel-lakást adtunk át rendeltetésének. Folyamatos építésszervezéssel készítettünk el 360 panel-lakást. Ismertette a továbbiakban a munkaverseny-mozgaiom és a szocialista brigád mozgalom hároméves fejlődését is, miszerint az 1962-es évi 1560 főről 1964-ben már 2320-ra emelkedett azoknak a dolgozóknak a száma, akik bekapcsolódtak a munkaversenybe. A szocialista brigádmozgalomban részvevők száma is azonos időszakban 958 főről 1469- re emelkedett. Az újítási bizottság munkájáról szólva elmondotta, | hogy bár igyekeztek javaslataikkal a vállalat és népgazdaság érdekeit előtérbe helyezni, tevékenységük mégsem mentes a hiányosságoktól, amit bizonyít az is, hogy az 1964-ben elfogadott újítások révén a vállalat 2 millió 62 ezer forintot takarított meg, de ez a szám alacsonyabb a korábbi évek azonos mutatóihoz viszonyítva. Beszámolójában foglalkozott a dolgozók körében tapasztalható fluktuációval is: 1964-ben 1327 dolgozó lépett be a vállalathoz, 1370 fő viszont kilépett. Megvizsgálták a kilépések okait és azt tapasztalták, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a vezetők türelmesek a dolgozókkal, megfelelőképpen foglalkoznak élet- és munka- körülményeikkel, valamint családi problémáikkal, ott az elvándorlás sokkal kisebb. Ezekből a tapasztalatokból a szakszervezeti bizottság egyébként levonta a megfelelő következtetéseket. A szociális lattatások közül kiemelte azt, hogy az elmúlt három év alatt anyasági segély címén a vállalat 200 ezer forintot fizetett ki családi pótlékra 4 millió 500 ezer forintot. Az elmúlt három esztendő során 2333 dolgozó vett részt a SZOT kedvezményes és vállalati üdültetésben. Körülbelül nyolcvan fő pedig külföldön üdült vagy részt vett tanulmányúton. Jutalomüdültetésben 270 dolgozó részesült, zömében szakszervezeti aktivisták. Berki József elvtárs beszámolójának végén megjegyezte még, hogy a szakszervezeti bizottság eredményes munkájához rendkívül nagy segítséget kaptak a vállalat pártbizottságától, gazdasági vezetőségétől és természetesen a vállalat több mint 280 szakszervezeti aktívájától, akik különösképpen lelkiismeretes, jó munkát végeztek. A beszámoló után vita következett. Eisenberg József anyagkezelő elmondotta, hogy a múlt esztendő első felében a vállalat 40 ezer túlórát fizetett ki, a következő félévben hasonlóan magas összeget. Bizonyos esetekben szükség van túlórázásra, de ezt az összeget túlzottan magasnak tartja. Türr István szerelő hivatkozott a normakönyvre, amely megszabja a bért és az elvégzendő munkát, de azt is, hogy az anyag és szükséges munkakörülmények megteremtése viszont a vállalat feladata. Panaszolta, hogy ennek ellenére — példát említve — több száz darab vízvezetékhez szükséges könyökcsőre lenne szükségük, de képtelenek megszerezni és ezért gyakran késik a lakások átadása. Csaba Gyula teljesítményelszámoló és egyben szakszervezeti vezetőségi tag elmondotta, hogy egyik építésvezetőségen huszonnégyen dolgoznak, de közülük csak három szak- szervezeti tag. Amikor bizalmi választásra került sor, kiderült, hogy a kijelölt dolgozó — aki különben erre a funkcióra nagyszerűen megfelel — sem tagja még a szakszervezetnek. Elmondotta, hogy több műszaki vezető is kívül áll a szakszervezeten, vagy ha tagja is, a tagdíjat több esetben másfél-két év óta nem fizeti. Kérte a szakszervezeti bizottságot, hogy a vállalat mintegy 250 szakipari dolgozójának szociális ellátottságának megjavításához nyújtsanak segítséget. Kiss József, az Építők Szakszervezetének megyei titkára a túlórák csökkentésére a dolgozók szociális ellátásának megjavítására hívta fel a jelenlevő gazdasági vezetők figyelmét. D erjanecz János kubikos a bérezésben tapasztalható „homokozásra” hívta fel a jelenlevők figyelmét. Elmondotta, hogy egyes brigádok nem teljesítik a normájukat, s ilyenkor bizonyos álhumánus elgondolás alapján kikerekítik a keresetüket s így ugyanazt az összeget kapják a borítékban, mint a másik brigád, amelyiknek munkabére mögött megvan a megfelelő teljesítmény is. Ez az igazságtalan bérezés természetesen rossz hangulatot szül a becsületesen és szorgalmasan dolgozó brigádtagok körében. Kemse Pál munkásellátási előadó közölte észrevételét arCsü törtökön reggel 9 órakor Pécsett az 560-as Iparitanuló Intézet kultúrtermében 20 ünneplőbe öltözött fiatal jármű- lakatos-tanuló készült fel, hogy a félszabadulásaink 20. és a szocialista szakmunkás- képzés 15. évfordulója tiszteletére rendezett „A Szakma Kiváló Tanulója” országos versenyen számot adjon elméleti tudásáról. A fiatal járműlakatosok az ország különböző városaiból érkeztek. Képviseltették magukat a budapesti, a szolnoki, a vád, a miskold, a debreceni, a dunakeszi, a ceglédi, a ra vonatkozóan, hogy az újmecsekaljai városrész immár tizedik éve épül, de az ott dolgozó 500—600 dolgozó részére egyetlen fürdőt sem biztosított a vállalat, az öltözék is, ha egyáltalán vannak, siralmasak és zsúfoltak. Az elvándorlással kapcsolatosan kijelentette, hogy tudomása van arról, teljes létszámú kubikos brigád hagyta el a vállalatot, s itt minden biíonnvr.l nem a dolgozókban keresendő a hiba. Tarjául Lajos termelési osztályvezető válaszol* a két felvetett problémára. Elmondotta, hogy az öltözőnek kijelölt felvonulási épületekben levő helyiségeket más célra használják, hol raktárnak, hol irodának, például z egyik munkahelyen még a küldönc számára is fenntar*a- nak egy helyiséget. Azt is tapasztalta, hogy még a csoportvezetők is külön-külö irodahelyiséget tartanak fenn maguknak néhány építésvezetőségen, így aztán nem csoda, hogy a dolgozóknak összezsúfolt kis öltözőkben kell ruhát váltaniuk műszakkezdés előtt, illetve után. A vita ntán Berki József elvtárs válaszolt a felvetett problémákra, majd lezajlott a választás, amelynek eredményeképpen a következők kerültek a szakszervezeti bizottság újonnan megválasztott vezetőségébe: Stojanovics József (elnök), Berki József (titkár), Balázs József, B ódi István, Borbás Antal, Csaba Gyula, Csirke Ferenc, Gaál József, Held Jenő, Márton Imre, Németh Ferencné .’(árén Ferenc, Szántó József, Sinkó Tamás, Vadon János. hatvani, a székesfehérvári, a dunaújvárosi, a szombathelyi és a pécsi tanulóintézetek tanulói. Ezek a fiatalok már egy vizsgán részt vettek intézetükben, s az intézet legjobb tanulói közül kerültek ide. Tegnap írásbeli vizsgáikat; készítették el, ma reggel 8 órákor pedig a MÁV Pécsi Igazgatóságának tanműhelyében gyakorlati vizsgán vesznek részt. Csütörtökön délután Pécs város nevze térségéi vei ismerkedtek meg, ma délután pedig Pécs környékén tesznek kirándulást a MÁV Pécsi Igazgatóságának vendégeként Járműlakatosok vizsgája „A Szakma Kiváló Tanulója“ címért Mi legyen a gyerekből? Vannak-e divatos szakmák? — Minden szakma szép! — Milyen szakmát választottál? — öntő leszek. — Régi vágyad? — Nem. Géplakatos akartam lenni, de a gyárban azt mondták, hogy nincs mái hely. legyek öntő, ott jól lehet keresni. Így indul a szakmája felé, a jövője felé Ment László mohácsi fiú, aki az ottani belvárosi általános iskola nyolcadik b. osztályának a tanulója. Volt a gyerekek között, aki mosolygott Laci választásán, s megjegyezte, hogy divatja múlt szakmába megy a László”. Igaz dolgok ezek: vannak kedvelt és kevésbé kedvelt szakmák. A fiatalok, ha lehetőségük nyílik rá, elkerülik, s csak a végső esetben választják, „ha más nincs, ez is jó lesz” elv alapján. Persze divatos és nemdivatos szakmák mindig is voltak, s valószínű ezután is lesznek. A kereslet, meg a kínálat a szakmaválasztásnál is komoly befolyásoló: ha sok szakmai ág kínálja magát és kevés a jelentkező, akkor a kontraszt éles lesz, az egyik szakma n egtelik, a másik pedig elnéptelenedik, s így rajzolódik ki a kedvelt és a nem kedvelt szakmák listája. Mélyebb vizsgálatra lenne szükség, hogy minden összetevőt kitapintsunk: a nevezett szakma becsülete, a kereseti lehetőségek, a szakma- választás előkészítése, a választás indítéka a gyermeknél és a szülőnél egyaránt, a szakmában végzett munka milyensége, tisztasága, nehézsége, a szakma elsajátításának ideje és módja, s nem utolsó sorban a lakóterület kialakult ipari arculata, sőt a közép- és felsőfokú tanintézetek székhelye és a továbbtanulás lehetőségei. Egy azonban feltétlen döntő: a pályaválasztás alapos előkészítése, amelyben legalább három terület igen érdekelt, az iskola, az üzem, a szülők, — s maga a gyermek, aki végeredményben betölti majd az érintett szakmát. Nemrégiben beszélgettem egy nyomdász szakmunkással, aki érettségi után került a szakmájába. Megkérdeztem tőle, hogy mikor határozta el magát arra, hogy nyomdász lesz. Azt válaszolta, hogy harmadikos gimnazista korában foglalkozott a gondolattal. S a nyolcadik általános után? — Akkor még nem gondoltam semmire, csak beiratkoztam a gimibe — mondta. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szülők szerepe a legnagyobb; általában ők választanak a gyermeknek szakmát. Az egyik ismerősöm kereken ki is jelentette: „vagy tévé-szerelő lesz, vagy autószerelő a fiamból”. A maga módján meg is indokolta döntését: jól lehet majd masze- kolni, „két egyetemmel sem keresne annyit”. Azt hiszem igaza van, mármint az anyagi oldalt illetően. De ezek a szakmák sem végtelenek, nem lehet minden fiúból televízió- szerelő vagy autószerelő. Éppen olyan szükség van villany szerelőre, vízvezetékszerelőre, öntőre, kőművesre, pékre és cipészre is. Érdekes, hogy a mohácsi általános iskola nyolcadik b. osztályában igen jó arányok alakultak ki a pályaválasztást illetően. Az osztályból nyolcán tanulnak tovább: négyen gimnáziumba mennek, egy fő ipari technikumba, és három gyermek mezőgazdasági technikumban kíván tovább tanulni. A továbbtanulók aiánya körülbelül 25 százalék. A többiek — 75 százalék — szakmát választottak. Akad közöttük öntő, géplakatos, villanyszerelő, kőműves, vízvezetékszerelő, sőt egy késes és köszörűs is. Az igaz, hogy a választást illetően nem valami meggyőzőek a válaszok. Az egyik fiút megkérdeztem, hogy a kedvelt szakmáját választotta-e? — Üveges akartam lenni, de nem vettek fel. — S mi leszel végül is? — Géplakatos a selyemgyárban. — Miért pont lakatos? — Édesanyám azt mondta, hogy az jó lesz, mert a gyárban meleg helyen leszek. Tehát ennek a gyermeknek a szakmaválasztását a „nem ázik, nem fázik”-elv határozta meg. Persze lehet, hogy megszereti majd a lakatos szakmát és kiváló szakember válik belőle, talán jobb, mintha üveges lett volna, de mégiscsak alkalomszerű döntés volt az ilyen választás. A pécsi Köztársaság téri Általános Iskolában két nyolcadik osztály végez az idén: összesen hetven gyermek. Az ő arányuk éppen fordított, mint a mohácsiaké. Innen a tanulók 75 százaléka indul va lamilyen középiskolába, a hetvenből 52-en. A többi 18 fiatal különféle szakmát választ magának, Ketten az építőiparba mennek, szakipari tanulónak, négyen az 500-as intézetben választanak szakmát, három leány pedig még nem is tudja mit kezdjen a következő évekkel, ugyanis ápolónőképző iskolába kívánnak beiratkozni, de oda ma még fiatalok. Még annyit a Köztársaság téri Általános Iskolában végzős gyerekek választásához: sokan pályáznak középiskolába és kevesen választottak szakmát. Az iparitanulő-intézetber elmondták, hogy a televiziósze- relő szakma ugyan a „menő” szakmák között van, de különösebb roham nem történhet, hiszen néhány tanulót vesznek fel, olyanokat, akik érettségiztek. Ellenben kevesen választják az építőiparban lévő szakmákat: festő és mázoló, burkoló, vízvezetési- szerelő, épületasztalos és ehhez hasonlóak, összesen körülbelül 200 szakma közül lehetne választani, de zömmel húsz szakmába igyekeznek a fiatalok. Egy probléma Is gondot okoz a pályaválasztásban: a határidők nem egyformák, s ez némi ellentmondást szül. A gimnáziumok előbb zárjak a felvételeket, mint az ipari technikumok. Előfordul, hogy a gimnázium felveszi a 4-es rendű tanulókat is, s ugyanakkor a technikumokból visz- szamaradnak jeles tanulók, akik ily módon „két szék közül a földre ülnek”. Persze lehetőséget találnak még az iparitanuló-iskolákban, de nem biztos, hogy éppen ott, ahol a jobb tanulókra lenne szükség. Valami módon egyeztetni kellene a felvételi határidőket, hogy mindenki megtalálja a maga számítását. S végül néhány, ugyancsak megoldásra váró dolog: túl késő a pályaválasztási gondokat csupán a nyolcadik osztály utolsó félévére korlátozni. Valamivel előbb, de már az előző osztályokban úgy kellene irányítani, nevelni a tanulókat, hogy mire elérkezik a választás ideje, ne az ad hoc-helyzetek döntsenek, hogy „meleg helyen leszel”, „itt jól lehet keresni” stb., hanem az alapos ismeret, a választott pálya iránti érdeklődés határozzon. Ezt azzal is elő lehetne segíteni, ha agyá- rak több ízben is meghívnák az általános iskola tanulóit, s megmutatnák az ott folyó munkát, betekintést adnának a szakmákba, akár nyílt napok keretében, akár pedig más formában. Minden szakma szép és érdekes, s ki itt, ki ott találja meg a jövőjét: csak segíteni kell ebben az útkeresésben. Gazda i István \ i
