Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-14 / 38. szám

„Portugáliában megállt a; idő” — írja a nyugatnémet Stern riportere. Ezt az országot 1928 óta Antonio Salazai és a titkosrendőrség kormányozza. Salazar barátai azt állítják, hogy a diktátor biztosítja a békét és a nyugalmat. Eszerint Portugália egy boldog ország lenne? A turista — ilyennek látja. De a Stern riportere igyekezett a kulisszák mögé pillantani. És ekkor olyan országot talált, amelyben „valóban nyugalom van, olyan, mint a temetőben — sok jogtalansággal.”

Erről a „nyugalomról” számol be K. Jaeger riportja.

Elindulás

Olyan, mint egy szolid német üzletember. Jóiszabott öltöny, jóltáplált, gondosan ápolt kormok: MANUEL EGREJA AU EZ, Portugália hamburgi alkonzulja. Támogatását kértem. Portugáliáról szeretnék írni, az Ibériai-félsziget nyugati partján fekvő és a NATO- hoz tartozó országról, amelyről a portói bornál, a parafa- készítményeiről és áz olajos szardíniáinál alig tudunk .többet.

— Remélem, nem visz bele , politikát, Jaeger úr. — Nevet

Német kiejtése kifogástalan. Visszaneveitek.

— Szeretném megismerni az ön országát. Olyannak, amilyen. Se többnek, se kevesebbnek.

Válaszom nem elégíti ki. Túl általánosnak találja

— Szeretem a németeket Becsülöm őket. Mi, Portugáliában, mind becsüljük a németeket. Azonban rossz tapasztalataink is vannak...

Egy másodperc szünetet tart: „... az újságírókkal.” Nem értem. Nem akarom megérteni. Kicsit zavarba jön.

— Vannak előítéletek, Jaeger úr. Érti, ugye? Portugália idegen önnek. Remélem, nem ítél elhamarkodottan. Igyekezzék tárgyilagos maradni. Mindennek két oldala van.

Biztosítóm: igyekszem tárgyilagos lenni. Jutalmam: ajánlólevél a sajtófőnökhöz, Lisz- szabonba; egy csomó útiprospektus, propagandaanyag és egy német nyelvű útikalauz.

— Hogy már előre képet alkothasson.

Nevetve köszönöm meg, és az ajánlott tárgyilagosságra gor J ölök. Búcsúzáskor melegen megszorítja a kezem.

Lisszabon

Május vége van. Nyári hőségre számítottam. Lisszabonban azonban kellemes hőmérséklet fogadott. Az útlevél- és vámformaságokat gyorsan elintézték. Előzékenyek. Kinn taxi vár. Nyaktörő út vezet a belvárosba. Széles sugárutak, pompás paloták, parkok és virágok, amerre nézek. Túlnyomóan Volks wagen ok és Mercedesek, továbbá angol gépkocsik. Európai főváros.

A sajtóhivatalban már várnak. Üti programunk összeállítva Meglepődöm. A titkár nevet. „Gondoljon a kényelmére Csak egy hónapig marad itt. Sokat akar látni. Mi terminusokat állítottunk össze az On részére: népünnepélyeket, állami ünnepeket.”

#

Járjuk Lisszabont. Szép vans Sok utcát, teret neveztek szabadságról. „Liberdade”. “eltűnő. Az emberek jólöl- ttek, ez urak feketében, a vek a nyári, divat szerint, 'enesttre a főutcákon. Az mek és kávéházak zsúfol- A lisszaboniaknak van v ak, élvezik a napsütést. isüzltek, akárcsak Pá- an ■V agy Düsseldorfban.

; iinyvk rreskedésekben rheg- ■fés ér: Hitler „Mein ■ pf”-ját látjuk, Mussolini ■anco művei mellett. És ■V’iv'sze'o'sen Salazarét, a pro- -ét. aki 1928 óta birto- ; , ha.álmát ebben az országban. A fasiszta irodalom ííüá’.ivozó' adott egymásnak a ’.i« oon' könyvesboltokban.

Elhagyjuk a széles sugárutakat. Az utcák szűkebbé válnak. a kirakatok kisebbek. Az óváros festői, zegzugos, szinte romantikus. Egészségügyi berendezés ismereti«».

Babok pihenője útban Salazar börtönébe

féle, receptkötelezetitség nélkül, kiképzett tanácsadó. Reggel elmegyek a gyógyszertárba. Valamit tennem kell a iáz ellen. Fehérköpenyes úr fogad:

— Mivel szolgálhatok? Tekintetem végógsáklik a gyógyszeres polcokon.

— Van penicillinje?

— Természetesen. Mit adjak?

Mit tudom én, mát kérjek; Nem vagyok orvos. — Mondom neki. Vállát vonogatja.

— Erős a szíve? — Bólintok.

— Akkor önnek ezt ajánlom!

Középerős. Veszek egy ampullával. Ott helyben megkapom az injekciót.

— Van itt kórház? — Sajnálkozva rázza a fejét. A megyeszékhelyen természetesen; De nem hiszem, hogy szabad ágyuk lenne. A kórházak állandóan túlzsúfoltak, pedig sem szociális betegsegély, sem betegpénztár nincs. A legtöbb beteg az egyház alamizsnáján éL

Nem csoda, ha a gyermekhalandóság Portugáliában magasabb, iránt Európa bármely más országában. Csak 1959- ben 25 ezer gyermek halt meg Salazar birodalmában. Útikönyvem erről röviden csak ennyit említ meg: „A csecsemőhalandóság Salazar kormányzása alatt minden 1000 élveszületett csecsemőből 140- ről 95nre csökkent.”

Rabok

A bragancad kastélyhoz vezető úton megállunk egy építkezésnél, ahol egy rendőr 20 rongyos alakot igyekszik menetbe formálni. Egykedvűek és nehézkesek. A tolmácsot láthatólag kínosan érinti az ügy. Megkérdezzük:

— Miféle emberek ezek?

— Fegyencek.

A tolmács szeretett volna továbbmenni

Majd valamennyi férfi politikai fogoly. Bűnük tiltott határátlépés. Spanyolországon keresztül Franciaországba akartak jutni. Majdnem reménytelen kísérlet.

— Miért alkart elmenni?

A fiatalember nem néz rám.

Nem értette a kérdésem? Végül alig láthatóan megrándítja a vállát

— Nincs munka.

— Mióta?

— Már régen.

— Az állam nem tesz semmit ezekért az emberekért?

A tolmácsnak az arcizma sem rándul meg. Már kész a- válasszal:

— AM nem talál munkát, mehet a tengerentúli megyéinkbe, Angolába, Mocambiqu- ba. Ott van elég munka.

Salazar szerint a portugáloknak joguk van csapatostul otthagyni hazájukat, hogy a gyarmatokra menjenek. Aki megfutamodik, az gonosztevő, népáruló.

— Hány évre ítélték?

— Nyolc évre.

— És aki mellette van?

— Az nem politikai.

— Hány évet kapott?

A tolmács az ujján mutatja. Nem értem.

— Hármat?

Bólint egyértelműen, hogy "■? kételkedjek, és mondja:

— Igen, három évet!..;

(Fordította: Gáti Istvávj

L

Salazar országában

Portugália egy nyugatnémet riporter szemével

: Sűrűn lakott. Szegénységről : árulkodik. A turisták számára különösen vonzó — jegyzi meg útikönyveiéi. Lisszabon lakosságának kétharmada ezekben a festői negyedekben él.

A csodatevő esendők

A kávéházban kollégákkal találkozom. Egy forgatócsoport dokumentumaimét akar .<észíteni. A készülékeket azonban még nem kapták meg. Három napja harcolnak a vámmal, vándorolnak hivatalról hivatalra. Nagyon szép hivatalok, a tizenkilencedik században épült palotákban, parkok és virágoskertek közepette. Nagyvonalú berendezések, régiek és alaposak. Mahagóni és bársony. Előzékeny tisztviselők.

Csak senki sem illetékes. Sajnálkoznak. Az első nap után a bürokrácia folyosóján találtak egy ügynököt, olyan adószakértőfélét Neki sem sikerült. Túlsók a hatóság. Két- ségbeesésüben pénzt ajánlottak neki. Kicsit zavarban voltak, de nem láttak más kiutat. Azóta minden zsinóron szalad. Száz escudo ide, száz escudo oda. Rögtön elintéz pecsétet, aláírást, okmányt. Holnap reggel elhozhatják a vámtól filmfelszerelésüket Északra utazunk Tras os Montes megyébe. Az út jó. Forgalom alig van. Egy-egy autóbusz, néha-néha egy teherautó. Két tucat privát kocsi. Az aszfalt utat főleg ökör és szamárkordák használják. A vidék hegyes és hűvös. Külföldi rendszámú autó errefelé ismeretlen. Tras os Montes nem turista szenzáció. Célunk a vidék déli részén fekvő 3000 lakosú járási székhely, Moga- douro.

Portugál „Hitler Jugend”

A „Mocidade Portuguese” a portugál állami ifjúsági szervezet zászlóavatása vár bennünket. A Mocidade olyan Hitlerjugend-féle egyenruhás katonai előképző. Vasárnap röviddel 10 óra előtt érkezünk Mogadouro-ba. Kicsi, álmos hegyi városka. Egyenesen az iskolához megyünk. Már sorá- koznak. 12 és 17 év közötti fiatalok. Zöld ing, vállap rangjelzésekkel, az övcsaton egy nagy „S” betű (Salazar).

A közeli templom órája tízet üt Parancs harsan a téren. A fiúk vigyázzba állnak, a zászlók magasbaszöknek, a dobok recsegnek, az oszlop menetkész — irány a templom! Előre megyünk, lerövidítjük az utat. Portugál tolmácsunk utat tör számunkra a zsúfolt templomban. Ügy tűnik, az egész város itt van. Kívülről dobpergés hallatszik. Megszólalnak a harangok, M- nyílnak a kapuk, és középen feszes léptekkel bevonulnak az ifjak. Rövid katonás vakkan- tás, és a csoport megáll az oltár előtt. Ismét, parancs, és felemelkednek a zászlók.

Csend, pisszenés sem hallatszik — jön a pap. Sarkában két tökmag, zöld ingben és „S”

í betűvel az övcsattjukon: a i ministránsok. Megkezdődik as : istentisztelet. Elhallgat az or- ■ gona, a zászlókat meghajtják A pap prédikál. A tolmács fordít. Szó van a hazaszeretetről az engedelmességről, a keresztény nemzeti öntudatról, És természetesen az ellenségről is, akik Portugáliát belülről és kívülről fenyegetik. Az ifjúságnak harcolnia kell. Félóra múlva vége a zászlóavatási színjátéknak. Az ifjak úgy távoznak, ahogy jöttek: feszesen, büszkén, kemény léptekkel, dobpergés közepette. A templom kiürül.

Visszamegyünk az iskolához. A tolmács beszédes:

— Tudja, hogy Önöktől kaptuk az ötletet?

Nem tudunk semmiről.

— 1936-ban meghívták fiataljainkat’ Berlinbe az olimpiai játékokra. Az önök Hitler- jugendje.

A tolmácsot nem lehet fékezni.

— Buta helyzet volt számunkra, a Mocidade akkor még nem létezett. Salazar megparancsolta: 24 órán belül alakítsuk meg az állami ifjúsági szervezetet. Mikar az első küldöttjeink megérkeztek Berlinbe, még nem volt egyenruhájuk sem. Repülőn küldtük utánuk.

Egy alsóbb parancsnok tartott beszédet, — az iskola egyik tanítója. Angoláról beszélt és a fenyegetett tengerentúli megyékről. Becsuktam a szemem, az élettérre gondoltam, a vérrögre, és az őrhelyre. Neveket olvasnak, fel. Az ifjak előrelépnek, összeverődnek, a sarkok. Karok lendülnek magasra feszes üdvözlésre. A parádé folyik. A pap lóbálja a szenteltvíztartót. Ragyog a fiatalok szeme. A tolmács hozzámhajol.

— ő az iskolaigazgató.

— Ki?

— A főtiszteiendő. .

Parádé

Három nappal később ismét Lisszabonban vagyunk. Ú linaptárunkon feljegyzés:

„Portugália napja”. Nemzeti ünnep. Reggel kilenckor visznek el a szállóból. A város olyan, mint egy méhkas. Egész Lisszabon talpon. Zászlók, amerre csak nézünk,

A tömegen izgalom lesz úrrá. Ez egyre erősödik, ahogy az óra közeledik. Az első nagy luxusautók a térre gördülnek, megállnak a tribünök előtt. Tábornokok szállnak ki, tisz- teletreméltóak, harciasak, tele rendjelekkel. Megszólalnak a harsonák, tíz óra. A kormány érkezük. Kocsi kocsi után. A dísztribün megtelik. A feszültség fokozódik. Kürtszó — megérkezett Salazar. „A nemzet atyja”. Kiszáll a kocsiból, — „Portugália napja” megkezdődik. A nemzeti himnusz betölti a teret. Egy tábornok lép a szónoki emelvényre. Csak félfüllel figyelek a tolmács fordítására. A „fenyegetett hazáról” szól a beszéd. A hazaszeretetről, az áldozatkészségről, és hősiességről. Angoláról,

Salazar „Hitler—Jugend”-Je

a nyugatafrikai portugál gyarmatról, amit itt hivatalosan „portugál megyének” neveznek. Ismét beszéd, ismét uj- jongás. Mozgás a tömegben: Salazar a legmagasabb kitüntetéseket nyújtja át az angolai katonáknak. Egy éppen Mtüntetett, lábnélküli ejtőernyős tiszt mankóval, nagy fáradtsággal letérdel az államfő előtt. Tolmácsom átkarol:

— Salazamak ajándékozza érdemkeresztjét. A „nemzet atyjának”. A tömeg felujjong. Megkezdődik a parádé. Oszlop oszlop után menetel előttünk. Holnap a tengerentúli „megyébe” menetelnek, harcolni és meghalni.

Gyerekmunka

Következő úticélunk északra fekszik: falu Braganca közelében. Itt kell megismerkednünk az ország egyszerű emberednek életével. Útikönyvem festői népünnepélyekről, álomszerű falvakról, a fennsík rideg szépségéről beszél. Ez alkalommal van időnk, nem vagyunk az órához kötve. Javaslom, térjünk le a főútiéi, és haladjunk egy kicsit a toronyirányában. Néhány Mlométar- rel odébb felfedezek valamit, ami építkezésnek latsak. Teherautók kerekeitől Mkoptatott mellékútra térünk. Valóban építkezés. A földmunkák és az alapfalak arra mutatnak, hogy itt gyár épül. Lassabban haladunk. Számozott kosarakat látok, amelyek kísértetiesen, maguktól mozognak. Megállunk. Kiszállunk a kocsiból és felmászunk az útmenti töltésre. A számozott kosarak nem magúiktól mozognak. Gyerekek viszik a fejükön. Hét—tizenötéves gyerekek élő láncot alkotnak, a betohkeverőgép és az attól 150 méterre fekvő építkezés között. Egy munkafelügyelő lel- Mismeretesen jegyzi minden Mürített kosár számát

Az építkezési vállalkozó hozzánk lép kényelmesen, tempósan, kedélyesen, nevetve.

— Nem iskolaköteles gyermekek ezek?

A tolmács megelőzi:

— Csak részben. A legtöbb elmúlt már 10 éves.

Portugáliában csak négyéves az iskolakötelezettség

— Milyen hosszú a gyermekek munkaideje?

A vállalkozó megrántja a vállát:

— Nyolc óra, mint mindenkié.

— Bs mennyit kapnak ezért?

— Normális napibért Amennyiben a Mszabott feladatukat teljesítik, és nem lustálkodnak.

— És mennyi az?

— 25 escudo.

— Óránként?

Buta kérdés volt. Egymásra nézünk. Az építési vállalkozó a vállát vonogatja.

— Nem vagyunk Németországban, Senhor. Higyje el, én sem örülök ennek. Csak azért teszem, hogy ne éhezzenek, ök és a szüleik. 25 escudo jé napibér egy gyermeknek. A felnőttek se sokkal többet kapnak.

Kiszámítom: 25 escudo fcb. 3 DM-t tesz M.

A falu

Serapicos Ms falu Braganca

mellett, Portugália északi határa közelében. Az idő hűvös és barátságtalan. 1000 m magasan járunk. Kevés a termőföld. Sok kő, sok szikla. A szántóföldek kicsinyek, az éhség nagy. A föld nem tartja el a falu 400 lakóját. A hivatalos ok: a talaj. A parasztok rozsot termeinek. Az aratás alig nyújt annyit, hogy az életüket fenntartsa. Itt Mtűnő hely volna gyümölcstermelésre. Idő kell azonban, amíg a fák teremnek. Miből éljenek közben? így hát a rozsnál maradnak.

•

Éjszaka magas lázam ran. Valószínűleg náthás lettem. Orvos után érdeklődöm. Tolmácsom méltatlankodik.

— Most éjszaka? És itt, vidéken?

Alig van orvos vidéken. A

parasztok a természettől ellenállóképesek. És a gyengék? Na, igen. A természet maga is segít. Azonkívül minden Ms városban van egy „DISPEN- SARIO”, valami gyógyszerész-